Pesti Hírlap, 1943. december (65. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-01 / 272. szám

A keleti arcvonal harcai A keleti arcvonalon, annak elle­nére, hogy az időjárás különösen a középső szakaszon rossz, tovább folynak a hadműveletek, amelyek a legutóbbi harci események követ­keztében térbelileg még ki is ter­jedtek. A legutóbbi napok harcai­nak három gyújtópontja volt: a Dnyeper-térség, a Kievtől nyugatra húzódó szakasz és Gomel körzete. A szovjet hadvezetőség most még Gomeltől északra,­­valamint az arc­vonal legdélibb szakaszán is újabb, heves támadásokat kezdett. Délen a­ szovjet nyomás legerő­sebb a Dnyeper alsó folyása men­tén­ fekvő német hídfőállások, va­gyis Cherson és Nikopol szaka­szán. Német katonai szakértők vé­leménye szerint a Nikopol ellen fo­lyó támadások célja nyilvánvalóan az, hogy az ottani német köteléke­ket bekerítsék. Összpontosított tá­madások folynak Nikopol ellen északkelet és dél felől, eddig azon­ban — mint Berlinben megjegyzik­­— még nem sikerült a német hídfőt szétrobbantani. Kétségtelen azon­ban — hangoztatják ugyancsak berlini körök —, hogy Nikopol tér­sége immár egyik jelentős súly­pontja lett a déli arcvonal harcai­nak. Fokozódó mértékben folytatód­nak a szovjet támadások a Dnye­­per-könyök térségében Kremen­­csugtól délre is. Az összpontosított szovjet roham itt arra késztette a német hadvezetőséget —­­jelentik Berlinből —, hogy e szakasz né­hány pontján hátrább helyezze a védelmi vonalat. Ezzel egyidőben német ellentámadások is indultak. Itt, Kremencsugtól délre, valamint Krivoj Rogtól északra, a nagy mér­kőzés még folyamatban van. Német megítélés szerint Cser­­kasszi térségében is fokozódik a A. keleti, hadszíntér Illetékes német he­lyen közölték, hogy Németország nem fordult a Vatikánhoz fegyverszüneti köz­vetítésért Erős angolszász bom­bavető kötelékek Né­metország északnyu­gati területét támad­ták Hitler 20.900 német tisztjelölt előtt beszé­det mondott Német repülőgépek délkeletangliai cél­pontokat bombáztak Pétain tábornagy szárnysegéde meglá­togatta a légitámadá­sok során megsebe­sült francia vasutaso­kat Toulonban a légitá­madás áldozatainak száma ötszáz fölé emelkedett Roosevelt, Churchill és Csangkaisek Perzsiában találkozik Sztálinnál Amerika biztosította a pápát, hogy a Vatikánvárost nem fogják bombázni — A horvát hadügyminiszter látogatást tett Hitler főhadiszállásán — Morgenthau amerikai pénzügyminiszter új adóemeléseket jelentett be Hitler 20.000 német tisztjelölt előtt beszédet mondott — Változatlanul súlyos harcok a keleti arcvonalon A volt stockholmi francia követ átvette az algíri francia bi­zottság képviseletét a svéd fővárosban A balti államokban bolsevistaellenes tü­n­­tetések voltak A szovjet-cseh szö­vetségi szerződést, hír szerint rövidesen alá­írják Moszkvában Hitler a főhadiszállá­son fogadta Navrátil horvát hadügyminisz­­_______teszt__ A Szovjet új táma­dást kezdett Cherzon és Nikopol ellen Andrade, a portugál Vöröskereszt állandó genfi megbízottja Bu­dapestre érkezett Szófiában november 28-tól december 5-ig hústalan hetet tarta­nak Dél-Olaszországban a Sangro folyó völ­gyében folynak a harcok Az angolszász szövet­ségesek olasz tanács­adóbizottsága meg­tartotta első ülését A libanoni miniszter­­elnök kijelentette, hogy az ország rövi­desen teljes függet­lenséget kap Victor Emanuel le­mondott Abesszínia és Albánia trónjáról Nápolyban új párt alakult Umberto trónörökös támogatá­sára Catroux tábornok Al­gírban jelentést tesz a francia nemzeti bi­zottságnak a libanoni helyzetről A Pesti Hírlap beszélő térképe. A háború­ eseményei Európában, Magyarországon kizárólagos joggal. Ára 14 fillér 44 FILLÉR I LETKÖZNAP 20 fillér vasárnap (a pályaudvarokon is). Előfizetési ára 1 hóra 3.40 P. é­ évre 9.80 P. Meg­jelenik hétfő kivi­telével minden nap IRLAP SZERDA 1943 DEC. 1. LXV. évf. 272 (21.187) Kiadja: Pesti Hír­lap r.