Pesti Napló, 1852. április (3. évfolyam, 619–643. szám)

1852-04-08 / 625. szám

ellen, de, úgy hisszük, minden hatás nélkül. A mér­sékletiek szerették volna, hogy az esküt letegyék és a bonapartisták között helyet foglaljanak, a hevesek pedig haragusznak, miért nem támadták meg szem­ben az elnököt, a marshalli teremben. E párt tehát még ily csekélységnél is magával meghasonlásban áll. És a többi régi pártok napon­ként vesztik bátorságukat és erélyöket. Sőt mond­hatni, a legitimisták, végre is a napóleonisták véd­­szárnyai alatt keresendenek maguknak menhelyet. Mint feltűnő eseményt hozzák föl Larochejaquelein­­nak a belügyminiszterrel a l­öbbi elfogadás alkalmá­­vali történetét. Larochejaquelein az általános sza­vazat régi párthíve, mint legitimista bár, igen kör­­nyeztetett a miniszteri teremben. Még azt is beszé­lik , hogy senatorrá fogna kineveztetni, mi azonban még eddig valósulást nem nyert; annyi igaz, hogy fia a külügyminisztériumnál alkalmazást nyert. Canino bérezésnek Romába utazása felől még sincsenek tisztában ; utazása czélját némelyek poli­tikainak, mások családinak tartják. Annyi igaz, hogy őt, mint a római forradalom főhősét Civita­ Vechiából nem akarják Rómába bocsátani, pedig útlevele a franczia kormánytól kelt, s Reyneval római követ­ és Gémeau tábornoknak ajánlva van. A közönség nagy figyelemmel várja, mi lesz vége a köztársasági elnök rokona ezen utazásának. A párisi sajtóban még sincs meg a régi élénkség, bár a conservativ lapoknak egy kis polémia megen­­gedtetett. A Journal des Débats, VAssemblée natio­nale, l’Union, lUnivers, mint royalisták még létez­nek ; a köztársaságiak közöl a Siécle , Presse, Pays fenállanak. Azt beszélik, hogy a l'Union és VAs­­semblée nationale szövetkeznének, s csak a felett versenyzenek, hogy melyiknek maradjon meg a ne­ve. A Siécle nagyon gyenge hangon polemizál. A Presse visszanyerte Gi­arain Emilt, ki egész életé­ben a bevégzett tény politikáját (la politique de fait accompli) követte. A Pays-tól Gueronniére megválni akar. Különben Gueronniére tagja a törvényhozó­­testületnek. Maradása vagy elmenetele még bizony­talan. A törvényhozó testnél , mint halljuk, az öltözet fölött titkos ülésben fognának határozni. Ezen kér­dés a nemzetgyűlésben többször vitattatott. 1848- ban élénk harcz folyt fölötte; ezen harcz három napig tartott. Két nagy szellem Roger-Collard­ és Lamar­tine beszéltek e kérdésben. Lamartine volt az elő­adó. A napi üléseknél az egyenruha elvettetett, s alkalmasint ez fog történni jelen alkalommal is. Bonaparte Jeromos tábornagy oda hagyta a ha­­dastyánok palotáját, és az egész ülésszak alatt Pe­tit-Luxenbourgban fog lakni. A törvényhozó test elnöke Billault már megnyitotta pompás salonjait. LAPSZEMLE. A Magyar Hírlap ápril­i­kai számában R. K. XVII-d. irányczikkében még egy futópillanatot vet a hűbériség azon maradványaira, melyek az urbériség eltörlésekor az 1848-ks országgyűlés által meg nem­ szüntettetvén, törvényszerű érvényességükben a mai napig megmaradtak. Ilyenek a bordézma, korcsmál­­tatási és húsmérési jog, bolttakfa , sütőpénz, m­alom­­állíthatás, halászat, vadászat, helypénzszedés és tég­laégetés. Czikkiré meggyőződése szerint,— miután elvben a földesúri jog meg van szüntetve — mind a státus mind az egyes polgárok érdekében s különö­sen minden feudális salaktól ment korszerű és szilárd jogállapot keresztülvitelére elkerülhetlen , hogy az érintett hűbéri maradványok is mielőbb részint sza­­bályoztassanak , részint pedig eltörültessenek , a volt földesurak törvényes igényeinek csorbítása nélkül. Ezután czikkiré, nézeteit a kivitel módjára nézve röviden s pontonként fejti ki. A Pester Zeitung ápr. 8.