Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)
1850-06-12 / 77. szám
1850. első évi folyam. -----—■——ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve. Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egyenesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 1 7 „ 20 „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ 77. Szerkesztési iroda : Uri utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szerda, junius 12-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petitsora 4. pengő krajcrárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Erich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Előfizetési figyelmeztetés P E S T I W A P t Ó 1850. másod-félévi folyamára. -------®®------ Irányunkat t. olvasóink ismerik. Az e szavakban fejezhető ki röviden: BIRODALMI EGYSÉG. ALKOTMÁNYOSSÁG. NEMZETISÉG. A birod. alkotmány mielőbbi megtestesítésére hatni, a MAGYAR nemzetiséget emelni, de a birodalom- s különösen hazánkbeli többi nemzetiségek egyenjogúságát is tiszteletben tartani. Intézkedtünk — és reméljük, hogy intézkedésünknek kellő sikere leend — miszerint Bécsből, Berlinből, Hamburg- és Londonból eredeti levelezésekkel érdekesítsük lapunkat, Paksból pedig egy másik levelezőnk is ígérkezett. Az előfizetési feltételek lapunk homlokzatán olvashatók. — Helyben előfizetést elfogad KIADÓ-HIVATALUNK és EMICH G. ur könyvkereskedése. Vidéken leendő árulását egyes számainknak jövő júliustól kezdve: ARAD, DEBRECZEN, GYŐR, KOLOZSVÁR, NAGYVÁRAD és SZÉKES - FEJÉRVÁR városokra szorítottuk. Ingyen mellékletképen adunk ezentúl MINDEN hivatalos RENDELETET (az ívekre terjedőt sem véve ki, mint péld. a VÁLTÓRENDSZABÁLY volt), és MINDEN KÖZÉRDEKŰ hirdetményt, a hivatalos lap után, nagy k edrétben úgy, hogy t. előfizetőink azokat, ha tetszik, külön füzetekbe köttethetik össze. Budapest, június 12-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Paks, jun. 8. Azon hír, miszerint a bizottmányi tagok háromnegyede az elnöki fizetés fölemelése ellen nyilatkozott, kedvezőtlenül hatott a cursusra. .A törvényhozás a száműzési törvényt ma bevégezte. Az ellenzék ezúttal is 329 szóval 313 ellen vesztett. Az Evénement hírlap vád alól fölmentetett. Paris, jun. 9. (Megérkezett Bécsbe 20 óra alatt). Az elnök és valamennyi miniszter St-Quentinbe utaztak a vaspálya megnyitására. Számos újabb elfogalás történt. Vasárnapi börze: 92 frank 15 cent. Mainz, jun. 8. Valamennyi vádlott felmentetett. London, jun. 7. Consols 96!ár %• Havannah, máj. 20. Lopez, expeditiójának egy részével már Cardinal-Cubában partra szállt. Hiába csak kiüti a szeg magát a zsákból. Mi keveset szóltunk mindeddig az ápril 4-dikei híres Memorandumról. Irántai véleményünket kimondottuk akkor, midőn azt közlöttük, néhány rövid sorban, s azóta, hacsak mellékesen nem merült fel lapunkban a XXIV-ek emlékezete, mi pihenni hagytuk őket a szerzett és szerzendett határaikon ! Igen jól tudtuk, és tudjuk, hogy azóta bennünket s lapunkat nem szűntek meg párthiveik által uton-útfélen azzal gyanusítni, hogy mi anti-magyar irányban működünk, hogy magyar nemzetiségünk elnyomására törekedünk, hogy — természetesen bennök és általok — a hazai legszentebb érdekeket támadjuk meg, sat, sat, mert — s ezen mi nem csodálkozunk — a gyanúsítás drágalátos mesterségét ez urak közöl sokan igen jól értik; a maguk hibáját, bűnét másra kenni, igen jól megtanulták. A minthogy a pártpolitika már csak így megyen. Mindezt mi meglehetős keresztényi türelemmel elviseltük. Nem hittük ugyan soha, és nem kiendjük soha, hogy a XXIV-ek és követőik akár tiszta hon- és nemzetiség-szeretettől , akár dynasztiáhozi ragaszkodástól vezéreltetve, iparkodnának ismét a kormány gyeplőt kezükbe kerítni. Nem; e hitünket azon urak legtöbbjeinek múltja végkép eltemette, de akartunk várakozni, hogy a nagy közönség, mellynek egy része igen soká elszenvedi, ha szemébe aranypor helyett homokot szórnak, kitörölje kissé pillái közöl a fövényt, s tisztábban látva, kiábránduljon! Mert viszont azt erősen hittük, hogy teljesülni fog rajtuk e magyar példabeszéd: „Kiüt a szeg a zsákból!