Pesti Napló, 1850. augusztus (1. évfolyam, 119-143. szám)

1850-08-01 / 119. szám

LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. XXVI. , Bécs, jul. 28. Azon két szó „ostromállapot megszünte­tése“ olly varázshangzattal bir, — azon gondolat, hogy valahára a rendes alkotmányos élet templomába léphetünk, mellynek kapuja elött olly soká kelle államunk vagytelt szi­vünkkel: e gondolat, mondom, olly valami igéző, hogy va­lahányszor újra feltűnik, mindannyiszor újra meg újra hitelt adunk neki, ámbár már olly gyakran láttuk ebbeli reményün­ket semmivé szétfolyni. Mai lapok ismét egész bizonyossággal h­í­vetik a Neuigkeitsbureau tudósítása szerint, hogy a helybeli ostromállapotnak igen rövid, idő múlva vége leertd, a mellett a dolgot olly körülménn­esen beszélik el s annyi részletet hoz­nak fél, hogy az ember szinte kénytelen hinni, hogy a mi annyiszor hazugság volt, ez egyszer tán mégis igazsággá fog válni. Egyébiránt a dolog ez egyszer­in­t azért is valósznít­­ebb, mert az ostromállapot o­ly módom megszüntetése, mint azt a nevezett lapok a közel­jövőben gyaníthatják , inkább kí­sérlet leend , mint végképe a megszüntetés , mert a kormány nyíltan kimondaná, hogy a legközelebbi nyugtalankodás al­kalmával ostromállapot kománk ismét be fog köszönteni. De ettől bizony nem tartunk ; a múlt két év igen igen tanulságos volt, és lesz a népnek annyi józan esze, hogy nem fogja az alkalmatlan vendéget, ha csakugyan elhagy, visszatérésre kényszeríteni.­­ Egyébiránt ugyan ama forrás szerint, még az ostromállapot megszüntetése előtt s így már igen rövid idő múlva, sajtótörvényünkhöz egy toldalék fog megjelenni; minthogy pedig eddigelé az esküdtszékek összetételére még semmi előkészület nem létezik, sőt azokról még csak szó sincs, alkalmasint valósulni fog azon általunk már régebben közlött hír, miszerint a minisztérium szándékában van, a saj­tó pereket nem az esküttszékek, hanem a közönséges törvény­székek által eldöntetni. Mindegy! A­ki nagyon éhezik, az akkor is örül, mikor a falat helyett falatkát kap! „Hol van hát?“ kérdjük Vörösmarty Petikéjével. Hogy székvárosunkat különösen érdeklő ügyekre térjek, mindenek előtt azon jótékony hatásról kell szólnom , mellyet a mai amnestia szült. Ünnepet ülünk ma, de ünnepet fáklya és zene nélkül, csak bent a keblek mélyében vígan lobog a hála áldozattüze s zene gyanánt számtalan boldogított áldásszavai hangzanak. Soká siűlödtek ők, d­e szerencsétlen áldozatai a forradalomnak, de a ki a nap éltető sugarait viszontlátja, könnyen feledkezik meg az éji homályról, melly eddig óráit befátyolozá. — Egy Isten mutatta meg kormányunknak az utat, mellyen most járni kezdett; bár oldala mellett maradna ez Isten még ezentúl is , hogy az egyszer kezdett utat soha el ne hagyja. — Kerületi törvényszékeink — ha igy nevezhetni a mi „Be­­zirks-Gericht“einket—élénken mozognak s jövő kedden ezek­nek egyike különösen érdekes pert fog tárgyalni, melly igen gazdag s ismeretes háziúr ellen hamis eskü miatt indíttatott meg. Mint az illető kerületi orvostól tudom, a Neubau és Ma­riahilf külvárosi törvényszéknél a magányfogsággal — Ein­zelhaft — kismértékben tettek már kísérletet, melly azonban nem igen kedvező eredményt nyújtott. A foglyok, anélkül hogy egyik a másikkal beszélhetett vagy általában közleked­hetett volna, egymásután mind megbetegedtek ; most foglal­koztatni akarják azokat valami kézi mű­vel, miután a magány­fogság tán tűrhetőbb leszen , — csak az a baj, hogy nehéz lesz illy foglalkozást kitalálni, minthogy köztudomás szerint a foglyoknak kést vagy más vágó eszközt kezükbe adni nem szabad. Debreczen, jut. 27. Sietek önökkel közleni az igazságügyi minisztérium által legközelebb a Szathmár megyei törvényszékhez, s az ezen tör­vényszék területében fekvő három I-sö osztályú, és hat Il-od osztályú járásbíróságokra kinevezett tiszti egyének névsorát, melly következő: A Szathmár megyei törvényszéknél: Elnök : Gabányi Sándor. Ülnökök : Mándi Péter, Fogarassy László, Szuhányi Ferencz, Domahidi Gedeon, Nagy Dániel, Noék János, Kovács Eduárd, Laky Sándor, Puskás Tivadar. Ülnökök a nagy­bányai osztálynál: Kende Gusztáv, egy­szersmind helyettes elnök, Jendrassek Antal, Glanzel Károly, Torday István. Törvényszéki jegyző: Gyulay Antal. Törvény­­széki jegyző a n.-bányai osztálynál: Haracsek Ignácz. Iktató: Bakó József. Iktató: egyszersmind kiadó és levéltárnok a n.­­bányai osztálynál: Salmon Norbert. Törvényszéki kiadó : Fin­­tay Károly. I. A n.-károlyi I-sö osztályú járásibíróságnál: Járásbiró: Sántha Imre. Helyettesek: Zanathy Mihály. Moson György. II. A m­áté­szalkai II-od osztályú járásban: Járásbiró : Brezanóczy Lajos. Helyettes : Tamássy Gusztáv. II. A fehér-gyarmathi 11-od osztályú járásban : Járásbiró : Vályi János. Helyettes: Jékey Kálmán. IV. A csengeri II-od osztályú járásban Járásbiró: Boros Ádám. Helyettes: Osváth József. V. A szathm­ári I-sö osztályú járásbíróságnál. Járásbiró: Kende László. Helyettesek: Fáy Imre, Nagy Elek, Békessy Károly. VI. Az erdődi II od osztályú járásban: Járásbiró : Zsiga György, helyettes : Bartók Antal. VII. A nagybányai I-sö osztályú járásban­­: Járásbiró : Matolcsi Károly, helyettes: Nyirő József. VIII. A felső-bányai Il-od osztályú járásbíróságnál: Járásbiró: Farkas János, helyettes: Seicz János. IX. A szinyérváraljai Il-od osztályú járásban : Járásbiró : Katona József, helyettes: Mikolay Antal. Helyén hiszem egyúttal megjegyezni, miszerint igazság­ügyi biztos Szerdahelyi Pál ur , m­­a rendezésére bízott hét megye és hajdú­ városok felosztása, mint szinte a törvény­kezési tekintetben alkalmazandó bírák kinevezése iránti terve­zetet az igazságügyi minisztériumnak már fölterjesztette, s miszerint Bihar megyében, és a debreczeni törvényszék területében a bíróságok az új szerkezet és perrendtartás szel­lemében már munkálkodnak; Szabolcs megyében pedig f. hó (jul.) 31 -én­ és Szathmárban aug. 14-én fogják a bíróságok megkezdeni munkálkodásukat. — Arad, Csanád, Csongrád és Békés megyékre nézve a bíróságokat illető tervek szinte föl­­terjesztvék az igazságügyi minisztériumhoz, s bizton hiszem, hogy azok létesítése a legközelebbi augusztus hóban szinte be fog következni, tévedéseit és kínait . . . valóban örömest teendőm őt egész életem társává. A sors nem akarta, jobb így, talán. Ő Euge­­niot szereté, és ez, karjai közt halt meg. Atyja és fivérei kénytelenek voltak kibujdosni hazájukból, s ama szegény csa­lád , minden emberi segélytől megfosztva, életben maradt, hogy éljen, ki tudja mikép . . . könyeiből. íme, oh szabad­ság, egy másik áldozatod. Tudod-e Lorenzo, hogy könyezve írok, könyezve, mint egy gyermek? ... Oh igen, mindig sok bajom volt a semmirekellőkkel, s ha ollykor erényes emberre akadtam, mindig szánakoznom kellett fölötte. Isten veled, Isten veled! Október 18-dikán. Michéle m­eghozá Plutarchoszt, vedd érte köszönetemet. Mondá, hogy más alkalommal valami