Pesti Napló, 1851. április (2. évfolyam, 319-343. szám)

1851-04-08 / 325. szám

­ Az Allgemeine Zeitung összes Ausztriának német szövetségbe lépése fölött értekezést kezdve, bevezeté­sül összefoglalva adja a Radowicz-féle unio-politika védelmezőinek e tárgyban fölállított tételeit és néze­teit. Érdekes leend megismertetése csak azért is, hogy lássuk az okokat, melyek szoktak összes Auszt­riának a németszövetségbe leendő bekebelezése mel­lett fölhozhatni. A kérdéses czikk következő : ,,A létező szövetségi jogon Ausztria s a királysá­gok által kívánt változtatások között alkalmasint legfontosabb az ausztriai összes monarchiának a németszövetségbe leendő fölvétele. „Tudva van, hogy Radowicz­ úr egészen más rend­szernek alapján az osztrák monarchiának németszö­­vetségbei lépéséhez nemcsak beleegyezését adta, ha­nem kész volt ezt ajánlani, mert a szélesebb szövet­séget egészen más, tisztán népjogi értelemben szerve­­zendőnek hitte, s ebben a porosz szövetségi­ állam sebes emelkedésének biztosítékait szemlélte. Tudva van, hogy Meinterff­el úr nem tudta fölfogni, miszerint a nov. 2-diki változások és az unió feladása után a viszonyok egészen átalakultak, és azért amaz enged­ményt fentartani kívánván, hibáját gróf Branden­burgnak kelle helyrehozni. Drezdában is helyt adott Manteuffel, még pedig minden viszonti engedmény kivonata nélkül, összes Ausztria szövetségbe lépé­sének. Nagy utánzási ösztönnel, és valóban, mint ki fogjuk mutatni, még nagyobb rövidlátással csak azt kívánta, hogy ez esetben az egész porosz monar­chiának is be kell lépni a szövetségbe. Mondottuk : valának is, azért, mert veszélyesebb volt az önkény, melly azokat eltörölte. S ezen alapnézet, valamint a magasabb alkotmányosságnak zamatját téve, úgy másfelől számtalan önző vagy szakeszű törekvésre vetett népszerűséget. A magyar az erőszakolás által makacscsá tetetvén, nem akart többé a legártatlanabb és leghasznosabb reformban mást látni, mint ámítást, ha kecsegtetőnek tűnt föl, vagy veszélyes czélzatot, mely később fog lelepleztetni. S mert minden vi­szonyok összedurva és egymáson hevertek, nem vala csoda, hogy a kéz, melly annyit rontott még az épí­tés foglalatosságai közt is, el lön kárhoztatva a tö­meg, és segéd nélkül hagyatva az intelligentia ne­mesebb része által. Innen van , hogy kivált Erdélyben , ha vizsgálat alá vesszük a kérdéseket, melyek a közhangulatot leginkább ingerlék, kétségkívül úgy találandjuk, hogy József reformjai örökké akkor gyújtották a szen­vedélyeket lángra , mikor a nemesi rend előjogait vagy előitéleit fenyegették; a szabadság elméleti érdekein és az alkotmányosság nagy garantiáin ej­tett sérelmek pedig, rendszerint hidegebb vérmértékű és gyérebb szám­­ ítészekre találtak. Halálakor is nem a közigazgatás szervezetére vo­natkozó rendeletei égettettek meg a megyetermekben és a várospiaczokon, de a cataster előkészületei, a népösszeírás, a földmérési adatok. Bizonyára, kik József intézkedései ellen szívós és átalkodott visszahatást folytattak, többnyire inkább szerették a sarkaiból kivetett alkotmány középkori kaszt-rendszerét, mint a ruganyosságot, melylyel az Ezekre felötlő hatást kellett a franczia forradalom szellemének gyakorolni, és azon fényes eszméknek, melyek a genevai bölcs irataiból hihetetlen gyorsa­­sággal vitettek az életbe át. De, kivált Erdélyben, három nemzedék alatt nem­csak a közélet, hanem az országlatra vonatkozó iro­dalom is