Pesti Hírlap, 1942. január (64. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-21 / 16. szám

hogy a műanyagok megjelenése új fejezetet jelent a világgazdaság fej­lődésében. A Mérnökegylet csatornázási elő­adássorozata. A Magyar Mérnök-­ és Építészegylet előadássorozatában ked­den Farkass Imre győri városi műszaki tanácsos a csatornák építéséről és ter­vezéséről értekezett. Rámutatott arra, hogy Városaink anyagi helyzete eddig még a törvénybe előírt csatornázási tervek elkészítését sem tette lehetővé. Részletesen ismertette azokat az elő­munkálatokat, amelyeknek alapján kedvező helyzetben meg lehet kezdeni a városok csatornázási­­és szennyvíz­kezelési terveinek kidolgozását . Her­­gár Viktor szegedi városi főmérnök a csatornaépítés üzemi kiadásait és a fe­dezet kérdését ismertette. Utalt arra, hogy a csatornázás a legdrágább köz­mű,­folytonos munka, mert a város fejlődése mindig újabb feladatokat ró a közületre. A magyar városok általá­ban költségvetésük másfél százalékát költik csatornázásra. Az évi költség marhafej (% fej) 300, orr és köröm 70— 90, láb, 4 drb. 150—200, pacal egészben 130—180, marhabél 500, borjufodor egész­(79.50), Urikányi. 65.50.(65.90), Fegyver 195- ben 120 fillér kg.-ként. Marhavér, egy (195) , Ganz 76.10-74.50 (75.25), Acél 196 tál 160 fillér. (196) , Rima 236—234.75 (235.90), Nask­íj Borjúvásár. Arak: borjú la 150, Ha 130 111.25 (111.25), Nova 48 (47.50), Tröszt l­­.25 kg.-ként élősúlyban. --------- ---------------------- — a —117 (116), Délcukor 177—175 (176), Ma­j csepeli vásártelep. Elő baromfi: csirke, fejenkint Budapesten 2.30 pengő, de gyár cukor 236.25—224 (20), Georgia 51— rántanivaló 330, sütnivaló 330, tyuk 270. ’ 151 m­»h»r_H«,m n,n mm. Tisztitott baromfi: csirke, friss vágású , . . . .­­ » 151.50 (51), Dreher—Haggen. 370 (370), van olyan város, ahol 5.56 pengő. AziGsC­lwindit 2475 (2475), schwartzer 27—28 előadó szerint a csatornaépítés költség (27.90), Magyar kender 61.50—60.50 ( 60.50), mert legcélszerűbben hossszúlejáratú kölcsönnek lehetne biztosítani. Csökkent a bankjegyforgalom. A Ma­gyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a január 15-iki kimutatás szerint a ja­nuár 7-iki forgalommal szemben 49 millió pengővel csökkent. A váltóvisz­­szaváltások összege a váltóbenyújtások összegét 23,5 millió pengővel haladta meg. Az állami girókövetelések állo­mánya 29.2 millió pengővel emelkedett. Az érckészlet 0.6 millió pengővel nö­vekedett. A­­váltópénzkészlet 0.8 millió pengővel emelkedett. A külföldön dolgozó magyar ipari mint­ások ügyeinek gyors és eredmé­nyes lebonyolítása érdekében az ipar­­ügyi miniszter az Állami Munkaköz­vetítő Hivatalban külön osztályt ala­kíttatott. Az osztály feladata különö­sen a magyarhonos ipari munkaválla­lók külföldre való közvetítése, ezeknek a munkavállalóknak nyilvántartása, a Műtrágya 216—212 (211), 1914. évi főv. 4 %,% 910 (510), 1927. évi föv. 6% 135 (135%), 4% 11.1. ny.r.­kötv. 100% (100%). Valuták: Szlovák korona 11.45—11.75, lei­­. 95—2.05, lira 17.40—17.90, svájci frank 79.60—80.60, svéd korona 81.70—82.70. Az amszterdami, belgrádi, brüsszeli és oslói kifizetések árfolyama csak a ma­gyar-német devizakompenzáción keresz­tül lebonyolódó elszámolási forgalomban, a párisi­­ kifizetések árfolyama pedig csak a meg nem szállt Franciaországgal szemben az áruforgalom körén kívül eső követelések és tartozások, valamint az 1940 július 16-a előtti áruszállításokból keletkezett követelések elszámolásánál érvényes. A madridi kifizetés jegyzése kizárólag az 1940 július 15-én életbe lépett magyar-spanyol kereskedelmi és fizetési megállapodás keretében lebonyolódó fize­tésekre vonatkozik. Zürichi zárlat: Páris 9.57, London 17.25, New York 431, Brüsszel 69, Milánó 22.6614, Madrid 39.50, Amszterdam 229, Berlin 172.52%, Lisszabon 17.87%, Stockholm 102.67%, Oslo 93.50, Kopenhága 83.90, Szófia 5.25, Prága 17.25, Bukarest 2.25, Helsinki 3.77%, Buenos Aires 89.50, Yo­kohama 100. 