Pesti Napló, 1851. június (2. évfolyam, 370-392. szám)

1851-06-11 / 377. szám

fizessük. — De ki veszi meg gabonánkat, ha bő esztendő van ? Ha pedig, mint a hires jolsvai jól ijesztgetni mer, nedves időjárás talál lenni, s a szépnek látszó áldás elromlik, miután még Isten ege a mi csűrünk, — lesz ugyan ára a kevésnek, de lesz ám éhség is! Ilyen a mi mostoha helyzetünk, hogy az Isten áldása nekünk nem teljes áldás, de hogy az Isten csapása nekünk igen is csapás! Emlékeznek olvasóink, hogy nemrég a biro­­dalmunk kívüli német sajtó egy megújult Nagy- Károlyi korról elmélkedett és álmodott, melyben a németek urai lesznek mindazon földeknek és tartományoknak a Fekete tengerig, melyeket Nagy Károly birodalma sem foglalt magában. Jelenben nem úgy elmélkednek ugyan, de az uralkodásról le nem mondtak még, csak más idomban gondolják. A külső Németország mű­ipara és tudománya van arra meghíva, hogy a németek uralkodását a keleti népeken megala­pítsa, igy zengik most vágyaikat, s a szász-cseh vasút megnyitásakor el sem mulaszták annak emlegetését, hogy a német népek, s azok rokonai vagy adózói (tributäre Völkerslämme) között az igazi és legtartósabb egyesség lassan halad, de föltartózhatlanul halad egy új és biztos ösvényen. — Az egymást föltételező és kiegészítő anyagi érdekek alapján, azt mondják, egy új német birodalom épül, nem csinálva mint­egy , hanem szabadon önmagából kinőve. — S ez, még így emberségesen áll a papíron : gya­korlatban sokkal súlyosban nyilatkozik a czél, s az arra vezető eszközök megválasztása. De pa­píron is eléggé világosan kiveszi magát az adózó nép, hogy a gyengébb szemű is észrevehesse. Ki tehát ez új formulázás szerint az uralkodó? Az, kinél az ipar s annak következtében a tőke, s a szellemi ügyesség van. — S ki az adózó, nem magának, hanem másnak adózó, nem magának, hanem másnak dolgozó ? Az, kinél nincs ipar, kinek annak következtében nincsenek saját tő­kéi, nincsen saját ügyessége. — S milyen ezen új uralkodás egyfelől, és alattvalóság, vagy in­kább szolgaság másfelől? Nem csinált, mely valamint erőhatalommal lett, úgy erőhatalommal meg is szüntethetik, hanem szabadon, önmagá­ból kinőtt, jóllehet nem úgy szabadon nőtt, hogy maga mellett a másnak növését nem gátolta volna, — s itt rejlik az álnokság — sőt úgy női az ural­kodó nemzet iparának korlátlansága, hogy az „adózó“ nemzetek műtani fejlését akadályozza, iparkodó embereit mindentől, hol ők is gyökeret verhetnének, eltávolítja, s a forgalmat és a vál­lalatokat keze közé vevén a tőkéket is maga, tehát egyedül önhasznára, helyezgeti. Ez az úgy nevezett szabad növés, mely a másnak gyenge csiráit nem tépi ugyan ki erőszakkal, csak a vi­zecskét fogja el tőlök, melyet akár az igazságos ég bocsátana felülről, akár a mindnyájunk édes­­ek számára, Leith, Saint, Johnston, és Inverness helységekben. Innen látta el élelemszerekkel a többi kis állomásokat, és ezáltal mindig kezeinél voltak a legszükségesebb élelemszerek. Minden katonának hat napra való élelmet adatott ki, ezen könnyű pod­­gyászat behatott azon rejthelyekbe, melyeket a he­gyi lakosság eddig elő megközelithetleneknek tartott. A lovak, a katonákat mindig követni nem tudván, sokszor a mélységbe estek le. Volt egy nap, midőn 41 ló elpusztult egy mocsárban. De Monk daczára ezen ismeretlen helyeknek és az út hosszában