parlagon hevervén , — természetes volt, miként a Párisban megkezdett nagy események, és az azokat előidéző tanok, a reformok meleg bará­tainál is, inkább valának a szív és képzelem által fel­fogva, mint az ítészet szigorú vizsgájával kisértetve. Ha már azon ellenzéket, mely a szabadalmak megóvásáért védte az alkotmányt, a másik töredék­kel, mely azt a szabadság eszméinek kifejthetéséért követelte, összehasonlítanék szám- és népszerűség tekintetéből, akkor látni fognék, miként óriás több­ségben voltak a restauratio határozott színű embe­rei az illuminatismus tanítványai fölött , mert az első irányhoz tartozott a megyei kis- és középbir­­tokú nemesség majdnem kivétel nélkül; míg a má­sodiknak képviselőit többnyire csak a társadalom legfelső rétegeiben és a tudományok fáklyavivői közt lehetett — bár ott is gyéren —­ föltalálni. Azonban az ó-alkotmányosok osztályában is a Szajna melletti események óriás nesze már az 1791- ki országgyűlés kihirdetése előtt figyelmet gerjesz­tett, és sokan, kik József uralkodása derekán még a legidvesebb reformjait is , nem csak a megsér­tett formaságok, de az elv tekintetéből is kárhoztat­ták, komolyakká és fontolókká váltak, midőn halták, hogy az eszmék, meg i,fik a trónról hin­tettek, Párisban a tribünéről szavalatnak el. Az örökös kormánypárton kívül, ily elemek fog­tak az 1791-ki országgyűlésen helyet. S elkezdődtek a tanácskozm­ányok oly embe összege által, kik közöl egyiknek sem volt par menti­­tapasztalása, sőt sejtelme is a pártok vezet és a szőnyegre vont kérdések tapintatos kezelése is. De hamar tanultak, s az 1791-ki diéta Erdély lapjain feltűnő helyet foglalt a megfontolás, a s­zoklat és hazafiság tekintetéből; ámbár téved, melyek a viszonyok nehézségei miatt menthetők rának, és az organisatio körüli botlásai, melyek­­ a körülmények kényszerűségén kívül a státustér belátás hiányára is mutattak, igen könnyen kiu­tathatók. Il­dik Leopold kabinetje, midőn a magyar köre országaiban a rendek összehívására rászánta mag a régi viszonyok helyreállítását csak lényeges v­tositások mellett akarta. 1791 tehát alkotásra bízatott meg a romok ki 1791-nek kellett a visszaélésekből azokat el­tolni, melyeken a hatalom önként túladni kivánt, a régi törvényekből azokat visszahozni, melyek­­ mély akadályokat nem gördíthetnek a bécsi k­iány elébe. 1791-nek kellett magát alkotmányos évnek sz­áeni, hogy a törvényesség felügyelete alatt tábl­tassanak be a kényuralom követelései. Ez vala a felső akarat és a még erősebb viszom akarata. Folyt, köv, békebíró együtt végezzen valamit: ezeknek va­lóban személyesen egybe kell jönniük, s köz­megfontolás tárgyává tenni a dolgot. Tisztán közigazgatási kérdésre nézve azonban ez nem szükséges. Oly tárgyakra nézve pedig, melyek­nek kezelése bizonyos ideihez és eredményhez van kötve, rendesen többen egybegyülnek, s kihirdetik, mikép bizonyos napon és helyen spe­cial (különös) vagy petty session-t fognak tar­tani , ily meg ily ügyekben; p. o. utak, szegényi ügy stb. Se részben a hanyagságnak elejét veszi a szokás, mely ily ügyek kezelésére már bizo­nyos megszokott napokat jelölt ki. A közönség iránti kötelesség érzete, s a közvélemény figyel­meztetése nem engedi, hogy e napok feledésbe menjenek, így szabályszerűen, rendesen megszakadás nélkül folynak a dolgok, s hogy így folyjanak, jobban ellenőrködik a nép saját ügyében, mint a kormány felügyelete. A kormány kicsinyli a közigazgatás