8 Pesti Hírlap 1948 jan. 81, szerda, külföldön dolgozd magyar Ipar­­mun-r Termény- és árupiac ”f* hozzátartozó figyelnete] Kötések:. csalagíttrt 300 q 28 ab fel Az előadást a Középeurópai Gaz­dasági Bizottság Magyar Csoportja és egyéni panaszainak intézése. Holdanként 10 kilogramm rézgi a szőlőkre. A hegyközség vezetői értesi­ jáll. Hépamag 1250 q cukor­pok ár, 550 q előáll. Svéd here 2 q 90 százalék 30 ab Hojdanként 10 kilogramm rézgálic jutjfeladóár. Muharm­ag 135 q 40 ab feladó­elnöksége nevében dr. vitéz Surányi tették a szőlőhirtlakósokat, hogy Tezgótte-­ cukor "sok ár. Bab 110 q feh­ér* 56.80^ Urtger Tivadar egyetemi tanár köz­szükségletüket ideiglenesen biztosították.' too q fehér 55.po ab feladóén. ijóheremag szinte aki itatott arra Holdanként 10 kilogramm mennyiségű'150 q 90 százalék 230, 200 q 90 százalék 6 u K­UUUK­iLÜLL ,h­rd’rézgálkcot kapnak a szőlőtulajdonosok. 1230, 2 q 90 százalék 230, 3 q 90 százalék Ez kevesebb ugyan, mint a rendes kö- 230, 1­5 q 90 százalék 230, 16 q 90 százalék .­rülmények között felhasználható rézgá- 230, 22 q 90 százalék 230, 8 q 90 százalék k­e, sőt kevesebb a tavalyi mennyiségnél,230, 2­ 5 q minta szerint 130 bpesti paritás, is, de a helyzet ezen a téren még javul- 5 q alj 25, 150 q német norma 288 ab fel­irat. Mindamellett a szőlőtermelőknek ladoáll. Mustármag 1 q fehér 164, 10 q fe­­számolniok kell azzal, hogy pótszert is­ kér 164 ab feladóért. Baltacimmag 32 q fel kell használniok és evégből a hegy-vető­fok ár, 12 q vető­fok ár. Borsó községek vezetői rézmészpor beszerzését 300 q I. G. R. E. 78, 190 q I. G. R. E. 78 ab feladóén. Fehérhere 7 q 90 százalék 320, ajánlják. Czokm­ar 1,5 q minta szerint 180, 22 q alj 28 ab cnenpia, feladóá­r. Szöszösbükköny 3 q minta sze-A keddi értéktőzsdén a kinálat volt fent 55, 12 q minta szerint 115 ab feladó­előtérben Az értékek azonban csak ár-140- T.-bükköny 100 q 40 bpesh paritás, előtérben. Az értékek azon­ban csak az olasz perje 6 q 200 ab feladóén. Szarvas­engedménnyel voltak elhelyezhetők. A szerep 25 q 250 ab feladóáll. részvények általában 2—3 százalékot! Húsvásár. Marhahús: ökör la egészben veszítettek árfolyamaikból. A kötvény-!**» hátulja 280, eleje 246, szegye 240, na áw* vaztuja -VV­­VICJV OCt.gty c azt, !.Ul piacon csak elvétve kötöttek üzletet.­­ Részvények és kötvények (zárjelben alben 237, hátulja 250—256, eleje 220—230, zárlat). Nemzeti Bank 390 (388), Hazai szegye 220—230, Ila egészben 215, hátulja .Bank 52 (52), Hitelbank 108^­107.75 (107.75), 220—230, eleje 200—206, szegye 206, cson- Magyar Bank 72—71 (70.75), Leszámítoló,foznivaló 170, növendékbiarha 170, borjú 73—74 (73.50), Magyar-Olasz 58 (58), Ke-:ötött bőrben la 247, Ha 232, bivaly 210, resk. Bank 188.50—186 (186.50), MOKTAR zsiger 130, faggyú 52—206, csont 48—64 60 (60), Pesti Hazai 130 (130), Kohó 48.50— - - - • -■ --- .............. 46.50 (46.50), Kőszén 950—845 (947.50), Nagy-Bátonyi 69.50-68.50 (68), Salgó 80.25—79.25 400—410, na 300—380, tyúk 300—310, lúd 370, ruca 340, pulyka 300—310. Tojás: ládaáru, eredeti, friss és hűtőházi 296, kiolvasva 304, meszes, eredeti 278, kiol­vasva 285. Tejfel 160, teavaj édes tejszín­ből (tömb) 500, paszt. tejszínből (tömb) 540, tehéntúró 100, sovány 80. Szárazfőze­lék: lencse, nagyság szerint 70—90, borsó, hántolt, sárga, feles 78—90, bab, fehér, aprószemű szokvány 64, hosszú, lapos vagy fürj 70, tarka és vegyes 60. Bur­gonya: nyári, rózsa 17.25, Gülbaba 16.20, őszi, rózsa 15.15, Ella 14.10, Woltman 12.00, Krüger 11.45, kifli 22.50, vöröshagyma 28.58, fokhagyma fa 74.60, közép 66.18, Ha 57.78, fejeskáposzta 25—42, kelkáposzta 38 —65, kalarábé 40—50, karfiol, hazai, le­véllel 70—100, hazai, tisztított 150—180, sárgarépa 32—40, petrezselyem 60—64, zel­ler 50—60. Alma, nemes faj 150—350, kö­zönséges 85—170, körte, nemes faj 300— 400, közönséges 200, narancs, sárgabély 100—150, vörösbély 170—220, mandarin 145 —230, gesztenye, külf. 2941—330, dió, héjas, 37%-OS 203.8—215.8, dióbél, csemege 685— 728, dióbél­la 655—694. Gomba, tömött, csiperke 280—420 pengő­n­ként. Főszerkesztő: Dr. LYGRADI OTTÓ Felelős szerk.: Dr. BENDA JENŐ KISNYILTTÉR Sűrü szedéssel 1 sor P 1.14, vasárnap P 1.90, to­vábbi sor 76 fill., vas. P 1.34. Kiemelt szedéssel 1 mm 38, vasárnap 64 fill. Gyüjtőhirdetések Igen elego díjszabás szerint. Házmestert 100.800 ho­zamba 10.000 óvadékkal keres Kender-u. 3. I. 6. Házfelügyelőséget keres Beszkárt alkalmazott, vizsgázott szerelő 2900 P óvadékkal VIII. ker., Staffenberger­ utca 8-b. Házfelügyelő. M MUNKA ^ Önálló autóvillamossági szerelő állandóra felvé­tetik. Fób­r-ut 13. Vil­lamossági. 