Pesti Napló, 1851. május (2. évfolyam, 344-369. szám)

1851-05-08 / 350. szám

1851. másod évi folyam. 350 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten : Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 1 8 „ — „ „ Egyévre. 15,-,, Egyes szám — „ 4 „ Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 , - , , Egyévre . 18 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a szá­­monkinti eladás is, megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda: Orintcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. ■■■■■. Csütörtök, május 8-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefizeten­dő EMICH G. könyvke­reskedésében. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre, leteendő, PESTI NAPLÓ szerkesz­tő-hivatalában. TARTALOM: Telegraf! tudósítások-A státustanács. II­Diplmatikai levelezés A kecskeméti helv. hitvallásuak fölterjesztése-Nógrádból- (Tavasz. Remélhető termés. Balassa-Gyarmat és tulajdonai. Megyei főnök. Egy még most is csak papíron levő kormányrendelet. Népiskolák. Dohány­­monopolium.) Hivatalos- (Kinevezések.) Vegyes hirek és események-Francziaország- (A­ földalatti Francziaország. A procla­­matiók sajtója lefoglaltatott. Persigny nyilatkozata és az Ordre válasza.) Nagybritannia- (Alsóházi ülés máj. 1. Iparkiállitás meg­nyitásához. A Londonba utazókat érdeklő.) Németország. (Drezdai tanácskozmányok. Jacubovszky. A birodalmi álgyúüteg eladatott. A slezvig-holsteini államkötelezvények. A slezvigi tisztek visszavétele a bajor hadseregbe. Osztrák tisztek Persiában.) Politikai szemle-Magyar nemzeti muzeum Börze. — Dunavízállás-Matáv­ (Észrevételek a Pesti­ Napló tárczájában megjelent ily­ezima czikkre : Visszatekintések Erdély múltjára.) Budapest, május 8-án TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Paris, máj. 6. —­5% rente 90, 3% 55. 85. Hír szerint Lyonban zavargások ütöttek ki. A legitimis­­­ták értekezlete nyomán Porcéval úr a státustanács tagjává neveztetett ki. Vuprat egy meghosszabbítási kérvénynek letételét megtámadja ; az elnök ezt egy bizottmányhoz utasítja. Laroche Maquelein úr, töre­déke nevében az alkotmány revisiája ellen nyilatko­zik , ha a választási törvény visszavétele nem tétet­nék föltételül. A rokkantak egyházában, Napóleon halálozási évnapja ünnepeltetett. Napoleon Lajos elnök szinte jelen volt. London, máj. 5. — A portugáli Cabral miniszté­rium beadá elbocsáttatását. Tutin, máj. 4. — A Piemont és Francziaország közt kötött szerződés következtében, a franczia ha­jók július 1-jétől fogva, a belgiumi, s angol hajókkal hasonló bánásmódban részesü­lendnek. Trieszt, máj. 6. — Tegnap estek­ 11 órakor, Arciduca Federico Lloyd-gőzös, ő fiye a görög ki­rály kíséretével Velenczébe utazott. Berlin, máj. 6. — 5% 105-ös; állód, kötelezvények 85%; bankrészv. 94),; Krakó 74)*; alsó sziléziai 85%; felső sziléziai 117%. Frankfurt, máj. 6. — 4%% 62%; 5% 71%; Bécs 90)­; lomb. 72%; Hamburg, máj. 6. — Bécs 198%. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ÉSZREVÉTELEK a Pesti­ Napló tárczájában megjelent ily­ezimü czikkre : Visszatekintések Erdély múltjára. Bécs , máj. 3. 1831. A Pesti­ Napló tárczája aprilisban több czikket hozott e czim alatt : „visszatekintések Erdély múlt­jára.