Pesti Műsor, 1989. január (38. évfolyam, 1-4. szám)

1989-01-11 / 2. szám

Postafiók 88 Érdeklődéssel olvastam HORVÁTH BARNA sóti­vadkerti olvasónk terjedel­mes levelét, amelyben két kedvenc szí­nészének (Mickey Rourke illetve Roso Lowe) filmjei után érdeklődik, pontosab­ban azt szeretné megtudni, bemutatnak-e ezek közül valamit a közeljövőben. A felsorolt, mintegy két tucat filmből tudtommal egyiket sem játsszák a mozik 1989-ben. (Egy-kettő már elterjedt kö­zülük: a videósok egyre népesebb tábo­rában nem számít újdonságnak sem az Angel Heart, sem a 9 és fél hét). Úgy látszik, a filmátvételi bizottságok mal­mai lasabiban őrölnek. Mivel nem ön az egyedüli, aki „kí­vánságlistát” küld nekünk, összegyűjtjük ezeket a leveleket, és eljuttatjuk azok­hoz, akik filmeket vásárolnak külföldön. Remélhetőleg, figyelembe veszik ezeket a kívánságokat, ötleteket, s ha minden jól megy, még valutát is tudnak szerez­ni megvételükre. BOROS JÁNOS budapesti olvasónk ír­ja: „A napokban láttam a Thália Szín­házban a Mindhalálig Beatles című da­rabot. Elég ritkán járok a Tháliába, de mivel megszállott Beatles-rajongó va­gyok (megvan az összes lemezük, és mil­lió képet őrzök róluk otthon), már a pre­mieren ott voltam. Nagyon tetszett az előadás, és benne egy számomra isme­retlen fiatal színésznő, Csarnóy Zsuzsa. Kérem, írja meg a lakáscímét, hogy auto­­gramos fényképet kérhessek tőle, s ha tudja, közölje, láthatom-e másik szerep­ben is.” Kedves Olvasónk, Csarnóy Zsuzsának a Thália Színházba címezte levelét (VI., Nagymező utca 22—24.), bizonyára küld önnek aláírt fotót. A fiatal, tehetséges színésznőt láthatja a Kapj el! című Neil Simon-musical Somájaként is. (A két­személyes darabban Gesztesi Károly a partnere). Január 14-én mutatja be a Thália Színház az Egy komisz kölyök naplóját, amelyben fontos szerepet ját­szik Csarnóy Zsuzsa. Jeligés levelekre ugyan nem szoktam válaszolni, elvégre nem orvosi üzenetek­ről van szó, de mivel mások is érdek­lődtek Michael Jacksonról (például Buda Gyula, Vencel Géza budapesti és Barna­bás György miskolci olvasónk), ezért kö­vetkezzék néhány sor a világsztárról. A most harmincesztendős M. J. a Moon­­walker című film főszerepében lép a kö­zönség elé. A fantasztikus történetben szuperemberré változik, és felveszi a harcot a gonosz felnőttek ellen, akik a Föld elpusztítására készülnek. A negyvenperces filmet — amelyben Jackson bemutatja a már legendássá vált táncát, a moonwalkot, s több új dalt is előad — e hónapban­ kezdik játszani Európában. (Mielőtt még elárasztanának a­­levelek, melyekben a T. Olvasók fel­teszik a kérdést: nálunk mikor lesz lát­ható a Moonwalker, máris válaszolok: fogalmam sincs. De ismerve ezeknek a nagy közönségsikerre számító, új filmek­nek a „dolllárárfolyamát”, nagy a való­színűsége, hogy a Moonwalkerre még várhatunk egy-két évig.) PÁL TAMÁS budapesti olvasónk írja: „Azt hallottam, hogy más országokban is van egy Szomszédok című tévésorozat. Azt hiszem, ez áprilisi tréfa .. .” Vála­szom: bármilyen hihetetlen, a távoli Ausztráliában ugyancsak fut egy Neigh­bours, azaz Szomszédok című tévésoro­zat. S ami e tényt még aktuálissá is teszi: a sorozat egyik sztárja, a 20 éves Kylie Minogue az első helyen végzett a Sky Channel év végi, összesített 100-as top­listáján. A szőke hajú, csinos ifjú hölgy győztes dalának címe: I should be so lucky. 1989-ben biztosan többször is hallhatjuk majd e dalt a különböző rá­dióadásokban és tévéműsorokban. Végül néhány sztár címe. Ezúttal ki­hagyom a címzettek felsorolását, mert nagyon sokan kérték ezeket a címeket. Alain Delon: c/o Adel Productions. 4. rue Chambiges, 75008 Paris. Whitney Houston: c'o Ariola, Stein­häuser str. 3. 8000 München 80 BRD Michael J. Fox: c b Paramount, 5451 Marathon Street Hollywood CA 90028, USA. Arnold Schwarzenegger: c'o Film Ar­tist Mgmgt. 8278 Sunset Blvd. Culver City, CA 90230, USA. r 1 ( .

Next