Pesti Hírlap, 1942. december (64. évfolyam, 272-295. szám)

1942-12-06 / 277. szám

Vasárnapi Krónika írja Márai Sándor A Vízöntő jegyében I. M­ind több az ember, aki tár­gyilagos beszélgetés közben elhallgat, sokatmondóan mosolyog, hátradől a karosszéken s olyan arc­kifejezéssel, mint aki sokat tud, de nem mondhat meg mindent, ezt je­lenti ki: „Mindez részletkérdés. A nagy fordulat nem késhet már so­ká.“ Az avatatlan, aki a beavatott mosolyú­ embernél a „nagy fordu­lat“ minősége és természete iránt érdeklődik, rendszerint nem kap pontos választ. Ha tovább firtatjuk, mi a rejtélyes kijelentés igazi ér­telme, mi hát a „részletkérdés“, melyet a „nagy fordulat“ rövidesen eloszlat majd, nyugalmas és fölé­nyes feleletet hallunk. Sok ember él, aki hisz benne, hogy a „részlet­­kérdés" ez a korszak, melyben élünk, tehát a világháború s annak minden tartozéka; s a „nagy for­dulat“, hogy az emberiség nemso­kára, úgy tíz-húsz esztendő múltán, a Halak jegyéből a Vízöntő jegyé­be lép, mikor is béke, méltányos­ság és boldogság köszöntenek a földre. Ezt a kitűnő hírt nemcsak az asztrológusok terjesztik, akik passzióval és hivatásszerűen fog­lalkoznak a csillagképek és az em­beri sors összefüggéseinek vizsgá­latával, hanem a laikus, koca-csil­­lagjósok is, akik egyre többen van­nak. Nem múlik el hónap, néha hét sem, hogy ne találjak asztalomon többé-kevésbbé zavaros, de mindig nagyon meggyőződéses hangú, ener­gikus irányú leveleket, jóslásokat és írásokat, melyek biztosítanak, hogy az emberiség általában, s an­nak egyik nagyon szerény tagja, az író, helytelen nyomokon haladunk; a nagy megoldás nem a földi, ha­nem az égi síkon következik be Vízöntő jegye már közel van. Egy­két világhónap még, — úgy tudom, egy világhónap két földi évezred, — s az emberi élet rendje és módja tökéletesen megváltozik a földön. Az elmúlt világhónapban, mely a platoni évnek töredék része csak, az emberiség a Halak jegyében élt. Most, napjainkban, e földi években éljük az átmenet idejét. Minden asztrológus tudja, hogy az átmene­tek idejében éles személyi harc dúl a földön, ember és ember, nép és nép között. Ezt a nagy mérkőzést az asztrológus szánalommal, de az­zal a szelíd fölénnyel szemléli, me­lyet a bölcsnek a világhónap köze­ledő befejezésének tudata ad. Mind­az, amitől szenvedünk, nem számít sokat annak szemében, aki tudja, hogy a Halak jegyének ideje befe­jezés felé közeleg. Rövid idő kell még, s az emberiség egén felra­gyognak a jó csillagok. Néhány lé­­lekzetvétel mégi­s a Vízöntő jegyé­be lépünk. Türelem, embertársaim. II. Minthogy nem tehetünk mást, várjuk meg bizalommal, beteljese­dik-e az asztrológusok mind egy­hangúbb jóslása? A csillagjósláson könnyű nevetni. Minthogy nem ér­tek hozzá, nincs módom nevetni fölötte, sem tagadni, sem hinni benne. Általában azt tapasztalhat­juk, hogy amiben az emberek na­gyon hosszú időkön át következe­tesen hisznek, nem egészen oktalan és alaptalan. Az emberi gondolko­zás ősködéből derengenek felénk a csillagok. A chaldäusok, az egyip­tomiakba phöniciaiak, minden régi keleti nép, s aztán a középkor nagy csillagászai makacsan és rendsze­resen foglalkoztak csillagjóslások­kal. Nagy