Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)

1850-09-16 / 156. szám

Elhiszem, sőt tudom, hogy szavaimra nem sokat, vagy épen semmit sem hajlanak azok, kiknél az erő és hatalom; de én azért elmondom, mit hazám, a kormány és a dynasztia érdekében jónak hiszek nemzetem részéről. Fáradozzék bármennyit a birodalmi igen munkás kormány e hon szervezésében, hacsak örökösen kivételes állapotban, örökös absolutismusban nem akarja tartani e nemzetet: fáradozásinak sükere csekély, igen csekély leend. A legjobb intézkedésre, melly vele, de nélküle történik, az alkotmányosságot megszokott Magyar jó szemmel nem nézend, azt jó kedvvel nem fogadandja, s csak kényszerülve teljesítendi. És ebben nem nagy a köszönet. Itt tehát országgyűlésre volna szükség. Az e lapok által hozni szokott bécsi levelek valamellyikében érintetett nemrég, hogy a minisztérium ez ország szervezési munkáját az országgyűlésre bízandó , mindenekelőtt a képviseleti rendszer kidolgozásával foglalkozik. Fölséges gondolat! ha így van. Egy másik lényeges tárgy volna: a magyar nyelv és nemzetiség tiszteletben tartása, mit az octregált alkotmánynál fogva is követelhet e nemzet. A többit az országgyűlés szépen elvégezné, mellyen, ha tiszta, jó, őszinte szándékot lát országa iránt a Magyar, szívesen pártolandja a minisztérium ezérszernek- s üdvöseknek elismert előterjesztésit. Röviden szólva: fő érdekében hiszem a birodalmi kormánynak a Magyar és hazája körül mielőbb aként intézkedni, hogy a nemzet aggodalmai minél hamarabb megszűnvén, e nagy és hatalmas ország egyik legkincsesebb kiegészítő része legyen a messze terjedő birodalomnak — mind anyagi,mind szellemi tekintetben. — Ezen intézkedés titka pedig nem fekszik olly mélyen, hogy azt kitalálni könnyű nem volna. Említettem is már czikkeim valamellyikében. „Akár nyugati, akár keleti politikára hajoljon a bécsi kabinet, ha Magyarországot teljesen megnyugtatni, s így a birodalomnak vonzalmasan megnyerni komoly szándéka: kövessen itt magyar politikát!“ Nagy Lajos és Korvin Mátyás alatt dicső és hatalmas volt a Magyar nemzet. Én erősen hiszem, hogy az lehet I-s. Ferencs József és Utódai alatt is—csak azok, kik sorsa intézésére hivatvák, úgy akarják nagyságát és dicsőségét, mint maga a Nemzet! Berlin, sept. 9-kén. 71. A kurhesseni dolgok olly érdekes fordulatot venek, hogy lehetlen nem szólanunk körülményesebben e kis 2150 mértföldnyi ország dolgairól, annál inkább, minthogy maga a herczeg individualitása már psychológiai szempontból is nem érdektelen. Öregatyja, európai hitű nevét annak köszöni, hogy alattvalóit az angol kormánynak, melly akkoriban katonák szükiben vala, egyenesen pénzért eladá, s igy unokáját e gyönyörű iskolában neveltetvén , alapját tévé le az utóbb mutatkozott jellemnek. Mondják erről, sőt ismeretes dolog, hogy kis országában nem volna senki, kit szeretne. Alattvalóit nem, mert jogosnak hiszi talán azon ellenszenvet, melly apja idejétől hagyományként maradt az utódokra, — udvari kegyenczeit nem, mert többször volt már alkalma ezek fálszeretetéröl meggyőződnie, s miilyen az ur, ollyan a szolga; tehát minden előforduló alkalomkor ezek is nem nagy próbáját tevék le bizalmuknak. — S katonái és hivatalosai nem kevésbé rontvák a többieknél, constitutiójuk által, melly már a marcziusi napok előtt a 700,000 létekből álló népet ébren tartá és az autocratia