más könyvet fogsz kül­deni, mostanra elég. Az isteni Plutarchoszszal fogom vigasz­talhatni magamat az emberiség bűnei s ínségei felett, oda fordítván szemeimet ama kevés dicsőkre, kik az emberi nem nagyaiként, annyi század , annyi nemzedék után, fenmarad­­nak. Csak attól tartok, hogy lefosztván rólok azon méltósá­got, mellyel a történet, s azon tiszteletet, mellyel a régiség iránt viseltetünk, nem sok okom lesz magasztalni sem a ré­gieket, sem a mostaniakat . . . emberi fajzat! Október 23-kán. Ha valaha szabad volt nyugalmat remélnem, fölleltem azt, a Lorenzo. A lelkész, az orvos, s minden ismeretlen halandó a föld e zugocskájában gyermekkorom óta ismernek és szeret­nek. Bár mint szökevény élek itt, körülfognak mind, miként ha nemes, de szilaj vadat akarnának megszelídíteni. Még most fel sem veszem őket. Valóban nem tapasztaltam annyi jót az em­berek részéről, hogy iratotok első pillanatra bizalommal lehes­sek , de úgy élni, mint a zsarnok, ki borzadozik és remeg, hogy egyik perezről a másikra meggyilkolják, lassú, gyalá­zatos halállal küzdésnek tetszik énnekem. Velük együtt ülök délben a templom előtti boglária alatt, olvasva nekik Lükur­­gosz és Timoleon életét. Vasárnap körém tolakodott a sok pár, kik, bár semmit sem értenek, tárolt szájjal hallgaták olvasáso­mat, úgy hiszem, a vágy, tudni a m­urt idők történeteit, gyer­meke minszeretetünknek, melly áltatni akarná magát s meg­­hosszabbítni az életet, egyesítvén bennünket a már nem lé­tező emberek­ s dolgokkal, azokat, hogy úgy mondjam , sajá­tunkká tevén. Képzelődésünk szeret bolygani az eltűnt száza­dokon s egy más világot beírni. Minő szenvedélylyel beszélte el nekem ma reggel egy agg földmívelő életét a falu azon lelkészinek, kik gyermekkorában éltének f elmondd a har­­minczhét év előtti zivatar okozta károkat, éveit a bőségnek és az éhségért, minduntalan félbeszakasztva beszédét, s ismét fel­fogva azt, mentegetvén magát tökéletlen előadásáért, így si­­kerül felednem, hogy élek. T** úr, kivel te Páduában töl ismeretséget, meglátogatott. Mondá, hogy gyakran beszélgettél vele felőlem, hogy tegnap­előtt írtál neki. Ő szinte falura vonult, elkerülendő a nép első dühét, bár, igazat szólva, nem igen vegyült a közügyekbe. Felőle én úgy hallok beszélni, mint műveit elmént s igen be­csületes emberről; olly tulajdonok, mellyeket egykor retteg­tek s napjainkban nem szabad büntetlenül bírnunk. Viselete nyájas, arczulata nemes, beszéde érzésteli. Volt vele valaki, úgy hiszem, leányának jegyese. Derék, jó ifju lehet, de arcza mit sem mutat. Jó éjszakát. Október 24-kén. Végre nyakon ragadtam azon gonosz pórgyerkőczet, ki kertünket pusztította, levagdalván és letördelvén mindent, mit el nem os­ózhatott. Egy baraczkfán ült s én egy lúgos alatt valék ; vígan tördelő a még zöld ágakat, mert gyümölcs már nem vala rajtok: alig hogy körmeim közé jutott, el kezde ki­áltozni : Irgalom! Megvallá, miként több hét óta üzé­l go­nosz mesterséget, mert néhány hónappal azelőtt kertészünk fivére apjától egy zsák babot lopott. — S atyád lopásra tanít? — Hitemre mondom, uram, mind igy tesznek. - [-A Szabadon eresztem­, s midőn nyaktörőleg szökött át a sövé­nyen, utána kiáltani: íme a társaság kicsinyben, mind illyenek! Október 26-kán. Láttam őt, az isteni leányt, a Lorenzo, köszönet érezte. Ülve találtam őt, saját arczképe festésénél. Fölállt, üdvözelt, mintha ismerne, s parancsolt a szolgának: menne atyja után. Ő nem