Pesti Napló, 1853. április (4. évfolyam, 918-942. szám)

1853-04-02 / 919. szám

1853. negyedik évi folyam. • • ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ;­nyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, apríl. 2-án. 919 HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Pesten: Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 „ „ PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Birde­tések négy­­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegét előre le­sietendő a­­Magánviták négy­­­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. IDŐJELEK. II. Budapest, apr. 1. Gondoljunk csak három évvel vissza. Bizonyos undor volt uralkodó minden nyom­tatvány iránt, mely megjelenésével és terjedése által háborgatni akarta az apathicus csendet , s azon sivár resignatiót, melybe nemzetünk nagy része sülyedt, szakítván mindennel, mi a jelenre vonatkozik, s magának akár mint eszme, akár pedig mint tény, kihallgattatást követelt. A közönség gyanús vola arra is: ki irt, mert vigasztalni, ki irt, mert reményre ébreszteni, s annál inkább arra, ki azért irt, mert a hiú csal­­álmak és a botor önámitások ellen, a nemzet és hon érdekében, szót emelni akart. A miveltebbek többsége sem kívánt maga kö­rül bármit meglátni, s nem kívánt oly tárgyak­ról és dolgokról olvasni, melyek figyelmét a volt­ból a létező felé, a képzelgésből az ismerethez téríthetnék. A közönség hasonlított ahoz, kit a világ ked­­vetlenít, a hang ingerel, a részvét sért, a lég nyomaszt, a napok unalommal és csömörrel töl­tenek el, s ki a világos szobából, hol kénytelen lenne embereket látni és tényekkel találkozni, egy sötét kamarába vonul, hogy öszpontosított elmével élhessen visszaemlékezéseinek. Ily kedély állapotban az irodalom, — mely csak az által is, mert létezett, nemzetiségünk érde­kében nagy szolgálatot tön, — majd mindenütt hideg lenézéssel és közönnyel fogadtatok. Olvastattak a forradalmi évek eseményeit commentáló munkák, de a többiek iránt való­ságos dögout-ja volt a közönségnek s még létezésök is sérté beteg érzékeit. Ha a hangulatot, melyet most érintek , va­lódi arkrészeire oldjuk föl, mint a vegyész egy összetett testet; ha elemezzük az érzéseket és nézeteket, melyek e köz-elfásulásba,edégoutba, e tétlenségbe vegyülve voltak, akkor főleg há­rom oly tényezőre találunk, melyből egy is elég való, komoly aggodalmakat ébreszteni az egyén, a társadalom és az állam érdekében. Minden nagy mozgalomnak , ha szenvedélyei és problémái, rombolásai és határozatlan szinü reményei által egy nyugodt perczet sem engedett élvezni, természetes következése, — mely a rend­kívüli, a lázas élénkség megszüntetésekor ok­vetlenül előáll, — a köz­eltompulás és az ittasság utáni mámorhoz hasonló kimerültsége a léleknek. A forradalmi állapot elnyomásával, egész Európában , a­hol csak a béke fölzavarva volt, ily kimerültségi érzés mutatkozik, s mutatkozni fog ezentúl is a világon mindenütt, azon vul­káni kitörések után, melyek az állam fönálló rendjét ledöntik, vagy megrázkódtatják. Megfogható tehát, miként nálunk sem lehe­tett másként. Kárai az ipar, a tudomány és a szellemru­ganyosság tekintetében sehol sem maradtak el. S hogy nálunk is bekövetkeztek, azon nem csodálkozhatni. De, ha igazságos diagnosist akarunk a múlt évek kórjelenségeiről vonni, akkor nem tagad­hatjuk , miként a mi apathiánkban más és ve­szélyesebb elemek is vegyültek. Egy résznél az általános kétségbeesés a hon és