Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-02 / 196. szám

több menekülő érkezett Torinoba. Mélly körülmények világo­san tanúsítják, miszerint az alkotmányosság épen nem ked­ves hangzatú szó Dante hazájában ! A római birodalomban a szentsége a pápa minisztériumot alakított, — de koránsem alkotmányos alakban , mert a közigazgatást illető minden tárgyalások­ és határoz­­mányoknak — mellyekre nézve az illető minisztereknek csak értesítő szavazatuk van— az állodalmi altitkár, mint a miniszteri tanács elnökéhez, kell fogam­tás előtt, helybenhagyás végett, terjesztetniük. És állodalmi altitkár mindeddig Antonelli bibornok úr, ki eszerint a pápai birodalom mind bel, mind kül­ügyeit v­ezérli.­­ Jellemzésére az ottani politikai életnek, vi­­szonyok­ és kilátásoknak, elegendőnek tartjuk idézni az „Osser­­vatore Romanoti 121. számában olvasható czikket, mellyben a lap munkatársai forrón esdekelnek Miklós czár ő felségének : „Emelje föl zsilipeit rohamárjának, s fojtsa el óhajtásaikat a déli nemzeteknek“."—sárrá nógatják Ausztriát, Orosz-és Poroszországot: „készítsenek ostromárkot, s megrakván azt ál­­gyukkal, seperjék el kartácsaikkal a tömegeket, mellyek al­kotmány után sóvárognak.“ *) — Sajnos dolog, hogy ép itt hallunk illyetén nyilatkozatokat, s hogy az egyházi birodalom, mellyben a köt s­egélynek — másutt a polgári és politikai sza­badság e legszilárdabb alapjának — maga egész tisztaságá­ban leginkább kellene uralkodni, nem képes megzabolázni az illy kicsapongó szenvedélyességeket! Ezekhez képest természetes, hogy a pápai birodalomban is kevés kilátás van — vagy inkább semmi kilátás sincs — arra, hogy a népnek ott alkotmány adassék, mi nélkül pedig, hi­tünk szerint, a XIV-ik század népei megelégedettek, s igy az állodalmak békés, biztos helyzete állandó és tartós nem leend, nem lehetend. Mert a mai fegyveres béke, ha évekig igy tar­tana, egy kép tönkre juttatná a kormányokat és népeket. Nápoly, s különösen Sziczilia, még mindig legszomorúbb képét tüntetik fel olly állodalomnak, mellyben a forradalom legyőzése után a hatalom minden kigondolható nyomást, zak­latást és erőszakot elkövet önnön — természetes csak ideig­­óráig tartható — megszilárdítására. — A személy- és vagyon­­bátorság, következőleg az egész társadalmi élet is, csak síny­lődik illyetén eljárás mellett, mellyhez hasonlót e század­ban Europa egy állodalma sem mutatott. A királytól esküje megerősítésével adott alkotmánylevél életbeléptetéséről szó sincs; a politikai vétségek miatti befogatások folyvást napi­renden; a Setta dell Unitá Italiana (az olasz egységi tár­saság) pere augusztus óta ismét folyamatban, s a keres­kedelem és üzérlet majd azon ponton, hogy tengése leg­nagyobb veszélylyel fenyegeti — a szükséges hitel hiányá­ban — az iparosokat és kalmárokat. A sajtó teljesen le­nyűgözve , nem szólhat az ország valódi helyzetéről. — Sziczilia szigetén a rend állapota még szomorúbb, az ül­dözések még kegyetlenebbek. Palermo körül a tengeri erő­­sitvények mind leromboltottak, kivéve kettőt, mellyek nem annyira a tenger, mint a város felett őrködnek, s e kettő ál­­gyai is folyvást Palermo felé irányozzák. A politikai élet e szomorú képét a római s nápolyi állodal­­makban a sok és vakmerő rabló­t gyilkoló bandák komorítják el, mellyek ellen kevés szerencsével czirkálnak a rendes ka­tonaság osztályai, miután az általánosan lefegyverzett vidé­kek lakosain zsarolt pénzükkel busásan díjazott kémek által mindig előre értesittetnek azok hollétéről. Piemontra nézve — a romai curiával folytatott surlódásin kívül, mellyekről közelebb emlékezünk — nevezetes : újabban létrejött kereskedelmi kötése Angliával, melly nemcsak azér­­leti szempontból érdemel figyelmet, de politikai tekintetből is, mihez képest szándékunk arról külön czikkben emlékezni. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL LXI. , Bécs, oct. 29. A hesszenkasszeli ügy még most is a poli­tikai vitatkozás főtárgyát képezi, mégis ezúttal nem akarok erről szólni. Attól kell tartani, hogy ha már a hírlapírók nem unják meg a sok combinatio alkotását, a közönség bizonyo­san megunta már ennek olvasását. Közbejött azonban egy másik esemény, melly, mint európa­i fontosságú, hallgatással nem mel­lőzhető. A franczia-orosz indítványt értem, melly szerint Po­roszországot fel akarja szólítani e két hatalom , hogy Dánia irányábani kötelezettségének eleget tegyen. Nem ismétlem azt, mit a Times e tárgyról ír, s mit a helybeli lapok ma székiben közölnek, s nézetünk szerint sokkal nagyobb jelentőségű a Globe erre vonatkozó czikke, mellyről mai lapjaink említést még nem tesznek. A Globe, Palmerston, az angol külügymi­niszter közlönye, s ennek szavai e tárgyban igen sokat nyom­nak. — Emlékeztessük az olvasót egykét szóval a dolog hely­zetére. Midőn ez év kezdetén Dánia és Schlezwig-Holstein fegyveresen állottak egymással szemben. Poroszország végre f. e. júliusban a német fél nevében egyezkedésre lépett Dániával, melly szerint mind a két szerződő fél arra kötelezte magát, hogy mindent elkövetend az Eyderen túl dühöngő harcz be­végzésére ; a dán királynak megengedtetett, hogy Schleziiget fegyveres erővel visszaszerezze, de Holsteinba nyomulnia nem szabad, ha előbb a német szövetséghez nem folyamodott. A Globe e szerződés alapján Poroszországot csakugyan meglec­kézi s nyíltan kimondja, hogy Dánia eddig egyedül a szerződés minden sebeit hordozta,de előnyeit nem élvezte: „Ha Fran­­czia­ vagy Oroszorsz. a kardot hüvelyéből kihúzza — igy szól — ezt csak a szerződések és biztosított jogokból eredő kötele­zettség védelmezésére t­eszi.“ — „Ha Poroszorsz. azon politika mellett megmarad — ezek a czikk végszavai—melly sem nem őszinte, se nem becsületes, végre vagy Franczia- vagy Orosz­orsz. részéről kényszer-rendszabályoknak teszi ki magát, mely­­lyek elhárítása, minden jóakarat mellett, az angol kabinetnek sem hatalmában, sem szándékában nem álland.“ Angolhon te­hát ünnepélyesen elbúcsúzik a berlini kabinettől; miért? nem tudjuk, s ez nem is változtat semmit a dolgon. Annyi azonban e peretben csaknem bizonyos, hogy Oroszorszg tökéletesen a mi részünkön áll, s m­íg a hesszenkasszeli ügyben Poroszország déli Németországgal — mel­ynek élén Ausztria áll — szembe száll, addig Oroszorsz. Frankorsz. együtt, a porosz kormányt más oldalról kezdi szorítani, hogy itt is, ott is engedékenyebbé tegye. Poroszorsz. egyelőre a holsteini ügyben engedni fog, hogy ellenünk szabad keze legyen, de ha elleneink számát át­tekinti — s erre most legjobb alkalma van — tán mégis kis­sé alábbszállandanak követelései, s a zajos összekocc­anás után kiki csendesen és békésen haza fog térni. Belpolitikánk egészen megállt, mióta a külügyek olly nagy robajjal tolakodnak az előtérbe. Irodalmi újdonságaink sem igen nevezetesek, tán azon egynek kivételével, hogy nem so­kára igen érdekes könyv fog megjelenni,mellynek czime : „Der Winterfeldzug in Ungarn,“ s melly némellyek szerint Win­­dischgrätz­ig közvetlen felügyelete alatt, mások szerint maga a tábornagy által, íratott. A könyv nagy