Pesti Napló, 1852. december (3. évfolyam, 820–839. szám)

1852-12-01 / 820. szám

1852. harmadik évi folyand. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Pesten Évnegyedre 5 f. — k. p. Egy hónapra 1 ft 30 kr . Évnegyedre 4 ., — „ „ Félévre 10 A havi előfizetés, mint a szaraonkinti eladás is megszűnt. 820 Félévre Egyes szám. „­­PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EWTON­ G. úrhoz intézendő, uri-utcza Lak­ért ház 8. Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, dec. 1-én a HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyha­­lábos petit-sora 4 p. kr.­­jával számíttatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdij , előre lefizetendő a magánviták e­gy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkezte-hivatalába ■egjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás a „PESTI NAPLÓ“ 1853-ik évi folyamára. Komoly czélul tűztük ki a „Pesti N­apló”.-t a közelgő új évtől kezdve, minden egyesíthető erővel, lehető legérdekesebben állitni ki, mi végre semmi fáradságot s költséget nem kímélünk. A lap politikai részét illetőleg, sikerült publicistáink elismert jelesleteit megnyerni, s egyelőre szakonkinti czikkíróból következő urak mutathatók fel a t. d­v. közönségnek : Récsy Emil közigazgatás, államgazdászat, pénz-és tanügy szakában, Hun­fal­v­y Pál társadalmi, történeti s nemzetgazdászati ügyekről h­ozand czikkeket; Wenzel Gusztáv történészeti és törvénykezési, Sz­okolay István polgár- és büntetőjogi, Urházy György külügyi kérdéseket fejtegetendő B­urányi Ákos ipar-, kereskedelmi és közlekedési tárgyakról írand. Azonkívül K. Kemény Zsigmond úr ígéreteiét is lírjuk, miszerint dolgozatai által érdekesítendi a Pesti Napló hasábjait. Belföldi levelezéseink már most is oly lábra állítják, miszerint az olvasóközönség igényeinek mind számra mind minőségre nézve megfelelhetnek; igyekezni fogunk azonban a vidéki életnek még több oldalú képviseletet szerezni lapunkban. Külföldi levelezéseinket is lehetőleg szaporítandjuk. Azon meggyőződésben, miszerint a mindennemű közhasznú intézetek s társulatokban haladásunk, nemzeti virágzásunk és jólétünk egyik főtényezője fekszik, és hogy a nyilvánosság egyik leg­főbb tiszte, azokat folytonosan szem előtt tartani, s működésüket, mozgalmaikat a haladás s tekély érdekében szakadatlan figyelemmel kisérni , intézkedést tettünk, miszerint azok lapunk hasábjain rendesen képviseltessenek, s ennélfogva számukra jövő új évtől fogva egy külön rovatot szentelendünk a „Fővárosi hirtár“-ban. A ,,Műtár“-nak is folytonos érdeket kölcsönzendünk legválasztékosabb változatos tartalommal. Azonkívül, hogy a tudományok és szép művészetek több ágaiból rendes munkatársaink lesznek a Műtár számára , többi közt a megjelenő nevezetesb irodalmi művek bírálatát s ismertetését, megjelenésök után lehető leggyorsabban közlendjük, rendes színházi­­bírálatot avatott ügyes kéztől, végre érdekes eredeti regényeket s beszélyeket legjelesebb szépirodalmi szerzőinktől adandunk. Műtárunkat a felnevezett rovatokban becses dolgozataikkal állandón ellátandják : Jókai Mór, Vahot Imre, Erdély­i János, Dr. Wenzel Gusztáv, Brassai Samu, Bérczy Károly, Pompéry János, Litkey Károly, Székely József, L­on­kay Antal, Gyulay Pál, D­e­g­r­é Alajos urak. Iparkodni fogunk, a külföldi híreket első kézből adni, s a külországi ügyeket legjobbaknak elismert kútfők után érdekes választékossággal közleni. — S mindezen fáradozásaink és a megkiván­­tató áldozatok daczára, a lap előfizetési föltételeit nem változtatjuk, s ezek tovább is az eddigiek maradnak. Előfizetési föltételek: Vidékre postán küldve félévre 10 f­rint, — évnegyedre 5 írt p. p. — Pesten házhozhordással félévre 9 írt, — évnegyedre 4 ft p. p. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri utcza 8-dik szám, az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZTÁV kö­nyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén.— Vidéken, minden cs. k. postahivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmentesittetni kérjük. EM­ICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Levelezések. (Paris: A szavazás. A ludoni püspök állása. A „Journal des Débats“ császári lett. Armandi. — Temesvár:a város nevezetességei. Észrevétel az irodalmi terményekre nézve. Reál-iskolák ügye ; az eziránti részvét Gat.) Fővárosi hi­tár. Vidéki hirek. Ausztria. (Bécsi hirek és események ) Francziaország. (Egy estély St. Cloudban. Abd­­el-Kader levele. A Journal des Débats. Beranger levele Napoleon Lajoshoz. Vegyesek). Nagybritannia. (A „Times“ párvonalai Derby és Rüssel lordok között). Németország. (Berlin. Frankfurt. Hamburg. Kassel). Dánia. (Stppenh­ága : Wegener perének tárgyalása). Olaszország. (Sassari. Roma. Florencz). Legújabb. Telegraf! tudósitások. Vegyesek. Nemzeti színház. (Börze.) N­­y­­­á­r. (Nemzeti szinház). Budapest, dec. 1-én. Pária, nov. 23.­­ A császárság megszavazása már fait accompli. Pár nappal ezelőtt azon panaszkodtunk, hogy a nép­­ nek nem nagy kedve van szavazati joga gyakorlá­sára, s örörkestebb marad munkája mellett, mint hogy diadalmi menettel, „éljen a császári“ kiáltások között, egyik helyről másikra vonuljon. De mindezen hitünk mellett is, a mi bureaucrátiánk minden erejét megfe­szítette , s a nép ujságingerét s kiváncsiságát — tán mostanság utoljára — annyira fölzaklatta, miszerint nov. 21- és 22-kén számosabban mentek szavazni, mint dec. 20-kan. Különben ez illett is. A köztársa­ság annyit csakugyan megérdemlett, hogy ünnepélye­sen eltemessék. S nem elég nagy tiszteletet adnak Respublika asszonyságnak, ha 8—9 millió ember mondja el fölötte: requiescnt in pace? Igazán , cso­dálkozni lehet ezen a mostani franczia nemzeten. Bár­hogyan értelmezzük a könnyelműség szót , nincs oly jelentése, melyet rá nem alkalmazhatnánk. Társadalmi intézményeinek néhány percz alatti megbuktatása neki annyi, mintha a commediában egyes színészt ki­fütyül. Nem létezik benne , emberei iránt semmi ke­gyelet. Az nagy előtte, kit az események árja fölvet, már legyen az könnyű tuskó, vagy bármi más. Most is, midőn köztársaságát császársággal váltja föl, nem látjuk benne az illő komolyságot, melylyel Európa némely szabad nemzetei közügyeiket szokták tár­gyalni. A megfontolás távol marad. Szóval, mit né­hány kolompos kiált: utána indul a többi. Na de hagyjuk el a jellemzést, s részletezzünk valamit. Elsőben is ne tagadjuk el, hogy a Napoleon név­ben valami oly erő létezik, mely a népet magával ragadja , s ha a profet urak még egy kis hhajlatan­­ságot is fejtenek ki, mint például Berard, Chapuys de Montlaville et comp. a győzelem még biztosabb. Általában tehát a népről elmondhatjuk, hogy igazán szavazott, a császárságra szavazott és ma a lelke­sedés bizonyos fokozatán áll. Ezt az úgynevezett kaputosokról nem mondhatjuk, számításainkba csak a zubbonyosokat vettük föl, és a falusi szántóvető­ket. Óhajtjuk, hogy e lelkesedés állandó legyen, s midőn a franczia nép sorsát a Napoleon név aegisze alá helyzé, egyszersmind kívánjuk, hogy az uj csá­szár nevének megfeleljen. — Ha a nem v. is ellenző szavazatokat tekintjük, oly csekélynek látszik azon 200 ezernyi szám , hogy nagy súlyt reá nem helyezhetünk. A legitimisták csendesen viselik magukat. Egyebet nincs is mit tenniök. Három vagy négy követ oda­­hagyja a követi padot — s ezzel vége mindennek. A minap említettük volt a lugoni nyakas püspököt (Vendéeben). A főtisztelendő úr igen kitette magát a legitimitás mellett, s daczára annak , hogy Napóleon emberei a vallásnak nagy tisztelői , közel volt az el­­fogatáshoz. Persigny azonban közbelépett é­s csak komoly megintést kapott. Az említett püspök már arról is ismeretes, miszerint sehogy sem akarta éne­kelni székes­egyházában : Domine salvum fac Ludo­­vicma Napóleonéra. Képzelhetni , mily nehezen fog esni, midőn : „Domine salvum fac Napóleonéra ter­­tium, imperatorem“ fogja énekelni. Ma nagy sensatiét okozott a Journal des Débats­­nak egy czikke Armand Bettin aláírása alatt. — E czikk nem egyebet jelent, mint azt , hogy a Journal des Débats búcsút mond az orleanismusnak, s átmegy dobszóval s pogyászostul a bonapartista táborba. Miután a Journal des Débats a