államférfiak, hadvezérek, az emberiség történetének promi­nens cselekvő egyéniségei nem mu­lasztották el, hogy vállalkozásaik előtt megtudakolják a csillagok szándékát. Minden nagy kultúrá­ban előkelő szerepet tölt be a csil­lagjós, aki néha hegyes süveget visel, néha középkori tudósok bár­sonysapkáját, de mindig bejáratos az uralkodóhoz. Ebből a tényből elsőrendűen azt a következtetést lehet levonni, hogy az emberek ál­talában babonások, a nagy embe­rek éppen úgy azok, mint a kis em­berek. De ha alaposan odafigyelünk a makacs, évezredeken át vissza­térő babonákra, a tudósnak is el­megy kedve a fölényes mosolytól; az emberek, távcső és műszer nél­kül is, minden időben és korszak­ban tudtak sorsukról, s ha az em­berek hatezer éven át makacsul figyelik a csillagokat és esküsznek reá, hogy a csillagképek változása befolyásolja az emberi sorsot, nem­ merném ezt a hitet kézlegyintéssel elutasítani. E végzetszerűséget min­den korszak más névvel jelöli, igen, minden ember más néven nevezi. Van, aki a Vízöntő jegyében látja a végzetet, van, aki a Gondviselés­ben. Az utolsó szó lelkemhez és eszméletemhez közelebb áll. Úgy tapasztaltam, — s ehhez nem kel­lett személy szerint hatezer év, — minden cselekedetünk, életünk minden sorsfordulata mögött van valamilyen végzetes rend. Össze­függések vannak, melyeket csak később, sokkal később értünk meg, — igen, néha nem is értünk meg soha. De az összefüggések kitapint­hatók. Az ember felkiált, mert mély fájdalom sebzette, meghalt vala­kije, méltánytalanság érte, s nem érti, miért? De egy hang, mely minden hangnál erősebb, arra ta­nított, hogy az életben semmi nin­csen ok nélkül, mindennek célja és rendelése, igen, értelme van. A fáj­dalomnak is. A veszteségnek is. Minden emberi sorsfordulatnak. S ami érthetetlen, fájdalmas, meg­alázó, vagy esztelen ma, egy idő múltán — néha nagyon rövid idő múltán, — csodálatosan beleillik életünk rendjének egészébe. A csil­­laghivők ezt a Halak, vagy a Víz­öntő jegyével magyarázzák, mások a Gondviseléssel. Utóbbi fogalom egyszerűbb, kimondhatóbb, embe­ribb és emberfölöttibb egyszerre. Szabad válogatni. Fontos egyedül az, hogy az ember a földön, a csil­lagok alatt, higgyen valamiben. III. Talán a csillagokban ... de mi­lyen parányi egységek a csillagok a Mindenség térképén! Nagyobb erők mozgatják az emberi sorsot és a világi térképet, mint egy-egy csillagkép mozgása, sugárzása! Ami­ben nehezebb hinni, hogy a csilla­gok állásának és járásának válto­zása valaha is olyan emberi hely­zeteket teremthet, melyek a tartós béke, a bölcs és méltányos együtt­működés rendjét biztosítják az em­ber által lakott csillagon. Mert a platoni évek és a világhónapok kö­vethetik egymást: az ember — így tanítja ezt évezredek tapasztalata, — belső valójában, lényegében nem változik. Néha műveltebb, néha tu­­dósabb, néha fegyelmezettebb: ez minden, amire képes, a Vízöntő, mint a Halak jegyében. De nincs olyan égi sugár, mely megváltoz­tatná az ember alaptermészetét, eredményesen nevelni tudná gyer­mekes kajánságát, irigységét, mo­hóságát és bosszúvágyát, nincs égi rend és földi viszonylat, melyen belül az ember gyermekesen ki­váncsi és kegyetlen alaphajlama tartósan és