Pesti Napló, 1853. március (4. évfolyam, 892-917. szám)

1853-03-01 / 892. szám

a­mint épen ki vagy befelé fordítják. Egyébiránt azt is akarják tudni , hogy sem a franczia, sem az angol kormány konstantinápolyi követének ez ügyben sem­mi határozott utasítást nem adott, s így nem csodál­kozhatni, ha ezen urak maguk is csak „okosan és mérsékelten“ léptek föl, s azonnal hátralét fúzták, midőn tudomásukra jutott, hogy Ausztria csakugyan komolyan megmarad eredeti követelései mellett. — Ez ügynek váratlan kiegyenlittetése egyszersmind alkalmat adott a bécsieknek meggyőződhetni arról, minő­sületlen mendemondák terjednek városukban s mily nagy azoknak száma, kik még a legnevetsé­gesebb hírnek is hitelt adnak. Tegnap az egész vá­ros arról beszélt, hogy éjjel 18,000 orosz fogna ide jőni, míg a mi katonáink a török határszél felé in­dulnak. Ezen hír alkalmasint onnan támadt, hogy egyik külföldi lap roppant nagy betűkkel Ratibor­­ból azon hírt hozta ,hogy hiteles tudósítások szerint még e hét folytán igen erős orosz hadtest porosz Szilézián keresztül Ausztriába, onnan pedig a török határ felé menend.“ Hiába mondták az itteni kön­­nyenhivőknek , hogy magunknak is lesz elég kato­nánk, ha háborúra kerülne a dolog, hogy az oroszok rövidebb utat tudnának, mint Bécsen keresztül a tö­rök határ felé nyomulni; ők­ csak megmaradtak véle­ményük mellett, míg ma reggel szemek szájuk elál­­lott, midőn a legújabb konstantinápolyi híreket ol­vasták. A legutóbbi majlandi események, valamint a bécsi merény is nevezetesen az idegenekre irányozták a rendőr­ég figyelmét; eddigelé sem a birodalomban mulató külföldiek, sem pedig az innen kiutasított benszülöttek teljes névjegyzéke nem létezett, s így az e tekintetbeni könnyű átnézet merő lehetetlenség valn. A legtöbb rendőri hatóság ez ügyben most egészen más rendet akar behozni. Az Ausztriában mulató külföldiek és az innen akár politikai akár más okból kiutasított belföldiek névlajstroma min­den tartomány főnöke által időnként át fog nézetni és kijavíttatni, s a Bécsben székelő legfőbb rendőri hatóság kezeibe szolgáltatni, mely az egyes közle­ményeket átalános névjegyzék készítésére forditandja. Még egy curiosumot, mely itten szájról szájra jár. Febr. 18-án a belváros egyik templomában pré­­dikáczió volt; a szónokló uralkodó házunk jámbor­ságát dicsérte, — megemlité, hogy a császár nemrég kikocsikázván, pappal találkozott, ki haldoklónak az utolsó szentséget vitte. Ő Felsége kocsijából ki­szállott, s térdet hajtott a vallás legszentebbje előtt. „Ily fejedelmet az ég utalmazni fogja —ezek vol­tak a szónoklat végszavai — ha szinte csodát kel­lene is e végre tennie!“ — Két órával későbben az ég csakugyan csodát tett, s a fiatal császárt az or­gyilkos kezéből megmentette ! Zala , febr. 22. Jól tudom, hogy nekünk igénytelen vidéki levele­zőknek — bár mikor is , de kivált oly időben, mi­dőn a tisztelt olvasó­közönség nagyobbszerű eszmék s eseményekkel mint jelenben , van elfoglalva , hír­lapjainkból csupán a kíváncsiságát ingerlő rovatokat olvassa, és halászsza­ arra számítani, hogy valaki értesítésünk folyamát figyelemmel kísérje, vakmerő­ség volna ! A vidéki levelező elégedjék meg, ha a szerkesztő­ség tudósításának lapjában egy hasábot szán, — ha a művelt közönség egy igen csekély része, melyet tán az értesítő vidéke egy vagy más szempontból érde­kel , sorait felületesen átfutja, — és ha néhány oly tiszteletre (!) és szánalomra méltó egyéniség, kinek vérévé vált a kezébe vett