Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-18 / 188. szám

magaslataira nagy számú közönség sereglett össze. A zászlók mindenfelé lobognak s lobog­ni fognak egész napon át. Midőn e sorokat írjuk, (reggeli 10 óra) a polgárság, a céhek, az iskolai ifjúság zászlók elő vitele mellett halad a városháztérről a belvárosi plébánia­templomba, hol az ünnepélyes hála-isteni tisz­­telet tartatik. Délután a budai városmajorban rendez­­tetik népmulatság, este a nemzeti színházban ünnepélyes diszelőadás. L­APSZEMLE, Pest, aug. 18. Az „Ostdeutsche Post“ tegnapi számában felel ama cikkre, melyet a „P. Napló“ az adókezelés dol­gában hozott. Közelebb bővebben akarván e tárgyról szólni, a publicistikai vita megértésére szükségesnek találtuk e cikket, melynek okoskodása különben a „Napló" érveit éppen nem dönti meg, lapunkba át­venni, a­mint következik: „Az adókezelésre vonatkozó legújabb cikkünk­re a „Pesti Napló“ oly módon válaszolt, mely némi ellentétben áll az említett lap más cikkeit jellemző nyugodt hanggal. Már ebből is azt kell következtet­nünk, hogy sebhelyet érintettünk a magyar dualisták programmjában. Részünkről természetesen nem mu­laszthatjuk el a magyar lap elmélkedéseit néhány jegyzéssel kísérni. A „Napló“ azon átalános praemisiából indul ki, melyet átalánosságában ugyan megengedtünk, de hogy valaha megvitattuk volna,arra nem emlékszünk. A„Napló“ mondja : ha a centralista meggyőződés meg­adja a magyaroknak az adómegszavazás jogát, nem láthatni be, miért riadna vissza az adóbehajtási jog engedélyezésétől. Mi egyébiránt nem említettük fel­ az adómegszavazás kérdését, s nem hiszszük, miszerint a politikai alapnézet, melyet vallunk, megegyeztethe­­tő lenne azon eszmével , hogy a birodalmi adók két különböző parlament által szedessenek be. Felfogá­sunk szerint valóban nem elégítheti ki az összállamot, ha Magyarország késznek nyilatkozik a közös terhe­ket közös erővel viselni. A „miként ?“ lényeges kér­dés az összbirodalomra nézve, s azért határozottan azon nézethez kell ragaszkodnunk, hogy a közös szükségletek fedezésére szánt adók csak a közös kép­viseleti testületek által engedélyeztethessenek. Másként van ez természetesen az országos szük­ségletek fedezésére rendelt adókkal.Örömest elismer­jük, miszerint a belügyekre vonatkozó autonómia, a­mint az Magyarországnak biztosíttatott, önálló költ­ségvetési jogot is igényel, s hogy ez irányban a ma­gyar országgyűlést az adó­megszavazás joga is fogja illetni, mert hisz a magyar országgyűlésnél szű­kebb jog­körrel bíró német-szláv tartományi gyűlések is bírnak költségvetési joggal az országos szükségletek tekintetében. Ha ellenben az adó­nemeknek birodalmi s or­szágos adókra való felosztásából indulunk ki, az adó­beszedés ügyét illetőleg csak egyetlen kérdés merül fel: váljon mindkét nemű­ adók oly orgánumok által szedessenek e be, melyik legmagasabb fórumában a pénzü­gyministérium mint birodalmi ministérium alatt állanak,vagy pedig oly orgánumok által,melyek csupán a magyar kormánynak vannak alárendelve? Mert az eszme, hogy a birodalmi adók birodalmi orgánumok­tól, az országos adók pedig országos orgánumoktól szedessenek be, már előre is lehetlenné válik az ily beszedési mód célszerűtlensége és költséges volta miatt. Mi a birodalmi orgánumok mellett szólaltunk fel, s nem engedjük magunkat