­­ számában a „Deut­sche Vulkshalle“ után „Ausztria utanszervezetérő!“ értekezik. Az Ausztria azon nagy jelentőséget fejtegeti, mely­­lyel az Ausztria s Szardínia között újabban kötött s nemrég közzé tett szerződések birnak. E végre há­rom pontot jelöl ki különösen szem előtt tartaniénak. Először, minek voltak az illető régibb szerződések s az ezeken alapult viszonyok. Másodszor, minő kiter­jedésre vergődött a a kereskedés és közlekedés Ausz­tria s Szardinia, s általában Olaszország között. Végre szükséges megemlékezni , mire törekszik Ausztria 1849-óta követett kereskedelmi politikája által Olasz­országban, mit ért el e részben, s mit szükség még ez­érj a elérésére végeznie. Legrégibb, még most is jogi erőben fenálló szerződések Ausztria s Szardinia közt az 1763 aug. 31, s 1824 nov. 24 kötöttek. Ezen szerződések az új kereskedelmi s hajózási szerződés 4-dik czikkében , hol az illető alattvalók mindkét területi vagyonuk feletti kölcsönös szabad rendelke­zési joga megállapittatik, nemcsak megerősittettek, hanem ki is terjesztettek. Az 1840 ápril 26-diki szerződés a hajóknak a hajó­dijakat illetőleg, szükség esetén valamelyik belföldi révben történt kikötés esetén, biztosított kölcsönös kedvezése­ket. E részben még sokkal kedvezőbb s többre terjedő az új szerződés. Voltak azelőtt is szerződé­sek a csempészet megakadályozására. De épen oly köztudomású dolog, mily élénken s­orozatlanul űze­tett legújabb időkig a csempészet a Ticino­ és Lago Maggiorenál; mily mértékben terjedett e miatt mind­két részről a lakosság erkölcstelenedése, s mennyire csökkentette ez a vámjövedelmet. Ellenben az 1852. febr. 24-én végrehajtott, s a csempészet elfojtására irányzott új szerződés 25. czikkében megállapíttat­­tak mind­azon feltételek, melyek szükségeseknek látszottak azon czélra, hogy mindkét kormánynak legyen módja a káros hatású csempészeti forgalmat végkép elfojtani, s igy a becsületes forgalmat s kereskedést e nehéz nyomású tehertől m­egsza­­badítni. Ezen szerződések fényoldalához tartozik továbbá, hogy fenhagyatott Parma­s Modena hozzá­járulása , melynek minél előbbi megtörténése bizonyossággal remélhető ; valamint azon pontjaik is, melyek a Pó-hajózási akadályok elhárítását, s a mindkét részről a vasúthálók egybekötésé­t tárgyazzák. Minélfogva ezen szerződés fontossága a szerint íté­lendő meg, minő kiterjedést nyert az Ausztria s Olasz­ország közötti forgalom, melynek élénkítésére ezen új szerződések nevezetes tényezőt képezendnek. E for­galom legrövidebb átnézetben következőnek tűnik ki az 1850-ki állásban: Bevitel Ausztriába az idegen olasz állodalmakon át szárazon 19,243,300 ft. Kivi­tel Ausztriából ugyanoda szárazon 11,956,500. Át­vitel az idegen olasz állodalmakból s ugyanoda 341,433 mázsa; az idegen olasz állodalmakból ausz­triai tengeri kikötőkbe szállíttatott 145,553 mázsa; az ausztriai tengeri kikötőkből ugyanoda szállíttatott 314,034 mázsa. E forgalom tehát, már ezen állása szerint jelentékeny, s az említett új szerződések után a hajózás­ és kereskedésnek ezen irányban tetemes gyarapodása várható.