Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)
1865-01-07 / 5. szám
hogy ezen provisorium átmenet letet az augustenburgi hercegnek végleges uralmára, a német hatalmaknak pedig azon esetre, ha az említett hercegnek igényei eléggé nem indokoltatnának, szabadságában álland az említett hercegtől ismét elvenni a kormány pálcát, mint ez Károly braunschweigi herceggel történt Ami a német középállamokat illeti, ezek egyelőre bevárják az Ausztria által Berlinben tett lépések eredményét, minthogy azon esetre, ha ezen lépések végleg meghiúsulnának, az ő hitük szerint Ausztria okvetlenül a harmadik államcsoportozat részére kellene hogy álljon. Ez meglehetősen elkésett étrendi változás volna. A kölni lap inti egyébiránt Ausztriát ezen lépéstől, mely tűhegyre állítaná a dolgokat. Előttünk fekszik most egyébiránt Poroszországnak jegyzéke a középállamokhoz, mely által Bismark úr ezen államoknak a német szövetség illetékességének fentartása és megszilárdítására irányult törekvéseit a Poroszország által kedvelt határok közé tereli vissza. Poroszország — úgymond Bsmarkur — nem akarja eltűrni a majoritások uralmát. E jegyzék jövőre nézve is programmja marad Poroszországnak. A jámbor középállamok mindig reméltek támogatást Ausztriától a szegény szövetség részére, és az utóbbi napokban igen elterjedt a vélemény, hogy Ausztria szít a középállamokhoz , de a „Wiener Abendpost“ általunk már említett nyilatkozata egyelőre szét fogja oszlatni mindezen illusiókat. Beszélik egyébbiránt, hogy Bismark úr kijelentete Bécsben, miszerint Poroszország nem csupán lemond a hercegségek annectálásáról, hanem kész arra is, hogy közösen Ausztriával az augustenburgi hercegre ruházza a két német nagyhatalomnak a bécsi szerződésből származott jogait. Valóban bámulnunk kellene, ha a dolog már ennyire haladt volna. Annyi bizonyos, hogy a francia hivatalos körökben, mint Párisitól írják, igen kétkednek abban, hogy Bismark úr felhagyott volna az annedtálási törekvésekkel. E közben Bécs és Berlin közt alkudozások vannak folyamatban azon kárpótlásokról, melyeket Poroszország azon esetre igényelni fog, ha a hercegségek önálló államot képeznének. Ezen kárpótlásokhoz tartozik a jog is, a hercegségekben matrózokat újoncoztatni; az ausztriai kabinet azonban, mint mondják, határozottan ellenzi Poroszországnak ezen követelését, mint a jövendőbeli állam és uralkodója függetlenségének nyilvános megsértését. Mindebből csak az tűnik ki, hogy Bismar k úr korántsem siet a successio kérdésének megoldásával. Azon meglepő tudósítást olvassuk, hogy Oroszország és Róma közt lépések kísértettek meg a kiegyezkedésre; ezzel összeköttetésbe hozzák a cár két legmeghittebb emberének, Paskiewicz és Demidoff hercegeknek megérkezését Rómába, kiváltképpen minthogy tudva van, hogy, ha a cár kegyencét, Paskiewiczot megbízza valami küldetéssel, ez rendkívüli jelentőségű lehet. Az említett két úr a legrövidebb után utazott Rómába, sőt még annyi időt sem vettek maguknak, hogy Florenzben udvarlásukat tegyék az orosz herceg-trónörökösnek. A két hercegnek jelenléte Rómában egyébiránt okot szolgáltatott arra is, hogy Meyendorff báró visszatérjen Florenzből. A további tárgyalások kiindulási pontjául a cárnak azon ajánlata fogna szolgálni, hogy a sz.szék nunciaturákat állítson fel Sz.Pétervárott és Varsóban. Oroszországnak ezen lépését igen melegen támogatná a porosz udvar is, mely Berlinben szintén óhajtana pápai nuntiust látni. E tárgyra még visszatérünk, fogja el őket, hogy Angolország talán beavatkozhatnék , majd ismét hasonló esztelenséggel e rettegett beavatkozást túlságos dac által mintegy kihívják. A köztársaság elnöke éppen azon időben adott a nép nevében nyilvánosan hálát az égnek, hogy külháborútól megóvta az