“ Az előadás alaki jelességeit épen oly kevéssé lehet kétségbe vonni, mint a mily kevéssé lehet elhárítani azon szemrehányást, hogy a legelhatározottabb párt­­színezettel bír; mert nemcsak, hogy minden tényt a szabadelvű alkotmányosság újabb elméletének egy­oldalú szempontjából tekint és ítél meg, minélfogva a tényadatokra nézve is annyi tévedést tartalmaz, hogy ezek helyreigazítása egy külön értekezést igény­­lene. Mi azokra szorítkozunk, melyek az 1834-ik évi országgyűlés leírásában szemünkbe ötlöttek : •— ex una disce onmes. Az országgyűlések tartásának 22 évig — jele­sül 1812-től 1834-ig — tartott hosszú, mindenesetre nagyon alkotmányellenes megszakasztása után, mit a kormány eme kor veszélyes eseményeiben rejtett akadályokkal akart menteni, a nélkül, hogy hitelre talált volna ; — és miután egy ily abnormis állapot­tal — mely annyival kevesbbé volt normális, meny­­nyivel inkább szükségelt korszerű kiegészítéseket és javításokat az igazgatásnak minden ága — egy ily abnormis állapottal való elégületlenség, a kormány rendeletei irányában Erdélyben ekkorig ismeretlen, de újabb időben a magyar ellenzék térfoglalásaival életre hozott, és gyámolított ellenszegülés folytán naponta erélyesebben nyilatkozott: — elhatározta Erdélyben is — mint már előbb Magyarországon téve — az al­kotmányos útra visszatérni. Ezen irányban, első lé­pésül , egy országgyűlést hívott össze, melynek fel­adata lett volna : a nem alkotmány szerint, hanem csak ideiglenesen betöltött hivatalokra a törvény­szerű választásokat eszközölni, s új országgyűlési bizottmányokat nevezni, az igazgatás minden ágai fölött 1790 óta halogatott szervezési munkálatok ki­dolgozására, melyek között az úrbér kidolgozását illetőleg, nevezett bizottmánynak leendőit mindenek fölött kötelessége munkálatával sietni. Mennyiben ezen királyi propositiókhoz , sem újoncz-, sem subsi­­diumbeli semmiféle követelés nem csatoltatott, a kor­mány remélte, hogy eme feladatok hamar meg fog­nak oldatni. Az ellenzék azonban ismerni tanulta erejét, és elhatározta arra használni, hogy jövőre törvényes korlátokkal lehetlenítse az alkotmány meg­sértéseit. A feladat szerencsés megoldásának első feltételéül tekintette az ellenzék a kormány orgánumainak el nem ismerését, melyeket ezen fölül, mennyiben nem alkotmányszerűleg választottak , nem létezőkül nyil­vánította, s azért nekik az országgyűlés megalakí­tására , semmi befolyást sem akart engedni. A tör­vényszerű guberniumnak, mint az országgyűlést ve­zető legelőkelőbb elemnek befolyását az 1790: 11. t. sz., világos szavaiból kiindulva nem is lehetett volna kétségbevonni. Ezen negatív eszközhöz , egy pozitív eszközt is kapcsolt az ellenzék; t. i. a magyarországi kerületi ülések mintájára, melyek szinte csak az újabb idő­ben nyerték határozó állásukat — a három nemzet­nek előbb különválva tartott nemzeti gyűléseiből, egy közösen tanácskozó gyülekezetet teremtett, maga ál­tal választott elnökkel, 68 három jegyzővel, minden nemzetből egyet véve, nem törvényszerű guberniumra nem alkalmazható, s jelen esetben a nemzeti gyűlésnek, — mint mely a nemzetet képviselvén, most egyedül törvényszerű eleme az országgyűlésnek — van joga elnökválasz­tásra. A választás rögtön meg is történt és okos ki­számítással ugyan azon egyénre esett, ki a guber­nium által kiküldetett, mi azonban — az elv miatt — a királyi biztost, még sem indította ezen válasz­tás