hírlapot az első betűtől az utolsóig megemészteni, es­zméin és sorain kis ideig rágódik. Ezért a vidéki levelező ígérhet mindent, s ha a teljesítést véletlen a nagy harangra találja bíz­ni , biztosítom : felelősségre senki sem fogja vonni. Bár a fentebbiekről meg vagyok győződve, tisz­temnek tartom még­is múlt havi közleményem kap­csában — mielőtt újságaimmal fellépjek — a tisz­telt olvasó közönséget ígéretem iránt kielégíteni. A megyében egyetlen zalaegerszegi „kisdedováda“ javára rendezett tánczvigalmak elsejének eredményét közlöttem, s örömmel írhatom , hogy az e részben folyó hó 2-án tartott második tánczvigalom eredmé­nye is tökéletesen megfelelt a várakozásnak. Közön­ség ez alkalommal is igen fényes volt, s hisszük, kevesen hagyták el a teremet elégületlenül. Biztos kutforrásból tudom, hogy ezen elhagyatott pangó intézet pénzalapja a legközelebb múlt két hóban ezer pengő forintig tisztán szaporítatott. Ennyi egyszerre elég , bár a jövő szinte oly kedvező lenne. Ismétel­ve hála és köszönet azon lelkes emberbarátok és szép­­keblű honleányoknak, kik e részben az intézet körül buzgalmat tanusitanak! A kisdedek hálája lengje körül őket! A büntető igazság sújtó keze ez utolsó hetekben nálunk sem nyugodott, ugyanis a még fennállott polg.­rögtönbiróság múlt január hó 29-ik a keménfai és f. hó 1-én a Rentei rablás egy hősére mondotta ki a gyalázatos bitóhalált. A számos haláláldozat úgy látszik mégis némileg intésül szolgál , mennyiben megyénkben jelenleg erő­szakos rablásokról, vagy mint a múltban, vér- és ke­belfagyasztó kínzásokról mit sem hallunk, s egyes vidékek rettegtetésben nincsenek. A kanizsai csa­k rögtönbíróság megalakult, bár még eddig működés­re alkalma nem volt, s kívánjuk, ne is legyen, leg­alább mondhatnék : nézzétek e vadságáról és elha­­gyatottságáról elhirhedett vidéket, a személy- és va­­gyonbátorság itt honos !!! Legközelebbi ujonczozásunkra az összeírások biz­tos tudomásomra már megtörténtek, — a szükséges előrendelkezések megfeleltek — s jövő hóban foga­natositatni fognak. Épen e perezben értesülök a Fejedelem élete ellen f. hó 18-án történt­­—­érgyilkolási merényről. A magas uralkodó ellenében megkisérlett undok me­rény köz megilletődésésel fogadtatott. A nép Fejedel­me irányában viseltető tántorithatlan hűség­érzeté­nek legszentebb húrjait látja szentségtelen kezekkel illettetni , s a mint egyrészt ezen gyalázatos tény feletti fájdalma határtalan, másrészt hála­ kényes szemekkel tekint égre, mely nem engedé Felki­ntjét bosszú és ármány áldozatává lenni. Köztudomás sze­rint délutáni 3 órakor az itteni anyaszentegyházban haladó isteni szolgálat fog tartani. . . . . . . U. I. Szent helyről jövök, keblem mélyen ihletve a vallásos eszmék által. A Te Deum megtörtént. A székhelyi tisztviselőkar rang, állás, és vallás kü­lönbség nélkül sietett a legmagasabb Védő iránti kö­teles tisztelet­adóját leróni. Az egyház tömve volt néppel, és az isteni szolgálat ritka ájtatossággal ment végbe. Szenteljünk időt keblünk hűségérzelmének, hogy érdemesek legyünk korra ifjú , de tettekben már is dicső lovagias Fejedelmünk magas kegyére. A viszonlátásig 1 Gyöngyös , febr. 22. A dicsően uralkodó felséges ausztriai ház irányá­ban annyi alkalommal tanúsított hűsége a magyar nemzetnek, sokkal magasabb fényben ragyog, mint­sem valami alávalóság hozzá férhetne, s azt elho­mályosíthatná. De ép azért a Fejedelem szentséges személye ellen istentelen kezeit felemelni merészlő elfajult őrült korcstól a