Pesti Hírlap, 1944. július (66. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-01 / 146. szám

A finn-német fegyvertársi hűség Ribbentrop német birodalmi kül­ügyminiszter finnországi látogatása még mindig behatóan foglalkoztat­ja a világsajtót, annál is inkább, mert a Helsinkiben lefolytatott finn­német tárgyalások eredménye két­ségtelen jelentőséggel bír a háború további menetére. Az immár még szorosabbá és formálissá váló finn­­német fegyverszövetség az eddigi­nél is zártabb egységbe kovácsolja a bolsevistaellenes európai frontot, egyben pedig bizonyítja, hogy Né­metország cselekvő­készséggel és tényleges támogatással áll szövetsé­geseinek oldalára. Berlinnek ehhez megvan az akarata, de egyúttal megvan hozzá módja és lehetősége is, még a mai nagyjelentőségű ál­talános háborús helyzetben is. A német hivatalos körök és a né­met sajtó úgy ünnepli Ribbentrop finnországi útját, mint a német­finn barátságnak, összetartásnak és fegyvertársi hűségnek ékesen szóló bizonyítékát. A helyzetnek ez a megítélése mindenképpen indokolt is, miután a finn elhatározásból, amely szerint Finnország a végső győzelembe vetett hittel tovább folytatja küzdelmét a közös ellen­ség ellen, az világlik ki, hogy ez a realista nép a németek által kilá­tásba helyezett támogatást elegen­dőnek tartja élethalál-harca ered­ményes folytatásához. A finn eseményekkel kapcsolat­ban különös a svéd sajtó magatar­tása, illetve a svéd közvélemény állásfoglalása. Mintha Stockholm­ban még mindig nem akarnák be­látni, hogy Finnország esetleges kapitulációja közvetlen a svéd ha­tárok elé engedné az oroszokat: a svéd la­pok továbbra is az oroszok­kal szembeni engedékenység irá­nyában szeretnék a finneket befo­lyásolni. Ma már nyilvánvaló, hogy az ilyen célzatú svéd közvetítések v­erz­ vezettek és n­m vezethetnek sikerre. A svéd lapok ennek követ­keztében bizonyos keserű kláblán­­­g hangján írnak északi baráti szábjukról és nem titkolják ítélésüket a finn kormánnyal ben. E körülmény kétségtele­­ájdalmas meglepetés lesz a finn számára, amely az északi szo­rítást bizonyára másképpen tette el. Mindez azonban nem áztathat a finnek hősies elha­­ozásán, nem gyengítheti meg a­­ harcias önvédelmi szellemét, mely Ribbentrop legújabb látoga­­t alkalmából ismét megmutatko­­z. Az inváziós hadszíntér Az inváziós harcok mostani sza­­iszát az a tény jellemzi, hogy az igolok Tillytől délkeletre lassan­­ént olyan területre jutnak, ahol már nem védi őket hajóágyúik tüz­­f­üggönye — jelenti a NST Berlin­ből. A hajóágyuk helyett most már az angolokat is csak tábori tüzér­ségük támogatja, ugyanúgy, mint a­ német csapatokat, úgyhogy a be­­vethető tüzérségi fegyverek terén nagyjában véve helyreállott az egyensúly. A német védelem szá­mára ez ké .tigkívül­­ nagy előnyt jelent. A német részről az invázió kezdete óta állandóan hangoztat­ták, hogy a tulajdonképpeni harc csak akkor kezdődik meg Francia­­országban, ha az inváziós csapatok elhagyj­ák a tengerparti sávot és megkiseríik az előretörést az or­­szág belseje felé. Angliában mint­egy 80 hadosztályt helyeztek ké­szenlétbe az inváziós hadjárathoz s ezekből eddig körülbelül negyve­net vetettek be. A bevetett hadosz­tályok közül 10—15 felmorzsoltnak tekinthető. Úgy látszik, hogy a né­­met had­vezetőség meg akar­ja várni t­­ovább­i inváziós hadosztályok be­vetését, mielőtt felvonultatja a ké­­zenlétbe helyezett német tartalm­­ok zömét a döntő harchoz. "\ ' A szövetségesek próbálkozásai­nak