min­denütt elbúvó ellenségnek , elővigyázata által nem igen hagyta magát meglepetni. Folytonosan ér­tesítve sok kémeitől, lépteit bizonyos adatok után irányozta. Napi kirándulásai rövidek vol­tak , rendesen minden nap délbe érkezett azon helyre, hol táborozni szándékozott. Maga válasz­ta ki a helyet, maga jelölte ki a kört, ma­ga állíta fel az előcsapatokat, maga vigyázott mindenre, s ő maga küldött élelemszerekért, vagy a vidék kikémlelésére. Mindent elvégezvén leült a földre, élvezvén kis ebédét, mely hideg húsból állott és melyet mindig nagy mennyiségben vitt magával, és a mit rendesen tiszteivel megosztott. Este sáto­rában gyüjté össze a tiszteket oly asztallal szolgál­ván, a­milyent a környékből összeszerezni lehetett. Katonái úgy bíztak tevékeny őrködésében mint egy vár falaiban. Ő igyekezett őket élelemmel ellátni, gondoskodott a mennyire lehetett beszállásolásukról, őrködött felettük veszélyes körülmények közt, és szükség esetére el is volt látva receptekkel és orvos­ságokkal. Monk ezen módon végig ment a szó teljes értel­mében ellenségei földjének minden helyein, néme­lyeket megszorítván, másokat pedig futásra kénysze­rítvén. Middletont kiéheztetés által pusztító el, ki sem biztos helyekkel, sem raktárakkal ellátva műn volt, és ki fentarthatását azon vidéktől várta, mely­nek birtokát mástól nem féltette, mivel azt megköze­­líthetlennek tartá. Sem az egyik, sem a másik párt nem akarta csa­tára vinni a dolgot. Middleton nem hitte, hogy a anyja , a föld, eresztene fel alulról; s mely száz meg száz elmélettel, intézkedéssel s annak örökös dudolásával: Beatus ille ,­trui procus negotiia . Paterna rura bobus excercet suis Ut prisca gens mortalium, folytonos szelet okoz, hogy a levegőnek harmat­ja sem lepheti meg a fonyadó növénykéket. S már most nem az elmúlt májusi kövér na­pok és a londoni műkiállítás tesznek olyan ellen­tétet , mely sajátságánál fogva keseríthet, hanem inkább azon meggyőződés, hogy azoké a hata­lom , mert övék a pénz, a műipar, az ügyesség, kik most vagy dicsekednek Londonban, vagy di­­­­csekedhetnének, ha akarnának, ellenben, hogy azoké csak a szegénység, tehát az újkori szolga­ság is, kik akarva sem dicsekedhetnének Lon­donban , mint például a mi nemzetünk. S azon meggyőződés keserít, hogy ép azért nem hasz­nál nekünk Isten áldása sem! De kell-e ez utóbbi körülménynél még több vagy erősebb bizonyság arra, hogy az nem lehet természetes állapot, melyben Isten áldása sem áldás ? S továbbá nem szökik-e mindjárt szembe amaz természetelleni állapotnak következése, misze­rint , a­mi Magyarországra nézve rész, az nem lehet jó a birodalomra nézve ? A­ki előtt a jövendő már a holnaputánnal be van rekesztve, s ki a távolságba sem lát m­esz­­szibb, mint a­mennyire az orra ér, az talán nem gondolja, hogy minden állapotnak szükségkép van mindenfelé hatása, tehát bizonyosan a kö­zelségre is, az nem gondolja meg, hogy a ter­­mészetelleni állapotnak szükségkép rosz követ­kezése van mind azokra, kik azon állapot fen­­tartásában érdekeltetnek, s hogy azon következés annál roszabb, annál eltipróbb , mennél viszá­­sabb volt az állapot. Csak a bolond, vagy a gonosz (ki azért már esztelen is) hiheti, hogy az érdekek nem tesznek olyan lánczolatot, mint az igazság; minélfogva senki sem kételkedik többé, hogy ha az igazság és a jog valahol sértethetik