hisztériai fontosságú leend. A wiedeni színház hirdetménye ma nagy betűkkel jelenti : „Herrmann Königsbaum, fünfjähriger ungarischer National­­länzer“ fölléptét. A gyermeket nem korholom, de igenis azok szemtelenségét, kiknek annyi hazafiaságuk sincs, hogy nem­zetünket idegenek előtt nevetség tárgyává ne tennék. Belényes , out 2.1. Mitől leginkább tartottunk , beteljesedett! — Szeretve tisztelt eddigi kormánybiztosunkat nem mondhatjuk többé ma­gunkénak ! — Előmozdittatott­­, — a lugosi törvényszék elnökévé neveztetett, — s távoztával a belényesi kormány­biztosság is megszüntetvén, a nagyváradi kormánybiztosságba beleolvasztatott. — A kormány ezt igy rendelte, és minekünk az engedelmesség lévén kötelességünk, a kormány eme ren­delete előtt meghajolunk! Nem szándékunk, de nem is feladatunk a kormány intéz­kedéseit latolgatni, hiszen a közállam szükségeit, s a köz­kormányzat igényeit a kormány maga legjobban érzi, s azok legczélszerűbb elintézését bölcs belátása szerint legjobban tudja eszközölni is­­; — ne értessünk félre azonban, ha, nyíl­tan szólva, a felebbi intézkedés fölötti aggodalmunkat őszin­tén bevalljuk. A martius 4-kei charta Magyarhonban létező külön nem­zetiségek egyenjogúságát biztosítani kívánta! — Ez egyen­jogúságnak alkalmazása és tettleges kivitele sokak szerint el­­távolíthatlan akadályokkal van összekötve. — Mi sem tar­tozunk azok közé, kik a kimondott nagy elvet olly cse­kély kivihetőségünek találják , miszerint annak azonnali életbeléptetését rögtön eszközölni lehessen; de azt sem bírjuk hinni, miszerint létezzenek akadályok, mellyek idő­vel eltávolíthatók ne lennének.­­ E kérdés fölötti vitával azonban felhagyva, egyéni meggyőződésünk sugalatától vezé- s­­eltetve, bevalljuk, hogy a külön nemzetiségek egyenjogúsá­gát nem azon eszmében találjuk fel, melly szerint a­hány kü­lön nemzetiség létezik honunkban, annyi nyelv használtassék a közkormányzat vezényletére, mert ebből csak egy bábeli za­vart képzelünk keletkezhetni, és ezt tudtunkkal a külön nem­zetiségek eddig nem is követelték, legfeljebb a házi vagy is kerületekben közigazgatás nyelvéül kívánták használtatni azt, mellyiket, mint anyanyelvüket, értik, e mellett azonban annyit mindenesetre megadhatónak vélünk, miszerint a külön nem­zetiségek arra kiképzett egyénet egyaránt részesítessenek mindazon kedvezményekben, miket a köz haza nyújt! — És ezzel csekély felfogásunk szerint a nemzetegyenjogúság eszméje legalább megközelíttetni, s a külön nemzetiségek vágyai né­mileg kielégittetni fognának. Illyetén meggyőződésben élve hittük, miszerint azon me­gyékben , mellyekben a lakosság nagyobb számát a románok képezik, román ajkú kormánybiztosok fognak alkalmaztatni, és így az összes román nép számához aránylag reméltünk legalább hat román ajkú kormánybiztost, — és jön alkalmaz­va kettő, Lugoson , és Biharmegyének belényesi vidékén, — és mi ezzel is beelégedtünk ; mert elegendőnek hittük lenni azt, miszerint mi sem — kiknek a közhaza kedvezményeiből eddigelé egyedül a mellőzés jutott osztályrészül — kerültük ki a kormány figyelmét! Annál nagyobb volt azonban reánk nézve a meglepetés, mi­dőn a kormánynak ama rendeletét olvastuk, mellyben a belé­nyesi kormánybiztosság megszüntetése tudtunkra adatott; mert egyrészt fájdalommal tölt el keblünk azon férfiúnak vesztesé­gén, kiben közbizodalmunk öszpontosult, s kit a nép atyjának nevezett; másrészt pedig szomorúan kénytelenittetünk tapasz­talni , miszerint a nemzeti egyenjogúság eszméjének életbe­léptetése távolról sem