“ Azok, mik tegnap közlött bécsi levelünkben a XXIV. fourra vonatkozólag foglaltatnak, ollyanok, hogy sok jámbor, könnyen hivő magyart képesek meglepni. De minket legkevesbbé sem leptek meg. Mi azokat csak újabb adatul tekinthetjük, melly megerősítsen azon hitünkben, hogy Haza és Nemzetiség, a nép közjólléte, alkotmányos szabadság csakugyan járulékos dolgok azon uraknál — mindörökre! Magánlevelünk is van a birodalmi székvárosból. Egész terjedelmében nem közölhető, de annyit mondhatunk belőle, miszerint a XXIV-ek s híveiknek egyenesen személyük és személyes érdekük miatt nem sükerült olly térre lépniük, mellyen a Hazának és nemzetiségünknek nagy szavakban ajánlhatott szolgálataikat tettlegesítve szemlélhetnék. Hogy elvek is forognak fen, legalább szinleg, az világos! Azon népérdeki irány, melly a mart. 4-dikei alkotmányon átvonul, hogyan is tetszhetnek azon föunaknak, kik az illyetén javítások és újítások ellen pár év előtt annyira öröködtek? S hogy nem tetszik, könynyen megmagyarázható, mivel általa nekik kedvező régi kiváltságaik és szabadalmaikban ugyancsak korlátoltatnak; azon kiváltságok- és szabadalmakban egyébiránt, mellyeket épen a XXIV-ek sem czélszerü reformok, sem önkéntes engedmények által magoknak, részben legalább, mikor még ideje volt, biztosítni, sem 1848-ban — nem mondjuk, férfiasan — védni nem tudtak, de védni csak meg sem kisértették! S ők, kik a viharos két éven át biztosba vonulva nézték, mint ingadozók a trón, mint viharzék a hon: most, midőn elmúlt a förgeteg, izgatni, s azon szerepet, mellyet egykor béke- és rendháboritónak neveztek önmaguk, nem tartózkodnak magokra vállalni! Mint látjuk, ők valóban azt hiszik, miszerint azon kiváltságok és előjogok boldog korszaka még visszaidézhető, hogy a kasztok külön fokozatai, mellyeken vannak emberek, kik nem emberek, újból felállíthatók !... Szép, de kába álmok, mellyek megvalósítása még a tegnapi bécsi levelünkben érintett külpártfogás mellett is alig lesz többé utolérhető. A magyar ember A FESTI NAPLÓ HATÁRA. A TARDI-HÁZ. Eredeti beszély írta E * * * Vége. . Néhány hét telt el ismét a hazára s a Tardi-családra nézve egyiránt siralmas évben. Ezalatt Lajos úr házának épebb szárnya fedél alá került. Béla örökségének egy részét s a munkával töltött napok megtakarított szerzeményét ajánló fel a leégett ház urának, hogy e szerény öszveggel szedné rendbe parlag gazdaságát. — Az ugaron hevert földek nagyrésze haszonbérbe adatott, Márton keze alatt csak annyi hagyatván meg, a mennyit Lajos ur majorsága megbirt, így a heverő cselédség lézengő serge is megkevesittetett. — Tegyen amire úgy, amint jobbnak látja, mondá sokszor Lajos barátunk a Márton gazdával tanakodó nevelőnek , hiszen úgyis vége már az uraságnak, koldusbotra juttatott bennünket a pozsonyi diaeta. Klárika még mindig a lelkész házában lakott. Mint saját leányát szerette et a lelkész neje, ki rég eltemette egyetlen gyermekét. Klárika, ki ez idő alatt a ház gazdaságát vette keze alá, a gyermeki kedély kegyeletével ragaszkodott a jámbor öregekhez. Egy új élet nyílt meg előtte, eddig nem ismert örömeivel; a háztartás apró bajai, a kedves gondok, visszaadók lelkének ruganyosságát, ajkaira ismét felszállt a mosoly és derültebb képek foglalák el lelkét. Mint a szent irás szorgalmas Máriája, egyre foglalkozott a mi hajadonunk; első volt a háznál a ki fölébredett, és a tisztán tartott háznak udvarára csengő hangjával lecsalta a galambot. Mint örült, ha körülröpkedék, ha vállára repültek a galambok s ha a legszelídebb keze fejére ült. Ez egy tiszta hószinü kis galambka volt. Mi boldog napok voltak ezek Klárikára nézve! Élte e napok közben zajtalan, csendesen folyt, mint a rejtett völgynek tiszta kis patakja, mellynek habjaira nem zug le a vihar. A csendes boldogság képe állt előtte a jámbor emberekben, kik a múlt időknek emlékéből szőtték a jelen napoknak megelégedését. Az öreg lelkész ajkán élt az igazság; sok üdvös tanítás magva hullt szivébe, midőn a kandalló mellett öszegyültek. De szép estéknek emléke élni fog. Szivdobogva várta leszállói az estet mindig, mert ekkor hozzá eljövének testvére és Béla. Egy illy estén, szokás szerint, körülüléli a pattogó kandallót. Kán az őszi szél zúgott a lombját vesztett fák ágai