Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-28 / 192. szám
ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre ■ 15 „ — „ „ Egyesszám—„ 4, , Vidéken postán küldve: Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 , 15 , , Egy évre. 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ 1850. első évi folyam. gl®2d4?| Hétfőn, October 28-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petitsora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkereskedésében. A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez , anyagi ügyeit tárgyaz, pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda : Uri utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a holnap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magán viták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, octob. 28-kan TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Berlin, oct. 24. Károly hg Koselbe utazott, hogy ő Felségét, az ausztriai császárt a porosz király nevében elfogadja, Németország különböző vidékeiről a hadmozgalmi hírek még folyvást tartanak. A Wetzlárnál állomásozó seregek Bonin vezérőrnagy parancsa alatt parancsot kaptak a thüringiaival egyesülni. Tegnap kezdték meg az utat, s Alsfeld és Hersfelden át legfelebb 26-kan a Hesszen aégségi területet elérik. Frankfurt, oct. 24. 5% met. 76%; 472% 66%. Bécs 98%. Egy osztrák vadászzászlóalj Aschaffenburgba ment. Paris, oct. 24. 5% rente 92 fr. 80 cent. 2% 57 fr. 45 cent. A Moniteur szerint Schramm tábornok hadügyminiszterré , Hautpoul pedig algieri kormányzóvá neveztetett ki. A Thiers-párt egyesülni akar a hegypárttal. Laroche Maquelein Chamberdet által meghivatva Frohsdorfba, Montalembert Romába ment. Egy a katonai baloldal által kiadott nyilatkozat Cacaignac és Lamoriciére ellenzését mondja ki minden alkotmánysértés ellen. Amsterdam, oct. 23. 5% met. 75%, 22% 40%, új 79%. Berlin, oct. 25. A Kreuzzeitung szerint Stockhausen hadügyminiszter és Radowitz két órai tanácskozmányt tartottak, ezután a hesszeni határszélen felállított porosz seregek parancsnoka allnak Gröber, azon végső parancsot kapta, hogy a netalán Hesszenbe berontó bajorokat verje vissza. A minisztériumban e határozat iránt egyhangúlág uralkodott. E parancs Prokesch úrral is közöltetvén, általa Thurnesnak azon megjegyzéssel küldetett, hogy tán jó lenne a bajorokat a tüszinti határátlépéstől visszatartani. Frankfurt, oct. 25. 5% met. 76%; 4%% 66%. Vkelet Bécsre. 98%. Pest, oct. 24-kén. Szerencsésnek és szerencsétlennek egyaránt találkoznak emberei, kik készek neki holmi szívességeket tenni a nélkül hogy felszólitatnának. Az elsőhöz azon remény vonz, mellyel a földmives magvát szokja a beáldásu földbe hinteni... „Majd meghozza gyümölcsét“ ez a gondolat szokja munkájánál elfoglalni lelkét. A másodikra néha az embert az erénynyeli, nagylelküséggeli, könyörteljes szivveli kaczérkodás, fitogatás bírja. Mind a kettőben leggyakrabban kevés az érdem , kevés a köszönet. De a közéletben csak elnézi az ember, mert gyarlók vagyunk mindnyájan... Ámde ha ki egy boldog nemzethez illy szolgálatkészséggel, egy a balsorstól meglátogatotthoz illy szánalommal közeledik, azt a nemzet méltóságának érdekében határozottan visszautasítani, kötelesség!... A magyar sokat szenvedett, igen sokat; — a magyar sokat vesztett, — igen sokat, de azért még nem szorult koldusnak való alamizsnára, nem szorult senki emberfiának hideg szánalmára !... Egy nemzet, melly sülyedt, melly kivetkezett ősi erejéből, melly ősi hírnevét pulyasága által beszennyező, elvesztő, melly buja kényelem-vadászatában oda veté örökölt