Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-05 / 946. szám

1853. negyedik évi folyam. 046 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10'1 »i 11 A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — Évnegyedre 4 „ — n­ — 11 »· 11 1» *1 Egy hónapra 1 f. 30 k* p A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Ori­ntcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Ori­ntcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, május 5-én. felÍRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegei; előre le­fizetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ kiadó­ hivatalába. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen évnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2 „ 40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivata­lában úri utcza 8 sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bér­­mentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. rajonczrendszer. Budapest, május 4. II. Első közleményünkben kimondottuk, hogy államgazdasági tekintetben elsőséget adunk azon fegyverszolgálati rendszernek, mely rövidsége miatt, mint a porosz, minden fér­fira nézve az államban kényszeríthetővé teszi a katonai szolgálatot, a­nélkül, hogy ezáltal az ifjú bármely életpályára alkalmatlanná tétetnék. De elismertük azt is, hogy katonai szem­pontból a hosszabb capitulatio kiképezettebb hadsereget nevel, egyszersmind azonban a kö­telezettek irányában ez esetben a felmentésnek esetei és szükségei is számosabbak. Sőt azt is kijelentők, hogy nem tartjuk igaz­ságtalannak , ha vagy természetes pályaság, vagy egyéb alapos okok miatt a vagyonos ifjú magát a katonai teher alól megváltja; ha­bár nemzeti erkölcs tekintetében fájlal­juk is, hacsak egyetlen magyar ifjú ta­lálkozik , ki a s­o­r­s által szolgálatra szólítva, e fajunkhoz illő lovagi életpályától még pénz­zel is menekülni törekszik. Szerintünk dicsőbb pálya nin­csen, mint a hősi, s Fejedelmét s hazáját védve győzni vagy halni a csatapiaczon! S ha mégis akár nevezetes érdek, akár gyar­lóság kivételeket s helyettesítéseket tesz szükségesekké, azt óhajtanék, miszerint n­e akarjon a szegény versenyezni a gazdaggal. Mert bizonyosan állíthatjuk, hogy a biroda­lom egy részében sem történik annyi helyette­sítés, mint a magyarság testvérhazájában, a Lajtától a vörös toronyig. S ez csak onnét van, mert a szegény a gazdaggal versenyez. A kormány a jogok egyenlőségét nem akar­ván megsérteni, nem kérdez meg senkit sem, első vagy utolsó pénze-e amaz 500 frt, melyet a fegyverkerülő, váltság­díj fejében letesz. Más részről a gazdagnak többnyire módja van oly polgári viszonyba helyheztetni gyermekeit, hogy azok a katonáskodást törvényes uton ki­kerülhetik. S így történik, hogy legnagyobb része azok­nak, kik magukat megváltják, a szegé­nyebb sorsú földmívesek és iparosok gyer­mekei. Gyakran egész faluk adósságokba verik ma­gukat korhely fiaikért; a felmentettek nagyobb része szabadulásával tönkre teszi családját; és sok oktalan anya majomszeretetével egy fiának minden gyermekei jövőjét feláldozza. Sok fiú, besoroztatván magát, képzettséggel, tapasztalással , rendhez és tisztasághoz szokott munkás lélekkel térvén vissza nyolcz esztendő után, biztos jövőjét lelhetné jó karban