Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)
1851-01-02 / 245. szám
nácsot alkotó személyeket ismerjük. Ezek közül eddigelé csak Kubeck báró úr jön határozottan kinevezve ; a többiekre nézve csak többékevésbé alapos hírek keringenek. Ezeknek egyike, ha valósul, hazánkra nézve évek óta legörvendetesb eseménynek volna mondható ; beszélik t. i. miszerint Magyarországot e tanácsban, több ismeretes hazánkfiai is fognák képviselni. A birodalmi tanács a legmagasb körökben szintolly nagy rokonszenvre talál, mint amilly nagy kedvetlenséget okoztak ottan az utóbbi napok némelly eseményei. Egyik conservativ lap finánczczikkei ott kedvező benyomást épen nem tettek, még pedig azon igenis fontos okból, hogy azoknak a külföldre még kártékonyabban kell hatniok , mint a bélhangulatra. Milly véleménynyel leend a külföld öszszes minisztériumunk irányában , ha annak egyik meghitt és tetőtől talpig conservativ közlönye illy hevesen kel ki a miniszteri tanács egyik — bizony nem minden érdem nélkül szűkölködő — tagja ellen ?! E helybeli lapnak pénzügyre vonatkozó czikkei egy idő óta különös zajt gerjesztenek, nem annyira béltartalmuknál, hanem azon forrásnál fogva, mellyből azokat eredteknek vélik; sőt e lap minapi szavai , miszerint a legközelebbi napok be fogják bizonyítani , kinek van igaza, a pénzcsarnokot is egy kis zavarba hozták s általánosan azt hitték, hogy a pénzügyminiszter elbocsáttatását kivánandja. Igen hiteles forrásból jelenthetem, hogy ez aggodalom egészen alaptalan s hogy a pénzügyminiszter nem fog lelépni, először, mert nem akar, másodszor mert nem lehet. Nem akar, mert saját rendszere szerint meglehetősen bonyolódott pénzbeli viszonyainkat mégis rendbe hozhatni reméli; nem lehet, mert nincs, ki e perezben helyette e nehéz hivatalt magára vállalná. Pillersdorf és Slifft bárók jártasak ugyan a közigazgatás ezen ágában, de ők teljes visszavonultságban élnek s nem annyira egyes miniszternek, mind inkább az egész minisztérium öszszes politikájában kívánnának itt ott némi módosítást; Kubeck báró pedig egészen új hatáskört nyert a birodalmi tanács életbelépte által, és ezenkívül ő inkább Krausz báró barátjai, mint elleneihez tartozik. Jól értesült körökben azt is beszélik, miszerint a birodalmi tanácsban, nevezetesen a pénzügybeli szakmány fogna Kubeck úrra ruháztatni, s hogy a birodalmi tanács elnökének a pénzügyminiszterhezi viszonya e tekintetben legközelebb megjelenendő sajátkezű császári levél által meg fog állapíttatni. A finánczminisztériumból még e hó folytában , vagy legalább is a következőnek kezdetén néhány igen fontos rendelvényt várhatunk. A drezdai conferentián, mint biztos forrásból hallatszik, az 1815. évi szövetségi oklevél fog alapul vezetni, ennek utólagos toldalékai pedig, mint fennemállók tekintetni; egyszersmind minden német szövetségi államok képviseleti alkotmányaik vizsgálatait vezetni, s a szabadelvű intézmények bizonyos maximuma fogna megállapíttatni. Schwarzenberg hg. általában nagy kitüntetéssel fogadtatott, Drezdában szinte, mint Berlinben, s a többi állodalmak miniszterei s küldöttei órákig szoktak nála mulatni. A legközelebbi napokban több nem német állam küldöttei is , habár nem hivatalos tulajdonságban, Drezdába váratnak. Ha a császári család magánünnepei ön olvasóit, mint hiszem, érdeklik, közölhetem, hogy Karácson előestvéjén igen fényes családi ünnepet ült, hogy dús ajándékok nem hiányoztak , azt emlitnem is fölösleges. Sófia lignői cs. k. fensége a fiatal uralkodónak egész sor szobrot ajándékozott, mellyek az ausztriai hadsereg ruházatát legrégibb időtől fogva mai napig mutatják. — A tartományokban is mozognak. Legújabban Szilézia küld folyamodványt az országgyűlések egybehivatása iránt. Mint halljuk, e példát nemsokára más tartományok is követendik. Stájerország már London , dec. 18. 