­­ Arra nézve pedig, mit az ausztriai állodalom Olaszországgal­ egybekötésé­­ben elérni törekszik , az Ausztria következőleg nyi­latkozik : Ausztria szomszédsága oly országokkal, mint felső Olaszország , mely Európának leggaz­dagabb , legáldottabb részeit foglalja magában , fel­hív közös munkálásra, a föld, népesség és fekvés minden előnyei hasznai kibányászására. Olaszország­nak legmagasabb fokozatú jóllét elérésére nincs szüksége sem politikai egységre, sem arra, hogy a történet és állodalmi szerződések által szentesített birtokállam erőszakosan megváltoztattassák; legfő­­képen arra kell törekednie, hogy a kölcsönös keres­kedés és forgalom akadályai elháríttassanak, s egyes országai és iparos lakosai kölcsönös szabad egybe­­köttetése alkalmas intézetek által biztosíttassék. Már­pedig Ausztriának eddig is s­ikerült sokat tenni ily intézetek létrejövésére, melyek az egyes államok függetlenségét nemcsak nem veszélyeztetik , hanem annak biztosítására ily alkalmas, szilárd támaszokat teremtenek. S hogy ebbeli törekvését minél teljesebb süker koronázat adja, annál inkább hihetjük, mivel e törekvésben vele most már Szardinia is egyesült. Az Oest.­­orr. a kimúlt min­iszterelnök herczeg Schwarzenberg emlékének következő sorokat szen­tel : „Miniszterelnök herczeg Schwarzenberg urnak tegnapelőtt est­e oly rögtön történt halálának meg­rázó eseménye minden körökben legmélyebb s legő­szintébb részvétet ébresztett. Legnehezebb viszonyok közt császári ura által az állodalmi ügyek élére ál­lítva, igen sokat tett arra, hogy Ausztria újra vissza­nyerje régi tekintélyes állását Európába , hogy azon zavaroknak, melyektől hazánk meglátogattatott, nyo­mai elenyésztessenek, a törvény tekintélye helyre­­állittassére, s a megingatott rend a birodalom hatá­rain belül és kivül megszilárdittassék. Azon nagy és messzeható eszmék, melyek lelkét foglalkoztatták, és melyeknek kifejezést,életet, érvényt szerezni igye­kezett, nem fognak hült tetemeivel együtt sírba szál­­lani; mert az idő és szükségei legmélyebb s legtisz­tább felfogásán, és minden magasabb politikai vi­szonyok legpontosabb ismeretén alapulnak. Azon benső szövetség, melyet az anyagi érdekek alapján Ausztria s Németország között kötni törekedett, leg­­tisztesebb bizonyítványa mély státusférfiúi belátá­sának érettségére s igaz becsére nézve, mert a jelen nap és gondjain messze túl jövendőbeli nemzedékek javáról s szükségeiről kivánt gondoskodni. A birodalmi egység eszméje a magas halottban épen oly erélyes mint óvatos képviselővel birt. Tisz­tán állott szeme előtt, hogy a birodalom jövőjét e legbensőbb s jól felfogott szükségeinek megfelelő alapon szükség biztositni. A történetirás méltányo­­landja, mit tett e tekintetben. Magas császári ura szolgálatában hű s önfelszánó, a trón és állodalom közös ügyéért, politikai combinatióiban fontoló s mé­lyen belátó, azoknak felfogásában s alakításában elmés, tervei kivitelében erélyes és hajthatlan,­­ mint ilyen , státusférfiaknak példánya volt , s neve v­éltóképen soroztatik legnagyobb elődeiéhez, e hivatalban, melyen csak rövid ideig ugyan , de leg­kényesebb s fontosabb időszakban viselt. Neve ki­­törölhetlenül be van vésve a hazai történet évlapjaiba, s emléke élni fog mindazok lelkében, kiknek szívük érez Ausztria nagysága s virágzó tenyészéséért. Alig szükség emlitni, hogy elhunytát különösen fájlalják azok, kiknek alkalmuk volt közelebbi környezetiben élni , működni, s igy jelleme nagyságát közelebbről kiismerni. A gondviselés neki gyors könnyű átköl­tözést engedett a jobb létbe, igazi keresztényi halált. Azon férfinak, ki Radeczky dicső seregében vérzett a hazáért, utolsó perezei is az állam­szolgálatának voltak szentelve. Mint valódi lovag, kötelessége ön­feláldozó teljesítésében halt meg. Legszebb utóhan­­got, a magas halott érdemei leggazdagabb elismerését az képezendi, hogy, mint bizonyossággal állíthatjuk, a birodalom mind kü­s mind belügyei vezetésében to­vább, élni s minden fontosabb kérdésekben határozot­tan foganatosíttatni fog azon nagy eszme, melynek maga haláláig feláldozó munkásággal szolgált.