államot, midőn ilyen háború, ha csak az amerikai nép azt szántszándékkal fel nem idézi, merőben valószínűtlen volt. S dacára ennek az amerikaiak a legcsekélyebb, leglényegtelenebb ürügy alatt azonnal készek oda dobni a kesztyűt, a háborút maguk megüzenni, valamint igaz, hogy azt tettleg a legvégsőig folytatnák is. Hogy milyen jelentősége van egy háborúnak Angolországgal, azt ők jobban tudják, mint" amiként mi azt nekik megmagyarázhatnék. Tudják, hogy ily háború volt a dél fő reménye, midőn az elszakadásra határozta el magát. Saját miniszerük éppen most vallja be előttünk, miszerint még ama csempészkedési forgalom is , melyet semlegességünk meg nem akadályoztathatott, elégséges volt a háborút elősegíteni. Ugyanazon senator,ki annyira felizgató határozati terveket terjesztett a congressus elé, állítja , hogy e csempészkedés nélkül a háború nem tartott volna fél esztendeig. Mi itt e véleményt nem azért idézzük, mert igaz, hanem a jelentőség miatt, melylyel a béke vagy háború fontos kérdésére nézve bír. Ha már maga a politikus szemlélő önző rokonszenve, s néhány fegyverrel rakott hajó átcsempészése oly nagy befolyást gyakorolhat a háború sorsára, mi történnék, ha majd Angolország összes hatalmát venné a mérlegbe ? Egy Amerika s Angolország közötti háború egyszerűen a leghatalmasabb közbenjárás volna a dél javára, minél jobbat Jefferson Davis maga sem óhajthatna; ajánljuk tehát az amerikaiaknak e pontot különös figyelmükbe, minthogy talán nincsen egészen összefüggésen kívül a jelen kérdéssel.“ ANGOLORSZÁG Élénkebb érdekkel mint ez régóta történt, figyelnek most Angolországban a tengerentúli eseményekre, mert azon körülményt , hogy az unionista fegyverek győzelmei Tenesseeben és Georgiában, és a civódások Canada határán egy időben történtek, rész előjelnek tekintik a londoni és washingtoni kabinet további barátságos egyetértésére nézve. Összeütközéstől tartanak , s az ettőli félelem leginkább a yankee-ellenes lapokban árulja el magát, melyek majd szokatlan elfogulatlansággal s tiszteletteljesen szólnak az éjszak politikájáról, majd ismét annak kimutatásában fáradoznak, hogy azt a fatális Sherman tábornokot, akár tengeren akár szárazon, de múlhatlanul valami baj fogja érni. A „Times“ ma ismételve kárhoztatja a separatista rablók eljárását Canadában, (lásd: Amerika) , de egyúttal tudtul és meggondolásul is adja az amerikaiaknak , mily kevéssé lehet érdekükben, a polgárháború szerencsés bevégzése előtt, Angolhonnal kikötni. „Mi sem volt — mondja a „Times“ egyik cikkében, — annyira figyelemre méltó e hosszú harc alatt, mint az éjszaki államok következetlensége az Angelhon ellenében elfoglalt különböző álláspontokon. Egyik pillanatban esztelen félelem OLASZORSZÁG. A „Gazza di Venezia“ közli azon beszédet, melyet a sz. atya a bibornoki collegium által neki tett üdvkivánatokra mondott.A sz. atya legelőször is megköszönte a szerencsekivánatokat, s azt mondta, hogy ő azokban a legbiztosabb támaszt találja, melyre annál nagyobb szüksége van, minél borúsabbak lesznek az idők. «Mi, — igy folytatá aztán — a bálványimádásnak egy új nemével állunk szemközt, a miért is ez alkalommal szükségesnek találom ismételni ama szavakat, melyeket egyik elődünk, ki tudományosság és sz. élet által egyaránt kitűnő volt, sz. Lőrinc, vértanuságának alkalmából irt. Kettős arculattal ellátva — úgymond sz. Leo — dühöng a pogány kegyetlenség, zsákmányszomjas, s az igazságot gyűlölő ember ugyanis kettős arculattal fegyverkezik fel : fukarsággal, hogy aranyat raboljon, és istentelenséggel, hogy Krisztust kiirtsa az emberek sziveikből. Ily látvány terül el a mi szemeink előtt is. Megrabolják a sz javakat, s ki akarják tépni Krisztust sziveinkből; a nemzetiségek, melyekkel jelenlenleg