minden apró tárgyait ellenőrzeni, melyeknek czélszerű intézésétől függ pedig a nép boldogsága. A kormány tekintete rendesen csak a főbb politikai kérdéseken függ. S­abureaucratia, e lassú szabályossággal moz­gó testület, csak felülről nyer lendületet. Az ügyek tárgyalásában csak ott tér el a sorozattól, hol a kormány érdeke kívánja. Nem így az angol közigazgatás. Nem köti ott a hivatalnokot annyi formaság nyűge. Saját belátása, s a nép érdeke szab neki sorozatot. S mindemellett kimondhatja, hogy nincs ott rendszerüség, nincs pontosság? Említnünk kell végre, mielőtt czikkünket be­fejeznék , miszerint a békebirák, minden gróf­ságban , évenkint legalább négyszer, bizonyos napon, évnegyedes közgyűlésre (general quar­ter session, közönségesen csak session) mind­nyájan egybegyűlnek, rendesen változtatva két főhelyen, hol a kerületi börtön s a békebirói levéltár van. Erről azonban közelebbi számunkban, nagy utánzási ösztönnel, mert semmi egyenlőség sincs abban, ha Ausztria 24,160,000 lakost, Po­roszország pedig 497,000-et léptet a szövetségbe. „Az összes Ausztriának belépésére vonatkozó formaszerinti javaslat január közepén terjesztetett elő az első bizottmány kebelében. Senki sem mon­dott ellene , csupán egy meghatalmazott nyilvánított némi nehézségeket, s értjük Hannover a megha­talmazottját , kinek kormánya sem a bregenzi, sem az olmützi szerződés megkötésében részt nem ven. Azonban a szóbahozott nehézségeket elenyésztette Ausztriának ama határozott kijelentése, hogy összes Ausztriának szövetségbe lépése föltétlen szükség, mert a mostani viszonyok között a monarchiát még csak eszményi vonallal sem lehet két részre osztani. Összes Poroszországnak szövetségbe lépése örömmel elfogadtatott. „Erre az első bizottmány Ausztria s Poroszor­szág kívonataival öszhangzólag készítette javaslatát. Egyetlen tag kívánta egyúttal az ezen változás ál­tal igényelt határozatok megállapítását. „Az előbb véleményezett végrehajtó hatóság Ausztriának csak az esetben nyújt határozott és minden tekintetbeni túlsúlyt Poroszország ellenében, ha a királyságokkal egyetért. Összes Ausztriának szövetségbe lépése pedig egy­maga elég arra, hogy Poroszország és minden egyéb német államok fölötti uralkodást is szerezzen Ausztria részére. „Nagy Fridrik ideje óta kénytelen volt Német­országban­ áll­ását Poroszországgal megosztani. A szövetségi oklevél lényegileg Ausztria s Poroszor­szág hege­m­oniája fölötti szerződmény Metternich­ig az osztrák örökösödési korábbi politikát folytatva, a monarchiát igyekezett Németország határain kívül tartani, azért valamint a bécsi kongresszuson, úgy később is a német államok közti kötelékeknek lehető tágítására törekedett. A német viszonyokra vonat­kozó politikája tisztán negatív volt. Ő volt, ki a bé­csi zároklevélben a népjogi egyesület bélyegét nyomta a német szövetségre, és ki a Bundestagot, minden tényleges lépésektől visszatartóztatva, nem illetőségi nyilatkozatokra birta. Ő félt Ausztriának Németor­szággal­ szorosabb összeköttetésétől, mert félt ennek a monarchiára való visszahatásától. E félelem a finom státusférfiút odáig vitte, hogy Ausztriát még a német tudomány-, és irodalomtól is elzárni igye­kezett. „Az újabb osztrák politika egészen más. A mos­tani osztrák státusférfiak látták, mily veszélyes volt a monarchiára Metternich rendszere, látták, hogy Ausztria nem hagyja magát elzáratni Németország­tól, és hogy épen az elnyomott német