Pesti Napló, 1850. március (1. évfolyam, 1-18. szám)

1850-03-09 / 1. szám

désünk által vég­tespedésre juthatunk; daczunk keserűséget okoz a kormányt vezető férfiakban, s a­helyett, hogy az any­­nyira szükséges kiengesztelődést siettetné, csak továbbra nyújtja bal körülmények által súlyosított helyzetünket. Mi tehát sem d­a­c­z­o­­­n­i nem akarván, sem elcsüg­gedni nem tudván, szolgálni akarunk a hazának s nemze­tünknek az által, hogy midőn a létező kormányt becsületes, őszinte közremunkálásunkkal sokoldalú és nehéz teendőiben gyámolitjuk, s vele a rend kellő megállapításában közrefára­dunk: azon szabadságokat, mellyeket a birodalmi alkotmány minden polgárnak megad, honfitársainknak mielőbb élvezhe­tőkké tehessük ; azon felül pedig, hogy nemzeti nyelvünknek megakadt művelését, s ez­által szellemi emelkedését, újból fel­fogjuk és előmozdítsuk. Czélunk kitűzve, irányunk magyar őszinteséggel bevallva lévén, bizton reméljük, hogy a rokonérzésű, a béke-, rend- és szabadságszerető , nemzetiségükért buzgó hazafiak jószán­­dékú ügyekezetünket az általunk szilárd következetességgel folytatandó pályán részvétük által elősegítni készek leendőnek. Örömmel értesültünk azon tényről, hogy b. Ge­ringer cs. kir. teljhatalmú polgári biztos úr ö­nmél­­tósága, hűn ragaszkodván a birodalmi alkotmány 5. s 71. §§-aihoz, egynémelly megyei főnököt, ki meg­­foghatlan túlbuzgóságában a közigazgatás utján szét­­menő kormányrendeleteket a tisztán magyarajku hely­ségekbe is német nyelven szokta megküldeni, odauta­sított, hogy magát e részben jövőre szorosan az idé­zett alkotmányi §§-okhoz alkalmazza. Biztos kútfőből tudathatjuk olvasóinkkal, miszerint azon saját országalkotmány, melly a birodalom minden koronaországának a mart. 4-diki alkotmány 77. §-a által biztosíttatott, s melly több koronaországokra néz­ve már ki is adatott, hazánkat illetőleg szinte munká­ban van, s hogy azon tanácskozásokba, mellyek eziránt folytattatnak, nemcsak az ó-conservativ, de az 1848. előtti szabadelvű párt férfiaiból is lesznek hivatalosak. Az igazságügyi ministérium valóban bámulatos mun­kásságot tüntet föl, mi a birodalom egy országától sem igényelhet nagyobb elismerést, mint épen hazánk­tól , minthogy az igazságszolgáltatás sehol sem volt olly mostoha állapotban, mint nálunk! És azokról, miket hazánkra nézve már tett, s miket még tennie kell, tü­zetesen fog­nak maholnap szólani. Itt legújabbi művét említjük csak m a váltójog s váltótörvénykezésnek B'l JjogféSZ h i 1*0 /' £ lom h a taouilni hokozt­atását tárgyaló elő­ terjesztését,­ melly f. évi január 25-dikén nyerte meg ő Felsége magas jóváhagyását. E szerint az egész birodalomban azonegy váltójog állapittatik meg ideiglenesen. Az, melly 1847-ben Lipcsében a legjelesb váltójogászok és kereskedő fér­fiak együttes tanácskozmánya által „közönséges német váltójog“ czím alatt lön tervezve. Nem bírjuk még e tervezetet, s most már ideigle­nesen törvényes érvényességre emelt váltójogot, s így nem szólhatunk róla érdemileg. Előttünk csupán az érintett előterjesztmény fekszik, s e szerint az abban tett módosítások száma fölötte csekély, és csekély kü­lönösen a magyar váltójogra nézve, mellynek alkotói érdemét emeli azon körülmény, hogy a most elfogadott váltójog elveitől igen kevésben tér el. Kettő a nevezetes­ változás, mi a magyar alaki vál­tójogban ezen új váltórend által történik: 1) a szemé­lyes végrehajtás megalapítása még nem-kereskedő s nem-iparos némberekre nézve is; és 2) a váltók be­­táblázhatása a nélkül, hogy váltójogi erejüket elvesz­tenék. — Az első mind máig ismeretlen volt váltójo­gunkban; a második elv megvolt az 1840: XV. t. ez. II. r. 174. §-ában; de az 1844—diki törvényhozás jó­nak hitte a VI. t. ez. 22. §-ában kimondani, hogy „a betáblázott váltó, váltói mineműségét elveszti s közön­séges kötelezvénynek tekintendő.