elismerésére, de sőt a további üléseket a függő kérdésnek legfelsőbb helyenn eldöntéséig megakasz­totta. Ezen elhatározás lényegileg az ellenzékre ütött ki kedvezően, mennyiben a kormány e kérdést — eltekintve elvi fontosságától — nem tartotta elég fontosnak arra, hogy a választás érvényességére vo­natkozó igénynek határozott visszautasítása által azon lehetőségig vigye a dolgot, mikép az ország­gyűlés már működésének megkezdése előtt szét­oszoljék , de másrészről épen ily kevéssé akarta ezen igényt egy hivatalos okirattal elismerni, s megelé­gedett azzal, hogy a kincstárnokot rövid úton az el­nökség átvételére fölhatalmazta ; mi ellen azonban a rendek tiltakoztak, m­íg ki nem jelenté, miszerint „ülését ő felsége parancsára mint választott elnök foglalja el.“ Az ellenzék győzelmet ünnepelt; a kor­mány azt hitte, hogy a szóbeli válasz tekervényes kifejezéseivel tekintélyét megmentette. Most az elnöknek és három jegyzőnek (mire tör­vény szerint a királyi tábla protonotáriusai voltak hivatva) az 1790-ben megállapított, és az azóta 1794-ben, 1809-ben és 1811-ben tartott országgyű­léseken gyakorlott mód szerinti választásához fog­tak , és sikerült az elnöknek, valamint a királyi tábla protonotáriusainak annyi szavazatot nyerni, hogy őket a témába (felsőbbi választás végett elő­terjesztett egyének nevei közé) föl kelle venni. Az absolut többség behozására vonatkozó indítvány nem ezen első választáskor tétetett, mint a „­visszatekin­tésekben“ hibásan mondatik, hanem később , mit az országgyűlési irományok tanúsítanak, mennyiben az A STATUS-TANÁCSRÓL. *) ii. Szólónk előbbi számunkban a franczia stá­tus-tanácsról a consulság és császárság idejé­ben ; lássuk most, hogy ezen intézmény, miként rendeztetett Lajos Fülöp uralkodása alatt. A státus-tanács állott: 1. a miniszterekből, 2. a státus-tanácsosokból, 3. az előadó titok­­nokokból (die maitre de requêtes) és 4. a fogal­mazókból (d’auditeurs). Rendes elnöke volt a pecsétőr; alelnökét a király nevezte ki, ki a pecsétőr és miniszterek jelen nemlétében, szintúgy a státus-tanácsban, valamint az egyes osztályokban is elnökölt, mikor szükségesnek tartotta. A tanács üléseiben a tollat egy főjegyző vitte, titoknoki ranggal. A státus-tanácsosok rendes és rendkívüli szolgálatra voltak osztva. A rendes szolgálat állt: 1. harmincz státus­tanácsosból, beszámítva az alelnököt, s az osz­tályok elnökeit; 2. harmincz előadó titoknok­ és 3. negyvennyolcz fogalmazóból. A rendes szolgálatban levő státus-tanácsosok és titoknokok semmi más közhivatalt nem vi­selhettek, és képviselők sem lehettek, s hivata­laiktól csak oly k. rendelet által mozditathattak el, melyet a miniszteri tanács elfogadott, s a pecsétőr igazságügyi miniszter ellenjegyzett. Státus-tanácsos csak az lehetett, ki 30-dik, titoknok, ki a 27-dik, s fogalmazó, ki 21-dik életévét betöltötte. A rendkívüli szolgálat állott: 30 státus­­tanácsosból és 30 titoknokból; a rendkívüli szolgálatban álló státus­tanácsosi és titoknoki czímet csak olyanokra lehetett ruházni, kik a kinevezéskor, vagy azelőtt közszolgálatban ál­lottak.