szellem válik forradalmivá. Ők tudják, hogy egy mozgalomnak, melyet hosszasabb időre elnyomni nem lehet, urává kell lenni; egyszersmind az új osztrák politika bát­rabb is, mert nagy eredmények állnak mögötte, s a mostani Poroszországot kevésre becsüli. „A mostani osztrák politika nemcsak —­ mint a­z előbbi — Németország káros befolyását paralyiálól s bizonyos esetekre német segélyt biztosítani igyek­szik, hanem a helyett meg akarja ragadni Németor­szágban a kezdeményezést, és hogy jövendőre ne kel­lessen a német befolyástól félni, tényleges befolyás, és a német mozgalmi tér elfoglalására törekszik. „Ennek határozó eszköze, összes Ausztriának né­met szövetségbe lépése. A szövetség ez által meg­szűnik német szövetség lenni, súlypontja kizárólag Bécsbe esik. Ausztria a népességet, de kivált a ki­terjedést illetőleg a szövetségnek felét fogja tenni, s pedig egyik compact felét, a másik 34 részre oszlott fele rész irányában. Ekkor jogezime leend azt kívánni, hogy a szövetség egész tevékenysége, ezen compakt felerész szükségeihez és kivánataihoz alkalmaz­kodjék. „Igaz, a végrehajtó hatalombani szavazatok­­­ ré­szét, és a plénum­­ részét bírja. De már jelenleg is a kisebb államok szavazatainak kevesbítése végett Manteuffel úrral együtt sokan arra építenek, hogy az államok jogait épen úgy, mint terhét a népszámhoz kell irányozni, s hogy a két nagyhatalom ezen elv­nek önjavára alkalmazásától csak önként állott el. „Ez csakhamar odavezet , hogy Ausztria önkéntes elállásáról visszalép, és Poroszországnak aránylagos birt, mint az éber s magát mindig megújító és fokozó közéletet, melyet védelme alatt kifejteni lehetett volna. Nagy része, az elégü­letleneknek más nem volt, mint oly reactionaries, ki ha József reformjai ma­gyar érdekben és alkotmányos úton létesíttettek vala, akkor is hasonló keserűséggel lép az újítások el­len föl. S mégis a maradéknak hálával kell e férfiakra emlékezni, mert mozgásba hozták az elzsibbadt nem­­z­ettest vérereit, fölélesztették az önzés és az önfen­­tartás érdekei által az ország jogainak megoltalma­­zására a törekvést, s majdnem annyit tettek a haza szabadságára, mintha a szabadosság helyett magát a szabadságot szerették volna. De igen csalatkoznánk, midőn h­innék, hogy II­yik Leopold megkoronáztatásakor csak ezen elem várta a két testvér háza régóta zárva tartott országter­meinek megnyílását. Találkoztak a József kormányzási rendszerével elégületlenkedők között oly egyének is, bár aránylag nem nagy számmal, kik a magyar nyelv és alkot­mányelleni sérelmeket mélyen érezték és buzgón ahajták orvosiani; kik hazájuk történészeti auto­nómiáját az egyöntetűség kétséges kísérleteiért szin­tén nem bírták föláldozni, s kik mindenekelőtt ma­gyarok és csak mint azok akartak alkotmányosak lenni, de hazafius jellemek mellett is méltányolni tudták József császár számos reformjainak alapesz­méit; sejditék a szabadsajtó által tolmácsolt irányok egész jelentékenységét és a század doctrinainak ha­tásai alól magukat kivonni nem szerették, befolyási szaporulatot enged, de a mely mégis csak felényi lesz, mint Ausztriáé. Ausztria teljes joggal fogja igényleni s valójában igénylendi, hogy egy ha­talom, mely a szövetségnek a részét veszi, aláren­delje magát azon hatalomnak, mely felét képezi. „Poroszország ellentállásának elhárítására pedig máris azon csalhatlan eszközt veszi szolgálatba, hogy Poroszország ellenébe Bajorországot