oly nagy zajt ütnek, nem egyebek fitionál, ürügynél, tulajdonképpi céljuk a tolvajság. Nem tudjuk meddig fog tartani ezen borzasztó meglátogatás, mely a Gondviselés végzete szerint reánk nehezül; de ha azon szerencse jutna nekem osztályrészül, hogy lássam, mikint törnek szét a láncok, melyekkel Pétert, a pápa személyében újból lebilincselni akarják, és mikint változnak azok át a szószék iránti szeretet és tisztelet kötelékévé; hogy lássam a valóság és igazság diadalát ; hogy lássam mikint győzetik le a hazugság és istentelenség , és mikint dobatnak vissza a mélységbe, hová tartoznak , akkor örömteli kebellel felkiáltanék az öreg Simonnal : És most uram, hagyd békében távozni szolgádat.“ A sz. atya még tovább akart szólni, de a mély megindulás erőt vett rajta, minek folytán néhány percig meg kellett állapodni. Midőn aztán ismét megszólalt, szemei tele voltak könyekkel, és beszédét azzal végezte, hogy megáldá a bibornoki collegiumot, a főpapokat, és mindazokét, kik körülötte voltak. Rómában, mint tudva van, régi szokás, b°gy 81 sz. atya minden évben karácsonkor a mise előtt valamely kath. fejedelem számára süveget és kardot megszentelt. — Őszentsége a múlt karácsonkor Miksa mexicói császárt tüntető ki ezzel. A „L'Orr. di Roma“ a pápai kormány közlönye igy nyilatkozik az encyclicáról: „Humbert herceg az olasz király koronájának praesumtiv örököse“ azon kérdésre, hogy mit kell tartani a sept. 15- ki conventio következéséről, ezt felelte: „Két év alatt a pápa valami hibát fog elkövetni.“ Most elolvasták az encyclicát, tán ebben fedezték fel az említett hibát. Péter utódának ezen okmánya, mely kárhoztatja istentelen, és társadalom-ellenes nyilvánulataiban a forradalmi szellemet, minden tekintetben megfelel Róma ellenségeinek. Ők nem várták ezt, s épp oly véletlenül jó az reájuk, mint a conventio, már pedig mindenki láthatta annak bekövetkezését, épp úgy, mint a conventionak. A catholicismus két év óta nagy tevékenységet fejtett ki, s előre készült. Némelyek eszeveszett zajt fognak ütni, és még nagyobb dühvel Róma ellen izgatni ; mások még azt fogják vélni, hogy ez nem elegendő. De a Krisztus helytartója által aláírt okmány mindig nagy esemény lesz az emberiség történetében. A kődarab, melyet Dávid felkapott, szintén kevésnek látszott, de a parittyából dobatva földre terítő az óriás Goliáthot. IX Pius ugyanazon harcot vívja mint Dávid, ugyanazon Isten nevében, s ugyanazon ellenséggel, ugyanazon óriással, a forradalom óriásával van dolga. „Ezen óriás fog földre terítetni, valószínűleg azért, hogy ismét felkeljen, de mégis le fog terítetni.“ A lap továbbá hozzáteszi, hogy a pápa az egyetlen úr, ki az újabb, valamint a régi idők felett uralkodik. Az említett lap reméli, hogy az uralkodók be fogják látni, hogy biztosabb barátot és szövetségest nem találnak. „Különösen a francia császár, kit a Gondviselés a legkeresztényebb nemzet élére állított, méltányolni fogja a nagy okmányt, mely a társadalmi remi embereit megbélyegzi, s az ezekkel kötendő szövetség minden veszélyeit leleplezi.“ (Andrea bibornok és Humbert herceg.) A halottak gyorsan lovagolnak, és Andrea bibornok liberalizmusát az új olaszok nem találták elegendőnek. A liberális kölni lap ugyanis ezt írja: Turinban, mint látszik, FRANCIAORSZÁG. Míg Franciaország látszólagos nyugalomban és visszavonultságban nézi , mint egyengetik előtte a célhoz vezető utat; s elvárja az időt, mikor majd kezét az érett gyümölcs után kinyújthatja ; mig annál biztosabban készül a csapáshoz,minél tétlenebbek s részvétlenebbnek mutatkozik ; azalatt régi kétszínű játékát, más színhelyen, Olaszországban folytatja. E játék megkoronázását a septemberi conventio képezi. Mióta e nagy sakkvonás meglepte a cabineteket s