43013 Férfi állás Wr Mérlegképes őskeresz­tény könyvelőt (nőt) keresünk azonnalra. Jel­ige: „TextUnagykeres­­kedés 43008“ a főkiadóba Bútor és díszlet szak­mában hosszú praxissal bíró őskeresztény úr, kinek ma is tulajdonát képezi Franciaországban az „Art du Bois“ vál­lalat, melyet­ 18 éven át vezetett, közreműködési vagy ilyen irányú alkal­mazást keres. Ajánlato­kat „Francia diploma 35806“ jeligével a föld­adó továbbít. • Komoly nemzetközi szállítmányozási vállalat keres őskeresztény, im­portforgalomban gya­korlattal­ bíró tisztvise­lőt, valamint perfekt magyar-német gép- és gyorsirónőt. Ajánlatok „Szállítmányozás 86844“ jeligére a földadóba.­­ Női állás 1 Dauer 4 P garanciával. IX., Gönczi Pál­ u. 6. Kálvin-térnél. Szinayné.* Szatmár és Szilágy vármegye minden jelentősebb helységét havonta autó­val látogatom. Keresz­tény felektől komoly kereskedelmi megbízá­sokat, képviseleteket, beszervezést elvállalnék és keresztény vagyok, iparigazolványom és ga­ranciám van. Megkere­séseket „Szatócsára 54894“ jeligére főkiadó. Keresztény gép-gyors­­irónő kézírásos ajánla­tát „Könyvelő 43006* jel­igére kérjük főkiadóba. Tisztviselőnőt keres né­mi irodai gyakorlattal rendelkező jól számoló keresztény. Jelentkezés 9-kor III. Zápor­ u. 10/b. I. 3. 43005 Szatmármegyére, Szat­­mmárnémeti székhellyel őskeresztény kereske­delmi ügynökség fűszer gyarmatára, festék, ve­gyicikkek és palacko­zott szeszesitalok gyári képviseletét vállalja. Jelige. ..Néhány napig Pesten 12109“ főkiadóba. Péküzletbe keresztény pénztárkezelő nőt óva­dékkal azonnalra felve­szek. Petri sütöde, Sze­­mélynök-utca 16. Je­lentkezés 12—2-ig: 54300 Gyakorlott keresztény gép-gyorsirónőt felvesz Tempó, Kohári-utca 4. Őskeresztény, kezdő irodakisasszony motor­üzletbe felvétetik. Var­ga, Légrády Károly­ u.12 Nyolcvannyolc százalé­kos jutalékos ügynökö­ket az egész ország te­rületére felveszek. Cu­korka nagykereskedés, Bpest, VI.,­­Hegedűs Sándor­ utca 7. 12127 Kezdő tisztviselőnőt gyors- és gépírás tu­dással felvesz Vegyésze­ti gyár, Zugló, Lengyel­utca 33. 54892 Üveg, porcellán, díszmű áru, háztartási cikk szakmában az egész or­szág területén igazolha­­tóan bevezetett őskor. kereskedelmi ügynök­ség, szál­ítőképes, gyá­rak, üzemek képvisele­tét elvállalja. „Ügynöki karral.­ rendelkezik 54374“ jeligére fökiadó. Fiatal keresztény gép- és­­ gyorsirónőt keres ügyvéd. „Kezdő 12124“ jeligére főkiadóba. Iparvállalat keres át­­­­­ókönyvelésben jártas, legfeljebb 20 éves élet­korig könyvelőnőt, va­lamint irodai gyakorlat-illatszertár és drogé­riákban bevezetett he­lyi ügynököt jutalékra felveszek. Ajánlatokat „Kereszténynek számító 54899“ jeligére Bleckner­­hez, Vilmos cs.­ut 33. - tal bíró gyors-gépirónőt azonnali belépésre. Kéz­zel írott ajánlatok „Nyugdijképes 1942“ jeligére Balogh hirde­tőbe, Szent István-kör­­ut 9. köretnek. 54885 Nyugdíjas postás, vas­utas vagy hasonló sze­mély pénzbeszedőnek felvétetik. Ajánlatok „Megbízható 150“ jel­igére Hausenstein és Voglerhez, Dorottya­ u. 8 Többéves ügyvédi iro­dai gyakorlattal rendel­kező őskeresztény gyors és gépirónőt keres ipar­vállalat. Ajánlatok „Jogügyi osztály 54870“ jeligére a főkiadóba. Hat nyelven beszélek. (magyar, francia, né­met, olasz, román, tö­rök) Kereskedelmi és ipari képesítésem is van. Francia gyarmat­ról való menekülésem következtében megfele­lő ’ állást keresek. Eset­leg utaznék, ,,41-es ős­keresztény 35807“ fők. • Rendkívül jóalaku, jó­­megjelen­ésü próbakis­asszonyt felveszek. Ger­gely, Váci­ utca 37. 54906 Őskeresztény fiatal nő óvadékkal pénztárnoki v. kiszolgálói állást ke­res. Mészáros, Nyár­ u. 32. fszt 8/b, *-54913 Trafikvezetőnő Belvá­rosba kp. biztosítékkal kérést, nagy jöv. „Rex“ trafikirodi, Vilmos csá- SZár-ut 74., II. 3. *88396 Vendéglátó iparban vál­lalnék üzletvezetői ál­lást. Kitűnő ref„ alapos szaktudással „őskeresz­­teny 30383“ Erzsébet­­köruti fökiadóba. * Trafikba elhelyezked­nék kaucióval. M. L.