Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)

1850-05-01 / 44. szám

máskor felugratá : csalatkozik, nincs pénz! ezen két szóban van egész nyavalyánk! ezüst és réz végkép eltűnt a forga­lomból; bankó, azt mondják van elég, mi nem tapasztaljuk. Az ezerféle kósza hír, a körülményekbeni bizalmatlanság megakasztó a szabad adásverést, s a­ki elad, nem marad a méltányos ár mellett; ugyanazért vásáraink mit sem érnek: beszállítják a temérdek szarvasmarhát és lovat, tartják két áron, s nem veszi senki. A gabnafélék piacza szinte igen csalékony , sokszor Nyíregyházán, Miskolczon, Putnokon és Rosnyón , tehát három megyén át s több mint húsz mértföld­­nyi távolságban egy ára van a terménynek. Ekkér a felfelé szállítás és kereskedés szinte lehetetlen. Bizonytalanság és pangás mindenben, mindenütt. Hanem még is nevezhetek embereket, kik igen­is élénkül folytatják mesterségüket, a fosztogatást; ne higyje pedig senki, hogy ezek a szegény legények, — nem! sőt ezek már gazdagok; értem a kereskedők- s mesterembereket. Igazán, alig lel az ember szót, melly méltó legyen ezen emberek impertinentiájának hű leírására; ezek nem tekintik az idő szi­gorúságát ; az általános pénztelenség ezer meg ezer körül­ményeit , hanem zsarolnak csü­ggedetlenül. Pár garast érő rongyot forintokon adnak el, belföldi czikkekért, mellyeket fele áron kapnak jelenleg, többet húznak most, mint a bősé­ges magyar­ bankó idejében. Ha a termesztő egy köböl tisz­tabúza árán egy pár cseléd­csizmát vesz, örülhet, de egy­szersmind azon szomorú meggyőződésre jut, hogy el kell pusztulnia. Hogy legalább 60 millió pengő forinttal kevesebb pénz van az országban , az ezen embereknek mindegy , őket sem emberi érzelem, sem köz­szükség, sem törvény nem korlátozza. Tegyenek róla azok, kiknek hatalmukban van, különben azt kell hinnünk, hogy az isteni gondviselésen kí­vül, ki sem viraszt felettünk. A népről ennyit irhatok , hogy mentül több ideje, s jobb módja van, annál követelőbb s méltánytalanabb; fuvarja és napi számja immár teljesen megbizhatatlan kezd lenni. Ehhez nem kell commentár. E pillanatban leginkább elfoglalva tartja a kedélyeket, s ad egy két perczig tartó beszédre okot, a zsidók bejövetele. — Ábrahám fiai látnak-futnak a megyében, lakást keresvén min­den áron, azaz ígérnek annyi árendát, mennyit nem ígér­hetnek ! mi lesz ennek a következménye, igen is jól látjuk; — mindez, mondom, egy két szóra ad okot. Némellyek, kik a zsidók által regressírozni szeretnék magukat, örülnek az új lakosoknak, s vállukra kavaritják a philantropia köpenyét, mondván: ők is emberek! mások irtóznak tölök mint az egyiptusi hét csapástól, s a népelszegényülés vészmadarainak nézik őket. Egyébiránt csalatkoznék ki azt hinné, hogy az egész zsidóügy valakit élénkebbül érdekel, vállat vonítnak rá legtöbben az emberek, gondolván: ha megsütöttetek, meg is ehettek. Megyénk nyugott, — mi is volna más ? egyébiránt ki azt mondja önöknek, hogy a kedély is nyugott, ne higyjenek neki. Leverve vagyunk, de nem megnyugtatva. Vannak azonban, kiknek mindegy! egy húron pendülvén a forradalom előtt alatt és után, — kik csengős lovakon nyargalózván keresz­­tül-kasül a megyét: nem vesz rajtok sem isten sem ember!... ah de még­is : a korcsma és patika! ERDÉLYI LEVELEK. ') II Előbbi levelemben tett ígéretem szerint a múltak felett rö­vid szemlét tartva, ezt főbb vonásokban, az im­putationalis tér nehéz ösvényein átvezetni, és czélszerű combinatiókkal kísérni ügyek rendem. Teszem