Pesti Műsor, 1982. július (31. évfolyam, 27-30. szám)
1982-07-14 / 28. szám
Hátsó borítónkon: + Vincze Viktória és a Flört + Mint már hírt adtunk róla, a közelmúltban új formáció alakult, a Flört, amelyben egy lány és két fiú lépett egyezségre, közös muzsikálásra. A lányt mindenki ismerte, a Vincze Viktória, de a fiúk — Karakas Géza és Pacsó Pál — jóformán az ismeretlenségből léptek elő. A legutóbbi Pulzus adásában már közvetlen, bár csak villanásnyi képet kaptunk, milyen irányba indult a vállalkozás. Volt min álmélkodni. A meghökkentő, reszketeg matróna maszkot látva, a 120 éves barna kislány zaklatott melódiáját, gunyoros stró- fáit, szokatlan intonációját hallva rögtön meggyőződhettünk, hogy Viktória nemcsak elhatározta, de egy huszárvágással valóban szakított korábbi „énjével”, a tradicionális „sláger-vonallal”. Az is kiderült, hogy a fiúk szerepe és személyiségük is sokkal több, mint háttérfigurák. Egy barátságos zuglói kis lakásban formálódik a Flört, szinte éjjel-nappal folyik a próba, alakulnak a dalok, készülnek a demo-felvételek. Együtt hallgatjuk a frissen elkészült kazettát. Van okuk az optimizmusra, a dalok frissek, frappánsak, s a házi stúdió is jól működik: tiszták, plasztikusak a felvételek (mint megtudom a tévében is ezt a kazettát használták a play-blackhez). Majd alakulásuk indítékaira terelődik a szó. _— Gézával „sarokba szorultunk” a Carát együttesnél — magyarázza Pál. — A csapat lehetőségei kimerültek, mi viszont tele voltunk dallam, hangszerelési és formai ötletekkel, így egészen más irányba kezdtünk puhatolózni. Úgy éreztük, elképzeléseinkhez egy énekes lányra volna szükség. Merész elhatározással fölhívtuk Vikit. Én sem tudtam hogyan tovább a hosszú kihagyás után, így kapóra jött ajánlkozásuk — teszi hozzá Viki. — Már az első találkozásnál éreztem, hogy megtaláltam a társakat amerikai utam során kialakult zenei vágyaimhoz. — Latolgattuk, milyen zenére gondolhatunk hármasban — veszi át a szót Géza. — Rögtön fölmerült a fél play-black megoldás, hogy minél tömörebb, sokszínűbb legyen az összkép, rájátszásokkal, ráénekléssel vastagodhasson a hangzás. Megkezdtük a munkát, a kész dalokat „testre szabtuk”, Viki hangjához igazítottuk, s közben merőben új dalok is formálódtak már. Viki öccse, Tamás is bekapcsolódott, nemcsak dobol, hanem a felvételeket is ő irányítja, Faludi Tamás pedig basszusozik, s időnként nagybőgőn hozza az alapot. — Milyen stílusban fogant, miként jellemezhető zenétek? — Nehéz volna körülírni — mondja Pál, a komponista. — A Queen től Nina Hagenig és még messzebb terjed az ív. Végső soron azonban semmi köze a másoláshoz. Precíz és mindig dallamos zenét szeretnénk játszani — minőségi munkára törekszünk. — Épp ezért nem az a célunk, hogy hogy utazgassunk, agyonhaknizzuk magunkat, hanem, hogy minél tökéletesebbre csiszoljuk a programot, még ha ezt egyelőre a koncertbemutatók sínylik is meg — állapítja meg Viki. — A Rádió igen pozitíven reagált első dalainkra, kérik, várják az új szerzeményeket. Első meghívásuk az augusztusi Made in Hungary bemutatóra szól. Itt két dallal indulunk, a Misztikummal és az Altatódallal. — Mindhárman gitároztak, ilyenformán a hangszerek jelentősége is megnő. — Feltétlenül — igazolja Pál. — Az alapokra élőben rágitározunk, de a kórusjellegű éneklés is ugyanígy alakul. Ki akarjuk kerülni a szokványos dolgokat, nem tercben és kvartban, hanem bonyolultabb összhangzatokban építjük föl a vokálokat. — Merészségtek nemcsak a dalok hangulatában nyilvánul meg. A tervek közt is akad érdekesség. —Valóban — mondja Géza — a Tükör című számunkkal beneveztünk az októberi, Japánban megtartandó Yamaha fesztiválra, ahol Viki egyszer már sikeresen szerepelt. Reméljük, újra meglepetéssel szolgálhatunk. Emellett indulunk a montreaux-i dalversenyen is, ide augusztus elején utazunk. Előre láthatóan az ősz folyamán idehaza is nyilvánosság elé lépünk, tervezünk egy országjáró körutat, az ORI-val. (fábián)