Pesti Napló, 1853. április (4. évfolyam, 918-942. szám)
1853-04-02 / 919. szám
1853. negyedik évi folyam. • • ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ;nyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, apríl. 2-án. 919 HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Pesten: Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 „ „ PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Birdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegét előre lesietendő aMagánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. IDŐJELEK. II. Budapest, apr. 1. Gondoljunk csak három évvel vissza. Bizonyos undor volt uralkodó minden nyomtatvány iránt, mely megjelenésével és terjedése által háborgatni akarta az apathicus csendet , s azon sivár resignatiót, melybe nemzetünk nagy része sülyedt, szakítván mindennel, mi a jelenre vonatkozik, s magának akár mint eszme, akár pedig mint tény, kihallgattatást követelt. A közönség gyanús vola arra is: ki irt, mert vigasztalni, ki irt, mert reményre ébreszteni, s annál inkább arra, ki azért irt, mert a hiú csalálmak és a botor önámitások ellen, a nemzet és hon érdekében, szót emelni akart. A miveltebbek többsége sem kívánt maga körül bármit meglátni, s nem kívánt oly tárgyakról és dolgokról olvasni, melyek figyelmét a voltból a létező felé, a képzelgésből az ismerethez téríthetnék. A közönség hasonlított ahoz, kit a világ kedvetlenít, a hang ingerel, a részvét sért, a lég nyomaszt, a napok unalommal és csömörrel töltenek el, s ki a világos szobából, hol kénytelen lenne embereket látni és tényekkel találkozni, egy sötét kamarába vonul, hogy öszpontosított elmével élhessen visszaemlékezéseinek. Ily kedély állapotban az irodalom, — mely csak az által is, mert létezett, nemzetiségünk érdekében nagy szolgálatot tön, — majd mindenütt hideg lenézéssel és közönnyel fogadtatok. Olvastattak a forradalmi évek eseményeit commentáló munkák, de a többiek iránt valóságos dögout-ja volt a közönségnek s még létezésök is sérté beteg érzékeit. Ha a hangulatot, melyet most érintek , valódi arkrészeire oldjuk föl, mint a vegyész egy összetett testet; ha elemezzük az érzéseket és nézeteket, melyek e köz-elfásulásba,edégoutba, e tétlenségbe vegyülve voltak, akkor főleg három oly tényezőre találunk, melyből egy is elég való, komoly aggodalmakat ébreszteni az egyén, a társadalom és az állam érdekében. Minden nagy mozgalomnak , ha szenvedélyei és problémái, rombolásai és határozatlan szinü reményei által egy nyugodt perczet sem engedett élvezni, természetes következése, — mely a rendkívüli, a lázas élénkség megszüntetésekor okvetlenül előáll, — a közeltompulás és az ittasság utáni mámorhoz hasonló kimerültsége a léleknek. A forradalmi állapot elnyomásával, egész Európában , ahol csak a béke fölzavarva volt, ily kimerültségi érzés mutatkozik, s mutatkozni fog ezentúl is a világon mindenütt, azon vulkáni kitörések után, melyek az állam fönálló rendjét ledöntik, vagy megrázkódtatják. Megfogható tehát, miként nálunk sem lehetett másként. Kárai az ipar, a tudomány és a szellemruganyosság tekintetében sehol sem maradtak el. S hogy nálunk is bekövetkeztek, azon nem csodálkozhatni. De, ha igazságos diagnosist akarunk a múlt évek kórjelenségeiről vonni, akkor nem tagadhatjuk , miként a mi apathiánkban más és veszélyesebb elemek is vegyültek. Egy résznél az általános kétségbeesés a hon és a nemzet élete