Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-03 / 944. szám

1853. negyedik évi folyam 944 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánkü­ldve Pesten házhozhordva : Félévre . 8 ,, — „ Évnegyedre 4 ,, — ,, „ Egy hónapra 1 f. 30 k p Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 ., — ,, „ A havi előfizetés , mint a szám­onkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza fe-dik szám. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, május 3-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A b­eiktatási s 10 p. krnyi külön bé­lyegdí előre le­fizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számitta­tik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2­0­40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál —• és Pesten e lapok kiadóhivata­lában uri utcza 8 sz. a. l-s.3 emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében uri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bér­­mentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. Utóhanig. A Duna mellől, aprít 30. B. Megenged a tisztelt szerkesztő úr, ha legyőz­­hetlen hajlamomat követve, becses lapja ha­sábjain jelenkezem. Mintha egy ős szellem szólamlott volna meg lapjában, midőn i. é. april 13-áról és 14-ről 927. és 928. számaiban az „Új nemzedék“ czímű nagy fontosságú és a leplezetlen valósá­got elénk tükröző vezérczikket olvasók. Az a priori vett nyomos argumentumokat oly szépen kimeríték a kérdéses czikkek, hogy csak esz­­metársítás útján lehet még valamicskével hoz­zájárulnunk. Újabb időkben alig létezik közlemény, mely korszerűbben és találóbb alakban jelent volna meg, mint a szóban forgó czikkek. Azon kegyeletteljes hang, melylyel derék őseinket emlegeti, és a kimélet, mely monda­tait a hozzá méltatlan pangásból és tétlenségből felvillanyozni kívánt ifjú sarjadék irányában át­lengi , a tárgy fontosságához mért, és oly any­­nyira nyugodt, hogy felőle elmondhatjuk , mi­ként biztos eredmény reményével szól. Miután az elmondott követelmények oly any­­nyira kiáltók, és nemzeti életünkbe vágók, hasz­nos róluk bárha ismétlőleg is szólaltunk, mert igaz marad, mit Tóth Lőrincz az „ősi­­ségről“ írt jeles ismertetésében és magyarázatá­ban mond: ,,A ki önművelés s lelkes munkás­ság helyett csak sopánkodik, csüggedten henyél, s az ősi vagyont esztelen pazarlás vagy rész gazdálkodás által elsikkasztja, az ne az ősiség eltörlőit, hanem önmagát s társait vádolja, ha fajának nemzetisége s hatalma megtörik.“ Már, ha a jelen nem a véletlennek tulajdo­nítható , hanem mint a történelem tanítja , a múltnak gyermeke; kérdem: lehet-e észszerűb­bet tennünk, mint a fiatal nemzedéket azon ha­zafial hivatására inteni, hogy felébredése s hasznos munkássága által fajunk jelenét, mint elháríthatatlan jövőnknek anyját és alap­ját fajunkra nézve minél termékenyebbé s ál­­dottabbá készíteni igyekezzék! Minden embernek ki van szabva hatásköre, némelyek közölünk csak legközelebbi környeze­tükre birnak befolyással ; másoknak megadta Isten, hogy egyetemileg fajukra, sőt az egész emberiségre hathassanak; megvan a fiatalságnak is a maga küzdtere, zárvák előtte a hazai mű­vészet , tudományosság, és ipar csarnokai, s az emberiség szentélyei­ mi végtelen és gyönyörű tér nyílik itt előtte, csak működjék férfias ki­tűzéssel, szóval, tettel, pártolással; tartsa nemes büszkeségnek, mint áldott emlékezetű őseink, hogy a hazai