ezt részint azért, hogy a n.vá­­radi levelezőnek a forradalom gyarlóságai iránti véleményét alkalma lehessen újabb nézetekkel szaporítani; és teszem azok kedvéért is , kik a compromissiók logikáját a történet világá­nál még meg nem vizsgálták. Valamint minden nagy események okait a távolban kell ke­resni , úgy a magyar forradalom fő okait is nem a pesti or­szággyűlésen vagy a debreczeni kényszerűért ’­­ conventben, hanem — hogy az okok lánczolatát messzebbre ne terjesz­­szem — a múlt pozsonyi országgyűlés engedékenységében, ne mondjam kiskorúságában lehet föltalálni, hol az aristokra­­tikus elemből kifolyt felső- és alsótábla tagjai elég gyöngék voltak egykét demagóg czikornyás kitételei által elragadtatni, s utasításaik ellenére olly személyeknek és határozatoknak helyt engedni, kik és mellyek alapjául szolgáltak a későbben irtózatosan dühöngött orkánnak. A politikai eseményeket két lényeges erő mozgatja : u. m. a körülmények kényszerültsége és a véletlen. Ezen lényeges erők megvizsgálásánál könnyű átlátni, miszerint a hibákat a magyar forradalomban is a múltak mulasztásában lehet fölta­lálni. A státusok intézményei nem ollyanok, mint az egyházi dogmák, mellyeknél nincs perfectibilitás; s ugyanezért, mi­dőn a körülmények szükségelték a korszerű javításokat, nem kellett volna a kormányzati és intézkedési gyeplőt ollyanok kezébe engedni, kiken leginkább észrevehető volt a nemzeti önzés bűne­­). Ezen egyének előtt, kik magukhoz ragadták a főhatalmat, megnyíltak az ország kincstárai, felpattantak a várak rozsdás zárai, és a disponibilis minden­nemű erők ré­szei körülözönlék őket, egy hatalmas enthusiasmustól lel­kesítve , melly futólag ámíthat és elragadhat, de állandólag nem boldogíthat. Ha a körülmények vezetésének fonalszálai azok kezébe jutana, kik tekintve a múltba, jelenbe és jö­vőbe , boldogító tényezők a status nagyszerű gépében, köny­­nyű­ átlátni, miként a kor által szükségelt javítások követelé­sei és kivitele nem idézend elő olly catastrophalis epochát, mellytől borzad Isten és ember. Tagadhatlan egyébként, mi­szerint a volt magyar kormányban is voltak egyéniségek, kik az eseményeket máskép szerették volna vezetni, és úgy, hogy az országnak a dynasztiához fenálló százados kapcsa legke­­vésbbé se táguljon; de ezeknek feltűnő jelenségei megtör­­pültek a fénylő phárosz vakító világa előtt. „Absque Cron­­wellio — megjegyzi a történetíró — revolutio in Anglia nun­­quam fuisset secuta, ipsiusitue constitutio longe aliter semet evolvisset, si Stuarti non fuissent Augustusi“, így ha Kossuth helyett az események vezényletét olly tekintélyek veszik át, kiknek bölcs tapintatuk mellett elég akaratuk lett volna a szá­zados kapocs gyengítése nélkül és a nemzetiségek jókori ki­egyenlítése mellett, mind az események nagyszerűségét böl­csen vezetni, mind a nagy többségre okosan hatni; akkor a lefolyt és történetünkbe vérbetűkkel följegyzett átkos jelenetek, mellyeknek jövő következményeit mathematice kiszámítani nem is lehet, soha, legalább olly rémes alakban, soha be nem következendettek, és itt Horáczzal el lehet mondani: „Hoc fonte derivata clades in Pátriám­ , populumi­ue fluxit !u Ezek után szükségesnek tartom a véletlent is egypár szó­­) A felső és alsó ház vegyes ülésében december 31-én 1848. kimon­datott „hogy evidentiában kell tartani, ki lép a vasasra , fel kell ol­vasni a követek neveit és a ki nem lesz­ ott, az halál fia (Helyeslés). A ki fellépett mint képviselő , annak jogait védelmezni kötelessége az nem lehet hitszegő , ha pedig az akar lenni, lakoljon életével. ... A ki ott nem lesz bizonyos órában , avval úgy bánjék , mint hazaárulóval.