s megmaradása felől, okozott teljes részvétlenséget és közönyt az irodalom éledésétől kezdve mindazon mozzanatok iránt, melyek reményt és vigasztalást hirdettek ; más részről pedig, — s ezt hypocrisis nélkül senki sem vitathatja el, — sokan valának, kik a legsivárabb álomképek után kapkodtak, kik mindennap uj változásokat jósoltak, s kik nem bezártnak, de csak alig megkezdettnek hitték a forradalmat. A kétségbeesők tehát hermetice elkülönték magukat a világtól, s nagy nemzeti epedéseknek szentelték idejüket. S miután, nézetük szerint, a magyar már meghalt, vagy legalább haldoklik, semmi közük nem voló többé sem egy szép vershez, sem egy okos munkához. Ha figyelmeztetének oly vállalatra, mely szellemi vagy anyagi osztalékot ígért, oly intézkedésre, mely üdves eredményekben gyümölcsözhet, oly irodalmi munkásságra, mely okvetlenül fajunk életrevalóságát tanusitá, akkor ők szánakodó mosolylyal néztek azon rövidlátó szeme közé, ki e csalfa jelenségeknek hiszen, s ki nem tudja fölfogni, hogy hasztalan minden törekvés, minden buzgalom, minden fáradság. Azok pedig, kik semmi tömörödést nem képzeltek az európai viszonyokban, kik kivétel nélkül minden kérdést függőnek tekintettek, kik minden hirlapszámban vagy egy zivatart, vagy annak csalhatlan előjelét sejték, s kik, ha egyszer elszakadt a telegráf, és ha a vagyonok a hó miatt, mely a vasútvonalakat betakarta, 24 óráig késtek, már harczot és háborút kérésének a Szajnától kezdve a Neváig valahol: ezek, ismétlem , nemcsak hideg közönnyel, de valódi megvetéssel utasították maguktól el az irodalmat. Elüttök gyanús volt az író, csak annálfogva is, mert itt. S ez igen természetes. Mert aki tollat ragad azért, hogy a nemzet fogalmait és ízlését lassan kint tisztítsa, aki az eszmék és a nemesített formák általi reform fölötte hosszas és csak apró eredményekkel jutalmazó pályájára lép; már ezen tette által éles ellenzékbe áll azokkal, kik kinyitották ablakaikat, hogy a Messiás a nagy szobbatokon szobáikba berepüljön, s kik óránkint várják a millenniumot, melyben minden a legpompásabban és végkép elintézve lesz. De nem akarok keserű részletekbe elegyedni. Elég legyen nézeteimet ezekbe öszpontosítanom. A részvétlenség, mely a múlt években az irodalom iránt mutatkozott, három kórjelenségből eredt: Az eltompulásból, mely a nagy rázkódások után következni szokott; továbbá A kétségbeesésből nemzetiségünk fenmaradása iránt; végre Azon lázas reményekből, melyek semmit nem akartak bevégzett ténynek tekinteni, s nem a viszonyok folytonos javításától vártak sikert, hanem azok teljes felforgatásától, így viszont az irodalom élénksége s az olvasóközönség növekedő pártolása, mindezen korjelenségek gyengülésére vagy elenyészésére mutat. Nem azt mondom, hogy az irodalom és annak ápolása volt, mi e változást előidézte, mert arra ezer körülmény munkált. A vélemények más medret kezdenek venni. S hogy mily irányban ömlenek tovább, tovább, — ennek kimutatására hoztam föl egy nevezetes jelt a többiek sorából. A következő számban kiegészitni fogom nézeteimet. —y— M. Óvár, mart. 28. (Vége. *) \) A czikkiró igen megrója, hogy a tavaszi szünnapok mártius második felére, az ősziek pedig September és fél octoberre esnek, mind a kétszer épen vetés ideje lévén; nem mondja, hogy szünnapok épen ne legyenek, de azt sem mondja, mikor ? Ha nyáron tartjuk azokat, akkor ismét aratási időre esnek, tél közepén 1 vagy 11-2 hónapig