Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)
1851-08-13 / 430. szám
minisztériumban egy ideig a hadügyminiszter elnöke volt, ötévi várfogságra ítéltetett, mivel oktoberben bizonyos számú tiszteket gyűjtött, maga köré , tanácskozás végett, mi a hadi czikkelyekben szigorúan tultatik. Ezen ítélet azonban még főhadbiróság elibe fog terjesztetni, s várni lehet, a büntetés enyhítését. Az elfogatott Dr. Kellner , a Hornisse szerkesztője szinte Kasszelbe szállíttatott, hol a haditörvényszék ebbe fog állíttatni. Olaszország, Roma, aug. 6. — Ismét politikai gyilkossági merény! Cesatti levéltárnok egy ismeretlen által megtámadtatván , tetemesen megsértetett. A tettes nyomába nem akadnak. A pénzügyminiszter közhírré tetette az ipar-kereskedelmi-s művészeti díj-szabályzatot. Nápolyból a Frankf. Journalnak írják: Teramo és Lecce tartományokból közelebb börtön-s gályarabságra ítélt több egyén hozatott. Néhányan közölek Procida szigetre, a többiek St. Stefanoba küldettek. A Réccéből érkezettek közt volt az ifjú gróf Bastropediano, és Schiavona az apúliai leggazdagabb földbirtokosok egyike. Teraméból Sandít báró gályára küldetett. Nápolyban ismét több elfogatás történt; ezek közt valának: Rechicchi orvos , Cosentini kanonok és unokaöcscse Scaramuzzini , Mambrini ügyvéd , Pace, Gallolli s még számosan a polgári rendből. Gallottit a kormány azért gyűlölé, mert Carduccinak a salernói fölkelés egyik vezetőjének egy pap általi kivégeztetését nyíltan kárhoztatá. A május 13-ki amnestia által Gallolli félre hagyta magát vezettetni, s rejtekéből előjött; egyik rendőri tiszt által pedig észrevetetvén, befogatott. Jul. 9-én egyszerre öt hivatalnok a belügyminisztérium által hivatalából elbocsáttatott. Ezek nevei Cefalo, Rovelli, Dánieli, Valentino s Amante. Harminczkét más hivatalnok gyanúsnak nyilvánitatván, utasíttatott, hogy magát egy bizottmány előtt igazolja stb. Ezeket általánosan liberali per contalto néven nevezik. A hadi törvényszék de Rosát és egy németet 19 évi vason töltendő börtönre ítélte. Helvétia, Bern, aug. 5.—A német vámegyletnek a Helvétiával kötött vámszövetség fölmondásáról a „Bund“ következőleg értesít: „A szövetségtanács, miként legjobb kútforrásból értesültünk, tegnapig (4-ik aug.) , részben semmi hivatalos jelentést nem kapott a vámegyleti államoktól. Azonban nem kétkedünk benne, miszerint, ha azt megkapja, nem késendik Helvétia becsületes érdekeinek tekintetbevételével a szükséges rendszabályok megtételével. Valószínűleg legközelebb az ezt illető részletekkel leend elfoglalva a szövetségtanács. Minden vám iránt keletkezett háború, mint különben minden más háború is, mindkét részrőli veszteségekkel van összekötve, azonban a helvét bizonyságot adhat magának, miszerint ha az odadobott keztyűt fölveszi, ez csak az igazságtalan megtámadás visszatorlása végett történik. Mint halljuk , a karlsruhei egyezkedések fölbontását a vámegylet gabonakiviteli tilalma idézte elő.