Pesti Napló, 1852. november (3. évfolyam, 796–819. szám)

1852-11-03 / 796. szám

nem akar magának talapzatot, azaz : egy tollvonás­sal végrehajtania a századokra szóló nagy művet. A kérvényezések a császárság visszaállítása tár­gyában mai napiglan is folynak, s a Moniteur ha­sábjai csak amúgy izzadnak a nagy terv alatt. A pártok mintegy elveszni látszanak a mozgalom kö­zepett. Hol vannak a legitimisták , republikánusok, socialisták stb? Mind, mind eltűntek, jelenleg a na­­póleonista zászlók lobognak a tornyokban. Mi a régi pártokat illeti, nem lesz fölösleges mégis egy pár vonással jellemhelyzeteket megismertetni. Azt beszélik, hogy a legitimisták nemsokára össze­gyűlnének , s azon állás felől tanácskoznának , mely­­lyet a császársággal szemben vennének maguknak. Némelyek — ha igaz — általános tiltakozás és ha­tározottan kijelentett visszavonulás mellett volnának, míg mások (s ez a nagyobb rész) a mérséklet mellett nyilatkoznának. A párt vezérei azonban még nem szól­tak határozottan. Az úgynevezett köztársasági párt, melyet Cavaig­­nac közlönye, a Siécle látszik képviselni, váró­ hely­zetbe tette magát, s késznek mutatkozik a császári pártbani felolvadásra. A bonapartisták különben mindent elkövetni igyekeznek ennek kivitele végett. Dr. Féren rhetoricus czikke, melyben Lamartine és Cavaignac tábornok fontos szolgálatai hozatnak föl, alkalmasint e czélra volt szánva. A socialisták azonban még nem egészen adták föl a tért. A veszélyes tanok prófétái még nem szűntek meg a pusztában kiáltozni, mit közelebbről a mar­­seillei esemény is mutatott, azonban — minden hi­hetőséggel — szavak nem leen, egyéb, mint kiáltó szó a pusztában. A helyzetnek ezen nagyobb vonásokkal tett rajza után, térjünk a nap érdekes­ eseményeire. Közfigyelmet gerjesztett az itteni körökben azon párbaj, mi közelebbről Londonban történt, s mi a franczia emigratiót nem igen kedvező színben tünteti föl; ugyanazon merénylet is , mely közelebbről Bal­­dasseroni toskánai miniszter ellen követtetett el, s mi a politikai körökben közindignatióval fogadtatott. E tény nyilván mutatja , miszerint Olaszországban, a hamu alatt még oly parázs létezik, mely az európai kormányok éber figyelmét érdemli. A császárság közeledése új életet játszik lehelteni nemcsak az ipar-és kereskedelembe, hanem a szép­­művészetekbe is. A színházak phőnixként kelnek föl hamvaikból, s az írói és művészi világ legszebb re­ményekkel tekint a jövő felé. E hatalmas lendületet Napóleon­ Lajosnak köszönhetni, ki még az állam legnagyobb gondjai között sem feledkezik el azon útról, melyen, másfelől is, hazája dicsőségét elő­mozdíthatja. S ki ne ismerné el e tekintetben Ro­mién érdemeit is ? A Théátre français felolvasó bizottmánya köze­lebbről visszautasította Samson V Aspasie czímű művét, melyben a főszerep Rachel számára volt szánva. Néhány nap múlva Legouvé Medée czímű tragoediáját fogják betanulni. Rachel és Rebecca kisasszonyok , mindketten , főszerepet játszanak. Ponsard is nem sokára fölolvasandja Comédie bour­­geoisie czimű színművét. Nem sokára adni fogják Mélestille Sullivan-ját is. A herczeg-elnök Arsene Houssayt, a Théátre fran­ Cdíj igazgatóját, egy gyémántos arany burnőt-sze­­lenczével ajándékozta meg. Rachel számára is nagy­­értékű karpereczet küldött. Az elnöknek ezen s több más tettéből nyilván lát­hatni, miszerint a művészet és irodalom körül is azon szerepet igyekszik folytatni, mit nagy­bátyja oly dicsően elkezdett. Granier de Cassagnactól uj munka jelent meg ; czime: L’Empire devant l' Europe (1815—1852) — A­ császárság Europa előtt. (1815— 1852).