Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-01 / 943. szám

1853. negyedik évi folyam. 043 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ « Évnegyedre 4 ., — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, uri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, május 1-jén-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre le­fizetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2 „ 40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs.­kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivata­lában úri utcza 8 sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bér­­mentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. A földbirtok nem csupán anyagi, hanem erkölcsi és nemzeti érték is. Pest, apr. 30. I. — Szerencsétlenségek szintúgy érhetnek nemzeteket, mint egyeseket. Egy vesztett csata, egy forradalom sokszor századok építményeit semmivé teszi, s ezt szá­mos nemzet története tanúsítja. Valamint egyeseknél úgy nemzeteknél is, az ily események elhordozására magas fokú lelki­erő,­­ önérzet, és erkölcsiség kívántatik. A mongolok pusztításai, az irtó török hábo­rúk, a vallásos harczok nem valának képesek fajunkat semmivé tenni. A nemzeti önerő a fajt megmentette, és a magyar nagy szerencsétlen­ségei mellett is megőrzé nemes sajátságait és szokásait. A rómaiakat a cannei szerencsétlenség után egy eskü mente meg. Megesküvének, hogy nem költöznek Siciliába. A rómaiakban még ekkor megvolt azon erkölcsi erő , mely egy nemzet fenállásának nélkülözhetlen föltétele. Ha hazánk történetét figyelemmel olvasva, az események indokolásába mélyebben bocsát­kozunk ; ha nemcsak királyaink s a nagy csaták történetét vizsgáljuk, hanem nemzetünk erkölcs­történetét fürkésszük, lehetlen nem látnunk, mikép hazánkat mindig szokásai és erkölcsei mentet­ték meg. Ezen szokások és erkölcsök, mik egy szolganépet szolgaságban tartottak volna, a magyar nép szabadságát megőrizték. Reánk nagyon illik Montesquieu állítása: Les coutu­­ mes d’un peuple esclave sont une partié de sa servitude; celles d’un peuple libre sont une par­tié de sa liberté. És ezen erkölcsösséget minek tulajdoníthat­juk leginkább? Annak, hogy századoktól fogva földmivelő nép valánk. Mind­azon nemes tulajdonságok, melyek egy földmivelő nemzet­nek sajátjai, magyar nemzetünknél egész ere­jükben kifejlődtek: a föld szeretete a hazaszere­tetet, a hazaszeretet a bátorságot és vitézséget fejté ki. Ezek forrásai valának oly erényeknek, melyek más nemzetek évlapjain is fényesen ra­gyognának. S midőn mi az ős­épület romjai közepett, a múltat megváltozva, intézményeinket más alapokra fektetve látjuk, el nem csüggedve, emelkedjünk föl őseinktől öröklött erkölcsi mél­tóságunk érzetére, mi nemzetünket nem hagyta el soha, s mutassuk meg, hogy azon birodalomban, melynek alkatrészét képezzük, nélkülözhet­nek , s lényeges tényezők vagyunk. Azon föld, melyet ősök vére szerzett, a nagy Duna és Tisza mentiben még most is táplál bennün­ket. A magyar nép feltört tenyere még hosszú barázdákat hasithat az Alföld rónáin. Az édes magyar szó hangzik gyermekeink ajka­iról. Az Árpádok, Hunyadiak, Zrínyiek és más nagy embereink története ivadékról ivadékra száll, s minden új nemzedék lelkesedve szemléli azon kardokat, melyeket atyáink Pozsonyban törhetlen hűséggel vontak ki a feledhetetlen nagy királyné és nagy fia megmentésére . Bizzunk tehát nemzetünk erkölcsi erejé­ben , s higyjük, hogy az események, melyeken századokon keresztül átment, ezen erőt csak nö­­velendik mindaddig, míg a magyar ember ekéje mellett fog állani. A polgárisodás haladása ugyan nemzetünket ma már az ipar egyéb ágaira is szólítja, de mi úgy véljük, hogy jövendőnk leginkább azon földhöz van kötve, melyet verítékes homlokkal szántogatunk. — Igyekezzék tehát minden jó magyar birtokát megőrizni , igyekezzék azt minél jövedelme­zőbbé tenni, s ki szorgalma után megtakaríthat néhány forintot, azon bármily kis darab földet szerezzen. Mit e tárgyban többet mondhatnánk, egészen kifejezve látjuk egy híres angol miniszter egyik alsóházi beszédében : „A földbirtok azon nagy alap, melyen a társadalom épülete és az ország közintézményei nyugszanak.