Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-01 / 943. szám
1853. negyedik évi folyam. 043 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ « Évnegyedre 4 ., — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, uri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, május 1-jén-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadóhivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2 „ 40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs.kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. A földbirtok nem csupán anyagi, hanem erkölcsi és nemzeti érték is. Pest, apr. 30. I. — Szerencsétlenségek szintúgy érhetnek nemzeteket, mint egyeseket. Egy vesztett csata, egy forradalom sokszor századok építményeit semmivé teszi, s ezt számos nemzet története tanúsítja. Valamint egyeseknél úgy nemzeteknél is, az ily események elhordozására magas fokú lelkierő, önérzet, és erkölcsiség kívántatik. A mongolok pusztításai, az irtó török háborúk, a vallásos harczok nem valának képesek fajunkat semmivé tenni. A nemzeti önerő a fajt megmentette, és a magyar nagy szerencsétlenségei mellett is megőrzé nemes sajátságait és szokásait. A rómaiakat a cannei szerencsétlenség után egy eskü mente meg. Megesküvének, hogy nem költöznek Siciliába. A rómaiakban még ekkor megvolt azon erkölcsi erő , mely egy nemzet fenállásának nélkülözhetlen föltétele. Ha hazánk történetét figyelemmel olvasva, az események indokolásába mélyebben bocsátkozunk ; ha nemcsak királyaink s a nagy csaták történetét vizsgáljuk, hanem nemzetünk erkölcstörténetét fürkésszük, lehetlen nem látnunk, mikép hazánkat mindig szokásai és erkölcsei mentették meg. Ezen szokások és erkölcsök, mik egy szolganépet szolgaságban tartottak volna, a magyar nép szabadságát megőrizték. Reánk nagyon illik Montesquieu állítása: Les coutu mes d’un peuple esclave sont une partié de sa servitude; celles d’un peuple libre sont une partié de sa liberté. És ezen erkölcsösséget minek tulajdoníthatjuk leginkább? Annak, hogy századoktól fogva földmivelő nép valánk. Mindazon nemes tulajdonságok, melyek egy földmivelő nemzetnek sajátjai, magyar nemzetünknél egész erejükben kifejlődtek: a föld szeretete a hazaszeretetet, a hazaszeretet a bátorságot és vitézséget fejté ki. Ezek forrásai valának oly erényeknek, melyek más nemzetek évlapjain is fényesen ragyognának. S midőn mi az ősépület romjai közepett, a múltat megváltozva, intézményeinket más alapokra fektetve látjuk, el nem csüggedve, emelkedjünk föl őseinktől öröklött erkölcsi méltóságunk érzetére, mi nemzetünket nem hagyta el soha, s mutassuk meg, hogy azon birodalomban, melynek alkatrészét képezzük, nélkülözhetnek , s lényeges tényezők vagyunk. Azon föld, melyet ősök vére szerzett, a nagy Duna és Tisza mentiben még most is táplál bennünket. A magyar nép feltört tenyere még hosszú barázdákat hasithat az Alföld rónáin. Az édes magyar szó hangzik gyermekeink ajkairól. Az Árpádok, Hunyadiak, Zrínyiek és más nagy embereink története ivadékról ivadékra száll, s minden új nemzedék lelkesedve szemléli azon kardokat, melyeket atyáink Pozsonyban törhetlen hűséggel vontak ki a feledhetetlen nagy királyné és nagy fia megmentésére . Bizzunk tehát nemzetünk erkölcsi erejében , s higyjük, hogy az események, melyeken századokon keresztül átment, ezen erőt csak növelendik mindaddig, míg a magyar ember ekéje mellett fog állani. A polgárisodás haladása ugyan nemzetünket ma már az ipar egyéb ágaira is szólítja, de mi úgy véljük, hogy jövendőnk leginkább azon földhöz van kötve, melyet verítékes homlokkal szántogatunk. — Igyekezzék tehát minden jó magyar birtokát megőrizni , igyekezzék azt minél jövedelmezőbbé tenni, s ki szorgalma után megtakaríthat néhány forintot, azon bármily kis darab földet szerezzen. Mit e tárgyban többet mondhatnánk, egészen kifejezve látjuk egy híres angol miniszter egyik alsóházi beszédében : „A földbirtok azon nagy alap, melyen a társadalom épülete és az ország közintézményei nyugszanak.