Pesti Műsor, 1984. július (33. évfolyam, 27-29. szám)
1984-07-18 / 29. szám
Hátsó borítónkon? A Prognózis „prognózisa” az Előjelek. Gondolom e mondat a fiatal rockformáció rajongóinak nem okoz fejtörést, hisz az Előjelek a csapat rég várt debütáló albumának a címe. S valóban sokan várták már e nagylemezt — a Prognózis azon ritka feltörekvő társaságok közé tartozik, amelyek komoly közönségbázissal rendelkeznek. Ennek ellenére sokan lehetnek azok is, akik csak most, e lemez kapcsán találkoznak először a Prognózis zenéjével, így legelőbb arra kérem Vörös Istvánt, a zenekarvezetőt, hogy mutassa be csapatát, s önmagát. — 1981-ben alakítottuk meg a Prognózist, persze nem zenei előélet nélkül. Magam a „vízöntő jegyének fia” vagyok, s hangszeres pályafutásomat a Nevada, majd az Olympia berkeiben kezdtem, igazi hard-rock stílusban. Ezt követte a Hadi-rock, amely már saját csapatomnak, a Prognózis közvetlen elődjének számított; működése sorkatonai szolgálatom idejére esett, igazi katonazenekar volt. Bevallom, akárcsak a Prognózis kezdetén nehezen találtuk saját „hangunkat”, sokáig mi is „őszintének és kőkeménynek” számítottunk. Első kislemezünk fölvételének idején sokat beszélgettünk Kóbor Jánossal, az Omega stúdió „főnökével”, mit is kéne és hogyan. Azt hiszem, ez meghatározóan fontos szerepet játszott abban, hogy végre kiláboltunk a poros rockpanelek közül. Ma úgy gondolkodunk, ha bármelyikőnk zenei ötlete, szerzeménye kicsit is hasonlít valamire, azt rögtön elvetjük, mindenképpen eredetiségre törekszünk, de azért nem görcsös erőfeszítések árán. Nem akarunk hullámokat lovagolni, se „újat”, se „nosztalgiát”. Korszerű hangzást és színpadi előadást szeretnénk teremteni. Fontos az egészséges popularity, s ehhez elengedhetetlen az, hogy számaink, s a koncertek mindig változatosak, izgalmasak legyenek. Ezt alkalmanként „külsősökkel” is segítjük, így került műsorunkba Torma, a „magányos masiniszta”, alkalmilag a zenekari tagok sorába Mr. Workinson „illusztrátor”, Muck Ferenc szaxofonos, és hamarosan bemutatkozik velünk Izgatóra is. Róla azonban egyelőre csak ennyit. — És az állandó „belsősök” miről nevezetesek? — Valóban ők annyira hozzátartoznak a Prognózis jellemzőihez, hogy nehéz személyekre „lebontani”. Jankai Béla a billentyűsünk, talán a zenekar „hivatásos szeleburdija”, de mindenekelőtt nagy ötletembere. Basszusgitárosunk — nekünk csak Cirmos Kormos — a markáns arculat alappillére, Bártfai György, dobosunk, a bohém feeling megteremtője, Klem Ervin, a gitárosunk jellemzője pedig a mindenre vonatkozó precizitás. — Önmagadat hogyan értékelnél ebből a szempontból? — Elsősorban ötletember vagyok, ez pedig nálunk elengedhetetlen, hiszen zenénk és koncertjeink ötletcentrikusak. Minden előadásra tartogatunk valami meglepetést, ha csak egyet is. Játszani szeretünk, együtt a közönséggel. Igyekszünk bevonni őket, így alakul a happening hangulat. — Sokáig késlekedett ez az album, pedig már tavaly hozzáfogtatok. — Azt hiszem, a mi lemezünk is eltévedt a lemezkészítés kifürkészhetetlen útvesztőiben olyannyira, hogy előbb jelent meg műsoros kazettán. Szerencsére végül mégis megjelent, s közönségünk fogadtatására mi sem jellemzőbb, mint az „első napi” dedikálásunk a Vörösmarty téri hanglemezszalonban, ahol az első ötszáz lemez rögtön elfogyott. Időközben persze már tetemes új zenei anyag is fölgyülemlett, ezek közül szeretnénk, ha karácsonyra elkészíthetnénk egy kislemezt, a Mai zsoltárt. Az újabb dalokban talán több a gitárszólam, mint az eddigiekben, persze ez nem jelenti azt, hogy háttérbe szorulnia a billentyűspark, hiszen épp most vettünk egy „összkomfortos” Yamaha szintetizátort. Ennek az új programnak a címe: Dehogy vagyok ideges. Augusztus 26-án is ezzel mutatkozunk be a Budai Ifjúsági Parkban, addig azonban bulgáriai meghívásunknak teszünk eleget, s turistaként a zenekar többi tagja az NSZK-ba is ellátogat. (fábián) PROGNÓZIS U0I391