tartani szünnapokat, igen könnyen magyarázható okoknál fogva még senkinek sem jutott eszébe. A mondottakhoz a következő szolgáljon fölvilágosításul. Az itteni intézet feladata : szilárd tudományos szakkiképzés gyakorlati alapon és gyakorlati irányban, nem pedig a fogásokbani első oktatás, legyen az tárgyahordás, vagy szántás sat.; ez nem czélja az intézetnek. Ezen szerfölött szükséges gyakorlati képzettséget igyekezzék mindenki sajátjává tenni, mielőtt az intézetbe fölvétetnék. A mezőgazdászai oktatás azonban csak akkor szülhet kívánt eredményt, ha az gyakorlati demonstrációk által világosítatik föl, amint ez itt tettlegesen is történik. Valóban igen kívánatos, hogy a hallgatók az oktatás mellett a gyakorlattal is minél többet foglalkozzanak , erre azonban a rendes tanfolyam alatt idesöknek csak igen csekély része marad fen, s épen erre valók a vetés idejéni szünnapok. Azért is a hallgatók közöl igen sokan a szünnapok alatt (főleg tavasszal) itt maradnak, jóllehet nem az egész vetésidő esik a tavaszi szünnapokra, mivel néha még mártius második felében is tél van. Mások vagy az atyai, vagy más jól rendezett gazdaságokat látogatnak meg, vagy pedig utazni mennek , mit én nem is győzök nekik a legsürgősebben ajánlani. Hogy a fiatalságot csak gyönyör ég mulatság kedvéért küldjük haza, ez a legroszabb akaratú gyanúsítások egyike, melyektől a czikkiró nem bír megszabadulni. Ép oly alaptalan azon ráfogás, mintha a tanári testület a szünnapok elrendezésére nézve,mely az ugyan azzal tartott tanácskozás következtében a magas minisztérium által állapíttatott meg, nem volna egy értelemben. Czikkiró novemberi közleményében a tanári collegium előbbi tanácskozmányairól szinte elmond némely dolgokat, mit kétszeresen kell megrónunk , először : mert az előbbi hivatalos titkokat utólagosan föltártja, másodszor : mert állításai nagyobbrészt alaptalanok. De ne többet erről. 2) „Azon akadály, mely az intézet fölvirágzásának útjában áll, nem egyéb, mint ezen praedicatum:„fensőbb mezőgazdasági intézet!'' — igy szól Farkas úr. Ne nevessen az ember ily gyermekes ítélet fölött ? Ha valaha annak vizsgálatába bocsátkozott volna, váljon Magyarországnak, általában vagy különösen, fensőbb vagy alsóbb tanintézetekre van-e szüksége ? s hogy kell egyikét vagy másikát czélszerüleg szervezni ? ez már oly tárgy leendett, mely fölött igen sokat lehetne vitatkozni. Fur törekvéseinek azonban mindjárt elég volna téve, ha — véleménye szerint — ezen szócska „fensőbbt” kitörültetnék. Az ily egyének természetesen minden magasabb tudományos törekvéstől irtóznak. Szériátok a növény belső részeinek vizsgálatára használt microscop a gyakran megrótt tudományos játékszerek közé tartozik . Ki a tudományos képzettségnek csak egy szikráját hordozza is keblében, ilyeneket állítni bizonyosan nem fog! Ha azonban a czikkíró könnyelműen csak amúgy odaveti, hogy a mezei gazdászat tanárai (e szakban kívülem még csak egy segédtanító működik, s az én tankönyvem szerint tartja előadásait) méltóságuk alatti dolognak tartják a sajátképein mezőgazdászattal foglalkozni ; hogy a tanulókkal „brazíliai növényeket“ ismertetnek meg, a legközönségesebb dudvák ismeretére sem vezetik, mert a tanítók maguk sem tudnák azokat megnevezni; hogy itt a gyakorlott mezeigazdáknak eddig fenálló alapelveik s tapasztalataik fölött gáncsoló ítélet mondatik ki; hogy a tanulókba a leghatártalanabb önhittség