Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-03 / 944. szám
1853. negyedik évi folyam 944 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve Pesten házhozhordva : Félévre . 8 ,, — „ Évnegyedre 4 ,, — ,, „ Egy hónapra 1 f. 30 k p Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 ., — ,, „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza fe-dik szám. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, május 3-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdí előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadóhivatalába. Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2040 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál —• és Pesten e lapok kiadóhivatalában uri utcza 8 sz. a. l-s.3 emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében uri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. Utóhanig. A Duna mellől, aprít 30. B. Megenged a tisztelt szerkesztő úr, ha legyőzhetlen hajlamomat követve, becses lapja hasábjain jelenkezem. Mintha egy ős szellem szólamlott volna meg lapjában, midőn i. é. april 13-áról és 14-ről 927. és 928. számaiban az „Új nemzedék“ czímű nagy fontosságú és a leplezetlen valóságot elénk tükröző vezérczikket olvasók. Az a priori vett nyomos argumentumokat oly szépen kimeríték a kérdéses czikkek, hogy csak eszmetársítás útján lehet még valamicskével hozzájárulnunk. Újabb időkben alig létezik közlemény, mely korszerűbben és találóbb alakban jelent volna meg, mint a szóban forgó czikkek. Azon kegyeletteljes hang, melylyel derék őseinket emlegeti, és a kimélet, mely mondatait a hozzá méltatlan pangásból és tétlenségből felvillanyozni kívánt ifjú sarjadék irányában átlengi , a tárgy fontosságához mért, és oly anynyira nyugodt, hogy felőle elmondhatjuk , miként biztos eredmény reményével szól. Miután az elmondott követelmények oly anynyira kiáltók, és nemzeti életünkbe vágók, hasznos róluk bárha ismétlőleg is szólaltunk, mert igaz marad, mit Tóth Lőrincz az „ősiségről“ írt jeles ismertetésében és magyarázatában mond: ,,A ki önművelés s lelkes munkásság helyett csak sopánkodik, csüggedten henyél, s az ősi vagyont esztelen pazarlás vagy rész gazdálkodás által elsikkasztja, az ne az ősiség eltörlőit, hanem önmagát s társait vádolja, ha fajának nemzetisége s hatalma megtörik.“ Már, ha a jelen nem a véletlennek tulajdonítható , hanem mint a történelem tanítja , a múltnak gyermeke; kérdem: lehet-e észszerűbbet tennünk, mint a fiatal nemzedéket azon hazafial hivatására inteni, hogy felébredése s hasznos munkássága által fajunk jelenét, mint elháríthatatlan jövőnknek anyját és alapját fajunkra nézve minél termékenyebbé s áldottabbá készíteni igyekezzék! Minden embernek ki van szabva hatásköre, némelyek közölünk csak legközelebbi környezetükre birnak befolyással ; másoknak megadta Isten, hogy egyetemileg fajukra, sőt az egész emberiségre hathassanak; megvan a fiatalságnak is a maga küzdtere, zárvák előtte a hazai művészet , tudományosság, és ipar csarnokai, s az emberiség szentélyei mi végtelen és gyönyörű tér nyílik itt előtte, csak működjék férfias kitűzéssel, szóval, tettel, pártolással; tartsa nemes büszkeségnek, mint áldott emlékezetű őseink, hogy a hazai jóllét felvirágzásához , fajunk fensőbbségének megőrzéséhez — mely feladatunk— ő is járulhat, kezet fogva gróf Teleki Józseffel, aristokratiánk egyik legérdemesb tagjával, ki ,,Hunyadiak kora Magyarországon“ czimű műve I. kötetének előszavában így szól: IVA szeretett haza dicsőségének, az annyi részek közt is felledezni meg nem szűnő nemzetiségnek nagy épületéhez, csak egy követ vinni, csak egy kalán mészszel járulni, minden honfinak keblét emeli. — E részbeni felszólamlásunk, és jó szándékú figyelmeztetésünk azon oknál fogva oly sürgető, mivel szem előtt tartjuk Platon ama mondatát: Az erény nem oktatás által közöltetik, nem természet adománya, hanem az ég ajándéka, azok számára, kik utána törekszenek.