Pesti Hírlap, 1942. december (64. évfolyam, 272-295. szám)
1942-12-06 / 277. szám
Vasárnapi Krónika írja Márai Sándor A Vízöntő jegyében I. Mind több az ember, aki tárgyilagos beszélgetés közben elhallgat, sokatmondóan mosolyog, hátradől a karosszéken s olyan arckifejezéssel, mint aki sokat tud, de nem mondhat meg mindent, ezt jelenti ki: „Mindez részletkérdés. A nagy fordulat nem késhet már soká.“ Az avatatlan, aki a beavatott mosolyú embernél a „nagy fordulat“ minősége és természete iránt érdeklődik, rendszerint nem kap pontos választ. Ha tovább firtatjuk, mi a rejtélyes kijelentés igazi értelme, mi hát a „részletkérdés“, melyet a „nagy fordulat“ rövidesen eloszlat majd, nyugalmas és fölényes feleletet hallunk. Sok ember él, aki hisz benne, hogy a „részletkérdés" ez a korszak, melyben élünk, tehát a világháború s annak minden tartozéka; s a „nagy fordulat“, hogy az emberiség nemsokára, úgy tíz-húsz esztendő múltán, a Halak jegyéből a Vízöntő jegyébe lép, mikor is béke, méltányosság és boldogság köszöntenek a földre. Ezt a kitűnő hírt nemcsak az asztrológusok terjesztik, akik passzióval és hivatásszerűen foglalkoznak a csillagképek és az emberi sors összefüggéseinek vizsgálatával, hanem a laikus, koca-csillagjósok is, akik egyre többen vannak. Nem múlik el hónap, néha hét sem, hogy ne találjak asztalomon többé-kevésbbé zavaros, de mindig nagyon meggyőződéses hangú, energikus irányú leveleket, jóslásokat és írásokat, melyek biztosítanak, hogy az emberiség általában, s annak egyik nagyon szerény tagja, az író, helytelen nyomokon haladunk; a nagy megoldás nem a földi, hanem az égi síkon következik be Vízöntő jegye már közel van. Egykét világhónap még, — úgy tudom, egy világhónap két földi évezred, — s az emberi élet rendje és módja tökéletesen megváltozik a földön. Az elmúlt világhónapban, mely a platoni évnek töredék része csak, az emberiség a Halak jegyében élt. Most, napjainkban, e földi években éljük az átmenet idejét. Minden asztrológus tudja, hogy az átmenetek idejében éles személyi harc dúl a földön, ember és ember, nép és nép között. Ezt a nagy mérkőzést az asztrológus szánalommal, de azzal a szelíd fölénnyel szemléli, melyet a bölcsnek a világhónap közeledő befejezésének tudata ad. Mindaz, amitől szenvedünk, nem számít sokat annak szemében, aki tudja, hogy a Halak jegyének ideje befejezés felé közeleg. Rövid idő kell még, s az emberiség egén felragyognak a jó csillagok. Néhány lélekzetvétel mégis a Vízöntő jegyébe lépünk. Türelem, embertársaim. II. Minthogy nem tehetünk mást, várjuk meg bizalommal, beteljesedik-e az asztrológusok mind egyhangúbb jóslása? A csillagjósláson könnyű nevetni. Minthogy nem értek hozzá, nincs módom nevetni fölötte, sem tagadni, sem hinni benne. Általában azt tapasztalhatjuk, hogy amiben az emberek nagyon hosszú időkön át következetesen hisznek, nem egészen oktalan és alaptalan. Az emberi gondolkozás ősködéből derengenek felénk a csillagok. A chaldäusok, az egyiptomiakba phöniciaiak, minden régi keleti nép, s aztán a középkor nagy csillagászai makacsan és rendszeresen foglalkoztak csillagjóslásokkal. Nagy államférfiak, hadvezérek, az emberiség történetének prominens cselekvő egyéniségei nem mulasztották el, hogy vállalkozásaik előtt megtudakolják a csillagok szándékát. Minden nagy kultúrában előkelő szerepet tölt be a csillagjós, aki néha hegyes süveget visel, néha középkori tudósok bársonysapkáját, de mindig bejáratos az uralkodóhoz. Ebből a tényből elsőrendűen azt a következtetést lehet levonni, hogy az emberek általában babonások, a nagy emberek éppen úgy azok, mint a kis emberek. De ha alaposan odafigyelünk a makacs, évezredeken át visszatérő babonákra, a tudósnak is elmegy kedve a fölényes mosolytól; az emberek, távcső és műszer nélkül is, minden időben és korszakban tudtak sorsukról, s ha az emberek hatezer éven át makacsul figyelik a csillagokat és esküsznek reá, hogy a csillagképek