Pesti Napló, 1851. április (2. évfolyam, 319-343. szám)

1851-04-01 / 319. szám

is veszélyes kérjél. Az elsőt rectificálni; az utolsónak mezőt kell adni, s az igazság fel fog derülni, mindnyájunk közös hasznára. A török birodalomba menekült magyarokra VONATKOZÓ LEVELEZÉS. Mely ő felsége parancsára a parliament elébe terjesztetett. Febr. 26. 4851. l. Sir Strafford Canning, Viscount Palmerstonnalc. (megérkezett September 9.) Therapia , aug. 25. 1849. A tegnapi bécsi posta megérkezte óta, a magya­rokra vonatkozó kellemetlen hirek találtak itt hitel­re. E híreket bucharesti tudósítások előzték meg, melyek szerint Dembinszky tábornok két vagy három kitűnő futamlával, már Orsovára meg is érkezett. Korábbi tudósítások Bécsből és Belgrádból azon hírt hozzák, hogy az orosz és osztrák hadak, Temesvár­hoz közel, elhatározó győzelmet nyertek, melyben jelentékeny számú foglyok , és néhány álgyu került kezeikbe. Nem kétlem, hogy az igazság, bármi színezetű legyen is, még mielőtt e közleményem lordságodhoz jutana , meg fogja találni útját, ő felsége kormányához. E közben, újabb, s a magyarokra nézve kedvező hirek hiánya miatt, s azon tudósításra, hogy Erdély felől jelentékeny orosz és osztrák hadak közelednek, a porta semlegessége miatt, mindinkább nyilvánul az elégületlenség, s felbátorítja Reshid pasa kor­mányának elleneit. A nagyvezér személyes biztosítását bírom, hogy nem fog történni eltérés azon elvektől, melyeket oly sokszor nyilvánítok a porta irányában; ennélfogva a tárgy, melyben ez alkalommal lordságodhoz fordu­lok, főleg csak előkészületi intézkedésekre szorítko­zik. Európa jelen állásában oly gyorsan szülemlenek az események, hogy mire lordságod felelete hozzám érkezendik, az, mi jelenleg csak észlelés és következ­tetés eredménye, könnyen valósággá lehet. Jelentések sem hiányzanak, melyek a porta ellen, nehezteléseket foglalnak magukban. Az osztrák miniszter jelenleg igen munkás, az oláhországi­ me­nekültekre nézve határozott intézkedéseket létesíteni. Ma szorosan hivatalos jegyzéket nyújtott be Ali basának , melyben tiltakozva jelenti nehezteléseit, hogy a porta még mindig vonakodik, többszöri fölszólításaihoz alkalmazni magát, s minden meg­különböztetés nélkül, politikai vagy egyéb vétkesek között, követeli a magyar és lengyel menekültek ki­adatását, az orosz követ, alkalmilag szinte pártolá az osztrák miniszter követeléseit, s hatalmas szavakkal tudatja kormányának elégületlenségét, a török kor­mány viselete miatt. Nem szükség mondanom lordságodnak , hogy ha a porta vádolhatnék, miszerint a menekültek kiadatására vonatkozólag, hanyag volt az ausztriai szerződések pontjai kivitelében, sokat kellene hivat­koznia az emberiségre , azon modorra , melyre Oláhországban a magyarok ellen, orosz erőszak ál­tal kényszeríttetett, s azon világos különbségre, mely egy fegyverben álló nemzet , és szökevé­nyek vagy csavargók csapata közt fenforog. A tárgyra vonatkozólag, bár mint vesszük, igaz, hogy az orosz katonai beavatkozás , és Ausztria szeren­­csétlen szükséges, sokkal inkább találkoztak a porta semlegességével, mint azon hajlam, melylyel a törökök oly nemzet irányában viseltetnek, mely régi hagyo­mányainál fogva, számíthatott a porta jóakaratára és rokonszenvére. A török kormány folytonosan oda törekedett, hogy lordságod utasításai következtében , általam mindig ajánlott semleges állást fentartsa , miben a franczia miniszter által is segittettem több ízben, ki a portát, hasonló elvek követelésére iparkodott rábirni. Ily H. Viscount Palmerston, Sir Stratford Canningnck. Kiiliigy, sept. 24. 