1850. XXXV. Az oriens élet kérdése, melly a diplomáciát néhány év előtt annyira foglalkoztatta, Közép- Európa küzdelmei miatt háttérbe szorult; de a népvihar Európában elnémult, a hullámok a constitutionális (?) határok közé visszatértek, tán azért, hogy nemsokára újabb és nagyobb erővel kitörjenek s Európát eláraszszák! — A porosz becsület, daczára Prinz von Preussen ellenmondásának, mentve van, s a holtak újra feltámadnak. A „Times“ leteszi parókáját, s nyírott fővel a forradalom terére lép; bevallja nevetséges őszinteséggel, hogy a revolutiók leszuronyozásának szívből örvendett vala; de ami sok, az mégis csak sok; illy kimenetelét a dolognak nem várta: „Hát hol a constitutionalis szabadság, melly Európa kabineteiben olly fennen viszhangzott, ?“ — így kiált fel bámultában és méltó haragúban az öreg úr. Szegényke, úgy járt, mint az öreg apósok rendesen járni szoknak, kik elmondják unokáinknak józan tanácsaikat, s azt hiszik, hogy az erőteljes fiatalságot korlátok közé szokták, hogy egy jobb világnak alapkövét rendületlenül letették és nyugodtan elszenderednek karszékeikben. — Mig a conservativ lapok így tépelődnek, s nagyapjuk, a Times, félszázados szokása szerint, önmagát czáfolgatja, addig az oriens háttérbe szorult kérdése ismét fölmerül a színhelyen. Az orienst mindenki feledé, csak Anglia és azon hatalmasság nem, melly titkát asszonyra bízta, s elárulta , midőn a Feketetenger közelében bizonyos kapura azt íratta: „Ezen út viszen Konstantinápolyba.“ De Anglia szenvedőleg viselte magát; szemmel kisérte a koleszt; mig Oroszország cselekedett és szőtte a hálót, mellyet a nagy ácsmester Petrusus, és utóda Catharina 2-a megkezdett. Csalatkoznak, kik azt hiszik, hogy Oroszország, Németországban, Ausztriában vagy tán épen Magyarországban jelenleg csak egy maroknyi földet is akarna. A petersburgi politika a legkövetkezetesebb a világon: nem dől ajtóval a szobába, de nem is kopogtat engedelemért, hanem amúgy észrevétlenül suhan be. Az orosz politika fontolva, de gyorsan halad, s mindig ott kezdi, hol elvégezte. A vakbuzgó ozmánok azon pártja, melly a nagy próféta idejét óhajtja vissza, már régen kibékült volna az európai műveltséggel s a szultán korszerű intézkedésivel,ha a tűz hamvaiban folytonosan nem éleszteték. Boszniában, Szerbiában, Bulgáriában — sőt legújabb hírek szerint, mindenütt az Alduna mentében , hol a félhold fölött már régen a pétervári sas ül, vészes kitörésektől lehet tartani, mellyek a haldokló török birodalomnak aligha meg nem adandják a halálcsapást. A londoni börzén e pillanatban feledik Közép-Europiát, melly olly soká kötve tartotta a bank arany-, zsákait, s aggodalmasan kacsingatnak apró szemeikkel a Feketetengerre. Itt gyűlnek meg bajaim! mondá egyik potrohos szomszédom; innét fog kiindulni a nagy harcz! mondá egy másik; és egy harmadik : mit fog tenni Britannia, mellynek annyi a gondja Amerikában ? Francziaország az oroszszal fog szövetkezni ellenünk ; ezt kétes politikája a görög ügyben eléggé tanúsítja.