­XIV., Bácskai­ u. 41. f. 1 Gyakorlott árukihordó felvétetik. Szendvics­üzem, Szer­vita-tér 2., félemelet 4 . 54904 Magas fizetéssel állan­dóra perfekt férfiing varrónőket felveszek. Kispest, Vörösmarty­ ut­­ca 28. 17 éves nős gyermekte­len keresztény kertes­­villa-házmesterséget ke­res Hézső János, Agg­­teleki­ u. 9. II. 2. 66828 Megbizható házvezető­nőt keresek Erdélybe. Ajánlatokat „Magános ur 89*61“ jel. fők. Gyermekszerető házve­zetőnő, jól főző és egy szobalány ajánlkozik magányoshoz is. Nádor­utca 17. HI. 4. 66834 intelligens, finomlelkű, középkorú nő, hűséges gondozója lenne, jól főz magányosnak. Hungária krt 155-b. Tóth L­ajosnál Házvezetőnő hosszú bi­zonyítvány, magyar-né­metül besz. megbíz 1—2 személyhez keresztény házba ajánlkozik. Mária Valéria­ utca 15-a. III. 29. Magányoshoz házvezető­nőnek ajánlkozom. Szatmári­ u. 14. Murla­­sics Józefin. 66848 Önálló háztartás veze­tésére minden informá­ciót kibíró középkorú nő február elsejére fel­vétetik. Kender-utca 10. I. 6. 30376 Szobaleány, főzéshez ér­tő, jó bizonyítvánnyal felvétetik. Mohr, Ro­­thermere-utca 2. 54*84 Jólfőző intelligens lány ajánlkozik közp. fűté­­ses lakásba 50—60 P 1—2 személyhez. Liliom­ u. 52. házfelügyelő. 66839 Jó megjelenésü, gyer­mekszerető leány 1-re elhelyezkedne. Sándor­tól­ 2.. trafik. *66846 Mindenes szakácsnő, 26 felül, gyermekszerető. Jó fizetés mellett három személyes háztartásba azonnalra kerestetik. Bemutatkozás hétköz­nap %3 és %4 között: IX., Torockó-köz 4., III. Középkorú nő, jólfőző 1—2 személyhez ajánl­kozik. Sütő­ u. 2., IV., Mestereknél. *54896 Bejáró főzőmindenes jó bizonyítvánnyal közp. sütéses lakásba felvéte­tik. Bolgár, Pannonia-u. 9. II. 5. 12123 Főző mindenes kis csa­ládhoz ajánlkozik. B­­pest, XIII., Kerekes-u. 16., I. 2. 12111 Gyermektelen házaspár lakásért takarítást vál­lal, férj állásban. Zsit­­vay Leó-u. 18. II. e. 25. Csecsemőgondozónő hosszú bizonyítványok­kal egész napra bejáró­nak felvétetik. Bruszt, Krisztina-krt 155—157. I. Bejárónő ajánlkozik. Bejárónőt, megbízhatót, rendszeretőt felveszek. Ráday-u. 15., I. 14. Te­lefon: 385—177. 54912 Oktató» Kizárólag németül be­szélő műveit hölgy tár­salgási órákat ad P. A. Tölgyfa-u. 6. n. 1. Ér­tekezés levélben, vagy személyesen. 12—4-ig. Angol és német órák kiváló módszerű tanár­nőnél. Belváros, Reál­­tanoda­ u. 18. II. 4-b. Két gyermekem­­mellé (14 és 12 éves) keresek perfekt francia nevelő­nőt. Jelentkezés Ben­­czur­ utca 24., II. emelet délután. *43009 I ADÁS, VÉTEL Bator Válogathat a Ti világ legjobb Részletvesezlonok átvetők, ebédlő- és futószőnyegek Paplanok, fotelágyak, függönyök, kárpitosaruk Lakásberendezőnél, Ba­­ross-utca hetvennégy. Fizetés­ kedvezménnyel is konyhák, rekamlerek és sezlonok. használt konyha csere. Podma­­niczky­ utca 8. 62542 márkás zon­­gorái közül részletre is! Vezető cég: LYPA Saját készítményű mo­dern konyhák, színes bútorok, rekamiék rész­letre is. Nagy asztalos, Szondy-utca 5. 52546 Kombinált szobák, hálók, egyes darabok. Irodabú­tor igen olcsón részletre is. Klauzál-utca 26. Használt bútor biztosan jó. Hálók, sima hálók, ebédlők, gyönyörű kom­binált szobák, használ­tak, újak. Új és hasz­nált konyhák. Óriási vá­laszték. Részletfizetés! Butom­agazin, Mária­utca 48. 66051 E­L­AD Cantusbutor. Váci­ u. 49. Régiségker. Cserél. VESZ. T. 182-191. Stíl­um­szoba, kombinált bútor, háló, ebédlő, sok antik bútor. Karpfen­­stein-u. 15. Asztalos. Bútorért, ruháért, tol­lért, háztartásért leg­többet fizet Steingiszer. Dobozi-u. 17. Tel.-hivó: 336—735. Vidéken is Veszek irodabútort, nagy garnitúrát, lakberende­zést magas áron. Fried­mann Mór, Dobozi-u. 17. 14.05—19. 66603 Eladó privátnak szép ebédlő, rene­szánsz uriszoba, em­pire hálószoba és gyerekszoba beren­dezés. Telefon: 420-040 és 428-470. Színes bútorok, konyha, előszoba, kombinált be­rendezések, szépek, lók, olcsón Petrik asztalos­nál kaphatók. József­­körút 68.­­Bejárat Nap­utca 2. Részletre is. Vá­sároljon a készítőnél.