-t. Előállítja: Légrády Testv. r.-t. nyomdája. Szerk. és fők.: V., Vilmos CS.-Ut 78. T. 112-295 Erős szovjet támadások Krivoj Rog térségében A német véderő főparancsnoksága közli:­­ A perekopi földszorosban levő ál­lásaink ellen irányuló ellenséges elő­retörések nem jártak sikerrel. A nikopoli hídfőnél és a Dnyeper nagy kanyarulatában hétfőn az ellen­ség támadótevékenysége általában vé­ve valamelyest lanyhább volt. Erősebb támadásokat intézett a Szovjet Krivoj Rogtól északkeletre és északra, vala­mint a Kremencsugtól délre fekvő be­törési helyen. Egy sikeres ellentáma­dásunkban 30 löveget pusztítottunk el, illetve zsákmányoltunk. Cserkaszi körül nőtt az ádáz és vál­takozó sikerű harcok hevessége. Kievtől nyugatra támadó vállalko­zásunk újabb helyi sikerekkel járt. A kiev–zsitomiri nagy csata A Kiev és Zsitomir­ környéki táma­dó és védőharcokban a hadsereg és az SS csapatai Hoth vezérezredes vezeté­se alatt mozgó harcmodorral feltar­tóztatták és ellentámadással keletre visszavetették az áttörő támadásra küldött ellenséges hadseregeket. A Szovjet itt november 9-ike és 28-ika között húszezernél több halottat, 4800 foglyot, 603 páncélost, 1505 löveget, 1048 géppuskát, 275 gránátvetőt­ és 554 páncéltörő fegyvert veszített. Gomel környékén a súlyos küzde­lem tovább tart. A várostól délnyugat­ra és nyugatra csapataink kemény harcok árán feltartóztatták az ellen­ség erős előretörő harci csoportjait. Gomeltől északra sok szorvjet támadás akadt el. E­közben az ellenség hatha­tós védő­tűzünk és erőteljes ellenlöké­­seink következtében jelentős vesztesé­get szenvedett. Néveitől délnyugatra csapataink tá­madva szívós ellenséges ellenállást törtek meg s terepet és helységeket hódítottak vissza. A murmani arcvonalon egy német támaszpont őrszemélyzete közelharc­ban ellenséges támadást vert vissza.­­Légi harcban hétfőn 49 szovjet re­pülőgépet pusztítottunk el két gépünk elvesztése árán. Rali őrnagy, egy va­dászezred csoportparancsnoka, novem­ a MMttK­T tíí’s­i­­ harcok jelentősége. A Szovjet itt aránylag szűk térségben hatalmas támadó tömegeket összpontosít. Berlini közlések szerint a harcok változó szerencsével folynak. Kiev és Zsitomir között most már nem­csak Zsitomir és Koroszten térsége került a német csapatok kezére, ha­nem a Kievtől délnyugatra elterülő szakasz is. Koroszten városában­ a hátsó összeköttetéseiktől elvágott szovjet kötelékek három különböző támaszpontra vonultak vissza. A go­­meli szakaszon fel egészen a Kri­­csevtől délnyugatra húzódó arcvo­­nalig, szakadatlanul tartanak a sú­lyos harcok. A Szovjet itt minden erővel ki akarja használni és ki akarja bővíteni eddigi sikereit. Rövid harci szünet után újra megindultak az erőltetett, nagy tö­megekkel végrehajtott szovjet tá­madások a szmolenszk—orsai gép­­kocsinl , térségében is, valamint az ehhez a szakaszhoz észak felől csat­lakozó vitebszki térségben. Berlini megítélés szerint az itt folyamatban levő hadműveletek további fejle­ményei egyelőre még áttekinthetet­lenek, valószínű azonban, hogy a küzdelem hevessége a jövőben még tovább fokozódik. A délolaszországi hadszíntér Mind a német, mind pedig az an­golszász források azt jelentik, hogy Dél-Olaszországban a Sangro folyó melletti arcvonalon Montgomery 8. hadserege támadást indított. Az of­­fenzívában az angolok mellett in­diai, kanadai és újzélandi kötelékek is részt vesznek. A csata jelenlegi helyzetéről nincsenek közelebbi ér­tesülések, Berlinben annak a véle­ménynek a tolmácsolására szorít­koznak, hogy remélhetőleg tovább­ra is sikerülni fog a Sangro-völgy északi partján elhúzódó hegy­vonu­latok német védőállásaiban Montgo­mery támadását feltartóztatni. A békehiresztelések Az elmúlt napokban elterjedt bé­­kehiresztelésekre elsősorban a ber­lini illetékes