Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-12 / 77. szám

1850. első évi folyam. -----­—■——­ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve. Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr.­­ Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 1 7 „ 20 „ „ Egyes szám — „ 4 „ „­­ 77. Szerkesztési iroda : Uri­ utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szerda, junius 12-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit­sora 4. pengő krajcrárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magánviták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Előfizetési figyelmeztetés P E­ S T I W A P t Ó 1850. másod-félévi folyamára. -------®®------­ Irányunkat t. olvasóink ismerik. Az e szavakban fejezhető ki röviden: BIRODALMI EGYSÉG. ALKOTMÁNYOSSÁG. NEMZETISÉG. A birod. alkotmány mielőbbi megtestesítésére hatni, a MAGYAR nemzetiséget emelni, de a birodalom- s különösen hazánkbeli többi nemzetiségek egyenjogúságát is tiszteletben tartani. Intézkedtünk — és reméljük, hogy intézkedésünknek kellő sikere leend — miszerint Bécsből, Berlinből, Hamburg- és Londonból eredeti levelezésekkel érdekesítsü­k lapunkat, Pa­k­sból pedig egy másik levelezőnk is ígérkezett. Az előfizetési feltételek lapunk homlokzatán olvashatók. — Helyben előfizetést elfogad KIADÓ-HIVATALUNK és EMICH G. ur könyvkereskedése. Vidéken leendő árulását egyes számainknak jövő júliustól kezdve: ARAD, DEBRECZEN, GYŐR, KOLOZSVÁR, NAGY­VÁRAD és SZÉKES - FEJÉRVÁR városokra szo­rítottuk. Ingyen mellékletképen adunk ezentúl MINDEN hivatalos RENDELETET (az ívekre terjedőt sem véve ki, mint péld. a VÁLTÓRENDSZABÁLY volt), és MINDEN KÖZÉRDEKŰ hirdetményt, a hivatalos lap után, nagy k­ edrétben úgy, hogy t. előfizetőink azokat, ha tetszik, külön füzetekbe köttethetik össze. Budapest, június 12-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Pak­s, jun. 8. Azon hír, miszerint a bizottm­ányi tagok három­negyede az elnöki fizetés fölemelése el­len nyilatkozott, kedvezőtlenül hatott a cursusra. .A törvényhozás a száműzési­ törvényt ma bevégezte. Az ellenzék ezúttal is 329 szóval 313 ellen vesztett. Az Evénement hírlap vád alól fölmentetett. Paris, jun. 9. (Megérkezett Bécsbe 20 óra alatt). Az elnök és valamennyi miniszter St-Quentinbe utaz­tak a vaspálya megnyitására. Számos újabb elfogalás történt. Vasárnapi börze: 92 frank 15 cent. Mainz, jun. 8. Valamennyi vádlott felmentetett. London, jun. 7. Consols 96!ár %• Havannah, máj. 20. Lopez, expeditiójának egy ré­szével már Cardinal-Cubában partra szállt. Hiába­ csak kiüti a szeg magát a zsákból. Mi keveset szóltunk mindeddig az ápril 4-dikei hí­res Memorandumról. Irántai véleményünket kimondot­tuk akkor, midőn azt közlöttük, néhány rövid sorban, s azóta, hacsak mellékesen nem merült fel lapunkban a XXIV-ek emlékezete, mi pihenni hagytuk őket a szerzett és szerzendett határaikon ! Igen jól tudtuk, és tudjuk, hogy azóta bennünket s lapunkat nem szűntek meg párthiveik által uton-útfélen azzal gyanusítni, hogy mi anti-magyar irányban mű­ködünk, hogy magyar nemzetiségünk elnyomására tö­rekedünk, hogy — természetesen bennök és általok — a hazai legszentebb érdekeket támadjuk meg, sat, sat, mert — s ezen mi nem csodálkozunk — a gyanú­sítás drágalátos mesterségét ez urak közöl sokan igen jól értik; a maguk hibáját, bűnét másra kenni, igen jól megtanulták. A minthogy a pártpolitika már csak így megyen. Mindezt mi meglehetős keresztényi türelemmel elvi­seltük. Nem hittük ugyan soha, és nem kiendjük soha, hogy a XXIV-ek és követőik akár tiszta hon- és nem­zetiség-szeretettől , akár dynasztiáhozi ragaszkodástól vezéreltetve, iparkodnának ismét a kormány­ gyeplőt kezükbe kerítni. Nem; e hitünket azon urak legtöbbjeinek múltja végkép eltemette, de akartunk várakozni, hogy a nagy közönség, mellynek egy része igen soká elszenvedi, ha szemébe aranypor helyett homokot szórnak, kitö­rölje kissé pillái közöl a fövényt, s tisztábban látva, kiábránduljon! Mert viszont azt erősen hittük, hogy teljesülni fog rajtuk e magyar példabeszéd: „Kiüt a szeg a zsákból!