Pesti Napló, 1850. április (1. évfolyam, 19-43. szám)

1850-04-16 / 31. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ FÖLTÉTELEK. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr.­­ Évnegyedre 4 , 40 „ , Félévre . . 9 „ 15 „ , Egy évre . 17 „ 20 „ , Egy­es szám— „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. 31. — Szerkesztési iroda : Uri­ntcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 —töl számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Kedd, ápril 16-án. HIRDETÉSEK ES MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit­sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magánviták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával szám­íttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­hivatalában, Budapest, april 16-dikáu. Hitünk szerint az időszaki sajtó, ha czélul tüze, a rend fentartására, a béke és szabadság megszilárdítá­sára hatni: e szép hivatásának nem felelhet meg hűb­ben, nemesebben, mint ha a kormánynak azon rende­leteit , mellyek e magasztos czél elérésére irányozzák, méltányolva hirdeti. Illy rendszabályul tekintjük mi többek közt a ma­gyarországi cs. teljhat.polg. biztos azon hirdetményét, melly hazánkban a közügyet illető előfogatok iránti ideiglenes határozatokat tartalmazza. E hirdetmény 1. évi február 6-tól költ, s mint szo­kott, annak idejében, kétségkívül, mind a hivatalos hír­lap által közöltetett, mind pedig az illető megyei főnö­köknek, kellő sükerszerzés végett, megküldetett. Voltak már 1848. előtt megyék, mellyekben az ezernyi visszaélésekkel nehezített előfogati rendszer javítása, az azt egyedül kiszolgáltató földnép terheinek tekintetéből, szükségesnek ismertetett; s hol a tiszta, önzéstelen szabadelmüség a magán­érdekek fölött dia­dalt nyerhetett: e tárgyban a kellő rendszabályok, mellyek az akkori adózó népre enyhítőleg hassanak, nemcsak megállapittattak, de foganatba is vétettek. A lefolyt két évi zavarokban e hazának vonómar­­­­hával biró lakói kimondhatlan zaklatásoknak lévén ki­téve ; de különben is az egyes megyékben divatozott jobb szokás általánítása a kor egyik legsürgetőbb szük­ségéül mutatkozván: nemcsak kívánatos, de halaszt­­hatlan is volt, hogy e tárgyban mielőbb általános sza­bályok állíttassanak föl. E szabályok a felebbi hirdetményben foglaltatnak. Jóval előbb keletkezvén e hirdetmény, mint lapunk megindult, nem tartottuk fölöslegesnek azt olvasóink számára ezennel közleni. Teszszük pedig ezt főleg azon hiedelemben, hogy a haza minden polgárait e most már egykép illető tárgyról bővebb ismeretet szerezni mindegyünknek közvetlen érdekében van. A rendelet tartalma következő: „Azon elhárithatlan kénytelenség, mellynél fogva az egyes hazai polgárok szállító eszközei köz czélokra s intézkedé­sekre használtatnak, a kormánynak kötelességül teszi a köz­ügyi előfogatokat igénybe­ venni, és az ezeknél érdekeltek­nek kölcsönös jogait szinte, mint kötelességeit ideiglen, a­míg ezen intézetnek már megkezdett szabályozása közbiro­dalmi törvények által eszközöltetendik, meghatározni. „Ehez képest Magyarországra nézve megállapitatik : „1. Előfogat szolgáltatandó nemcsak katonai, hanem köz­­igazgatási czélokra is. „2. A csász. kir. katonaság számára használandó előfogatra nézve, az illető cs. k. minisztériumoknak további rendelke­zéséig , a jelenleg létező rendszabályok tartatnak fenn. „3. Az előfogatnak közigazgatási czélokra kívánása egy­előre csak a kormány szolgálatában utazók szállítására szo­­rittatik. „4. Az előfogat szolgáltatása közös kötelessége minden hazai polgárnak, ki alkalmas