­­ Egyéb berend. Veszek perzsaszömeget legmagasabb 423-707 r. t. Ma­gyarország legna­gyobb zongora­­termében: Erzsébet­körút 19. (Barcsay-u. sarok.) Olcsóságban, választékban, meg­bízhatóságban vezet Vétel! Csere! Szállí­tás! Hangolás! Bér­zongorák legolcsób­ban. Telefon 222-616 Eladó Gebr. Stingl pic­colo zongora. Kispest, Etele­ utca 6. Cserny. Veszek magas áron zon­gorát, pianinót. Vidé­ken is. Falin készítő R­á­­kóczi­ út 64. T. 42-51-99. YVopaterni zong. 900. Petrof­i kereszti!, pián. 1500. körpánc. zene, pia­­ninók, Förster, Seiler, Ehrbár olcsón. Reismann Imréné. Rákóczi-ut 55. Bérh** moder, Rét­ka utcai, m­. em. prima bér 22.500 P.. ..Osztoz­kodás 35789­ jelige fő­kiadóba. Ügynök kizárva átadó. ..ÜUGi-ut 66838 jeligére Erzsébet-köruti főkiadóba.­­ Villa -Palota, Luxus 7 hall 100.000. Knapik, 349-890. DU 2-5.ELLECTRO VILLÁT teljes komforttal, egy, esetleg két lakással ke­resek pengő nyolcvan­ezerig. — Ajánlatokat. ..Csak tulajdonossal tár­gyalok 12110- jel, fők, motorok, dinamók használtak, újak. Cserék Javítás. Exhaustor rak­tárról minden méretben. 138 HP nyersolajmotor. Rymorz, Váci-út 50. • Tisztviselőtelepi villá­ját megveszem. 9—10-ig és 5—6-ig. Tel. 126—146. Rákosszentmihályon adómentes 2 szobás vil­la 14.000-ért eladó. Rá­kosszentmihály, Rákosi- Ut 88. T. 208—633. 35788­­ Családi ház . Szép úri villaszerű ,cs. ház 2 sz. összkomf. 10 ezer. Fiz. kedv. Baross­tól* 12., I. 12-A. 54872 Egy küllő és szerszám­­nyél kopirozógép eladó. Érdeklődők Írjanak: ,,Üzembe 12116“ jeligére a főkiadóba. Ház eladó vagy kiadó piactérnél 3 szobás, üz­lettel, több mellékhe­lyiséggel, nagy pince és udvar, azonnal beköl­tözhető. . Ára 20.000. Évi bére 1200 P. Gulyás Béla, Nagykáta. 08231 Hajdúszoboszlói fürdőn 266 □ befásított telek 2 szobás házzal, mellékh. eladó V. földért elcse­rélhető. P. Gy., Gyön­gyös, Zöldfa-U. 19. 90284 Jármű éri másfél tolás autót Telefon: 125—122. 54886 Jawa 250-es és más mo­torkerékpárok, segéd­motorok nagy válasz­tékban. Verebélyi, Le­­hel­ u. 4-b. 54871 Két darab 6 méteres korgástalan állapotban lé . . használt ÖFSZt veszünk. Ajánlatokat ,,Kiállítás" jeligére Blockner hirde­tőbe, Városház­ utca 10. kérünk. 54897 | RVH ______S£l AZAT | Szőrme) P­r­i­m­a, különlegesen szép, nagyméretű per­zsa-, perzsalábbunda ol­csón eladó. Kér., Vörös­marty-u. 61. II. t. 42661 Cukorkafizlet 88 bérrel Keresek I­de. Merészt Kledó prime tzierhelyis­ség uj házban. V., Váci­^Egyéb adás-péld­. bútorozva konyha és fürdőszobával, esetleg átveszek ugyanilyen la­kást üresen is. Költsé­get térítem. „Lehet Bu­dán is 43010“ jel, fők. * Bakelitprést újat v. használtat ve­szek 25—50 tonna. ,,Sür­gős 3^7011_Erzs­krttf^ Keresünk üzemképes, feltűnően hidraulikus prést legalább 500x600 mm.-es lemeznagyság­ban, lehetőleg hűtőla­­pokkal. Ajánlatok „Hid­raulikus prés“ jel. Ten­­zerhez. 54905 Közvetítőt díjazok, aki február 1-re 1 szobás kom­f. lakást szerez fő­város­a belterületén. Grósz Dezső, Rákóczi- Út 69. 66847 300 pengőig keresek egyedülálló garsz. la­kást berendezve, fűtés, vízzel külföldinek. Tel.: 422—156.­­ 66852 Keresek azonnalra 3 szo­bás modern lakást szép bútorral, Gellérthegy­hez közel. Mezey, Ba­­dacsonyi­ u. 21. 66831 GOSI12 SHIKSES evőkészletek raktáron. Szigeti Nándor és Fia, II., Olaszfasor 35. T.: 153^-271. 66580 iRÖKYflí, BRÍLlfÍHST, ékszert v­e­s­z­ek Taub, Thököly-út 18. T. 224-166 BrfiLliáns SMARAGD­, RUSIN-ékszereket veszek Kleinberger ékszerész IV., Váci-utca 10 83 éve fennálló cég. ^(Bejárat a kapu alatt ia)^ BLMB batul, aranyranet, Jó­ll­a bhán, sóvári, brto 15 kg-os láda 18.40. Bár­hová bérmentve száll it, árjegyzéket díjtalanul küld. Vil­., Sándor­ utca 19. Telefon: 336—634. 54908 1800 kötetes könyvtárán: eladom. VIH., Baross­ u. 113., I. 6. 8—4-ig. * Uszkár (caniche) kö­lyök kutyák eladók. Barnák, pedigrések. In­­key, Somogyjád. 66832 Besugárzó fénylám­pa eladó. 116—035. 12112 PERZSA és egyéb bundát olcsón vehet Szemere­szűcsnél, Erzsébet­ körút 26. MÁSODIK EMELETEN. PERZSALABBUNDA és egy SZILBUNDA nagyon olcsón eladó. Tóth szőrme, Semmel­­weiss­ u. 23., I. 8. 