meg büntetlenül, az sehol többé nem biztos. De minthogy az érdekek látszólag harczban állanak egymással, minthogy az egyik a másik hátrányával nyerni látszik — mint, nem rég még a jogot is csak úgy birták felfogni, vagy inkább érezni, ha az mások jog­nélküliségének summáját tévé. — arról van az önzés meggyőződve, hogy miatta elszakad a láncz, mely az egyetemet összetartja, s mely nem lehet más, mint a jogok, az érdekek öszhangzása, s a természeti törvényekkel való teljes egyezése. Vak az önzés! De azért van, és hat, még­pedig annál inkább hat, minél kevésbbé tudnak azok is látni, kik legközelebbi áldozatai az ön­zésnek, csatát kiállhassa, Monknak pedig nem igen volt reá szüksége. Cromwellnek titkos alkudozásai, és a meg­adás esetére ígért kegyelem megingató a skót főnö­kök határozatait. És így Middleton oly helyzetbe juttatva, hol csatát vívni nem merészelhetett, kény­telen len látni erejének részenkénti elpusztulását. Morgan azonban meglepte, és megverte Lech Garry­­nál, mely megveretét elcsüggesztő végképen Middle­­tonnak hátramaradt bágyadt embereit. Middleton visszavonult Skye szigetére, onnan pedig Hollandiába ment. Az ország megadta magát, de a sereg addig el nem ment, míg bizonyos számú őrizetek által az adó fizetése nem biztosíttatott. A hegyek lakói ezen ideig megtagadták az adó fizetését, most pedig any­­nyira helyreállíttatott a rend ezen rabló fészkekben, a­mint mondták, hogy egy elveszett ló visszatéríté­sére, elég volt a tulajdonosnak erre vonatkozó köz­tudomásra juttatása. Monk visszatért Edinburghba 1654. Augusztus végefelé. Föllévén ruházva egy hóditónak hatalmá­val, ő azt szigorúan fel is használta. Az anabap­tisták elnyomattak, a presbyterieknek megengedte­tett vallási szertartások, de megvitatott nekik a pol­gári ügyekbeni excomunicatio, valamint a kormány rendszabályai fölötti nyilatkozás. A szigorúan üldöz­­tetett összecsoportozások maguktól feloszlottak, mi­helyt néhány katonát közeledni láttak. A skót ne­mes embernek megtiltatott a kardviselés, egy jóra való lovoni lovaglás, személyes ellenségei elleni ön­elégtétel, továbbá az önkényes igazságszolgáltatás jobbágy és cseléd fölött. Szóval mindenki meghaj­lott azon egyforma, de kemény iga előtt, mely sza­bályossága által tűrhetővé lön, és mely nem nagyob­­bittatott kihágások által. A sereg ép oly szigorún tartatott mind a vidék; semmiféle rendetlenség nem töretett, és semmiféle igazságtalanság nem szenvedtetett, legyen az a tisz­tek részéről a közkatonákra nézve, vagy megfor­dítva. A jól fizetett seregek, jólétet és békét hoz­tak az országba. A nyugodt és fáradhatlan Monk Dalkeithben vette szállását, Bucleugh gróf házában, melyet pénzért bérlett, és hol 5 évig lakott Skótzia kormányzása ideje alatt. Itt vagy hivatalos dolgai után nézett, vagy faültetéssel foglalkozott, mely foglalatosság előtte, igen kedves volt. Ajtaja min­denki előtt nyitva állt, kihallgatott mindenkit, tu­dott minden osztályú, rangú és pártbeli ember nyel­vén beszélni, és mindig haladott az ügyekkel. Meg­tudván Il­itől tartania kell és mire vigyázni, saját belátása szerint felhasználta azon kémeket, kik ál­tal hozott hírek idegen fület nem értek. Ily módon megszabadult sok hiábanvaló kellemetlenségektől, melyek inkább izgatnak fel egy gyanús kormány ellen, mint maga a szigorú eljárás. Június végefelé 1655, midőn Skótzia végképen meghódíttatott, akkor Cromwell, Skótzia kormányzá­sára választmányt nevezett ki, mely következő ta­gokból állott: Broghill, mint elnök; Monk, Desbo­­rough, és Howard, Lokhart, Scroop, és Wetham ezredesek. Hatalmuk nagy terjedelmű volt, és a többség melyet Monk saját tanácskozásaiban fel­használt, az egész hatalmat úgy­szólván kezeibe té­ve le.