népeket, minden oldalról a legkülönbözőbb értelmezésekre talált. Némelyek az olasz kérdés újabb felvételét látják benne, mások ellenben annak elejtését. Ez fenyegetésnek veszi Ausztria ellenében, amaz fenyegetésnek maga Olaszország ellen. A mi meggyőződésünk pedig az , hogy e különböző értelmezések nem képeznek ellentéteket, s hogy ama lépés egyaránt mindkét cél felé irányul. Olaszország Franciaországra nézve sohasem volt öncél, és még ma sem az. Míg a rajna-határ, egy Németországgal vívandó harcban, Franciaország nemzeti programmjának végszavát képezi, melyet semmiféle kormány meg nem tagad, a császári pedig adandó alkalommal valamennnyi előtt fog érvényesíteni, addig Olaszország mindig csak eszköz volt más célok elérésére, mindig a habsburgi ház, mindig Ausztria volt az, mely az olasz félszigeten Franciaország ellen harcolt. Nem az „Unita Italia“, nem azon eszme, melyért Franciaországnak harcolni kellett volna, vezette ennek hadseregét a lombardi síkokra , még Savoya és Nizza annexiója sem, hanem a harc Ausztria ellen. És ez okból kellett a híres conventiónak egyúttal constatirozni , hogy e harcnak még nem szakadt vége , de hogy még nem is mondottak le róla egészen , eszébe akarták juttatni annak, ki csak játékszer a hatalmasabb kezében, miszerint ő éppen csak eszköz a célra, s hogy nem tőle indul ki a cselekmény, hanem az idő s a mérték erre nézve máshol szabatik meg. Franciaországnak feladata : oda törekedni, hogy az „Italia fara da se“ ellenében megtartsa cselekvési szabadságát , mert Olaszország vágyainak s terveinek, nem csak Ausztria, mely tiszteletet ébresztő magatartásban, védelemkészen várakozik, hanem Róma is áll útjában. De Rómában a pápának pillanatnyilag fenyegetett világi uralma megött oly hatalom áll, mely 19 századot élt túl; oly hatalom, mely trónokat látott összeomlani, népeket a földszinéről elenyészni, s valamennyinél tovább tartott; melynek szava a világ minden országaiba elhat; — az e£gyetlan hatalom, melyet az Imperialismus le nem nyűgözhetett, s el nem tántoríthatott, s noha csak a legutóbbi időkben emelte fel dörgő szavát, a harci riadó, mely az ellenséges tábor minden részeiben emelkedik, legerősebb bizonyítéka annak, hogy a mai Európa ismeri e szózat erejét és fel tudja fogni annak jelentőségét. AMERIKA. U j-Y o rk, dec. 17. (Határvillongások Angolország és az egyesült államok között.) Az említett két hatalmasság közt kiütött határvillongások okai s addigi befolyásuk felett, ujyorki lapok következő tudósításokat közölnek: A separatisták egyik fegyelmetlen bandája beütött a canadai határon át a közel fekvő st. Albans városkába (Vermont), kirabolta az ottani bankokat, s több embert megölt, mire visszatakarodott Canadába. Ott a rablók egy része később elfogatott, és a montreali törvényszék elé állíttatott. Miután az ottani bíró az ügyet négy hétig húzta-halasztotta, ez most újból felvétetett. De ahelyett, hogy bizonyítványokat mutattak volna elő, melyeknek megszerzésére volt éppen e négy heti határidő engedélyezve, a foglyok ügyvéde, ellenfele nem csekély csodálkozására, a törvényszék „illetéktelensége“ mellett szólalt fel. A bíró ezt azonnal elismerte azon ürügy alatt, hogy a britt parlamentnek egyik régi törvénye értelmében, a canadai főkormányzónak kellett volna az elfogatási parancsot kiadnia. Az egyesült államok ügyvédei hasztalanul hivatkoztak az 1849-i. és 1861 -i canadai törvényekre, melyek éppen az ellenkezőt rendelik el; hasztalanul említék fel a népjogot, mely a foglyok bűntetlen elbocsáttatása által a legkirívóbb módon sért rablóbanda azonnal szabadon bocsáttatott. Új-Yorkban s az egyesült államokban e miatt átalános elkeseredés uralkodik. Erre legjobb commentár Dix tábornok parancsa, melyet ez kevéssel a