ebbe a legnagyobb nehézségeket gördité. — Illy módon a herczeg szive ridegen maradt, és még azon szerencsében sem részesült, mint más hatalmasok, hogy legalább kedvenczei által tiszteltetnék. S ó, hogy is szerethetné viszont emezeket, midőn választásában olly szerencsétlen! — midőn első tanácsnoka olly egyén, melly criminalis tette következtében, Poroszországban hivatalt soha többé nem viselhetett, s ha véletlenül miniszter nem volna, most alkalmasint a dolgozó szoba helyett, egy dolgozó házban ülne. — De kérdés, a herczeg, miért emel illyen embereket magas polezra ? Épen azon psychologiai okból, mert kihalt benne a szerelem, mert alkalmasint minden embert egyformának tart, s mivel nem hiszen az emberi erényben pessimistikai meggyőződésénél fogva, — Innét könnyen megítélhetők némelly tettei, mellyek többnyire minden tekintet nélkül vitetnek végbe. De érdekesek a hesseni dolgok most leginkább azért, mert könnyen megeshetik, hogy ezen bonyolódások Németország alkotmánya kérdésében fordulópontot képezendnek A herczeg t. i. miután Hassenplug által, sept. 2-án az országgyűlést feloszlatta , most az adót erővel fogja behajtatni, és hogy ezt teendi , mutatják comissariusa szavai, ki a Landstaendeknek azon naiv nyilatkozatot téve, hogy a herczeg jelenleg a képviselőktől nem kíván bizalmat, hanem-----pénzt. A feloszlott gyűlés pedig annál inkább félt adót ajánlani, minthogy a volt pénzügyminiszter Lometsch lemondása után, Hassenpflug vévé át, ezen tárczát is; pedig ismeretes, hogy az a tárczája egy második Danaisch hordója, és hogy őt pénzügyminiszterré választani, annyit teszen, mint bakot tenni kertésznek. Annyira ment már a dolog, hogy tegnapelőtt, midőn ostromállapot alá helyhező Kasselt a herczeg, az ebbeli placatumokat a policzia bérenczei sem akarók falra ragasztani, mint általában a hivatalosok vonakodának a felsőbb parancsoknak szót fogadni. Az egész ország oppisiót képez, és a katonaság sokkal erőtlenebb, — mert körében is nagy az ellenszenv — mintsem hogy bízhatna benne a herczeg. — Tehát mi fog történni? Az 1831-diki hesseni alkotmányban a 143—ik §. világosan mondja, hogy „semmiféle adó, sem direct sem indirect, a Landständek helybenhagyása nélkül, ki nem vettethetik; sőt ha egyenesen ezen helybenhagyás ki nem volna téve, az alattvalóknak jogaihoz tartozik, az adót megtagadni.“ Valószínűleg katonai erőt fog Hassenpflug használni az adó behajtására, — a nép pedig alkalmasint ellenszegülni és mint az erősebb rész — — győzni, ha a miniszter más módot nem lelne, a herczeg akaratát megtestesíteni. — A bécsi „Schluszakte“ 60-dik azt mondja: „A részesültek felhívására a szövetség fogja az alkotmányból netalán eredt tévelygéseket kiegyenlíteni.“ Hassenpflug bend tehát azon egyik részesült, ki felszólitandja a frankfurti „szoros tanácsot“ a rend és csend fentartására segítséget nyújtani, s ki kételkedik azon, hogy a frankfurti gyűlés , nem ragadandja meg legnagyobb örömmel ez alkalmat, először magát mint hatalmat mutatni, másodszor Hassenpflugunk, kedvenczének, kinek egyedül köszönheti Hessennek visszalépését az uniótól, barátságát tehes megmutatni. S ez leendőne a valódi bonyolódások kezdete, mert tudjuk, hogy a porosz kormány egyik nótájában kijelenté, miképp minden jogot egy reaktiváló Bundestagnak ebbéli tulajdonságában“ tagad. Ebből következik, hogy Poroszország békével