“ élni akarok f élni és örülni az életnek !-------Vezess engem. — Csitt! kiálta a hölgy, piczinke ujjúval az ifjút fenyegetve. — Ha erős nem tudál lenni, légy leg­alább kissé türelmes. Hol a cyprussal végződök, egy corynthi oszlopok­kal ékesített csarnok em­elkedik, márvány talap­zaton. Homlokán e fölirat van vésve: „Ámornak szentelve.“ Ez alatt egy új fölirat: „A szerelem, képes istent imádtatni, még az istentagadók országában is !“ A csarnok lépcsőzetén Flóra szobra állott, talap­zata körül hímezve az évszak tarka virágaival. A belépő előtt egy kisded terem nyílt, Andron megállóit. — Mi az ? kérdé, miután körültekinte: — csak egy szék sincs itt, hova az ember leülhetne ? — Rántsd meg atya zsinórt, — susogta lassú, reszketeg hangon a hölgy. Andron megránta az aranybojtos zsinórt, s egy szőnyeggel bevont rejtekajtó pattant föl. Magas talapzaton egy hat láb magas képszobor tűnt legelőször is szemeibe, melynek háta mögött egy nyugágy volt, bársony takaróval. A szobor sa­játságos alakot ábrázolt, pajzán, mosolygó arcú, mu­tató ujját az ajkára emelve, mintha a belépőnek hallgatást, titoktartást parancsolna, félig mezítelen volt, vállát köpeny takaró, melynek minden rétegé­ből fülek és szemek kandikálták ki. Ez Sygalion szobra volt, a titoktartás istene, ki mindent lát, hall, de semmit el nem árul. *) Az ifjú meglepetve állt darab ideig a sokat jelentő kép előtt, azután el nem rejthető mosoly, öröm s vágytól égő arczczal mondá: — Értem ! — úgymond, — értem ! S esküszöm, néma leszek, miként e szobor! Azután a hölgy felé fordult, ki azalatt a hideg márványra hajtá izzó, égő homlokát, Il­ivé ,iteni. — Jer, jer Eudoxia! kiálta hevesen az ifjú, a fiatal hölgy sugár derekát szenvedélyesen ölelve szi­véhez. — Jer, enyém vagy, örök­re enyém ! így, én szerelmem! — — A most adj egy csókot! elsőt e vénuszi ajkakról. Ah, mi bóditó csókod, leány, a vér szökik ki ereimből.-----------Az ifjú elrablá az első csókot, az elsőt, melynek kéje egy örök életével ér fel a meny­országnak. — Jer , én szerelmem, én arany álmom ! kiálta az ifjú, mindig növekedő szen­vedélyből , s azután mint könnyű, repülő virágpely­­het, ölébe kapá a lányt. — Hah! rántsd meg a zsinórt! kiálta lázasan , szenvedélytől elfojtott hangon a lány, mialatt égő arczát parányi kezeivel elfödé. Az ifjú engedelmeskedők­ egyik kezével a hölgyet ölelé, a másikkal görcsösen ránta meg a zsinórt, s a szőnyegajtó visszacsapódék rejtett rámájába. E pillanatban a csarnokfutó­ növények, borostyán­­s virágindákkal körülfont hátsó szobrai mögül, egy colossális férfialak körrajza bontakozik ki előttünk. Azt vélnéd első pillanatra, egy Hercules- szobor lépett le talapzatáról. Éjfekete tömött szakálla, puszta mellét takaró, ujjnyi vastag szemöldes, mint bolt­hajtás, a két nagy kihívó sasszem között folyt egybe; napégette barna arcú, vállait körülfolyó tömött haj, kiálló homlokerei, a vastag ajkak, mik közöl a leg­fehérebb gyöngysor ragyogott elő, az erősen hajlott sasorr, mindezek oly ijesztő tekintetet adnak az is­meretlennek , hogy önkénytelenül félelemmel vegyült meglepetést kelt bennünk fel. Roppant herculesi vál­laira oroszlán­bőr volt ezüst kapc­okkal felcsatolva, kiálló fogaival mintegy beleharapva az athléta nya­kába ; kezében egy férfiláb vastagságú görcsös botot tarta. E colossális alak, mely e pillanatban a csarnok hátuljáról lopva leskedve bujt elő, a krolonai Miló volt. Hercules