“ Azok, mik tegnap közlött bécsi levelünkben a XXIV. fourra vonatkozólag foglaltatnak, ollyanok, hogy sok jámbor, könnyen hivő magyart képesek meglepni. De minket legkevesbbé sem leptek meg. Mi azokat csak újabb adatul tekinthetjük, melly meg­erősítsen azon hitünkben, hogy Haza és Nemzetiség, a nép közjólléte, alkotmányos szabadság csakugyan já­rulékos dolgok azon uraknál — mindörökre! Magán­levelü­nk is van a birodalmi székvárosból. Egész terjedelmében nem közölhető, de annyit mond­hatunk belőle, miszerint a XXIV-ek­ s híveiknek egye­nesen személyük és személyes érdekük miatt nem sü­­kerü­lt olly térre lépniük, mellyen a Hazának és nem­zetiségünknek nagy szavakban ajánlhatott szolgálatai­kat tettlegesítve szemlélhetnék. Hogy elvek is forognak fen, legalább szinleg, az világos! Azon népérdeki irány, melly a mart. 4-dikei alkot­mányon átvonul, hogyan is tetszhetnek azon föunak­­nak, kik az illyetén javítások és újítások ellen pár év előtt annyira öröködtek? S hogy nem tetszik, köny­­nyen megmagyarázható, mivel általa nekik kedvező régi kiváltságaik­ és szabadalmaikban ugyancsak kor­­látoltatnak; azon kiváltságok- és szabadalmakban egyéb­iránt, mellyeket épen a XXIV-ek sem czélszerü re­formok, sem önkéntes engedmények által magoknak, részben legalább, mikor még ideje volt, biztosítni, sem 1848-ban — nem mondjuk, férfiasan — védni nem tudtak, de védni csak meg sem kisértették! S ők, kik a viharos két éven át biztosba vonulva nézték, mint ingadozók a trón, mint viharzék a hon: most, midőn elmúlt a förgeteg, izgatni, s azon szerepet, mellyet egykor béke- és rendháboritónak neveztek önmaguk, nem tartózkodnak magokra vállalni! Mint látjuk, ők valóban azt hiszik, miszerint azon kiváltságok és előjogok boldog korszaka még vissza­idézhető, hogy a kasztok külön fokozatai, mellyeken vannak emberek, kik nem emberek, újból felállítha­tók !... Szép, de kába álmok, mellyek megvalósítása még a tegnapi bécsi levelünkben érintett kül­pártfogás mel­lett is alig lesz többé utolérhető. A magyar ember A FESTI NAPLÓ HATÁRA. A TARDI-HÁZ. Eredeti beszély írta E * * * Vége. . Néhány hét telt el ismét a hazára s a Tardi-családra nézve egyiránt siralmas évben. Ezalatt Lajos úr házának épebb szárnya fedél alá került. Béla örökségének egy részét s a mun­kával töltött napok megtakarított szerzeményét ajánló fel a leégett ház urának, hogy e szerény öszveggel szedné rendbe parlag gazdaságát. — Az ugaron hevert földek nagyrésze ha­szonbérbe adatott, Márton keze alatt csak annyi hagyatván meg, a mennyit Lajos ur majorsága megbirt, így a heverő cselédség lézengő serge is megkevesittetett. — Tegyen amire úgy, amint jobbnak látja, mondá sok­szor Lajos barátunk a Márton gazdával tanakodó nevelőnek , hiszen úgyis vége már az uraságnak, koldusbotra juttatott bennünket a pozsonyi diaeta. Klárika még mindig a lelkész házában lakott. Mint saját leá­nyát szerette et a lelkész neje, ki rég eltemette egyetlen gyermekét. Klárika, ki ez idő alatt a ház gazdaságát vette keze alá, a gyermeki kedély kegyeletével ragaszkodott a jám­bor öregekhez. Egy új élet nyílt meg előtte, eddig nem ismert örömeivel; a háztartás apró bajai, a kedves gondok, vissza­­adók lelkének ruganyosságát, ajkaira ismét felszállt a mosoly és derü­ltebb képek foglalák el lelkét. Mint a szent irás szor­galmas Máriája, egyre foglalkozott a mi hajadonunk; első volt a háznál a ki fölébredett, és a tisztán tartott háznak udvarára csengő hangjával lecsalta a galambot. Mint örült, ha körü­l­­röpkedék, ha vállára repültek a galambok s ha a legszelídebb keze fejére ült. Ez egy tiszta hószinü kis galambka volt. Mi boldog napok voltak ezek Klárikára nézve! Élte e napok közben zajtalan, csendesen folyt, mint a rejtett völgynek tiszta kis patakja, mellynek habjaira nem zug­ le a vihar. A csendes boldogság képe állt előtte a jámbor emberekben, kik a múlt időknek emlékéből szőtték a jelen napoknak megelégedését. Az öreg lelkész ajkán élt az igazság; sok üdvös tanítás magva hullt szivébe, midőn a kandalló mellett öszegyültek. D­e szép estéknek emléke élni fog. Szivdobogva várta leszállói az estet mindig, mert ekkor hozzá eljövének testvére és Béla. Egy illy estén, szokás szerint, körülüléli a pattogó kan­dallót. Kán az őszi szél zúgott a lombját vesztett fák ágai közt s egy