nem nézhetné, ha a déli német tartományok frankfurti orgánumok által netalán az Aschaffenburg mellett felállított seregosztályt Hessenbe parancsoltatnak. A porosz kormány, ámbár maga interveniált kétszer 1849-ben, meg sem engedhetné, hogy a mostani körülmények közt, a szoros „tanács“ egész Németország orgánumaként beleelegyednék egy német státus dolgaiba, mert ez demonstrativ lenne a porosz „Unió“ ellen. De ha mégis megtörténnék ? Ekkor mi nem ítélhetnénk másképen, mint, hogy az egész hesseni dolog egy finoman kigondolt terv, alkalmat nyújtandó a közeledésre külsőleg is, az erősebb hatalmasságok közt. De ebbeli ítéletünket még vissza kell tartanunk, mivel a bonyolódás még csak kezdetben vagyon, és nagy könnyen kudarcot válhatnánk olvasóink előtt, ha mint bizonyost akarnánk felállítani, hogy csak kigondolt terv------, mivel éppen a mai hírek szerint, a porosz kormány a hessenit megintő, mikép elhamarkodott rendelései által, Németországban a rendet ne háborítsa. Ha a frankfurtiak csakugyan specifikus vélemény-külömbségüknél fogva szeretnének interveniálni aligha czért érendnének, mert Poroszország nem engedheti, hogy Baden — hol porosz katonaság fekszik — és Poroszország közt, egy más hatalom ereje némikép az összeköttetést elmesse. Mindenesetre a kurhesseni történtek, ébren tartják a kormányokat és bizonyosan valami újat szülendenek. Paris, sept. 8. A demokratás lapok igen fontos kérdés fölött vitatkoznak, melly az elnök ujabbi kirándulása alkalmával keringésbe hozott mendemondáktól minden fontosságot elvon. A National és a Peuple a Prme-nek háborút üzentek, mert ez a mostani törvényhozó testület időelőtti lemondása és a revisionális alkotmányozó gyűlés még 1851 -beni összehívása mellett nyilatkozik. Ami Girardini arra bírja, hogy az alkotmány világosan megsértessék, azon körülmény, hogy a közvélemény, úgy mint ez a lapokban, és a megyei gyűlésekben nyilvánul, az 1848-diki alkotmány ellen van irányozva. A köztársaságiak demokratiai, a legitimistáknak egy része legitim irányban, és a bonapartisták az elnöki hatalom meghoszabbítása értelmében kívánnának változtatni az alkotmányon. Ha a legitimisták és demokrata párt, legújabb időben , az alkotmányos status quo fentartását egész 1852-ig kívánják, ez csak opportunitás kérdése előttök, és nem elvbéli. Girardin így okoskodik: „ha a revisio kimondatik, és a törvényhozó testület visszalépvén, az alkotmány még 1851-ben átnézetik, az akkori alkotmányozó testület az elnöki hivatalt egészen eltörülheti az alkotmányból, és Napoleon Lajos 1852-ben kénytelen visszalépni. Ha pedig a revisio csak 1852-ben mondatik ki, ez csak akkor történhetnék, midőn az ifj elnök már ki van nevezve, és az 1852-diki alkotmányozó testületnek nehezebb leend az elnöki méltóságot megszüntetni, és ha tenné is, az alkotmányos szavazat megválasztottja könnyen túltehetné magát az alkotmányozó testület határozatán , mert olly centralizált országban, mint Francziaország, a végrehajtó hatalom roppant eszközökkel bír. Ha a revisio most mondatik ki, a legitimisták kezet fognának a köztársaságiakkal az elnökség megszüntetésére, mert tudják, hogy vagy Napóleon Lajos választatnék meg újra, vagy pedig Joinvilleig hivatnék az elnöki székre. A People és a National attól tartanak, hogy ha a demokratikus párt reállana az alkotmány megsértésére, ezáltal feljogosítva érezhetné