­­ Tettleg Dalkeith volt a kormány központja, és a skótziai nemesség, kik Monknak engedelmeskedő nyájasságán át észre nem vették hatalmának szigo­rát, mind inkább hozzá közeledtek, és lassan kint megszoktak a dynastia iránti érzelmeibe bizalmat helyezni, mely bizalmat csak bizonyos mértékig en­gedte Monk. Monk, mint Cromwellnek szolgája, és a royalista párt reménye, minden módon igyekezett Cromwellt a bel­dolgokba a beavatkozástól visszatartóztatni. És így szükségképen tárgya lön a vallási és politikai fanatikusok gyűlöletének. Ezen gyűlölet mindjárt Skótziábani első tartózkodása ideje alatt mutatkozott. Gyalogsági ezredese Overton, mint megrögzött en­­thusiasta és feje az elégedetleneknek, azon igyeke­­kezett, hogy a vezérséget kezeibe ragadja, és hogy Cromwell ellen nyilatkozzék. Az összeesküvőknek kellett: Monkot meglepni Dalkeithben január 1-jén 1656-ban , némelyek azt akarták, hogy Monk meg­ölessék, de egy Oates Sámuel nevű pap ellenezte, fenyegetvén a többieket avval, hogy ha szándékok­ról le nem mondanak, akkor Monkot értesíti az egén Folytatjuk. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. XLI. , Bécs jun. 7. Az olmützi conferentiákkal mszint­­úgy jártunk, mint általában a legközelebb múlt két év mindazon eseményeivel , melyektől előre igen fontos eredményeket vártunk. Elmúltak, s egyik a másikat kérdi: miért volt e zaj ? mi volt a czél, minő a süker? Hogy a politika ez összejövetel alkalmával egészen érintetlenül maradt volna, nem hiszi senki, s habár valószínű, hogy minden efféle tárgyalásnak­­ inkább barátságos értekezésnek, mint diplomatikai tanácskozmánynak színe volt. Mondják, hogy a dán kérdés is szóba került volna Schwarzenberg herczeg és Nesselrode gróf közt. Az orosz kabinet e kérdés­­ két ágát szorosan elválasztja egymástól. Mi a trón­örökösödést illeti,e tekintetben Ausztriával tökéletesen egyetért , s az oldenburgi ág mellet fog pártot, nem úgy azon kérdésre nézve, mely a dán tartomá­nyok német szövetségbei beléptét illeti. Ausztria már 1848 előtt ezen eszközt vélte legalkalmasabbnak a herczegségek megbékéltetésére, s e véleményt újab­ban némely tenger felé törekvő tervei által még inkább megkedvelte. Oroszország pedig, mint ter­mészetes, ily belépésről mit sem akart tudni, s ellen­szegülése az­által még nagyobb nyomatékot nyer, hogy Angol- és Francziaország szinte nem akarhat­ják , hogy a német hatalom észak felé és a tenger partján annyira kiterjedjen. E kérdésre nézve tehát a legújabb olmützi értekezlet eredményt nem szült. Múltkori levelemben egész gyöngédséggel érintem azon híreket, melyek a belügyminiszter úr állására nézve köröztek. Alaposak-e vagy sem , azt ma sem mondhatnám meg egész határozottsággal, hanem igen hiteles forrásból annyit közölhetek, hogy a bel- és külügyminiszter közt a legjobb egyetértés létezik. Helybeli lapok említették, miszerint e napokban ő felsége segédje, kellersteini Keller tábornok Ma­gyarországba utazott; e hírt