— Ausztria, melly 1825- ban olly erélyesen lépett fel a török mellett, mitsem fog tehetni; mert saját ügyeivel van elegendőleg elfoglalva. Slezvig-Nolstein életéhez itt nem sok a remény, mióta Willisen a főparancsnokságot letette, s mióta, Schleiz-Greiz-Lobenstein herczege, megtartván Gerában a két Reusz összes ármádiája fölött (778 ember) a nagy katonai szemlét, LXII Henrik uralkodó asztalánál, a friedrichstadti győzőknek — a Dánoknak — emelt poharat! — Ha csalatott reményeiben nagyot boszankodtak azok, kik hinni akarák, hogy Dr. Wiseman bibornok számüzettetik, vagy talán épen deportáltatik , lehet képzelni a haragot most, miután még mindig itt van, imo in senatum nénit, beigtattatja magát, s védő szót emel pro aris et focis! Újabb időben egy menekült jeles hazánkfia, Dr. Glück, a londoni német kórház rendes orvosává neveztetett. Tőle nemsokára „Hadi sebésztan“ fog megjelenni, mellyben európai utazásaiban, s főleg a magyaországi harcrokban tett tapasztalatait rendszeresen fogja tárgyalni. A munka hasznosságát és korszerűségét a jövő majd meg fogja mutatni, mert hej! Európa békéje még sok csonka kézbe és béna lábba kerülhet! C Aleppo, nov. 13. A város tökéletesen csöndes. A keresztények nagyobb része visszatért lakába. A legtöbb kereszténybódék nyitvák. A mahomedán kereskedők még nem nyitják ki boltjaikat, valószínűleg a katonaságtóli félelemből. A lefegyverzés megkezdetett , s valódi török modorban folytattatik, t. i. a katonák átkutatják a házakat, elkobozzák a fegyvereket , s ismét eladják az utczákon. Abdallah Bey, ki iránt bizonyos rokonszenvemet el nem titkolhatom , veszélyesen beteg. A városban beszélik, hogy vason ül, s igen rosz bánásmódban részesül. Én azonban bizonyosan tudom, hogy ez mind nem igaz. Egy más hírnek nem merek olly határozottan ellene mondani, jóllehet annak igazságáért sem kezeskedhetem. Beszélik ugyanis, miszerint a basa egyik rokonának fejét küldte volna hozzá egy tálban, azon ürügy alatt, miszerint a fejet nem ismerné, s igen óhajtaná tudni, kié volt légyen ? Abdallah Beynek ez ügybeni állása előttem megfoghatlan. Ha ő lett volna az egész szíriai lázadás vezetője, s mint részvevő , a keresztények kiraboltatását, valamint az aleppóiak hajóinak fölégetését is megengedte volna , úgy ezutáni magaviselete előttem megfoghatlan, mivel mindjárt az első napokban a várat , laktanyát s mindent elfoglalhatott volna. De ki lelheti föl egy török cselszövény minden szálait? Orosz aranyokról is beszélnek, s valószínűleg nem minden ok nélkül. Az egész történetbeli tanúság az: ha vannak még Európában emberek, kik bona fide az absolutismus mellett emelik föl szavukat, azokat Törökországba kell belzőni, hogy meggyőződhessenek a felöl, milly legyőzhetlen akadályokra talál a monarcha , ha valami jót akar kivinni, míg, ha népét le akarja igázni, ezer út is van nyitva előtte, s ezer kar áll készen szolgálatára. Móding fog még beszésüak tartani? e felől még semmi bizonyost nem tudunk. Konstantinápolyból írják , miszerint az alkudozások Kossuth végett még folyton tartanak, kit Ausztria még tovább is kíván letartóztattatni. Bem nem sokat gondol vele. Ő itt fegyvergyárt épít s igen meg van elégedve. Szeretné, ha én is itt maradnék; én azonban mindannyiszor fejemmel böbolok. Ez ugyanis a tagadásra szolgáló pantomim a törököknél. A törökök t. i. hogy valamit bizonyítsanak , fejeiket rázzák, mi eleinte, midőn közlekedéseink merő illy pantomimből állottak, gyakran igen különös qui-pro-quo-ira szolgáltatott alkalmat. Bem, ki minden egyéb, csak nem demokrata, engemet mindig a socialismussal boszant, miről legkisebb fogalma sincs. Mégis úgy látszik, igen sokat tart felőlem. Legközelebb így nyilatkozott: „si tous les socialistes ressemblaient á celui-ci, je me ferais socialiste demain.