szándékoltatván eléretni, mi sze­gény románok jogos kivánatunkkal — a legújabb alkot­mány kedvezményei daczára is — ismét háttérbe szorítta­­tunk , és az eddig osztályrészül nekünk jutott mellőzésnek újból kilététünk! Akarjuk hinni, miszerint feljajdulásunk talán idő előtti, s hogy a kormánynak sehogy sem volt légyen szándéka, a be­lényesi kormány­biztosság megszüntetése által, román egyéneink mellőzését tűzni ki czélul; — de vajmi nehezen esett halla­nunk azt, miszerint a belényesi eddigi kormánybiztos mellé rendelt, s nagyobb részt román ifjakból szerkezeti személy­zet is, eddigi hivatalából csak azért bocsáttatik el, mivel a mos­tani nagyváradi kormánybiztosnak reája, állítólag, szüksége nincs, és ha majdan lenne is, ő fog magának választani tet­szése szerintit. Jól tudjuk, hogy az illynemű eljárások­ nem mindig a kor­mánytól erednek, s ha igen, akkor is mindig a kormány pa­rancsainak végrehajtásával megbízott tisztviselők előterjesz­tései eszközük azok keletkeztét; azt azonban az előterjesztők feledni, vagy legalább ignorálni, látszanak, miszerint az olly eljárások — mellyek által a nép közül saját hitsorsosú tisztvi­selői eltávolitatnak — igen is fura gondolatokra s okoskodá­sokra nyújtanak alkalmat, főleg pedig a népnél, melly csak azt látja, mi történik, de okát: miért történik az úgy? sem nem tudja, sem pedig saját hitsorsosú tisztviselőinek elmozdítá­sával nem találkozik egyén, ki azt felvilágosítani képes lenne, s igy szokott egyszer- másszor bizalmatlanság is keletkezni a népben, melly a mondott eljárások előidézői miatt magát a kormányt éri. Sajnos, hogy a kormány mellett nincsenek saját férfiaink, kikkel a kormány saját ügyeinkben némileg czélszerübben értekezhetnék; de i­gy látszik, mintha a­ sors mostoha keze itt is gátat akarna vetni előhaladásunknak; — mert férfi­­ainknak— kik tudománybeli tehetségök s szép tulajdonaiknál fogva a kormány mellé alkalmazhatók lennének, — habár a legközelebb lefolyt forradalmi időszak miatt kevésbbé bűnösek is — homlokukra süttetett a compromissio bélyege, s mint compromittáltak, jelenleg félre vonultan tehetségöket, mit ed­dig a közjónak szentelhetének vala — vagy felhasználatlan hagyni, vagy csak időtöltést szerző csekély munkára fordítani kénytelenittetnek! Egyébiránt vidékünket érdeklőleg remény kecsegtet, mi­szerint — ha már kormánybiztosunkat elvesztettük, erélyes miniszteri­ biztosunk, kinek irányunkbani jó hajlama eddig is tapasztalható vala — legalább közvetlen tisztviselőkül o­lya­­nokat fog részünkre eszközölni, kiket, mint közbirodalmunk kifolyásait, maga legjobbaknak fog ítélni, és koránsem azokat, kiket a nagyváradi kormánybiztos csak azért kívánna közi- s bünk alkalmaztatni, mivel nem embereink, s mivel ezek legin­­ k) Egy bizonyos pesti lap részére, mellynek szemében a milánói Erariota olly nagy szálka, megjegyezzük, miszerint e lapszámait od­. kezdete óta nélkülözzük, s igy adatainkat más forrásokból mért­jük. Szerit­ sziveteket ezek előtt a rókák és majmok előtt, kiket tükör és szurkos csizmával egyformán lehet fogni, s megsértett nemes kedélyezekben a világtól elfordulva, együtt keresitek a ho­­szuállás eszközeit a nagy tettek eszközeivel. Olyforma gondolatok közt haladt ki Tóbiás a székvárosból, egészen más dolgokon jártatván eszét, mint az adományozási jog. Ment, ment előre; szemei a könyvbe voltak ugyan mé­­lyedve, még a lába alá is alig nézett, hanem figyelme egé­szen más vidéken barangolt. A törvénykönyvben dicsősé­géről olvasott, azon gazdag adományról, mellyhez, annyi