magát a mostani törvényhozó testület, magát a revistot keresztülvinni anélkül, hogy, mint Girardin kívánja, az általános szavazatot előbb helyreállítná , és anélkül, hogy alkotmányozó gyűlést hína össze. Én részemről ez érdemben a Presse-el értek egyet, mert a nép felsősége az alkotmány fölött áll, és mert ott, hol az alkotmánynak csak árnyéka maradt fen, nevetséges volna ezt a nép világos akarata, s a pillanat szükségesnek felibe tenni. Továbbá, a revisio kívánsága egészen más alakot nyer, ha ez átalánosan létezik, mert ha csak a reactio kívánja a revisiot, úgy ez majdnem egyértelmű a monarchiával; mégha a demokratia is az alkotmány átnézése mellett áll, akkor a köztársaság, legalább előlegesen, nincsen megtörve. Csak a vánz, és fehérebb, mint a lap, mellyre irt, e szép kéz.“ Azonban a levél, melly Lorinzonk kézbesittetik, s mellyet e kezében tartva mondja el az elmés hasonlítást, piros... Természetesen ezáltal a hasonlítás egyenesen nevetségessé válik ; s a dolgon nem segít az, hogy Lorenzo személyesítője, észrevévén kiejtett szavai után, miszerint a kéz, melly a veres papírnál fehérebbnek mondatik, ez által nem igen van megdicsérve, gyorsan elrejti a levelet... Ez csekélység, rá könnyen lehetett volna gondot fordítani. Minél csekélyebb dolog körül követtetik el a hiba, annál nagyobbnak bizonyul be a gondatlanság, melly azt elkövetteté, s igy annál nagyobb mértékben érdemel megrovást. Midőn Lorenzo Jesszikát elszökteti, igy szól hozzá, szemérmességét bátorítólag, az erkélyre: „Rejtve vagy, kedvesem, egy ifjú csinos öltönyében.“ E szavak után betér Jesszika az erkélyről, s kilép nemsokára a házból. Válláról fekete köpeny csügg le , melly alól azonban koránsem egy ifjú csinos öltönye, hanem egy leány hosszú világos kék ruhája tűnik ki... Ez ismét csekélység, annál könnyebben lehetett volna a hibát megelőzni. A második felvonásban a marokkói herczeg választ Porczia három ládikája közöl. Roszul választván, rövid búcsúszó után eltávozik, a felnyitott arany ládikát nyitva hagyván maga után. Utána távozik Porczia is Nerisszával, magokra hagyván a szekrényeket, s köztük az aranyat nyitva. Természetes dolog azonban , hogy ezt sem Porczia sem Neriszsza nem tehetik, sanem első gondjuknak kell lenni, a ládikát becsukni, ha már a marokkói herczeg olly udvariatlan volt, hogy azt nyitva hagyya. S ezt annál inkább, mert a ládikák rejtelme a legnagyobb szigorral őrizendő; nem hiába említi fel a költő azon szigorú esküket, mellyeket az e részbeni titok megőrzésére a kérőknek tenniük kell, s mit maga Porézia is ten atyjának, miként Basszanióhoz egy későbbi felvonásban intézett szavai mutatják. Egyébiránt ezen jelenetek a szekrényekkel még soha helyesen rendezve nem adattak színpadunkon. Shakespeare, mint minden ismerője tudni fogja, nem ad a színészeknek és a rendezőnek hosszú utasításokat zárjelek közt, hanem emezek belátására s gondolkozására bízza a teendők jó elrendezését. .. Ha már most a „Velenczei Kalmár-t,t kézhez vesszük, figyelemmel átolvassuk, Porczia rejtélyes ládikáira nézve igen kevés combinalióval kisül e kettő: 1) hogy azoknak nem szabad nyilvánosan kitétetniök az asztalra, mint színpadunkon mindig szokás, úgy hogy mind Porczia, mind a kérő egész jelenlevő kísérete mind a két szemével látja, mellyik ládikából mit húzott ki az utóbbi, hanem 2) e ládikáknak rejtve kell