“ (Ha minden socialista ehez hasonló, úgy holnap mindjárt socialista leszek.) Ez azonban nem fog engem arra csábítni, hogy tovább is itt maradjak, hol minden tekintetben igen alárendelt állásban találom magamat. Turin, decemb. 24. j. Engedve ön barátságos fölhívásának, hozzáfogok levelezői tisztemhez, s csak az egyet sajnálom, hogy épen most nem lebeg valami különös érdekű tárgy politikai láthatárunk fölött, melly a vajúdó Európa távolabb országait s népeit is érdekelhetné. Külpolitikánk indulatiai ugyanis, ha az egy Nápolyi kivesszük, majd egészen lecsöndesedtek; ettől pedig nem sokat félünk, hogy viharban törjön ki, mert ha talán neki, komolyabb összezörrenés esetében, frigyesei találkoznának, nekünk is találkoznék barátunk, kinek segítségével könnyen szembeszállanánk a két Szicziliával is, melynek egyikéből kivált, nem nagy számú sereget vezethetne ellenünk a liliomos zászló. Azonban a nápolyi dolgokat egypár diplomatiai jegyzék is elvégzi, mert hiszen hajós dolog volna külfelé fegyveres demonstratiokkal hetvenkedni, mikor otthon is nyakig vagyunk ellenséggel! Külről tehát ezúttal bátorságban volnánk , s mióta az új hierarchiaijabulla Angliában a vallási ügyekre nézve mindig parázsló kedélyekbe szikrát vetett, a római udvarrali viszonyaink is csöndesebb alakot öltöttek. A száműzött érsekek személye és ügye feledve van, s csak a pápánál is pápaibb clericalis sajtó és az alkotmányos léttel megbarátkozni nem tudó barátai a régi absolutismusnak bocsátnak egyegy sóhajt a törvénynyel daczolt, ’s szent buzgalmukban kissé túlhajtott főpapok után. Most volna alkalmunk alkotmányos életünket fejleszteni , megszilárdítani. Azonban mint mindenütt,így itt is két neme van az embereknek, kik a jelennel elégületlenek lévén : vagy a múltra akarnak egészen visszatérni, vagy a jövőt természet ellen elővarázsolni. Mindig legveszedelmesebb tagjai a társadalomnak, mindenütt ellenei a rendnek, a civilizatiónak, az emberiségnek. Van jó, sok jó van a múltban, mit az ildomos politikus nemcsak nem törekszik végkép kiirtani, sőt alkalmasan illeszt a jelen által szükségelt intézmények épületébe; s lehet és van sok jó a jövőben is, de mit az eszélyes státusférfi nem von hajánál fogva a jelenbe, hánom újat készít előtte, melly hozzá elvezessen. Az emberek e két faja közt áll egy harmadik, melly e két szélsőségnek mintegy kapcsul kívánna szolgálni, hanem e harmadik faj, melly egyedül valódi eleme az európai hírű fentartásnak, vagy nem bír annyi erélylyel, vagy nem képes ezt olly mértékben kifejteni, hogy a közügyeket, sajátlag a közvéleményt, biztos kezekkel vezethetné. A jövő férfiai erélyben, a múlt parókái alattomos cselszövényben lévén mesterek : nehezítik, akadályozzák, sőt megszegik az utat a középiek előtt, s innen van, az én meggyőződésem szerint, hogy Európa olly kínosan kénytelen magát túlegyenzeni a valódi szabadság és a megkövült önkény küzdelmei között. A mi minisztereinknek ha nem volna is semmi más érdemök , megvan az, hogy szorosan ragaszkodnak az alkotmányhoz. S a király e részben dicső és hatalmas támaszuk. És mégis, mint múltkor De la Torre senator a római kérdésben