Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)
1850-05-23 / 61. szám
1850. első évi folyam. ======= ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldre: Egy hónapra 1 fr. 30 Ut. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egyenesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr.50 kr. — Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 1 7 „ 20 „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ = 61. — Szerkesztési iroda : Urintcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. ====== Csütört., május 23-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasábos petit sora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Erich Gusztáv úr könyvkereskedésében. Magán viták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, május 23-kán. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. A párisi tudósítás pünköstvasárnapról elmaradt. London. Nagybritanniai követül a bécsi udvarhoz sir Seymour Hamilton neveztetett. ANYAGI ÉRDEKEKRŐL. II. Azon általános nézetekhez, mellyeket e czimü első czikkünkben érintettünk, egy másik járul még, mellyről megemlékeznünk szinte nem fölösleges; s pedig nem fölösleges ma , midőn arról van — minden előjelek szerint — nemzetünkre nézve főleg a szó, hogy ezeréves európai létét az unokák számára ne csak fentartani, de biztosítni , sőt meg is szilárditni iparkodjék. Tagadhatlan, miszerint az anyagi és szellemi érdekek, mint mindenütt a világon, úgy különösen nálunk magyaroknál, kölcsönös viszhatásban vannak. Mit tehet az anyag, szellem nélkül?... Semmi nagyot, semmi dicsőt, semmi maradandót! És a szellem?... Alkothat, fentarthat és megszilárdíthat mindent, mi nemzeti életre, nagyságra, fényre, dicsőségre kalauzolhat bennünket! Ez vezet anyagi kincseink sükeres fürkészetére, a feltaláltak növelésére, a kimíveltek állandósítására, azon kiolthatlan élet, erő és hatalom által, melly a szellemnek elvitázhatlan, eltulajdoníthatlan saláta. Ha a kettőt — anyagi és szellemi érdekünket— egy nemes törekvés, egy nemes czél óhajtatja velünk; ha a kettő emelésére egyesült szívvel és lélekkel vonzza nemzetünket szent géniusza: nincs mit félnünk hatalmától a ránk nehezült keWHmAny*km»k I V»q tara •y sorsnak lehet sajtó , lehet leverő — megsemmitö nem lehet. A harczi vitézség, a feláldozó bátorság, mit a magyartól senki el nem vitázhat, egyik kifolyása azon szellemnek, melly a nemzetek életének fentartását, állandósítását eszközli; de nem elégséges arra, hogy ezen életet, főleg Európa mai viszonyai között, biztositni és megszilárdítni képes legyen. A tudomány, a valódi lelki és szívbeli műveltség azon hatalmas szellemi tényező, melly a végelbukástól megóri, sőt megvédeni bírja a nemzeteket. És mi ide óhajtjuk irányozni nemzetünk fő, mondhatnék, egész figyelmét! Ismételve kimondók, hogy a tudomány hatalom. S ez állításunk mellett folyvást megmaradván, nem szünendünk meg figyelmeztetni csüggedt nemzetünket, hogy e hatalmat megszerezni teljes erejéből igyekezzék. Anyagi érdekeink kifejtésére maholnap kétségkívül nagy gondot lesz fordítandó a kormány, s ha nem fognak találkozni köztünk honfiak, kik e kifejtési munkához alkalmas, igénybe vehető segédkezet nyújtani képesek legyenek: az eredmény többé-kevésbbé elütend azon szellemi érdektől, melly után hazánk s nemzetiségünk szent joggal sóvárog! El a csüggedéssel, el azon iszonyú apathiával, melly bennünket a nagy események első nagy perczeiben megrohant! Sok tennivalója van a magyarnak, hogy