Pesti Hírlap, 1944. május (66. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-07 / 103. szám
Tivoli Tivolit sem kímélte meg a háború, ezt a csendes, húszezer lakosú várost, az antik Tiburt, Sallustius, Horatius, Catullus, Maecenas nyaralóhelyét, melynek neve egyet jelentett az idillikus béke s a boldog elrejtőzés fogalmával. Ha valaki ismeri Tivolit, a 25-i bombatámadás híre épp ezért erősebben markol szívébe. Tivoli csodálatos élmény. A vonat Róma felől lassan kanyarodik a síkságról a hegyek közé. Messziről jobbra látszik egy dombcsúcson valami városféle, de az idegen még nem sejti, hogy ez lesz Tivoli, ami neki olyan felejthetetlen élményeket fog nyújtani A képet így leírni megközelítően is lehetetlen. Szemben, a síkság szélén lapos házakkal, sok sötét lombbal egy kis olasz város fekszik a hegy tetején s arról, mint egy terraszról, néz le Róma felé. A felénk eső hegyoldal erdős és majdnem szakadékszerűen lejt a völgybe. Közepén azonban megnyílik s belőle több hatalmas zuhatagban esik le az Anio. Tajtékzik, harsog a víz s nem tud betelni a víztömegek játékával. A vízesések a Villa Gregorianak parkjában vannak, a hegyoldalban. Innen egészen jól meg lehet közelíteni a Grande Cascatát s a Cascata Berninit. Egész félelmetes közelről a kizúduló víztömeg. Az ember végtelen kicsinek érzi magát s megsemmisülve hallgatja a sikerítő harsogást, de nem tud elszakadni, mintha le lenne láncolva. A városban egész utcák vannak, melyek megtartották középkori jellegüket: a via del Duomo, via del Serraglio s különösen a via Campitelli, melyen némely háznak még megvan a külső lépcsője, mint a római házaknak volt Egy darab ittmaradt középkor. Tivoli azonban a középkorra nem túlságosan büszke. Van egy Szibilla - temploma, Herkulestemploma, több római háza és villája és van egy olyan császári villája is, melynek romjai kisebb városszágba megy. Ez a villa Adriana, Hadrian császár „villája“. De előbb a szép középkori dóm után nézzük meg a Villa d’Estét, mert a Villa Adriana miatt el kell hagyni a várost A Villa d’Este bizonyos csalódást hoz első látásra. Maga a villa nem lenne méltó a világhírhez. Bencés kolostor volt a XIII. sz.-ban, melyet kormányzói palotává alakítottak át. Ilyen minőségben került a cinquecentóban Ippolito d’Este birtokába, aki személyes ügyet csinált a park szépítéséből. Tulajdonképpen a park szökőkútjai híresek, nem a kastély, sőt nem is a park. De azok csodálatosak. Legszebbek azonban a Víziorgona és a „Százkútsétány", a Viale della cento fontane. A Víziorgona gyönyörű, hatalmas, magával ragadó víziépítmény. Valóban van benne valami zeneiség, a különböző magas s vastag sugarak valóságos szimfóniát zúgnak és csobognak. A sugarak is orgonaszerűen törnek az égre s olyan ízlésesen s fantáziával van elrendezve, hogy egy emberi életnek is , a legszebb élményei közé tartozik. A Viale delle cento fontane talán még ennél is szebb. Nem olyan nagyszabású, a nagyvonalúság mondhatnánk a finomságában van. A várost elhagyva, simán gördülünk le a Villa Adriana felé az elsőrangú aszfaltúton. Kétoldalt csupabogtörzsű, ezüstös selymeslevelű olajfák. Más talán nem is élne meg a kopár hegyoldalon. Elhagyva az olajfákat s kaktuszokat, lejutunk a hegyről is. Itt már gyönyörűen terem minden: füge, szőlő, narancs, cédrus. Nagy meglepetésünkre a császári villa sík területen fekszik. De Hadsiánt az ókorban is különösnek tartották. A villát is úgy építette, hogy benne megörökítse az utazásai során látott élményeit. Másában — elég szabadon másolva! — megvolt az egyiptomi Canopus kikötője, az athéni Akadémia, Líceum, Prytaneion, a cinikus Timon tornya, a tesszáliai Tempe kies völgye, sőt még az Alvilág is. Ez utóbbi egy kilométer hosszú, trapéz alakú folyosó a föld alatt, melyet festmények illusztráltak. A bejáratnál természetesen nem hiányzott Cerberusz szobra sem. A szórakozási lehetőségek száma természetesen végtelen volt. Volt görög, latin könyvtár, görög, latin színház kilön, fürdők, cirkusz, stadion, csarnokok, vendégszobák vég nékül. A szobrok ma nyilvános és magángyűjteményekben vannak, a téglát olykor elhordták építőanyagnak, a mozaikok szétmáltak, az arany lekopott. Már Nagy Konstantin megkezdte a kifosztást s a népvándorlás, középkor, Rinascimento csak folytatta. Ez volt a legnagyobb és leggazdagabb császári villa, ma minden rom. S úgy látszik, Tivoliban nincs elég ebből! Tivoli. A száz kút sétány. 298 A Villa d'Este Víziorgonája. Alsó képek: a könyvtárak és (jobboldali kép) a vendégszobák romjai a Villa Adrianából. iKoToknay Gyula felvételei.)