szabadságát, melly eltörpült, elkorcsosodott, egy olly nemzetet szánni lehet; — de olly nemzet, melly mindezeket nem tévé, olly nemzet, melly ön vétke nélkül jön szerencsétlenné, az rokonszenvre és nemszánalomra tart és tarthat igényt. Ha ki fájdalmainkat velünk érző rokonkebellel közeledik hozzánk, sajgó sebeinkre a vigasznak balzsamát csepegtető, a méltó gyásznak éjjelében a jobb jövő reményének világát gyújtandó, az meleg, barátságos kézszorításunkra számíthat, de amki egy tehetetlent illető hideg szánalommal tekint reánk, annak számára nincs egyéb feleletünk mint egy megvető pillanat. A magyar szánandó csak akkor lenne, ha megfelejtkezve ősi hivatásáról, nemzeti jelleméről, hisztériájáról s életrevalóságáról, gyáva, tespedő csüggedésnek adná magát a helyett, hogy veszteségeit kipótolni s a birodalom fő támaszává emelkedni törekednék, — most még, hála Istennek, nem az, és még elmondhatjuk, hogy „él magyar, áll Buda még“ — habár egyedül német iskola van is benne. Ennyit egy helybeli lap bécsi levelezőjének számára, (akinek nem a szűre, ne vegye magára) kihivatva vélte magát érezni, arra miszerint kimondja hogy ő „a magyart szánja“. Most pedig halljuk az érintett levelezőnek egyéb bölcs szavait . Beszél az ó-conservativ- és ó-ellenzéki párt egyesüléséről és következő észrevételt tesz : „A kormánynak, melly becsületes törekvésének öntudatában vagyon,és a magyarságnak elnyomatására, melly bizonyosan nem történnék Osztrákhon érdekében, nem czéloz,nem kell félnie egy nagy, becsületes párttól, melly hiszen maga sem akar törzsének javánál egyebet“... Mi részünkről igen örülünk azon vallomásnak, miszerint „a magyarság elnyomása bizonyosan nem történnék Osztrákhon érdekében“ örülünk kétszeresen azért, mert látjuk, hogy ha az ember százszor valamit elmond, végtére csak mégis ráragad valami valakire.... Azonban egy valami mégsem akar a tisztelt leverő logikájából fejünkbe férni... Ha, t. i. a magyarhoni pártok sajátképen nem is akarnak egyebet mint „törzsük“ javát, ugyan miként történhetik az, hogy ezen pártokkal mégis még eddig semmi egyezkedés nem történt, — hogy ezen pártok mindeddig ellenzéki lábon állanak ?.. A tisztelt levelező úgy látszik, igen közel áll a tiszta küzforrásokhoz, mert ő teljes bizonyossággal tudja, hogy Vayról, mint helytartóról soha szó sem volt, kérnék hát őt, feleljen magyarán ezen kérdésünkre , bizony szolgálatot tehetne a nyilvánosságnak........Vagy talán ezen kérdésünkre megvolna már a felelet a levelező azon intésében , hogy ne követeljünk lehetetlent, ne a velünk egy hazát lakó nemzetek rabszolgasását? Hát van-e valaki számbavehető köztünk, ki ezt követeli? Van-e világon egy nemzet, melly az országában lakó népfajokkal szabadságát testvériebben osztotta volna meg mint a magyar? Volt-e marczius előtt az oláh pórnak kevesebb joga mint a magyar pórnak, volt-e a magyar nemesnek több joga mint a horvát nemesnek ? Vagy van-e ma egy értelmes köztünk ki a nemzeti egyenlőség elvét ne tisztelné ?... De ne csodálkozzék a tiszt, levelező, ha Shakspeare velenczei kalmárjaként a kétségbeesés, az életteli felhagyás tompa nyugalmában testünket nem adjuk oda a késnek, melly belőle „egy fontot“ ki akar vágni, — „jó közel a szívhez — ha az egyenjogúság elvét úgy akarjuk tekintetni, miként egy uj vallást, mellynek malasztját elfogadni, vagy máskép idvezülni minden ember önleges, benső meggyőződésétől függjön; — ha nem tetszik, hogy valakinek joga legyen ráparancsolni egy szabad polgárra: nagyapád tót volt, tót vagy te is, ámbár magyar akarsz lenni, ha azt követeljük, hogy„minden ember a kit