1849. Sir! Azon jegyzékre, melyet excellentiád, mult hó 25-i közlönyében említ, s melyben az osztrák kormány azon egyének kiadatását követeli, kik legközelebb Magyarországból jöttek, hogy a török birodalomban menedéket keressenek, azon megjegyzésem van ex­­cellentiáhhoz, hogy épen a belgrádi szerződésnek XVIII-ik pontja, ha kellőleg alkalmaztatik azon tisztekre és közkatonákra a magyar hadseregből, kik, űzetve, menedéket kerestek a török területben, nem kötelezi a portát, ily egyének kiadására, s az osztrák kormány legfelebb azt követelhetné, hogy állandóan ne tartózkodjanak a török birodalomban. Egyébiránt, a belgrádi szerződés 18-ik pontja, világosan másnemű esetekre vonatkozik, mint mint­azon harcz, mely jelenleg az osztrákok és magyarok közt befejeztetett. Igen erőszakolt érzeményezés volna, az említett szerződési pontot azon tisztekre és közkatonákra alkalmazni, kik a jelen magyar hadse­reghez tartoznak, mely Magyarország constitutionalis igazaiért harczolt az osztrák és orosz hadseregek ellen. Ily tisztek és közkatonák nem tekinthetők olyanoknak, minek a „ces sortes de gens­” vagy „vo­­leurs és brigands“ alatt értetnek. Megjegyzendő még az is, hogy az osztrák köve­telés akkor tétetett, midőn Bécsben még nem tuda­tott Görgey megadása az orosz fővezérnek ; továbbá, a követelés főleg azon magyar csapatra vonatkozott, mely aug. 17. Orsovától, Oláhországba szorittatott. Most miután a harcznak vége, várható, hogy ilynemű követelések nem fognak többé sürgettetni, de ha sürgettetnének, bizonyosan nem kell teljesíttetniök. Vagyok stb. kormányánál, vagy a távolabb lakó, de reformált hitű királyok udvarában, szabadon megjelenhettek, s többnyire nemcsak nyilvánosan elfogadtatának , de élénk munkásságot fejthettek ki és hazájuk érdekei­nek nyomatékot szerezhettek. A porta által eltűrt békekötések, sőt a külhatal­­makkali szövetségek is gyakran kerülnek az „Erdőn­­túli részek“ krónikáiban elő. S csoda-e, ha már maga ezen fél-független álla­pot, s ha az önálló belkormányzás, melyet Erdély folytonosan megoltalmazni tudott, magára vonta Ma­gyarország figyelmét, s azon Magyarországét, mely kiterjedésére nézve karcsú és szaggatott volt, alkot­mányos életét tekintve pedig, inkább árnyék-jogok­kal és papir-törvényekkel, mint valóságos szabad­sággal birt­o E figyelem, e részvét még magasabban fokoztaték több körülmények miatt, melyeknek nevezetesebbjei Erdély bel­erejéről és politikai életének ébersége fe­lől tesznek tanúbizonyságot. A legkitűnőbbeket említendőm. Erdély gyakran volt a magyarhoni politikai me­nekültek védhelye, hol, vagy letelepülének és az ál­lam szolgálatába léptek, vagy alkalmat találtak Lengyelországba s keletre vonulni. A német császá­rok az európai keresztény hatalmasságok viszályai miatt ritkán lévén oly állapotban, hogy mint Ma­gyarország királyai egész erélylyel léphessenek föl a török ellen , természetes volt, miként e menekültek ügyéért Erdély megtorlására komoly szabályokhoz nem nyúlhattak, miután minden hadviselet, mely az erdélyi fejdelmekkeli viszályból támadt, rendesen az ozmánokkali háborúvá változott volna át. Továbbá, Erdély még a mohácsi vérnapok előtt határozottabban hajlott a protestantismusra, mint Magyarország. Ott a római hit utolsó türelmetlen és lángeszű harczosa Martinuzzi, a nagy státusférfiú, de túlbuzgó főpap, vala. Az ő meggyilkoltatása és a papi javak seculalizatiója eldöntő túlsúlyt adott a refor­mtiénak, mely a bevett vallások törvényelőtti egyenlősége mellett is, a­ társadalom minden réte­geiben szünetleni, s néhol majdnem erőszakos fogla­lásokat