nemzet méltó undorral for­dul el. Gyöngyös városa országos Fejedelmén mindenkor nemcsak vallásos hűségű ragaszkodással csügg , ha­nem különös küldöttségénél fogva a császári királyi Ap. Felségét, mint a földes uraira csak úgy, vala­ VIII. Másnap, hogy Fanehelte életét megmenté, Robert estve haza menve, ablakfáján egy szép cseresznyé­vel rakott ágat s egy kis kosárka erdei epret talált; e szerény ajándékban felismerte a leányka hálada­­tosságát; s még több más ízben, bár soha sem látá a meredekem kaland óta, találkozott Robert az ő hálás megemlékezésének uj jeleivel: hol egy kis lépes­méz volt ez , vagy szőlő-levélbe takart kecsketúró, hol gyümölcs, melynek épen ideje volt. Végre egy estve nem találta fejérnemüjét a tisztavizü patakban, hol azt kövekkel megnyomtatva hagyta volt, hanem haza érve az ablakfáján látta szépen megvasalva: e szivből jövő gyöngédséget s szivreható háládatossá­­got tanúsító állhatatos figyelmesség gyakran könnye­kig meghatá Róbertét s szelidité búbánata keserű­ségét. — Oh fiam ! — mondá magában — oh Juliá­nom ! te nem keressz vala a halálban menedéket a gyalázat, a kínok, a kétségbeesés ellen, mikbe ezen iszonyú asszony , ezen álnok s kegyetlen nő sülyesz­­te , ha midőn, mint tizennyolcz éves fiú, kiléptél a világba , oly tiszta s szeplőtlen ártatlanságú létekre találtál volna, minő e szelíd teremtés, kinek jó szi­vét elárulja háládatossága. De jaj nekem ! Eljőve a nap, midőn fiam meg lesz vala mentve, ha engem szeretett volna, a he­lyett hogy féljen tőlem 1 ha hitt volna bocsánatom­ban , a helyett hogy szigorúságomtól rettegjen 1 ha feltárta volna előttem szivét, a helyett hogy titkos kétségbeesésnek adja magát. De nem ... azt hit­tem, hajthatlansággá kell túloznom a bánatot, mit hibája okozott nekem , meg akartam rettenteni az el­ső lépés miatt, mit a rész után tett, túlhajtva ezért tévesztek! Jaj nekem! Fiam az atyai tekintélynek csak ri­deg szigorát ismerte, s a szerencsétlen gyermek bú­bánatában csak a halálhoz érzett bizalmat, s nekem egy szivszaggató levélben vallotta meg öngyilkos­sága okát. Oh, édes Tuliánom ! tested nem temettetett el! Ir­­tóztató . . . atyára nézve valóban irtóztató, zarán­dokolásomban hiába jártam összevissza a Rhóna partjait Lyontól Gentig, hol a folyóba ugrottál, hiá­­ban tudakolom útközben a parti lakókat, remélve, hogy legalább hült tetemeidet fellelem ! Ezen utolsó vigasztalás is megtagadtatott tőlem . . . testedet va­lamely örvény nyelte el. . . . Aztán mit tesz nekem, akár itt, akár másutt la­kom ! Czéltalanná vált életemet, mint terhet czipe­­lendem jövőben. Lyonban tartózkodni kiállhatatlan lenne nekem... Tehát egy kifejezhetlen varázs fekszik a gyógyíthatlan fájdalomban, hogy elszánom magamat tovább élni ? ... Élni ! Istenem ! Hát élet ez ? . . . mindennap lázas álmát várni a fáradságtól, mely megtör­­ a mélységek fenekébe tekinteni, hogy a szédülésben leljem kínjaim múlékony elzsibbadását! Szerencsém , ha valami által szelidittetnek, mint megszéledité e gyermek háládatossága , kit a halál­tól mentettem meg! Oh ! miért nem talált Juliánom élete küszöbén egy ilyen egyszerű s tiszta szivet, mely nemes gondolatokat sugall, nemesszivü cselekedetekre lelkesít ? Nem ölte volna meg magát, nem irta volna azt nekem e szivszaggató levélben , melyet minden­nap újra elolvasok, hogy sirassam kérlelhetlen szi­gorúságomat s hogy átkozzam azon borzasztó nőt, ki fiamat öngyilkossá tette ! S Robert újra olvasta és olvasta a fia által levelé­ben