­­ Az ily tanácsosok a rendes tanács munkálatai­ és határozataiban csak akkor ve­hettek részt, hogy ha arra fölhatalmaztattak. Az ily módon fölhatalmazott tanácsosok száma nem lehet több a rendes szolgálatban levő ta­nácsosok számának a-dánál. A státustanács véleményt mondott a királyi rendeletek , és a törvényjavaslatok, s általában minden oly kérdés fölött, mely a miniszterek által elébe terjesztetett, valamint az oly rende­­letek iránt is, melyek a közkezelést szabályozták, végre terjesztett elé maga is rendeleteket, melyek a közkezelési ügyet szabályozták, s intézte azon *) Lásd P. N. 349. számát, sas illetőségi kérdéseket, melyek kétség és vitatás alá jöttek. A státustanács, a közigazgatás azon tárgyai­ra nézve, melyekben a közkezelési illetőség nem forog kérdésben, annyi osztályra oszlott fel, a­hány miniszteri tárcza volt. Mindenik miniszter azon osztályban elnökölt, mely az ő köréhez tartozott. A király mindenik osztályban egy al­elnököt nevezett ki. A státustanácsban megvi­tatott királyi rendelet határozta meg, hogy mine­k, rendeletek tárgyaltathatnak mint közkezelési rendszabályok, melyek tartoznak csak az osztá­lyok elébe, s melyeket nem lehet a sz. tanács közgyűlése elébe vinni. A st. tanács határozatai közgyűlésben és szó­zattöbbséggel hozattak. E közgyűlés állott a mi­niszterekből, a rendes sz. tanácsosokból, s azon rendkivüli tanácsosokból, kik fel voltak hatal­mazva , résztvenni a tanács munkálatai­ és határozataiban. Elnöke volt, a pecsétőr távol­létében egyik miniszter, s ha egyik sem volt jelen, a sz. tanács alelnöke. — Szintúgy a rendes valamint a rendkivüli szolgálatban levő titokno­kok és a fogalmazók is jelen voltak a közgyűlé­sen. A titoknokok mindig részt vettek a tanács­kozásban, de szavazattal csak azon tárgyakban bírtak , melyekben előadók voltak. A fogalma­zók szavazattal bírtak választmányaikban, s részt­vettek a közgyűlés azon tanácskozmányaiban , melyekben előadók voltak. Határozatot csak azon esetben hozhatott, ha a minisztereket be­számítva, legalább 15 oly tag volt jelen, kik szavazati joggal bírtak. Ha a jelenlevő tagok száma egyenlő volt, a rendes szolgálatban levő idősb­­itoknak szólitatott fel szózatolásra. A királyi rendeletnek meg kellett említnie, hogy az, a közgyűlésben,­­ egy vagy több osztályban, s melyikben tárgyaltatott. Egészen függetlenül az említett osztályoktól, egy külön osztály volt megbízva oly közkeze­lési tárgyak intézésére, melyekben az illetőség kérdése kétséges volt, a státus-tanács alelnöké­­nek elnöklete, alatt. Tagjai voltak: öt rendes sz.-tanácsos, s annyi rendes titoknok és fogal­mazó, a­hány k. rendelet által meghivatott. Az ily kétséges kérdésekben az osztály vé­leménye, a státus-tanácsban nyilvános ülésben tárgyaltatott. Ekkor csak a rendes tanácsosok és titoknokok bírtak üléssel; a fogalmazók je­len lehettek. — Nem vehettek részt a tanács­kozásban a státus-tanács azon tagjai, kik, midőn Hibásan adja elő a „visszatekintések“ írója ezen esetet úgy, mintha a rendeknek két törvényszerüleg létezett tanácskozási mód között kellett volna válasz­tanuk : t. i. az egyes nemzeti gyűlések közös, vagy különválasztott tanácskozása között. Az 1834-ks or­szággyűlés előtt a három nemzet csak különválva tartott gyűléseket, és pedig az országgyűlésen elő­kerülő nem minden, hanem csak azon tárgyakra nézve, melyek által különösen érdekelve voltak. A három nemzet közös tanácskozására, s kivált, hogy ez szükségkép előkészítse, vagy mértéket szabjon az országgyűlési tárgyalásoknak — 1834-ik évig nem