változása befolyásolja az emberi sorsot, nem merném ezt a hitet kézlegyintéssel elutasítani. E végzetszerűséget minden korszak más névvel jelöli, igen, minden ember más néven nevezi. Van, aki a Vízöntő jegyében látja a végzetet, van, aki a Gondviselésben. Az utolsó szó lelkemhez és eszméletemhez közelebb áll. Úgy tapasztaltam, — s ehhez nem kellett személy szerint hatezer év, — minden cselekedetünk, életünk minden sorsfordulata mögött van valamilyen végzetes rend. Összefüggések vannak, melyeket csak később, sokkal később értünk meg, — igen, néha nem is értünk meg soha. De az összefüggések kitapinthatók. Az ember felkiált, mert mély fájdalom sebzette, meghalt valakije, méltánytalanság érte, s nem érti, miért? De egy hang, mely minden hangnál erősebb, arra tanított, hogy az életben semmi nincsen ok nélkül, mindennek célja és rendelése, igen, értelme van. A fájdalomnak is. A veszteségnek is. Minden emberi sorsfordulatnak. S ami érthetetlen, fájdalmas, megalázó, vagy esztelen ma, egy idő múltán — néha nagyon rövid idő múltán, — csodálatosan beleillik életünk rendjének egészébe. A csillaghivők ezt a Halak, vagy a Vízöntő jegyével magyarázzák, mások a Gondviseléssel. Utóbbi fogalom egyszerűbb, kimondhatóbb, emberibb és emberfölöttibb egyszerre. Szabad válogatni. Fontos egyedül az, hogy az ember a földön, a csillagok alatt, higgyen valamiben. III. Talán a csillagokban ... de milyen parányi egységek a csillagok a Mindenség térképén! Nagyobb erők mozgatják az emberi sorsot és a világi térképet, mint egy-egy csillagkép mozgása, sugárzása! Amiben nehezebb hinni, hogy a csillagok állásának és járásának változása valaha is olyan emberi helyzeteket teremthet, melyek a tartós béke, a bölcs és méltányos együttműködés rendjét biztosítják az ember által lakott csillagon. Mert a platoni évek és a világhónapok követhetik egymást: az ember — így tanítja ezt évezredek tapasztalata, — belső valójában, lényegében nem változik. Néha műveltebb, néha tudósabb, néha fegyelmezettebb: ez minden, amire képes, a Vízöntő, mint a Halak jegyében. De nincs olyan égi sugár, mely megváltoztatná az ember alaptermészetét, eredményesen nevelni tudná gyermekes kajánságát, irigységét, mohóságát és bosszúvágyát, nincs égi rend és földi viszonylat, melyen belül az ember gyermekesen kiváncsi és kegyetlen alaphajlama tartósan és eredményesen változnék. Ezt tudnunk kell, mikor a csillagokba kémlelünk. A Vizöntő sem olyan erős, hogy az emberi indulatokat lényegükben közömbösíteni tudná. S ha az ember ezt igazán tudja, szívével és eszméletével, nem érhetik különösebb meglepetések a földön, akármilyen képletbe állanak is össze bűneink és tévelygéseink égi szemtanúi. Van az emberben valami mélyen, oldhatatlanul gyermekes, amit a csillagok sem tudnak nevelni. S van benne valami égi és isteni is: az, hogy tudja ezt. Tangóvarszonika, gramofon, rádió is az összes hangszerek legolcsóbban MARNITZ VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 37. Képes árjegyzék ÚJ&yeal 9094 Magyar hősök A Don-menti harcokban szerezte meg bajtársai és a szövetséges német csapatok elismerését Füle József őrvezető. 1942 szeptember 9-én százada mint tartalék követte az egyik nagyobb ellenséges szovjet erőcsoport ellen bevetett német és magyar kötelékeket. Amikor Füle látta, hogy az előtte előretörő német század súlyos veszteségei miatt megritkul s emiatt támadó lendülete veszít erejéből, mindennemű parancs nélkül magától beavatkozott zajával a harcba. A kitűzött vonalat elérve, hat órán át küzdött hősiesen az ismételt ellentámadásokat végrehajtó ellenséggel szemben s harcával lehetővé tette sebesült német bajtársai hátraszállítását.. Önfeláldozó hősiességének értékét fokozza az a tény, hogy bár e tűzharcban megsebesült, mégis mindaddig kitartott, amíg sebesült német bajtársait meg nem mentették. Az ezévi június eleji harcokban tüntette ki magát rendületlen bátorságával Halizsán Ferenc őrvezető. 