után Göröghon első bajvívója, ki megfoghatlan, képzeletet túlhaladó erejével csodá­kat tőn, ki Athénben a Hercules tiszteletére ültetett élő nyárfákat, mintegy karót, töveikből kiszakasztá, ki egy alkalommal Pythagorás feczkéjén, hol ezrek­ből állt a hallgatók száma, midőn a terem boltozatát tartó oszlop ingadozni kezde, óriási erővel átölelé s addig tartá azt, mig a megrémült nép mind ki nem takarodék, s ki ezen s több ily tettes által, a merre járt, a merre kelt, mindenütt „csodák emberének“ nevezteték. Ez athleta beszélyünk kezdete előtt három hóval érkezek Athénbe. Ott, mint a főváros legszebb höl­gyét megszerető Eudoxiát. A fiatal hölgy inkább több bámulatost, mondhatjuk, ijesztőt talált, mint szere­lemreméltót az athletában, s ezért kerülő, s vissza­­utasitá szerelmét. Miré gyávaságnak tartá, egy gyönge hölgy előtt visszalépni, s sokáig nem csüggedet — csak nagy időre, midőn tapasztald , hogy szerelme, tervei, erőltetett hízelgései mind hajótörést szenved­nek , sértett büszkeséggel hagyott föl tolakodásival, azon fogadást téve, miszerint, ki első osztozand Eu­doxia szerelmében, tulajdon keze által fog kimúlni az életből. A viszalépés és fogadás daczára is azon­ban meg nem állható, hogy Eudoxiát néha meg ne látogassa, azért-e, hogy olyankor újabb remények­ben ringathassa magát, vagy hogy a leendő áldoza­tot saját szemeivel kémlelje ki, elég az, hogy a hölgy estélyein igen gyakran megjelent. Titkon vagy nyil­ván , de a hölgynek mindenütt nyomában volt. Miló, midőn a szőnyegajtó a szerelmesekre záró­dik, rejtőző titkos léptekkel körüljáró kivül a csar­nokot. Csak arról akart meggyőződni, melyik oldaláról lehet azt legbiztosabban s egyszerre rájuk dönteni. Szemei vadharagban égtek, midőn a csarnokba lépett, s a szőnyegajtó előtt megállt. Alig tudá ma­gát megtartani, hogy a legaljasabb kárörömmel, ir­tózatosan föl ne kacsagjon, de ezzel minden el lenne rontva, gondold magában. Pedig én csak javukat akarom! igen, igen, én azt akarom, hogy ne csak most, de örökre egymáséi legyenek. Ah, ah, örökre. -----------.Azzal kilépett a teremből. A csarnok négy alaposzlopon állott oly formán, hogyha e négy oszlop a tető alól kiszedetik, a tetőnek a legtermészetesebben alá kell zuhannia. Az első oszlopot átölelő izmos, herculesi karjaival, mikből a feszítés pillanatában, ujjnyira dagadtak ki az izmok. Az oszlop egyszerre vált el alapjától és tete­jé­től, a­nélkül, hogy a sebes munka által egy reccsenés hallatszott volna. A szobrot vállára vető a lépcsőkön lejött vele, s szépen lehengerité a pusz­ta földre. Utána következek a má­sodik. Midőn a har­madikhoz ért , a bolthajtásos tető hajladozni kezde, önterhétől aláereszkedve a föld felé. A harmadikkal sietni kelle. A harmadik szobor kirántásával iszonyú zuhanás hallott. — Miló hirtelen félreugrott. A tető irtózatos robajjal a földre zuhant, egy ölnyire verve föl maga után a port, mely sűrű gomolyokban az ath­léta izzadt homlokát lepte el. A zuhanást egy elfojtott, fájdalmas sikoj, és egy éles kaczaj követé. A sikoj az összeomlott tetők alól, mint betemetett sírból tört ki; — a kaczaj, Mi idő volt. ( Vége köv.) \ --------- *) Rómaiak és görögök, pecsétnyomó gyűrűikre is vé­tették a képit. *• A HIVATALOSo­ rozata által Leitner Salamont, a pozsonyi zsidó község elöljárója minőségében kitüntetett hazafias magaviselete folytán, arany érdemkereszttel földisziint méltóztatott. A cs. kir. belügyminisztérium 1851 -ki dec. 1-től kelt kibocsátványa következtében elrendelt s a cs. kir. helytartóság által 1851 dec. 20-ki folyamatba tett