“ Lásd Közlöny debreczeni 1. számát. A levélíró. 3)A nemzetiségek kiegyenlítési kérdését akkor kellett volna békés utón megoldani, mid­őn azt Erdélyre nézve a románok többször sürgették. E megbocsáthatlan bű­nt, önzést, kiskorúságot, és szűkkeblűséget —vagy mikép is nevezzem ? — a történet kiáltó betűkkel fogja feljegyezni az utókor számára A levélíró­­val fölemlítni. Midőn t. i. a volt magyar minisztérium­­ és később a pesti országgyűlés a szentesített törvény terme szerint kihirdetve a haza megmentése palladium összehivatott, ritka, vagy talán senki sem gyanítható ennek olly szomorú vége leend. Sokan jóhiszemben és jobb szándékkal csak azért léptek a követi pályára, azért vállaltak kormányhivatalokat, hogy befolyásuk áll­ építhessék azon nagyszerű templomot, mellynek díszei 1 fő helyet foglalhasson a hagyományozott szent korona, e­zek uralma alatt egyformán örülhessen a constitutio jótor­ságának mindenki, vallás és nyelv­különbség nélkül. É a roppant megcsalatás­ a reménylett virágok helyett tövi kell ollyanoknak is markolni, kik azokra legkevésbbé számítottak ! — Sokaknál és sokban leginkább a véletli munkája ez, nem pedig a tervezet műve. Kik a villámoi légű lökések körén túl estek, nem ön­belátásuknak s ére­ségöknek, hanem a véletlennek köszönhetik; kik pedig ken belől estek, ezek is nagyobbára csak a véletlent átkol­ják. Elismert tény, miként azok közöl, kik a forradalom alatt, ennek forrásához nem messze estek, ritka kerülhet azt, hogy akaratlanul is a forradalom chaosz-karikájában egy lánczszemet, habár igénytelent és erőtlent is, nem pezett volna; de ezt csak azon szempontból kiindulva mérlegelni, hogy az elterjedt epekórság egyformán rag a mértékleteseket úgy , mint a mértékletleneket, és a gyek ormairól lezuhanó árvíz egyformán sepri az­on részecskéket, mint a durva homoko­s kavics­darabokat, az árvíz már legördült s az arany csak arany és a homok­i homok marad! A nemzet kebléből a legnagyobb megráz­­tatások sem tudhatták kitörölni az uralkodóház iránti ragi­kodást; ez élni fog a nemzetek keblében mind­addig, nemzetek maradnak. A megrázkódtatások előidézői nincse többé közöttünk; ők magukkal vitték messze külföldre az ialok kivételesen lejátszott drámának borzasztó öntudatát csak hiv alattvalók vannak már, kik kettőztetett fo­galommal lesznek igyekezek megérdemelni a fejdelem ha­talán kegyelmét. A ki tehát még ezentúl is szemrehányó­kát akarna tenni másoknak, mellyekből mindig ingerültség békétlenség származik, kérdje meg előbb önmagát illy­­­mán: hát én méltatlan szolgája az én uramnak, királyom­, hol voltam akkor, midőn tettlegesen kellett volna a forra­lom árjának magamat ellene szegeznem ? tettem-e legkiss lépést is arra nézve, hogy a forradalom gyengüljön ? feláldo­zam­-e vagyonomat, és kitettem-e nyilvános veszedelemre hazáért, fejdelemért és nemzetem megmentéséért életemet ? Nem nem­­ én bűnös vagyok, mert a szentírás mondása Se­rint: nem­ voltam sem hideg sem meleg, és azért megtörténte­tik, hogy még az utolsók lesznek elsők hűségben, rágás­kodásban és erélyben; csak munka­kör, csak elfeledés, ha alkalmuk lehessen leróni legszentebb tartozásaikat. Még sok mondani­valóm volna, de nem akarván tovább a figyelmet ezen igen kényes tárgygyal fárasztani, ettől jele­leg búcsút veszek, remélvén, hogy azok