“ A szövetségi tanács a Helvétia és Szardinia közti kereskedelmi egyesség kicserélésére Turinban Marsét consult bízta meg. Az e hő 3-kára kitűzött tessini szövetségi biztosnak a lombardi katonai parancsnok Gyulai gróffal a határokon előfordult kérdések kiegyenlítése végett történendő összejövetele, elhalasztatott a tessini biztos betegsége miatt. A Helvétia és Éjszakamerika közt kötött kereskedelmi szerződés ratificátiója Webster államtitkár itt nemléte miatt még nem történt meg, de rövid időn megtörténik. Éjszakamerikának két kifogása van e szerződvény ellen, egyik a zsidóknak a szabad lelepülésbőli kizárása, s másik a korlátlan birtokszerzés. Valamint a franczia egy bajor követség által is bejelentetett a szövetségtanácsnál , miszerint a fegyverátvitelre nem elég a kerületi kormányok hitelesítése, ha a fegyverek átvitetnek , hanem szükséges, hogy a bizonyítványban kitetessék, miszerint a fegyverek a kerületi fegyvertárak számára állami használatra vannak rendelve. Az argaui nagytanács az alkotmányügyben tegnap összeült. Waller elnök megnyitó beszédében a nagytanács visszalépését mondá ki, mert a jelen hatóságok nem bírják a nép bizodalmát. A nagytanács előtanácskozási bizottmányt választott. Amerika. A National Intelligencer szerint Washingtonban azon jelentés tétetett, miszerint a cubai expeditióval, habár egy pillanatra, de egészen mégsem hagytak föl. Százankint azok közül , kik a kalandos vállalathoz akartak csatlakozni, hanem a kimenésben akadályoztattak, egyenként, különböző hajókon Cubába mentek , azon ürügy alatt, hogy ott letelepedhessenek ,tettleg azonban, hogy maguknak fegyvert szerezzenek, hogy bajtársaikat segítsék , ha a kedvező pillanat eljövend. Puerto Principe-ben (Havannait) jul. 17-ken egy kis lázadás ütött ki, mely azonban nem sokára elnyomatott. LEGÚJABB. Paris, aug. 8. — A baloldal minden nevezetes eredmény nélkül gyűlésezett. Először , a Párisban maradandó bizottmány kinevezése jött szóba. Indítványozták , hogy választás útján neveztessék ki a bizottmány. Bandin azt mondá, hogy sokkal egyszerűbb lesz, ha azok, kik magukat,ezen szolgálatra HIRDETÉSEK. Előfizetési Hirdetés 3—1 195 „WIIIIE MÚM*' Illf (előbb „Theaterzeitungfi-ra), a londoni iparműkiállítás legnevezetesebb s legfontosabb tárgyainak hű rajzolataival. (Az első lapok, legnagyobb alakban, rézbe és aczélba metszve, s legszebb velinpapirra nyomva, már kiadattak). ” A kiállítók részéről is minden nevezetes tárgyak rajzolatai elfogadtatnak, melyek a szerkesztőséghez beküldetnek, a nélkül, hogy a beküldők más költséggel terheltetnének, mint ezen hírlap egyévi folyamatai előfizetéssel. Ezen kívül 52 pompásan színezett divat- és egyéb képekkel, színházi mezképekkel, ezek között Rachel k. a. mint Lecouvreur Adrienne; Elszter Fanny, mint Margit Fausztban; Maray Albiné, mint Rozina a „Szevidai borbélyában, — ezen kívül bécsi jelenetek, bécsi életek képekben, álarcz- és mezképek eredeti rajzok után Cajtantól és gunyoros képek a jelenkorból, mint: „az uralkodó papírhiány, kutya-adó , a háziurak béruzsoráskodása, a július 28-kai napfogyatkozás, — szóval, minden előforduló napi események és napi bohóságok, stb. stb. rézbe és aczélba metszve, s mind pompásan színezve, a legnevezetesebb rézmetszők, — Geiger, Stirch és Young, — s színezve della Torre és mások által. Új előfizetés augusztus 1-sejétöl 1851. kezdve. Ezen általánosan kedvelt és igen elterjedt lap megjelenik mindennap a londoni képesújság alakjában. Tartalma és kiállításáról a legtekintélyesebb s legolvasottabb német lapok a 1896 4 Az új szervezet értelmében átalakított Székesfehérvári H AQX G 1? M; MS I V M: B A n* a jövő iskolai évre 7 osztály nyittatik meg, mi szülök és ügybarátok kellő figyelmeztetéseül ezennel közhírré tetetik. 