eredményesen változ­nék. Ezt tudnunk kell, mikor a csillagokba kémlelünk. A Vizöntő sem olyan erős, hogy az emberi in­dulatokat lényegükben közömbösí­teni tudná. S ha az ember ezt iga­zán tudja, szívével és eszméletével, nem érhetik különösebb meglepe­tések a földön, akármilyen képlet­be állanak is össze bűneink és té­velygéseink égi szemtanúi. Van az emberben valami mélyen, oldhatat­­lanul gyermekes, amit a csillagok sem tudnak nevelni. S van benne valami égi és isteni is: az, hogy tudja ezt. Tangóvarszonika, gramofon, rádió is az összes hangszerek legolcsóbban MARNITZ VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 37. Képes árjegyzék ÚJ&yeal 9094 Magyar hősök A Don-menti harcokban szerezte meg bajtársai és a szövetséges német csapatok elismerését Füle József őr­vezető. 1942 szeptember 9-én százada mint tartalék követte az egyik nagyobb el­lenséges szovjet erőcsoport ellen be­vetett német és magyar kötelékeket. Amikor Füle látta, hogy az előtte elő­retörő német század súlyos vesztesé­gei miatt megritkul s emiatt támadó lendülete veszít erejéből, mindenne­mű parancs nélkül magától beavat­kozott zajával a harcba. A kitűzött vonalat elérve, hat órán át küzdött hősiesen az ismételt ellentámadásokat végrehajtó ellenséggel szemben s harcával lehetővé tette sebesült né­met bajtársai hátraszállítását.. Önfeláldozó hősiességének értékét fokozza az a tény, hogy bár e tűz­harcban megsebesült, mégis mindad­dig kitartott, amíg sebesült német bajtársait meg nem mentették. Az ezévi június eleji harcokban tüntette ki­ magát rendületlen bátor­ságával Halizsán Ferenc őrvezető. 1942 június 4-én, amikor a szovjet csapatok elkeseredetten támadták honvédeink Jeffrossinovka melletti támpontját s ez többször­­is gazdát cserélt, Halivzsán őrvezető három íz­ben ment ellentámadásba hősiesen küzdő rajával. Utóbb, mikor egy ellenséges gránát telibe találta a honvédszakasz óvóhe­lyét s a szakasz még sértetlenül ma­radt harcképes emberei egy másik ponton fenyegető szovjet előretörés­sel szálltak szembe, Halizsán őrve­zető maga maradt vissza az óvóhe­lyen fekvő sebesültek védelmezésére. Bár az ellenség egész napon át is­mételt kísérleteket tett arra, hogy ezt a támpontot megszerezze, Halizsán őrvezető minden támadását vissza­utasította golyószórójával. Hősiesen tartotta magát egészen este nyolc óráig, amikor is felváltották nehéz helyzetéből. ______ Mikor és hogyan kell feladni a karácsonyi csomagokat ? A postavezérigazgatóság rendeletet, adott ki a karácsonyi és újévi csomag­­forgalom zavartalan lebonyolítására. A rendelet megállapítja, hogy a megnöve­kedett forgalom lebonyolításának bizto­sítása a mai rendkívüli időkben súlyos feladatok elé állítja a postát. A közön­ség igényeinek fennakadás nélküli ki­elégítése végett és a csomagforgalomban jelentkező torlódás elkerülése céljából felkérik a közönséget, hogy a nem rom­ló tartalmú csomagokat ne közvetlenül­­az ünnepek előtt, hanem korábban, leg­később december 16-ig adják postára A csomagokra a feladók írják fel saját címüket, a címiratot a csomag burkola­tára tartósan erősítsék fel és a cím má­solatát helyezzék el a csomagban is. A fogyasztási adó alá eső tárgyakat