Én ezzel nem akarom a gyáripart és kereskedelmet csekélyre becsülni; én tudom, hogy ezek mily lényegesek az ország boldogsága és jóllétére, és mennyire emelik magának az országnak becsét. De az ország földe az ország maga, és a földbirtokosnak legmélyebb és tartósabb érdekében áll, hogy az virágozzék; a hanthoz lánczolva, osztania kell hazája sorsát mind nagysága- mind bukásában/ Bécs, ápril 29. (?) Némely hírek olyanok, mint az időszaki kút vize, majd teljes erővel folynak, majd megapadnak s csak bizonyos idő múlva tűnnek ismét elő. Ilyen a szent szövetség három koronás tagjának összejövetelére vonatkozó hir is; lapjaink néhány nap óta ismét e tárgygyal foglalkoznak, de most sem tudnak többet, mint négy héttel azelőtt. Egyébiránt koronás fők utazása oly vállalat, melyek ezer meg ezer körülménytől függ s még az elindulás perczében is meghiúsulhat. Az itteni udvar dolgaiban jártas emberektől azt halljuk, hogy az orosz czár megérkezéséről még semmi bizonyost nem tudnak, annál biztosabban várják a porosz király látogatását, s már azon ünnepélyekről is volt szó, mik ezen magas vendég tiszteletére rendeztetni fognak. Egyebek közt 20 igen előkelő férfi a téli lovardában, mely a császári várnak egy részét képzi , spanyol ruházatban nagyszerű „carroussel“t akarnak tartani, mely pompára nézve mindent fölülmúlna, mit a birodalmi székváros eddigelé láthatott. Midőn már ily részletekkel is foglalkozunk , a dolog maga mégis több a puszta hírnél. — A napokban Metternich herczegnél fényes ebéd volt, melyben a legkitűnőbb diplomaták is részt vettek. Ezt nem azért említem, mintha egy herczegnél tartott lakomát valami fontos eseménynek tartanék, hanem mivel tudni akarják, hogy az itteni spanyol követ de la Torre Ay Hon, ki legközelebb Madridban külügyminiszterré neveztetett ki, ezen lakoma alkalmával elég érthetően tudtára adta a jelenlevőknek, miszerint , ha csak új fontos okok közbe nem lépnek, am a fényes hivatalt nem fogja elfogadni, minthogy az új spanyol minisztérium hosszú életre úgy sem számolhat , Bécsben pedig oly kitüntetésben s tiszteletben részesül, hogy itteni állásánál kellemesebbet nem is kívánhatna. A „Débats“ legújabb czikke , melyet a mai lapok érintenek, nagy feszültségben tartja a közfigyelmet annál inkább, mivel a „Constitutionnel“ múltkori levelemben említett czikkének egyenesen ellenmond. A „Débats“ czikke a piemonti ügy állását igen komolynak tartja, minthogy a nehézségek még folyvást növekedő félben vannak; e czikk szerint épen a szardiniai kormány emlékirata s annak közrebocsáttatása ez ügyet valóban bonyolódottá tette. Közli továbbá (a Constitutionnel épen az ellenkezőt hirdette), miszerint Franczia-és Angolország Bécsben székelő követjei mindent tettek e viszály kiegyenlítésére ; először az angol követ szólt Bud gróffal, de ettől rövid szóval visszautasittatott; utána jött a franczia követ, ki szorosan a tárgy velejéhez tartván magát, kedvezőbb választ remélt. Mind a két követ Revei grófnak azt tanácsolta, hogy elutazását halassza el még néhány napig. Revei gróf azonban e tanácsot nem követte, mivel Ausztria egy második jegyzékben szorosan az elsőben kimondottak mellett megmaradt; megjegyzendő , miszerint Ausztria ezen második jegyzékben Piemontnak szemére veti, hogy saját országában az összeesküvéseket elnyomni vagy gátolni nem is képes, minthogy ezt eddigi politikai intézményei lehetlenné teszik. Ez utóbbi szemrehányás ellen a franczia lap óvást teszen, minthogy a szárdiniai kormány mart.” 20-kan kelt jegyzékében épen az ellenkezőt bizonyította. Egyébiránt a Débats szerint Ausztria és Szárdinia közt a diplomatiai közlekedés még nincsen félbeszakasztva s igy