Pesti Műsor, 2004. január (59. évfolyam, 2-5. szám)
2004-01-22 / 4. szám
■AlliMlTMiMfWJmWüMWJIMM Nyit az Aranytíz Teátrum Világos, barátságos épület az Aranytíz Ifjúsági Centrum. Európai miliőt áraszt. Látszik, nem spórolták ki belőle a pénzt. Ezt sugallja a míves előcsarnok, az átriumos belső udvar — 70-80 néző befogadására alkalmas játékhely! —, sőt, a kör alakú lift is, amely a harmadik emeletre suhan velem. Az Aranytíz Teátrum birodalmába. Művészeti vezetője Pozsgai Zsolt író, dramaturg, rendező. És színházcsináló. Ez a mániája. Évszaktól függetlenül. Pécsváradtól Kecskeméten át Békéscsabáig. Most a jó sorsa a pesti Belváros szívébe vetette. — Az első fél évben nagyon szeretnék olyan előadásokat bemutatni és felmutatni, amelyeket főleg fővárosi művészek csapattá szerveződve maguk hoztak létre. Ennek jegyében játsszuk január 24-én a Turay Ida Színtársulat tolmácsolásában Sarkadi Elveszett paradicsomát. Szarvason láttam a helyi Weöres Sándor Színház Sirály előadását, amelyet nagyra értékelek, úgy vélem, nekik is helyük van nálunk. A szabadúszó színészeknek létezik az a rétege, amelyik szeret(ne) igényes színházat csinálni Nekik nálunk a helyük. Ifjúsági centrumról lévén szó, természetesen játszunk gyerekelőadást is, sőt, tervezünk kifejezetten középiskolásoknak szóló darabokat is. —A Panna, a pöttöm című meseplakot te alkalmaztad színpadra és rendezted, hasonló a felállás a Fekete méz című műved esetében. Ez azt jelenti, szerzőként is hangsúlyosan jelen leszel a teátrum életében? — Nem. Ezt nem tartanám etikusnak. Itt a program a színészből indul ki: azok az elképzelések találnak megvalósulásra, amelyeket a színészek kívánnak, s nem az, amit én akarok esetleg kierőszakolni. Havonta tizenkét-tizennégy előadást tervezünk. Amellett, hogy befogadunk előadásokat, saját produkcióinkra is szeretnénk felhívni a figyelmet. Az Aranytíz Teátrum hivatalosan a Magyar Kultúra Napján, január 22-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt Páskándi Géza Vendégség című drámájával Kápé MAGAZIN Egy pohár víz A hercegnő és a vicomt m anapság felületes szemlélőnek a Madách profi „musicalszínház”, pedig ez közel sem fedi a valóságot. Amit a sikergyáros, bájos Macskák és káprázatos Fantomok között is meghall a klasszikus Madách iránt nosztalgiával sóhajtó publikum, az a Huszti Péter — Piros Ildikó páros neve egy új bemutatóban. Seribe Egy pohár víz című, 163 esztendeje íródott vígjátéka ma is az egyik leggyakrabban játszott darab a világ színpadain. Marlborough hercegnő és Bolingbroke vicomte kettőse pedig mintha egyenesen kettőjüknek íródott volna. A készülő előadásról Piros Ildikót faggattam. — Mindig teljes odaadással, hallatlan koncentrációval készülsz a szerepeidre, most azonban mintha még nagyobb izgalmat éreznék a hangodban. Miben más Marlborough hercegnő, mint az eddigi főszerepeid? — Mezey Mária, Tolnay Klári, Ruttkai Éva játszották... Kell ennél több?! Engem elkényeztet a sors, mert hál istennek eddig minden életkorú szerepem, ahogy ez a fifikus, okos nagyasszony is, éppen akkor ért utol amikor azonos a saját életkorommal. Azóta így van ez, hogy 35 évesen először játszottam anyaszerepet. Az is nagy szerencse, hogy annak idején, Várkonyi Zoltán növendékeként hamar kiderült, csak külsőre vagyok naiva, amint megszólaltam, a hangomból azonnal tudható volt, hogy drámai szerepkör az enyém. — Ismét a nagy párost láthatjuk, hiszen a férjeddel, Huszti Péterrel együtt készültök a két főszerepre. Talán furcsa, hogy ennyi együtt töltött évetek, közös sikeretek után kérdezem: szeretsz vele játszani? — Évtizedek óta játszunk egy színpadon, azt szoktam mondani, ma már jobban szeretem, ha ő a rendezőm. Most azonban szinte elképzelhetetlennek érzem, hogy ha én vagyok Marlborough hercegnő, ne ő legyen Bolingbroke... — „Hazaviszitek" a színházat? — Nem, és soha nem is tettük. Ha néha nehéz is volt, harmincéves házasságunk alatt mégis mindig sikerült betartani. Amíg kicsik voltak a gyerekek, azért mondtuk, hogy dolgozni megyünk, s nem játszani, mert az a gyerek számára mást jelent. Muszáj valahol otthon lenni. M 1 Lieberman Pesti Műsor