két száraz avart sodort a fak megrezdült ablakára. Az ég csillagai félénken elbújtak, fekete szárnyakon közeledett a zivatar s nemsokára a zápor nyargalta végig dühös vágtatás­­sal az országutat. Illy estében önkéntelen lepi meg a kedélyes embert a meg­emlékezés s a nyugalomnak azon érzetével, mellyet a biztos tető nyújt, a bús elmerülés szövetkezik gyakran össze. Mintha a kin dúló vész múltúak szenvedélye volna, mintha a haj­longó fák ágainak zúgásában mi aküzdelmeinkre ismernénk, a múltra szálló lélek elfogultan hallgatja az elem viadalát s köze­lebb simul azokhoz, kiket övéinek mondhat. Az ősz lelkész nyugalommal és meleg tekintettel nézett a körötte ülő családra; jobbjával a figyelő Dezső arczát simogató, mig balja Klárika kezében nyugodott. Béla kezében betéve volt a könyv s egész figyelemmel hallgatá a lelkészt, a ki életének gazdag szerzeményét osztá meg velek — dús ta­pasztalásig — Majd ha egykor, mond, az Úr magához szélit, irataim közt meg fogod lelni kedves Béla öcsém, éltem történetét. Mindenem reád száll, de az örökségnek ez a legjobb része, mert megismerheted abból az életet. Nekem is jutott egy rész az emberiség osztályából a fájdalomból, mert az életben bitor játékot ű­z a bűn, — mindazáltal kedves gyermekeim, az én életemnek tele még sem rideg, velem lakik régen a megelé­gedés s, mi az élet kincse, a szív nyugodalma. Mert én lírai—­mnon becsülettel jártam, mert kötelességem mindig teljesíteni. — A­ki nem ismeri a világ járását, nem tudja, hogy az úgy­nevezett nagyvilág zajában mennyi sóhaj támad, és hogy a külső fény mennyi nyomort takar; nem tudhatja, hogy mit örömnek nevezünk, az a nagy világban ismeretlen világ, mi ott nem nyithatik, a hol az érzékiség verte fel búrjánál,hogy ott nem lakhatik a csendes nyugalom hol a véteknek fertője van. Lent, a társaságnak szerényebb körében foganszik az öröm s a megelégedés. Igaz, hogy itt sokszor kényezik az erény, hogy a csendes völgyre sokszor leszakad a béreznek lavinája, de a völgy ölében mégis többször honol a csend, a nyugalom, mint a bérez tetején. — Vajha kedves lyányom — folytató néhány percz után, Klárikához fordulva a jólelkü lelkész — vajha el ne hagynád soha ezt a házat, melly nem a nyugtalanító vágyak tanyája; vajha megtanulnád, mi kevés kell arra, hogy az ember bol­dog, elégedett legyen! — Ó az én vágyaim nem röpködnek már fen, felelé Klá­rika ; a mit elérhetek, az a kívánságom. Bélának és önnek köszönhetem mind­ezt. A lelkész Klárika pirosuló arczán nyugtató meg atyai tekin­tetét. A leány lehunyt szemekkel ült mellette, reszkető keze keblének nyugtalanságát árulá el. Béla gondolatiba sülyedve lapozott a térdén heverő könyvben. Néhány pereznyi csend állott be, melly alatt a lelkész a leány gondolatának menetét látszott kisérni s egy szelíd mosoly ült félig nyilt ajkain, mellyekröl harmatkint hullt a hajadon szivébe minden szó. — Egy reményem van még az életben, szólt az ősz, Klá­rika jobbját kezébe véve, hogy a hajlam , melly Béla iránt éled, szerelemmé fejtilt ki szívedben, s hogy atyád előítéletén nem fog megtörni Béla boldogsága. — Hisz én Bélát most is szeretem, mond nyilt szívvel s önfeledve a lány. Béla az öröm felkiáltásával térdelt a szeretett hajadon elé, kinek könyei permeteztek le az ifjú képére. Felettök áldó karokkal állott az ősz lelkész. Elvonult a vihar, s Béla egy mennyországgal boldog kebe­lében tért csendes lakába. Lajos úr rég aludt s nem sejté a jámbor, hogy míg a zivatar m­egszaggatá házának új zsup­­fedelét, az alatt praerogativája ismét csorbát szenved s hogy t. i. két szív, nem ugyan felőle, de nélküle határoz. Másnap a lelkész, Klárika és Béla előadták neki a szivszö­­vetséget. Iszonyú haragra lobbant a nemes úr. Eleinte nem akart hallani semmit a házasságról, a minek pedig el nem le­het maradni, ha azt akarjuk, hogy kis beszélyünk vége szo­morú ne legyen. — Ki­tagadlak leány minden örökségből, fenyegeté Lajos barátunk Klárikát. De ez mind nem használt; végre is áldását adta gyermekére. — Legalább csak még is armálisod volna, szokta mondani a boldog vének gyakran. Béla és Klárika mosolyogva néznek i­lyenkor egymásra.­ ­) Lásd FESTI NAPLÓ 70 71. 72. 73 74. 75 és 76-d. szám.

Next