maradt szülői házánál. — De oktalanságból megváltat­ván magát, tönkre tett szülőivel együtt nyo­morog , testvéreit kifosztja, s tudatlan munká­jával családja korábbi sorsát helyrehozni többé nem képes. Ismerni kell egy néhány köblös falusi gazda­ságnak , vagy egy provinciális mesterembernek helyzetét, hogy méltányolni lehessen, mily csa­pás mindkettőre nézve ötszáz pengő forintnak kiadása, é­s mily nagy veszteség államgazda­sági tekintetben, kis háztartásból ötszáz pengő forintnyi tőkét kivenni. Magyar és Erdélyországban az egyetemes váltságdíj minden sorshúzásnál oda vetve tán hatszázezer pengő forintot nem múl fölül. Ez még négy öt­ezernyi □ mérföldre nem valami borzasztó somma; de ha tekintetbe vesz­­szük, hogy e pénznek nagyobb része a szegé­nyebb sorsú földmivelő s iparos osztálytól kerül ki, s hogy általa évenkint a legbiztosabb s leg­több támogatást igénylő ága a közgazdászainak több százezer forintnyi tőkétől fosztatik meg; s hogy végre a helyettesítés korlátlansága miatt évről évre nagyobb számú család tönkre megy, úgy hisszük, hogy e kérdésnek megragadásával az ausztriai államférfiaknak méltó themát nyúj­tunk tekintetbe­vételül. Saját szerény nézetünket e pont körül leg­­közelebb tartozó nyiltsággal el fogjuk mondani. Aleppo, april 1. Legközelebbi tudósításomban *) tett ígéretemnél fogva megismertetem önöket közelebbről Fatallah jellemével s életmódjával, mi önöknek az itteni tár­sadalmi viszonyokról világosb fogalmat adand. Egykor Fatallah egy itteni kereskedőt vezetett egy, rablásairól elhíresült s félelmetessé vált törzsön keresztül Diarbekirbe. Miután Fatallah által a törzs­nek bemutattatott, teljes biztonsággal térhetett visz­­sza egyedül is , mert a baksits (ajándék) mind oda­­mind visszamenőben már ki volt szabva. F. később követé őt, s visszatértében egy anesit talált sátora *) Lásd Pesti Napló 935. sz.­­ előtt, egy rész nargilahból pipázva, mire azonnal rá ismert, hogy az említett kereskedőé volt. Mint valamely ragadozó állat martalékára, úgy rohant F. a szegény ördögre, ezt a főnök sátra elibe vonszol­ván , iszonyú nagy lárma­­s czivakodással megtérí­tést , kárpótlást, büntetést, s mit tudom , még mi egyebet kívánt. Hasztalan volt minden mentegetőd­­zés, a sok Wallah- és Allah - Dömit - esküvések, hogy a kereskedő a nargiláht — pipát — maga dob­ta el. A pipa állapota már maga is elég bizonyságul szolgálhatott a mondottak igazolására, de Fatallah­­nak az fúrta agyát, hogy Aleppóban megmutathas­sa , mily biztos, elővigyázatos s hatalmas vezető le­gyen ő, s szilárdul a mellett maradt, hogy a nargi­­lah legalább is ellopathatott, s ez esetben valószínűleg még más tárgyak is idegeníttettek el, és ezért egy embert s három tevét kellett vele küldeni. Azon esetre, ha a kereskedőtől valami ellopatott, a három tevével kárpótolandja magát, ha pedig sem­mije sem hiányzanék, a tevéket az ember visszaveze­­tendi. S a­mint F. kívánta, úgy történt. A kereske­dő a nargilált valósággal elvetette, s nem is hiány­zott semmije , de ezen esemény oly nagy lármát csi­nált , s F. hitelét annyira megszilárdítá, hogy min­denki csak őt kívánta vezetőül. De magát jó vezetőnek bizonyítni be, ez nem elég; azt is be kell mutatni, hogy az utazók , más veze­tőkkel , különösen