írt utolsó sorokat, melyeket már félig elmos­nak az atyai kények. IX. Róbert alig várta a tél beállását, hogy lássa, mi­ként hullanak az ágakról a sárga falevelek a hideg ködben ... hogy lássa, miként komorítják el az eget a tél hideg szelei által hajtott fellegek. .. miként té­rül ki a hó halálos szemfedele a lapályokra és hegyekre. A halálban megdermedt természet képét szeretik a dúlt szívűek. A bujálkodó tenyészet ragyogása, a nyári nap sugárai által megaranyozva , az azúrkék éggel koronázva, ingerli a fájdalmat, mint egy ki­hívás ellene: e kétségbeesettnek lelke örök gyászba vala öltözve, s körülötte minden zöldség, illat, vilá­gosság , zengő ének és öröm ... épen kaszálás ideje volt. Egy estre haza ment Robert, szokása szerint a legmagányosabb s legmeredekebb helyeket keresve, megjárta volta Ypyrier-hegytetejét, amint a szikla­hasadékokba gyökerezett fenyvesek­ és bükkösökön áthatolván, egyszerre meglopatva látá maga előtt kiterülni százados tölgyek s fejér fényük által árnyé­kolt s szélesre terjedő réteket, melyeknek ily ma­gasságban létezését gyanitni sem lehetne e hegy al­járól. E rétek s legelők magasságáról tekintve szerte, a szem előtt mérhetlen láthatár tárul fel, alatt pedig roppant mélységben látható a tó, mint egy bársonyos zöld partok közé foglalt zaphir. Épen midőn Robert ezen pasishoz érkezett, kaszál­tak, s gyűjtöttek szénát ezen ezernyi tarka színezetű havasi virágoktól illatozó réteken : a szemet bíbor, fejér, narancsszín, kék, violaszinnek egybefolyó szín­­vegyülete gyönyörködteté; a lekaszált fűnek átható illata felbalzsamozta a hegytető éltető légét, mely­nek frisssége kéjteljessé vált; kéklő árnyak terjeng­tek a hanyatló nap sugarai által megaranyozott ré­teken ; meztelen karú s lábú, fürge, zajongó, víg­kedvű nők s leányok, széles karimájú szalm­akala­­pokban, gyűjtötték boglyácskákba, vagy gerebelték össze a szénát; egyszerre, a vígkedvű szénagyűjtők­­től nem messze, megrendült az aratók éneke, nő­kar által hangoztatva. Robert egy facsoport fordulásánál egy négykerekű szekeret látott megjelenni két ezüst fejérségű tehén által húzva, zöld bükkágak árnyékolták a két békés állat fejét, szügyét s széles derekát, és otalmazták a dongó legyek csípései ellen; e lombok a paraszt szekérnek némi ünnepélyes szint kölcsönöztek; virágzó clematis ágak, melyek a tehenek fején himbáló zöld­ágakba voltak indáikkal kulcsolódva, szarvaik körül tekerőzvén s nagy, értelmes és szolid nézésű szemei­ket félig elfedvén, illatozó hófürtökben hullottak alá; egykor a legjobb erejében álló ember járt a fogat előtt, s néha egyet-kettőt visszalépve, szava­s kér­intése által vezérelte a vonó­marhákat, azokat egy pálczácskával szelíden érintvén; több fiatal leány , közöttük Fanchette , állott fen csoportban az üres szekérben, mely új szénarakodás végett jött, s az aratók énekét hangoztatták. Fanchette megismerte Róbertet, mosolygott feléje, s távolról kiáltá : — Köszönöm szépen, tudja, akkor estve a meredek szélén ... igen köszönöm... S újra társnőivel együtt felhangoztatta szavát a karénekben-E békés mosolygó kép oly kegyetlen ellentétet képezett Robert fájdalmával, hogy a rétet hirtelen odahagyva, eltűnt a szénagyűjtők szemei elől, kik­nek énekét viszhangoztatta a hegy. Folytatjuk. -------- mint egyéb polgáraira terhes úri adózásoktól csak imént lett legkegyelmesb örök megváltóját, határta­lan hálával tiszteli. Azért az istentelen orgyilkolási merény , legelső hire Gyöngyös városára villámcsapás