­­ Kolosvár, oct.,27. Városunk figyelmét következő tárgyak foglala­­toskodtatják. A már csak néhai róm. kath­. püspök Kovács Mik­lósnak most tartják requiemét. A közszeretetben állt püspök és hazafi életéből számtalan érdekes jellem­vonást hallunk megújulni. Mit halála előtti perczei­­ben azzal fejezett be, hogy azon kötelezvényeket, melyekkel igen sok családon tetemes összegekig se­gített , előkérvén, elszaggatta. Végrendeletét nem ismerjük. Mint mondják, több jótékony czélra áldo­zott. Többek közt szép összeget hagy a kiosztásul a szegények közt, s mikor kérdezték volna, hogy csu­pán felekezete szegényeit értené-e, előttem a szegé­nyek nem különböznek vallás szerint — szólt em­­­berszeretőleg. Még egy halálról beszélnek , s kell, ha el nem késtem volna , értesítenem. Marosvásárhelyi ref. ta­nár , Eresei Dániel, ki a tanirodalomban mint író is működött, e hó elején szobájában halva találtatott. Gégéje egy mellette fekvő beretvával volt elmetszve. A már koros férfi jobb karjával szélütésben szenve­dett, a metszés pedig oly ügyes volt, hogy alig ké­pesek megfogni, hogyan tehette. Más beszédtárgy, színházunk még mindig függő­ben létele. Mint említve volt ,• Szabó, Havi­s Kaz­­vinszky társasága béltette volt ki a téli szakra, s már e hó végén fel akart lépni, midőn azon rende­letet vették, hogy színigazgatói jogukat elvesztik. Okot erre mint tudjuk, az adott, hogy a társaság a cs. körút díszét nevelni, ígérete ellenére, meg nem je­lent volt. Most Kazvinczky itt mulat, s ki akarja eszkö­zölni, hogy az érdeklett rendelet reá, mint ki az el nem jövésbe be nem folyt, ne terjesztessék. Egyéb­iránt a színháznak kérője már van, s lesz, minthogy tánczvigalmakra kilátás az idén sincs. Mint köz­­el­ajtást hallhatni, bár csak Fáncsi L. azon régi ter­vét, hogy Kolosvárra állandó színészetet alapítson, most életbe léptetné. A sajtó körében a Hetilap, Erdély egyedüli ma­gyar lapja tesz valami mozgalmat. Mely azonban nem lévén politikai lap, egy ilyen keletkezését még mind az óhajtások sorában hagyja. Ennek is még azon hiánya van , hogy négy száma megjött már, a a postai engedély reá még sehol sincs. Megjelent az idézett egyedüli magyar naptárunk, a Kolozsvári naptár, vagyis a Titsch naptára kilen­­czedik évi folyama. Több fametszvényt hoz, melyek lenyomata azonban a kolozsvári nyomdának nem di­csőségére, hanem egyebére válik. Valóban ily ma­­nupropriák valahára már elmaradhatnának. Egyéb­ként a kiadón nem múlt, mert ennél csinosabb, tar­talmasabb füzetet még alig adott. Említendőnek látom, miszerint a septemberben leesett meteorra csakugyan ráakadtunk. Köves Maros­­vásárhelyről néhány órára Mezőmadaras határán estek le, hol a pap azt bckertelteté, s őrzi, mig vizsgálói akadnak. Ha csak ezzel is úgy nem járunk, mint a magyarókeréki hegyomlással , mit Dr. Andre, poroszországi utazó előbb ismertetett meg velünk , mint mi reá érkeztünk volna. Szüretünk folyó hó 22-kén kezdődött, s még ja­vában foly , de nem mondhatjuk vigan; bárha a ter­méssel meg volnánk elégedve, s eléggé is elkészült. S mig melegebb tájaink szüretelnek , a hidegebb országrészek, részint a Cziblesen, részint más havasokon tartják nagyszerű medve vadászatukat Debrecz­en, okt. 30. Ha valamely idegen mostanában idő lővén, azt kérdi: mi újság? a kérdezett gondolkozik s jártatja eszét, mi történt olyas valami, mi egy idegent kü­lönösebben érdekelhetne, valamely úgynevezett csat­­tanós, zajtcsináló esemény. a végtére is csak azt feleli: semmi. Azonban gondolkozó hírlapolvasó előtt igen gyak­ran érdekes­ a csattanós eseményeknél, ha értesül valamely helynek általános állapotjáról, belső éle­téről, kivált ha a hely az országban nevezetesebb té­nyező gyanánt tűnik fel.