azokkal, kik csekélyebb díjért szolgálnak, nem járnak oly szerencsésen. Erre nem­sokára alkalom is mutatkozott, s meglátandjuk, mi­ként tudta­k­ ez alkalmat is ügyesen fölhasználni. Egypár gazdag angol érkezett ide, s Ninive rom­jait akarák meglátogatni. Az angol consul Fataliaht ajánlá nekik, mint legbiztosabb vezetőt, ki azonnal elő is hivatott, hogy vele az utazók a feltételek fö­lött értekezhessenek. Az első beszélgetés alkalmával a díj fölött meg nem egyezhettek, de második nap az angolok a consul előtt kinyilatkoztaták, miszerint tudomásukra esett volna, hogy F. követelései igen túlcsigázottak ; hogy néhány juhkereskedő Mossulba induland juhokat vásárlandók; hogy ezen emberek, minden törzsekkel, melyekkel találkozhatnak, ba­rátságos lábon állanak, s nekik megígérték volna, miszerint sokkal csekélyebb díjért is elkísérendik Mossulba. A consul kétkedni látszott ezen vezetők biztonságán, mit az utazók azonban valószínűleg a consul F. iránti előszeretetének róttak föl, s az an­golok elhatározták a következő nap reggelén az em­lítettem juhkereskedőkkel útnak indulni. F.-ránézve ez közönyös volt. Ő úgy is semmi esetre sem indul­hatott volna el négy nappal hamarább, mert igen roszul érezte magát, hazament, párnákba s pokró­­czokba tekerte magát, s orvost hivatott. Egy órával később , estalkonyatkor , egy sérs­­lovászlegény­ erőteljes, s pusztai módon fölszerszámolt gyorsfutó lovat vezetett ki Aleppo kapuján. A másik kapun egy anesi lépdelt kifelé, kiben a zselebi (elegáns) I Fatallahra senki sem ismert volna. Egy félreeső he­lyen találkozott szolgájával, felugrott a nyeregbe, s tovairomlott. Vezetői egyedül a csillagok lehettek, mert itt nincasem bokor sem fa,mely után tájékozhatta volna magát, s a köves dombok oly hasonlók, mint egyik hab a másikhoz. Mégis a nélkül, hogy jobbra vagy balra eltért volna, még napfelkelte előtt egy anesi tanyához érkezett, mert ez volt saját képeni czélja lovaglásának. A törzsfőnök, kinek sátra előtt leszállott, még aludt, de rabszolgái ráismervén urok kardasára — barátjára — azonnal pipát töltöttek, s kávét készítettek számára. A kávétörés fölébreszté magát a főnököt , ki fölkelvén , maga is kijött, hogy láthassa, kicsoda ezen váratlan vendég. A törzsfőnök sátra rendszerint igen nagy, s függö­nyök által több teremre van osztva. A legelső osz­tályban van a szolgálati személyzet, a leghátulsó­­ban a három , a középben az elfogadási terem, mely­ben egy vesszőből font kerevet szolgál a vendégek il­lendő elfogadására. Ezen teremben értekezett Fatal­lah kardasával rövid ideig , mire a törzsfőnök tap­solással adván jelt, behivá rabszolgáit. A vett pa­rancs után egyik azonnal sietett főtt árpával, sajttal s török szilvával szolgálni reggelire, a többiek a táboron kószáltak keresztül-kasul, itt ott bedugák fejeiket a sátorba, s néhány szót kiáltottak be. Mi­dőn Fatallah a reggeli után gazdájával a sátor elé lépett, már akkor ez előtt száznál több lovas volt egybegyülve, kik közöl a legtöbben lándzsákkal, némelyek hosszú puskákkal valának felfegyverkezve. F. visszalovagolt azon után , melyen jött, az anesik pedig főnökükkel együtt más irányban indultak el. Estve a doctor ismét Fatallah ágya mellett ült , kit igen nagy forróságban talált , s hive­­sítő