csepegtetik, kik aztán annál kevesebb haszonvehető tudománynyal lépnek ki az intézetből; h Így igen roszul állna a dolog, ha a hazugság igazsággá válhatnék! Reményem, miszerint senki sem fog túlbecsüléssel vagy önhittséggel vádolni, ha czikkíró szemrehányásait, melyek sajátkép inkább sújtják a felügyelő hatóságot, sem mint engemet, s ily kútfőkből származnak , absurdumoknak találom, s nem tartom sem magam, sem segédeim bármelyikének érdekében azokat megcáfolni. Ami már az intézetből kikerült ifjak tudományos képezettségét illeti, e felől az eddig lefolyt rövid idő miatt helyes ítéletet hozni alig lehet; csak annyit mondhatok, miszerint korszerű, a lehetőségig alapos szakképződés elérésére (mint már mondok, gyakorlati alapon, s folytonos törekvéssel a tanoknak gyakorlatbani alkalmazására) teljes komolysággal igyekszünk. Hogy magammal hozott tapasztalataimat , (mit nekem előbb hasonló oldalról oly gyakran vetettek szememre) az oktatás mellett én úgy használom , mint a már a honban szerzetteket, ezt nem tagadom , valamint azt sem, miszerint mindig az ausztriai koronaországok különös viszonyaihoz alkalmazkodtam. Örömömre szolgált ezenfelül még az is, miszerint azon képezettséggel bíró és szorgalmas ifjak, kik kellő szaktudományi készültséggel léptek ki intézetünkből, a legszakavatottabb férfiak által, kik őket az intézetbe küldték, vagy pedig kiknél hivatalban is alkalmaztattak, mint a legjobb sükerrel haszonvehető egyének ismertettek el. Annál kevésbbé vethetni szememre, mintha én az akár tudományos akár ignoráns önhittség magvait szórtam volna el, mert mindezen két kinövés ellen , néhány esztendeje küzdök erélyesen; e részben tehát nincs mitől tartani. Nem tagadom azokban , miszerint itt még igen sok a javítandó. Az illendő észrevételek a legnagyobb köszönettel fogadtatnak s bíráltatnak meg, s az intézetet jelenleg kormányzó cs kir. belügyminisztérium biztositá az intézetet, miszerint minden előhaladásrai törekvést erélyesen istápoland. 3) Az előbbi m. óvári intézettel összehasonlítások, mely intézet (Farkas úr fogalma szerint) „sze-rencsére“ fensőbb tanintézetnek nem neveztetett, szinte ingadozó alapon nyugszanak. Ami már létezni megszűnt, azt a később életbe lépettel semmi esetre sem lehet összehasonlítni, annyival kevésbbé, mivel az előbb fennállott intézetnek mind iránya mind czélja egészen különböző volt a mostanitól, melyet nem tekinthetni úgy , mint az előbbinek folytatását, hanem mint olyat, mely történetesen állíttatott a múltnak helyébe. Hogy az előbbi intézet 50 vagy 60 növendékei közt 90% magyart számlált, míg a mostani csak 33%-ot tud felmutatni (98 növendék közöl a múlt télen 32 magyarországi s vojvodinai volt) ez csak arra mutat, hogy ezen intézet nem egyedül s kiválólag magyar, hanem közönséges államintézet; rendjn van tehát, ha azon koronaországon kívül, melyben az intézet létezik, a többi koronaországokból is érkeznek számosan, kik, a külföldieket ide nem számítva, az összes tanulók számának mintegy %-dát teszik. Az intézet megnyitása óta azonban a magyar hallgatók száma is tetemesen növekedett, a többi koronaországokból érkezők száma majdnem egyharmadára rúgott az összes növendékek számának. Azonban koránsem állítom azt, mintha valamely intézet eredményére a tanulók számáról lehetne következtetést hozni, sőt inkább ezt csak az intézetből kikerülő növendékek képzettsége szerint lehet megítélni. Hogy még több