volt. Felocsúdván a hű polgárok méltó fájdalmukból, siettek ma nehéz sziveikkel, ösztönszerűleg, meg­értve a harang bús szavát, siettek tele utczákkal valamint reggeli félhétkor a sz. Ferencz rendi ko­lostor , mint alsó plébániai boldog­asszony szentegy­házába , úgy szinte tiz órakor a felső plébániai szent Bertalanéba; különösen ide, mint a város főszent­­egyházába siettek, a helyben állomásozó cs. kir. katonaság zenekarával, cs. kir. minden rangú s városi tisztviselőség, e­yháziak, s helybeli szent Ferencz rendi szerzetesek , nemesek , földbirtokosok, tanuló ifjúság , a tanári, ügyvédi és orvosi karok, úgy casinoi és czéhbeli egyesületek, szóval min­den osztályú és korú, s mindkétnemü lakosság, va­lamint amott plébániai helyettes, úgy emitt lelkész és prépost Zatykó József által teljes egyházi se­gédlettel tartott ünnepélyes Te Deum, és nagy szent mise alatt, zsúfolva benn, s szorongva kinn , hálát adandók a mindenhatónak, hogy Ő Felségének drága életét oly iszonyú veszély közepett különös gondviseléssel megmentette. (Lapszemle.) A „Wanderer“ (febr. 24-ki sz.) arra figyelmeztet, mennyire semmi előhaladást nem tett újabb időben a népiskola ügye az egyéb sokol­dalú reformok közepett, pedig az a népművelésnek gyakran egyedüli eszköze, s mai alakjában, mely sajátlag még a tizenhatodik századból származik, czélnak többé meg nem felelő , miután most is főleg­­ csak arra szorítkozik , hogy olvasni, írni, számitni s­s keresztény hitet tanítson. Ennélfogva a mostani nép­­­­iskola hiányossága abban fekszik , hogy a népiskolai­­ oktatás anyagainak korlátolt kiterjedése a kor igé­­­­nyeinek többé meg nem felel, h­ibár a középkor élet­viszonyainak megfelelő volt is, mikor az embernek a valláson kívül alig volt más oktatásra szüksége s ezt az iskola megadta. A középkor vége felé hozzá­járult az olvasás , s csak hosszú idő folytával ébre­dett fel az írás-tanítás szükségének érzete , melynek felébredése azonban hasonlóképen a kor szükségei­ből megfejthető. De azóta, a múlt század utolsó év­tizedei óta, mily roppant fejlődés , haladás ! mily óriási előhaladásokat tettek : műipar, tudományok, művészetek , közfelvilágosodás ! Mennyire szaporo­dott azóta a népesség, öregbedett a forgalom, soka­sodtak az ember szükségei, melyekhez, hogy kielé­­gíttethessenek , megkívántatnak mindazon szellemi segédeszközök s ismeretek, melyeket a czélszerűen szervezett népiskola képes nyújtani. S ha e részben évtizedeken át lényeges mulasztások történtek , cso­da-e, hogy annyira s annyi oldalról hangzanak pa­naszok , hogy nálunk a földmivelés , a kézi mester­ségek annyira hátramaradtak, hogy a mezei gazdák, a mesteremberek részéről az ember legkonokabb s leg­oktalanabb ellenállásra talál gyakran legkézzelfogha­tóbban hasznos s legegyszerűbb javítások behozata­lánál ? De a népiskolák mostani hiányos állapota mellett az alig lehető máskép. A közember az isko­lában alig helyeztetik azon szűken legszükségesebb eszközök birtokába, melyek megkivántatók arra, hogy valaki e század tudományos vizsgálódásainak eredményeit megismerhesse, alkalmazhassa, hasz­nára fordíthassa. Mert az emberi szellem oly gazdag­­termékeny, s annyi új reményt állít elő, mint maga az anyatermészet, s míg elhanyagoltatik a nemzeti gazdagság ezen forrásának folyásba hozása, addig sem a földmivelés, sem a közjóllét különben lehető tetőpontját el nem érheti. Az Ost-Deutsche Post febr. 24-diki lapjában imert írja: „Azon méltán sajnálandó események kö­­­­vetkeztében, melyeknek