súlypontja továbbra is Tillytől délkeletre van, ahol az angolok mindenáron ki akarnak törni híd­főállásuk szűk térségéből, hogy végre levegőhöz juttassák a szűk hídfőállásban összezsúfolt csapato­kat. Az itteni terepen meglehető­sen nehézkes a páncélelhárítás, mert a földeket embermagasságú sűrű cserje borítja, amely kedvező rejtési lehetőségeket nyújt az el­lenséges páncélosoknak. A német elhárítás ennek ellenére két nap alatt több mint 100 angolszász­ harc­­kocsit semmisített meg. Az angol páncélosok tömeges bevetése sem tudta megakadályozni, hogy a Caen felől indított német ellentámadás, am­ely Villére le Bocage irányában tör előre, teret ne nyerjen. Az an­golok viszont főleg Juvigny térsé­gében próbálnak egyre újabb és újabb támadó hullámokkal előbbre jutni, anélkül azonban, hogy emlí­­tésreméltó sikert tudnának elérni. Az angolszász támadások célja to­vábbra is Caen városának körülzá­­rása és elfoglalása, ami lehetővé tenné számukra, hogy végre kikö­tőhöz jussanak az Orne torkolatá­nak partvidékén és megkezdhessék a partvidék előtt horgonyzó hajók kirakását. A német­­ arcvonal né­hány kisebb betörés ellenére szi­lárdan tartja magát. A szövetsége­sek ezen az arcvonalon a sorozat­vetőkön és gránátvetőkön kívül égő olajat is alkalmaznak a német állások leküzdésére, anélkül azon­ban, hogy eddig említésreméltó eredményt értek volna el. A keleti hadszíntér A Szovjet három tömörített tá­madó ékkel folytatja előretörési kí­sérleteit a Duna és Pripet között Minszk irányában — jelenti a NST Berlinből. Az egyik támadó ék Po­­lock és a szmolenszk—minszki gépkocsiút között tör előre, a má­sodik Mogilev két oldalán, a har­madik pedig a Berezina mentén. Ez a harmadik támadó oszlop Boob­­rujszkot akarja körülzárni, hogy azután délnyugat felől támadjon Minszk ellen. Csütörtökön a Szov­jet több összpontosított támadást kísérelt meg Bobrujszk ellen, a né­met védelem azonban elkeseredett harcok után mindenütt megtartotta állásait. A várostól nyugatra táma­dó orosz gépesített kötelékeket is sikerült feltartóztatni. Csak ennek a szakasznak az északi sávjában tu­dott elérni az orosz támadás némi eredményt, aminek következtében a német csapatok tervszerűen vo­nultak vissza. Előre elkészített ál­lások várták őket, s itt azután min­den további orosz előretörési kísé­retet elhárítottak. Német csatarepülőkötelékek landóan támogatják a Bobin­nál harcoló német csapatok súlyos veszteségeket" okor támadó orosz páncélos ékel tebszktől délnyugatra / csapa/ok '41eves harcok szén.-/ Lyépely’ nyugati hatoltak előre,v Pgroc’ d ■ - ÁRA 14 FILLÉR i^P | 14 fillér nm msaa «a em hmt% mem ima^Szo­m­b­at HÉTKÖZNAP N­P ||| ®i|fP ||s§ ||| 19 ippl flPlfll 1944 JULIUS 1. m PESTI HÍRLAP fs ....... III Ml ■1WWI—»■■■I ■ Ml———MMIN­—MITn———N­—■ A Balaton fölött gyUl^Él­ ett és Nagy-Budapestet támadta többszáz angolszász bombavető repülőgép A keleti arcvonalra német tartalékok érkeznek, az elhárító vonalak meg fognak szilárdulni Roosevelt ismét óva intette az angolszász közvéleményt a háborúval kapcsolatos túlzott derűlátástól . Mussolini hír szerint Németországba utazott Vitéz Sztójay Döme miniszterelnök a jobboldali egységért A német véderő főparancsnoksága közli csütörtökön.