Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-26 / 790. szám

1852 harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 k'P' Félévre 10 „ » „ A havi előfizetés, mint a vámonkinti eladása megsient. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G.­őrhöz intézendő, m­i-utcza /.affért ház 8. 790 Pesten. Egy hónapra 1 Ft 30 kr­p. Évnegyedre 4 „ — „ «­ Félévre . 8 „ — » « Egyes szám . • 4 ,, ,,PESTI NAPLÓ. Szerkentési iroda: Uri utcza 8. u­. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, oct. 26-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Magánviták egy­­hasábos sora 5 pengi krajcárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkezző-hivatalába Hirdetése­k négyh­a­­sábos petit-sora 4 p. kr.­­jával számittatik. A be­iktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. A „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési feltételek. Vidékre postán küldve 3 ft 20 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-utcza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICIJ GUSZT. könyvkereskedésében az tíri— és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérmentesitetni kérjük. EM­ICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Helyzetünk és feladataink. I. B­é­c­si levél XXIX) Hivatalos. (Kitüntetések. Nyugalmazás. A pesti vá­sárok alatti árulhatásra vonatkozó hirdetmény.) Fővárosi hk­tár Vidéki hírek. Au­s­z­t­r­i­a. (Bécs . vegyes tudósítások). Francziaország. (A császárság körülti rendeletek sat.) Nagybritannia. (London.) N ó m e t o rs z á g. ((Berlin. München. Stuttgart. Frank­furt. Köln. Marienburg. Posen.) Belgium. Kabinetalakulási akadályok.) Dánia. (Kopenhága, hadbirósági ítélet.) Amerika. (Uj-Vork: Ilirek Washington, Havanna, Ca­lifornia , Valparaiso , Guayaquil, Peru és Ujgrana dából.) Telegrafi tudósí­tások Vegyesek. (Nemzeti szinház. Börze. Dunavízállás). Matár. (A kétszarvú ember. Történeti regény, irta JÓKAI MÓR. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉTSZARVÚ EMBER. Történeti beszély. Irta JÓKAI MÓR. VII. A betelt fogadás. (Folytatás. *) Egy feje már le van szelve a hydrának, de még hátra van a másik. A seraskier bűnhődött, de a hűtlen barát, ki fél­­tetőjét rabszolgaságban hagyta, ki vagyonait elorzá , gyermekeit elűzte, még él és vígan duskálkodik a csalt vagyonban. Kucsuk basa megértve a szerencsétlen Boór Ádám sorsát, ki már egészen el volt fásulva ön­maga iránt s csak gyermekeiért élt még, — azonnal személye­sen felment a portára s a díván elé terjesztve az égbe­kiáltó visszaélést, nemcsak a bitorolt vagyonok visszaadatását követelte, hanem azonfelül méltó bün­tetését is az undok árulásnak. A fejedelem követe Paskó Kristóf épen akkor nyert kihallgatást a portán s elmondva, a mikért küldve a­ Lili Pesti Napló 788. számát. volt, s egy időre megnyugtatva a török feruraság haragját, rögtön visszaküldetett a szultán által Er­délybe s megsem pihenve az úton, mindenütt váltott lovakon sietett gyorsan hazafelé, egyenesen Brassón keresztül. A titkos parancson kívül tán egy más titkos ér­zelem is volt szivében, mely neki sietést parancsolt. A­mint az utósó faluba ért Brassón innen, ott fi­gyelmeztették rá, hogy térjen vissza, vagy kerülje ki Brassót, mert ott most a dögvész dühöng; de Paskó nem sokat hallgatott az intésre, hisz úgy sem volt szándéka