“ Ez tehát most meg­szűnvén, a fennidézett 174. §. rendelete újólag erőbe lép, szerintünk nem csekély előnyére a váltóüzletnek. Mi a személyes végrehajtást, vagyis a váltóadós letartóztatását (börtönzetét, Arrest) illeti, törvényül lévén megállapítva, nincs mit mondanunk ellene. Vár­juk meg sikerét, s aztán győződjék meg mindegyünk czélirányosságáról. Mi ezen személyes végrehajtásnak sohasem lehetünk baráti, mert nemcsak hogy czélirá­ny­osságáról mindig kételkedünk, de sőt az ellenkező­ről bensőleg meg vagyunk győződve! Volt alkalmunk eziránti nézetünket pár év előtt külön munkában elő­adni, mellyre szabadjon olvasóinkat ezennel utasítnunk. Tiszteljük véleményét azon jeles jogtudósoknak, kik ez elvet a „közönséges német váltójogba“ is fölveen­­dőnek hitték; de mi szinte minden kor kitűnő jogtu­dósi és törvényhozói tekintélyével vagyunk képesek támogatni ellenkező véleményünket. Visszatérünk e tárgyra, mihelyt a kérdéses német váltójog birtokába jutunk. Balaton vidékéről mártius 4-kén. Üdvözlégy nehéz pályádon, s legalább egy időre há­látlan pályádon! Én szivemből kívánok szerencsét vállalatodhoz, mit már azért is hihetsz, mert felhívá­sodra , ime kész munkatársodat jövök mindjárt a kez­detnek elején. Részemről köszönetet mondok jóban­­roszban változatlan barátságos érzelmi tért irántam, s most különösen lekötelezve érzem magamat megemlé­kezésed által, mert okaid erőt vettek lethargicus álla­potomon, felráztak csüggetegségemből. „Nem vesz, nem szabad elvesznie a magyarnak, ha élni akarl.E szavaid fásult lelkemig hatottak. A halál s élet eszméji birkózva tűntek fel előttem, s végre felkiáltok veled: 7.Igazodj van , listrátom s nem paptott c­rogunk­ a Ma­gyarnak, ha élni akar!“ Tehát akaratától függ, hogy éljen? Igen, értések. Szellemi, lelki erő főleg az élet, s ez ott található, hol amaz ép, mozgékony, életdús testtel szövetkezik. . . . „Akarok élni!“ így folytatom magánbeszédemet, „s ha minden hű magyar így ér­­zend, akkor a nemzet is élni fog!“ Mert a szilárd aka­rat tevékenységre buzdít bennünket s a ki a cselekvés mezejére száll, egy lépést tett az élet ösvényén.­­Hely­zetünk, körülményink változtak, s azokkal megválto­zott köre is, iránya is munkásságunknak. De e válto­zásnak ne az legyen eredménye, hogy zokogva, ke­zünket zsebeinkbe dugva nézzük szenvedőleges — magában, igaz, nagyon is kényelmes— helyzetből: mit tesz a kormány velünk s ügyeinkkel nélkülünk ? hanem, hogy közrehatásunk által segítsük intézkedésinek sü­kerét előmozdítani, hol azok a haza, nemzet s így a trón és birodalom érdekei tekintetében is , jó irányt vettek; s viszont — miután mi a magunk körülményit jobban ismerhetjük — hol talán nem őszinte tanácsa­dók után indulva, hitünk s meggyőződésünk szerint tévedett irányt választott: ha nem akadályozhatjuk tetteit, legalább a közjó érdekében, jóakaratúlag fi­gyelmeztessük a hitünk szerinti jobbra. És végre, ha mit sem tehetnénk is a politikai téren, tegyünk mindent, mit s mennyit csak tehetünk a nyelv és nemzetiség ügyében! ! S úgy vélem, igen eltaláltam a czélzást, mellyé félhivó leveled tartalmazni látszik, midőn főleg a szel­lemi, a lelki erő emelésére akarod serkenteni, nógam­ a magyart! Tökéletesen egyetértek veled. Az ész ha­talma nagy erő, s kimondhatlanul növekedett napjaink­ban. Maholnap bizonyosan az lesz úr a földön, a legtöbb észeret fejtend ki. Mit ér az üres fej, bár szilaj hang, mellyet szája ad, arszlánordításon har­sogna is keresztül? A sok éretlen, de szájas, a so bátor, de tudatlan tanácsadónak tetemes része vol szerzésében a bajnak, melly fejünket érte! Egykor viszonyaink mindazáltal nagyban mentik a ferde irány mellyet különben olly lelkes, nemes indulatú ifjusá­gunk vön. De most már nincs, nem lehet mentség szá­mára. Ha nem okult a múlton, ha nem tanulta meg hogy politikát nem a pegázon nyargalózva kell csinál­ni, s ha nem látja át, hogy nemzetünknek dicső jövőt csak úgy lehet, ha szellemi felsőbbséget teszen saját­jává, olly felsőbbséget, melly épen abban áll, hog arra