54907 Perzsa, panofix bunda, ezüstrókák, kékrókák és bundabélések olcsón. Füredi, Vörösmarty-u. 14. szám. 54888 Ezüstróka kabát majd­nem uj privátnál eladó. Teréz-körut 3. II. 4. Kifogástalan szilbunda, ezüstróka boleró eladó. Hollán-U. 5. V. 1. 54882 Férfi bunda olcsón el­adó. Megtekinthető Fáik Miksa-U. 12. V. 2. 3­-4 között. 54883­­ BÉRL-ELLÁT. Látás — LAKÁST KERESEK átadok — kiadok, ügyfelem költséget fizet EXPRESS Erzsébet-körut 16. fsz. 3. Telefon 422-156. 66827 Szoba—Ellátás Belvárosi eleg. lép. utc. szoba kiadó T. 181—536 Lakótársnőt r. k. hiva­talnoknőt keresek. ,,Urinő“ jeligére Egye­tem-téri trafikba. úri családnál 2 sze­mélynek utcai szoba el­látással, esetleg házas­párnak üresen is kiadó. VIII., Lujza­ u. 36. I. 2. Kálvin-térnél elegáns külön szoba reggelivel 1 vagy 2 urnák azonnal kiadó. 184—520. 30373 300 pangóig keresek egyedülálló garz. lakást berendezve fűtés, vízzel külföldi­nek. 422—156. *66856 Üres és but. szobák konyhahaszn. is kiadók. Miksa-utca m. 17. Papné. _________35785 Két hivatalnokhölgy ré­szére belterületen szo­bát keresek azonnalra. Express 422—156. 66853 Hivatalnok házaspár részére konyhahaszná­lattal bútorozott szobát keresek VII.—vin.—IX. kerületben. Express, T. 422—156. 66855 garszonbérletek, átuta­­zószobák olcsón, napi bérért, főlépcsőházi fő­­bérleti lakások. Telefon 422-156. EXPRESSNEL, Erzsébet­ körút 16. f. 3.5 Új házban 3 szobás, 1 szoba hallás és garszo­­nok, közb. fűtés, me­legvíz, február 1-re ki­adók. Felvilágosítás a helyszínen III., Uszály­­u. 16. (Dereglye-u. sarok) Birtokozott lakások, szobák átutazó és garszonok nagy választékban ,,Korrekt“-nél, Rákóczi-ut 30., L 4. Te­lefon: 225—441. *53602 2 sz. hallos, 2 sz. cs. szoba n­élkü lakások m. vi. febr. l-i KÖRTÉRNÉL (XI., Szabó Jeska Mihály u. 10/a) kiadók. Helyszí­nen 11—4-ig. : 54843 Üres 3 hall 3000 P. 5.5000 Knapik 349—836. 2—5. Körúti egyszobás hallos utcai lakást el­­cserélnék 2—3 sz. mod. keresek .Korrekt­. Tel. 225-441.* Központi fütéses szoba űrt családnál, melegvíz­zel, fürdőszobahaszná­lattal február 1-re ál­lásban levő urinőnek kiadó. Megtekinthető d. u. 3—5-ig V„ Nádor­utca 11. I. 3. 19318 lakásra. Minden 'költsé­g bud­­get fizetek. Tel. 22S-10L i «*, ^“ér^^r1 kb Scala Erzsébet-körut 15. Világmárkák legolcsób­ban kedvező részletre. Zongora eladó. Dr. Ko­vács, Kőris-utca 26. INGATLAN Telek Gubacsi-u. 7. sz. a. üres telek eladó. Szabó ügy­véd, Baross-u. 50. 66335 111a­mos, autóbusz közelé-Budagyöngyénél ül autóbusz közi­ben 300 H telek gyö­nyörű helyen eladó. „Priváttól privátnak 43416“ jeligére fők. Tabánban 370 □ 38.000 P-ért, 81 vill.-nál 370 □ 14.000 P-ért eladó. XI., Kaposvár­ u. 14. Ingf.­­ Bérház — Gyár | XTV. ker. megállónál 1x3 hall, 4x1 sz. konyha garage 40.000; másik I. e. adóm. 5x1 sz. hall, 1 üzl. 90.000. 4—5-ig. Tel.: 126—146._________*88397 Vennék VESZEK PERZSA SZŐNYEGET •nagyon, magas áron. Faragó Dezső, IV., Váci utca 21. Tel.: 189—148. Mindenfajta szőnyeget magas árban veszek. Vogel Imre, Erzsébet­­körút 35. Tel.: 422-148. Tűzhelyek, kályhák, csőbútorok, kárpitozott vaságyak. Vincze, Nép­­szinház-u. 26. 54914 Délelőttre kisfiúhoz in­telligens nőt keresek. (Ebéd nélkül.) Rákóczi- Ut 25. ÁCS. *54893 Most tanuljon német kereskedelmi l­evelezést! Gyorsan, eredményesen megtanítom! Tel. 227-104 Hangszer, rádió Lauberger és Gloss Haydn modern zongora eladó. Kispest, Kenyér­mező-utca 7. 35679 Rövidzong. p­i­a­n­i­n­ó­t vennék vidékről is. 200.000-ig bérházat. Jel. ..Jövedelmező 549100 fő. (f ALK. MUNKA | Szabónő ajánlkozik há­zakhoz. Lujza^utca 3. JTI: 36. 668?9 Tetők hóletakaritását Drexler Tér. V. Hivó: 353—557. 43003 Strokl, Aréna­ ut 9. Tel.: __CCO­5AOAG • 54809 Vennék zongorát v. pia-­­ ninót. Tel.: 11-59-34. I Zongora toon. nianinó nagyon szép 1200. angol mech. zongorák olcsón. I Reissmann Gyula zon­goraszalon Rákced-tft 47 Bérház Thököly­ uton III. em. bérház csupa­komf. lakásokkal, 13.200 bérrel 130.000- ért; Csalogány­ utcá­ban ív. em. adóm. luxusbérház közp. fűtés, mel. viz, 26.000 pétrel 4©O.000-ért; VILLA Kriszti­na-kő­niton azonnal beköltözhető 8 szobás hallás, adó­mentes főúri palota közp. fűtés, mel. viz, fürdőmedence, elképzelhető legna­gyobb luxussal, ga­rage, házm. lakással sok személyzeti szo­bával, 330 öles park­ban eladó. Alkalmi vételek nyilvántartva Dr. Hegyi Rökk Szilárd­ utca 6. 