ke­gyes adományok gyűjtése folytán , a múlt évben vizká­­rosult magyarországi lakosok részére következő adako­zások folytak be : A pest-budai kerületben Szolnok megyéből 119 f. 27 kr. Fehérmegyéből 2161 f. 49% kr. Esztergomból 1285 f. 6 kr. Borsodból 11 f. 4 kr. A ka­locsai érseki kerületből 55 f. — A nagyváradi kerület­ben a Csanádi fővicariatustól 100 f. Csanádmegyéből 103 f. 57% kr. Alsó-Biharból 65 f. 32% kr. — A kassai kerületben Kassa városa 20 f. 6% kr. — A pozsonyi ke­rületben, Pozson városa 669 f. 25 kr. A megyékből : Zólyom 114 f. Pozson 207 f. 32 kr. Komárom 22 f. 45 kr. Felső-Nyitra 134 f. 57% kr. Bars 120 f. 8 kr. Árva 38 f. 30 kr. Trencsén 67 f. 28 kr. A nyitrai ordinaria­­tus 180 f. — A soproni kerületben : Sopron városa 136 f. 28 kr. A megyékből: Vas 676 f. 42% kr. Győr 132 f. 44%­kr. Baranya 638 f. 43% kr. Moson 503 f. 9 kr. Tolna 444 f. 10 kr. — A dunántúli ágostai evang. su­­perintendentiáktól 94 f. 40 kr. — Ezen eredmény egy­előre azon megjegyzéssel tétetik közzé , hogy a gyűjté­sek befejeztével, mely után még folyvást tetemes ada­kozások várhatók, a még tárgyalás alatt levő kárvallási kimutatások alapján az egyetemes összeg haladéktalanul rendeltetése helyére fog juttatni. Hirdetmény. Báró Haynau táborszernagy úr ő excellentiája , utolsó Pesten létekor a segélynélküli s az 1848- és 1849-dik évi magyar hadjáratban bénákká vált katonák és honvédek gyámolitására szolgáló nemeslelkü alapítványának megürült 17 helye közöl: egy első-osztályú helyet évenkinti 121 fr. 40 krral pp., és tizenegy harmadosztályú helyet évenkinti 60 fr. 50 krral pp. a fentartott I. sz. kimutatásban névszerint elősorolt cs. k. hadseregbeli had­­astyánoknak; két másod­osztályú helyet évenkinti 85 fr. 10 krral pp. pedig a II. sz. kimutatásban feljegyzett volt honvéd-hadastyánoknak ajándékozni méltóztatott. Mi is azon hozzáadással tétetik köztudomássá, hogy az alapítványi javadalmaknak a részesittettek számára leendő folyóvá tétele iránt kellő intézkedés létetett. A c­s. kir. Ill-i­k hadtest parancsnokságától. * Főhadiszállás, Pest mart. 22-én 1852. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. év mart. 30-ki­r. f. ha­tározata által a nagyváradi latin szertartásu káptalanhoz nagypréposttá Győrffy László székes­­egyh. főespe­­rest, olvasó kanonokká Popol Ágoston őrkanonokot, éneklő kanonokká Schwarzl Ferencz krasznai főesperest, őrkanonokká Molnár Péter középszolnoki főesperest, székesegyh. főesperessé Fogarassy Mihály czimzetes püspök és kanonokot, békési főesperessé Junák István kanonokot, krasznai főesperessé Oszvald Ferencz ka­nonokot, végre kanonokokká: Huzly Károly, Harcsarik György és Csornák Manó lelkészeket, Rácsek János és Szilasy János tanárokat, továbbá Misiin Jakab czimz. apátot legk. kinevezni s egyszersmind Schwarzl Ferencz, Junák István, Oszvald Ferencz, Hoványi Ferencz és Huzly Károly kanonokokat, az elsőt a S. Michaelis Archangeli de Gáborján czimz. apátsággal, a másodikat a B. M. V. minoris de Castro Magno-Varadinensi czimz. prépostsággal, a harmadikat a St. Emerici de Torda czimz. apátsággal, a negyediket a S Joannis Baptistáé de ponte Varadinensi czimz. prépostsággal felruházni, végre az ötödiket a debreczeni lelkészi állomásra a S. Ladielai de Magno Varadino prépostsággal kinevezni méltóztatott. Ő. cs. b. Apostoli Felsége f. é. mart. 22-ki 1. f. ha­tározata által cs. b. kassai jogakadémiai helyettes tanárt, Demkő Imrét, a statistika és bányászat rendkívüli ta­nárává kinevezni méltóztatott. A cs. kir. Apostoli Felsegít f. é. mart. 29-ki 1. f. hatá­

Next