egy perczig is megállapodni a város­ban , a mint hogy szerencsésen keresztül is vergő­dött rajta s útjában egyetlen egy temetéssel sem ta­lálkozott, sem harangzúgást nem hallott, a minek egyébiránt az volt az oka, hogy a halottakat éjjel temették, a harangok nyelveit kiszették eleve, nehogy még jobban elterjedjen a rémület a nép közt. Alig hogy azonban hátrahagyta Brassót, még nem haladhatott három ezer lépésnyire, midőn egy erdő széléhez érve, egyszerre kiáltást hall maga előtt: „megállj azzal a szekérrel !“ János gazda hallván a kiáltást, kivette a kocsis kezéből az ostort s még jobban kézibe vagdalt a lo­vaknak. — Megállj! hangzott ekkor egyszerre húsz oldal­ról , s puskás lándzsás emberek ugráltak elő, mint egy ötven lépésnyi távolban körül fogva a szekeret, de közelebb egy sem jött, csak onnan kiabáltak, hogy egy lépést se tegyen senki tovább, mert lelövöl­dözik ! János gazda előkapá erre a szóra a szekérderék­­ből a hosszúnyelü rézfokosát s felállva a bakra, el­­kiálta magát: — Gyertek hát no, a ki lelketek van, ha velünk akartok kikötni ! Vitézlő uram, fogja azt a puskát, a ki hozzánk nyúl, halál fia! Ti gyalázatos kupezihér lókötők, nem szégyenlitek a fejedelem követét meg­támadni ? a ki az egész országért és igy ti értetek is fut fárad, mint egy marha! De csak ide merjetek jönni, mind kettőbe hasítalak! A puskások nevettek János gazda beszédén s egy sem jött közelebb. — Tedd le azt a fokost öreg, szólt közbe Paskó csitítva s a körülállókhoz fordulva, monda szeliden: — Jöjjenek hát kegyelmetek szaporán s vigyék el a mim van. Száz tallérom van magamnak, azon osztozzanak meg Isten hírével, csak az ajándékokat ne bántsák, miket a fővezértől a fejedelemnek hozok. E szavakra egy vén székely, a ki úgy látszott, hogy többiek szája volt, — megszólalt nagy moso­lyogva. — Nem vagyunk mi zsiványok és fosztogatók, fiaim. Nem is azért állítottunk meg benneteket, hogy kiraboljunk, hanem csak maradjatok ott szépen, a hol vagytok, fogjátok ki a lovaitokat, s ne iparkodja­tok egyikünkhöz is közelíteni, mert meglövöldözünk. — Ilát mit csinálnak itt kendtek ? — Kordont csinálunk jó uram, ha nem bánja. Brassóban kiütött a mirigy, nehogy oda­bb terjedhes­sen, jónak láttunk elfoglalni minden utat, a mi kifelé hoz, s innen ugyan egy tappot sem mennek kegyel­metek, a­míg a kontumácziót ki nem állták. — Hol ? itt a szabad ég alatt ? — De majd adunk be gallyakat, építhetnek belőle sátrat maguknak. — S meddig kell itt maradnunk. — Nem tovább, csak negyven napig. — De az Istenért, gondoljátok meg barátim, én a legsürgetősebb üzenetekkel jö­vök a portától, miktől az ország sorsa függ, mikre nézve negyven óra is ha­lálos késedelem, nem hogy negyven nap. — Hát hisz az izeneteket mondja el kegyelmed nekünk, majd mi odább adjuk. De kegyelmed itt marad lovastul és huszárostul. — Tudósításaimat csak a fejedelemnek magának szabad hallani. — Már hiszen , h­a olyan fontosak a kegyelmed üzenetei és olyan titkosak a mellett, hát megtesszük, hogy ide híjuk a fejedelmet, beszéljen vele ke­gyelmed , de innen ugyan negyven napig meg nem mozdul. Paskónak tetszett a bohó ajánlat s gondolva, hogy ha a fejedelem megtudja sajátságos helyzetét, majd sietni fog őt abból kiszabadítani, ráhagyá , hogy küldjenek hát mentül elébb gyors futárt Fehérvárra, a ki hívja oda a fejedelmet. A