Én ezzel nem akarom a gyáripart és kereskedelmet csekélyre becsülni; én tudom, hogy ezek mily lényegesek az ország boldogsága és jóllétére, és mennyire emelik ma­gának az országnak becsét. De az ország földe az ország maga, és a földbirtokosnak legmélyebb és tartósabb érdekében áll, hogy az virágozzék; a hanthoz lánczolva, osztania kell hazája sorsát mind nagysága- mind bukásában/­ Bécs, ápril 29. (?) Némely hírek olyanok, mint az időszaki kút vize, majd teljes erővel folynak, majd megapadnak s csak bizonyos idő múlva tűnnek ismét elő. Ilyen a szent szövetség három koronás tagjának összejövete­lére vonatkozó hir is; lapjaink néhány nap óta ismét e tárgygyal foglalkoznak, de most sem tudnak többet, mint négy héttel az­előtt. Egyébiránt koronás fők utazása oly vállalat, melyek ezer meg ezer körülmény­től függ s még az elindulás perczében is meghiúsul­hat. Az itteni udvar dolgaiban jártas emberektől azt halljuk, hogy az orosz czár megérkezéséről még semmi bizonyost nem tudnak, annál biztosabban vár­ják a porosz király látogatását, s már azon ünnepé­lyekről is volt szó, mik ezen magas vendég tisztele­tére rendeztetni fognak. Egyebek közt 20 igen elő­kelő férfi a téli lovardában, mely a császári várnak egy részét képzi , spanyol ruházatban nagyszerű „carroussel“t akarnak tartani, mely pompára nézve mindent fölülmúlna, mit a birodalmi székváros eddig­­elé láthatott. Midőn már ily részletekkel is foglalko­zunk , a dolog maga mégis több a puszta hírnél. — A napokban Metternich herczegnél fényes ebéd volt, melyben a legkitűnőbb diplomaták is részt vettek. Ezt nem azért említem, mintha egy herczegnél tartott lakomát valami fontos eseménynek tartanék, hanem mivel tudni akarják, hogy az itteni spanyol követ de la Torre Ay Hon, ki legközelebb Madridban külügy­miniszterré neveztetett ki, ezen lakoma alkalmával elég érthetően tudtára adta a jelenlevőknek, misze­rint , ha csak új fontos okok közbe nem lépnek, am a fényes hivatalt nem fogja elfogadni, minthogy az új spanyol minisztérium hosszú életre úgy sem számol­hat , Bécsben pedig oly kitüntetésben s tiszteletben részesül, hogy itteni állásánál kellemesebbet nem is kívánhatna. A „Débats“ legújabb czikke , melyet a mai lapok érintenek, nagy feszültségben tartja a közfigyelmet annál inkább, mivel a „Constitutionnel“ múltkori levelemben említett czikkének egyenesen ellenmond. A „Débats“ czikke a piemonti ügy állását igen ko­molynak tartja, minthogy a nehézségek még folyvást növekedő félben vannak; e czikk szerint épen a szar­­diniai kormány emlékirata s annak közrebocsáttatása ez ügyet valóban bonyolódottá tette. Közli továbbá (a Constitutionnel épen az ellenkezőt hirdette), miszerint Franczia-és Angolország Bécsben székelő követjei mindent tettek e viszály kiegyenlítésére ; először az angol követ szólt Bud­ gróffal, de ettől rövid szóval visszautasittatott; utána jött a franczia követ, ki szo­rosan a tárgy velejéhez tartván magát, kedvezőbb választ remélt. Mind a két követ Revei grófnak azt tanácsolta, hogy elutazását halassza el még néhány napig. Revei gróf azonban e tanácsot nem követte, mivel Ausztria egy második jegyzékben szorosan az elsőben kimondottak mellett megmaradt; megjegy­zendő , miszerint Ausztria ezen második jegyzékben Piemontnak szemére veti, hogy saját országában az összeesküvéseket elnyomni vagy gátolni nem is k­é­­p­e­s, minthogy ezt eddigi politikai intézményei le­­hetlenné teszik. Ez utóbbi szemrehányás ellen a franczia lap óvást teszen, minthogy a szárdiniai kor­mány mart.” 20-kan kelt jegyzékében épen az ellen­kezőt bizonyította. Egyébiránt a Débats szerint Ausz­tria és Szárdinia