­ Normandiában az ellenség csaknem 25 kilométer szélességre terjesztette ki erős támadásait. Különösen elkese­redettek voltak a harcok a Caentól délnyugatra levő térségben; az ellen­fél itt a bozótos, áttekinthetetlen tere­pen keskeny betörést tudott elérni. Német páncélozott harci csoportoknak az esti órákban megindult ellentáma­dása a legszűkebb térre szorította ösz­­sze az ellenséges támadó éleket. Az ellenség emberben és anyagban a leg­súlyosabb veszteségeket szenvedte; egyetlen páncélos osztag itt 53 ellen­séges páncélost semmisített meg. Ezen a szakaszon a legutóbbi napok harcaiban különösen kitüntették ma­gukat Meyer csoportvezető, az SS fegyvernem ezredesének vezetésével a „Hitlerjugend“ 12. SS páncélos hadosztály, főleg pedig Olboetter SS rohamcsapatvezető harccsoportjai. Az Ométól keletre az ellenfélnek erős tüzérséggel támogatott ismételt előretörései véresen összeomlottak. Cherbourg térségében több támasz­pontunk továbbra is tartja magát az ellenséges túlerővel szemben. A ki­kötő szét van rombolva s a bejárata még mindig el van zárva. Német biztositó erők visszaverték ellenséges rombolóknak a Csatorna­szigetek ellen intézett előretörését. Egyik előörsnaszádunk ez alkalommal legyűrte egy romboló löveg kezelő­­személyzetét s a rombolás közvetlen közelből számos tüzérségi telitalálatot ért el. Az ellenséges romboló lángba borult és súlyos robbanás után süllyedő állapotban maradt a helyszínen. A kemény tengeri ütközet során két járművünk elveszett. A hídfőállás és a megszállt nyu­gati területek fölött 41 ellenséges repülőgépet lőttünk le. London most már két hét óta a V. 1. tartós tüze alatt áll. Olaszország Olaszországban szerdán különösen elkeseredett harcokra került a sor a Sienától délre és délnyugatra fekvő térségben; az ellenség ott csekély osztályaink ismét teljes elhárító ered­ményt vívtak ki: összefogott tüzér­ségi és páncélos erőkkel intézett is­mételt áttörési támadásokat itt közel­harcban számos ellenséges páncélos időzése mellett szétvertünk, egy helyi betörést pedig elreteszeltünk. Az e szakaszon folyt súlyos elhá­rító harcokban különös bátorságával és állhatatosságával tüntette ki magát az 1. ejtőernyős vadászhadosztály Heidrich altábornagy és a 334. gyalo­gos hadosztály Boohlke vezérőrnagy vezetésével. A keleti arcvonal A keleti arcvonal középső szakaszán a Szovjet az elkeseredett elhárító csata folyamán néhány helyen további tért nyert. Bobrujszk és Mogilev védői a fölényben lévő erőkkel ,rohamozó ellenséggel szemben kemény ellenál­lást fejtettek ki. A Berezina középső és felső folyásától keletre, valamint Polocktól délre tovább tartanak a sú­lyos harcok az előrenyomuló Szovjet­tel. Polocktól északkeletre a megismé­telt ellenséges támadások a bolsevis­ták nagy veszteségei mellett meghiú­sultak. A Pszkovtól délkeletre folyt har­cokban kiválóan verekedett a 121. keletporosz gyalogos hadosztály Loh­r ezredes vezetésével. Csatarepülő-kötelékek eredménye­sen avatkoztak be a földön folyó har­cokba és az ellenségnek súlyos em­ber- és anyagveszteségeket okoztak Könnyű német és finn teng­erész erők egy köteléke a Finn-öbölbe szovjet ütegállásokra tüzelt és elsül­lyesztett egy ellenséges őrhajót. A légi háború Egy északamerikai bombázókötel szerdán megtámadta Bukarest váró területét. Német és román vadász lelőttek 12 ellenséges repülőgép­et, köztük tíz négymotoros bombázót. Északame­rikai bombázóköteléke szerdán délelőtt terrortámadást intéz­tek Saarbrücken városa ellen. Egyes brit repülőgépek az éj folya­mán bombákat dobtak a rajna-west­­fáliai vidékre és Saarbrücken térsé­gére. .A Pesti Hírlap beszélő térképe A normandiai hadszíntér főbb eseményei. Magyarországon kizárólagos jogga.

Next