helyen adtak igen ha­tározott tagadó választ. Német em­ber vagy német tényező — jelentik berlini illetékes helyről — sem hi­vatalosan, sem félhivatalosan nem fordult a Vatikánhoz vagy a Szent Atyához fegyverszünetért. Ezek a híresztelések, a német külügymi­nisztérium nyilatkozata szerint, nem egyebek célzatos kitalálásoknál s úgy akarják feltüntetni a dolgokat, mintha Berlin bombázása más ha­tást gyakorolt volna a német népre és a német vezetőségre, mint ami­lyent valóban gyakorolt. A német külügyminisztérium cáfolja azt is, hogy Papén ankarai nagykövet a Vatikánba érkezett. Újságírók előtt kijelentették, hogy Papén nem tar­tózkodik és nem is tartózkodott a Vatikánban, hanem útban van An­kara felé, hogy újra átvegye a né­met nagykövetség vezetését. A né­met sajtó nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Közömbösen veszik tudo­másul Berlinben azt is, amit az an­gol lapok jelentenek, hogy a szö­vetségesek kiáltványt akarnak in­tézni a német néphez és forrada­lomra és fegyverletételre akarják felszólítani. Hull amerikai külügyminiszter a sajtóértekezleten az újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy a békehí­­resztelést álhírnek kell­ minősíteni. Ezt a híresztelést valószínűleg azért hozták forgalomba, hogy a szövet­séges országok körében túlságosan vérmes reménykedést támasszanak. Az ilyen túlzott bizakodás csak arra való, hogy károsan befolyásolja a szövetségesek háborús erőfeszíté­seit. A Vatikánnal folytatott tárgya­lások azzal vannak összefüggésben, hogy a szövetségesek biztosították a pápát, hogy Vatikánvárost nem fogják bombázni. A londoni mér­tékadó körök sem erősítik meg az állítólagos béketapogatódzásokról szóló híreket. A pápa békefáradozásait Lon­donban egyáltalában nem erősítik meg és ismét hangoztatják, hogy semmi rendkívüli nincs abban, ha a pápa diplomatákat fogad. Az ame­rikai eredetű békehíreszteléseket tehát minden oldalról megcáfolják. A harcterek és a politikai élet őse­ ber 28-án aratta 250. győzelmét légi harcban a keleti harctér felett. Angolszász támadás Dél-Olaszországban Dél-Olaszországban az ellenség hét­főn heves tüzérségi előkészítés után, igen erős légi erő támogatásában meg­­kezdte várt támadását a Sangro völ­gyében lévő keleti szárnyunk ellen. A súlyos harcok még javában folynak. A többi szakaszon gyengébb helyi jellegű ellenséges támadásokat ver­tünk vissza. Mint véglegesen megállapítottuk, a német torpedóvető repülőgépek no­vember 26-án egy, az algíri part előtt haladó ellenséges csapatszállító hajó­karaván ellen intézett támadásuk so­rán elsüllyesztettek még egy negyedik nagy hajót is, úgy hogy az­ ellenség e rajtaütés alatt elszenvedett vesztesége négy, összesen 50.000 tonnát kitevő csapatszállító hajóra emelkedett Légi támadás Bréma ellen Amerikai repülőkötelékek hétfőn a felhők oltalmában benyomultak a Né­met-öbölbe és megtámadták Bréma városát. Épületkárok keletkeztek és kisebb emberi veszteséget szenved­tünk. Elkeseredett légi harcokban re­pülőink, valamint légvédelmi tüzérsé­günk 33 ellenséges repülőgépet lőttek le, amelyek közül több nehéz négymo­toros bombázó volt. Hat repülőgépet a megszállt nyugati területek felett vesztett az ellenség. Német hosszútávú vadászrepü­lők hétfőn az Atlanti-óceán felett lelőttek egy óriási vízirepülőgépet. Az elmúlt éjszaka zavaró célzattal támadó ellenséges repülők találomra néhány bombát dobtak le Nyugat-Né­­metországra. Német tengeralattjárók tevékenysége Német búvárhajók az Atlanti-óceá­non, a Földközi-tengeren és a Fekete­tengeren kemény harcokban nyolc ha­jót süllyesztettek el 36.000 tonna tar­talomban, ezenkívül két rombolót, egy fregattot, meg egy tengeralattjárót. Egy könnyű cirkálót torpedóval meg­rongáltunk. Ezenkívül a búvárhajók lelőttek öt ellenséges repülőgépet is, amelyek a karavánokat oltalmazták.

Next