188 leghelyeslebben s legajánlóbban nyilatkoznak ; igy a bécsi lapok közöl a „Fremdenblat” és a ,, Wiener-Neuigkeits-Bureau. Ennek máj. 3-kai számában olvassuk : „Azon erélyesség , melyet legújabb időben a ,, Wiener allgem. Zeitung“ (Theaterzeitung) Baeuerle Adolf úr lapja mellett , előfizetői javára fejt ki, a legméltóbb elismerést érdemli. Különös dicséretre méltók a laphoz mellékelt igen csinos és számos divatképek, hölgyek és urak számára , melyek a legelső párisiakkal vetélkednek. A londoni iparműkiállítás számára több derék rajzoló nyeretett már meg a kiállítás helyén , kik ezen lap számára a legérdekesebb czikkeket megküldik. A „Wiener ailgem. Zeitung“ május 1-jei számához mellékelt nagy kép , mely az iparműkiállítási kristálypalota belsejét ábrázolja , kezdé meg a képek sorozatát, melyre a többiek egymásután fognak következni. Belletristkai s művészeti tekintetben a „Wiener ailgem. Zeitung“ legjelesebb lap egész, Németországban, s minden műveit olvasó figyelmébe méltán ajánlható. Az „österreichische Volksboote“ ezt jegyzi meg a „Wiener allgem. Zig“ felöl: „Új év óta ezen lap rendkívülileg emelkedett; egy lap sem közöl oly életczel fűszerezett újdonságokat, melyekben számra nézve a többi lapokat mind felülmúlja. Czime : „Wiener allgemeine Zeitung“ igen jól van választva , mivel mindenről tudósít, mi a világon történik , mégpedig oly sebesen, miszerint az olvasó majdnem mindig legelőször e lapban tudósíttatik a legérdekesebb eseményekről, melyekben jelenkorunk oly gazdag. A nagy számmal megjelenő képek , igen pompásak , s már maguk megérik azon pénzt, melybe az egész lap kerül. Egyébiránt oly lapnál, mely mindennap s oly nagy alakban jelenik meg, még pedig oly díszes kiállítású színezett réz- és aczélmetszetekkel (valóságos mesterművek), az előfizetési ár igen csekély , ha összehasonlítjuk p. n. a „Leipziger illustrirte Zeitung“-gal, mely csak egyszer jelenik meg hetenkint, fametszvényekkel ellátva , s évenkint 16 p. forintba kerül. Végre a „Wanderer“ jan. 13-iki számában a következő ajánlás foglaltatik : „Baeuerle Adolf úrnak a „Wiener allgemeine Zeitung“ (Theaterzeitung) mellett megjelenő gyönyörű , csinos kiállítású képei mindenki figyelmét méltán magukra vonják ; különös szépségűek a divatképek, melyek a francziákkal mindig kiállják a versenyt, és épen oly szépen és tisztán vannak kidolgozva , mint amazok. Nem kevésbbé érdekesek a humoristicus képmellékletek Cajetán úr által rajzolva, melyek humor, gúnyoros mód , s éles ellentétek által e nemben mindenek fölött kitűnnek. Természetes, hogy ilyen áldozatok a szerkesztőség részéről a lap iránti részvétet csak emelhetik. *) st) Mi volt ezen lap már ennekelőtte is, megolvashatni a „Graetzer Zeitungéban, minden érdekes s tudásra-ki félévre Bécsre 8 pforinttal, s vidékre 10 pforinttal előfizet, a május 