jeles tettek és fölfedezések után, ollyan közel áll. Az erő és böl­­cseség maga- magának jutalma; a gyöngeség és gyávaság mástól veszi jutalmát.... A hit a csalódások szolgájává te­szi az embert; a tudat, a hitet teszi szolgává; az ember, rab a szolgaságban, rab a szabadságban. Tóbiás már olly messze járt a várostól, hogy annak csak homályos körrajzát látta, mikor a könyvet becsapva, vissza­tekintett. Egy omladozott vár­rom állott előtte, penészes kö­veivel, csüngő boltíveivel, és két csonka tornyával. A termés­kövek és égetett téglák, halomra ontva feküdtek egymáson; a méh belepte a kőhalom porhanyó rétegeit, itt-ott torzsás füvei közti opálszinben játszott egy csigahéj, vagy egy fe­kete szarvasbogárt tolt maga előtt a veres hangya, ezikezak­­kos testével — apró hajtásokban kanyarogván. Kormos pala­kövek hevertek a halom aljában, régi hulladékai az elpusz­tult tetőnek, alantabb menedékesen fészkel meg a bozót, mint a halomnak tüskés sörénye; e mellett vezetett fel egy keskeny gyalog­ot a romokhoz, mellyekhez a fecske rakta fészkét — a denevérrel és vércsével. — Keskeny folyó locsogott az om­ladék tövében, melly kavicsokon gördülve, mosta magába az erdős part teremóráját. A nap sugaraiban fürdött az erdő, a sugár fürdött a folyóban; a folyó itatta a rétet és kaszálót. Sziklás hegyek emelkedtek mindjárt az om­­ladék háta megett, szálas tölgy- és gyertyán fákkal, sudár fé­nyükkel ; a galagonya és vadrózsák sűrű bokorban lepték el az utakat. Az egérfa és vad rozs, meg a macskafark-kóró bo­zontosan tenyésztek a bokrok körül. A komló, szálkás levelei­vel, és ragadó indáival körülfonta a fákat. A sima bogu futóka, felkuszott a szagos gyertyánokra s a lopó­lök csak úgy fülelt a zöld lombok között. A százszorszép lapos pikkelyei­, a göm­bölyű szikla, a sárga szironták, és a vékony kanalu pásztor­­táska, betarkázták a buja füvet, melly a rengő levelű nyárfákat körül öntötte; a kendermagos czirok , a lapos részek sásai közé bujt, s együtt ingott a könnyű szélben, az egyenes szárú buzogánynyal, a bojtos náddal az iszapos és buczkás völgy­ben, hová a folyó bekanyarodott. A természetnek őszinte pon­gyolasága jellemzette e szép vidéket. Nyílt homlokával a szik­lai, édes beszédével a folyó, büszkeségével a magas növésű sudarak, a zengő madár, az elhaló rom, ékesebben beszéltek, mint a könyv, különösen a Tóbiás törvénykönyve. Utasunk egy karos pallón, mel­ynek két vége, két ter­méskövén nyugodott, átkelt a folyón; könyvét hóna alá csapta, fölment a romokhoz, bejárta azok zegétzugát; oda képzelte a leggazdagabban bútorozott szobákat; aranyozott falaikkal, kárpítaikkal, nehéz szövetű selymeikkel, virágos aranybojtu takaróikkal stb. Azután az erdőnek indult, szikláról szikára hágott s elveszett a sűrűben—nem veszett el, csak eltűnt. — Már mélyében járt az erdőnek, midőn a szarvasok és őzek felugráltak előtte, a mókus pedig a mogyorót tördelte az ágak közti. Gyorsan illan a nyíl: futott a szarvas a nyílnál gyor­sabban, s fogas szarvaival vágta át a cserjéket, a lombokat szétbontotta, és pattogott egyik szikláról a másikra, mint a levegővel töltött lapda. a­míg végre megcsöndesedett, s a sürü bokorba vonta magát. Tóbiás addig követte szemeivel, a meddig csak követhette, mikor látta,­­ hogy megállapodott, lábujhegyen lopódzott utána, vigyázva tapodva a fűre, hogy el ne verje a zörgéssel. A távolból vadászkürtök harsogtak, s a vadak szökéséből, és csoportulásából azt lehetett kivenni, hogy a hajtók Tóbiás felé tartanak. Folytatjuk.

Next