közt a diplomatiai közlekedés még nincsen félbeszakasztva s igy minden még jóra for­dulhat , ha csak a kamra ezen viszályt orvoshatlan­­ná nem teszi. — Emlékezni fognak e lapok olvasói, hogy mind ama reményt, mind imez aggodalmat mi is már régebben nyilvánítottuk. — Rechberg gróf ez ügyben tán nem­ fog annyit tehetni, mint a mennyit tőle várnak , minthogy utasításai e tekintetben igen korlátoltak s a császári kabinet ezen ügyet egyenes közlekedés utján ki akarja egyenliteni. Annál tágasabb hatásköre leszen a grófnak az olaszhoni tartományok b­e­lviszonyaira nézve s Ő Fel­sége az utolsó audientián, melyben Rechberg gróf el­utazása előtt részesült, meleg szavakkal ajánlotta ez ügyet az uj küldöttnek teljes figyelmébe s buzgal­mába.­­ Kevéssé valószínű azonban ama hir, mi­szerint Schwarzenberg herczeg erdélyi kormányzó a végre hivatott ide , hogy a visszavonulni kívánó Radetzky tábornagy helyébe lépjen. Jobban értesült források szerint a herczeg idejöttének czélja az, hogy Erdély anyagi állapot­ára nézve szóbeli felvilágosí­tásokat adjon, minthogy az országból mindig sűrűb­ben érkeznek a panaszok, mik szerint az ínség ott már rettentő fokra hágott. Adja az ég, hogy a her­czeg közbenjárása által ezen oly sokszor sújtott or­szágnak állapotja legalább némi enyhülésnek indul­na. Ha Radetzky tanagy csakugyan visszavonulna azon térről, melyen annyi babért szedett, utódja minden esetre egyik főherczeg leend, s a közvélemény e tekintetben majd Vilmos majd Albrecht főhercze­­get jelöli ki az ősz tábornagy követőjének. Ez idő­pont azonban tán még nincs igen közel, mivel épen most halljuk, hogy Radetzky tanagy főhadiszállását e nyáron Veronából a Monza melletti császári villá­ba teendi át. A bankgyűlésre vonatkozó minapi közleményem­hez pótlólag meg kell említenem, miszerint a most kiadatandó 49000 tartalék részvény darabja, úgy mint a régiek, tulajdonképen 600 fton ki fog bocsáttatni, minthogy pedig a már meglevő tartaléktőke, mely már a 10 milliót is fölülhaladja, szinte számba ho­zandó , a részvény ára körülbelül 825 ft leend. Azon hír, miszerint Ausztria jövő ősszel, még pedig kül­földön, ezüst kölcsönt fölvenni szándékoznék, hite­les értesítések nyomán — merő koholmánynak nyil­vánítható. A SZERELEM GYERMEKEI. Bevezetés. (Folytatót. *) Ezen emlékre Delmare úr egész testében megresz­ketett , pillanatig elhallgatott, — utóbb folytatá : „Mind a ketten — az érdemes anya és az érdemes leány — mind a ketten vallottak, mindent kivallottak! — Most már, képzelheti ön, az ezredes lakását kell, megtudnom; s ekkor eszembe jut Bourgueil úrnak ma reggeli nyilatkozata, hogy ő ismeri az ezredest. Bourgueil úrhoz siettem. . . . Épen akkor vette ön­nek névtelen levelét. Mintha csak összebeszéltünk volna. Az azon ajánlatot terjeszté elém, kísérjem őt ide. Én természetesen elfogadtam az ajánlatot, ha­nem azon feltét alatt, hogy ő tanúm leend.“ „A késes párbajnál ?“ „Hát ön tudja ? — Ah, igaz, — hiszen magam mondtam volt önnek.“ „És különben is értesültem róla, mert ott, azon ajtó mögül meghallgattam urammali párbeszédét.— Most már tehát két eset lehetséges: vagy ön fogja őt megölni.“ „Vagy ő fog engem megölni.“ „Feltéve, ha mindketten nem lesznek súlyosan megsebesítve.“ „Ezen esetben később újra elkezdjük. Mert lássa, kedves barátom, én egészen el vagyok tökélve : a do­lognak csupán csak halál vethet véget, vagy az én halálom vagy az övé.“ „Azonnal sejtem, hogy ön lesz a nekem való em­*) Láad P. N. 942-dik s­ámát, Kér. — Tehát jól van, ha ön öli meg őt, akkor meg lesz ön boszulva, és én is. De, ha ő öli meg önt­?“ „Értem, értem. — Az ördögbe ! — A lehetőség megvan.“ „Nem szabad lenni semmi lehetőségnek.“ „Hogyhogy ?“ „Lássa, uram, az étvágy evés közben jó, — mint mondani szokták. Midőn most néhány percz előtt látom, hogy ön írni készül, így szóltam magamhoz: Ha Delmare úr megöletnék, akkor ő nem lesz meg­­boszulva, és én sem; nekem ugyan lesz még több nyilam is teszemben, de ő—“ „Igaza van, édes barátom. Ha egyszer halva leszek , akkor vége mindennek — boszomat elvesz­tettem.