1-jétől megjelent képeket teljesen s azonnal ezen lapot minden mellékleteivel együtt naponkint megkapja a legtávolabbi vidékre is. Bécsben pedig saját kihordói által ingyen szállíttatnak házhoz. Évnegyedi előfizetés Bécsben 4 ft. vidéken 5 ft. p.p. (íjr. Aki azonban egész évre Bécsben 16 fttal p. pénzben , vidéken pedig 20 p.fttal előfizetésbe lép , s az előfizetést vagy egyszerre ezen lap irodájában leteszi , vagy oda beküldi, ingyen kap 30 pompásan színezett képet. Bécsi életek képekben, gunyoros jelenetek, színházi alakzatok , rebus, álarczos öltönyök , és mezek ; oly képek, melyek szobadíszítésre , éttermek, s mezei lakok földíszítésére különösen alkalmasak, s melyek egyenként 150 forintba kerülnek. A vidékiek , minthogy a képek új kiadása eszközöltetett, az előfizetési ár letétele mellett azonnal ingyen kapják. Megjegyzendő, hogy azon tisztelt előfizetők, kik folyó évi augusztus 1-jétől egy évre Bécsben 16 p.forinttal, vidéken pedig vagy külföldön 20 p.forinttal előfizetnek , s az előfizetést vagy készpénzben az irodában leteszik , vagy pedig beküldik , a harmincz jutármi képen kívül , a máj. 1-től megjelent londoni iparműkiállítási képeket s minden eddig kiadott színezett mez- és divatképeket és napi carricaturákat ingyen kapják meg. A megrendelések az alálírt irodában történnek. Kéretik, hogy a vidéki előfizető neve és teljes czíme minél pontosabban irassék le , pontosan kijelölendő a koronaország , kerület vagy megye, s a legutóbbi posta , (ha a megrendelés helyén postaállomás is van). Pénzzel terhelt levelek, kármentesen következő czim alatt küldessenek : An das Compt. der Wiener ailgem. Zeitung, (früher Theaterzeitung) des Redacteurs Adolf Baeuerle in Wien , Rauhensleingasse N-ro 926, vis-a-vis der k. k. Börse. Ló-árverés. 3—2 Néhai báró Wesselényi Miklós örökösei sibói ménesének nagy része, mely angol teli és fél vér anyakanczák és ménekből , erdélyi és székely fél vér anyakanczákból, paripákból, fiatal kancza- és paripa csikókból áll. Sibón idei sept. 22-kén tartandó árverés utján eladandó. 191Ház- és földbirtok eladás. 32 196EMICH GUSZTÁV 191 nemzeti könyvkereskedésében, úri és kigyóutcza szegletén kapható igen olcsó kiadása: monuE DE LA RESTAURATION PAR A. DE LAMARTINE. I. kötet. Bruxelles. Ára 48 kr. p. p. etecttivivsde Cipiildiatliipreisiflten. Ste Abtheilung. 1 fl. 48 kr. C. M. 1873—3 Megjelent s kapható mmmm nemzeti könyvkereskedésében LOSONCZI PHONIX 2-dik kötete. Történeti és szépirodalmi emlékkönyv. Az 1849—diki háborúban földúlt és elpusztított Losoncz város némi fölsegélésére kiadja és szerkeszti Vahot Imre. ára csinos kötésben aranymetszéssel 3 ft p. p. a iniffiiifiiitiíii Éj 145 Gyors és gyökeres gyógyítása 11 I® Sl mindennemű újonan keletkezett ifi 8 úgy mint elavult p I buja (titkos) kórságoknak külhomneopathiai gyógymód szerint. Pesten , Borz-utczajj !