császárság — a béke fölötti eszméit eléggé kifejtette , így végzi be : „Miután kimagyaráztuk, hogyan fogadjuk el bi­zalmatlanság nélkül ezen szót: a császárság a béke (FEmpire c’est la paix), még egy szót teszünk hozzá. A császárság minden bizonnyal nem azon monarchia, melyet mi több mint harminc­ évig védelmeztünk, hanem végre is monarchiai hatalom és mi a monar­chiának mindig párthívei volánk; ez oly kormány , mely leginkább megfelel Francziaország géniuszának. Ezen kormányt szabadelvű intézményeknek kell mér­sékelniük , de ezeknek nem szabad őt összerontani. Jegyezzük meg, hogy sokan azért gyalázzák a sza­badelvű intézményeket, mert a monarchiai kormány, összerontották. B­ár­mikép legyen, a hatvan­éves viszongásaink és zavargásaink fölötti tapasztalat fennen bizonyít a monarchia mellett, s hogy arra Francziaországnak szüksége van. Ezen hatvan évből a köztársaság két ízben alig tartott tíz évig, és hogyan tartott? A monarchia ötven évig tartott.“ A párisi nagy kereskedők Napoleon Lajost egy drágakövekkel kirakott diszkard-és borostyán koszo­rúval szándékoznak megtisztelni. Egy bizottmány tanácskozik rajta , a Palais-Royalban. Napoleon Lajos herczeg Armandi tábornokot, ki a római tartományokban azon fölkelőket vezette, kik közt Napoleon Lajos is testvérével együtt, az ola­szok függetlensége mellett küzdött volt, s mely harczban idősb testvére el is esett, a st. cloudi könyvtár őrévé nevezte. Ez is jele annak , hogy a leendő császár, embereiről nem szokott megfeledkezni. Temesvár, nov. 26. Emlékezem a szerkesztőség nem­rég kijelentett óhajtására, miszerint a levelezők illető városaik tör­téneti és helyrajzi leírását közöljék a Pesti Napló- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. NEMZETI SZÍNHÁZ. Örömmel mondhatjuk, hogy a régi és új eredeti drámák gyakoribb színtehozásában a közvélemény kívánatának valahára eleget kezd tenni az igazgató­ság, mi­által egyszersmind nemzeti intézetünk leg­főbb rendeltetése is betöltetik. E tekintetben a szilárd kitartást, az ízók iránti osztó-igazság elvét, világo­sabban szólva : az örökös Szigligeti- és Szigeti - repertórium helyett az egyetemes magyar drámairo­dalmat minden oldalról méltán képviselő változatos s csak egy érdekes játékrend készítését nem ajánlhat­juk eléggé az illetők figyelmébe. — Mi jól esett a múlt héten, mind­járt Dobsa Guttenbergje t­tán di­­csőü­lt Kisfaludi K­árolyunk egyik legjobb vígjátékát, a „Csalódások“at látnunk nagy részben új és jó ta­pintatot tanúsító szereposztással. Ezen magyar színű és ízű vígjáték úgy­szólván vérré vált már nemzetünk műveltebb osztályaiban, s minden alakja oly isme­retes előttünk, mintha már régóta nem látott jóba­­rátjainkkal találkoztunk volna. A szereplők közt leg­inkább kitünteték magukat: Jókainé (Körmendi Lina), Lidi, (Bulyovszkyné) , Szentpéteri, (Lombai inspe­­ctor) , Feleki (gróf Elemir), Kovácsné (Lucza kis­asszony) és Szigeti (Mokány), ki ismét bebizonyitá, hogy az ily nyers, őszinte szivü egyének ábrázolá­sában leginkább helyén van s mesteri ügyességgel bir. — A mű és az előadás egyaránt a legderültebb kedvben tartá közönségünket, s nem hisszük , hogy léteznék sok idegen vígjáték, melyben több éleményt és gyönyört találna az. — Ha azok, kik a játékren­det készítik, elfogulatlanul és lelkiismeretesen néz­nek körül drámai irodalmunkban , több ily gondat­lanul mellőzött kincset fognak előhozhatni a rejtek­­ből, olyakat is , melyek csak nyomtatásban jelentek meg, de még soha nem adattak. De nem mindig ezt kell ám tekinteni, mennyi jövedelmet hozott s hoz­hat most ez vagy az a darab, kell-e utána procentet adni vagy nem , stb. Sok jó színműre azt mondják, hogy többé nem korszerű, pedig a jó mindig korsze­rű , — sokra azt mondják, hogy a mostani körül­mények közt nem adható, pedig némi csekély módo­sítás­ , alkalmazással majd minden magyar színmű­vet most is színre lehetne hozni. — Csak akarat, ügyszeretet és buzgós erélyesség kell hozzá, s a kép­zelt akadályok falai összeomlanak. November 27-kén adák először Jókai „Dubna“ czímű eredeti történeti drámáját. — Régóta