jóllét felvirágzásához , fajunk fen­­sőbbségének megőrzéséhez — mely feladatunk— ő is járulhat, kezet fogva gróf Teleki J­ó­­zseffel, aristokratiánk egyik legérdemesb tag­jával, ki ,,Hunyadiak kora Magyarországon“ czimű műve I. kötetének előszavában így szól: IVA szeretett haza dicsőségének, az annyi ré­szek közt is felledezni meg nem szűnő nemzeti­ségnek nagy épületéhez, csak egy követ vinni, csak egy kalán mészszel járulni, minden honfi­nak keblét emeli. — E részbeni felszólamlásunk, és jó szándékú figyelmeztetésünk azon oknál fogva oly sürgető, mivel szem előtt tartjuk Pla­ton ama mondatát: Az erény nem oktatás által közöltetik, nem természet adománya, hanem az ég ajándéka, azok számára, kik utána tö­rekszenek.“ Ideje, hogy fajunk , jelesen s kiválólag a tehetősb fiatal nemzedék is, melyben a promé­­theuszi szikra csak élesztésre vár, s a buzga­lom nem hiányzik , közremunkálva elősegítse a haza jobbjainak törekvését. Olvassák csak el ifjaink Kölcsey Ferencz hasonlíthatlan Paraneisisét,, melyet öcséhez Köl­csey Kálmánhoz irt, s szolgáljanak nekik buz­dító például azon fényes nevek, melyek emel­kedésnek indult nemzeti irodalmunk egén a leg­nagyobb magyar nemzetségeket örökiték. Zrínyi, Eszterházy, Széchenyi, Festetics, Cziráky, Andrásy, Dessewffy, Teleky, Zay, Majláth , Ürményi, Károlyi, és sok mások oly galériát alkotnak a tudományok csarnokában, melyre minden más nemzet is büszke lehetne. Vajha az „ifjú nemzedék“ híven nyomába lépve elődinek, a magyar nemzet szellemi éle­tében egy uj galériát alkotna, mely fajunk kor­szerű tovább fejlésének , fennmaradásának s ne­­mesedésének záloga legyen. Pest, ápril 30. o. A keleti ügyek folyamáról Konstantinápolyból érkező s egymástól eltérő tudósítások azon egy pont­ban megegyeznek , hogy a Porta és Menzikoff her­­czeg közötti alkudozások mély diplomatái titokba burkolvák. Mi e tárgyalásokból a közönségbe állítólag átszi­várog , nem egyéb gyanításoknál, s több vagy ke­vesebb valószínűséggel bíró következtetéseknél. E valószínűségek sorában első helyen említtetik az, hogy a sz.­pétervári kabinet Montenegro tökéletes függetlenségének kijelentését követeli. Több szláv­, vagy még őszintébben szólva, orosz hajlamú lap , e csekély s alig polgárisuló tartomány függetlenségéről mint okvetlen bekövetkezendő tény­ről szeret szólani; sőt volt oly lap is kezünkben, mely a montenegrói főnököt a királyi vérű uralkodó herczegeket megillető fenséges czimmel emlité. Mellőzve ez­úttal a vágy könnyenhivőségének ezen agyrémeit, okszerűbbnek hisszük ama körülménye­ket hozni emlékbe, melyek e követelés valószínűsé­gét emelik. Mindenek előtt, Omer pasa még folyvást Skutar­­­riban tartja főhadi­szállását, s nem­ csak hogy el nem bocsátá seregeit, sőt a legújabb tudósítás szerint ij 6000 emberrel lan szaporítva hadereje. Ez minden­esetre féltékenységre mutat a Porta részéről Monte­negro irányában, melynek közelében harczra készen kell állania azon új zavarok esetére, melyek, ha füg­getlensége követeltetni fogna, okvetlen bekövetkez­nének. (Az „Agr. Ztg“ azon állítását, miszerint Omer pasa kijelentette volna, hogy Montenegrót újólag megtámadandja azon okból, mert az Ausztria köz­benjárása által eszközlött fegyverszünetbe a bordák nem foglaltattak, képtelenségnek vagyunk kénytele­nek tekinteni.) Továbbá, Oroszország egy idő óta tanácscsal, tet­tel sokkal élénkebb részvétet fejtett ki Montenegro iránt, mint ezt a puszta egyházi pártfogótól kí­vánni lehetett. Avagy azon egy millió p. f., me­lyet a sz.