dolog tudomásra jötte után kibocsátott. Ez szó szerint igy hangzik : „A keleti megye főhadiszállásán New-York dec. 2. Miután a főhadiszálláson értesültek, hogy a lázadók, kik st. Albansban rablást s gyilkolásokat követtek el) szabadon bocsátattak, s hogy Canadában hasonló vállalatokhoz előkészületek történnek , a parancsnokló tábornok, a lakosok és határhelyek iránti kötelességének tartja életök s vagyonuk biztosítására erélyes rendszabályokhoz folyamodni. Oda utasíttatnak tehát a határon álló összes katonai parancsnokok, hogy újabb rabsági s gyilkolási merények esetében, — eredjenek bár azok portyáiktól, vagy olyan egyénektől, kik a richmondi forradalmi hatóságok megbízatásából működnek — ezeknek elkövetőit, mennyire lehetséges, rögtön a bűntény színhelyén lelőjék, ha pedig elfogatásuk végett szükségessé válnék a Callada és az amerikai államok közötti határ átlépése, úgy a nevezett parancsnokok utasíttatnak , hogy őket mindenhová üldözzék, bárhol keressenek is menedéket, s ha elfogattak, őket többé semmi feltétel alatt ki ne adják, hanem haditörvény szerint leendő megbüntetés végett, a főhadiszállásra kísértessék. A megyében parancsnokló vezérőrnagy pillanatig sem tétovázik, az őt valamennyi műveit népektől elismert tömény szerint illető jogot — azon egyének tekintetében, kik semleges területen ellenséges hadjáratokat szerveznek és végbevitt rablás után területünkről ismét az előbbire menekülnek, egész kiterjedésében használni; miután ily eljárás elkerülhetlenné vált arra, hogy a városokat s falukat a felgyujtástól, s polgárait rablás és gyilkolás ellen megóvhassa. Bizton reméljük, hogy határszéleink lakossága tartózkodni fog minden tettlegességektől a lázadó rablók gyalázatos merényleteinek megtorlása végett s a hatóságok belátására bizondja az azok orvoslására célszerűeknek mutatkozó lépések megtételét.“ * ° E jegyzék, mondja a new-yorki lap — kétségen kívül a legerélyesebb nyilatkozat, melyet Angelhon ellenében tehettünk (Lincoln elnök azóta elvetette), de a montreali bírónak irányunkban követett eljárása is, nem kevésbé túlzott. A montreali bíró határozatával egyidejűleg torontói collegája szabadon bocsátotta a kalózokat, kik az Erietón két gőzhajót elvettek s elpusztítottak. Angolhon bünlajtsroma mindinkább hosszabbodik. Mint tegnap Quebec-ből érkezett sürgönyből láthatni, a canadai hatóságok értesülvén Dix tábornok parancsáról, Coursel biró eljárását rászalták. A kabinet ülést tartott, s kiderült , hogy a kiszolgáltatásról szóló törvény, melynek hatályát Counsel biró azon okból tagadta, mert a királyné azt alá nem írta, tettleg csakugyan el volt látva ezen aláírással. — Erre újból megrendeltetett a rablók elfogatása, kik azonban a mint kiszabadultak, rögtön csodálatos módon el is tűntek. E botrányos eljárásnak mintegy kiegészítéséül, a montreali várostanács az elbocsátott foglyoknak még azon 180,000 dollárt is visszaadta, melyeket ezek a st. albans-i bankból raboltak , természetes hogy a hivatalos eljárás költségeinek levonása utln." Későbbi hírek szerint ellenben, most Canadában minden áron azon vannak,hogy az elkövet súlyos jogsértést helyrehozzák. A korona-ügyvéd C artier, saját ítéletét tévesnek nyilvánította, s valószínűleg le fog tétetni. Canada rendőrsége maga részéről mindent elkövet a rablók kézlé entésére, s a kormány hivatalnokokat nevezett ki a határon, kik minden netalán még ezentúl előforduló jogsértést tudomásul vegyenek. " Az amerikai harctérről érkezett hírekből még nem lehet határozottan kivenni, váljon a Savannah elestére vonatkozó hír valósul-e. E hír forrása egy Anapolisból Baltimore-be érkezett ily tartalmú távirat: „Yaruna“ gőzös a charlestoni kikötőt m. hó 14-én reggeli 8 órakor hagyta el. A lázadók parlamenter