megtoldhatjuk azzal, hogy a tábornok igen fontos küldetésben jár el, s minthogy tudva van, hogy némely várbörtönt meg­fog látogatni, általánosan el van terjedve azon hie­delem, miszerint újólagos és terjedelmes amnesztiát várhatni. A tábornok utazását a Wojvodina­ és Er­délyre is ki fogja terjeszteni. Ezen eseménynek mindenesetre nagyobb fontosságot kell tulajdoní­tani, mint azon combinatióknak, mik a martiusi char­tára nézve keringenek. E harcrok azért egy cseppel sem fontosabbak, mivel épen a Lloyd áll a bajno­kok élén. Az alkotmány­ kérdése a minisztertanács­ban még nem is volt vita tárgya, mert erre minden indítóok vagy alkalmatosság hiányzott, e szerint ha­tározatról sem lehet szó, s az átmeneti állapot an­­nálfogva is hosszabb életnek is néz elébe, mivel Weiden tábornok lelépte már megtörtént, a­nélkül, hogy az ostromállapot megszűnt volna. Jól meg­­jegyzendő azonban, hogy Weiden Ibsza, utóda, Kempen báró, nem polgá­ri és katonai, hanem csak katonai kormányzóvá neveztetett ki. Az átmeneti állapotra nézve azonban egyik prágai lap rendesen jól értesült bécsi levelezője kissé rejtélyes közle­ményt tesz , mely sokat jelenthet, vagy épen sem­mit sem, melyet azonban mégis szóról szóra ide­ig­­tatunk, magyarázza kiki tetszése szerint : „A kor­mány — így szól az idézett levél — most jobban látja át, mint valaha, hogy a kor s azon különös vi­szonyok, melyek közt élünk, az átmenet jellemét hordják magukon, s hogy korántsem látszik tanácsos­nak ennek tartását elhamarkodva megrövidíteni. Ezen állapot most fenáll, de Úgyszólván még nin­csen kimondva, s némely koronaországokban s fővá­rosokban az ostromállapot által kézbesíttetik. Nem soká pedig arról leend szó, hogy az átmeneti álla­pot tökéletesen autorizáltassék, s akkor határozott vagy határozatlan időre a „bizalom férfiak rendszere foglaland helyet. Annyit bizonyossággal mondhatni, hogy a „bizalom férfiak“ rendszerét, a mennyiben ez a rendszer nevét megérdemli, befolyással biró s jelentékeny körökben nagy előszeretettel tekintik s fogják fel !!!■*... Paris, juni 4. P. Az összes napisajtó, a „Constitutionnel“ és a két lézengő miniszteri közlöny a „Patrie“ és Moniteur du soir“ kivételével — jelen voltak tanúbizonysága után—constatírozza a tegnapelőtti levelemben megírt tényt, miszerint a köztársaság elnökének Dijonban tartott beszéde módosítva, hamisítva jött hivatalo­san a közönség tudomására. A tegnapi lapok egy­hangúlag támadják meg az elnököt, részint azért, mi beszédéből a hivatalos szövegben megmaradt, de fő­leg azért, a­mi abból kihagyatott. Legérzékenyeb­ben sújtva azonban a royalisták tábora érze magát, és azért kifakadásai leghevesebbek. Minden megtá­madások közt pedig legtöbb fontossággal bír és leg­váratlanabb volt az, melylyel a „Journal des débats“ különben oly túlságosan mérsékelt hasábjain találko­zunk. Armand Bertin úr ugyanis két különböző eredeti levelezést közöl Dijonból, melyek mindegyi­kében a tények minden szépítés nélkül, úgy a­mint önöknek röviden megírtam, elsoroltatnak, és ezek fölött a főszerkesztő néhány sorban határozott rá­­szólását fejezi ki, oly szigorú hangon, melyen e lap még eddig soha nem szólt az elnökhöz. Ezenkívül még — a­mi szinte hallatlan — a „Messager de­s Assemblée“ből egy, az elnök ellen intézett kemény czikket fölvesz tekintélyes hasábjaiba. Ezt még