“ Ideje, hogy fajunk , jelesen s kiválólag a tehetősb fiatal nemzedék is, melyben a prométheuszi szikra csak élesztésre vár, s a buzgalom nem hiányzik , közremunkálva elősegítse a haza jobbjainak törekvését. Olvassák csak el ifjaink Kölcsey Ferencz hasonlíthatlan Paraneisisét,, melyet öcséhez Kölcsey Kálmánhoz irt, s szolgáljanak nekik buzdító például azon fényes nevek, melyek emelkedésnek indult nemzeti irodalmunk egén a legnagyobb magyar nemzetségeket örökiték. Zrínyi, Eszterházy, Széchenyi, Festetics, Cziráky, Andrásy, Dessewffy, Teleky, Zay, Majláth , Ürményi, Károlyi, és sok mások oly galériát alkotnak a tudományok csarnokában, melyre minden más nemzet is büszke lehetne. Vajha az „ifjú nemzedék“ híven nyomába lépve elődinek, a magyar nemzet szellemi életében egy uj galériát alkotna, mely fajunk korszerű tovább fejlésének , fennmaradásának s nemesedésének záloga legyen. Pest, ápril 30. o. A keleti ügyek folyamáról Konstantinápolyból érkező s egymástól eltérő tudósítások azon egy pontban megegyeznek , hogy a Porta és Menzikoff herczeg közötti alkudozások mély diplomatái titokba burkolvák. Mi e tárgyalásokból a közönségbe állítólag átszivárog , nem egyéb gyanításoknál, s több vagy kevesebb valószínűséggel bíró következtetéseknél. E valószínűségek sorában első helyen említtetik az, hogy a sz.pétervári kabinet Montenegro tökéletes függetlenségének kijelentését követeli. Több szláv, vagy még őszintébben szólva, orosz hajlamú lap , e csekély s alig polgárisuló tartomány függetlenségéről mint okvetlen bekövetkezendő tényről szeret szólani; sőt volt oly lap is kezünkben, mely a montenegrói főnököt a királyi vérű uralkodó herczegeket megillető fenséges czimmel emlité. Mellőzve ezúttal a vágy könnyenhivőségének ezen agyrémeit, okszerűbbnek hisszük ama körülményeket hozni emlékbe, melyek e követelés valószínűségét emelik. Mindenek előtt, Omer pasa még folyvást Skutarriban tartja főhadiszállását, s nem csak hogy el nem bocsátá seregeit, sőt a legújabb tudósítás szerint ij 6000 emberrel lan szaporítva hadereje. Ez mindenesetre féltékenységre mutat a Porta részéről Montenegro irányában, melynek közelében harczra készen kell állania azon új zavarok esetére, melyek, ha függetlensége követeltetni fogna, okvetlen bekövetkeznének. (Az „Agr. Ztg“ azon állítását, miszerint Omer pasa kijelentette volna, hogy Montenegrót újólag megtámadandja azon okból, mert az Ausztria közbenjárása által eszközlött fegyverszünetbe a bordák nem foglaltattak, képtelenségnek vagyunk kénytelenek tekinteni.) Továbbá, Oroszország egy idő óta tanácscsal, tettel sokkal élénkebb részvétet fejtett ki Montenegro iránt, mint ezt a puszta egyházi pártfogótól kívánni lehetett. Avagy azon egy millió p. f., melyet a sz.pétervári kabinet újabban Montenegro belügyei rendezésére ajándékozott, nem politikai érdekeltség tanúsága e ? — Menzikoff herczeg már Odessában időzött, midőn gróf Leiningen Konstantinápolyban a czernagorai statusquo fentartása végett feltételeit előterjeszté, s alig hogy a kívánt sikerrel elhagyá a török fővárost, érkezett oda a herczeg, s jöttének első nesze nem az volt-e, hogy a nemes gróf által méltányosan eszközlölt status quo-t keveseli? Azóta és azután orosz ügynökök, mint Bayer, Kowalewski, Berger stb. járták be e hegyeket. Szerbia érzékenyen jön fenyítve,hogy Montenegróval nem fogott kezet, s az ügyet nem tette közössé. Mindezen körülmények méltó aggodalmakat kelthetnének bennünk az iránt, hogy e kis tartomány függetlenné kijelentése csakugyan követeltetni fog, ha másrészt nem nyugtatna meg annak tudata, hogy ez nem csupán az orosz rendkívüli követ és a Porta közötti egyezkedésnek, hanem a Konstantinápolyban jelenleg képviselt összes hatalmasságok figyelmének leend tárgya, mely figyelmet nem kerülhette el az, hogy Montenegro függetlensége sem tényleges okokból, minek például: történeti nagy múlt, polgársulás magas foka, súlyegyenzési szükség sat. nem igényelhető, sőt inkább a török birodalom épségén ejtett halálos seb, s Ausztria és Közép-Európára nézve veszélyes rendszabály volna. Feleslegesnek tartjuk részletesen sorolni fel azt, hogy azon indokok közül , melyek az újabb időkben Görögország és Belgium önállóvá tételére szolgáltak, Montenegróra egyetlen egynek árnyéka sem alkalmazható. A hátrányok ellenben , melyek ezen intézmény által, Oroszországot kivéve, minden más államra hárulnának , nyilvánvalók. Az utóbbi évtizedek alatt folyvást gyöngített és csonkított Törökországnak, Montenegro elszakítása a végdöfést adná meg. Jól tudja ezt a Porta, azért használja fel ellene végerejét. Mert hiszen itt nemcsak magáról a kis Czinagoráról van szó. Sikerüljön csak Szerbiát (mint ez láthatólag terveztetik) akár a jelen herczeg akár a visszahozható Obrenovitsok alatt teljesen a szt. pétervári politika vak eszközévé tenni, akkor a második lépés leend Szerbiát a független Montenegróval Novibazar, Ipek és Pushhtina hatalmas állomáspontok elfoglalása által egyesítve,Boszniát és Herczegovinát a többi Törökországtól elvágni, mi a bosnyák rájának alkalmat és vérszemet adand a morlem nemesség kiirtására. A Porta ekkor alapjában omlott össze, s egy kardcsapásra nem lesz szükség.-----------Márpedig,mint ma már tudjuk, Ausztria s a nyugati diplomatia a Porta épségét fentartani kívánja. De feltéve, hogy e szerb-montenegrói egyesülés nem történnék is meg, e százezernyi, félvadságban élő népet, ha függetlenségét Pétervárnak köszönné, alig tekinthetnék egyébnek, mint a nyugati Törökországba ékelt, az ausztriai határszélekre nehezedő s az adriai tengerre néző orosz előőrsi csapatnak, melyet a Néva melletti kabinet tűzgolyóként minden pillanatban Közép-Európa nyugalmába dobhat. Mert azt, hogy a montenegritak kit értenek a „nászar“ alatt, csak az erővel csalódni akarás magyarázhatja Bécsre. Mit szólnának várjon Pétervárott, ha Angliának egy szép reggelen eszébe jutna a Kaukáz-vidéki cserkeszeket angol pártfogás alatt függetleníteni akarni ? holott a cserkesz függetlenség alig tenne a súlyegyenben változást, míg a montenegrói azt felforgatással fenyegetné. Szeretjük hinni, hogy az elmondottak csak gyönge színezete ama nézpontoknak, melyek a Konstantinápolyban összegyűlt diplomatiát vezérlik akkor, midőn Montenegrónak az európai államcsaládba felvétele kerülhetne szóba. Az ifjú Danilo jelenleg Bécsben mulat. Igen helyeseljük ezen útjának indokát, ha az nem egyéb, mint háláját letenni Ő Felsége trónja zsámolyára, mert ezúttal Ausztria, s nem Oroszország mentette meg a montenegróiakat a kiirtástól. De véleményünk szerint nagyon csalódnak azok , kik arra számolnak, hogy Ausztria Montenegro függetlenségét , s Danilót egyébnek ismerje el, mint a czernagorai népfaj főnökének , kit eléggé boldoggá tehet azon kitüntetés, hogy népét a Portánál mint törvényes főuránál főnökképen képviselheti. S ha el kell egykoron érkezni a török birodalom feloszlásának, az európai súlyegyen és civilisatió akkor sem engedhet más államalakulásokat, mint amelyek tán foederativ alakban a Dunától Adriáig kiterjedve , elég erősek semleges önállásra, a nyugati civilisatió átvételére, a világkereskedés, különösen a közép-európai szoros összeköttetés, s a dunai vonal fentartására, s Oroszország terjeszkedésének gátlására. S hogy Montenegro függetlenségének külön elismerése most egészen más czélokat rejt magában, ki nem látja ? Lőcse , april 14. Kimondok februári levelünkben , a meg nem romlott szív és ész által, minél fölebb hivatkozni nem lehet, helyeslett ezen tételt ,,az érdemet elismerni s világ elé tárni, a bűnös ballépéseket sújtani s megfeddeni, dicső feladata minden kornak, minden egyénnek“, s ennek nyomán haladva szólunk jelenleg felületesen városunk, s a nép életéről. Ki honunk kis és nagyszerű , mivelt és miveltségben elmaradt, csinos, ujszletü vagy dszerü városait beutazta, s igyekezett a nép életébe némileg behatni, annak szokása műveltsége s foglalatosságait kifürkészni, ha hozzánk jő, itt némely tapasztalatinak, mit tán elvül atár kimondott volna, ellentétére talál. — Városunk kellemes, s halmokkal köritett egy része égbe magasuló erdei fényük zöld koszorújától fedve — fekvése megragadó s az el nem fogott keblű itt valóban — ha a reánk bús szemekkel tekintgető Kárpát bérczei felé egy két igénytelen pillantatot nem vetne is — télben a természet zord tekintetétől s nyárban annak tündéries pompájától meghatva, annyit lehetlen nem mondania: szép és regényes vidék s méltó a megtekintésre. — Óhajtandó , hogy városunk tisztviselői a néhány év előtt már elkezdett, de rég félbenmaradt