a „Napló“ megjegy­zései által tévútra vezettetni. Egyszerűen a történel­met megkérdezzük : mily állapotban volt az adófize­tés Magyarországban azon időben, midőn önálló adó­kezeléssel bírt? Az egyetlen adóösszeg, mely 60 éven át ugyanaz maradt, s alig emelkedett maga­sabbra négy millió forintnál, úgy szólva sohasem hajtatott be tökéletesen,s maga a magyar udvari can­­cellária volt, mely az összkormánynyal szemben is­mételve az adóöszeg rész , jelentékeny hátralékok által csonkított behajtására utalt , hogy magasabb követelményeket elhárítson. A magyar autonóm adókezelés ez eredményét, a­melyet túlterhelés által valóban nem lehet menteni — tartjuk mi szem előtt, s a „Napló“ nem veendi rész néven, ha egy pillantást vetünk a magyar törté­nelem ezen szakára. A magyar autonóm hivatal­nokok hiányos adókezelése idézte elő e tüneményt. Most pedig többé nem valamely Magyarországban behajtandó csekély összegről van szó. A monarchia összes tartományainak adózási képessége tetemesen megfeszíttetett, s még sokáig ilyennek kell maradnia. A hadsereg s államadósság roppant szükségletei Ma­gyarországot ezentúl is azon kényszerűségbe ho­­zandják,hogy azok fedezéséhez aránylag hozzá­járul­jon. Örömest elhiszszük, hogy Magyarországban őszinte jó akarat létezik e feladat teljesítésére. De a birodalmi szükségletek ez­által még nem elégíttetnek ki. Az államszükségletek fedezéséről való gondosko­dás gyakran az adó­orgánumok legnagyobb erélyét veszi igénybe. S valamint nem képzelhetünk magunk­nak kereskedőt, kinek fizetéseit teljesíteni kell,de be­vételeire nézve egy társa jó ak­aratatától függ ; épp oly kevéssé képzelhetünk magunknak birodalmi pénzügyminiszert, kinek feladata a birodalmi szük­ségletek fedezése révén, az eszközök felett önmaga ne gondoskodhassék, hanem ügybarátja, a magyar pénzügyminiszertől függjön. Jó a jó, de jobb a jobb. Ez okból óhajtjuk, hogy a birodalom tartsa meg a pénzügykezelést, ez azonban — ismételjük — nem zárja ki az autonóm, és specialiter magyar or­gánumok alkalmazását, csak hogy azok a hatalmi kör tekintetében a pénzügyministérium alatt álljanak.“ A pentendai zenede negyedszázados jubileuma. (Második nap, aug. 17.) A reggeli hangversenyek Pesten a szokatlan jelenségek közé tartoznak. Nagyszerűbbel nem lehe­tett volna ezeket inaugurálni, mint minő eppihalis volt az, melyről e sorok szólnak. A redoute-terem ismét telided teli volt a legvá­­logatottabb közönséggel. Egyik páholyban ott láttuk b. Senny­ey tárnok ő excja nejét Ürményi Jó­z­s­e­f ö­miga kiséretében, ott L­o­n­o­v­i­c­s József ér­sek ő exoját s egy hosszú sorát azon kitűnőségeknek, kikkel a főváros dicsekedhetik. A hangverseny Volkmann Róbertnek ez alkalomra szerzett „nyitányáéval vette kezdetét, melyet maga a szerző vezényelt. E nyitányon ko­moly fenség ömlik végig, méltó arra, hogy egy dóm magas boltívei viszhangozzák. Nincs benne sem­mi gyújtó lázasság, s mindenütt, a kezdet erőtel­­jében, a crescendo fokozatosságában, vagy a végté­telben, midőn a harsonák hatalmas fanfarade-ja dörg elő, az a classicus egyszerűség talál kifejezést, mely a nagy német mesterek műveinek kiváló tulajdona. Ez egy magas ünnepi gondolat, mely nem ráz meg, hanem fölemel. Minden íze királyi. A második számot szintén V­o­­­k­m­a­n­n egyik szerzeménye képezte, a „Sapho“, melyet már előbbi hangversenyekből ismerünk. E tragédiai jelenet Saphót a b­ukati sziklán tünteti elő, a mint elvesztett szerelmese felett kese­reg. Majd lantjával vigasztalja magát, mig elvonul­nak tekintete előtt a múlt alakjai s ismét fájón föl­eszmél, hogy most „minden eltűnt s csak a gyásznak örök éje vár reá.