Pesti Műsor, 1987. augusztus (36. évfolyam, 31-34. szám)

1987-08-26 / 34. szám

„Én mindig úgy ébredek, hogy mosolygok" A nyári teátrumok elő­adásait talán még fokozot­tabban fenyegeti a művé­szek hirtelen megbetegedé­se, mint a kőszínházak mű­sorát. Ilyenkor nincs lehe­tőség a műsorváltoztatásra, a közönség pontosan azt az előadást várja, amelyre már hetekkel korábban je­gyet váltott. Ilyenkor nincs más megoldás, csak a be­ugrás. Így volt ez az idén nyáron a Kör­színházban is, ahol másfél héttel A papagáj meséi premierje előtt Jani Ildikó vette át a próbák során megsérült Csarnóy Zsuzsa szerepét. Játszotta is sikeresen, ám azután ő is megbetegedett. És ekkor Gelecsényi Sára „lépett színre", megmentve a további előadásokat. — Két nap alatt kellett megtanulnom Ildikó állat­szerepeit, míg az én állat­figuráimat S. Tóth József játszotta. És milyen a (bal)szerencse! Pont akkor lettem influenzás, harminc­­nyolc fokos lázzal játszot­tam a legnagyobb hőség­ben. Ráadásul Gór Nagy Mária szerepét is ekkor kellett átvennem, ugyanis ő a színitanodájával eluta­zott az avignoni fesztivál­ra. — Nem könnyű fel­adat ... — Viszont szép erőpró­ba. Én különben is gyakor­lott beugró vagyok, tulaj­donképpen a Tháliába is egy beugrás következtében kerültem. 1977-ben végez­tem a főiskolán, majd a Mikroszkóp Színpadhoz szerződtem. Innen hívott meg volt főiskolai osztály­főnököm, Kazimir Károly, egy nyári begurásra, A magyarországi fenevad kör­színházi előadására. Az­után a Miss Arizonába ug­rottam be, végül „ottra­gadtam”. Ennek már öt éve. Nagyon jól érzem itt magam, hiszen a főiskolai gyakorlatot is ebben a színházban töltöttem, is­mertek, nem kellett bemu­tatkoznom, bizonyítanom. Most is már alig várom, hogy szeptember legyen, és bemehessek a színházba. Egy idő után már rossz a tétlenség, hiányzik a masz­tix illata. — Ez azt is jelenti, hogy nem kényeztetik el ,,kül­ső” feladatokkal? — A főiskola után szép szerepeket kaptam a tele­vízióban Szőnyi G. Sándor­tól, Mihályfi Sándortól. Zsurzs Éva mindig gondol rám, ha akad nekem való munka. Néha adódik egy­­egy rádiós vagy szinkron­­szerep is. Ezen kívül volt osztálytársammal, Dimu­­lász Miklóssal, a Józsefvá­rosi Színház tagjával ösz­­szeállítottunk egy óvodá­soknak szóló műsort, és mostanában készülünk egy új önálló estre, amely a férfi—nő kapcsolatról szól majd. Úgy érzem, annak ellenére, hogy már tíz éve vagyok a pályán, még az elején tartok. Hiszek ab­ban, hogy ha valaki min­dig helyt áll, arra előbb­­utóbb odafigyelnek. Néha bosszant, ha valaki érdem­telenül kerül reflektorfény­be, képeslapok címoldalá­ra, hiszen mint minden színészben, bennem is él a megmutatkozás vágya. — De nem hiszem, hogy tartósan rosszkedvű lenne, hiszen olyan derűs, har­monikus ember benyomá­sát kelti. — Ilyenek a szerepeim is: pirospozsgás, vidám te­remtések. Sose vágytam Júliára, mindig jobban vonzott Puck. Ezért is örü­lök, hogy a Tháliában is­mét beugrással kezdem az évadot: Várhegyi Teri nad­rágszerepét, Vu­ga lepény­árust veszem át a Szép asszonyokban . . . Igen, ki­egyensúlyozott vagyok, amiben nem csekély szere­pe van a nyugodt családi életemnek is. Én mindig úgy ébredek, hogy mosoly­gok. Velem nem lehet ösz­­szeveszni. Tarján Vera „Itt éppen mókus vagyok” (Fotó: Wellesz Ella) JieTUm

Next