csatornák készíttetését mielőbb létesítsék. Lámpáink is vannak illően rendezettek, de melyek csak a nappali utazókat hitetik el , hogy Lőcse jól rendezett város , mert éjjel, ha gyér holdvilág van, arra bizzák — a világítást. Az igaz, itt még nem tört ki senki nyaka — bár az után útfélen kiálló kövek, városunkban szokásként az udvarok szüksége miatt utczán álló szekerek e felől nem kereskedhetnek. Ugyan miért tett a város olyami költséget, mi nélkülözhető, vagy tán sokak szerint fölösleges fényűzési czikk ? Még lényeges kérdésünk aztán az , miért fizet hát minden háztulajdonos bizonyos öszveget a kivilágítási czélra. —Tisztviselőink öszvege tán a hajdan híres római tisztviselők számát is túlhaladja, fizetésük pedig korunkat a hajdanihoz viszonyítva bizonyosan több. A díjjaztatással szerintünk a kötelesség hű teljesítésének arányba kell lennie. De nem esünk kétségbe , hiszen az idő, az az isteni orvos oly gyógyszert nyújt számunkra, mely mindent megorvosol. Nézzük, mint állunk szellemi miveltség tekintetében. — Hogy e feletti véleményünket botrány nélkül nyilváníthassuk, a népélet mozzanatit kell fölvennünk. E városban is , mint honunk majd minden kis és nagyszerű városaiban három kaszta van , mi a társalgási élet szinterén leginkább jelentkezik. A főrendi osztály jelleme, mint honunk minden részeiben, úgy itt is a keleties kényelem , mivel oly nehéz felhagyni, s mit az idő jelszavának „Munkára“ daczára is levetkezni csak nehezen tud. A második osztályt minden tekintetben több szép jellemzi. Itt az ifjak a cselekvés, és folytonos munkásságnak , mint a jóllét előmozdítójának emberei haladnak a korral, tudják, ismerik honfiúi magas rendeltetéseket , minek megfelelni mindenkinek szent és el nem mulasztható kötelessége. Az alsórendű néposztály mint mindenütt úgy itt is a miveltségnek meglehetős alsó fokán áll. Egyetemesen felvéve azonban meg kell vallanunk, ha részrehajlók nem akarunk lenni, hogy a nép a miveltségben sokkal előbbre áll, mint a honunkok vidékén levő néposztály. Ifjaink 4—5 nyelvet beszélnek, mig honunk más részeiben alig értenek egyet kettőt. Nőink oly jártassággal birnak a reál tudományokban, milyet némely iskoláikat végzett ifjak közt is keresnünk kell. Midőn népünk szellemi életét futólagosan érintjük, lehetlen mellőznünk egyet s lehetlen eszménknek önkénytelenül a szépirodalom színvonalára nem térni, hol első kérdésül tűzetik elénk: hogyan áll hát e mvelt nép — a szépirodalom pártolása tekintetében ? Tisztelet becsülete részben hasonlíthatlanul, mert magyar vagy német szépirodalmi lapot, ha valaki Diogenesként fényes délben lámpással keresne is, nem találhatna. Ön legközelebbi lapjával a szépirodalmi lapokrai előfizetési felhívást is vettük , ennek szerkesztője Pákh Albert úr , ha jól értesültünk szepes ügyebek, és midőn némelyek arra látszanak büszkék lenni, hogy Szepesnek sok jeles ifja van külföldön , s e hazában szétszórva , mit kétségbe nem vonunk, fölléptünk kötelességünk érzetében számára előfizetéseket gyűjteni, de a siker semmi. Ó* * Nagy-Kőrös, ápril 26. E hó 9-én indított levelemet mind mostanig sem olvashatván a Pesti Napló hasábjain , azt kell hinnem , hogy iratom eltévedt; ismétlem hát az ott írtakat , és kezdem tudósításomat most is azon legnevezetesebbel , miszerint e hó 6-án való azon nagy szerencséje városunknak, hogy Magyarország katonai és polgári Főkormányzója Albert Főherczeg Ő Fenségét, bár ha csak pár óráig is, falai között tisztelhesse. Ő császári Fensége az itt szállásoló huszár tartalék-századon tartott szemle után, méltóztatott az itteni katonai laktanyát is harsogó éljenzések között megtekinteni, s ott az ő és Fensége tiszteletére öszvegyülekezett katonai tisztikart, és főnökünk ő nagysága által bemutatott polgári tisztviselőket s főgymnasiumunk tanárait kegyesen leereszkedőleg elfogadni. Ezután következett az ebéd , melyre több kitűnő rangú egyének valának szerencsések meghivatva lenni. Ebéd után méltóztatott ő császári Fensége Czegléd felé venni magas útját. Visszapillantva a múlt hóra,megemlítendőnek vélem, miszerint mártius 4-én három gyuladás volt városunkban. Az első délután volt, de azt oly gyorsan