­­ Ily szempontból véve a dolgot, ha betekint valaki Debreczen mostani bel­életébe , úgy találandja, hogy minden érdek, minden remény , minden terv közép­pontja jelenleg a vasút, mely Ő Felségének „legyen szavára, építtetni, teljes erővel megkezdetett kereskedő, mesterember, szántóvető, s a lakos­ságnak minden osztálya, midőn saját vagy a város ügyéről, jövendőjéről elmélkedik, nem kerüli­­ el e gondolatot „majd ha a vasút készen lesz! “ És ez igen természetes, mert kétségtelen , hogy a mennyi­vel fentebb áll oly falu felett, melyhez rosz ökör­szekérrel járható hegyi út, vagy talán csak gyalog ösvény vezet, oly város, mely jó országutakkal van vidékével összekötve, annyival, sőt talán sokkal m­ikel fentebb áll ennél azon hely , mely a vasútak telt újabb sürgető lépések talán elhárítandják nem­sokára a mostani nyomasztó helyzetet. Addig tehát türelem ! Felhők után a napfény ! Ki tudja, ha „a vasút elkészültével“ nem egy új, fényes korszak fog-e e főiskolára is viradni! Egy dolog van, mely „a vasút elkészültére“ nem várakozott, hanem a nélkül is idő előtt érkezett el, s ez : a nagy drágaság! Élelemszerek és fa ára, napszám és házbér, cselédek fizetése mind igen ma­gasra szökkentek föl, s a­ki csupán készpénzből él, mint például a hivatalnok , szigorú takarékosságra van kényszerülve , ha ki akar jönni jövedelmével, mert arról, hogy félre tegyen, szó sem lehet. A gazda is szinte megvan akadva, mert a napszámosok pénz és élelembeli követeléseit kielégíteni nem képes; s ha egy részről meglehetős termése volt, más részről a nyáron uralkodott, de már szűnő marhadög gazda­ságán tetemes csorbát ejtett. I. 1. 8 alapítványai létrehozásának legfőbb érdemét elvi­tázni. — Az egész dolog­­— némi példázatban szól­va — épen olyan, mintha A. véletlenül egy nagy rakás kőre bukkannék, s figyelmeztetné az embereket, hogy ebből építeni is lehetne valamit. És ezen figyel­meztetésre az ezerek, a milliók közöl előállana B, s azt mondaná: én erőt érzek magamban e kőhalmaz­ból egy csinos és tartós házat építeni, — s nemcsak mondaná, hanem mint ügyes építőmester meg is tenné azt; — vájjon a létrehozás érdeme kit illetne méltán, azt-e, ki a kőrakásra figyelmeztetett, sőt netalán használat végett adott is abból, — vagy azt, ki egy csinos és tartós házat épített belőle ? — E kérdést úgy hisszük, nem nehéz megfejteni. És ha a M. Hírlap a Phönix eszméjének létrehozá­sában bírt volna is némi érdemmel, magát a munkát, a ház fölépítését legkevésbbé sem mozdította elő, sőt a­mint az a M. Hírlapnak a Phönix ellenébeni eljá­rásából világosan látható, s mindenkinek szemébe tűnt, folytonos gyanúsításai, kisebbítései által min­dent elkövetett az épület megrongálására; ellenben a Nagyenyedi Albumot és szerkesztőjét a Phönix ro­vására a legnagyobb kedvezések­ és kitüntetésekben részesíté. Mi lehet ennek valódi oka, azt nem akarjuk feszegetni, — azok , kik a dolog természetébe mé­lyebben képesek bepillantani, talán ki fogják találni. Azon sérteni akaró kifejezés , mintha a L. Phönix szerkesztője a közönség hazafi részvétét kizsákmá­nyolta volna , — Vahot Imrét legkevésbbé sem sért­hető , mert ő a részvét fölébresztésére semmi erő­szakos eszközökhöz nem nyúlt, előfizetőit a könyv három kötetével, a losoncziakat a könyv jövedelme nagyobb részének lehető gyors, mondhatni idő előtti átadásával, becsületesen kielégítő. A kizsákmányo­lás vádja legföljebb is az oly embereket illetheti, kik valamely jótékony irodalmi vállalatra pénzeket szed­nek föl, aztán sem könyvet nem adnak előfizetőiknek, sem a kihirdetett, jótékony czélra egy fillérrel sem já­rulnak a jövedelemből, hanem