szereket rendelt neki; a két angol pedig ugyanazon szőnyegen vacsoráit, melyen Fatallah reggelizett, csakhogy kevesebb étvágygyal. A va­csora után majdnem egészen kivetkőztettek öltö­nyeikből , egy rész maschlával befedezvén, vezeték lóra tétettek, s ezen hozták őket, mintegy 4 óra járásnyira Aleppotól, s itt megmutaták nekik az irányt, melyben gyalog haladhatnak, ha éhség- és szomjúságtól nem akarnak elveszni. Megérkeztükkor a consul azonnal hivatá Fathallát, hogy előtte a dolgot elbeszélje s tanácsot kérjen tőle, mit kellene tenni. „Szeretném tudni — monda a consul — melyik törzs követte el a rablást, mivel tudtommal egyik sem tanyázik oly közel a város­hoz/­ „Ön tudja“ — volt a felelet „hogy ezen urak — F. mindig igy beszél: „Ces messieurs“, ha az anesiket említi — ezen évszakban tanyahelyeiket szokták változtatni, mit gyakran viz hiánya miatt kénytelenek tenni. Én részemről már oly rég nem voltam a pusztában, hogy most semmit sem tudok felőle, de semmi sem könnyebb, mint ezt megtudni.“ „S ha megtudandja, van-e némi reménysége, hogy ezen uraknak elrablóit vagyonaikat jó váltságpénz mellett visszaszerezheti ?“„Ha van-e reménysége­n?“ Nem hoztam-e vissza Elias gyöngyeit, D­a­­­u­t-től, a vad emirtől? S van-e oly törzs az Orosztes és Euphrat közt, mely tőlem valamit megtagadhatna. A mi pe­dig a gazdag váltságpénzt illeti — folytató tovább beszédét — én ezen uraktól 6000 piasztert (600 f.) kívántam azért, ha őket Mossulba kísérem. Tegnap­előtt egy párával sem vehettem el kevesebbet, ma pedig egy párával sem kérek többet, 6000 piaszterért 8 nap alatt előkerítem önök lovait, podgyászát, s összes vagyonukat, anélkül, hogy csak egy gomb­ is hiányzanék róluk , s önöket Mossulba viszem.“ „Mossulba ezer ördög sem visz engem,“ — felkiált az angolok egyike — de ha csak jegyzőkönyvemet, utinaplómat, egy öltönyt s annyi pénzt hoz vissza, hogy azzal Alexandriát elérhessem, a többit tartsa meg kend magának.“ Az egész dolog azzal végző­dött, hogy az angolok minden vagyonukat, bőrönd­jeiket, útitáskáikat ép állapotban, fölnyitatlanul kap­ták vissza, megfizették a 6000 piasztert, s nyakra­­főre siettek Alexandrettebe, hogy onnan Alexan­driába evezzenek. Hogy mit beszélt F. az anesi fő­nökkel, azt nem nehéz kitalálni. A rablás és sarczo­­lás a pusztában, s az ez elleni biztosítás szintoly üzlet, mint a többi. A fosztogatás jövedelmezőbb, de veszélyesb ; gyakran sok véres­ fejbe kerül, s A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) Első rész. XIII. Körülbelül huszonkét esztendő múlt el az előadott események óta. Kicsin, de ritka pompával bútorozott terembe ve­zetjük olvasónkat, hol egy legfölebb negyvenéves hölgy írással foglalkozik. A hölgy termete szikár, de mind a mellett csinos, h arcza csupa nemesség, kecs és nyájasság, jóllehet könnyed halvány színe gyenge egészségre mutat. Miután levelét megirá és lepecsétlé, a szóban levő hölgy csengetett. Komornok lépett be. A hölgy ekkép szóla hozzá: „Itthon van Pietri úr ?“ „Igenis, grófné; a felügyelő úr épen most érke­zett haza.“ *) Lásd P. N. 943-dik számát. „Kérje meg, szíveskedjék lejönni; beszélni aka­rok vele.