a nyugati haladásnak szellemi s anyagi tekintetben nyomába juthasson. Ki tilt, ki tilthat el attól, hogy felkaroljuk lelkünk egész erejével a tudományt, melly éltető irányt és szellemet kölcsönözzön anyagi haladásunknak ?... És ha haladtunk szellemi s anyagi kincseink kellő kifejtésében: ki fogja elvitázhatni tölünk nemzetiségünket? midőn ezer alkalmunk, ezer módunk leend ezt azon polczra emelni föl, mellyen nem az irigység sandalgó szemeivel nézendik elleneink, hanem a méltányló jóakarat érzetével lesznek hajlandók gyámolítni szent törekvésink azon magasztos gyümölcsét , mellyet e szép mezőn magunk s unokáink számára érlelünk! A PESTI NAPLÓ NYSTÁRA. RÖPIRATGYÁR. Egy nagy forradalom vonult el a magyar nemzet élete felett ; forradalom, melly a múltat romba dönté s melly két elv nehéz harczában vérrel áztatá meg a szinte nehéz csatákban elhullt atyáknak sirjait. E harczok, a temetkezés, hozzánk még igen közel esnek; olly közel, hogy a testvéreink felett hányt sírok még ki sem zöldülhettek ! A nép lelkét lehangoltság és bánat szállta meg, és csüggedés válta fel a küzdés napjaiban élt lelkesedést. Mindenütt gyász, mindenütt hallgatás, és bár a múltnak lelkünk előtt elvonuló képeinél egy két pillanatig gondos homlokunkra ül is a derű, de gyakrabban ül a köny bánatos szemünkben. A nemzetet eddig szokatlan komolyság fogta el. A honfi elborult gondolattal néz a multba, mellynek tévedéseihez , mellynek bűneihez hiába keresi a kulcsot. Az ember lelkében kétely támad kétely után; ha egy pillanatig lelke bámulatra ragadtatott, a másikban átokban tör ki keserűsége, mert az áldozat mellett leli az ambitiót, a nyíltság mellett az ámítást, az árulást. Azonban az elvonult események és a letűnt jellemek megítélésénél félve nyúl a kárhozat kövéhez, vagy a dicsőítés borostyánához. És a történetíró , ki a múlt könyvét nyitja fel a jövő nemzedéknek, adatot gyűjt adathoz, kutat, jegyez és hallgat. Mert ha a történetíró egyszersmind magyar, szivének a múltból, szivének a jelenben annyi fog fájni, annyi elsodort jellem , annyi letűnt tekintély iránt értend rokonszenvet vagy gyűlöletet, hogy minden elfogultságtól menten nem ítélhetendi meg az embereket, az eseményeket, és várnia kell, míg az idő behegesztendi a még most nyílt sebet, és a lassan kint megtérő nyugalommal a kutató hideg tekintet majd olly pontra emelkedhetik, honnan beláthatni az eseményeket kiindulási pontoknál, s megítélhetni azokat eredményeikben. Ha pedig a történetiró külföldi, azonban ismeretével bír a történészet magasb feladatának, ha munkájával nem a jelennek kivan múló érdekű olvasmányt nyújtani, hanem a jövő nemzedéknek készít tanulmányt, ad oktatást, ha az illy történetíró nem zsoldos napszámosa az industriosus könyvkereskedőnek, szóval hanem Levitschniggy-féle silhouette-esztergályos vagy árnyékrajz-gyártó,, hanem olly ember , ki a népek történetében, az emberiség forradalmaiban többet lát, többet keres, mint véletlen eseményt: az illy történetiró nem tekintendi a rendkívüli körülmények járma alatt szerkesztett hírlapok egyoldalú tudósításait azon forrásnak, mellyből lehessen meríteni a lelkismeretes írónak, hanem, gonddal gyűjtött adatainak egybehasonlitása mellett, bevárandja az időt, midőn a körülmények kényszerűsége nem zárja el többé az ajkakat s midőn majd fölemelheti homlokát az igazság. — Addig pedig hallgat. Van azonban az embereknek két neme, melly azt hiszi, miként a nép azért hordozta meg a forradalom véres