tartalmazó csomagokra és a szállítóleve­lekre részletezve, pontosan kell megje­lölni a tartalmat. Megengedte a posta­­igazgatóság fenyőfáknak postacsomag­ként való szállítását is. Az utóbbi idő­ben azt tapasztalták, hogy a csomagok helytelen burkolása és hiányos címzése folytán egyre több a sérült és cím nél­küli küldemény. Ezek kezelése rendkí­vül nagy munkatöbbletet okoz a postá­nak és az élelmiszer tartalmú csomagok közben meg is romlanak. QrfcdíSml­eáwmwf A novellának, ennek a legkecsesebb, legfinomabb, legelmésebb iro­dalmi műfajnak utolérhetetlen mestere Herezet­, Ferenc. Kötetekre való témát, mondanivalót s figurát sűrít egy-egy ilyen lélekzetnyi remekműbe. Példátlan ívelésű írói pályáján sohasem lett hűtlen a novellához, s mindannak, amit regényeiben, színdarabjaiban, vagy cikkeiben elmondott, nyomát találjuk elbeszéléseiben is. Összegyűj­tött száz válogatott novellája így nemcsak páratlan irodalmi élmény tíz olvasó számára, hanem útjelzője ennek a fényes szárnyalású írói pályának s büszkesége a magyar irodalomnak és az európai irodalomnak. 900 oldal 18 pengő, megtekinthető minden könyvesboltban. Egy­­csendes vasárnap Oroszországban Ütközet után volt. Fáradt, kimerült századomat más helyre vezényelték, itt jutottunk először lélekzethez. So­­rakozáskor lépett, sáros volt a ruha, az arcok a fáradtságtól kissé megöre­gedtek, hiszen a legtöbben egy­­ hét óta nem borotválkoztak, nem mosdot­tak, ha csak a zuhogó eső le nem mosta róluk az orosz sarat, piszkot. A karikás szemek álmatlanságot árultak el, de amikor végigmentem arcélük előtt, felemelt fejük keményen for­dult felém s szemükben öntudatos tűz csillogott. Tudták valamennyien, hogy köteles­ségüket becsülettel teljesítették s ta­lán csak az bizonyította az elmúlt na­pok rendkívüli voltát, hogy a máskor derűs, jókedvű század nagyon cs­endes, halkszavú lett. Mindenki önmagával volt elfoglalva. A fa­barakban, arhelyben elszállá­soltak bennünket, nagy hortyogás volt egész nap, a hosszú alvás után pedig szétszóródtak s elkezdődött a nagy mosás, tisztálkodás. A századborbély legyalulta az arcokat s mint hasonló esetben mindig, most is előkerültek a gyűrött zöld tábori levelezőlapok s a rágottvégű ceruzák. Mindenki itt. Szinte mohón írtak minden olyan ese­mény után, mikor nagy-nagy mon­danivalójuk akadt. Még az is, aki he­tekig nem gondolt az írásra, most nemcsak feleségének, édesanyjának, hanem még a legtávolabbi sógorának, barátjának, ismerősének is elküldte üzenetét. Valahogy mindenki szeretne mondani valamit, még talán a falubeli haragos neve is eszébe jut ilyenkor. Szombat délután volt, hosszú idő után először sütött a nap. A ritka, bolyhos felhők alatt sas keringett. Csend, végtelen nagy csend terpesz­kedett a tábor körül. Megszólal mel­lettem egy kis padon Maár százados, a testvérszázad parancsnoka. —­ Holnap vasárnap van, otthon templomba vennék, de jó volna ott­hon lenni. — S ahogy sóhajtásokkal összetoldozott szavaiból kivettem, amíg én naplómat írogattam, ő otthon volt, hazarepítette képzelete. — De ha már nem is lehetünk ott­hon, megnézzük, van-e itt templom V-ben. Végigsétáltunk a fűz- és nyírfákkal szegélyezett S. folyó partján s a