Majland a hó elején szintje he­lye volt, s miután bebizonyult, mikép a londoni for­radalmi bizottmány, s az említett események közt benső összefüggésnek kell léteznie, senki sem fog a fölött csodálkozni, ha a szárazföldi hatalmasságok az eddiginél nagyobb erélylyel s egyetértőig fog­nak az angol kabinettől elegendő rendszabályok hozatalát követelít­, melyek a jövőre nézve akadályoztassák, hogy Nagybritannia törvényeinek uralma alatt ezután ne­ képződhessék oly vulkán, mely akadálytalanul szórhassa szét vészhozó lánghullámait a barátságos államok békés területére. Ezen sajnálandó események egy még borzasztóbb merény által szaporodtak, mi az egyesült Európa követelményének még nagyobb súlyt fog kölcsönözni. Az angol közvélemény minden színezetű orgánu­mai ritka egyetértéssel palctát törtek az ismeretes proclamatiók fölött , valamint a majlandi őrült s bű­nös jelenetek fölött is. Ki merné kétségbe vonni, hogy a királygyilkossági merénynek híte Angliában a nyil­vános boszankodást még nagyobb mértékben keltendi föl? S ezen általános érzület mély benyomást teend azon szempontra nézve is, melyből szokták Anglia bensejében a felemlitett kérdést tekinteni és meg­ítélni. HIVATALOS. F. é. febr. 15-én jelent meg a birodalmi törvénylap ■Vili. dija ; tartalma : 21. sz. Rendelvénye a belügyminisztériumnak 1832 dec. 28-ról, azon tilalom, mely szerint házasságot po­litikai jóváhagyás nélkül kötni nem szabad, áthágása­inak vizsgálatát és megbüntetését illetőleg. 22. sz. Kibocsátványa a pénzügyminisztériumnak 1853 febr. 1-jéről, mely a „Poudrette“ név alatt elő­forduló trágya vámkezelését megállapítja. 23. sz. Rendelvénye az igazságügyminiszteriumnak 1853 febr. 5-ről, mely által egyetértésben a pénzügy­minisztériummal és főszámvevő igazgatósággal az 1851 jun. 11 -ki rendelet, az útrészletek kiszolgáltatása iránti panaszok kezelését illetőleg, Magyar-, Horvát-, és Szlavonországra, Erdélyre, a szerb vajdaság és temesi bánságra is kiterjesztetik, 24. sz. Kibocsátványa a főszámvevői igazgatóságnak 1853 febr. 5-éről, mely által az ország számadási el­lenőrködésének gyakorlatával megbizatott állami könyv­­vivőség Erdélyre nézve behelyeztetik. 25. sz. Rendelvénye a bel- és igazságügyminiszte­­riumnak 1855 febr. 8-áról, a Salzburg városban fekvő házak szétdarabolásának tilalmáról. 26. sz. Császári nyilt parancs 1853 febr. 10-éről, mely által a volt uradalmi jószágok fölr­entetése iránt Alsó- és Felső-Austriában, Cseh-, Morvaországban, Karantán, Krajna, Felső-és Alsó-Slézia, Styria, Salz­burg, Görz és Gradicska, Istria és Triest városban az ő területével, azok birtokosai által gyakorlott törvény­kiszolgáltatás és a volt jobbágyok alattvalói viszonyá­ból eredő következményeire vonatkozó törvényes felelős­sége­­lés, valamint az ezen igények biztosítására „oc­­tava“ név alatt fenálló országgyűlési felelősség iránt törvényes határozmányok rendeltetnek el. Hirdetés a magyarországi cs. k. orsz. pénzügyigaz­gatóságtól 1852-ki december 18-áról 64,235 sz. a. azon öszvegeknek, melyeket az előbbi adómentesek az 1849-ki hadiadó fejében, vagy cs. k. ható­ságok fölszólitására, folyó adóbeli­ tartozásaik lero­vásául előlegezve fizettek, a folyó országfejedelmi adóilletékbe számítása iránt. *) A cs. k. pénzügyminisztérium 1852. december 2-kán 16,998 sz., a kelt kibocsátványával megengedte, hogy *) Magyarországot illető országos kormánylap IV. évfolyam 1853 II. darab. Kiadatott és szétkülde­­tett febr. 11-kén 1853.

Next