jó székelyek szót fogadtak hűségesen, s ki vá- Budapest, oct. 26-án. I I. A magyar fajnak nemzeti önérzete s er­kölcsi értékének öntudata soha nagyobb mér­tékben kifejlődve nem volt, mint jelenleg, s ez jellemzi, hogy a „kelet népe nyugaton” erősbült és nem hanyatlott, nemesedett és nem korcsosult, növekedett és nem fogyott. A magyar nemzet és hazája egy oly állada­­lomnak alkotó része , mely geographiai helyze­ténél fogva a gondviseléstől küldetve van egy világrész mérlegében az egyensúlyt, a legna­gyobb európai nemzetiségek közt a választó pontot és közvetítőt, a nyugati polgárisodásnak keletfelé a kalauzt, ázsiai rohamok ellen a véd­­bástyát s Európa nagyobbb felében a társa­dalmi rend, béke törvényesség, anyagi fejlés és tudományos haladás zálogát és sarkkövét ké­pezni. E nagyszerű és súlyos feladás sikeres végre­hajtása oly szoros összefüggésben van az euró­pai társadalom sorsával és jóllétével, hogy mi­dőn a folytonos polgárháborúk által meggyen­gült, s az ozmánok leküzdésében a majdnem el­vérzett magyar nemzet a mohácsi ütközet után a megürült királyi trónra a már akkor ha­talmas Habsburg -dynastiát, mint az Árpá­dok vérrokonát ülteté, e cselekvésében a ma­gyar nemzet minden politikai combinatiónál, még az önfentartási ösztönnél is hatalmasabb erő, az isten titkos keze, az emberiség s civili­­satio érdeke vezérletté. S alakult azon birodalom, mely az uralkodó család után az ausztriai nevet vette fel, oly közönyös czimét, mely kezességet nyújtott arra, hogy a birodalmat képző különféle nép­fajok és nemzetek egymásmellett, féltékenységet s nyugtalanságot gerjesztő uralmi igények nél­kül, nemzeti geniusok szerint tovább fejlődve, megférhetnek és virulhatnak. S e birodalomnak most nemcsak az európai közérdek s a politikai közszükség kölcsönzi szi­lárdságát, de szétbomolhatlanná lett az már a birodalmi népfajok és nemzetiségek azon össze­­vegyülése által is, mely lehetetlenné teszi, hogy egyes fajok különválva elszakadhassanak, a bi­rodalmi közös kapocstól. Egyik faj sem oly erős magában, hogy le­­igázhassa vagy legyőzhesse a többit; egy tar­tományát sem nélkülözheti s el nem vesztheti a birodalom európai állása s hivatása koczkázta­tása nélkül; s az együttmaradás annyira élet­kérdés a birodalmi népfajokra nézve, hogy min­den egyes elszakadási kísérlet a többi népfajok egyesült és sikeres ellenszegülését felébresztené, még akkor is, ha ily merényletet az európai hatalmak közönyössége s beavatkozása nélkül néznének. Mindazon népfajoknak tehát, melyeket az is­teni gondviselés az ausztriai birodalomban egye­sített, össze k­el­l férni, s állami czéljaikat s polgári boldogulásukat egymásnak kölcsönös tá­mogatása mellett egyesült erővel eszközölniük. S a közbirodalmi népfajok közt egyiknek sem jutott az egyetemes állodalmi eredmény, a közjólét kiküzdésére gyönyörűbb szerep, dicsőbb állás, nagyobb tekintély , s tartós m­ezőgazda­ság , mint a magyar nemzetnek. A magyar szent korona hozománya az auszt­riai közbirodalomnak szebb és jobb felét képezi, mely, midőn a német birodalom irányában az ausztriai ház öröklött túlsúlyát és függetlensé­gét biztosítja, egyszersmind fajunknak históriai nimbusát, s hagyományos tekintélyét örökíti. J­ó­z­s­e­f császár óta Magyarországban ket­­tőztetvén magát a népesség, a törzsökös magyar faj is ma már