mind maguknak tartják meg. Például:-------no de exempla sunt odiosa. Azon gyanúsítást, mely szerint V. I. a losoncziak­­nak négyet adva, magának hatot tarta meg , — mint képtelenséget maga a vádló sem hiheti, mert mint a 3 kötetnek nyilván közzétett előfizetési lajstromából látható, összesen mintegy 9000 p.forint jött be az előfizetési pénzekből, s ha ebből a szerkesztő 4 eze­­ret adott át, a többi 5000-ret, bizonynyal a több ezer példányban megjelent könyv kiadási költségeire kellett fordítania; — a könyvárusi után eladott pél­dányokról pedig még nem számoltak be neki —, mint ezt Y. I. má­r több ízben is nyilvánitá. — És igy hogy lehet ráfogni azt, miként a Phönix jövedelméből hat ezeret tartott meg magának?! Hihetőleg e vádra vonatkozólag nyilvánitá azt V. I., a Magyar Hírlap hirdetményei közt, hogy sok­félekép gyanúsított vállalatára nézve — annak ide­jében majd mindenki számolni fog. — Ali csodál­koztunk e határozatlan nyilatkozaton, és mi is jól ismerve V. I. jellemét azt vártuk tőle, miként igy fog nyilatkozni: „Én már számoltam és mindenkor számolandok annak, a kinek, s ott a hol számolnom kell, nemcsak szóval, de tettel is, — de nektek, kik elleneim , irigyeim vagytok , kik még a mindennapi kenyeret, és a szabad levegőt is irigylitek , s ha le­hetne elfognátok tőlem , — kik személyem és válla­latom üldözése által csak ártani tudtatok az ügynek, — nektek mondom , számolni soha és semmi áron nem fogok !“ — Vagy talán úgy értette V. I., hogy annak idejében majd számolni fog személye és válla­lata elleneivel? Erre sincs szükség, s az ő nagy közönsége és Losoncz városa községe oly elégtételt adott már neki eddig is, melynél fényesebbet, meg­­nyugtatóbbat soha sem fog kivívhatni. Ha a L. Phönix szerkesztője minden legkisebb dologra kiterjeszkedő részletes számadást hozna nyil­vánosság elé, — ez által csak szarvakat adna elle­nes gőgjének, maga mozdítaná elő alattomos czél­­jukat, mely nem egyéb mint minden áron kitudni akarni: várjon mennyi díjt szabott magának kiadói, szerkesztői, és írói fáradozásai­ s áldozataiért, — a műhez senkinek semmi köze. — És ha erről akár­­mint számolna is, nem nyugodnának ők meg ebben soha, — mindig találnának ellene kifogásokat s gyanúsításuk fegyverét még inkább élesítenék azzal. — Lám hisz egyszer már valaki az Értesítőben 1000 p.forinttal szíveskedett őt díjazni,— most a Magyar Hírlap 6000 p.forinttal dotálja őt, — s ma holnap akadhat ellene, ki ezen progresszóban haladva, még azt fogja kisütni, hogy a Losonczi Phönixből millio­­nár lett, re­ngeteg házaka­t s jószágokat vett magá­nak (a holdban)— egy szép kilátásért 20,000 pontos tornyot épített, — sőt még olyan is lehet, ki rá fogja bizonyítani, hogy Losonczot ő gyújtotta fel s ő pusz­tította el csupán azért, hogy alkalma legyen egy Phőnixet kiadni — a maga számá­ra. — S ha egy könyvnyomó, egy könyvárus, úgyszólván semmi fá­radsággal ezereket húz is egy ily vállalatból, azzal nem törődik senki,­­ azt nem vonja senki kérdőre, de ha a szegény iró, ki minden erejét megfeszíti, s úgyszólván rogyásig dolgozik és fárad egy nagy munka kivitelével, s másoknak ezerekre menő hasz­not csinál, s ezért műve méltó díját merné kö­vetelni, — azt már ellenei — kik pedig a részért rendesen jól szokták magokat fizettetni, — égre­­kiáltó vétekkel hajlandók bélyegezni. __ Nem nem ! — Valamint eddig nem, úgy jövőre sem hagyja magát a L. Phönix szerkesztője leginkább irőtársai­ból álló ellenei által hálóba kerittetni,­­ ezáltal büszt­keségét megaláztatni. — Ha ő, ki mindenek köz legtöbb jót tett Losonczczal, önzőnek neveztetik, — úgy mi az önzést, a legnemesebb tettek k­­ forrása­ként fogjuk tisztelni! — Vannak önzők, kik min­dent csak magokért tesznek , — semmit a közért; és vannak önzők, kik Széchenyi gróf elve sze­rint önmagok hasznát a közével szokták egyesí­teni. Ezek a legokosabb s legbecsületesebb önzők. — Ilyen önző V. I. is, ki programjában őszintén megmondá: do ut des. —ilyen önző a Losonczi- Phönix közönsége is, mely könyv nélkül is odaad­hatta volna pénzét a loson­cziaknak, de mely igen okosan s emberileg azt kívánta, hogy csekély pén­zéért élvezhető könyvet kapjon, e mellett Losoncz-­­■ nak is jusson belőle. — És hogy a szerkesztő szépen juttatott belőle — ezen nemes önzése mindenki előtt ismeretes; — ha pedig neki is szép haszna volt vagy lesz a Phönixből, úgy kell neki, miért tervezte és építette fel a csinos és tartó­s házat úgy, hogy ön­magának is legyen benne egy kis szállása , hol leg­alább az idő viszontagságai ellen megvonhassa ma­gát. — Várjon ha nem is ezrekből, legalább egy pár száz forintból miért nem épített még eddig Szi­lágyi Sándor ily házat Nagyenyed számára ? — az itt a kérdés erre feleljen a Hírlap polemiája — HIVATALOS. A cs. kir. bányászati és földmivelési minisztérium, nagybányai cs. kir. kerületi főerdőmestert Rombauer Emilt mármarosi cs. k. kincstári igazgatósági ülnöknek, és erdészeti előadónak nevezte ki. Maithsteini Wildner Ignácz tudor udvari és közügy­védnek Bécsben azon találmányra, mely által a lemez­­kemenezék tetszés szerint nagyobb standid sütőlappal s fris légszellőztetéssel láttathatnak el, 1849 dec. 25-én kizáró szabadalom adatott egy év tartamára, s az a ma­gas cs. k. kereskedői minisztérium által 1831 jan 8-kán a második és harmadik év tartalmára meghosszabbittatott. Ugyanannak továbbá 1851 ápril 27-én a főzőkályhák azon javítására , mely által fakimélő tűzhelyekké ala­kíttatnak át, egy év tartamára adatott, s a cs. kir. ke­reskedelmi minisztérium 1852 april 30-án 2865 sz. a. második év tartamára meghosszabbittatott szabadalma. Midőn a föntnevezett szabadalom-tulajdonosnak e sza­badalmának Magyarországra kiterjesztése az 1852 aug. 13-ki 1. f. szabadalom-patens értelmében megengedtetik, mindenki, utalással a fölőbb említett szabadalom-pa­­tensben meghatározott büntetésekre, a leirt szabadalma­zott ipartermény utáncsinálásától és utánzásától óvatik. Buda, oct. 29. 1852. Cs. k. magyarországi helytartóság. (Magy. Hirl.) FŐVÁROSI HIRTÁR­ Pest, nov 2. — Az ügy­védrendezésről közlött czikkeiben e lap­nak nyilván azon bátorítás foglaltatik, miszerint nem kell az érdeklett rendszabály visszaható erejétől an­nyira tartani, mint mennyi félelem mutatkozik an­nak megjelenésekor az ügyvédi kar nagyobb részé­ben,­­ különösen, hogy az epurgationális műtét csak azon elemeit a karnak fogja sajtólag érni, miktől azt megszabadítani saját úgy mint a köz érdeke kiáltólag parancsolja. Most ezen buzdítás viszhangjául, biztos értesülés nyomán azon örvendetes hírrel lephetjük meg a közönséget, s jelesen az érdeklett ügyvédi kart, miszerint a rendezési ügy a legjobb kezekben lévén öszpontosítva , valamint egyrészt annak a rendszabály értelmébeni kivitelét az állam­i közügy érdekében innen bízvást remélhetni , mivel a kivitel szigorával a kellő tekintély párosuland , úgy más­részt méltányos tekintet lesz fordítva minden alapon s okszerű igényeken nyugvó érdekekre, és sem az ügyködők számkorlátozását, sem az annyira félt áthelyezéseket illetőleg nem történnek olyan intézked­­­dések, mik komolyabb aggodalmakra szolgáltassanak okot.Legalább ezt következtethetni azon nylatkozatok­­ból, miket a rendezési ügyre nézve irányszempontokul tekinthetni. Hasonló szellemű kivitele a rendszabály­

Next