zászlaját, azért hulltak el annyi ezren e zászló alatt, azért jön e nép az ügy vértanúja, hogy ez embereknek jövedelemforrást nyisson vércsatáival. Az emberek e két faja: a könyvkereskedők és a röpiratgyárosok. Meg kell azonban jegyeznünk, miként mi itt, s e szó alatt, egyedül azon könyvkereskedőket értjük, kik nem tudva azt, milly nagy hivatás, milly szép rendeltetés jutott a szellemi művek terjesztése által a könyvkereskedésnek, vállalatuk végczéljának egyedül az eladott könyvek nettó hasznát tekintik s mint illyenek íratják létszámra azon műveket, mellyeknek kelendőséget biztosit az irodalom árvasága s az olvasó közönség kíváncsisága. Az illy könyvárusok nem gondolnak a nyomasztó körülmények mostohaságával, mellyel meg kell alkudni az írónak; nekik divatozikk kell, hogy számukra még a gyászból is jövedelemforrás fakadjon. És az illy könyvárus aztán, miután az elvonult, az elnémult költők és írók között nem lelt egyet sem, ki az uj fejfára szálló varjú és verébként felrázni kész legyen a halott nyugalmát, a nélkül hogy az élőknek vigasztalást nyújthatna: hideg speculatióval a rejtett szógyártók és silhouettefaragók írni mindig kész légiójához fordul, s megiratja velük a forradalmak történetét. És Szilágyi Sándor megírja a forradalom történetét. Azonban mielőtt erre térnénk, előbb meg kell ismertetnünk a tisztelt olvasóval Szilágyi Sándor gyárműveinek industriosus kiadóját, Heckenast Gusztáv urat. Heckenast Gusztáv úr — könyvkereskedő a szó betűszerinti értelmében. Vállalatainál nem lelhetni fel azon szellemet, azon áldozatkészséget, mi a könyvkereskedőnek a művelődés történetében nevet szerez, mi a könyvkereskedőt a vásáros nép fölé emeli; nem lelhetni fel azon vaskövetkezetességgel követett czélt, mi a könyvkereskedőt az értelmiség és felvilágosodás apostolává avatja. E mellett N. G. úr, ki hazánk egyik legjobban pártolt kiadója volt, a magyar irodalom iránt sem tanúsított annyi rokonszenvet, mennyire méltán számolhatott azon fejlő irodalom, mellynek termékei eleinte majd mind az ő kezébe jutottak, s íróinkkal mindeddig azon viszonyban élt, melly egyedül a leszámolásra és az évek után járó csekély tiszteletdij kifizetésére szorítkozik. — Mert mi nem ismerjük Heckenast Gusztáv urnak olly vállalatát, mi áldozattal járva egyedül az iró fölsegélésére, vagy bizonyos czél elővitelére volt volna számítva; azonban tudunk esetet, midőn az egész magyar irodalom szövetkezett két férfiú felszólítása után az árvíz által károsult H. G. fölserélésére; tudunk esetet, hogy egy szegény és e pillanatban is sorssal és emberekkel küzdő novellairó, díj nélkül engedte át két kötetre terjedő Estikéit; és míg minden komolyabb mű, minek hazánkban terjedt közönsége még nem volt, Hartleben A TEMESI BÁNSÁG- és SZERB-VAJDASÁGRÓL'). II. (Politikai tekin teilen.) Az ausztriai birodalom számára 1849-dik évi mart. 4-kén eneedményezett alkotmány 72-dik «»“'•b_vijdaságnak elly jogokat biztosítván, mellyek egyházi községe s nemzetisége őrzése végett régibb szabadságleveleken, s legújabb korbeli császári nyilatkozatokon alapulnak : a vajdaság más koronaországgali egyesítésének, követei meghallgatása után, külön rendelet általi meghatározása igértetett. S ennek következtében kelt az 1849-dik évi november 18-kai pátens, mellynek erejével a hajdani Bánát, az ahhoz csatolt Bács, Bodrog megyével, rumai és illaki kerülettel együtt, Szerb-Vajdaság, és Temesi-Bánság nevezet alatt, közigazgatási tekintetben, mint önálló, Magyarországtól