­pétervári kabinet újabban Montenegro belügyei rendezésére ajándékozott, nem politikai érdekeltség tanúsága e ? — Menzikoff herczeg már Odessában időzött, midőn gróf Leinin­­gen Konstantinápolyban a czernagorai statusquo fen­­tartása végett feltételeit előterjeszté, s alig hogy a kívánt sikerrel elhagyá a török fővárost, érkezett oda a herczeg, s jöttének első nesze nem­ az volt-e, hogy a nemes gróf által méltányosan eszközlölt status quo-t keveseli? Azóta és azután orosz ügynökök, mint Bayer, Kowalewski, Berger stb. járták be e hegyeket. Szerbia érzékenyen jön fenyítve,hogy Mon­tenegróval nem fogott kezet, s az ügyet nem tette kö­zössé. Mindezen körülmények méltó aggodalmakat kelt­­hetnének bennünk az iránt, hogy e kis tartomány függetlenné kijelentése csakugyan követeltetni fog, ha másrészt nem nyugtatna meg annak tudata, hogy ez nem csupán az orosz rendkívüli követ és a Porta közötti egyezkedésnek, hanem a Konstantiná­polyban jelenleg képviselt összes hatalmasságok fi­gyelmének leend tárgya, mely figyelmet nem kerül­hette el az, hogy Montenegro függetlensége sem tény­leges okokból, minek például: történeti nagy múlt, polgár­sulás magas foka, súlyegyenzési szükség sat. nem igényelhető, sőt inkább a török birodalom épsé­gén ejtett halálos seb, s Ausztria­ és Közép-Európára nézve veszélyes rendszabály volna. Feleslegesnek tartjuk részletesen sorolni fel azt, hogy azon indokok közül , melyek az újabb időkben Görögország és Belgium önállóvá tételére szolgáltak, Montenegróra egyetlen egynek árnyéka sem alkal­mazható. A hátrányok ellenben , melyek ezen intézmény ál­tal, Oroszországot kivéve, minden más államra hárul­nának , nyilvánvalók. Az utóbbi évtizedek alatt folyvást gyöngített és csonkított Törökországnak, Montenegro elszakítása a vég­döfést adná meg. Jól tudja ezt a Porta, azért használja fel ellene vég­erejét. Mert hiszen itt nem­csak magáról a kis Czinagoráról van szó. Sikerül­jön csak Szerbiát (mint ez láthatólag terveztetik) akár a jelen herczeg akár a visszahozható Obreno­­vitsok alatt teljesen a szt. pétervári politika vak esz­közévé tenni, akkor a második lépés leend Szerbiát a független Montenegróval Novibazar, Ipek és Pu­shh­­tina hatalmas állomáspontok elfoglalása által egye­sítve,Boszniát és Herczegovinát a többi Törökország­tól elvágni, mi a bosnyák rájának alkalmat és vér­szemet adand a morlem nemesség kiirtására. A Porta ekkor alapjában omlott össze, s egy kardcsapásra nem lesz szükség.-----------Már­pedig,mint ma már tudjuk, Ausztria s a nyugati diplomatia a Porta ép­ségét fentartani kívánja. De feltéve, hogy e szerb-montenegrói egyesülés nem történnék is meg, e százezernyi, félvadságban élő népet, ha függetlenségét Pétervárnak köszönné, alig tekinthetnék egyébnek, mint a nyugati Török­országba ékelt, az ausztriai határszélekre nehezedő s az adriai tengerre néző orosz előőrsi csa­patnak, melyet a Néva melletti kabinet tűz­golyóként minden pillanatban Közép-Európa nyugalmába dob­hat. Mert azt, hogy a montenegritak kit értenek a „nás­­zar“ alatt, csak az erővel csalódni akarás ma­gyarázhatja Bécsre. Mit szólnának várjon Pétervárott, ha Angliának egy szép reggelen eszébe jutna a Kaukáz-vidéki cser­keszeket angol pártfogás alatt függetleníteni akarni ? holott a cserkesz függetlenség