tett, és kivált a Báth­oriaknak — e fényes és tragikai emlékű családnak — meghiúsult reactiója után, minden magasabb állami és társadalmi palctot magának tulajdonított. Egészen ellenkező jelenetekkel találkozunk Ma­gyarországon , hol a nép protestáns többségével szemben a trón által határozottan pártolt, s a magas aristocratia többségének védelmére támaszkodó ró­mai, egy gazdag és zelosus főpapság zászlója alatt örökké merészebb és követelőbb állásokat foglalt el, mígnem a jezsuiták segítségével, még a protestáns házi élet küszöbére, még a családi viszonyok szenté­lyeibe is, gyakran lépett követelőn és jogtalanul. Szóval: Erdély a nemzeti fejdelmek korszaka alatt a hiteszmék irányában olyforma szerepet játszott, mint éjszaki Németország, Magyarhon pedig mint déli Németország. Ebből következett, hogy, miként a politikai ül­dözésekkor a magyar főurak bizodalom­mal tekintettek Erdélyre , azon földre , mely, ha minden ter vök ösz­­szeroskadt, legalább a börtön és rabbilincs elől szá­­­nuikra menhelyet nyit, szintúgy a magyar nép több­sége onnan várta a protestantismusnak győzedelmét; onnan remélt vigaszt, midőn templomai bezárattak, imakönyvei és vallásos iratai elfoglaltatanak, prédi­kátorai száműzetésbe küldettek. Aztán már a Zápolyák korának végéveiben a latin nem volt Erdély kormánytanácsának és törvényhozó termének nyelve. A közigazgatás és közkezelés több­nyire magyarul folyt. A nemzeti szellem s hang len általános jelleme a műveltebb társadalmi életnek és a fejdelmek udvarában kizárólag uralkodott. Csak a tudományok köztársasága, csak a magasabb iroda­lom nem tudott még a latintól megválni. A hittani röpiratok és polémiák az anyai nyelv által igyekez­tek ugyan a szegényebb sorsúak körében a buzgóság szent lámpáját, mely a család küszöbén belől kedé­lyesen világít, vagy a rajongás lobogó kanóczát, me­lyet a szenvedély gyakran a tömegek félrevezetéséért ragad kezébe , meggyújtani, de az irodalmi munkás­ság ezen eléggé széles nemén kívül, a többiekben inkább a latin művelteték, és kivált a XVII-dik szá­zad közepéig történészeink Erdélyben is nem örömest használták közsegül a magyar nyelvet. S ha a kor, melyről most szóltam , egyedül irodalmi tekintetben méretik össze , kétségkívül Erdély nem fog határo­zottabb nemzeti irányt fölmutatni, mint Magyaror­szág. Azonban , mihelyt a társadalom és közélet me­zején minden fölmerülő jelenetekre hasonló gonddal terjesztjük ki figyelmünket, látni fogjuk, hogy a nemzetiség vezérzászlóját Erdély lobogtatta, és Gyu­lafehérvár , nem pedig Pozsony volt fajunk erejének súlypontja. Érezték ezt pártkülömbség nélkül, minden művelt és­ melegkeblű hazánkfiai, s nem csoda, ha, midőn Pozsonyban latin törvény, Bécsben német köz­pontosítási irány uralkodott, a részvét szünetlen új táplálékot nyert Erdély iránt, hol a nemzetiség utolsó védbástyái lerontva vagy elgyengítve még nem va­lónak. — Utoljára hozom föl a legnagyobb különbséget, mely Ferdinánd és Zápolya trónvirályai miatt elsza­­­kadt erdélyi fejedelemséget a magyar királysággal szemben jellemzi, és a legerősebb rokonszenvek apadhatlan kútforrásává lön: — értem, a semmi státuscsín , semmi udvari cselszövények, vagy ab­­solutisticus törekvések által soha meg nem gátolt al­kotmányos életet. Gyulafehérvárt gyorsan következtek egymás után lángeszű és gyönge, ravasz és könnyelmű, önző és nemes kedélyű, szelíd és zsarnok fejdelmek. De, sem egy Báthori István vagy Bethlen Gábor nagy talen­tuma nem hitte hatáskörét az állami formák miatt annyira lebilincselve, hogy ezen korlátok ellen föltá­madjon; sem a ledér