vonó­marhával bir, s egyes községekben különbség nélkül minden községi tagtól, alkal­mas vonó­marhái számához képesti aránylagos sorozatban, igénybe­ veendő. „5. Előfogat-használhatási joggal nemcsak állandó hivatal­ban levő tisztviselők, hanem mások is bírnak, kik a kormány megbiztából utaznak , s az előfogat használására az illető ha­tóságtól felhatalmazvák. „6. A cs. k. miniszteri biztosok, a kerületi főispánok, a kormányi és járási biztosok, valamint melletteseik(Adjunkte) hivataluk hatáskörében az előfogati szolgálat igénybevételére semmi igazolással nem tartoznak. „Ezeken kívül a kormány megbíztából utazó minden sze­mély az előfogat használhatási jogát, az illető hatóság utal­ványával bizonyítni köteles. „7. Az előfogati utalványok kiadására nézve illető hatósá­gok , a cs. k. kormánybiztosok (megyei elnökök), nemcsak az alattuk álló kormányzati megyében, hanem az egész Magyar­­koronaországban; azután a cs. k. járási biztosok, járásukban s azon kormányzati megye határai között, mellyhez tartoznak. „8. Más mint közszolgálati ügyekben, az e végett megbí­zott kormánytisztek szigorú felelőssége alatt, senki részére elöfogati utalványt kiadni nem szabad. „9. A cs. k. fegyveres csendőrség (Gens d’armerie) 1850. január 18—dikáról szóló szerkezeti szabályzata 30. §. szerint fel van hatalmazva az elöfogat használhatásával illetőséget bi­zonyosságra emelni, minélfogva ennek felszólítására az elő­­fogattal utazók magukat ezen joguk iránt igazolni tartoznak. „10. Az előfogatot a község elöljárójánál kell kérni, ki is (a rendkívüli szükséglet eseteit kivéve) az előfogati szolgá­latra sorozat szerint kötelezett községi tagok minden vonó­marháját sohasem egyszerre, hanem ezen tehernek igazsá­gos és méltányos felosztása mellett, az egyesek marhabir­toka s a községbeli öszves marhaszám közt létező arányban, részenkint tartozik kirendelni. „11. Ha a felállított közönséges elvek szerint előfogati szolgálattal tartozó községi tag a községi elöljáró felhívásá­nak eleget tenni nem akarna, a kívánt szolgálat másokkali alku útján a vonakodó költségére lesz előállítandó ; ellenben méltányos mentségi okokra tekintettel kell lenni, s a közö­sen egyenlő kötelességet majd utóbb következő felosztás által helyreütni. „12. Ha az előfogatot az erre feljogosított kívánja, azt a meghatározott helyen és kitűzött órában készen kell tartani. „De ha az előfogat kiszolgáltatójának az elöfogat megren­delőjére 3 óránál tovább kellene várni, az utóbbi a várako­zónak időveszteségi kárpótlás fejében, fél állomási járandó­ságot tartozik fizetni még azon esetben is, ha már ezen elö­fogatot használni nem kívánná. „13. Azon fönt érintett eseten kívül, midőn az arra joggal bírók az elöfogatot előre, világosan megrendelik, az ennek­­előtte szokásban volt, s tapasztalás szerint fölötte nyomasztó elöfogati készentartásra (az úgynevezett várakozó elöfogati szolgálatra) többé senki sem köteleztethetik. „14. Az elöfogatérti fizetés állomásonként, — minden állo­másra 8000 bécsi folyó élet számítva — s minden befogott lóért egyenként történik. Az előfogati díjt az előfogatot szol­gáltatónak a községi elöljáró jelenlétében előre kell megfizet­ni s kézbeadni, a miért a pénzt­ átvevő fuvarosnak kötelessé­gévé válik az utast a megfizetett távolságra becsületesen el­szállítani, vagy ellenkezőleg azon kénytelenségbe jut, hogy az az ő költségére a községi elöljáró által másokkali alku útján eszközöltetendik. „15. Rész utakon és nehéz szekerekért, nem szabad költ­ségkímélés végett kevesebb lovat befogatni, mint teljesen szükséges. „Ha