“ „Ellenkezőleg. Ha ön halva lesz , kell, hogy bo­­szúja önt túlélje.“ „Oh az remek volna ! — Ha nem ez lehetlen.“ „Sőt megfordítva, — lehetséges.“ „Mi módon?“ „Igen könnyen. — Azon gyermek .“ „Micsoda gyermek ?“ „Nejének gyermeke, — és az ezredesé —“ „Jól van, jól!“ vága közbe Delmare úr, újólag megreszketve. „Ön azt mondja , édes barátom, hogy hát azon gyermek segítségével —“ „Azon gyermek segítségével, ha ön megöletnék, eszközt nyerünk hoszúnkhoz.“ „Azon gyermek által?“ viszonta Delmare úr gon­dolkodásba merülten. „S mikép szolgálhatna ho­­szúnknak azon gyermek ? Megálljon csak, édes ba­rátom, megálljon csak, úgy rémlik előttem, mintha már sejtenék valamit belőle,­­ mintha látnám némi határozatlanságban. Először is, egész vagyonom tár­­czámban van. Minthogy nemmel nem­sokára egy kis mulató utat szándékoztam tenni, mindennemű érté­keimet és jogigényeimet egyik biztos barátomnál, rokonomnál, tettem le ; most ennek megírom , hogy azon esetre, ha megöletném, egész vagyonomat neki ajándékozom. Ez az asszony és gyermeke , mától hónapra csaknem ínségben és nyomorban lesznek.... Ez már valami, — nemde ?“ „Semmi sem lehet bátorabb.“ „Hát ezen asszonynak és gyermekének hagyjam vagyonomat ?“ „Akar-e ön, teljes és rettentő boszút?“ „Oh igen!“ „Jól van! Tehát írjon, én diktálok.“ „Végrendeletet?“ „Semmi sem kopottabb, mint végrendeletek.“ „De hát mit ?“ „Írjon csak. — Vagy nem bánom , — sőt így még jobb lesz. Azonnal felteszem az intézkedéseket, melyeket kívánságom szerint önnek maga után hagynia kell. Ha ezeket magáéivá akarja tenni, majd lemásolandja és aláirondja. Minthogy rám nézve igen fontos, hogy énhasználatomra is ma­radjon egy példányom, — tehát saját iratomat magamnak fogom eltenni, ha majd ön leírta.“ „Szinte bámulok, jó barátom, mennyi bizalmat és reményt gerjeszt ön bennem. Ha önnel nem találko­zom , csak egyetlen kilátásom lett volna magamat megboszulni, de így talán biztosítva lesz boszom.“ S ezzel tekintetét Pietrire veté, ki az asztal egyik végénél állva lehajlottan, jó darab ideig irt, s a tervet aztán Delmare úr kezébe szolgáltatta. Ez olvassa, összerázkódik, é s a megfontolás néhány percze múlva, miközben borzasztó elégü­­lettel nyugtató szemét Pietrin, így szól: „Valóban, ön a megtestesült ördög ?“ „Elfogadja ön gondolatomat ?“ „Elfogadom-e? Oh, hogyne! hogyne!“ S Delmare úr gyorsan másolni kezdé Pietri dol­gozatát. Ez utóbbi pedig más papirost von elő, hasonlag leírta, s aztán Delmare ur elé tette, mondván: „Hát erre nézve — mit gondol ön ?“ Delmare ur végig olvasó, mit Pietri neki odanyuj­­tott, s felkiálta: „Barátom, én nem tudok magamhoz jönni ámu­latomban. — Mindez borzasztó — borzasztó! . . . . Most legalább, akármi történik, boszom biztosítva lesz. — Ah, derék jó barátom, hízelgés nélkül mondhatom: ön a gonoszság szelleme!“ „Nagyon kegyes ön,“ felele Pietri, ördögi sze­rénységgel. „Most már üsse rá pecsétjét, s bizza meg Bourgueil urat, hogy szerencsétlenség esetében ez iratokat nejének kézbesítse. Hanem­“ tévé hozzá hallgatódzva, „úgy veszem észre, kocsi robog az udvarba, bizonyosan segédje jön.“ „Ah, a késeket hozza­ valahára!“ mondá Del­mare úr, kezeit dörzsölve. „Végre hát itt vannak késeim!“ „Az én uram,“ szóla Pietri, „már egy óra óta van Maurice őrnagygyal elzárkózva, ő tehát mit sem gya­níthat párbeszédünkről; mindamellett, nagyobb elő­vigyázat tekintetéből, eltávozom e folyosón.“ S ezzel a kamarájába vezető rejtekajtóra mutatott. Mielőtt azonban eltávoznék, ezen búcsúszavakat intéző Delmare úrhoz : „Most legalább nyugodtan fog ön meghalhatni.“ „S ha többé viszont nem láthatnám önt, kedves barátom,“ válaszola Delmare úr, „fogadja teljes szí­vemből hálás köszönetemet.“ „Nincs miért!“ viszonza a kort. S ezzel eltűnt.

Next