a nemzet élete s megmaradása felől, okozott tel­jes részvétlenséget és közönyt az irodalom éle­désétől kezdve mindazon mozzanatok iránt, me­lyek reményt és vigasztalást hirdettek ; más rész­ről pedig, — s ezt hypocrisis nélkül senki sem vitathatja el, — sokan valának, kik a legsivá­­rabb álomképek után kapkodtak, kik mindennap uj változásokat jósoltak, s kik nem bezártnak, de csak alig megkezdettnek hitték a forradalmat. A kétségbeesők tehát hermetice elkülönték magukat a világtól, s nagy nemzeti epedéseknek szentelték idejüket. S miután, nézetük szerint, a magyar már meghalt, vagy legalább haldoklik, semmi közük nem voló többé sem egy szép vers­hez, sem egy okos munkához. Ha figyelmezte­­tének oly vállalatra, mely szellemi vagy anyagi osztalékot ígért, oly intézkedésre, mely üdves eredményekben gyümölcsözhet, oly irodalmi munkásságra, mely okvetlenül fajunk életreva­lóságát tanusitá, akkor ők szánakodó mosolylyal néztek azon rövidlátó szeme közé, ki e csalfa jelenségeknek hiszen, s ki nem tudja fölfogni, hogy hasztalan minden törekvés, minden buz­galom, minden fáradság. Azok pedig, kik semmi tömörödést nem kép­zeltek az európai viszonyokban, kik kivétel nél­kül minden kérdést függőnek tekintettek, kik minden hirlapszámban vagy egy zivatart, vagy annak csalhatlan előjelét sejték, s kik, ha egy­szer elszakadt a telegráf, és ha a vagyonok a hó miatt, mely a vasútvonalakat betakarta, 24 óráig késtek, már harczot és háborút kérésének a Szajnától kezdve a Neváig valahol: ezek, is­métlem , nemcsak hideg közönnyel, de valódi megvetéssel utasították maguktól el az irodal­mat. Elüttök gyanús volt az író, csak annálfogva is, mert itt. S ez igen természetes. Mert a­ki tol­lat ragad azért, hogy a nemzet fogalmait és íz­lését lassan kint tisztítsa, a­ki az eszmék és a nemesített formák általi reform fölötte hosszas és csak apró eredményekkel jutalmazó pályájára lép; már ezen tette által éles ellenzékbe áll azok­kal, kik kinyitották ablakaikat, hogy a Messiás a nagy szobbatokon szobáikba berepüljön, s kik óránkint várják a millenniumot, melyben minden a legpompásabban és végkép elintézve lesz. De nem akarok keserű részletekbe elegyedni. Elég legyen nézeteimet ezekbe öszpontosí­­tanom. A részvétlenség, mely a múlt években az iro­dalom iránt mutatkozott, három kórjelenségből eredt: Az eltompulásból, mely a nagy rázkódások után következni szokott; továbbá A kétségbeesésből nemzetiségünk fenmaradása iránt; végre Azon lázas reményekből, melyek semmit nem akartak bevégzett ténynek tekinteni, s nem a viszonyok folytonos javításától vártak sikert, hanem azok teljes felforgatásától, így viszont az irodalom élénksége s az ol­vasó­közönség növekedő pártolása, mind­ezen korjelenségek gyengülésére vagy elenyészésére mutat. Nem azt mondom, hogy az irodalom és annak ápolása volt, mi e változást előidézte, mert arra ezer körülmény munkált. A vélemények más medret kezdenek venni. S hogy mily irányban ömlenek tovább, tovább, — ennek kimutatására hoztam föl egy nevezetes jelt a többiek sorából. A következő számban kiegészitni fogom né­zeteimet. —y— M. Óvár, mart. 28. (Vége. *) \) A czikkiró igen megrója, hogy a tavaszi szün­napok mártius második felére, az ősziek pedig September­ és fél octoberre esnek, mind a kétszer épen vetés ideje lévén; nem mondja, hogy szünna­pok épen ne legyenek, de azt sem mondja, mikor ? Ha nyáron tartjuk azokat, akkor ismét aratási időre esnek, tél közepén 1­ vagy 