a befogandó lovak száma iránt véleménykülönbség tá­madna, azt a községi elöljáró fogja végképen eligazítani. „16. Rendszerint az előfogati szolgálat csak egy állomásra vétethetik igénybe. „Olly vidékeken, hol a helységek távol feküsznek egymás­tól, s útközben semmi fogatváltoztatási állomás nincsen, meg­engedtetik a meglevő elöfogatot az illendő járandóság megfi­zetése mellett nagyobb távolságra használni. „17. Az elöfogatos (elöfogat kiszolgáltatója) út- és hida­vámtól mentes, s a­hol ez fizetendő, az illető őszi etek ki­fizetése az utas kötelessége. „18. Az elöfogatos tartozik előforduló esetben az utast visz­­sza is szállítani, még­pedig felényi előfogati díjért, ha ez vagy a kiinduló állomási hely lakosa, vagy nem lakik olly távol­ságra, hogy még azon nap vissza nem utazhatnék. „19. Az előfogatos szinte köteles, ha kivántatnék, saját és helyben divatozó szerkezetű kocsiját, széna- vagy szalmaülés­sel az utas rendelkezése alá adni, a­miért ez neki megtérítés fejében egy jó díját fizeti. „20. Az utasok tartózkodjanak az előfogatás jogainak min­den megsértésétől, s az előfogattak­ minden visszaéléstől, szi­gorú felelősség, és elkövetett hibájokból eredeti minden kár megtérítése terhe alatt. „21. A távolságok egy helytől a másikig, a­hol még eddig meg nem történt, ugyanazon kormányzati megyében, ennek elnöke által, mérnökségi kimérés szerint és állomásonként 8000 bécsi ölével számítva, meghatározandók, s ezek a köz­ségi elöljárókkal mindenki általi megtekintés végett közlen­dők. 1000 ölön (egy nyolczad résznyi állomáson) alul levő távolság ezen meghatározásnál figyelembe nem vétetik. A FESTI HAPLÓ KŐTÁRA. KÖNYVISMERTETÉS. NÉGYES KIS T­ÜKÖR, melly világosan megmutatja, mi­kép jártak el a magyar tudós társaság mathematikai osztá­lyának hivatalos bírálói 1846. mind a pályadij, mind a nagy jutalom elítélésében; vagyis: I. Egy hallgatással mellőzött pályamunka; II. A koszoruzott pályamunka bírálata; III. A mellőzöttnek bírálata, ennek ellenbirálatával együtt; IV. ,Sorszámtani czimü munka birálata, és ennek ellenbirálata. Melly ehhez járul toldalékul. A nagy jutalmat nyert munkáról valami. Berekesztésül: Eszmék némelly t. társasági refor­mokról. Irta Kerekes Ferencz. Debreczenben nyomatott a város könyvnyomdájában. 1848. II.8.r. (óra ?) I—VIII. 1—142 lap. Ajánlva van: A mathesis minden kedvelőinek, sőt átalá­­ban a magyar irodalom és tudományosság minden barátinak becses figyelmébe. Az előszóban, melly 1848. oct. 29-kén kelt, engedelmet kér szerző, hogy a haza akkori körülményeiben, illy nemű munkával kénytelen föllépni, mellyre őt már korábban a kö­zönség előtt adott szava kényszeríti. Számot ad, hogy ennyire miért késett munkája; — t. i. a sajtó akkori szorgos volta miatt. Kéri az olvasókat, hogy szerénytelenségnek ne vegyék tőle, midőn saját munkáiról, másokéihoz hasonlítva meggyő­ződését kimondja. Ezután a munka szülemlésének történetét adja elő, azok számára, kik a hírlapokból az ide vonatkozó közléseket és vitákat talán nem ismernék, említi név,, hogy a magyar akadémia által 1846-ra kihirdetett mathematikai kérdésre ő is irt egy feleletet, mellynek alapeszméi és elvei a lipcsei akadémia által, egy nagyobbszerü pályatéren már egy­kor megjutalmaztattak, de­ a mellyet a magyar akadémiai bírá­lók, még csak említésre sem tartottak méltónak. Szerző azon­ban ebben megnyugodott, feltévén, hogy más magyar is jutha­tott hasonló vagy még jobb gondolatokra is e részben. Midőn azonban a koszoruzott pályamunkát megolvasá, s a magáéval összehasonlitá, elhatározd magában és a közönség előtt