Pesti Műsor, 1984. július (33. évfolyam, 27-29. szám)

1984-07-04 / 27. szám

CÍMOLDALUNKON: Kováts Kriszta • 1979-ben végeztem Horvai István­nal. Együtt indultunk a pályán például: Bán Jánossal, Frajt Edittel, Gáspár Sán­dorral, Görbe Nórával. Kiváló ren­dezőkkel dolgozhattunk együtt. Horvai Istvánon kívül Valló Péterrel, Kapás De­zsővel. A zenés mesterséget pedig „egye­nesen” Bodrogi Gyula tanította. Két nagy, emlékezetes, mindannyiunk pályá­jára kiható vizsgaelőadásunk volt. Cse­hov korai drámája a Platonov, ezt Hor­vai rendezte. A másik a Baál című Brecht-mű, Valló Péter rendezésében. Mindkettő egyértelmű közönség- és szak­mai siker lett. Tehát NEM AKÁRMILYEN ÚTRAVALÓVAL INDULTUNK • A főiskola után Pécsre szerződtem Bánnal és Frajt Edittel. Ekkor találkoz­tam össze Miklós Tiborral és Várkonyi Mátyással, akik akkor épp egy megfelelő Evitát kerestek, és úgy találták, hogy én lennék az! Miklós Tibi régen dédelgetett álma volt egy színház, ami a ma zenéjére, a rockra épül. Megkezdődött a keresgélés a többi szereplő után, holott se pénz, se engedély a szerzőktől, pláne játszóhely nem volt. De fordították a szöveget és ké­szült a partitúra is (hallás után, lemez­ről!). Aztán persze a kálvária a rende­zőkkel. Legvégül Katona Imrést kérték föl, aki aztán két hét alatt megrendezte az Evi­tát. Közben valahogy játszóhelyet is si­került szerezni, a margitszigeti Vörös­marty Kertmozit. A katonaságtól könyö­rögtük össze a színpadra valót- Éjjel­nappal, fanatikus hittel próbáltunk. Már tudjuk, hogy EZ VOLT A HŐSKORSZAK • Végül óriási siker lett. Tíz előadás zsúfolt házzal. Még a környező fákon is csüngtek­ a „nézők”. Ezután a fiúk neki­láttak és írtak egy magyar musicalt: ez volt a Sztárcsinálók. Én közben Győrbe szerződtem. 1981 nyarán a Győri Sport­­csarnokban játszottuk először a Sztár­­csinálókat. Fölmerült egy ígéretes terv is. A Győri Balettel közösen, Markó Iván vezetésével színre visszük a Jézus Krisz­tus Szupersztárt. Ez­­ isten tudja miért nem valósult meg. Nagy kár. Azóta is különleges szimpátiával figyeljük egymás munkáját. A Győri Balett a nagy példa, ahogy ők dolgoznak, azt nekünk még nem sikerült elérni. Mert hiába a hit meg a lelkesedés, ha mindenféle szakmai hiányosságokkal küszködünk. A Sztárcsinálók sikere után még egy teljes évet kellett várni arra, hogy le­gyen színházunk. De egy új színházat és egy új műfajt teremteni részünkről is áldozatokat követel. Épület és darabok híján kevesebb szerepet játszhatunk, mint szeretnénk- Nehéz a hitünket meg­tartani. A Budai Parkszínpadon bemutatott da­rab, a Krónikás ezt adta vissza. Operai igényű zene, színvonalas szöveg. Remél­jük, elnyerjük az igényesebb nézők tet­szését is. • Egyéb lehetőségek? Játszottam né­hány tévé­produkcióban. Viszonylag so­kat rádiózom. Dolgozom az ORI-val. Bol­dogan megyek, ha hívnak. Örömmel mondhatom, hogy gyümölcsözőnek induló kapcsolatom kezdődött az INTERKON­­CERT-tel. Ennek első állomása volt a po­zsonyi Lyra Fesztiválon a Supraphon cég különdíja. ENNEK HATÁSÁRA LESZ EGY KIS­LEMEZEM és nagyon szeretném, ha augusztusra megjelenne, amikor az új Evitát játsszuk a Parkszínpadon. A lemezen szövegíró­ként is debütálok. Az Evita igen nehéz énekesi és színészi feladat lesz. Valami ilyesmi miatt kezdtem el annak idején. Inspiráló az is, hogy Andorrai Pé­ter játssza majd Peron szerepét. Ennek az Evitának sokkal jobbnak kell lennie a hőskorbélinél. Hiszen eltelt négy év, és mi négy évvel jobbak lettünk! Az akko­ri a hályogkovács esete volt, most vi­szont már tudjuk, milyen pokolian ne­héz műfaj­ ez. VÁROM A FOLYTATÁST, az új darabot, a Bábjátékost, amit Vár­konyi Mátyás ír Andersen meséjéből. Két külföldi vendégszereplésünk is lesz. Elő­ször Düsseldorfban (Sztárcsinálók an­golul) majd novemberben Párizsban. Ami a Rock Színház jövőjét illeti? Én annyi­ra ennek az ügynek elkötelezettje vagyok, tehát szeretném, ha stabilizálódna a hely­zetünk, s kedvezőbbé válnának­­munkánk feltételei, s legyen mit játszanunk! És természetesen mindezeken belül én is szeretném megtalálni a magam örömét, sikereit. Igyekszem tenni a dolgomat.... (Feljegyezte: Mihalicza Tamás)­ ­ól 13 f .

Next