“ Kétségbeesésében a tengerhez for­dul, ennek hullámaiba temetkezik, melyek méla­bús panaszszal búgnak el tetemei felett. E megragadó tragédiai dalt ismét C a r i n a k. a. énekelte,ki piros selyem ruhájában, virággal hajában igen imposant­­ jelenség volt. Majd Reményi lépett fel. Reményinek legutóbb azt kezdték szemére vetni, hogy a magyar dallamok mesterkélt felcicomázása által azokat ere­detiségükből kezdi kivetkőztetni. Ez alkalommal elő­adott magyar hegedű-verseny darabja ellen nem le­het e kifogást tenni. Ez tiszta magas stélben van tart­va, magyar motívumok a legünnepibb köntösben. Nincs meg bennök az a fájó, szorongó mélabúság, mi a magyar lassúknak oly kimondhatlan hatást ad, de érezzük, hogy szerző előtt minden lépten nyomon magasb törekvések lebegtek. A végtételek pedig, melyekben az ünnepi eszme teljes kivitelre talál, Reményinek alkalmat adtak, virtuozitása ama bra­­vourjainak kifejtésére, melyet már oly sokszor meg­tapsoltunk. E darabja a magyar nagy­közönségnél nem fog zajos tetszést aratni, a zenészeti műtörténész azonban egykor fel fogja jegyezni, mint elismerésre méltó lépést a magyar zenének magasb műformákba való öntésében. Ez volt a hangverseny első szakának utolsó­előtti tétele, melyre Händel oratóriumából az Alle­luja következett, ez egyszerű magasztos dal, mely az ima örömteljes elragadtatásaként hangzott fel. Zene­i énekkar igen nagy szabatossággal adták elő, s a közönség gyönyörrel hallgatá. A második szakaszt Lisztnek Dante Di­­vina comoediájához írt nagy symphoniája képezte. A­mint Liszt kilépett, mellén a zenedei jubileum egy­szerű emlékérmével a legzajosb viharos taps tört ki, mely meg-megújulva legalább is tíz percig tartott. S most megkezdődött az a hatalmas zenei köl­temény vihara, melynek nagyszerűsége elkápráztatja a hallgatót. Ez egy izzó tűzfolyam,mely útjában min­dent magával ragad,míg megdöbbentőleg harsog közbe az ég menydörgése. Egy nevezetes zenészeti ítész, Pohl Richárd, kinek e cikke programoiként osztatott szét, a félemletes symphoniát a többi között így jellemzi: Az első tétel („Inferno“) mindjárt a pokol ka­pujához vezet bennünket, mely az első méreteknél dörögve feltárul, míg ez alatt a gyászharsonáknak egy velőt rázó recitativje, a pokol kapuja fölé irt ama hires fölirat kezdő sorait hangoztatja füleinkbe, me­lyeket Dante a 3-dik ének első verseiben így fe­jez ki: „Túl rajtam tája az iszony­ hazának; „Túl rajtam a végtelen szevedés; „Túl rajtam laknak, kik elkárhozának.“ — Mire a trombiták és a kürtök felharsogtatják az örök kárhozat átkát: „Belépve, mondjatok le minden reményről !“ Ez egyszersmind az egész tételnek gyakran s különböző színezettel s fokoztatással előforduló fő ryth­­mikai képletét képezi. Átlépve a pokol kapuján, azonnal halljuk az ördögi vad lármát, a kínszenvedés ss elkárhozás jajszavait, miket a 3-ik énekben okkép fest a költő: „Káromkodó szó, rémfüzött szavakban, „A kín nyögése, a düh átka rezdü­l, „Ökölcsapás, szörnyűn rikoltva abban, „Egy hangzavar lesz, mely kacag keresztül, „A barna jégben örök szakadatlan „Mint a por, kavarva a forgó szelektől.