volt eset, de ez még csak javaslatba sem hozatott. Épen ily kevéssé helyes ama megjegyzés, hogy a szász követek ezen tanácskozási móddal nem voltak megelégedve. Rajtok állott volna beleegyezéseket, melyet sem törvénynél, sem gyakorlatnál fogva, kö­veteim nem lehetett volna — megtagadni (mi később országgyűléseken közbe is jött), és ezzel lehetlenné tehették volna az ellenzéknek, hogy a gubernium részéről nevezett elnöknek , és ideiglenesen kineve­zett protonotáriusoknak közbejötte nélkül is, külsőleg legális alakot adjanak hivatalos kibocsátványaiknak; mert a német nemzet birtokában volt azon három pe­csét egyike, melyek bármely rendi fölterjesztés hite­lességéhez okvetlenül megkívántatok; de a szász követek többsége akkor határozottan az ellenzékkel tartott, mely érdekében fekvőnek látta, hogy nekik mindenkép hízelegjen, és valamint már a productio­­nale fórum tárgyában védelme alá vette a szász nem­zetet a fiskus követelései ellenében, úgy ezen ország­­gyűlésen a szászok minden kivonatait és sérelmi pa­naszait támogatta. Legelső volt, minek az országyűlés feltartóztatását kellett előidézni, azon kérdés: váljon a rendek elnö­kének választásáig ki legyen elnök. A gubernium az 1790: 11. t. czikkre hivatkozva, kinevezte e végre a kincstárnokot (thesaurarius) ; — a nemzeti­­gyű­lés, elvéhez képest azt állitá, hogy ezen czikk a valamely miniszteri rendelet ellen nyújtatott be folyamodás , részt vettek azon osztályban, melyben azon rendelet elhatároztatott. Az illetőségi kérdést, mielőtt nyilvános ülésbe­n vezetett volna, közöltetett előbb a felek ügy­nökeivel, kik az előadó jelentése után szóbeli észrevételeket tehettek. A határozat nem nyil­vánosan történt. A kiegyenlítő rendeletet a pe­csétőrnek kellett ellenjegyezni. Előadók főbb vonásaiban a státus­tanács rendezését és hatáskörét Lajos Fülöp alatt. Szervezetében két főelv merül fel: egyik az incompatibilitás elve , mely szerint a státusta­nácsos semmi más közhivatalt nem viselhetett, és képviselő sem lehetett; a másik a föltételes elmozdíthatás hivatalától, ha t.i. a miniszteri tanács is beleegyezett az elmozdításba, s a pe­csétőr által ellenjegyeztetett. Mi mindkettőt szükségesnek tartjuk. A státustanács nem lehet csak törvényjavas­latokat és közkezelési rendszabályokat előreké­­szítő és szerkesztő intézmény, hanem egyszer­smind , úgy szólva, országos békebíróság is, midőn a közkezelés különböző ágaiban, a köz­­igazgatás és törvénykezés, s maguk a törvény­székek között támadható minden illetőségi kér­déseket és egyenetlenségeket megítél és elhatá­roz.­­ Mulhatlanul szükséges tehát , hogy szintúgy felülről, valamint alulról tökéletes füg­getlen legyen, s szervezeténél fogva a pártok fölött állhasson. A Törökbirodalomba menekült Magyarokra VONATKOZÓ LEVELEZÉS. *) Mely ő felsége parancsára a parliament elébe terjesztetett. Febr. 28. 1851 Folytatás. LXXII. Sir Stratford Canning, viscount Paimer stonnak. (Megérkezett nov. 19.) Therapia, nov. 5. 1849. My Lord! Használom ez alkalmat, s tudatom lordságoddal, hogy sir William Parker irt, s értésemre adá, hogy Besika-Bayt odahagyta, s a Dardanellák külörőssé­­gei közt von állomást. Ide zárom az admirálisnak e tárgyra vonatkozó közlését, s azon közlönynek másolatát, melyet ma intéztem lord Bloomfieldhöz. '■') Lásd P. N. 349. számát.

Next