Pesti Műsor, 2007. március (56. évfolyam, 9-13. szám)
2007-03-08 / 10. szám
KRITIKA Csattantga Csúcsa, Liberté '56 Debreceni Csokonai Színház A zenének, a mozgásnak Vidnyánszky Attila rendszerint a prózai előadásaiban is kiemelt szerepet szán, ezúttal azonban a debreceni Csokonai Színházban két, dalokkal megtűzdelt, revüelemekkel tarkított produkciót rendezett. Hobo, azaz Földes László első darabja tulajdonképpen ott végződik, ahol Szőcs Géza Liberté ’56 című alkotása elkezdődik. Hiszen a Csattantgó Csúcsa - ami valaha közismert sláger volt - végén a forradalom jelképévé vált lyukas magyar zászló érkezik a deszkákra, a Liberté ’56 pedig magáról a forradalomról szól. Hobo alkotása egy kávéház perspektívájából azt mutatja meg, mi az, ami elvezet a földinduláshoz. A dizőz, Újhelyi Kinga korabeli dalokat búg a mikrofonba, és ezek segítségével fejez ki elandalodást vagy éppen végletes elkeseredést. A többi szereplő átvesz tőle egy-egy dalt, vagy éppen magától zendít rá valamelyik nótára, és közben a lokál jellegű kávéházba beszüremlik a kinti élet. Néha nincs pluszjelentésük a számoknak, csak elhangzanak úgy, ahogy megírták őket, máskor áttételesekké, a prózai szöveg meghosszabbításává válnak. Jeles íróktól, költőktől is megszólalnak részletek, ezek emelkedettsége vegyül a kávéházi nyüzsgés telivérségével, olykor trágárságával. Hobo alakítja a kávéház tulajdonosát, aki valaha trombitás volt, de egyik ujját a fasiszták, másikat az ávósok törték el, így játszani már nem tud. Lezser léhaság, mulatós jókedv és húsba vágó sorskérdések ötvöződnek a néha elnyúló, még nem eléggé kidolgozott, de figyelemre méltó és sikeres produkcióban. Szőcs Géza darabja nem nagyon áll össze egésszé, az előadás is sok tekintetben jelenetekre törő-Liberté *56 Varga Gabi és Andrássy Máté dezik, bár Vidnyánszkynak, Horváth Csaba koreográfussal együtt, grandiózus a látványvilága, jól mozgatják a tömeget, amely tud fenyegető vagy segélykérően elanyátlanodott lenni. A színészi erő leginkább ezekben a mozgásokban jelenik meg, egyéni jellemábrázolásra kevés lehetőség nyílik. Inkább pamfletet, zenés történelmi demonstrációt látunk, mint bonyolult jellemek összecsapását, így aztán az Eperjes Károly által játszott Kádár János mesebeli gonosznak tűnik, a Horváth Lajos Ottó által adott Nagy Imre bölcs jótevőnek, ez azért így túl sematikus. Szerencsére a produkció sokkal jobb ennél, mert fiatalok és idősek egyaránt jelentős energiát fektettek belé. Átszellemültek az arcok, feszültséggel teliek a mozgások, Alekszandr Belozub díszletei, Nagy Viktória jelmezei, a fenyegetően lengedező, hatalmas vörös csillagok, a színészekre erősíthető harci lovak és tankok, a kitüntetésektől roskadozó szovjet egyenruha egyszerre nevettető és rémisztő. Ahogy az előadás is az, kár, hogy nincs igazi íve, bonyolult többértelműsége a darabnak. Ráta Gábor Csattantga Csúcsa írta: Földes László Hobo Rendező: Vidnyánszky Attila Liberté ’56 írta: Szőcs Géza Rendező: Vidnyánszky Attila Fotó: Máthé András Árva csillag ••••• Pintér Béla és Társulata a Szkénében Repülő csészealj landol a faluszéli focipályán Ibrányban. Néhány másodperccel később két alien - a Göncölszekér egyik csillagának úrnője, Tört Fény Százezer és kísérője, Fagyott Ammónia Négy - néz farkasszemet a békés magányában iddogáló, munkanélküli népművelővel, Póka Mihállyal. A háttérben élőzene szól, magyar nóta, némi cigánymuzsika és valamiféle „űrzene” keveréke - szerzője Darvas Benedek. Nem is igazi ínyenc, aki nem kap a fejéhez rögvest: egy újabb hamisítatlan Pintér Béla-opusról van szó. Azaz társadalmi problémákról, intoleranciáról, unásig hangoztatott, bugyuta klisék kipellengérezéséről, népi motívumokról és rengeteg humorról - méghozzá igen jófajtáról. És ezt valahogy nem tudjuk megunni. Pintér valamennyi előadásával ránk céloz, és nemcsak céloz, el is talál minket. Látszólagos ökörködései mindennapjaink kétségbeejtő eseményeiből nyernek ihletet, olyanokból, melyek észrevétlenül szivárognak be a minősíthetetlenebbnél minősíthetetlenebb híradásokon és katasztrófaműsorokon keresztül amúgy sem nyugalmas életünkbe. Az Árva csillag egy harmadik típusú találkozásba ágyazott, szürreális, szatirikus hangvételű történet különféle, önmagukban is heterogén kultúrák ütközéséről. Egyfajta „bábeli” zűrzavarról. Pintér amolyan társadalmi olvasztótégellyé fantáziálja a Bereg megyei települést: akad itt ötvenes éveit taposó, alkoholista népművelő, a karácsonyi hangulatban kegyeit a padláson osztogató, szerencsétlen fiatal nő, idegen nyelveket beszélő fővárosi testvér, saját anyanyelvével is nehezen boldoguló pálinkafőző, és két, magát cigánylánynak álcázó űrlény, akik mielőbb szeretnének visszatérni saját bolygójukra. A többit el lehet képzelni... A tér rendkívül ötletes, ez Horgas Pétert dicséri. A jelmezek - Benedek Mari munkája - a témához hűen, „tudományos fantasztikusak”. Kiemelten fantasztikusak. A színészek ismét brillíroznak. Tóth József elkényelmesedett, határozatlan, önpusztító Póka Mihály a végtelenül szerethető hőse e sci-fi-népmesének. Mókás párost alkotnak a hófehérbe öltöztetett Szamosi Zsófiával. Deák Sándor most is káprázatos humorral alakítja felváltva az osztrák rendőrt és az ibrányi disznómágust. Csatári Éva nagy élmény nyegle pasiként, ő az előadás meglepetése. Thuróczy Szabolcs gazdája olyan büszke házi pálinkájára, mintha különleges termelési eljárással ritka, nemes borpárlatot hozott volna létre. Pintér FBI-ügynök. Az egyik földönkívülit a most is remekelő Szalontay Tünde játssza, a másikat Bárdos Andrea, aki jelenleg a belga Enseble Leporello tagja. A produkció tanúsága szerint érdemes volt meghívni a Brüsszelben nevelkedett színésznőt. Frissességet, új energiákat adott az előadásnak. Talán sikerül még egyszer-kétszer elcsábítani. Kővári Orsolya Árva csillag író-rendező: Pintér Béla Fotó: Dúsa Gábor 2007. március 8 - 14. Pesti Műsor 9