13­86--83. 35784 |Mc» ruházati cikk$ 43—44-es sícipő és fel­szerelés eladó. ..All«! használt“ jel. Patak hir­detőbe, Vilmos császár­­ut 29. _______*5487. Használt férfi­, női és egyenruh­ákért egés­z ház­­tartásért SZENZÁCIÓSfizeti fizetek. 28. Gerstl T: 426-547 Használt­­ egyenruhákért LAKÁSOK Ném­etvölgyi-útnál 1 sz.­­120, u. o. 1 szoba hall 125+12%; Szt. Imre hg.­­u.-nál 1 sz. hall 150; Átriumnál 1 szoba hall 150+25%; Thököly-út­nál 2 sz. hall 150 és 165. »Rekord“, Csanády-u. 17. Tel.: 493.989. 43015 szőnyegért, egész ház­tartásért legtöbbet fi­zetek. Dobozi-utca 27. FREUND, 1. 143-073 SCOBcsOilMT15 vatos frakk, szmoking és ma­­p­aros ruhákat, tetőtől talpig felöltöztetjük. Se­bestyén, Király-u. 50. UN­Munk­aM egyenruhákért óriás árat fizetek. Spiegel, Te­réz-körút 2. T. 224-842. Női sí-cipőt, 40-eset, használtat vennék. Pa­­lugyai, Kazinczy-u. 14. 2 órától 4-ig. 54869 Használt férfi-női egyen­ruhát, fehérneműt, sző­nyeget, mindent drágán vesz Nutovics, Népszin­­ház-u. 26. T. 340—967. Üzlet Kolozsi-térnél 2 sz. gar- adó. Andrássy-ut 81. I. szén, nagyméretű azon-14. d. u. 5­7-ig. 12117 Jl*1TM 7t°t A 'IT­­ Bíbírozat tiszta 2 szo­­rodsaPláros-u. 5. k£g fürd­őszob­ás lakrész Olcsóbérü 1—2 sz. komf. szép lakások kiadók. Miksa-u. 9. III. 17. sz. Pappné. tr.________35798 Kiadók összkomfortos lakások uj házban febr. 1-re. XI., Budafoki-ut 32. sz. Verpeléti-utnán* Tel. 256-900 és 456­ 000. Olcsóbérü 1-2-3 sz. komf. lakások kiadók. Tálas, Nagyfuvaros-u. 10. II. 21. Lánchíd. 2 sz. hall fűt­ve. Donáti-u. 3. *12125 Elcserélném Városliget­nél lévő 2 szoba hallos, komfortos, olcsóbérü lakásomat 3—4 szobás vagy önálló villára. — Közvetítőt dijazok. Te­lefon: 296—786. 30381 Egyszobás összkomfor­tos moderni házban 95­0 lakbérrel, egész ujo­­nan, pazarul berendez­ve, sürgősen átadó. — XIV., Zászlós­ u. 1. II. 1. Zuglónál 2 sz. komf. 135 azonnalra,, Pesthideg­kuton 2 sz. 60, Szent Imre h.-útnál és Lipót­városban 2 sz. komfor­ult embernek kiadó. Jel.: „Pontos fizető 30378“ Erzsébet-krti fők. Körtérnél 3 sz. hall. cselédsz., fürdőszoba, konyha albérletbe 140. Rákóczi-ut 86., iroda. Üres v. but. szobát ke­resek bárhol, lehetőleg konyhahaszn. 70—80 p­­ig. T.: 424—643. 35796 Olasz ur részére elegáns szobát keresek 150-ig, gőzfűtéssel. — Express, Tel.: 422—*158. 66854 ut 46/B. 43007 Nagy bőripari­ vállalat keres 2-3-4 vagy több szobás Belvárosban, Kos­suth L.-u.. Ország­ház közölt „Erdély 67." peligére Tenzer hirdetőbe. IV., Szer­vita-tér 8. vágó/ te­lefon 9—3-ig 381-157 és 182-205. 54795 Textilnagykereskedő keres helyiséget ( 20.00) berendezésig. „Gvl tér 15.000-ig 88384“ tel. fők.? Üzlethelyiség Rákóczi­mon átadó. Budán pa­pír- és gépleiróüzlet, Margit-köruton virágüz­let átadó. Engel, Teréz­­körut 5. Tel. 422—914. ♦. 300 m! és 400 m! üzem­helyiség kiadó. Iroda, Tátra-utcar 20-a, t.­­ 115—130. 88390 Vilmos ca.­uti f­zleth. átadó. Bér 1800. Iroda, Tátra-utca 20-a, f. 1. 115—130. 88391 üzlethelyiséget keresek (texti). Közvetítőt dí­jazom. Berendezéssel is, esetleg udvarban. . Va­dász, Andrássy­ ut 9. Telefon: HI 2 423. 43014 Sarok üzlethelyiség for­g­­a­lmas helyen azonnal tadó. Cím földadóban. Belvárosban száraz nagy pince és raktár. Szondy­­u.-nál 130­0 s üzemhelyi­­ség, Rákóczi-uton. Er­­zsébet-krton üzlethelyi­ségek azonnalra. Iroda: Rákóczi-Ut 86. «35802 1000 ms-es gyárhelyiség bérbeadó. Iroda: 115-130. Tátra-u. 20.a. f. 1. • Üzl. helyiséghez társat keresek. „Táj Lipótvá­­ros 43011" jel. fők. « Üzlethelyiség nagyforgalmu Erzsébe királyné­ után 77. sz. , kiadó. Tel.: 113—905.­­ KÜLÖNFÉLE Házassági F­é­r­j h. menne urileány 70.000-el; polgárleény 3il­­­en:................ ezerrel. Fényképek Nagy Jenőnél, Rákóczi-ut 61. SEBESTYÉN TERÉZ-KRT 17. KÉTÉVTIZEDES CÉG Társaságbeli legdiszkré­tebb házasságközvetités* Tel. 42-19-30. Doctorné, Király­ u. 67, I. 3, 26 éves környéki mozi­tulajdonos vagyok. Iloz­­éget rámillő feleséget kere­sek, ki mozimban s e*­gédkezne s fejlesztésé­hez jövedelmemnek megfelelő 20—30.000 P hozománnyal rendelke­zik. Diszkréció biztosít­va. Választ „Biztos Jőv. 43002“ cimen kérek a főkiadóba. Házias ref. nő, komoly, férjhez menne. „Magas 36—46-ig 54867“ fők. Házasság célj. rk. úrnő 50 éves úrral ismerk. 