tőlünk 2—3 km-nyire levő faluban­ találtunk is egy templomot! Román stílű kupo­láját gránát vitte le, mintha leemelte volna kucsmáját Ajtaja tárva-nyitva, berendezése egyszerű oltár, látszik, hogy most szedegették össze, a fala­kon, rejtekhelyekről előkerült ikonok. Öreg, bozontos szakállú pópa csoszo­gott hozzánk, beszélni ugyan nem tud­tunk vele, de amikor kézzel-lábbal mutogatva értésére adtuk, hogy hol­nap, vasárnap eljövünk, boldog öröm­mel vette tudomásul. Reggel Maár századossal és Bedő főhadnaggyal készülődünk s csak egy­két embernek említettük, hogy temp­lomba igyekezünk Mikor kis kerülővel odaérünk, ott áll mindkét század majdnem teljes létszámban. Az omladozó templomban már ott a lakosság, énekelnek meglepő szépen, négy szólamban Bepréselő­­dünk mi is mindannyian. Az orosz pap beszél, nem is értjük mit, csendben imádkozunk. Amikor a szertartásnak vége, nem mozdul senki. Az oroszok türelmetlenül, kérdőn te­­kintgetnek. ők mennének már, a pap is áll összekulcsolt kezekkel Dermedt, hosszú csend. Odaszólok egyik baj­társamnak: — Énekeljünk! — Mit? — kérdi Bedő főhadnagy. Odasúgom neki: — Boldogasszony Anyánk. S elkezdtük mi hárman, egyszerre folytatta az egész legénység. Az oro­szok lehorgasztották fejüket, majd ké­sőbb láttam, hogy tekintetük a csonka kupolán át a kék égre emelődött. Mikor vége volt az éneknek, nem mozdul senki. Várunk tovább, a nagy csendben gyertyák sercegnek. Rámnéz valaki, nem szól, de megértem mégis. Több református is van itt velem együtt. Elkezdem: „Te benned biztunk elejétől fogva“ Míg a végére érünk látom, hogy a szorosan egymás mellett cilló katonák keze megtalálja egymást Úgy szorítják egymás kezét, mintha soha­ soha sem akarnák azt elen­gedni. Mikor ennek is vége van, még min­dig nem mozdul senki. A szemekből látom: itt mindenki találkozott Isten­nel. Az elmúlt nehéz napok után mindenkinek volt mondanivalója Hozzá. A kép olyan megrendítő én őszinte volt hogy az öreg pópa ajka először megremegett, aztán felcsuk­­lott belőle a sírás. Talán még soha se látott ilyen megtört alázatosságot Csoszogva ment az első katonához , mikor kezét fejére tette s a katona térdre ereszkedett előtte, levette az oltárról az arannyal hímzett térítőt, fejére helyezte, szinte betakarta vele, így imádkozott hangosan. Akik értet­ték, elmondták, hogy bűnei alól ol­­dotta fel Sokan követték a katona példáját. . Aztán ismét csend lett, mindenki várt még valamire, az oroszok hol egymásra néztek, hol reánk, mi pe­dig mintha láthatatlan karnagy vezé­nyelt volna, a Himnuszt kezdtük énekelni — de ez zokogásba fulladt Amikor lassan, szó nélkül­­gyüle­keztünk a templom előtt, már­­felszá­radt a könny és csupa boldog, mo­solygó arcot láttam s Isten simogatott bennünket napsugarával. Haza már­­ zárt alakzatban men­tünk, ropogós magyar nóta ütemére s nem kétséges előttem, hogy mind­azok, kik e vasárnap délelőtt együtt voltak V-ben, az orosz templomban, egytől-egyig igazabbak lettek... Jakuts Lajos. II NEMZETI SZIKÉ II.11 MÁRAI SÁNDOR: Ákossal ipolyáeok Egy végzetével verekedő művészlélek meg- • renditő drámája a polgári osztály megszü­letésének hatalmas történelmi pillanatában. RÉVAI Kötve 9.80 P

Next