magyar nem látogatja intézetünket , vagy némelyek az intézetet idő előtt is elhagyják, ennek oka szinte nem az, melyet F. úr hozott föl ellenünk, mint inkább az, miszerint a jelentkezők közöl többen a szükséges előkészület hiánya miatt nem vétethettek föl; mások ismét a német tannyelvben nem jártasok; végre, fájdalom ! az első félévben ismét többeknek el kelle távozni, mivel vagy szorgalomhiány, vagy rendetlen életmódjuk miatt a „nem alkalmatos“ czímet érdemli ki. Ha végre F. ur az intézetnek nyilvánvaló sülyedéséről szól, ez nem egyéb nyilvános rágalomnál. Az intézetet látogató növendékek száma nemcsak hogy mindeddig növekedett , hanem a tökélyet törekvés, valamint ennek üdvös eredményei mindinkább kedvező színben merülnek föl; mivel eddig bírtunk , abból mit sem vesztettünk, sőt Farkas segédtanár úr elvesztése szinte nyomtalanul hangzott el. Vannak azonban még más akadályok, melyeket elháritni, fájdalom még mind ez ideig lehetetlen volt. Azon akadály, melyet a czikkíró maga, alaptalan állításai, részakarata s személyes rágalmazásai által vet útba az intézet elhaladásának nem csekély hátrányára, mely által a gyanúsítás és visszavonás magvai hintetnek el ott, hol különben a bizalom s egyetértés szellemének kellene lengeni, — ez , úgy hiszem legközelebb el fog távolittatni. Mert, hogyha ezen nyilvános megrovás nem használna, vannak még eszközök, melyekkel jövendőben magamat az ilyetén megtámadások ellen védeni tudandom. Dr. Pabst, H. W. cs. kir. osztálytanácsnok és igazgató. Pozsony, mart. 25. Kevés iparvállalat létezik e honban, mely alkalmas volna a közfigyelmet nagyobb mértékben felhíni, mint az, miről ma e lapokban említést tenni kívánok. Pozsonytól két órányira fekvő Bazin városa közelében a már számos évek óta ismeretes ásványfürdő irányában bájos völgy terül el, részben sötétes fenyvesekkel kerítve, és egy zugó hegyi pataktól átöntözve , mely alig egy órai távolságban hét forrásból veszi eredetét. A pár év előtt jó ízlésben felépült fürdőház, az elhintve körülfekvő majorok, malmok és egyéb épületek festői tekintetet kölcsönöznek e völgynek, melynek virányain keresztül pompás macadamizált szekérút vezeték Kövessük ezt a fürdőháztól ki órai távolságra, és két alacsonyabb s egy magasabb épülethez érendünk, melyek közvetlenül az erdőboritott hegység tövében regényes csoportot képezve, létek ifjúságát az építő kéz minden nyomán hirdetik. — Tschida Ferencz ur kénéregsav(Schwefelsäure) és sósav-gyára ez, mely most harmadik évében reménydúsan virágzik. A ki tudja, mily fontos szerepet visz a kénylegsav az egész iparvilágban , az ezen, hazánkban fenálló gyár jelentőségét tökéletesen felismerendő; főleg ha tekintetbe vétetik, hogy e gyár maga nemében egyedül áll a birodalomban. Ugyanis minden szaktudós előtt ismeretes, hogy mielőtt Angolhonban felfedeztetett volna, a kénéregsavat közvetlenül kénfémből (Schwefelkies) nyerhetni, annak készítésére csak a kénkő szolgált anyagul. Mióta azonban a tudomány annyira haladott, hogy legutóbbi időben Angolhon vegyészei a kénélegsavat egyenesen a kénfémből voltak képesek előállíthatni. Némethonban is már néhány ilynemű gyár keletkezett, minek üdvös következményéül tekintethetett , hogy a kénélegsav ára az ipar nagy előnyére tetemesen alábbszállt. De az osztrák birodalomban, amint értesültem,az új találmány szerinti gyár csak egy létezik, s ez Tschida Ferencz úré .) Lásd P. N. 918-dik sz.