|§ 219. szám. Rendelés : reggel 9-ig. Délután 2—5-ig. §|| Székes-Fehérvár városában, a megyeház terén, egy nemrégiben épült 10 szobából, 2 konyhából, 2 kamarából, 2 boltozott istállóból, 2 kocsiszínből álló csinos emeletes ház , jó pinczékkel, s a város legkellemesb sétaterére nyúló kerttel, továbbá több üres házi telkek s a város határában legjobb minőségű 200 pozs.mérő alá való búzát termő föld, és 25 hold kaszáló rét, összesen vagy egyenként, akár készpénz fizetés, akár biztos kötelezvény mellett szabadkézből eladók. Venni kivánók Székes-Fehérvárott: Zsömböry Ede, Pesten: Már Lajos (országúton 565. számú Berta házban.) Sopronban pedig Pethe Pál ügyvéd urakkal személyesen vagy bérmentes levelezéssel értekezhetnek. W mOmCom §§i?170 Bujakórsági betegségek *z újabb elvek szerint hamar és gyökeresen A»—-g^egy úgy ittaznak egy orvostanár által szélutczai Marczibányi-S^——^ házban d. u. 2—3 óra között. a ipsplllMlimBllliB 1982—1 „A jogi bélyegpátens egyszerűsítve“ czimű munkám iránt különféle helyekről érkezett részint megrendelések, részint tudakozódások folytán figyelmeztetem a közönséget, hogy a közelgő jánosfövételi pesti vásár az átvételre, a legbiztosb alkalmakkal kínálkozik , — és hogy a mondott munkám itt helyben majd mindegyik könyvárusnál hasonlag kapható. Ledniczky Mihály ügyvéd. Aranykéz út ez a 29. szám alatt. 197 Jószág-bérlet. 3—1 Abonynyal határos tószegi határban egy 1,100 holdból álló birtok f. 1851-ik évi sz. Mihály naptól kezdve haszonbérbe adandó. Értekezhetni lehet Abonyban Slunyady Lajos úrnál. méltó tárgyak középponti lapja;ez az most még nagyobb mértékben ; olyan intelligens egyének , mulattató lap a magasb rangúak számára. A benne előforduló közlemények a legkitűnőbb íróktól származnak; látni lehet ezen lapot minden előkelő házban , úgy a férfiak hivatalasztalán , valamint a legmagasb rangú úrhölgyek pipereasztalán is, kik e lapot mindig különös előszeretettel pártolák. A nagy számmal mellékelt réz- és aczélmetszetek Larch, Geiger és Young által pompásan vannak színezve ; a londoni iparműkiállítás képei pedig a legnagyobb alakban jelentek meg, legfinomabban metszve rézbe vagy aczélba ; egy szóval, a mellékelt képek a legszebbek , melyek valaha egy ily nembeli lap mellett megjelentek. KIADJA E M ICSI G U S Z T Á V, — E I S E NF E L S ÉS EH I C II KÖNYVNYOMDÁJA , NRI UTCZA 449. SZ fölajánlják, saját magokat nevezzék ki, azaz írják föl. Az indítvány elfogadtatván, a többek között Lamennais, Hugo Victor, Carnot, Quinel stb. fölírták magukat. Colfavru is föl akarta magát írni. Erre az arczok megváltoztak. Megjegyzendő, hogy a minap, a revistobizottmány kinevezése alkalmával Colfavru jelen nem léte miatt csúszott be Montalembert, miért pártja haragját voná magára. Colfavrónak ezen tette ismét keserű kifakadásokra, mentegetésekre stb. adott alkalmat, mialatt az idő eltelt, s a bizottmány megállapítását máskorra valának kénytelenek halasztani. A manifestumról vagy számadásról nem volt szó. E helyett mint mondják, egy kiáltvány fog megjelenni Lamennaistól, az európai democratiához. A Patrié írja: azt állítják, hogy Girardin hétfőn (aug. 11-én) ismét Londonba szándékozik. Hihetőleg újból Ledru-Rollima fog egyezkedni. — Magyar nemzeti múzeum. — Hétfőn: Régiségtár. Kedden és szombaton: Képcsarnok. — Csütörtökön : Természetiek tára. — Nyitva áll reggeli 9 órától délutáni 1 óráig. Dunavizállás aug. 13-án 13' 6" 0"' 0 fölött. Tulajdonos : CSÁSZÁNI FERENCZ. Felelős szerkesztő : BÁNFFAY SIMON. -------------HOV