számára, kik köve­tői is sokat tudnak olvasni, eleget mondtam. — Isten önné ■) Lásd: PESTI NAPLÓ 40. számát. Vegyük szemre az elsőt. Kerekded s teljes arcz, szemei éj­feketék s napként tüzesek. Az ajkak között két gyönyörű fogsor felérlik, s ha a száj mosolyog, két kis gödörbe mélyed az arezon. Ha ezen hölgy arczvonalai már magyar leányra hagyának ismerni, ezt öltözete még inkább elárulá. Fekete­selyem ruhájának csak alsó része vala látható, mert testének felrészét egy fej­ér vörös zsinórzattal ékített zöld köntöske fedé. Egy mesterséges rózsa, nemzeti színeket játszva, csillogott oldalvást a két széles tekercsbe font hollószín-hajazatban. Társa mindazáltal más tulajdonok által ébresztő figyelmet. Gyengéd, hosszúkás arcú, szinte halvány-piros, némileg a fris rózsalevelekhez való hasonlítható. Szemei kékek, pillantása meleg és érzelem tükre. Szőke hajzata kis gyűrűzetekben folyt le hófejér nyakára s vállára, mialatt egy keskeny ezüst­abroncs tar­tó fején leszorítva a lágy selyem­szálakat. Öltözéke, szabás szerint, hasonlít vala társáéhoz, de színek- és díszít­­vényre egymástól különböztek. Alsó ruhája barna volt s a fekete bársony köntöske egyenszinü zsinórokkal ékesítve. Egyik sem volt elhalmozva ékszerekkel, ámbár mindkét hajadon a vagyonos­ osztályhoz látszik tartozni. Ki a szőkére pillantott, azonnal tudta, hogy nem magyar törzs sarjadéka. Vonásai elárulák német eredetét. Ő egyetlen magzata volt egy szász kereskedőnek; hazája Erdély, szülőhelye Nagy-Szeben. Említik már, hogy a két hajadon sok átmenőnek figyelmét vonta magára. A szőke­ haju, midőn ezt észrevevé, nyugtalan kezde lenni; szép szemeit eleinte lesüté, de midőn a kandiák száma mindinkább nőtt, kezénél fogta barátnéját, s a nyitott ablaktól el — a terem helyébe vonta. — Jer kedves Theklám, — szólt hozzá kérőleg — én ag­gódom. Mit gondolsz, talán valaki rám ismert ? — Milly gyermekies félelem! — válaszolt barátnéja — ki fog a jelen pillanatban Pesten szász leányt keresni ? De hogy az emberek figyelmét teljesen kikerüld , ahoz nem kellene egyéb, mint egy nemzeti­ szinü szalagos a nyakadon vagy hasonló szinü rózsa, fürteid közt. — Soha, soha — viszontó hévvel a szőke — engem még senki sem látott tricolorral ékeskedni, és most sem fog. Hát azért futottam volna meg Nagy-Szebenből, midőn Bem a szerencsétlen városba győzelmesen bevonult, hogy itt Pesten díszítsem magamat a felkelők színeivel, mialatt szivem diadal­maik fölött vérzik, mialatt elhúzódnak lelkem előtt boldogtalan hazám elhamvasztott városai, s feltűnnek szemem előtt a ha­lottak ezrei, kik a városok romjain harczolva estek el ? Ha azon színeket nem viselhetem, mellyekhez érzelmem csatol, úgy inkább­ semmit. — — Igen, de kedves Paulinám — szólt jókedvüleg Thekla — talán csak nem fogsz Pesten épen most feketesárga kokár­dát feltűzni ? — Te gúnyolódol, mintha bizony Erdélynek nem volnának saját nemzeti színei, de fájdalom, nálatok már oda került a dolog, hogy a tricoloron kívül más színeket meg sem szenvedtek. — Ez nem igaz, kedves Paulinám — válaszolt a magyar honleány—mert még a magyar hadseregben is láthatod a né­­met és lengyel színeket. Egyébiránt, úgy látom, megfeled­kezel , hogy én magyar leány vagyok, s nemzetemhez lelkem minden erejével szítok, s hogy még sem tartozom azon párt­hoz , mellynek élén Kossuth áll. Ha mindjárt néhány rokonim a magyar hadsereg soraiban harczolnak is, azért még sem képtelenség vagy honleányi bűn, magamat Kossuth ellenesé­nek vallani. A