remélé, mond, hogy ön eljöend: künn lesz a mezőn s nem késik soká. Egy leányka szaladt ölébe, nem tudom, mit súgva fülébe. Lorenzo barátja, felese neki Tereza, ő az, kit az apa tegnapelőtt meglátogatott. T** úr az alatt hazajött,barát­ságosan fogadott, megköszönvén, hogy róla megemlékezem. Tereza azonban, kis öcsét kezén fogva, távozott. Látja ön, mondá, szobából kimenő leányaira mutatva, im, mind itt va­gyunk, úgy látszék kiejteni e szavakat, mintha éreztetni akarná velem, hogy hitvese hiányzik. Nem emlité ezt. Soká cseveg­tünk. Midőn távozni akarok, Tereza visszatért. Nem lakunk olly messze egymástól, mond, jöjön el ön ollykor esténkint velünk virasztani. Vidám szívvel tértem lakomba. —Mit? a szépség látmánya képes volna talán eloltani bennünk szegény halandókban min­den fájdalmat ? látod-e forrását az életnek rám nézve; valóban egyetlen, s ki tudja, nem gyászos-e! De ha már arra vagyok kárhoztatva, hogy lelkem szüntelen viharok közt hányattas­sák, nem mindegy-e ? Folytatju­k. ..........jul. 26-kán. Tisztelt szerkesztő ! Elszigeteltségemben ön becses lapjait kissé késecskén olvasom; ez oka, hogy csak most teszek né­mi megjegyzéseket a 91-dik sz. egyik czikkére, hol bécsi le­velezője a X-ik levél végén általános hírként irja, hogy nem sokára a protestánsoknak is az eddigieknél kiterjedtebb jogok fognak adatni s hozzá teszi: „csak ezek magok mozognának már valahára; igen helyesen mondá nekem a minap e tárgyra nézve egy kitűnő állású férfi: míg a protestánsok fel nem szó­lalnak , addig nincs valódi szükségük jogaik tágítására ; mi­helyt e szükség helyt foglal, azonnal kívánni fogják annak kielégíttetését.“ Bizonyossá tehetem a tisztelt levelezőt s a kitűnő állású fér­fiút , hogy oka a protestánsok hallgatásának nem az, mint ha nem volna valódi szükségük jogaik tágítására, hanem egye­dül az , hogy (s itt én leginkább csak az ágost. vallásuakról szólok) nincs mód és alkalom felszólalniok. Páratlan egyházi szervezeteket ugyanis b. Haimnan tesza. febr. 10-ki ismeretes rendelete a birodalmi alkotmányban kimondott egyenjogúság ellenére, habár ideiglen­es, halomra döntő akkor, midőn a kir. tetszvény eltörlesztésében olly nagy jogok adattak a r. kath­. clerusnak. Gyűléseik, hol szólhatnának, nyilatkozhat­nának , elvben ugyan eltiltva nincsenek, gyakorlatilag részint megsemmisítvék, részint a protestantismus kétlen elveivel össze nem egyeztethető alapra fektetvék. Maguk az egyes egyházak házi belü­gyeik elintézésére gyűlést csak engedelem mellett tarthatnak, de illy engedelem is csak ritkán adatik, így vannak az esperességek is, és tudok példákat, hogy az esperesek több ízben folyamodtak már gyű­lés­tarthatási en­­gedelemért, de mindeddig tagadó választ kaptak. Az egyház­kerületek püspökhelyettesei (kivéve a dunántúlit, ki gyűlést már tartott) kértek-e szabadságot gyűlés-összehivatásra, nem tudom, de vélem , hogy e tisztelt urak maguk is jól ér­zik állásuk ferdeségét. Hivatalaikba, mi eddig hallatlan volt, katonai hatalom által létetve, az egyház előtt ismeretlen uta­sítással ellátva, ismeretlen esküvel lekötve s miután forma dat esse fel, hivatalaikba az egyház által be nem iktatva, or­­dinatióra az egyháztól fel nem hatalmazva, lehetetlen hogy ne tudnák, miszerint bizalom igy feléjek nem zárulhat; e szerint természetes , hogy gyűlést, melly az érintett rendelet szabá­lyai szerint tartatva kánonszerü úgy sem lehetne, össze­lőni nem nagy kedvük lehet. Végre az egyetemes