“ Feneketl­ő örvények, egymást követve tárulnak fel szemeink előtt, s látjuk ama borzasztó sötét mély­ségeket, melyek a pokol minden iszonyú tájain keresz­tül, mindig mélyebbre,s végre a legiszonyúbb fájdalom s a kétségbeesésnek őrjöngéssé fajult kinhazájába ve­zetnek. Az „Allegro frenetico“ az örök re­ménytelenség őrjöngését, az elkárhozottak dühét s azok átkait, káromlásait ecseteli. Szeretet, vigasz s nyugalom nélkül mindig távolabb hurcoltatva egész odáig, hol a testi kéjelgésekre mért büntetések vára­koznak, (5. ének.) s hol az elkárhozottakat egy bor­zasztó orkán az örök sötétségen keresztül korbá­csolja. A zeneköltő itt megállapodik. A vihar lecsen­­desül, s pillanatra elhallgat, mialatt a szerencsétlen szerelmes pár Paolo és Francesca da Ri­mini vezettetik elő. Egy párbeszéd keletkezik, s ilyen panasz-szavak hallatszanak: „Nincs semmi fájdamasabb, mint „A fájdalomnak árján fuldokolva „Boldog időkre emlékezni vissza!“ melyek ama „Andante a moros­o“-ba (%-es méret) mennek át, mely a zeneköltőnek alkalmat nyúj­tott a pokol kinzokogásai között is kifejezni ama VEGYES HÍREK. Pest, aug. 18. — Ő Felsége legm. születésnapját K­o­­lozsvárott is kiváló pompával ülik meg. Teg­nap este Erdély fővárosa is ünnepélyesen ki volt világítva s ma a város 150 teritékü diszebédet ad.­­ Ft. Kriegle­r József ur, a pesti elemi iskolák érdemdús igazgatója azon derék intézkedést tette, hogy jövő hétfőn, aug. 21-dikén, Rudolf koronaherceg ö­cs. fensége legmn. születésnapján, ö­cs fensége pesti kortársai, az elemi tanodai ifjúság, reg­gel ünnepi ruhában vonul ki a városligetbe, hol a Herminakápolnában isteni tisztelet tar­tatván, a gyermekek számára egyszersmind kis mulatság zenével rendeztetik. — A magyar kir. udv. kancellária a kassai kir. jog-akadémiánál megürült segédi s könyvtánoki állás­ra dr. Fésűs Györgyöt, a magyar kir. helytartó­­tanács fogalmazó-gyakornokát nevezte ki. — A magyar kir. udv. kancellária a pozsoni kir. jog­akadémiánál megürült segédi s könyvtárno­ki állásra dr. M­i­­­b­e­c­k Károlyt nevezte ki. — Tegnap a lövöldében, a díszlakoma után több bizottmányi tag és számos polgár még sokáig maradt együtt, a legnagyobb lelkesedéssel szólván a lefolyt örvendetes mozzanat s azon megtiszteltetés­ről, hogy a h­erceg-primás e Eminentiája a vá­rosi lövöldét meglátogatni kegyeskedett. Kimer ur főlövész a többi között felemlíté, hogy a városi lö­völde már 147 év óta áll fenn, de prímás vendége még nem volt. A jelen voltak erre dr. Szabó Alajos ur indítványára, ki szintén tisztb. lövésznek válasz­tatott meg, elhatározták, hogy lövészekből álló kül­döttséggel fogják megköszönni ő Eminentiájának e megtiszteltetést. Az egymást felváltva követő áldomá­sok közt kedélyességük által leginkább kitűntek Koltai Kiczel Jakab, és Krausz Meier uraké. *** A Fiuméról lapunkban néhány nap előtt közlött három vezércikk, a magyar tengerparton — mint onnan értesülünk — oly kedvező fogadtatásban részesült, hogy azokat ott jelenleg olaszra fordítják, s mint külön brochure fog megjelenni és kiosztatni a fiumeiak közt. — D a n i­e­­ i k püspök , mlga L­i­s­z­t Ferenc tiszteletére múlt szerdán a Frohner-ven­­déglőben fényes estélyt adott, hogy ezen a kitünöbb journalistákat ünnepelt hazánkfiával