állítja. Ausztria már az 1848-as ősz óta Bajorország területi növelé­sére törekszik , azonban Bajorország már most is elég erős, hogy Ausztriára támaszkodva ellenzéket for­máljon. Ha Ausztria a szövetségnek felét képezi, akkor az Ausztria­ és Poroszország közötti távolság nagyobb mint az , mely Poroszország és Bajorország közt létezik. Ausztria népszáma 20 millióval nagyobb, mint Poroszországé,­­ Poroszországé pedig csak ily, millióval nagyobb mint Bajorországé. Mig Au­sztria túlsulylyát mi sem gyengíti, Poroszországnak szövetségbeni állása gyengítve leend ; és mig Porosz­­ország és Bajorország vetélkedni fognak, Ausztria mindkettőjük fölött uralkodandik. Vége köv. A török birodalomba menekült magyarokra VONATKOZÓ LEVELEZÉS. *) Mely ő felsége parancsára a parliament elébe terjesztetett. Febr. 28. 1851. IV. Sir Stratford Canning, Viscount Paimer stonnak. (megérkezett sept. 26.1849.) Therapia , sept. 3. 1849. My Lord ! Jelen közlönyömmel, mely azon magyarországi menekültekre vonatkozik, kiknek kiadatását Ausztria és Oroszország követeli, van szerencsém megküldeni, további utasítás tekintetéből, azon hivatalos jegyzé­keket, melyeket Stürmer gróf és M. de Titoff, Ali basához intéztek. Ez alkalommal jelentem azt is, hogy e Magyaror­szágra vonatkozó fölterjesztések, az illető miniszterek által külön tetettek ugyan , mindazonáltal, ő excel­­lentiások, folytonos összeköttetésben vannak egymás­sal , s úgy látszik, mi­ egyébiránt igen természetes, hogy öszhangzólag akarnak, minden e kérdést illető tárgyban működni. Vagyok, stb. STRATFORD CANNING. 1-ső melléklet a IV-ik számhoz. Stürmer gróf, Ali basának. (Az eredeti franczia). Konstantinápoly, aug. 29. 1849. M. le Ministre! Volt szerencsém , két nap előtt, közölni excellen­­tiáddal, ő magassága, Schwarzenberg herczegnek közlönyét, melyben a kabineti tanács elnöke, szerző­dések nyomán, határozottan tiltakozik azon menedék ellen, mely az ottomán területben , a magyar fölke­lőknek adatott, s kéri azok kiadatását a császári hatóságoknak. Excellentiád szíves volt közlésemre azt válaszolni, hogy szándéka M. Musurushoz intézendő közlönyé­ben előadni azon okokat, melyek a magas porta cse­lekvését e tárgyban vezérlik. Nem tisztem, ezen okok fölött előre ítélni, de nem tartózkodhatom , azon észrevételt tenni excellentiád­­nak , hogy az események oly gyorsan haladnak, mi­szerint a kérdés reánk nézve valóban aggasztólag jelentkezik , miután a magyar lázadók fővezetői kí­sérve számos híveiktől, már már mind török földön vannak. Ily körülmények közt, parancsoló kötelességem, sürgetni a magas porta e tárgyra vonatkozó határo­zatát. Tudom, hogy ő császári felségének, a zuhan­nak megbízottja Oláhországban, az osztrák császári ügynök, M. de Timoni azon fölhívására, melyben a magyar menekültek kiadatását sürgeti, azon biztosí­tást ad­, miszerint török katonaság által gondosan őriztetni fognak mindaddig, mig határozott útasitást nyerend, melyet már sürgetve kért a magas portától; ennek következtében, nincs veszendő pillanat, s ör­vendve gondolom, hogy határozott útasitások, azon­*) Lásd P. N. 324-ik számát nal képessé teendik Fuad Effendit, eleget tenni császári kormány kívánatainak. Nem akarok jóvá e nézetekkel foglalkozni, melyek saját békéjének é­dekéből, szükségessé teendik , hogy a magas porta tárgyban határozatot hozzon. Egyébiránt ez oly tárt melyet véleményem szerint,­excellentiádhoz vitéz napi közlönyeimben már