vágyakodni, azt fitogtatni ne látszassák, akiro Isten veled szegény haza s veled magyar nemzetiség — Mint mondám, kész szívvel leszek munkatársod, mikor időm engedi, megkereslek tudósításimmal. —­­ A Magyar hírlap mart. 7—ki számában a hivatalos részben b. Gerin­ger cs. teljhatalmú biztos ur ő excellencziájának két, minden kerü­let főispánhoz intézett, körlevelét közli. Egyik tárgyazza : Magyarorszá­gon a közügyet illető, előfogatok iránti ideiglenes határozatokat febr 6-ról 1850, miképen azok a Magyar koronaországot illető országos tör­vény- és kormánylapban megjelentek. A másik: Oktatások a vízáradá­sok következtében szükséges előintézkedések iránt. Ugyan­ezen lap hivatalos részében két haditörvényszéki ítélet közöl­tetik ; az első szerint Pesten b. Bemer­ László nagyváradi kadli püspök f. hó 4-kén felségsértési bűnben elmarasztaltatván , egyházi ja­vadalmaihoz­ jogának elvesztése ’s magán-vagyonának­ a forradalom okozta károk megtéritésével elkoboztál? vi mellen, kötél általi halált ítéltetett; ez ítéletet b. Haynau t»/.n ö íj, örvény utján nipgerítsiU «tc 1.-ST-1*.— “‘jö- » halélos büntetési Kosz évi várfogsági ragban íze­lidíté. — A másik szerint Aradon a cs. k rendkiv. had törvényazé Haukbajost, a cs., k. hadse.­etr­öl rangnt­lkűl kilépett hadnagyot, a 1848-iki martiusi események után a ,Constitu. ■ • .«utcai U. szerkesztőjét, később a magyar fölkelő seregben alezredest s versecz katonai parancsnokot, múlt hó 31 -kén felségsértés bűnében, a legterhe­lőbb körülmények között , elmarasztalván, minden vagyonának elko­­boztatása mellett, kötél általi halálra ítélte; ezen. b. Haynau tsza.­i exolja által megerősített ítélet végre is hajtatott. Mart. 8-kai száma szerint. Eördsigh Jánosnak a Jászkún kerületekr nézve ideiglenesen alakított törvényszék jegyzőjévé előléptetése álta megürült kerületi igazgatói állomásra Kenéz Elek jön kinevezve._Szer Theodori, eddig titoknok a magyarországi kamarai igazgatóságnál, bihar megyei főnökké Belényesen tartandó lakhelylyel, továbbá Gerzon Anna titoknok ugyanott mármarosi megyei főnökké Szigetben tartandó lak­helylyel neveztettek ki. S mégis alig van nagyobb hálátlanság, mint mi nővel a ma­gyar politika a magyar irodalomnak fizetett. Miután ápoló em­lőiből életnedvet szítt, miután járszalagon önlábain szilárdabbul állni megtanult, első volt, kit az örök politizálás zsarnoki ha­talma alá igázott, a magyar irodalom! Akadtak ugyan férfiak, mondhatnék választottai a magyar irodalmi világnak, kik szóval és írással visszakövetelték a szűz művészetnek boszulatlanúl soha el nem tulajdonítható azon szent jogát, melly őt, isteni eredeténél fogva megilleti: felülállani a politikai handabandákon, s vezetni a nemzeti értel­miséget az emberiség művelődésének magasztos ösvényén; akadtak, kik meg akarták szabadítni azon érdemetlen békék­ből, mellyekbe a mámoros politika őt szorítván, kíméletlenül vonczolta maga után ! De buzgó törekvésök hajótörést szen­vedett árjában a politikai szenvedélyeknek, mellyek nálunk a köz és magán­életet, s így az irodalom minden ágát is el­nyelők ! Fáj ezt kimondanunk, s fáj tán hallani sokaknak olvasóink, közös, mert keserű igazság; de türelemért esedezünk; nem azért mondjuk ki, mivel keserű, hanem mivel igazság, s mivel az átlátott igazság mindig olly leczke, mellyből a jóravaló em­ber hasznos tanulságokat vonhat ki jövőjére. Minél inkább erősbödött a politizálás túluralma az életben, annál inkább kellett háttérbe vonulnia irodalmunknak. Voltak egykor tudományos folyóirataink, mellyek évtizedek folytán fenálltak, ezeknek el kellett némulniok; önálló tudományos munkák, kivévén némelly törvényes, politikai s iskolai köny­veket, a legújabb időben egyre ritkábban jelentek meg; a szép­­irodalomban önálló munkák szinte csak akkor bírtak becscsel, ha a művészetitől eltérve, politikai irányuk volt; különben maga ez összes szépirodalom végre kénytelen lett, magát egészen a politika karjaiba vetni s annak rabszolgájául alázódni. Így állott népirodalmunk különösen a forradalom előtti leg­közelebbi időben; ennek bebizonyítására elég az 1848. előtti két utolsó évre visszatekintenünk.