elkülönített kerület, közvetlen a birodalmi kormány alá rendeltetett, a régen megállapított határőrvidék katonai természetében meghagyatván. A szoros értelemben vett Szerb-vajdaság, az egész igazgatási terület határain belől, mint külön kerületet képező, áll a rumai, illaki ') Lásd PESTI SAPLÓ 58-d. számát. járásokból, Bácska, Torontál és Temes megyék azon részeiből, mellyek kitünöleg szerbek által lakottaknak bizonyodandnak be. Az egész Strassó megye, úgy Temesnek ,-e Temesi Bánát rovata alá lévén esendő. Maga az egész tartomány 3 polgári kerületre (Kreisz) osztatnék a túlnyomó többséggel biró három néptörzs (román, német, szerb) szerint. Hogy azonban az igények és szükségletek, — mellyek az egyenjogúsági alapelv védelme alatt egy, s ugyanazon igazgatási területen létező többi néptörzsek nemzeti igazgatása tekintetében fölmerülendnek, — szinte teljesíttethessenek, mennyire az egyes népségek lakhelyeinek kevertsége megengedi, a nagyobb és kisebb igazgatási és igazságkiszolgáltatási kerületek határainak kitűzése által, fognak lehetőségig kielégíttetni. Ez a nevezett napon kell miniszteri hosszas fölterjesztésnek dióhéjba szorított tartalma, s valódi lényege. A magyar nép, a nov. I8-dikai patens megjelentekor, az októberi szomorú események következtében, lelkében lévén megrázva, egy néma, érzékeit elzsibbasztott kinfájdalomtól vala meglepve. A hétszázados frigy Horvátországgal már elébb jön elszakítva; valamint az anyahaza kebelébe 4848-ik évben visszatért Erdély, egy, álomnak is kurta együttlét után, ismét teljesen elválasztva. Egy Slovakájnak, az éjszaki megyékből alakításáról is keringett a hir. A magyar mindennek látáso s tapasztalatára megtörve, megalázva, mély lethargiába esett s fatalistikus odaadással várá a történendőket, mindenre el lévén már készülve. Nem panaszkodott, nem kért, mert nem mert, vagy nem akart? nem tudhatni. A méla fájdalom csak nehéz sóhajokban tört ki itt-ott, mintegy tartva attól, hogy valami denunciánsa szél képében elragadja s bűnhödés végett bejelentendi azt. — Első volt, ki e fájdalomnak szavakat adott, s a magyar akkori közvéleményt tolmácsolni magának bátorságot vett, Somsich Pál, ki férfiasan terjeszté elő az 1850-ik évi Figyelmező első számaiban a Temesi Bánságnak és Szerb vajdaságnak az anyahazátóli elkülönítés elleni okait, s kívánatos csak az leendett, hogy ne a Corpus Juris tömkelegéből előszedett avas törvényekkel, hanem az országkormányzat gyakorlati tudományának meggyőző okaival támogatta volna nézeteit, s előadása az epésséget nélkülözte volna; mert hiába, annak kell magát a másikhoz alkal'm'sorok'irozi'7—'megtette,talán azért, mert nem született magyar — jóllehet tisztele a magyar népnek a Temesi Bánság és Szerb-vajdaságnak az anyaországtól lett elkülönítéséből eredeti fájdalmát, mégis azt, a többször érintett patens figyelmes átolvasása után, nem találta olly szilárd alapra helyezettnek, miszerint azért a magyar egyedül az elkeseredésben keressen vigaszt, valamint Somsich följajdulását sem tartotta czélt érőnek. Minek kulcsa egyedül a viszonyok részrehajlatlan fölfogásában rejlik. — Ugyanis : A forradalom legyőzése után, a birodalmi minisztériumnak Magyarország ügyére nézve csak két kiindulási pontja maradt : Vagy megadni Magyarországnak , s a hozzá elébb tartozott tartományoknak az 1848-ik évi pozsonyi országgyűlésen hozott törvényeket ollyképen, mint azokat, a Doblhoff-miniszteriuma által, kitünően-ügyes diplomatikai tapintattal szerkez-