megismertesse. Igen díszes társaság volt együtt, és számos áldomá­sok, s a házi­gazda szellemdús kedélyessége fűsze­rezték az estélyt. A jelenvoltak közül b. O­r­e­y Béla, b. Kemény Zsigmond, b. A­u­g­u­s­z Antal (családjával) urakat említjük. Patikárus nép­zene társulata játszott az estély alatt, s mind Liszt, mind B­ü­r­o­w és neje nagy érdekeltség s tetszés között hallgatták népzenészeink eredeti magyaros játékát. *** (A magyar alapítványi ja­vak.) A magyar udv. cancelláriát— úgymond a »Fratt“ — e pillanatban a többi között egy nagyon fontos ügy foglalkoztatja, a magyar alapítványi ja­vaknak a pénzügyminiszer kezéből való átvétele. A Bach-kormánynak ugyanis egyik első tette az volt, hogy ez igen jelentékeny alapítványokat a többi or­szágos alapokkal a bécsi központi kormányba be­kebelezte. A magyar udv. cancellária 1860 óta ismé­telve sürgette az alapítványok kiadatását s most re­mény van hozzá, hogy az ebbeli törekvések nem maradnak siker nélkül. A nevezett javak már a leg­közelebbi napokban bocsáttatnak a magyar kir. helyt, tanács kezelése alá. A vidéki dalárdák közül eddig az eperjesi, aradi s lippai érkezett meg. A többiek, (összesen 52 dalárda van bejelentve), mintegy 500 taggal, a mai nap folytán jönnek, s ma este 10 órakor lesz a redouteban az ünnepélyes fogadtatás. *** A vidéki határok­at figyelmez­tetjük, hogy a vasút­i gőzhajó-kedvezményi jegyek e hó 25-dikéig érvényesek, s így e körülménynél fogva 23 dikán, a „Sz. Erzsébet“ oratórium ismétlésén­­je­len lehetnek. *** A Liszt Ferenc tiszteletére adott disz­­lakoma holnap, szombaton d. u. 2 órakor megy végbe a pesti lövöldében. Vasárnap ugyanitt 1 órakor a halárok közelébe tartotik. *** A vasár­napi városligeti nép­ünnep alkalmával különös fénynyel lesz világítva a lövölde s a liget közötti fasor. A hattyútó melletti mezőn épülő halár-emelvény mintegy harmadfél ezer frtba került. *** Egy lap azt írja, hogy a bécsi pápai nunc­­­tius­­ excját,ft. Rimely Károly a pázmán inté­zeti aligazgató kísérte Győrbe. E tudósítás hibás, miután ő excja kíséretében egyedül ft. D­a­n­k­o ka­nonok ar­a­nya volt.­­ Id. Gyenes János a rt. pécsi káptalan fő­mérnöke, f. é.aug. 2-án szélhüdés következtében élte 66. évében elhunyt. Hült tetemei f. hó 4-én takarhat­tak el. Béke poraira ! r . (T­ü­z­e­s­e­t.)­­-Budán tegnap három kisebb ház égett le. *** (Rejtélyes gyilkosság.) Mi­dőn a múlt héten a győri személyvonat Győr mögött a legelső állomást elérte, a sineken egy vasúti őrt találtak, halva. Feje el volt válva testétől, s azért azt hitték, hogy vigyázatlanul került valamelyik vo­nat alá. Azonban a törvényszéki boncolás alkalmával fején több súlyos sebet vettek észre, melyek csak erőszakos ütések által idéztethettek elő. E körülmény­­ azon alapos gyanúra szolgáltatott okot, hogy a vasúti­­ őr, ki az­nap kapta meg havi fizetését, kiraboltatván,­­ meggyakoltatott s csak azután tétetett a sínekre, hogy­­ igy a gyalázatos tett nyoma el legyen törölve. E gya­nút még azon körülmény is támogatja, hogy a szeren­csétlennél semmi pénzt sem találtak. A megindított szigorú vizsgálat valószínűleg világot fog deríteni a­­ szomorú esetre. NEMZETI SZÍNHÁZ. Ma aug. 18 án adatik : „Erzsébet,“ opera 3 fluban. Díszelőadás a szín-­­­ház ünnepélyes kivilágítása mellett, a legközelebbi válságos pillanatot érdemes­nek tartották