hírla­pokban kijelenté, hogy mind a maga munkáját, mind a koszo­­ruzottnak általa készítendő bírálatát világ elibe bocsátandja. De Vállas Antal ur, ezt be nem várva, mind az akadémia előtt annak egy gyűlésén, mind a közönség előtt az akkori „Tár­salkodódban egy értekezéssel lépett fel szerző ellenében, mellyre ugyan a felelet meg jön adva a maga helyén, azonban e munka harmadik része is egészen e tárgyra vonatkozik; ide tudva még a többi részeket is, úgy látszik, hogy szerző e munkában mindazon viszonyokat, dolgokat tárgyalás alá vette, mellyek mathematikai irói pályáján, közötte és a magyar aka­démia között létrejöttek. Úgy látszik, hogy szerzőt nem sértett hiúság avagy dicső­­ségvágy, hanem az igazságnak és tudománynak szeretete ve­zette e föllépésében; s hogy azon dolgok, mellyek általa fel- emlittetnek és tárgyaltatnak, nemcsak az ő egyéni tehetségét és irói pályáját — hanem a magyar akadémiai tagok hivatalos eljárását illetőleg is, nem mindennapi érdeknek, s ennél fogva irodalmunk minden barátinak figyelmét méltán megérdemlik. Íme ennyi az, mit e munkáról ismertetés végett, ez­úttal és e helyen megemlíteni jónak láttam. Az egész tárgy rész­leteibe és mélyébe bocsátkozni, a per elitélését eszközölni, az illető szaktudósoknak és a magyar akadémiának feladata leend, mellynek működési folyama vajha megkezdődnék immár, hogy nyelvünk és irodalmunk, — mellyek egyedüli alapjai leende­­nek jövő nemzeti becsületünknek, — a visszahanyatlástól és végső elárvásodástól megmentetnék. — v. sz. — HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. April 6. EVANGELIUM ÉS CSALÁDÉLET — folytatásul a múlt számhoz. A fordítókhoz van néhány szavunk, ha csakugyan, mint véljük, őket, s nem magokat a darab franczia szerzőit illeti megjegyzésünk. A jelen színművet ugyanazok fordították, kik Diogenest, s itt is ugyanazon összevissza hrányt használásával találkozunk a „te“ és „ön“ megszólításnak, mellyet amott megróttunk. . . . Minél kisebb dologban követtetik el a hiba, s minél könnyebben kikerülhető az, maga a hiba annál nagyobb lesz. Jorg legelső fölléptekor „te“nek szólítja a grófot a test­vériesség azon elvénél fogva , melly a Stifelius által alapított felekezetnél uralkodik. Természetes következés volna, hogy mit a tanítvány felekezeti elvből tesz, azt tegye még inkább maga a tanító, kivált miután valódi kiléte megtudatik, s­ mint felekezeti főnök újólag föllép. Ezt azonban, miután Mül­ler következetes jellemzését maguk a szerzők sem vitték ki, hagyjuk abban. Azonban mit tesz Stankár? Leányát „te“vel szólítja, míg rá meg nem haragszik; haragjában önözi s asz­­szonyomoz­za őt. Mi őszintén megvalljuk, semmi olly viszonyt nem képzelünk atya és leány közt, legyen ez a szenvedélyes harag legdühösebb foka, mellyben az első hasonló megszólí­tás által éreztetné az utóbbival haragja súlyát; ez okból az illy megszólítást egyenesen természet­elleninek találjuk. De le­gyen , Szankár tán épen ollyan ember, ki legnagyobb harag­ját illy idegen megszólítás által fejezi ki. Azonban miként le­het, hogy a grófot meg épen legnagyobb haragjában kezdi „te“­gezni a darab végén? Hiszen ha haragjában „tenger, ak­kor leányát annál inkább igy kellene szólitni; ha pedig harag­jában önöz, úgy miként jut a gróf épen Stankár haragja által illy megszólításhoz ? . . . A darab eredetijét nem ismervén, nem is tudjuk bizonyosan, e visszásságot a szerzők vagy a fordítók követték-e el; de ha az előbbiek tették volna is, ez olly szembeötlő hiba, hogy a fordítók minden esetre köteles­ségükül tekinthetik, rajta igazitni.

Next