11-2 hónapig tartani szün­napokat, igen könnyen magyarázható okoknál fogva még senkinek sem jutott eszébe. A mondottakhoz a következő szolgáljon fölvilágosításul. Az itteni inté­zet feladata : szilárd tudományos szakkiképzés gya­korlati alapon és gyakorlati irányban, nem pedig a fogásokbani első oktatás, legyen az tárgyahordás, vagy szántás sat.; ez nem czélja az intézetnek. Ezen szerfölött szükséges gyakorlati képzettséget igyekez­zék mindenki sajátjává tenni, mielőtt az intézetbe fölvétetnék. A mezőgazdászai oktatás azonban csak akkor szülhet kívánt eredményt, ha az gyakorlati demonstrációk által világosítatik föl, a­mint ez itt tettlegesen is történik. Valóban igen kívánatos, hogy a hallgatók az oktatás mellett a gyakorlattal is minél többet foglalkozzanak , erre azonban a rendes tanfo­lyam alatt idesöknek csak igen csekély része marad fen, s épen erre valók a vetés idejéni szünnapok. Azért is a hallgatók közöl igen sokan a szünnapok alatt (főleg tavasszal) itt maradnak, jóllehet nem az egész vetésidő esik a tavaszi szünnapokra, mivel néha még mártius második felében is tél van. Má­sok vagy az atyai, vagy más jól rendezett gazdasá­gokat látogatnak meg, vagy pedig utazni mennek , mit én nem is győzök nekik a legsürgősebben aján­lani. Hogy a fiatalságot csak gyönyör ég mulatság kedvéért küldjük haza, ez a legroszabb akaratú gya­núsítások egyike, melyektől a czikkiró nem bír meg­szabadulni. Ép oly alaptalan azon ráfogás, mintha a tanári testület a szünnapok elrendezésére nézve,mely az ugyan azzal tartott tanácskozás következtében a magas minisztérium által állapíttatott meg, nem volna egy értelemben. Czikkiró novemberi közleményében a tanári collegium előbbi tanácskozmányairól szinte elmond némely dolgokat, mit kétszeresen kell meg­rónunk , először : mert az előbbi hivatalos titkokat utólagosan föltártja, másodszor : mert állításai nagyobbrészt alaptalanok. De ne többet erről. 2) „Azon akadály, mely az intézet föl­virágzásá­nak útjában áll, nem egyéb, mint ezen praedica­­tum:„fensőbb mezőgazdasági intézet!'' — igy szól Farkas úr. Ne nevessen az ember ily gyermekes ítélet fölött ? Ha valaha annak vizsgálatába bocsát­kozott volna, váljon Magyarországnak, általában vagy különösen, fensőbb vagy alsóbb tanintézetekre van-e szüksége ? s hogy kell egyikét vagy másikát czélszerüleg szervezni ? ez már oly tárgy leendett, mely fölött igen sokat lehetne vitatkozni. F­­ur tö­rekvéseinek azonban mindjárt elég volna téve, ha — véleménye szerint — ezen szócska „fensőbbt” ki­­törültetnék. Az ily egyének természetesen minden magasabb tudományos törekvéstől irtóznak. Szériá­tok a növény belső részeinek vizsgálatára használt microscop a gyakran megrótt tudományos játéksze­rek közé tartozik . Ki a tudományos képzettségnek csak egy szikráját hordozza is keblében, ilyeneket állítni bizonyosan nem fog! Ha azonban a czikkíró könnyelműen csak amúgy odaveti, hogy a mezei gazdászat tanárai (e szakban kívülem még csak egy segédtanító működik, s az én tankönyvem szerint tartja előadásait) méltóságuk alatti dolognak tartják a sajátképein mezőgazdá­­szattal foglalkozni ; hogy a tanulókkal „brazíliai növényeket“ ismertetnek meg, a legközönségesebb dudvák ismeretére sem vezetik, mert a tanítók ma­guk sem tudnák azokat megnevezni; hogy itt a gya­korlott mezeigazdáknak eddig fenálló alapelveik s tapasztalataik fölött gáncsoló ítélet mondatik ki; hogy a tanulókba a leghatártalanabb önhittség