alig tenne a súly­­egyenben változást, míg a montenegrói azt felforga­tással fenyegetné. Szeretjük hinni, hogy az elmondottak csak gyönge színezete ama nézpontoknak, melyek a Konstantiná­polyban összegyűlt diplomatiát vezérlik akkor, midőn Montenegrónak az európai államcsaládba felvétele kerülhetne szóba. Az ifjú Danilo jelenleg Bécsben mulat. Igen helyeseljük ezen útjának indokát, ha az nem egyéb, mint háláját letenni Ő Felsége trónja zsámolyára, mert ez­úttal Ausztria, s nem Oroszország mentette meg a montenegróiakat a kiirtástól. De véleményünk szerint nagyon csalódnak azok , kik arra számolnak, hogy Ausztria Montenegro füg­getlenségét , s Danilót egyébnek ismerje el, mint a czernagorai népfaj főnökének , kit eléggé boldoggá tehet azon kitüntetés, hogy népét a Portánál mint törvényes főuránál főnökképen képviselheti. S ha el kell egykoron érkezni a török birodalom feloszlásának, az európai súlyegyen és civilisatió ak­kor sem engedhet más államalakulásokat, mint a­melyek tán foederativ alakban a Dunától Adriáig ki­terjedve , elég erősek semleges önállásra, a nyugati civilisatió átvételére, a világkereskedés, különösen a közép-európai szoros­ összeköttetés, s a dunai vo­nal fentartására, s Oroszország terjeszkedésének gátlására. S hogy Montenegro függetlenségének külön elis­merése most egészen más czélokat rejt magában, ki nem látja ? Lőcse , april 14. Kimondok februári levelünkben , a meg nem rom­lott szív és ész által, minél fölebb hivatkozni nem­ lehet, helyeslett ezen tételt ,,az érdemet elismerni s világ elé tárni, a bűnö­s ballépéseket sújtani s meg­­feddeni, dicső feladata minden kornak, minden egyén­nek“, s ennek nyomán haladva szólunk jelenleg felü­letesen városunk­, s a né­p életéről. Ki honunk kis és nagyszerű , mivelt és miveltségben elmaradt, csinos, ujszletü vagy dszerü városait beutazta, s igyekezett a nép életébe némileg behatni, annak szokása művelt­sége s foglalatosságait kifürkészni, ha hozzánk jő, itt némely tapasztalatinak, mit tán elvül atár kimon­dott volna, ellentétére talál. — Városunk kellemes, s halmokkal köritett egy része égbe magasuló erdei fényük zöld koszorújától fedve — fekvése megragadó s az el nem fogott keblű itt valóban — ha a reánk bús szemekkel tekintgető Kárpát bérczei felé egy két igénytelen pillantatot nem vetne is — télben a ter­mészet zord tekintetétől s nyárban annak tündéries pompájától meghatva, annyit lehetlen nem mondania: szép és regényes vidék s méltó a megtekintésre. — Óhajtandó , hogy városunk tisztviselői a néhány év előtt már elkezdett, de rég félbenmaradt csatornák készíttetését mielőbb létesítsék. Lámpáink is vannak illően rendezettek, de melyek csak a nappali uta­zókat hitetik el , hogy Lőcse jól rendezett város , mert éjjel, ha gyér holdvilág van, arra bizzák — a világítást. Az igaz, itt még nem tört ki senki nyaka — bár az után útfélen kiálló kövek, váro­sunkban­ szokásként az udvarok szüksége miatt ut­­czá­n álló szekerek e felől nem kereskedhetnek. Ugyan miért tett a város olyam­­i költséget, mi nélkülözhető, vagy tán sokak szerint fölösleges fényűzési czikk ? Még lényeges­ kérdésünk aztán az , miért fizet hát minden háztulajdonos bizonyos öszveget a kivilágítási czélra. —Tisztviselőink öszvege tán a hajdan híres római tisztviselők számát is túlhaladja, fizetésük pedig korunkat a hajdanihoz viszonyítva bizonyosan több. A díjjaztatással szerintünk