1942 június 4-én, amikor a szovjet csapatok elkeseredetten támadták honvédeink Jeffrossinovka melletti támpontját s ez többszöris gazdát cserélt, Halivzsán őrvezető három ízben ment ellentámadásba hősiesen küzdő rajával. Utóbb, mikor egy ellenséges gránát telibe találta a honvédszakasz óvóhelyét s a szakasz még sértetlenül maradt harcképes emberei egy másik ponton fenyegető szovjet előretöréssel szálltak szembe, Halizsán őrvezető maga maradt vissza az óvóhelyen fekvő sebesültek védelmezésére. Bár az ellenség egész napon át ismételt kísérleteket tett arra, hogy ezt a támpontot megszerezze, Halizsán őrvezető minden támadását visszautasította golyószórójával. Hősiesen tartotta magát egészen este nyolc óráig, amikor is felváltották nehéz helyzetéből. ______ Mikor és hogyan kell feladni a karácsonyi csomagokat ? A postavezérigazgatóság rendeletet, adott ki a karácsonyi és újévi csomagforgalom zavartalan lebonyolítására. A rendelet megállapítja, hogy a megnövekedett forgalom lebonyolításának biztosítása a mai rendkívüli időkben súlyos feladatok elé állítja a postát. A közönség igényeinek fennakadás nélküli kielégítése végett és a csomagforgalomban jelentkező torlódás elkerülése céljából felkérik a közönséget, hogy a nem romló tartalmú csomagokat ne közvetlenülaz ünnepek előtt, hanem korábban, legkésőbb december 16-ig adják postára A csomagokra a feladók írják fel saját címüket, a címiratot a csomag burkolatára tartósan erősítsék fel és a cím másolatát helyezzék el a csomagban is. A fogyasztási adó alá eső tárgyakat tartalmazó csomagokra és a szállítólevelekre részletezve, pontosan kell megjelölni a tartalmat. Megengedte a postaigazgatóság fenyőfáknak postacsomagként való szállítását is. Az utóbbi időben azt tapasztalták, hogy a csomagok helytelen burkolása és hiányos címzése folytán egyre több a sérült és cím nélküli küldemény. Ezek kezelése rendkívül nagy munkatöbbletet okoz a postának és az élelmiszer tartalmú csomagok közben meg is romlanak. QrfcdíSmleáwmwf A novellának, ennek a legkecsesebb, legfinomabb, legelmésebb irodalmi műfajnak utolérhetetlen mestere Herezet, Ferenc. Kötetekre való témát, mondanivalót s figurát sűrít egy-egy ilyen lélekzetnyi remekműbe. Példátlan ívelésű írói pályáján sohasem lett hűtlen a novellához, s mindannak, amit regényeiben, színdarabjaiban, vagy cikkeiben elmondott, nyomát találjuk elbeszéléseiben is. Összegyűjtött száz válogatott novellája így nemcsak páratlan irodalmi élmény tíz olvasó számára, hanem útjelzője ennek a fényes szárnyalású írói pályának s büszkesége a magyar irodalomnak és az európai irodalomnak. 900 oldal 18 pengő, megtekinthető minden könyvesboltban. Egycsendes vasárnap Oroszországban Ütközet után volt. Fáradt, kimerült századomat más helyre vezényelték, itt jutottunk először lélekzethez. Sorakozáskor lépett, sáros volt a ruha, az arcok a fáradtságtól kissé megöregedtek, hiszen a legtöbben egy hét óta nem borotválkoztak, nem mosdottak, ha csak a zuhogó eső le nem mosta róluk az orosz sarat, piszkot. A karikás szemek álmatlanságot árultak el, de amikor végigmentem arcélük előtt, felemelt fejük keményen fordult felém s szemükben öntudatos tűz csillogott. Tudták valamennyien, hogy kötelességüket becsülettel teljesítették s talán csak az bizonyította az elmúlt napok rendkívüli voltát, hogy a máskor derűs, jókedvű század nagyon csendes, halkszavú lett. Mindenki önmagával volt elfoglalva. A fabarakban, arhelyben elszállásoltak bennünket, nagy hortyogás volt egész nap, a hosszú alvás után pedig szétszóródtak s elkezdődött a nagy mosás, tisztálkodás. A századborbély legyalulta az arcokat s mint hasonló esetben mindig, most is előkerültek a gyűrött zöld tábori levelezőlapok s a rágottvégű ceruzák. Mindenki itt. Szinte mohón írtak minden olyan esemény után, mikor nagy-nagy mondanivalójuk akadt. Még az is, aki hetekig nem gondolt az írásra, most nemcsak