minden még jóra fordulhat , ha csak a kamra ezen viszályt orvoshatlanná nem teszi. — Emlékezni fognak e lapok olvasói, hogy mind ama reményt, mind imez aggodalmat mi is már régebben nyilvánítottuk. — Rechberg gróf ez ügyben tán nem fog annyit tehetni, mint a mennyit tőle várnak , minthogy utasításai e tekintetben igen korlátoltak s a császári kabinet ezen ügyet egyenes közlekedés utján ki akarja egyenliteni. Annál tágasabb hatásköre leszen a grófnak az olaszhoni tartományok belviszonyaira nézve s Ő Felsége az utolsó audientián, melyben Rechberg gróf elutazása előtt részesült, meleg szavakkal ajánlotta ez ügyet az uj küldöttnek teljes figyelmébe s buzgalmába. Kevéssé valószínű azonban ama hir, miszerint Schwarzenberg herczeg erdélyi kormányzó a végre hivatott ide , hogy a visszavonulni kívánó Radetzky tábornagy helyébe lépjen. Jobban értesült források szerint a herczeg idejöttének czélja az, hogy Erdély anyagi állapotára nézve szóbeli felvilágosításokat adjon, minthogy az országból mindig sűrűbben érkeznek a panaszok, mik szerint az ínség ott már rettentő fokra hágott. Adja az ég, hogy a herczeg közbenjárása által ezen oly sokszor sújtott országnak állapotja legalább némi enyhülésnek indulna. Ha Radetzky tanagy csakugyan visszavonulna azon térről, melyen annyi babért szedett, utódja minden esetre egyik főherczeg leend, s a közvélemény e tekintetben majd Vilmos majd Albrecht főherczeget jelöli ki az ősz tábornagy követőjének. Ez időpont azonban tán még nincs igen közel, mivel épen most halljuk, hogy Radetzky tanagy főhadiszállását e nyáron Veronából a Monza melletti császári villába teendi át. A bankgyűlésre vonatkozó minapi közleményemhez pótlólag meg kell említenem, miszerint a most kiadatandó 49000 tartalék részvény darabja, úgy mint a régiek, tulajdonképen 600 fton ki fog bocsáttatni, minthogy pedig a már meglevő tartaléktőke, mely már a 10 milliót is fölülhaladja, szinte számba hozandó , a részvény ára körülbelül 825 ft leend. Azon hír, miszerint Ausztria jövő ősszel, még pedig külföldön, ezüst kölcsönt fölvenni szándékoznék, hiteles értesítések nyomán — merő koholmánynak nyilvánítható. A SZERELEM GYERMEKEI. Bevezetés. (Folytatót. *) Ezen emlékre Delmare úr egész testében megreszketett , pillanatig elhallgatott, — utóbb folytatá : „Mind a ketten — az érdemes anya és az érdemes leány — mind a ketten vallottak, mindent kivallottak! — Most már, képzelheti ön, az ezredes lakását kell, megtudnom; s ekkor eszembe jut Bourgueil úrnak ma reggeli nyilatkozata, hogy ő ismeri az ezredest. Bourgueil úrhoz siettem. . . . Épen akkor vette önnek névtelen levelét. Mintha csak összebeszéltünk volna. Az azon ajánlatot terjeszté elém, kísérjem őt ide. Én természetesen elfogadtam az ajánlatot, hanem azon feltét alatt, hogy ő tanúm leend.“ „A késes párbajnál ?“ „Hát ön tudja ? — Ah, igaz, — hiszen magam mondtam volt önnek.“ „És különben is értesültem róla, mert ott, azon ajtó mögül meghallgattam urammali párbeszédét.— Most már tehát két eset lehetséges: vagy ön fogja őt megölni.“ „Vagy ő fog engem megölni.“ „Feltéve, ha mindketten nem lesznek súlyosan megsebesítve.“ „Ezen esetben később újra elkezdjük. Mert lássa, kedves barátom, én egészen el vagyok tökélve : a dolognak csupán csak halál vethet véget, vagy az én halálom vagy az övé.“ „Azonnal sejtem, hogy ön lesz a nekem való em*) Láad P. N. 942-dik sámát, Kér. — Tehát jól van, ha ön öli meg őt, akkor meg lesz ön boszulva, és én is. De, ha ő öli meg önt?“ „Értem, értem. — Az ördögbe ! — A lehetőség megvan.“ „Nem szabad lenni semmi lehetőségnek.“ „Hogyhogy ?“ „Lássa, uram, az étvágy evés közben jó, — mint mondani szokták. Midőn most néhány percz előtt látom, hogy ön írni készül, így szóltam magamhoz: Ha Delmare úr megöletnék, akkor ő nem lesz megboszulva, és én sem; nekem ugyan lesz még több nyilam is teszemben, de ő—“ „Igaza van, édes barátom. Ha egyszer halva leszek , akkor vége mindennek — boszomat elvesztettem.