csepeg­tetik, kik aztán annál kevesebb haszonvehető tu­dománynyal lépnek ki az intézetből; h Így igen ro­­szul állna a dolog, ha a hazugság igaz­sággá válhatnék! Remény­em, miszerint senki sem fog túlbecsüléssel vagy önhittséggel vádolni, ha czikkíró szemrehányásait, melyek sajátkép inkább sújtják a felügyelő hatóságot, sem mint engemet, s ily kútfőkből származnak , absurdumoknak találom, s nem tartom sem magam, sem segédeim bármelyi­kének érdekében azokat megc­áfolni. A­mi már az intézetből kikerült ifjak tudományos képezettségét illeti, e felől az eddig lefolyt rövid idő miatt helyes ítéletet hozni alig lehet; csak annyit mondhatok, miszerint korszerű, a lehetőségig ala­pos szakképződés elérésére (mint már mondok, gya­korlati alapon, s folytonos törekvéssel a tanoknak gyakorlatbani alkalmazására) teljes komolysággal igyekszünk. Hogy magammal hozott tapasztalatai­mat , (mit nekem előbb hasonló oldalról oly gyakran vetettek szememre) az oktatás mellett én úgy hasz­nálom , mint a már a honban szerzetteket, ezt nem tagadom , valamint azt sem, miszerint min­dig az ausztriai koronaországok különös viszo­nyaihoz alkalmazkodtam. Örömömre szolgált ezen­felül még az is, miszerint azon képezettséggel bíró és szorgalmas ifjak, kik kellő szaktudományi ké­szültséggel léptek ki intézetünkből, a legszakava­tottabb férfiak által, kik őket az intézetbe küldték, vagy pedig kiknél hivatalban is alkalmaztattak, mint a legjobb sükerrel haszonvehető egyének ismertettek el. Annál kevésbbé vethetni szememre, mintha én az akár tudományos akár ignoráns önhittség mag­vait szórtam volna el, mert mindezen két kinövés ellen , néhány esztendeje küzdök erélyesen; e rész­ben tehát nincs mitől tartani. Nem tagadom azok­ban , miszerint itt még igen sok a javítandó. Az il­lendő észrevételek a legnagyobb köszönettel fogad­tatnak s bíráltatnak meg, s az intézetet jelenleg kormányzó cs­ kir. belügyminisztérium biztositá az intézetet, miszerint minden előhaladásrai törekvést erélyesen istápoland. 3) Az előbbi m. óvári intézettel­ összehasonlítá­sok, mely intézet (Farkas úr fogalma szerint) „sze-­­­rencsére“ fensőbb tanintézetnek nem neveztetett, szinte ingadozó alapon nyugszanak. A­mi már létezni megszűnt, azt a később életbe­ lépettel semmi esetre sem lehet összehasonlítni, annyival kevésbbé, mivel az előbb fennállott intézetnek mind iránya mind czélja egészen különböző volt a mostanitól, melyet nem te­kinthetni úgy , mint az előbbinek folytatását, hanem mint olyat, mely történetesen állíttatott a múltnak helyébe. Hogy az előbbi intézet 50 vagy 60 növen­dékei közt 90% magyart számlált, míg a mostani csak 33%-ot tud felmutatni (98 növendék közöl a múlt télen 32 magyarországi s vojvodinai volt) ez csak arra mutat, hogy ezen intézet nem egyedül s kiválólag magyar, hanem közönséges államintézet; rendjn van tehát, ha azon koronaországon kívül, melyben az intézet létezik, a többi koronaországok­ból is érkeznek számosan, kik, a külföldieket ide nem számítva, az összes tanulók számának mintegy %-dát teszik. Az intézet megnyitása óta azonban a magyar hallgatók száma is tetemesen növekedett, a többi koronaországokból érkezők száma majdnem egy­harmadára rúgott az összes növendékek szá­mának. Azonban koránsem állítom azt, mintha valamely intézet eredményére a tanulók számáról lehetne kö­vetkeztetést hozni, sőt inkább ezt csak az intézetből kikerülő növendékek képzettsége szerint lehet meg­ítélni. Hogy még több