hajója oda azon hírt hozta, " c. Hermann órai harc után kezére kerítette Savannah-t és 10,000 embert fogott el. De elekintve Savannah bevételétől, már maga M’Alister erőd elfoglalása is tetemes vívmányt képez Shermann részére. Ez erőd nem csak az Ogeeche folyón uralkodik, melynek torkolatánál fekszik, hanem birtokosának egyúttal kezébe adja, a délre menő vaspálya vonalát is. Ha tehát Savannah-t még ostromolni kellene, úgy Sherman azon nagy elnynyel bír, hogy a várost teljesen elszigetelte, s mellette az Ogeeche folyón át folytonos összekötésben marad az unió hajóhadával, ha annak egy részét az ostromnál fel akarná használni. Azon levél kivonata, melyet Sherman november 3-án még mielőtt merész útját Georgián át megkezdette, a szövetséges hajóhad egyik kapitányához intézett, bizonyítja, hogy a tábornok nem csak a kiszemelt pontot érte el, hanem nehéz feladatát még 14 nappal előbb fejezte be mintsem reménytette. „Kevés napok múlva — írja a tábornok — a tengeinek veszem utamat, és reményem, hogy találkozni fogok régi barátommal Dr. Porterre (az admirálissal). Legyen szíves megírni neki, 108.karácson táján, a Hilton Headtól Savannahig terjedő vonalon tekintsen kissé körül utánam.“ * nagy horderőt tulajdonítanak azon alkudozásoknak, melyeket Humbert herceg Andrea bibornokkal szőtt. Az értekezés köztük egy óránál tovább tartott. Turinban beszélik, hogy a bibornok azon feltevésből (?) indult ki, hogy a jövendőbeli conclavéből mint pápa fog kijönni, erre támaszkodva azt javaslá, hogy Rómából semleges város létessék, mely Olaszországhoz tartoznék ugyan, de nem fogna lenni ennek fővárosa. A bibornok azonban ellene volt annak, hogy az olasz királynak Rómában legyen székhelye, minthogy lehetlen, hogy mindkét hatalom ugyranazon egy városban resideáljon. Turinban az ottani irányt adó köröket nem elégítették ki ezen nyilatkozatok, habár azon concessiók, melyeket a jövendőbeli pápa tett, még haladásra mutatnak. A tett-párt természetesen sohasem fogja helyeselni a dolgok ilyszerű rendét, s így az egész dologból semmi nem lett, ha mindjárt a turini államférfiak arra határoznák is magukat, hogy ezen irányban működjenek. — Rómából jelentik, hogy Paskiewits és Demidoff hercegeknek, az orosz cár cabineti tanácsosainak megérkezése magára vonja a közfigyelmet. Küldetésük sokkal nagyobb, mint a nagyherceg-trónörökösnek később tenni szándéklott látogatásakor, a lehető legbarátságosabb főtagatást készíteni elő az örök városban. távirati tudósítások Berlin, jan. 4. A „Publicist“ azt tanácsolja Ausztriának, hagyja menetére Poroszország politikáját, hisz úgy sem gátolhatja meg, és a szövetség felbomlása Ausztria állását Németországban és Poroszországban veszélyes következményekkel fenyegetné. Berlin, jan. 4. A „Prov. Corresp.“ írja: A porosz és német érdekek teljes kielégítése biztosításául Schleswig-Holsteint jövő állására vonatkozólag ez idő szerint tanácskozások folynak a különböző üzletágakban, névszerint a katonai, tengeri és kereskedelmi viszonyok ügyében. A kereskedelmi minister összehívja mint bank főnöke, a leginkább érdekelt részvénytulajdonosokat febr. 3-án tartandó gyűlésre, hogy más német államokban felállítandó fiókbankok ügyében határozatot hozzanak. Kngyel Károly hg Bécsbe utazása előtt ő felségeiktől elbúcsúzott. Stuttgart, jan. 5. A mai kamaraülésben Warnhaler minister interpellate folytán oda nyilatkozik, hogy a schleswig-holsteini kérdésben be kell várni a két német nagyhatalom alkudozásainak eredményét. Ezek egyesülésétől függ a kérdés szerencsés megoldása. A középállamok egyes illése a nagyhatalmak ellen most se nem szükséges, se nem tanácsos. A külföldre támaszkodás eszméjét kénytelen úgy a maga, mint Pfordien nevében határozottan visszautasítani.