Báthori Gábor, a mindent koc­­­káztató II-dik Rák­óczy György és a tompa elméjű Apafi nem hagyák magukat gyöngeségeik és az ud­­varon ezek ármányai által addig ragadtatni, hogy Erdély alkotmányos rendszerét elvileg merészeljék megtámadni. Báthori Zsigmond volt a legkegyetle­nebb és legálnokabb egyén mindazok közt, kiket a szultánok athnaméja fejdelmi süveggel, vezérbottal és palásttal díszített föl; de ő is — bár a kronikairók második Nérónak nevezik, és hő vágya vala roszabb­­nak látszani, mint a minő volt — nem bátorkodók az országgyűlés teremét hosszasan zárva tartani, s noha a kedélyeket terrorizálta, az alkotmány egyes pontjait megsértő , és a törvényeket kijátszotta, soha sem valla magát a constitutionális élet nyílt ellensé­gének és az absolutismust, úgy, mint akkor Euró­pában divatozott, nem kívánta Erdélybe átplántálni. Szakadatlan sorral tartatának tehát országgyűlé­sek , minden évben , sőt többnyire évenkint kétszer. S alig hiszem , hogy létezzék régiségbúvár, ki a fej­delmek alatt hozott törvényeket, ki a 60 évnek par­lamenti eredményeit, teljesen bírná. Igaz, miként az anyagok halmozottságán kívül, ez onnan is ered­het , mert I-s. Rák­óczy György nagy szenvedélyt mutatott az elszórt diétás articulusok összegyűjtésére, kiszemelésére, rövidbe vonására, és külön codexek általi közzétételére, melyek elfogadtatván, azon kor­szaknak, a melyre kiterjesztettek, minden más tör­vényeit érvénytelenné tették. S igy nem vola csoda, hja a bekövetkezett zivataros időkben , a csak törté­­nészeti jelentőséggel biró egyes törvénye­ikkek, rend­kívüli gonddal sem a köz- , sem a magánlevéltárak­ban nem őriztettek. Folytatjuk­ körülmények közt, csak megelőzöm lordságod véle­ményét , midőn tudatom , hogy a török miniszterek nyíltan oly elvek kivitelére utasittattak, minőket a magyarokra vonatkozólag, hivatásom következtében nékem, s valószínűleg Rupich tábornoknak is aján­lani kell. Canning, Palmer­sión. Kivonat, az 1739-i sept. 18-i belgrádi sértődésből. (Az eredeti franczia.) XVIII-ik Art. „Ezentúl, menedéket és védelmet ne nyerjenek a gonosztevők vagy elégületlen és lázadó alattvalók, hanem a szerződő feleknek mindegyike köteles le­gyen, a b­rit népeket (személyeket) megbüntetni, va­lamint a rablókat és útonállókat is, habár a másik rész alattvalói lennének is.“ LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. XXXIV. 12 Bécs, márt. 29. — A birodalmi tanács Ugye ismét előtérbe lépett. Megegyező hírek szerint ez in­tézmény a császár visszatérte után azonnal fogna életbe lépni, miután a már készenlevő, s már alá is írt, e tárgyra vonatkozó statútum közzé lesz tetetve. Nem akarom azon híreket ismételni, melyeket önök alkal­masint bécsi lapok után közlendnek, hanem csak azon elvről akarok szólni, mely újabban a birodalmi tanács alkotásánál vezérfonal gyanánt látszik fölvetetni. A tagok száma eleinte 36-ra lön határozva, mitől azon­ban későbben eltértek; azonban e tanács tulajdon­­képeni állása és hatásköre még mindig igen kétséges, s ezt könnyen viszályba hozhatná a minisztériummal, ha mindkettőnek, működési köre szorosan nincs meg­állapítva. Kübeck báró azon nézettel van, hogy a császár az egyes , és részletekbe bocsátkozó szerve­zeti és igazgatási kérdésekben nem lehet annyira jártas, hogy a minisztérium által előterjesztett javas­latokat azonnal alaposan megítélhetné; e tekintetben tehát a birodalmi tanács által kellene támogattatnia. Mihelyt azonban e tanács valamely miniszteri javas­lat ellen nyilatkoznék, azonnal kész volna a viszály e két főhatóság közt. Még nem tudhatni, egyes