gyűlés, hol az egész testület nyilatkozhatott, egészen eltörlesztve. Hol nyilatkozzanak hát, kérdem, a protestánsok? hol mondják el méltó panaszaikat! Innen következtetheti a tisztelt bécsi leve­lező s a kitűnő állású férfiú, hogy a protestánsok mozogná­nak , ha mozoghatnának; felszólalnának, ha szólniok lehet­ne. S épen ezért, mert orgánumaik által kivonataikat nem nyilváníthatják s tenger már az elintézendő tárgy és ügy, ma­gán után m­egkisérték orvosolni bajaikat, s mit a bécsi lapok megírtak már , alázatos kérvénynyel folyamodtak egy magas állású urhölgyhöz, lenne ez közbenjáró , felsége­­s a mi­nisztériumnál , hogy a haynaui rendelet visszavétessék hely­reállításával a prot. autonómiának. E kérvény alá minden zaj nélkül gyűjtettek az aláírások s a leghitelesebben tudom, hogy egyik aláírásgyűjtő pap, valószínűleg paptársa által, csak azért, mert aláírásokat gyűjtött, följelentetve, az illető kato­nai kerület parancsnoksága által, nemcsak kérdőre vonatott, hanem az aláírások gyűjtésétől is azon hozzátétellel eltiltatott, hogy ismételt esetben hadi törvényszékileg fognak vele bán­ni, így sem nyilvánosan , sem magán úton nem nyilatkozhat­ván a protestánsok , miként tudhassa — pedig az érdekében állna — kívánataikat a kormány ? Ha azt mondaná valaki: ott vannak Bécsben a bizalomférfiak ! erre csak az szolgáljon sze­rény válaszul, hogy ezek tanácsa nyomán ajándékozza meg a protestánsokat bár legjobb egyházi szervezettel a cultusmi­­niszter úr, e szervezet a protestantismus kétlen elveinél fogva sokat csökkenne becsében azon egyszerű okból, mert — nem az egyháztól eredne. A protestánsok átlátták szervezetük hi­­ányait s azokat a márczius előtti időben elhárítani komolyan ügyekvének; de e szándékuktól a bekövetkezett körülmények által elüttettek. Ha tehát a cultusminiszter úr a protestánso­kon, miről nem kételkedem, segíteni akar: híja össze az egy­házat s értekezzék azzal, és csak azzal, mert a protestantis­mus nem azért szakadt el a r. katholicismustól, mivel a pápa Romában lakik, hanem elszakadt elv miatt s végelemzésben mindegy, akár Romában lakjék a pápa, akár Bécsben üljön bizalomférfiak alakjában. Remény­em, hogy férfiasan őszinte szavaimat a cultusmi­niszter úr s az érdeklettek bántalmai, minek szándéka tőlem távol volt, nem veendik. . . . .­­. Vácz , jul. 24. Óhajtanám, hogy önt e sorok oda haza ne találják, mivel akkor félnem kell, hogy a betegség még sem engedi kedves Montemorency-jába jöhetni. Csak tegnap kezdtem dolgozni. Tegnap előtt jöttem a gőzössel, megengedi, hogy fél nappal később indultam a mint ígértem, egy barátom kedvéért tör­tént, ki Váczig velem utazott, kevés áldozat a barátságért egy délután, ezért a költészetéért az életnek, melly szelíd, mint a patak folyása; könnyű, mint a repülő madár, s meleg mint a tavaszi nap, midőn ragyog; semmi sem hiányzik ezen költészetből, mivel az egész világ tele van vele. Tegnap délután vártam is kegyedet, meg is untam magamat. A várakozás a legunalmasabb dolog. Bementem tehát Váczra. Tudni akartam valamit a világról, mert a villában egészen meg­feledkeztem róla. Először is a kávéházba mentem, hogy vala­mi újsághoz jussak, ehhez a vendég­könyvéhez a politikai eseményeknek, mellyek beszállanak és kiköltöznek, mint a madarak, fészket raknak ereszeinkhez, s midőn elmennek, leverik a fészkeket is. Mentem a „Szarvasihoz, lelkem úgy kívánkozott valami újat olvashatni, mint a szarvas a forrásra.

Next