igyekezett borsot törni az orruk alá , úgy a 19-dikes ülésben a képviselők szélsőbaloldala vitte annyira a dolgot, hogy köze valünk a miniszteri krízishez. A bajt, sőt Piemontra nézve e valódi csapást, Ratazzi képviselő — a balközép vezére — háríta el. — Azonban kabinetünknek nemcsak a kamarákban vannak ellenei, hanem a fejdelmi udvarban is, hol a múlt héten ráverék a királyt, az apródok visszaállítására , kiket az alkotmány kihirdetése után, Gioberti sürgetésére , már a boldogult Carlo Alberto megszüntetett. A király már nevezett is két új apródot, egyikül gt. Maffei fiát, mit megtudván a miniszterek, siettek figyelmeztetni ő felségét e nevezés kellemetlen következésére, s ő hallgatva miniszterei tanácsára, megsemmité mind a két kinevezést. Magában véve nem nagy esemény , de két fontos dologról teszen tanúságot : arról, hogy a múlt emberei nálunk a királyhoz közel állanak, s hogy ez koronája felelős tanácsosait egész bizalmával tiszteli meg, mit az Azegno-Liccardi-Cavour hármazat mindekkorig valóban mégis érdemel, mennyi kincs veszett el benne, azt tudja a nemzet. S nem akad ember, ki megtudná mondani, miilyen volt végórája? Nem állt senki oldala mellett, ki végfohászát fölvette volna ? Senki, ki ösmerte s az utókornak elmondta volna: én láttam Petőfit elesni, itt és itt e körülmények között! Kozákoktól levetkőztetett holtteste muszkák és cserkeszekkel közös sírba tetetett-e? ... Ti, kik közel vagytok a helyszínéhez, viseltessetek az elhunyt költő emléke iránt némi pietással, kövessetek el mindent, hogy végórájáról bizonyost tudhassatok meg! Elmondtam a mit tudok, Petőfi sorsáról; adataim nyomán, és ellenkezők hiányában őt elveszettnek kell tartanom; de senki nálamnál boldogabb nem lesz, ha általa fogok megcáfoltatni. Adná Isten! Petőfi Sándor költeményeiből legelébb Dux fordított németre alig 30 s egynéhány kisebb darabot, s azokat egy kis füzetkében közrebocsátá. A német közönség a rosz fordítás fátyolén keresztül is fölfedezte benne a ritka költői tehetséget. A németek ezóta, ha irodalmunkról, nevezetesen költészetünkről beszéltek, Petőfi Sándor nevét legelői említék — a nélkül, hogy tulajdonkép ismerték volna. Petőfi , mindamellett, hogy egyik főérdeme eredetiségében fekszik, mégis a magyar költők közt — tisztelet becsület mindenkinek — egyetlen, ki bármi nyelvre fordittassék mindenütt, minden nemzet irodalmában nagy költő leend. Ő a Shakspearek, Byronok, Hafizok halhatatlan családjából való s bár pályája kezdetén kidőlt, neve élni fog, nemzedékről nemzedékre növekedő dicsőségben , mint a magyar nemzet egyik halhatatlan képviselője az említettem hatalmas szellemek örökifjú fénycsarnokában .... Rákospalotai Benkert Kárel Mária, alias Kertbeny — ki nem ismeri e charlatánok charlatánját ? — feladatut tűzte magának, a magyar irodalmat a külföld előtt perengérre állítani és remekeinek fordításához fogott. Petőfi költeményeiből kiadott egy vastag kötetet rettenetes fordításban. Mária ugyanis azon emberek közé tartozik, kik egy nyelvet sem tudnak. Míg Magyarországban volt, senkinek sem jutott eszébe őt magyarnak tartani, Németországban pedig német imodora után senki sem akarja németnek ismerni, s rész németsége mind maga, mind kíméletes bírálói által azzal mentetik, hogy — magyar. Legújabban Petőfi „János vitézét“ dolgozta meg, a könyvecske borítékán egy egész lap van telve magyarból fordított munkák hirdetésével, mellyekkel részint már elárasztá, részint