e föld hong és egével betakar“ magyar lehessen, ha kedve is úgy tartja. Ezért ránk fogni, hogy a nemzetiségek rabszolgaságát követeljük, ugyan józan logika-e ?... No de tán majd ha elmondandjuk ezt is még egy párszor, talán majd ráragad belőle megint valami a tisztelt levelezőre... Addig is méltóztassék egy kissé jobb logikai könyveket olvasni, ha csakugyan hiszi, hogy belőlök ragad még reá valami. London, oct. 19." Általános panasz, hogy Angolhonban az erkölcsiség mindinkább alább száll, hogy a törvénytapodás mindinkább lábra kap, hogy a gonosztevők száma szaporodik, s hogy a lopások és éjjeli betörések sűrűdnek, magában Londonban is, hol minden lépten nyomon rendőrrel találkozni. — — A lapok e miatt zajt ütnek, s kutatják nagy bölcsen a hanyatlás okait, mintha az okok okát nem látná mindenki világosan, mintha a rákfekély nem rejlenék magában az úgynevezett „our glorious Constitution“-ban ! Angliában csak két rendbeli embernek van nyomatéka az élet mérlegében: a pénzeseknek és czimereseknek, s a többi azért van teremtve, hogy egyengessék, simogassák az élet göröngyös utait, mellyen az előbbiek kéjelegve robognak keresztül, s néha az utczaseprőnek egy-egy penyt odavetnek. Ezek az emberek uralkodnak itt, az ö kezeken megy keresztül minden hivatalnok, az ö kezekből foly ki minden hivatal. Kinek nincs a pénz- vagy hivatalembereitől ajánlólevél a kezében, hiában kopogtat, az ajtók zárvák előtte, ha csak nem lángész, mert ezek itt is, mint mindenütt a világon, kivívják kellő helyeiket. — A pártfogolt hivatalnok annyit ér, mennyit a pártfogó : minél nagyobb, vagy pénzesebb arrá az ajánlólevelet, az ajánlott annál haszonvehetlenebb; ami igen természetes, a magasan ülök nem látják a nép alsó rétegeit, nem ismerik a huzavonák erényeit és tévedéseit, nem ismerik az életet, s igy azokat sem , kiknek kezökbe adák az igazság mérlegét — az ajánlottakat, kik aztán tudatlanságból, vagy bízva a magas kegyben, hanyagságból hintik a konkolyt, mellyből olly buján sarjadzik fel a bűn ! — Ide járul a törvények hiánya és betűszerinti magyarázata; az angol törvények, e részben túltesznek az istenben boldogult „Tripartitumon“ is. A PESTI NAPLÓ MÍJTÁRA. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. Oct. 20. PRÓFÉTA, opera 5 flv., irta Seribe ford. Egressi M. és Szerdahelyi, zenéjét szerzette Meyerbeer. — De la Grange assz. mint vendég Fides szerepében lépett föl. Oct. 21. ÁRMÁNY ÉS SZERELEM, szomorujáték 5 flv., irta Schiller, ford. Szenvei. — Mintegy éve, hogy e szomorujáték utolszor fordult meg színpadunkon. Akkoriban , mint értesülve voltunk, nyugalom javasoltatott neki darab időre, azon okból, mert a közönség élénk tapsokkal kisért benne több helyeket, hol az igazság azon metsző éllel hirdettetik, melly épen az igazság hirdetésének, hogy ez gyümölcsöző legyen, mellőzhetlen megkivántalósága. Örülünk, hogy ma ismét láthattuk a nyugalomból felszabadult darabot. Ez annak jele, hogy több más jeles színművek is, mellyek nem tetsző igazságok miatt szinte lábatlanságban heverni kénytelenek, hasonlókép elő fognak a színpadra kerülni nem sokára... úgy is kell lennie! Hiszen mi szomorúságra méltó dolognak tartanák, ha a közönség az élet nagy igazságait, mellyeket színpadról hirdet a költő, észrevétlenül birná elbocsátni füle mellett ; s igy annál különösebbnek tartjuk azt, ha épen a miatt, hogy egyik másik színműben illy igazságok hirdettetnek, és hogy azokban a közönség tetszését leli, a mi mindenesetre mind a kettőnek becsületére válik, tiltatnának le az illy színművek rendeltetésük helyéről, a színpadról. Oct. 22. De