“ A komornok eltávozott s nem sokára Pietri lépett a szobába. Haja, melyet hoszszan viselt, egészen ősz vala már s tiszteletes kifejezést kölcsönző ar­­czának. „Kedves Pietrim,“ szólott a grófné a legbarátsá­gosabb, legnyájasabb kifejezéssel, már ismét ennek szolgálatkészségéhez kell folyamodnom.“ „Mindig készen állok nagyságod parancsára.“ „Oh , azt jól tudom ,“ felele mosolylyal a hölgy. „Önnek megvan azon titokszerű­ sajátja, hogy kö­zöttem , a tábornok és leányom között egyaránt fel tudja osztani ragaszkodó szolgálatait; ez valódi cso­da , hanem oly régen megszoktatott bennünket a buz­galom és hűség csodáihoz, hogy már nem bámulok felette.“ „A grófné érdemeimen túl áraszt el dicséretével. Szabad-e tudnom, mit parancsol nagyságod ?“ „Arra kérném, menjen a Szent-Lázárba.“ „Szent-Lázárba !“ „Igenis, a szent-lázári börtönbe, hol a nők van­nak elzárva.“ „Ah, igen jól van, alkalmasint valami újabb jó­­léte nagyságodnak....“ „Jólét? Még ennél is jobb lehetne belőle, Pietri, mert a törvény kegyetlen szigorát lehetne jóvá ten­nem , ha sikerülne védenczem számára kegyelmet kieszközölnöm, ó, a legszerencsésebb véletlenség következtében , segítségemért folyamodott , valami névtelen tanács után, mely rám nézve igen hízelgő.“ „Az egész világ tudj­a, hogy a grófnénak, mint a női foglyok börtöneiben létesített munkák védasszo­nyának , hitele nagy és pártfogása majdnem min­denható.“ „Most legalább, e szegény fiatal nő ügyében, min­dent meg akarok tenni, mi csak hatalmamban áll. A mit elkövetett, kétségkívül büntetésre méltó. De utoljára, ő mégis ártatlan és tiszta volt, midőn el­­csábiták és gyalázatosan magára hagyák; a kétség­beeséstől csaknem őrjöngésbe ragadtatva, meg akarta ölni csábítóját, — szerencsére azonban csak súlyo­san megsebesítette. A bírákat megható ifjúsága, döb­bent feddhetlen magaviselete és bűnbánata, — s mindössze két évi fogságra ítélték.“ „Nekem úgy látszik, a csábító csak annyit kapott, a­mennyit érdemlett.“ „Ah, bizonyosan, ha tekintetbe veszszük a sze­gény, így odahagyott leánykának szégyenét és fáj­dalmát. Egyébiránt védenczem magaviselete, mióta a fegyházban vitték, oly példás , oly szende és hó­doló, hogy sorsa mindenkit nagy mértékben érdekel.“ „És igy, grófné, a megkegyemezés bizonyosan elkövetkezik, mihelyest nagyságod kívánni fogja.“ „Remény­em. Sokat várok egy az ő javára szerkesztett jelentéstől, melyet ma kell kapnom a szent-lázári felügyelőnek egyikétől ; — mint­hogy azonban magamnak nem lehet a börtönbe mennem, önt kérem fel, édes Pietrim, menjen oda helyettem s e levelet s ezen öt louisdort szolgáltassa kezébe azon felügyelőnének. David asszony a neve. Beszéljen vele személyesen. Én, hogy ne kelljen írás­ban válaszolnia, felkértem őt levelemben, hogy a je­lentést adja át önnek, miután önben tökéletesen meg­bízom, — s azon esetre, ha védenc­em ügyében va­lami új eset fordult volna elő, azt is csak önnek mondja meg.“ „Nagyságod meg lehet győződve, hogy a dologban legpontosabban járandok el.“ „Még más bizományom is volna, édes Pietrim, é­s miután az élet oly sokszor csupa ellentéteket mu­tat,“ téve hozzá a grófné mosolyogva, „tehát arra kérem, hogy Szent­ Lázárból a dalszínház igazgató­ságába menjen.“ „A grófné talán új páholyával nincs megelé­gedve ?“ „Sőt ellenkezőleg nagyon is meg vagyok vele elé­gedve, hanem, ha a tábornok kívánatai teljesedni

Next