a kötelesség hű tel­jesítésének arányba kell lennie. De nem esünk két­ségbe , hiszen az idő, az az isteni orvos oly gyógy­szert nyújt számunkra, mely mindent megorvosol. Nézzük, mint állunk szellemi miveltség tekin­tetében. — Hogy e feletti véleményünket botrány nélkül nyilváníthassuk, a népélet mozzanatit kell fölvennünk. E városban is , mint honunk majd minden kis és nagyszerű városaiban három kasz­­ta van , mi a társalgási élet szinterén leginkább jelentkezik. A főrendi osztály jelleme, mint ho­nunk minden részeiben, úgy itt is a keleties ké­nyelem , mivel oly nehéz felhagyni, s mit az idő jelszavának „Munkára“ daczára is levetkezni csak nehezen tud. A második osztályt minden tekintetben több szép jellemzi. Itt az ifjak a cselekvés, és foly­tonos munkásságnak , mint a jóllét előmozdítójának emberei haladnak a korral, tudják, ismerik honfiúi magas rendeltetéseket , minek megfelelni mindenki­nek szent és el nem mulasztható kötelessége. Az alsórendű néposztály mint mindenütt úgy itt is a mi­­veltségnek meglehetős alsó fokán áll. Egyetemesen felvéve azonban meg kell vallanunk, ha részrehajlók nem akarunk lenni, hogy a nép a miveltségben sok­kal előbbre áll, mint a honunk­­ok vidékén levő néposztály. Ifjaink 4—5 nyelvet beszélnek, mig honunk más részeiben alig értenek egyet kettőt. Nőink oly jártassággal birnak a reál tudományokban, milyet némely iskoláikat végzett ifjak közt is keresnünk kell. Midőn népünk szellemi életét futólagosan érint­jük, lehetlen mellőznünk egyet s lehetlen eszménk­nek önkénytelenül a szépirodalom színvonalára nem térni, hol első kérdésül tűzetik elénk: hogyan áll hát e m­­velt nép — a szépirodalom pártolása tekin­tetében ? Tisztelet becsület­e részben hasonlíthat­­lanul, mert magyar vagy német szép­irodalmi lapot, ha valaki Diogenesként fényes délben lámpással keresne is, nem találhatna. Ön legközelebbi lapjá­val a szépirodalmi lapokrai előfizetési felhívást is vettük , ennek szerkesztője Pákh Albert úr , ha jól értesültünk szepes ügyebek­, é­s midőn némelyek arra látszanak büszkék lenni, hogy Szepesnek sok jeles ifja van külföldön , s e hazában szét­szórva , mit kétségbe nem vonunk, fölléptünk kötelességünk érzetében számára előfizetéseket gyűjteni, de a siker semmi. Ó* * Nagy-Kőrös, ápril 26. E hó 9-én indított levelemet mind mostanig sem olvashatván a Pesti Napló hasábjain , azt kell hin­nem , hogy iratom eltévedt; ismétlem hát az ott ír­takat , és kezdem tudósításomat most is azon legne­vezetesebbel , miszerint e hó 6-án való azon nagy szerencséje városunknak, hogy Magyarország katonai és polgári Főkormányzója Albert Főherczeg Ő Fenségét, bár ha csak pár óráig is, falai között tisz­telhesse. Ő császári Fensége az itt szállásoló huszár tartalék-századon tartott szemle után, méltóztatott az itteni katonai laktanyát is harsogó éljenzések között megtekinteni, s ott az ő és Fensége tisztele­tére öszvegyülekezett katonai tisztikart, és főnökünk ő nagysága által bemutatott polgári tisztviselőket s főgym­nasiumunk tanárait kegyesen leereszkedőleg elfogadni. Ezután következett az ebéd , melyre több kitűnő rangú egyének valának szerencsések meg­­hivatva lenni. Ebéd után méltóztatott ő császári Fen­sége Czegléd felé venni magas útját. Visszapillantva a múlt hóra,megemlítendőnek vélem, miszerint mártius 4-én három gyuladás volt váro­sunkban. Az első délután volt, de azt oly gyorsan

Next