la Grange assz. vendég-és jutalomjátékául hirdetve volt Doppler Ferencz operája ILKA, melly azonban közbejött akadály miatt elmaradván, helyét Verdi, Ernani czimü operája pótolta ki. Oct. 23. MOIROUD ET COMP. vígjáték 1 flv., irta Bayard és Devorme, ford. Bulyovszkiné. — Ezt követte: A JÓS, regényes ballet 3 flv., szerzette és rendezte Campilli ballet— mester; zenéjét több zeneszerző műveiből szerkesztette Doppler és Ellenbogen. Oct. 24. HUNYADI LÁSZLÓ, eredeti opera 4 szakaszban, irta Egressi Béni, zenéjét szerzette Erkel Ferencz — De la Grange assz. mint vendég „Erzsébet“ szerepében lépett föl. Oct. 25. LÁZÁR PÁSZTOR, dráma 4 fi. előjátékkal Ielv., irta Bouchardy M. J. fordította Sarlai Ferencz. — A színmű, ismét egyike azoknak, mellyek a közönséget Egressi Gábor szerepléseire élénken emlékezteték, szorgalommal adatott. Lendvai a czimszerepben sűrű tapsokban és kihivatásokban részesült. Egyike ezeknek az első felvonás azon jelenését illette, mellyben Lázár pásztor, véletlen méregvétel után, saját véleménye szerint s a közönségnek a jövő felvonásokban következendő annál nagyobb meglepetése végett, meghal. Mi Lendvai halálait a színpadon régóta figyelemmel kisérjük. E halálok a természetben történő valódi halálnak mindenkor leghűbb képmásai; a csatatéren vagy a kórházban nem halhat meg ember máskép, mint amiképen Lendvai meghal a nemzeti színpadon, valahányszor mérget vesz be, vagy tőrrel keresztül szúratik; arczvonalainak eltorzulásában, idegeinek rángódásiban , tagjainak görcsös vonaglásiban, természetben utánzott fuldoklásiban, töredezett nyögdeléseiben, testének a földön való fájdalmas meghurczolásában , ollykor a félszínpad hosszán keresztül vagy tovább, mindezekben látja a néző, sőt együtt kénytelen érezni vele, a meghalás azon testi kinszenvedéseit, mellyekhez a léleknek semmi vagy igen kevés köze, s mellyek egyenesen csak állati részünknek tulajdonai. Valóban , nagy szorgalom kellett a meghalás testi processusának illy részletes ellesésére s megtanulására, s mindenkor nagy ideg- és izomeretetés annak a színpadon utánzására. S a keresett jutalom soha sem marad el; midőn Lendvai a színpadon illyképen meghal, mindig nagy tapsözön kiséri őt a más világra... . Sokszor kérdeztük magunkat : vájjon örülhet e Lendvai e tapsoknak, s fájdalom! meg kellett győződnünk, hogy örülnie kell nekik, különben nem iparkodnék azokat annyi fáradsággal kiküzdeni. És mégis ha megkérdezzük a művészet czélját és szabályait , ismét fájdalommal kell bevallanunk, hogy a természetnek ezen szolgahűségü utánzása a művészettel, melly nem szolgahű utánzás, hanem szabad utánteremtés, tökéletesen ellenkezik. A költészeti halál, vagyis azon halál, mellyel a költő művében egyik másik emberét, művének benső szüksége szerint, annak idején megsemmisíti, soha sem mint testi halál érdekes, hanem ez érdekel egyedül a mű világnézleti összeállítása, lélektani tartalma adja meg neki. Minden halál, melly költeményben történik, egyedül csak az előzményekben, vagy következményeiben illet meg bennünket, de soha sem maga a meghalás véghezmenete által, melly már egészen kívül esik azon szellemi téren , hol a költemény egyedül mozoghat , s egyenest a physicai világba tartozik. Az előzmények által megillet bennünket valamelly költeményi személy halála az által, ha minél nagyobb és nemesebb, vagy legalább ő rá nézve minél érdekesebb czélra láttuk őt minél nagyobb lelkesedéssel, számítással, tetterővel küzdeni; maga a személy cselekvősége által, melly előttünk lesejlik, e cselekvőségnek czélja szinte érdekessé lesz előttünk a cselekvő személy-