szak­­mányokra fog-e oszlani a birodalmi tanács (a köz­­igazgatás különböző ágai szerint) vagy pedig egye­temesen tanácskozni minden kérdés fölött. Ha igaz, hogy Kübeck báró csak 4 titoknokot és 6 fogalmazót akar alkalmazni, az utóbbi út nagyobb valószínűség­gel bír; egyébiránt Kübeck báró politikai és diplo­­matikus tapintatától várhatni, hogy a minisztérium­­­mali viszályt, a­mennyire csak lehet, kerülni fogja. A pénzügy mindenek előtt szőnyegre fog kerülni s e tekintetben Kransz és Kübeck bárók tökéletesen egyetértenek ; az utóbbi igen hajlandó, ha lehet, kül­földön nagyszerű kölcsönt fölvenni s illető ügyvivőit már a legközelebbi napokban Hamburg­, Frankfurt­ers Amsterdamba küldendi. — Minő irányt követend e tanács politikai tekintetben, az, az egyes tagoktól, ezeknek kineveztetése pedig az elnöktől függ. Ez utóbbinak jellemzésére érdekes tényt közöl egy prá­gai lap, melyet itt említhetlenül nem hagyhat. Kü­beck báró 1848. évi martius elején terjedelmes em­lékiratot szerkesztett azon reformokra nézve, melyek Ausztriában mulhatlanul szükségesek. A memoire kész volt, mart. 13 kán kellett volna azt Metternich hg. kezébe szolgáltatni, s ugyanezen nap délelőtt a mozgalom kiütött, s igy békés tanácskozásra idő már nem volt. Midőn mart. 13. estéjén a báró derék neje arra kérte férjét, hogy fusson, mert élete veszélyben forog, a báró igy válaszolt: „Hadd jöjjenek, ott vannak könyveim s irományaim — én becsületes ember vagyok!“ Igaz, hogy sok ember akkor más­ként gondolkozott, mint most, hanem Kübeck báró szilárd jelleméről föltehetni, hogy nézetet csak szilárd meggyőződés nyomán fogad keblébe, s hogy az egy­szer elfogadotttól könnyelműen elválni nem fog ! — A tárgy mindenesetre már tisztába van hozva, mert már hivatalokat is kerestek, s ilyennek a hajdani bi­rodalmi gyűlés irodái jelöltetnek ki. Míg ily nagyfontosságú ügyek békés úton és gyor­san egyenlíttetnek ki, sokkal csekélyebb kérdések viszálkodásra adnak okot, így bizonyos körökben igen kedvetlenül látják a polgári tisztviselők egyen­ruháját; a „Soldatenfreund“ már is hevesen kelt ki ezen egyenruha ellen, azt mondván, hogy a polgári hivatalnokot tüntessék ki akárminő módon, de a kar­dot hagyják a katonának. G­róf Gyulai Olaszországban szinte rendeletet adott ki, mely a polgári hivatalno­koknak az egyenruha viselését igen megnehezíti. Mi, őszintén szólva , soha különös barátjai nem voltunk ezen egyenruhának, mely nem a nemzetiség, hanem bizonyos polgári rend vagy állás külső jele. Nálunk a kardot sohse bántották a katonák , ámbár minden nemes ember viselhette, mert a nemzet harczias jel­leme nyilatkozott e külső tüneményben, de azon elv, hogy ez vagy amaz osztálynak ilyen vagy amolyan ruhája legyen, már azért sem igényelhet általános elismerést, mert minden következményeiben ki nem vihető, a­nélkül, hogy aprólékoskodássá fajulna! Reméljük tehát, hogy ily csekélység nem fogja há­borítani a jó egyetértést minisztériumunk keblében ! A sajtótörvényre vonatkozólag két ellenzéki lapunk ma — meglepő egyhangúsággal — érdekes „lelep­lezéseket“ hoz ; ezekhez toldalékul szolgáljon azon hír, hogy egyik német kormány a sajtó ügyében vi­szonosságot indítványozott, úgy hogy Ausztriában a külfejedelmet sértő író szintúgy büntettessék, mintha saját törvényes ura ellen vétkezett volna; kormá­nyunk ez indítvány elfogadására hajlandónak nem mutatkozott. Továbbá ama lapok egyikében a ma­gyar fölkelők confiscált javaira vonatkozó czikket is olvasunk; ehhez szinte még egy toldalékkal szolgál­hatunk. Ugyanis egyrészről indítvány tétetett, hogy minden 1848. oct. 