feszült figyelemmel vártuk már ez újdonság adatását, miután Jókai, mióta a Hulla férje czímű drámájával föllé­pett , mint drámaíró is érdekelni kezdé a közönséget. A Ki a lapok hasábjain szerző „Vard­oniták“ czímű beszélyét figyelemmel olvasá, annak tökéletes isme­rete van e drámáról, melynek alapeszméji, terve ki­vitele sőt még dialógja is úgyszólván egészen és szó­rűs szóra készen van már az eredeti beszélyben. A mű tárgya a csak kevéssé ismert legrégibb hajdankor­­ból van merítve, s azért nem lehet csodálni, hogy az egész mű inkább egy gyönyörű tündéri vagy mythosi mese, mint valóság, s a benne előforduló alakok inkább egy gazdag, ragyogó képzelem phantomjai, semmi húsból és vérből álló emberek, s agyagból gyúrt és földhöz ragadt egyéniségek. Jókai drámája a következő mesén alapul. Az avar és török rokonfalu nép bele­fáradva az egymást emésztő harczolásba, a két törzs fejedelmei kemény szerződést kötöttek, mely megtiltá a további harczo­­lást, s felszabadíta minden szomszédot, hogy a melyik a kötés ellenére hadat gyűjt, arra közerővel rárontsa­nak. — Ezen vinculum­ vagy is garantia költői fictió­­nak megjárhatja, hanem valóságban alig lehetett volna azt foganositani, mert a szomszéd nemzetek­nek ez esetben már akkor is felsőbbségi uralommal kellett volna a két szerződő törzs felett birniok, hogy ezeket fékezhessék , s a nomád népek hadgyűjtési szándékára igen bajos lett volna felügyelni, miután azok mindig készen álltak a harczolásra.­­ A mon­dott kötésben az is benfoglaltatott , hogyha a két nemzet közös egyik fejedelmi családjának férfi­ága előbb kihal, annak országa szálljon a másik uralma alá. Az ily, nemzetek sorsa, élete fölött határozó szerződések a polgárosodott világban is csak a leg­erősebb biztosíték mellett köttethetnek s tartathatnak fen­n a nomád népeknél, kik a jus fortiorist mindig el­be tették a nemzetsog philosophiájának, az ily szerződések kötése­ és fentartására csak gondolni is alig lehet. E mesés kötés forrásából buzog elő J. művének egész cselekvény­folyama. A szerződött fejdelmek unokái, Disabul, török, és Oldamur, avar fejdelem utósó férfiai családoknak, s mindkettőnek csak leány-gyermeke van. Oldamár nem lévén bizo­nyos abban: vájjon túléli-e a török fejdelmet vagy nem, s azon nemes czélből, hogy nemzetét a rab­szolgaságtól megmentse, egy álomlátás következté­ben leányát Dalmát fiúként neveli fel, ezzel ját­szandó ki a kötés erejét. Ez még a kötésnél is me­sésebb dolog, mert ha már a szerződés csakugyan érvényesnek tartatott, majd lett volna gondja a török fejedelemnek bizonyosságot szerezni a felől: vájjon az avar fejdelem­ gyermeke valóban fiú-e vagy leány. Itt még a leány­gyermeknek fiúvali kicserélése is biztosabb , czélhoz vezetőbb kijátszási eszköz lett volna. Igen ám , de akkor szerző ily regényessé és rendkívülivé nem tehetendi drámáját, mint a­milyen most. Maga az öreg Oldamur is aggódik a­miatt, hogy leányában feltalál ébredni a szerelmi ösztön s ha elárulja magát , terve megsemmisül. — Azért hát, midőn már közelgő halálát érezi, a két nem­zet közti szerződés titkát —­ bár későre halasztva — bevallja fiusitott leányának, szerelme fölébred­­hetése iránti aggályát is közli vele, s a haza érde­kében férfias kitart­ásra hívja fel őt. A csatákban edzett Dalma, haldokló apja előtt fejedelemmé avat­­tatik, s hűséget esküszik hazájának, nemzetének. Alig mondja ezt ki, s a­mint az esküt vérek kibo­csátásával megerősítő vezérek egyike, Elemér sze­mébe tűnik, tüstént fölébred benne a szerelmi ösz­tön, s a nőiség és férfiuság küzdelme hosszas csatára kél keblében. A legmerészebbb mythologiai mesére alapított műnek legdrámaibb , legérdeklőbb pontja ezen belső meghasonlás, ezen szenvedély s köteles­ségérzet közti tusa, s a fő-leány lélekerejének dia­dala , mely eleitől fogva végig mesteri vonásokkal van festve, s ez azon fentartó mágnes-kapocs, mely szerző való alap nélküli művét Hahómat levegőben függő koporsójaként képes fentartani. Az avar Chagán halála után Disabul török király tanyáját tünteti fel szerző, s itt minden egy óriási ha­

Next