feleségének, édesanyjának, hanem még a legtávolabbi sógorának, barátjának, ismerősének is elküldte üzenetét. Valahogy mindenki szeretne mondani valamit, még talán a falubeli haragos neve is eszébe jut ilyenkor. Szombat délután volt, hosszú idő után először sütött a nap. A ritka, bolyhos felhők alatt sas keringett. Csend, végtelen nagy csend terpeszkedett a tábor körül. Megszólal mellettem egy kis padon Maár százados, a testvérszázad parancsnoka. — Holnap vasárnap van, otthon templomba vennék, de jó volna otthon lenni. — S ahogy sóhajtásokkal összetoldozott szavaiból kivettem, amíg én naplómat írogattam, ő otthon volt, hazarepítette képzelete. — De ha már nem is lehetünk otthon, megnézzük, van-e itt templom V-ben. Végigsétáltunk a fűz- és nyírfákkal szegélyezett S. folyó partján s a tőlünk 2—3 km-nyire levő faluban találtunk is egy templomot! Román stílű kupoláját gránát vitte le, mintha leemelte volna kucsmáját Ajtaja tárva-nyitva, berendezése egyszerű oltár, látszik, hogy most szedegették össze, a falakon, rejtekhelyekről előkerült ikonok. Öreg, bozontos szakállú pópa csoszogott hozzánk, beszélni ugyan nem tudtunk vele, de amikor kézzel-lábbal mutogatva értésére adtuk, hogy holnap, vasárnap eljövünk, boldog örömmel vette tudomásul. Reggel Maár századossal és Bedő főhadnaggyal készülődünk s csak egykét embernek említettük, hogy templomba igyekezünk Mikor kis kerülővel odaérünk, ott áll mindkét század majdnem teljes létszámban. Az omladozó templomban már ott a lakosság, énekelnek meglepő szépen, négy szólamban Bepréselődünk mi is mindannyian. Az orosz pap beszél, nem is értjük mit, csendben imádkozunk. Amikor a szertartásnak vége, nem mozdul senki. Az oroszok türelmetlenül, kérdőn tekintgetnek. ők mennének már, a pap is áll összekulcsolt kezekkel Dermedt, hosszú csend. Odaszólok egyik bajtársamnak: — Énekeljünk! — Mit? — kérdi Bedő főhadnagy. Odasúgom neki: — Boldogasszony Anyánk. S elkezdtük mi hárman, egyszerre folytatta az egész legénység. Az oroszok lehorgasztották fejüket, majd később láttam, hogy tekintetük a csonka kupolán át a kék égre emelődött. Mikor vége volt az éneknek, nem mozdul senki. Várunk tovább, a nagy csendben gyertyák sercegnek. Rámnéz valaki, nem szól, de megértem mégis. Több református is van itt velem együtt. Elkezdem: „Te benned biztunk elejétől fogva“ Míg a végére érünk látom, hogy a szorosan egymás mellett cilló katonák keze megtalálja egymást Úgy szorítják egymás kezét, mintha soha soha sem akarnák azt elengedni. Mikor ennek is vége van, még mindig nem mozdul senki. A szemekből látom: itt mindenki találkozott Istennel. Az elmúlt nehéz napok után mindenkinek volt mondanivalója Hozzá. A kép olyan megrendítő én őszinte volt hogy az öreg pópa ajka először megremegett, aztán felcsuklott belőle a sírás. Talán még soha se látott ilyen megtört alázatosságot Csoszogva ment az első katonához , mikor kezét fejére tette s a katona térdre ereszkedett előtte, levette az oltárról az arannyal hímzett térítőt, fejére helyezte, szinte betakarta vele, így imádkozott hangosan. Akik értették, elmondták, hogy bűnei alól oldotta fel Sokan követték a katona példáját. . Aztán ismét csend lett, mindenki várt még valamire, az oroszok hol egymásra néztek, hol reánk, mi pedig mintha láthatatlan karnagy vezényelt volna, a Himnuszt kezdtük énekelni — de ez zokogásba fulladt Amikor lassan, szó nélkülgyülekeztünk a templom előtt, márfelszáradt a könny és csupa boldog, mosolygó arcot láttam s Isten simogatott bennünket napsugarával. Haza már zárt alakzatban mentünk, ropogós magyar nóta ütemére s nem kétséges előttem, hogy mindazok, kik e vasárnap délelőtt együtt voltak V-ben, az orosz templomban, egytől-egyig igazabbak lettek... Jakuts Lajos. II NEMZETI SZIKÉ II.11 MÁRAI SÁNDOR: Ákossal ipolyáeok Egy végzetével verekedő művészlélek meg- • renditő drámája a polgári osztály megszületésének hatalmas történelmi pillanatában. RÉVAI Kötve 9.80 P