számra kétannyi, t. i. nyolcz millió, mely még akkor is fölülmúlna minden egyes közbirodalmi nemzetiséget, ha a ma­gyarországi egyéb népfajok nagyobb része ma­gát nyelvkülönbség nélkül magyarnak nem vallaná. A magyar nyelv, a nagy József alatt ha­nyatló félben, ma már annyira felemelkedett, irodalmi tekintetben is annyira kifejlett, hogy mind a közoktatási, mind a társadalmi igénye­ket betölteni alkalmas; s a mennyiben a német irodalom terjedelemre, sokféleségre, s tan mély­ségre versenyez, csak ösztönül szolgál arra, hogy azt a tudományok minden ágaiban utólérni tö­rekedjünk. Nyelvünknek harmonikus zengése, költői ké­pessége, logicai szabatossága, s eszmetömöttsége több mint aesthetikai nyeremény, mert a magyar fajnak minden kitűnő sajátságai, s nemes tulaj­donai anyanyelvével oly szorosan össze vannak forrva, s ettől annyira függnek , hogy nyelvét felejtve, a magyar épen úgy elkorcsul, s elveszti őstermészetét, mint a selyembogár, melyet hasz­talan raknak bár a legillatosb rózsa és jázmin­bokorra, mert csak az eper szikár leveléből fonja selyem szálait. A magyar nyelvnek e titkos erejét és befo­lyását tanúsítja azon tünemény is, hogy kül­földről hazánkba költözött idegen egyéniségek, családok és nemzetségek, bár­mily fajból szár­maztak is azok, idők folytán házi és anyanyel­vűl sajátítván el a magyart, magok is törzsökös magyar nemzetségekké olvadtak át, s külföldi származásukat felejtve, e nemzet ősi hagyomá­nyai, szokásai, törvényei, s követelései mellett Árpád unokáival versenyt buzogtak, s hazánk­nak gyermekeikben rendületlen hiveket nevel­tek. Ellenkezőleg, ki e nemzetnek nyelvét nem érti, az e népfaj lelkületét, gondolkozását, s jellemét teljesen ismerni, szép tulajdonait illően felhasználni, feltétlen bizodalmát kinyerni, s azt erkölcsi rugókkal vezetni sükeretlenül igyekszik. S az e természetes körülményből kifolyó szükségesség eléggé megnyugtathatja a magyar fajt arra nézve, hogy mindazok, kik a viszonyok és események hatalma által sorsunk igazgatására hivatva vannak, mind kétségbe vonhatlan jó­in­dulatuknál, mind státusbölcseségeknél fogva irányunkban kétes eredményű rendszabályok helyett, a közszeretet és bizodalom legsikeresb élesztőjét, s az állandó határtalan befolyás leg­­biztos, s legkönnyebb eszközét fogják alkal­mazni. Megnyugtathat ezenkívül még minden aggódó magyar kebelt a bizonyosság, hogy sorsunk in­tézői a magyar fajnak akár ép velejét s termé­szeti nemes idomait, akár földbirtoki súlyát nem hagyják ki a számításból, s azon elemnek, mely esze, szive, karja, és ingatlan vagyona súlyával minden birodalmi népfajjal mérkőzik, nyílt tért fognak hagyni arra , hogy az a státus-egy­ség vonalain belől mind ősi hazája tar­tomány érdekeinek szabadon szolgálhasson,­­ mind a közbirodalomban, melynek egyik lénye­ges alkotó része, méltó állást foglaljon el, így kívánja a birodalmi közérdek. Ellenben ne követeljen a magyar faj igényei fejében a közbirodalomtól lehetetlenséget; az el nem ábrándozható száraz tényekkel szemközt ne ringassa magát fajunk bármily édes álmok­ban ; de ne is higyje, hogy azon külső formák­kal , melyeket a forradalom árja elsodort, nem­zeti boldogságának alapja is elveszett. BÉCSI LEVELEK. October 24. A bécsi ,Presser, nem a párisi, csak azért mon­dom , mert a különbség e két lap között igenis nagy

Next