4 szobám van. „Városba 30369“ Erzs.-körúti fők. Férjhez menne üzlettu­lajdonosnő állami, vá­rosi alkalmazotthoz. — ,Otthon 35787“ fők. Társ Társulnék férfi és női fehérnemű készítővel. Ajánlatokat „Szakem­bert keresek 1942“ jel­igével főkiadóba. Kisebb konzerv vagy savanyító üzembe be­társulnék tőkével és közreműködéssel. Cim a főkiadóban. Szép bútorozott tiszta utcai szoba urnák azon­nal kiadó. Csengery­ u. 19. I. 5. 54898 Azonnalra keresek kü­­lönbejáratu szobát für­dőszoba- használattal. T.: 145-049. Rákóczi-út 51. trafik. 68845 Bútorozott szobát kere­sünk, ha lehet, ellátás­sal 2 személy részére. „Belterület 76103“ Ap­­ponyi-téri fiókkiadóba. Egy különbejáratu 2 ágyas utcai szoba für­dőszoba használattal azonnal kiadó. Reisner sütöde. XII., Táltos­ u. 1. 7 sz. hallos összk. fel­tűnő szép lakrész kútnál bútorozva. Népszinház­­utca 17. II. 2. *30382 Társulnék jövedelmező üzemhez vagy üzlethez. ,Jövö 30374“ Erzs., fők. Sertés-, marha- és ló­kereskedelmi iparenge­délyemhez közreműkö­dő v. ker. pénzes társat keresek. „Szakember 30371“ Erzs.-krti fők. Kávézóhoz tőkés társnőt felveszek. Cím fők. Társ kerestetik ezert­ol­­das birtok megvételé­hez 250.000 pengővel. Gazdák, kik a birtokot egyúttal bérbevennék, előnyben. Ajánlatok „1000 hold 66840“ jelige alatt főkiadóba. Bútorozott szobát kere­sek sürgősen. T. 224-111. tosak és m.-viz. Sorok­ig Adósság mentes évi 140.000 P forgalmat csináló konyhaüzem el­adó. VI., Rózsa­ u. 68. Bérbe venne kisebb nyomdát iparjoggal­ ren­delkező szakember. Bálla, Rákóczi-ut 74. I. em. 4. *43012 Trafikba, Belvárosba, Budára vezetőnő kp. biztosítékkal kerestetik nagy jöv. „Rex“ trafik­­iroda, Vilmos cs.­ut 74. II. 3. *88395 Komplett nagyobb üz­­letberend. National, Wertheim-kasszával el­adó. Vevő értékes ösz­­szeköt. nyer. „Délvidék 3570“ főkiadóba. * hez, Városháza u. 10. sáron 3 sz. komf. villa 1500. Vérmezőnél k.­­fűtés 2600. Express. Er­­zsébet-krt. 16. Telefon: 422—156. 66358 Budakeszi-utnál 5 szob. villalakás augusztusra. Express. Erzsébet-krt. 16. Tel.: 422—156. 66863 Lipótvárosban garszon­­lakás azonnalra 65. (Új bútor 2000.) Express, Erzsébet­ krt 16. Tel.: 422—156. 66859 Lakást keresek. Ha régi bérű, költséget fizetek. Tel.: 224—Hl. Lakást minden költség­gel átveszek (bútorral is). T. 424—643. 35797 Keresek kétszobás be­rendezett lakást fürdő­szobával, főlépcsőnél, lehet garszonlakás is. Ajánlatot „Külföldi há­­za kispár“ jel. Bleckner­ All. tisztv. nő csendes k. bejáratú b. szobát keres. „Leh. közp. füt.­­sei 43004“ jeligére fők. Egy vagy két üres tisz­ta szobát fürdőszobával keres vidéki házaspár. Bristol Szálló. 319. 12107 Nyugatinál fűtött, zárt főlépcsőházi e­l­e­g­á­n­s szoba fürdőbenyitóval vidékinek napi bérbe. T.: 128—088. 95575—­­ Egyéb bérlet ^ Garapehelyiségsi­keres csendes üzem 150 —300 „Négyzet­méterért 45 . 88393“ jel. főkiadóba. * Üzem, raktár, üzlet­helyiségek, főútvonala­kon és a város bármely részén választékban azonnalra, későbbre. ENGEL Teréz-krt 5. 100—200.000 P-vel jó üz­lethez társulnék. Csakis nagy dolog érdekek Részletes leírást kérek „őskeresztény igazgató ~ 35785“ jeligére Erzsébet­­köruti főkiadóba. ^ Egyéb különféle . Legmegbízhatóbb legolcsóbb , ingatlanköt­­ési csönöket folyósít bank­cégvezető, Rákóczi­ út 50 II. 52. T. 225—494 35786 Birtokra nagy biztosí­ték mellett 250.000 pen­gő kerestetik. Ajánlatok „Értékálló búza 66841“ jelige alatt fökiadóka­­t v­e­s­z e­m Gál­ Miklós Ferenc Újpest. Árpád­­út 29. alatti cipőüzletét. Hitelezők nálam 3 na­pon belül írásban je­lentsék be követelésü­ket, különben figyelem­be nem veszem. Csath László. Újpest, Nyár­ u. 74. szám. 12113 In memóriám harag nélkül. írjon azonnal. ■ I. 4. 66830 Irénként, félreértés tisztázódott, adj életjelt magadról ! Késégbeesett testvéreid: Sanyi. 54015 A kiadásért Seifert Alfréd, a nyomdáért Tel. 422-914 Kertész Árpád felelős.

Next