“ „Ellenkezőleg. Ha ön halva lesz , kell, hogy boszúja önt túlélje.“ „Oh az remek volna ! — Ha nem ez lehetlen.“ „Sőt megfordítva, — lehetséges.“ „Mi módon?“ „Igen könnyen. — Azon gyermek .“ „Micsoda gyermek ?“ „Nejének gyermeke, — és az ezredesé —“ „Jól van, jól!“ vága közbe Delmare úr, újólag megreszketve. „Ön azt mondja , édes barátom, hogy hát azon gyermek segítségével —“ „Azon gyermek segítségével, ha ön megöletnék, eszközt nyerünk hoszúnkhoz.“ „Azon gyermek által?“ viszonta Delmare úr gondolkodásba merülten. „S mikép szolgálhatna hoszúnknak azon gyermek ? Megálljon csak, édes barátom, megálljon csak, úgy rémlik előttem, mintha már sejtenék valamit belőle, mintha látnám némi határozatlanságban. Először is, egész vagyonom tárczámban van. Minthogy nemmel nemsokára egy kis mulató utat szándékoztam tenni, mindennemű értékeimet és jogigényeimet egyik biztos barátomnál, rokonomnál, tettem le ; most ennek megírom , hogy azon esetre, ha megöletném, egész vagyonomat neki ajándékozom. Ez az asszony és gyermeke , mától hónapra csaknem ínségben és nyomorban lesznek.... Ez már valami, — nemde ?“ „Semmi sem lehet bátorabb.“ „Hát ezen asszonynak és gyermekének hagyjam vagyonomat ?“ „Akar-e ön, teljes és rettentő boszút?“ „Oh igen!“ „Jól van! Tehát írjon, én diktálok.“ „Végrendeletet?“ „Semmi sem kopottabb, mint végrendeletek.“ „De hát mit ?“ „Írjon csak. — Vagy nem bánom , — sőt így még jobb lesz. Azonnal felteszem az intézkedéseket, melyeket kívánságom szerint önnek maga után hagynia kell. Ha ezeket magáéivá akarja tenni, majd lemásolandja és aláirondja. Minthogy rám nézve igen fontos, hogy énhasználatomra is maradjon egy példányom, — tehát saját iratomat magamnak fogom eltenni, ha majd ön leírta.“ „Szinte bámulok, jó barátom, mennyi bizalmat és reményt gerjeszt ön bennem. Ha önnel nem találkozom , csak egyetlen kilátásom lett volna magamat megboszulni, de így talán biztosítva lesz boszom.“ S ezzel tekintetét Pietrire veté, ki az asztal egyik végénél állva lehajlottan, jó darab ideig irt, s a tervet aztán Delmare úr kezébe szolgáltatta. Ez olvassa, összerázkódik, é s a megfontolás néhány percze múlva, miközben borzasztó elégülettel nyugtató szemét Pietrin, így szól: „Valóban, ön a megtestesült ördög ?“ „Elfogadja ön gondolatomat ?“ „Elfogadom-e? Oh, hogyne! hogyne!“ S Delmare úr gyorsan másolni kezdé Pietri dolgozatát. Ez utóbbi pedig más papirost von elő, hasonlag leírta, s aztán Delmare ur elé tette, mondván: „Hát erre nézve — mit gondol ön ?“ Delmare ur végig olvasó, mit Pietri neki odanyujtott, s felkiálta: „Barátom, én nem tudok magamhoz jönni ámulatomban. — Mindez borzasztó — borzasztó! . . . . Most legalább, akármi történik, boszom biztosítva lesz. — Ah, derék jó barátom, hízelgés nélkül mondhatom: ön a gonoszság szelleme!“ „Nagyon kegyes ön,“ felele Pietri, ördögi szerénységgel. „Most már üsse rá pecsétjét, s bizza meg Bourgueil urat, hogy szerencsétlenség esetében ez iratokat nejének kézbesítse. Hanem“ tévé hozzá hallgatódzva, „úgy veszem észre, kocsi robog az udvarba, bizonyosan segédje jön.“ „Ah, a késeket hozza valahára!“ mondá Delmare úr, kezeit dörzsölve. „Végre hát itt vannak késeim!“ „Az én uram,“ szóla Pietri, „már egy óra óta van Maurice őrnagygyal elzárkózva, ő tehát mit sem gyaníthat párbeszédünkről; mindamellett, nagyobb elővigyázat tekintetéből, eltávozom e folyosón.“ S ezzel a kamarájába vezető rejtekajtóra mutatott. Mielőtt azonban eltávoznék, ezen búcsúszavakat intéző Delmare úrhoz : „Most legalább nyugodtan fog ön meghalhatni.“ „S ha többé viszont nem láthatnám önt, kedves barátom,“ válaszola Delmare úr, „fogadja teljes szívemből hálás köszönetemet.“ „Nincs miért!“ viszonza a kort. S ezzel eltűnt.