kimerítettem, s főleg az legközelebbi tanácskozásban, melyet szerencsés vi­tani önnel, s ő magasságával, a nagyvezérrel tarthat A jelen pillanat, mindkét császárságra nézve is komoly és ünnepélyes. Jövendőbeli viszonyaink, az viselettől fü­ggendenek, melyet a magas porta­i k­rülményekben tanúsítani fog. Önnek miniszter úr ő császári felsége, a­zultán többi tanácsosainak di­csőségére bizom, egyelőre is kiszámítani a követkl­ményeket. Vagyok, stb. STÜRMER: II-dik melléklet a IV-dik számhoz. M. de Titoff, Ali basának. (Az eredeti franczia). Buyukdére, alig. l“'ls, 18 M. le Ministre ! U felségének , a zuhannak rendkívüli megbízót a herczegségekben, bizonyosan nem mulasztó el­­ datni excellentiáddal azon követelést , melyet Dal­mel tábornok, épen most intézett hozzá, aug. /t„­­hivatalos jegyzékében, melyben kiadatását és k­­özszolgáltatását kéri azon hat lengyelnek, kik ide csatolt lajstromon, névszerint említtetnek , s­­ részét képezik azon lázadóknak, kik a magyar insi­gensek szétoszlatása után, Oláhország határain ü nedéket kerestek a török hatóságoknál. Ő excellentiája Fuad Effendi, Duhamel táborá­hoz intézett válaszában jelenti, miszerint a kérdő menekültek , török katonaság által, szorosan fog­ őriztetni, de egyszersmind tudatja, hogy a kiadató nézve, felsőbb rendeléseket köteles bevárni. Intézkedvén azon biztosság körül, melyet az ott­mán megbízott adott, t. i. hogy a konstantináné rendeletek megérkeztéig, kellő figyelemmel fog ködni a menekültek fölött. Duhamel tábornok kö­zélem a fenebb említett levelezést azon meghagy­jál, hogy az ottomán miniszter figyelmébe ajánlj, és sürgessem a kiadatás teljesítésére szükséges í­téletek megküldését, Amedji Effendinek. E követelés, jelenleg egyike a legsürgetősebb­nek, s mivel határozott szerződési kötelezettséget alapszik, melyek már régóta kötöttek a török és az császárszág között, kötelességem, excellentiád léke­lező közremunkálását kikérni, a szükséges rendi­­ek megküldetésére nézve azon meghagyással, ha azon lengyelek, kik alattvalói a czárnak, az én i­­éges uramnak, s kik Duhamel tábornok által kö­teltetnek, vagy kik ezentúl is a herczegségek ol­mán hivatalnokai hatalmába adnák magokat, a­­­róságoknak kiadattassanak. Azon számos példa, melyekben a magas pc őszinte készségét tanusítá ily követelések teljesítő­ben, valahányszor hatóságaink által az európai v. ázsiai határokon, szökevény vagy egyéb vétkes és alattvalók követeltettek, — elégségesek arra, ha bizton reméljem, miszerint a kívánt rendeletek, Fi Effendi utasítására, mielőbb meg fognak küldő Van azonban még egy más hatalmas indok is. Ex­­lentiád belátását el nem kerülheté , mit legközele tavasz óta , udvarom határozott utasításai követk­­ében, ő magassága (török) minisztereinek kori megfontolásukra, köteles voltam fölterjeszteni,­­ hogy nagyfontosságú a portára nézve, elkerülni jóságaiban, legkisebb jelét a gyengeségnek vagy velémnek, a forradalmi párt irányában, mely, a b­etegségek békéjének koczkáztatása után, vérrel lyegezvén Erdélyt és Magyarországot, nem műk­­andja el, Törökországot, viszályok maradandó­­ pontjává tenni. Ila, mi várakozásainkkal ellenbe a fővezetők, s a forradalomban követő híveikö­r­tön pártolást nyernének, világos, mi vészes volna az ottomán birodalom belállandóságára, és mi k£ a szomszéd hatalmasságokra nézve, kik következő ezt soha közönyösen nem vehetnék. Élénk érdekkel elvárom excellentiád tudósitá

Next