lenniök függöny megött, úgy, hogy egyedül a kérő lássa és tudja, mellyiket választó , s mi jön jutalma választásának. Mi az elsőt illeti, t. i. hogy a ládikáknak nem szabad nyilvánosan asztalra kitétetniök, s a választásnak a kettős kiséret szeme láttára történnie, ezt a titoktartás kötelességéből s az említett eskük után minden színész vagy rendező annál könnyebben következtetheti, mert a kísérő személyzet hasonló eskü alá, mint a kérő és Porézia, hajtva nem lévén, az őrzendő titok a legkönnyebben elárultathatik. De egyébiránt, hogy a ládikáknak egyenesen függöny megött kell rejleniök, ha ki magából a dolgok természetéből okoskodni nem akar, annak e tekintetben Shakespeare maga adja meg az utasítást, mert a 2-dik felvonás 7-dik jelenésében, midőn Porézia és a marokkói herczeg, mindegyik a maga kíséretével , belépnek, legelső szava Porcaidnak a maga kísérete valamelyik személyéhez ebből áll: „Menj, vond félre a függönyt , s mutasd meg valamennyi ládikát itt e herczegnek.“ Utolsó szava pedig Porcardnak , ugyanazon jelenetben a maga kíséretéhez, ez : „Menj, vond vissza a függönyt.“ ami egészen ellenkezik azzal, hogy a ládikák, először nyilván kitétessenek, másodszor nyitva s gondatlanul magokra hagyassanak. E jelenések rendezése következő volna: szemközt a nézővel álljon egy szekrény, mellynek belsejében legyenek a ládikák , függönnyel rejtve, s úgy eltakarva , hogy a félreálló kiséret azokat ne láthassa. A kérő belép, s ekkor, akár felszólíttatva Porczia által, akár nem, az utóbbi kíséretétől valamelyik félrevonja a függönyt. A kérő most vizsgálja a ládikákat, s választás közben monológjait egészen magában és magának tartja, tusakodva, hogy mellyik szekrényt választotta ? azt szinte nem hangosan a kíséret számára, hanem egyedül Porcaidnak mondja el. Felnyitván a ládikát, a benne rejlő iratot kiveszi, felolvassa , s a ládikát ismét bezárván, kulcsát Porcaidnak kézbesíti s távozik. Ekkor Porczia kíséretéből valamellyik ismét összevonja a függönyt... A ki a „Velenczei kalmár-ts eredetiben, vagy bármelly jó fordításban átolvassa : könnyű lesz átlátnia, hogy a költő szándékával egyedül illy, vagy hasonló rendezés egyezik meg. Az iratot, mellyet a ládikában talált, mindegyik kérő magával viszi, mint ez az arragoni herczeg szerepéből kitetszik, ki a ládikából egy csapodár agglegény arczképét vonta ki, s e szavakkal távozik: „Egy bolond fejjel jöttem kérni, s most kettővel távozom.“ Legkevésbé szükséges tehát az említett iratot a nyitva hagyott ládikára haragos nehezteléssel visszacsapni, mint azt színpadunkon az arragoni herczeg személyesitője tette. Sept. 10. LAMMERMOORI LUCIA, opera 3 flv., irta Cammarano Salvator, fordította Egressi B. zenéje Donizettitől. De la Grange assz., mint vendég a czimszerepben lépett föl. A nagy dalművésznő jeles előadásait a színház minden helyeit ellepő közönség a tetszés kifogyhatlan jeleivel kiséri. , Sept. 11. CAPRICIOSA, vagy NE KÉRDEZD A HÖLGY ÉVEIT, vígjáték 3 flv., irta Federici ford. Kovácsóczi M. Sept. 12. olasz nyelven: SEVILLAI BORBÉLY, víg opera 2 flv., zenéjét irta Rossini. — De la Grange assz. Rozina szerepében mint vendég lépett föl. Sept. 13. „ZÁCH UNOKÁI,“ eredeti szomorú játék, 5 flv., irta Szigligeti. Sept. 13. PRÓFÉTA, opera 5 felv. Scheelel, ford. Egressi Béni és Szerdahelyi, zenéjét irta Meyerbeer. De la Grange assz. mint vendég.