magyar nem látogatja intéze­tünket , vagy némelyek az intézetet idő előtt is el­hagyják, ennek oka szinte nem az, melyet F. úr hozott föl ellenünk, mint inkább az, miszerint a je­lentkezők közöl többen a szükséges előkészület hiánya miatt nem vétethettek föl; mások ismét a német tan­nyelvben nem jártasok; végre, fájdalom ! az első félévben ismét többeknek el kelle távozni, mivel vagy szorgalomhiány, vagy rendetlen életmódjuk miatt a „nem alkalmatos“ czímet érdemli ki. Ha végre F. ur az intézetnek nyilvánvaló sülye­­déséről szól, ez nem egyéb nyilvános rágalomnál. Az intézetet látogató növendékek száma nemcsak hogy mindeddig növekedett , hanem a tökély­et törekvés, valamint ennek üdvös eredményei mindin­kább kedvező színben merülnek föl; mivel eddig bír­tunk , abból mit sem vesztettünk, sőt Farkas segéd­tanár úr elvesztése szinte nyomtalanul hangzott el. Vannak azonban még más akadályok, melyeket el­­háritni, fájdalom még mind ez ideig lehetetlen volt. Azon akadály, melyet a czikkíró maga, alaptalan állításai, részakarata s személyes rágalmazásai által vet útba az intézet elhaladásának nem csekély há­trányára, mely által a gyanúsítás és visszavonás magvai hintetnek el ott, hol különben a bizalom s egyetértés szellemének kellene lengeni, — ez , úgy hiszem legközelebb el fog távolittatni. Mert, hogyha ezen nyilvános megrovás nem használna, vannak még eszközök, melyekkel jövendőben magamat az ilyetén megtámadások ellen védeni tudandom. Dr. Pabst, H. W. cs. kir. osztály­tanácsnok és igazgató. Pozsony, mart. 25.­­­ Kevés iparvállalat létezik e honban, mely al­kalmas volna a közfigyelmet nagyobb mértékben fel­­híni, mint az, miről ma e lapokban említést tenni kívánok. Pozsonytól két órányira fekvő Bazin városa közelében a már számos évek óta ismeretes ásvány­fürdő irányában bájos völgy terül el, részben sötétes fenyvesekkel kerítve, és egy zugó hegyi pataktól át­öntözve , mely alig egy órai távolságban hét forrás­ból veszi eredetét. A pár év előtt jó ízlésben felépült fürdőház, az elhintve körülfekvő majorok, malmok és egyéb épületek festői tekintetet kölcsönöznek e völgynek, melynek virányain keresztül pompás mac­­adamizált szekérút vezeték Kövessük ezt a fürdő­háztól ki órai távolságra, és két alacsonyabb s egy magasabb épülethez érendünk, melyek közvetlenül az erdőboritott hegység tövében regényes csoportot képezve, létek ifjúságát az építő kéz minden nyo­mán hirdetik. — Tschida Ferencz ur kénéregsav­­(Schwefelsäure) és sósav-gyára ez, mely most har­madik évében reménydúsan virágzik. A ki tudja, mily fontos szerepet visz a kénylegsav az egész ipar­világban , az ezen, hazánkban fenálló gyár jelentő­ségét tökéletesen felismerendő; főleg ha tekintetbe vétetik, hogy e gyár maga nemében egyedül áll a birodalomban. Ugyanis minden szaktudós előtt ismere­tes, hogy mielőtt Angolhonban felfedeztetett volna, a kénéregsavat közvetlenül kénfémből (Schwefelkies) nyerhetni, annak készítésére csak a kénkő szolgált anyagul. Mióta azonban a tudomány annyira hala­dott, hogy legutóbbi időben Angol­hon vegyészei a kénélegsavat egyenesen a kénfémből voltak képesek előállíthatni. Némethonban is már néhány ilynemű gyár keletkezett, minek üdvös következményéül te­kintethetett , hogy a kénélegsav ára az ipar nagy előnyére tetemesen alábbszállt. De az osztrák biro­dalomban, a­mint értesültem,az új találmány szerinti gyár csak egy létezik, s ez Tschida Ferencz úré .) Lásd P. N. 918-dik sz.

Next