­­ Illy állapotnak nem lehetett üdvös eredménye, sem a poli­tikára, melly önmagát gyöngítette, midőn ápoló testvérét szö­vetséges társból önkényének rabszolgájává alacsonyitotta, sem a szépirodalomra, melly ha önállóságát elveszité, fejlődési ha­ladtában végkép megakadályozva volt... Egy vala ez állapot­ban , mi hívatlan főknek rendkívül kedvezett: a politizálási handabandázás közt sok üresség feltolakodott a szépirodalom mezejére. A politikai széllel a bérleltség, helyét pótlá mind a te­hetségnek , mind az alapos készültségnek.­ Mi itt, e politikai-irodalmi lap hasábjain, az irodalom és szépirodalom nevében egyenjogúságot követelünk és hirde­tünk az utóbbinak számára, azon egyenjogúságot, mellyel ha valaha bármelly tényezője az emberi művelődésnek s a nem­zetek fejlődésének a másiktól megtagad, nemcsak a megtá­madottat rontja meg, de önmagát erőtleníti és sülyeszti el. A mártius 4-dikei alkotmány az eddiginél más renddel he­lyezett el bennünket azon nagy asztal körül, mellyhez a biro­dalom népei a szabadság és egyenlőség édes lakomáját élvezni meghivattak. Mi nem tudjuk ugyan, mit hozhat még ránk a jövendő, de hozzon bármit, annyi bizonyos, hogy egyes nem­zetiség többé nem a zöldasztal körül fog nagggyá emelkedhet­ni , hanem egyedül a magasabb fokra fejlett értelmiség, s en­nek képviselője, az irodalom leszen az, mi az egyiknek vagy másiknak elsőséget ríhat és vivand is ki a másik felett, olly elsőséget, melly bár nem bírand erőszakosan elnyomó hata­lommal , de melly előtt önként és készséggel fognak megha­jolni a hátramaradottak, mert a szellemi felsőbbség minden­kor ellenállhatlanul hódit. E tekintetben nekünk magyaroknak nagy előnyeink vannak. A birodalom e legnagyobb s legszebb jövendőre hivatott országa nemcsak történeti jogokkal bír, mellyek a feledés koporsójába végkép soha be nem temethetők; hanem van egyszersmind a nemzetnek, melly e hazában él, a gyermek­kornul kifejlett, virágzásnak indult, s a nagygyá­ fejlődhetés minden föltételeit magában hordozó ollyan irodalma, mellyel a többi nemzetiségek legtöbbje meg nem mérközhetik. Ez irodalom legyen hatalmas fegyverünk, mellynek erejébe mi minden reményünket helyezzük. Ennek buzgó és szorgalmas művelése s tovább fejtése nemcsak biztosítandja számunkra azon szellemi felsőséget, mellyet­ eddig fajtánknak fegyver­hatalom és történeti jogok e honban nyújtottak, hanem egy­szersmind egyre magasabb és díszesebb polctra emelheti azt a többi népfajták közt. De e gyámolt csak is egyedül az irodalom adh­atja meg ne­künk jövendőben. Azért sokszorozott hazafias kötelessége mindazoknak, ki­ket tehetség és készület e mező művelésére meghívott, ha valaha, most látni megfeszített erővel az irodalom ápolásához, sokszorozott kötelessége minden írónak, túlemelkedni haezon­os csüggedésen, melly mivel mindent, mit óhajtott, el nem érhetett, most az elérhető után törekedni nem akar, vagy fél! Ez okok vezérelték e lapok kiadóját arra, hogy hasábjain az irodalom s különösen a szépirodalom számára állandó mű­­tárt nyisson, s mind teremtett művekben lépést tartson iro­dalmunk tovább fejlésével, mind műltészeti tekintetben foly­tonos figyelemmel kisérje mind azt, a mivel a magyar olvasó közönséget nemzetiségünk jó nemzeje, s nem csüggedő s el nem­ vonuló íróink munkássága e téren megajándékozandja. Hazánk s nemzetiségünk jövőjének nevében szívesen hívunk meg mindenkit, kit keble istene is meghívott, hogy velünk e téren szépirodalmunk emelésére s terjesztésére közremun­káljon. VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest. Nemz. szinh. Ma (szombaton, mart. 91) Lendvai Márton javára fog adatni bérletszünéssel először: „DIOGENES“ színmű 5 ftv. előjátékkal, irta Pyal Bódog, ford. Egressi Beni

Next