ed­dig a hírlapok ezen burggráfja soha sem tévé. E szerint a „Journal des débats“ mely orleanista lé­tére is , eddig az elnök legnagyobb hibáira is mindig talált mentséget, tegnaptól fogva ennek nyílt ellen­ségei sorába fölavatta magát. Egy másik hatalmas támaszát Bonaparte Lajos úr ama fatális beszéd folytán Lamartine úr szemé­lyében veszte el, s e részben örömmel vallom be ezúttal családosomat. Lamartine úr , a mérsékelt respublika zászlójával kezében, a visszaállítandó általános szavazat alapján, az alkotmány revisióját és — személyes rokonszenvénél fogva, vagy tán, mert a nemzet javát gondolá vele előmozditatni !— Bonaparte Lajos újraválaszthatását akará lehetsé­gessé tenni. E czért tartva szemei előtt, megmutatá az elnöknek az utat, melyen haladnia kell, ha hibáit jóvátenni, az ország elvesztett népszerűségét visz­­szanyerni akarja. Megmondá neki, hogy állítsa helyre az általános szavazatot, s helyeztesse vissza ezáltal a népet kivívott fenségi jogába, de egyszer­smind mondja meg a nemzetnek , hogy ő a négy év­­elteltével a nép kezei közé leteendi az ez által ráru­házott hatalmat, s czáfulja meg a hízelgői által el­hintett rágalmakat, mintha ő ambitiótól vezérelve hatalma meghosszabbítására törekednék. Lamartine úr nemcsak lapjában ad á e tanácsot a köztársaság elnökének , hanem ezzel személyesen több összejö­vetele lévén, minden alkalommal e nézeteinek igye­­kezett tért nyerni. Úgy látszik, hogy az­ elnök vi­szont nem épen visszautasítólag nyilatkozott Lamar­tine tan­csai ellenében, legalább a Véron doctor által a máj. 31-ei törvény ellen megindított harcz ezt bizonyítja, és a többször elterjedt hír, mintha Lamartine fogna minisztériumalakításra megbizatni, nem látszott egészen alaptalannak. Bekövetkezett az alkotmányrevisio szőnyegrehozataalának törvényes ideje. Alig téve le Broglie a piramid-utczai gyülde­s javaslatát, már egy más, az alkotmány némely kit­tervről. Ezen akadály következtében a tanácskozás más­napra elhalasztott. Monk értesítetvén a tervről befogatta Overtont­ és néhány bűntársait, kiket de­cember végefelé Londonba küldött. A többi tisztek nagy száma rangjaitól megfosztatott, és Monk ezen esetet felhasználta arra, hogy ezentúl oka legyen keményebben bánni a fanatikus és függetlenség után törekvők ellen. Ezen összeesküvés az egyedüli volt, mitől Monk­nak tartania kellett Skótziában. A royalista össze­esküvések ezen időszakban számosabbak voltak. Ezek Cromwell személye körül történtek. Monkra nézve más értelemben működtek a pártok. Még 1656-ban következő levelet kapott Monk­v­ik Ká­­rolytól: „Némelyek,kik ismerni állítják ennek jellemeit és hajlamait, engem biztosítottak , miszerint ön daczára a sok szerencsétlen és kellemetlen eseteknek, irá­nyomban még régi ragaszkodással viseltetik, és hogy ön azt, a kedvező pillanat alkalmával be is bizonyí­­tandja. Én nem kérek ennél többet. Várjuk meg tü­relemmel ezen alkalmat, mely tán hamarább be fog következni, mint­sem ön gondolná. Tartsa magát készen és vigyázzon várakozása ideje alatt, hogy ne essék azok kezeibe, kik nagyon jól ismerik azon bajt, melyet ön annak idejében nekik szerezhet, és a­kik bizonyosan gyanítják, miszerint a leendő alka­lommal, önnek rokonszenve, az önt szerető barátja felé fog fordulni, a­mit teljes bizalommal vár Károly R. Köln 1656. augusztus 12-én.“

Next