3. óta ily javakra betáblázott adós­ságok érvényteleneknek nyilváníttassanak, másrész­ről azt viszonozták, hogy a tulajdonképeni felség­sértés csak 1849. ápril 14-től datálja magát, s hogy az érvénytelenségnek szinte e naptól kellene kezdetni. Melyike ezen két nézetnek volt a győztes, a hivata­ I­­os rendelményből fog kivilágolni. — Az ostromál­­­­lapot megszüntetését számos tudósítások közel­jövő-­­ ben várhatónak mondják; e hírek szerint legfölebb­­ május hóban Bécs és Prága ezen csaknem három évig tartó állapot alól föl fogna oldatni. Igen szép, fia —■ igaz; örömünket azonban mindaddig mérsékeljük, mig e hírt a bécsi újságban olvassuk. BÁNÁTI LEVELEK., XV. Temesvár, mart. 27. A magyarság szabadelvüséggel azonos, s mint ennek, úgy annak is jövője bizonyos. S a rokon­­szenv naponta növekedik. — Krassó vármegyében szerb származású derék tisztviselő inditványára, s oláh származású elnök vonzalmából maradt meg leg­inkább a magyar törvénykezési nyelv. — A szerb értelmiség által egy ideig társalgási nyelvül hasz­nált német nyelv, most örömmel cseréltetik fel ma­gyarral , s nyíltan bevallják, hogy rokonszenvük nagyobb a magyar iránt. — Az ifjabb időkben vég­hezvitt cselédösszeírás szerint ezek száma 4000-en felül van városunkban. Az összes számnak fele ma­gyar. A magyar cselédség leginkább nyelv érdeke miatt tartatik , bár megszerzése nem kis nehézség­gel jár, magyar elemtől távol­ eső városunkban. A magyarság iránti rokonszenv naponta növeke­dik , s erre van leginkább szüksége a magyarnak. Sorainkat nem ellenzéki viszketeg sugallja. Az el­lenzéket ébrényszerű körülményeinkben korának , s az ostromállapot alatt andokaták küzdéséhez hason­lónak találjuk , kik behúnyt szemmel viaskodtak el­leneikkel. Parányi erőnknek nincs kedve behunyt szemekkel vak küzdelemre. Ha tudósításaink olykor tényeket, nézeteket hoz­nak napfényre, mik történt, vagy történendő dol­gok czélszerűségét szerényen kétségbe vonják, ez nem ellenszenv ébresztéséül történik, hanem azért, hogy figyelmet gerjesszünk azoknál, kiknek belátá­sától a döczögő államkocsi kerékvágásainak rendezé­se fü­gg, vagy erre befolyással bírnak. így nem következtethetjük a központosítás elvé­ből szükségkép azt, hogy a nagy birodalom külön­böző koronatartományainak minden ügyei, s a hiva­talnokok intézkedései egyedül német nyelven folyja­nak, úgy más részről magokat népboldogitó hiva­tással felruházottaknak, s erre egyedül képzetteknek hivő idegeneknek más koronaországokból nagy szám­mal ide érkezését sem hisszük czélszerűnek.­­) E napokban véletlenül egy szállodában időzünk, midőn egy pápaszemes , barkó-­s bajusztalan sima arczu egyén, a hosszú út viszontagságai alatt sokat szenvedett kalappal fején, kocsiról leszállva velünk beszédbe, bocsátkozik. Az idegen prágai fiú Galicziá­­ban több éven át tartózkodott. Nyelvismerete a né­meten , s a szlávnak cseh-lengyel-ruthen vegyízékén túl nem terjedt. Csodálkozását jelenté , hogy a hí­­resztelt mocsáros posványhelyeket sehol sem találta fel útjában, s említi, miszerint hidegláz ellen óvsze­reket hozott magával. Véleménye szerint posványok hiányában a tájékon dühöngő nyavalyákat a szárí­tott ganéjjal szokott tüzelés kártékony bűzétől szár­maztató. A vizet ihatlannak, életet drágának, s az embereket barátságtalanoknak tapasztalta útjában. Részünkről biztosítottuk, hogy a ganéjtüzelés er­dőkkel környezeti tájékunkon ismeretlen, a hideg­lelés ellen óvszerül pedig kézsmárki gyógyszerész ") Kivesszük az oly hivatalokat, melyek szervezése eddig nálunk ismeretlen valami volt, p. o. a rendőrséget.

Next