közt s egy két száraz avart sodort a fak megrezdült ablakára. Az ég csillagai félénken elbújtak, fekete szárnyakon közeledett a zivatar s nemsokára a zápor nyargalta végig dühös vágtatással az országutat. Illy estében önkéntelen lepi meg a kedélyes embert a megemlékezés s a nyugalomnak azon érzetével, mellyet a biztos tető nyújt, a bús elmerülés szövetkezik gyakran össze. Mintha a kin dúló vész múltúak szenvedélye volna, mintha a hajlongó fák ágainak zúgásában mi aküzdelmeinkre ismernénk, a múltra szálló lélek elfogultan hallgatja az elem viadalát s közelebb simul azokhoz, kiket övéinek mondhat. Az ősz lelkész nyugalommal és meleg tekintettel nézett a körötte ülő családra; jobbjával a figyelő Dezső arczát simogató, mig balja Klárika kezében nyugodott. Béla kezében betéve volt a könyv s egész figyelemmel hallgatá a lelkészt, a ki életének gazdag szerzeményét osztá meg velek — dús tapasztalásig — Majd ha egykor, mond, az Úr magához szélit, irataim közt meg fogod lelni kedves Béla öcsém, éltem történetét. Mindenem reád száll, de az örökségnek ez a legjobb része, mert megismerheted abból az életet. Nekem is jutott egy rész az emberiség osztályából a fájdalomból, mert az életben bitor játékot űz a bűn, — mindazáltal kedves gyermekeim, az én életemnek tele még sem rideg, velem lakik régen a megelégedés s, mi az élet kincse, a szív nyugodalma. Mert én lírai—mnon becsülettel jártam, mert kötelességem mindig teljesíteni. — Aki nem ismeri a világ járását, nem tudja, hogy az úgynevezett nagyvilág zajában mennyi sóhaj támad, és hogy a külső fény mennyi nyomort takar; nem tudhatja, hogy mit örömnek nevezünk, az a nagy világban ismeretlen világ, mi ott nem nyithatik, a hol az érzékiség verte fel búrjánál,hogy ott nem lakhatik a csendes nyugalom hol a véteknek fertője van. Lent, a társaságnak szerényebb körében foganszik az öröm s a megelégedés. Igaz, hogy itt sokszor kényezik az erény, hogy a csendes völgyre sokszor leszakad a béreznek lavinája, de a völgy ölében mégis többször honol a csend, a nyugalom, mint a bérez tetején. — Vajha kedves lyányom — folytató néhány percz után, Klárikához fordulva a jólelkü lelkész — vajha el ne hagynád soha ezt a házat, melly nem a nyugtalanító vágyak tanyája; vajha megtanulnád, mi kevés kell arra, hogy az ember boldog, elégedett legyen! — Ó az én vágyaim nem röpködnek már fen, felelé Klárika ; a mit elérhetek, az a kívánságom. Bélának és önnek köszönhetem mindezt. A lelkész Klárika pirosuló arczán nyugtató meg atyai tekintetét. A leány lehunyt szemekkel ült mellette, reszkető keze keblének nyugtalanságát árulá el. Béla gondolatiba sülyedve lapozott a térdén heverő könyvben. Néhány pereznyi csend állott be, melly alatt a lelkész a leány gondolatának menetét látszott kisérni s egy szelíd mosoly ült félig nyilt ajkain, mellyekröl harmatkint hullt a hajadon szivébe minden szó. — Egy reményem van még az életben, szólt az ősz, Klárika jobbját kezébe véve, hogy a hajlam , melly Béla iránt éled, szerelemmé fejtilt ki szívedben, s hogy atyád előítéletén nem fog megtörni Béla boldogsága. — Hisz én Bélát most is szeretem, mond nyilt szívvel s önfeledve a lány. Béla az öröm felkiáltásával térdelt a szeretett hajadon elé, kinek könyei permeteztek le az ifjú képére. Felettök áldó karokkal állott az ősz lelkész. Elvonult a vihar, s Béla egy mennyországgal boldog kebelében tért csendes lakába. Lajos úr rég aludt s nem sejté a jámbor, hogy míg a zivatar megszaggatá házának új zsupfedelét, az alatt praerogativája ismét csorbát szenved s hogy t. i. két szív, nem ugyan felőle, de nélküle határoz. Másnap a lelkész, Klárika és Béla előadták neki a szivszövetséget. Iszonyú haragra lobbant a nemes úr. Eleinte nem akart hallani semmit a házasságról, a minek pedig el nem lehet maradni, ha azt akarjuk, hogy kis beszélyünk vége szomorú ne legyen. — Kitagadlak leány minden örökségből, fenyegeté Lajos barátunk Klárikát. De ez mind nem használt; végre is áldását adta gyermekére. — Legalább csak még is armálisod volna, szokta mondani a boldog vének gyakran. Béla és Klárika mosolyogva néznek ilyenkor egymásra. ) Lásd FESTI NAPLÓ 70 71. 72. 73 74. 75 és 76-d. szám.