arra, hogy az Elbe-hercegsé­­­­gek sorsát, a viszály eventualitásait, vagy a nagyhatalmasságok kibékülését tárgyalásaik körébe vonják. E tárgyalások több tanulságot foglal­nak magukban; megkísértjük tehát azok rö­vid kivonatát adni. „Ámbár Ausztria eddigi magatartása — írja a „Constitutionnel“ — kevésbé eré­lyesnek látszott, mint Poroszországé, erejét mégis azon támogatásban találta, melyben azt a nép részesítette. A­mit a bécsi cabinet pro­gramúba élére állított (tudniillik : a hercegsé­geknek az augustenburgi herceg kormány pálcája alatt független állammá leendő alakítása, katonai, tengerészeti és ke­reskedelmi egyesülése Poroszországgal a szö­vetségjog határain belül), megfelelt a népesség óhajtásának, és ezen népszerű szentesítés volt az,a­mely az ausztriai kormány politikájának nagy súlyt kölcsönzött. A kérdésnek ezen népszerű programm értelmébeni rendezése valódi végleges megoldást ígért, és azt egy­szer mindenkorra kitörölte a napirendből. Azon pillanattól kezdve, melyben a bécsi ka­binet e vonaltól hátrálni fogna, hogy oly ren­­­­dezésre nyújtson alkalmat, a­mely az ország­­­ltalános óhajtásával ellenkezik, nem csak nép­­­szerűtlenségtől kellene tartania, hanem azon veszélynek is kitenné magát, hogy egy ma­­­­kacs lakosság oly uralom elleni küzdelmét, a­­­mely annak joggal vagy jogtalanul ellenére­­ van, végtelen hosszúra nyújtsa.“ Ezen positív tanácsok, melyeket a „Con­­stitutionnel“ ad, végül oda mennek ki, hogy a hercegségek lakossága jövendőbeli sorsuk iránt szavazásra bocsáttassák. A „Presse“ azt kérdi: mi lett azon fé­nyes programaiból, melylyel Poroszország a Dánia ellen viselt háborút előkészítette és iga­zolta? Mi lett azon kinyilatkoztatásokból, me­lyeket a német diplomaták a londoni tanács­­kozmány ölében tenek ? Minő méltányosságot akarnak a hercegségek iránt gyakorolni, me­lyeket a háborúnak fel kellett volna a dán el­nyomás alól szabadítniok? Végre miért viselt Poroszország háborút, a hercegségekért-e vagy önmagáért? A jog győzelméért-e vagy vágyai kielégítéséért? Az „Epoque“, a­mely a minap azt taná­csolta Bismarknak, hogy bátran törtessen előre annexionális politikájában, ma a német kicsiny és középállamok lelkére beszél, és azt bizonyítja be, mennyire szükséges Ausztriával egyesülve állást foglalniuk Poroszország ellen. Ha B­i­s­m­a­r­k — úgymond — csakugyan annyira vinné a dolgot, hogy Ausztriával sza­kítana, azt kell a dologból következtetni, mi­szerint tervei túl mennek Schleswig-Holstei­­non , hogy a hercegségek kérdése csak ürügyül szolgál neki a német kérdés megra­gadására, és hogy elérkezettnek tartja az időt a német egységnek karddal s vérrel leendő megalapítására. Ezen esetben lehetet­len a másodrangu fejedelmeknek át nem lát­­niok, mikép Ausztria ügye saját ügyök is is egyszersmind. Végre azt bizonyítgatja az „Epoque“, mily őrültség volna Franciaország részéről, h­a Poroszországgal szövetkeznék Ausztria ellen, mert akkor a Hohen­zol­le­r-ek javára 60 millió németből álló bi­rodalom megalapítását segítené elő, pedig a­mennyire tudjuk még nem volt, és reméljük, nem is lesz oly buta francia kormány, amely ily ostoba lépésre képes volna. POLITIKAI HELYZET. Pest, aug. 18. A francia lapok, melyek újabb időkben nem igen fejtegették többnyire egyoldalú­­ szempontjukból a Schleswig holsteini kérdést. j

Next