elárasztani készül a magyar irodalom remekeire kiváncsi német közönséget. Illy körülmények közt, magyar, mint német, örömmel üdvözölheti Hartmann Mórt, mint Petőfi Sándor német fordítóját. Hartmannt a német közönség kedveltebb lyricusai közé számítja. Ő csehországi születésű német, s a frankfurti parlamentnak egyik kitűnő baloldali tagja volt. Kisebb lyrai költeményein kívül, különös figyelmet érdemel „Reimchronik des Pfaffen Mauritius“ czímű, 5 füzetkében megjelent munkája, mellynek nevezetesen két utolsó füzete hazánkat közelebbről érdekli. „Adam und Eva“ czimű idillje ezelőtt egy hónappal jelent meg és nagy tetszésben részesül. Legújabban pedig sajtó alatt van tőle „Árnyak“ czimű munka, melly korszerűségénél fogva is nagy sükernek fog örvendeni. Hartmann maga, bár hazánk és irodalmunk iránt nagy részvéttel s rokonszevvel viseltetik, nyelvünket nem tudja. E hiány kipótlását Szarvadi hazánkfia vállalta magára, ki a költőnek az eredeti dalokat szóról szóra ritka kitűzéssel, nemcsak a szavakat, de azok szellemét is kifejezve áttevő. Mennyire felelt meg e nehéz föladatnak, azt az olvasó az alább közlendő mutatványokból legjobban megítélheti. Átvirasztott éjeiknek gyümölcse már majd egy erős kötetet fog képezni s rövid időn sajtó alá kerülend. Előlegesen néhány, Trutz „musaeumában“ Lipcsében e napokban fog megjelenni, vagy eddig talán már meg is jelent. Az itt következő három dal szolgáljon a magyar közönségnek mutatványul: Poharamhoz. Különben én becsüllek a pohár stb. An mein Glas. Im Ganzen acht’ ich dich , o Glas , Doch ein’s kann ich an dir nicht ehren , Und dieses ehr’ ich nicht, o Glas! Dass du so leicht bist auszuleeren. 'War’ ich an deiner Statt, o Glas, Ich würde stets vom Weine blinken. Wärst du an meiner Statt, o Glas , Du würdest ewig aus mir trinken. Az erdei lak : Mint a szív az első szerelemnek stb. Die Waldhütte. Wie vom Herzen erste stille Liebe, Wird die Hütte vom Gebirg gehütet, Nicht gefährdet's ihr gebrechlich Strohdach , Wenn der Sturmwind über’m Lande wüthet. Und ihr Strohdach bebet sanft umsäuselt Und umschattet von des Waldes Laube; Diinn mit Schmettern , singt die Brut der Amsel Und sich girrend wiegt die wilde Taube. Ein gejagtes Reh vom Berge nieder Eilt das Bächlein in des Thaies Auen, Blumen stehen am Rand , die selbstgefällig Sich wie Mädchen in der Fluth beschauen. Zu den Mädchenblumen kommen Freier Wilde Bienen, heiss von Liebesgluthen , Ach sie büssen schwer das Glück der Liebe: Trunken taumelnd in die kalten Fluthcn, Doch der West, die Sonne hat Erbarmen , Westwind weht ein fliegend Blatt ihr nieder, Schwimmend auf dem Rettungskahne, trocknet Sonnengluth die nassen Flügel wieder. Auf des Berges Gipfel vollen Eiters Springt die Ziege in der Ziklein Kreise, Und die Ziegen und die Bienen lassen Darben nicht den Tisch nach Trank und Speise. Und die Turteltaube und die Amsel Fürchten nicht des Netzes List und Tücke , Die das Dach von Stroh beherbergt, wissen Wie so süss der Freiheit Luft begliieke. Hier sind Knechte nicht und nicht Tyrannen Zu gehorchen zu des Herrschers Toben, Selbst des Himmels kriegeswilder Donner Ist ein Aufruf nur den Herrn zu loben. Gnädig ist der Herr , er zürnt nicht lange , Seines Zornes Wolken sind verflogen ; Der Versöhnung Lächeln glänzt vom Himmel Wieder ... als ein milder Regenbogen. (Fege ftoK.) régebben tett hasonló lépést. — A magyarhoni alkotmány ügye még a régi statusquoban áll!