Perczelek nemzetsége nagy, s nem fog csodál­kozni senki, ha két tagjának ellenkező politikai hitvallása van, s a nemzet­boldogításról véleményeik eltérők. Az ember ma­gyar lehet szívvel s lélekkel, a nélkül hogy Kossuth tervei­ben egyetértsen. A hadseregben lévő rokonim Kossuthban mint Istenben hisznek, én pedig benne olly embert látok, kinek erényei szintolly nagyok, valamint hibái. Mi mindketten tanúi valónk a huszárok bejövetekor a nép örömének. Azon érzelmeket, mellyek keblemben támadtak, neked kellőleg ma­gyarázni nincs erőm. Bizonyos magasztos kéj villant át lelke­­men, magamat erősbnek érzem mint bármikor; a büszkeség fen­­dobogni késztő szívemet; én ittas valék, s talán ugyanazt ér­zem , mit ama lelkesült tömeg; csak örömet nem éreztem; mert hogy örülhessek, nem kellene tudnom, mi történt ápril 14-kén­ Paulina megölelé barátnéját, mondván: Végre tenszavaid bizonyítják, hogy azon egy véleményünk van. — Ő nem — válaszolt mosolygó arczczal Thekla — a mi nézeteink egymástól még igen eltérők. Te előbb vagy ausztriai és csak azután szász, én pedig magyar vagyok előbb s csak az után ausztriai. A te jelmondatod igy hangzik: Ausztria nél­kül semmi Szászföld! az enyim pedig: Magyarország nélkü semmi Ausztria! Érted most a különbséget? Paulina mosolygva viszonzá: Felfogom a szó büszke értel­mét. Jer barátnőm, csókolj meg. — Megcsókoljalak ? — szólt Thekla csintalanul — nem me­rem tenni. Ti Magyarországtól elszakaszkodtatok, s különösen le, az ausztriai házzal mély, benső szövetséget kötöttél. — Thekla! — szólt kérőleg a szász hölgy — te pajkos kez­desz lenni. — Nem, nem, kedves Paulinám — szólt a másik folytatólag — én bármi áron sem csókollak meg! én nem akarom a meg­­hasonlást közöttünk és az ausztriaiak közt nevelni . — ha figyeljünk, én neszt hallok, lám lám, mint pirulsz el egyszerre ! Ő az, nemde ? már lépteiről rá ismersz. A szász hajadonnak növekedő zavara egy fiatal férfi belépte által végre oszlani kezde. Thekla, alighogy et megpillantá, fel­kiáltott : Boldog isten, milly elváltozás! mit jelent e polgári öltözet ? Az ifjú férfi mosolygva viszonzá : És ön csodálkozik ezen kisasszonykám ? Tán azt hitte, majd katonai egyenruhában jö­vök Budáról által, hogy a pesti fanatikusok űzőbe vegyenek, úgy látszik, a Duna innenső partján ma hegyen-völgyön lako­dalom. Mint érzik önök magukat kedves kisasszonyaim, mióta a republikánus levegőt szíj­ják ? — Ő felségesen! — válaszolt pajkosan a magyar hajadon — a lég igy bizonyosan tiszta, fris, és a mi födolog — egy­szersmind olcsó. — Ne higgjen ön szavainak — szólt Paulina, a fiatal férfihoz fordulva — Thekla önt csak boszantani akarja; ő bensőleg szintolly királyi érzelmű, valamint én, vagy ön. A belépett férfi a szász hölgy keze után nyúlt, alakihoz emelte s amígy szólt: Ön, látom, szép érzelmeihez hű marad; ön ma is közbenjáróul lép föl közöttem és Thekla kisasszony közt. A három fiatal egy asztal körül telepedek le. Foly­tatjuk. UTAZÁSI BENYOMATOK. Tizedik közlés ')• 9. Mivel a képviselet a városok anyagi érdekei igazgatásá­nál okvetlenül szükséges, ezt azon módosítással lehetne ism­ viszszahelyezni, ha a katonai kerületi igazgatóság mérséki számú jó gondolkozást, polgárokat állítna az úgynevezett kü tanácsba , s bízna meg a szükséges hivatalbeli eljárásokkal. 10. A hatóságoknak a város ügyeiben eddig kétes fölha­talmazására nézve talán a következő rendszabályt tehetne be­­) Lásd PESTI NAPLÓ 9. 11. 12. 13. 17. 20. 23. 35. és 41-d. számi!

Next