Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-05 / 946. szám
1853. negyedik évi folyam. 046 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10'1 »i 11 A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — Évnegyedre 4 „ — n — 11 »· 11 1» *1 Egy hónapra 1 f. 30 k* p A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Orintcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Orintcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, május 5-én. felÍRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegei; előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalába. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen évnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május—júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2 „ 40 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. rajonczrendszer. Budapest, május 4. II. Első közleményünkben kimondottuk, hogy államgazdasági tekintetben elsőséget adunk azon fegyverszolgálati rendszernek, mely rövidsége miatt, mint a porosz, minden férfira nézve az államban kényszeríthetővé teszi a katonai szolgálatot, anélkül, hogy ezáltal az ifjú bármely életpályára alkalmatlanná tétetnék. De elismertük azt is, hogy katonai szempontból a hosszabb capitulatio kiképezettebb hadsereget nevel, egyszersmind azonban a kötelezettek irányában ez esetben a felmentésnek esetei és szükségei is számosabbak. Sőt azt is kijelentők, hogy nem tartjuk igazságtalannak , ha vagy természetes pályaság, vagy egyéb alapos okok miatt a vagyonos ifjú magát a katonai teher alól megváltja; habár nemzeti erkölcs tekintetében fájlaljuk is, hacsak egyetlen magyar ifjú találkozik , ki a sors által szolgálatra szólítva, e fajunkhoz illő lovagi életpályától még pénzzel is menekülni törekszik. Szerintünk dicsőbb pálya nincsen, mint a hősi, s Fejedelmét s hazáját védve győzni vagy halni a csatapiaczon! S ha mégis akár nevezetes érdek, akár gyarlóság kivételeket s helyettesítéseket tesz szükségesekké, azt óhajtanék, miszerint ne akarjon a szegény versenyezni a gazdaggal. Mert bizonyosan állíthatjuk, hogy a birodalom egy részében sem történik annyi helyettesítés, mint a magyarság testvérhazájában, a Lajtától a vörös toronyig. S ez csak onnét van, mert a szegény a gazdaggal versenyez. A kormány a jogok egyenlőségét nem akarván megsérteni, nem kérdez meg senkit sem, első vagy utolsó pénze-e amaz 500 frt, melyet a fegyverkerülő, váltságdíj fejében letesz. Más részről a gazdagnak többnyire módja van oly polgári viszonyba helyheztetni gyermekeit, hogy azok a katonáskodást törvényes uton kikerülhetik. S így történik, hogy legnagyobb része azoknak, kik magukat megváltják, a szegényebb sorsú földmívesek és iparosok gyermekei. Gyakran egész faluk adósságokba verik magukat korhely fiaikért; a felmentettek nagyobb része szabadulásával tönkre teszi családját; és sok oktalan anya majomszeretetével egy fiának minden gyermekei jövőjét feláldozza. Sok fiú, besoroztatván magát, képzettséggel, tapasztalással , rendhez és tisztasághoz szokott munkás lélekkel térvén vissza nyolcz esztendő után, biztos jövőjét lelhetné jó karban maradt szülői házánál. — De oktalanságból megváltatván magát, tönkre tett szülőivel együtt nyomorog , testvéreit kifosztja, s tudatlan munkájával családja korábbi sorsát helyrehozni többé nem képes. Ismerni kell egy néhány köblös falusi gazdaságnak , vagy egy provinciális mesterembernek helyzetét, hogy méltányolni lehessen, mily csapás mindkettőre nézve ötszáz pengő forintnak kiadása, és mily nagy veszteség államgazdasági tekintetben, kis háztartásból ötszáz pengő forintnyi tőkét kivenni. Magyar és Erdélyországban az egyetemes váltságdíj minden sorshúzásnál oda vetve tán hatszázezer pengő forintot nem múl fölül. Ez még négy ötezernyi □ mérföldre nem valami borzasztó somma; de ha tekintetbe veszszük, hogy e pénznek nagyobb része a szegényebb sorsú földmivelő s iparos osztálytól kerül ki, s hogy általa évenkint a legbiztosabb s legtöbb támogatást igénylő ága a közgazdászainak több százezer forintnyi tőkétől fosztatik meg; s hogy végre a helyettesítés korlátlansága miatt évről évre nagyobb számú család tönkre megy, úgy hisszük, hogy e kérdésnek megragadásával az ausztriai államférfiaknak méltó themát nyújtunk tekintetbevételül. Saját szerény nézetünket e pont körül legközelebb tartozó nyiltsággal el fogjuk mondani. Aleppo, april 1. Legközelebbi tudósításomban *) tett ígéretemnél fogva megismertetem önöket közelebbről Fatallah jellemével s életmódjával, mi önöknek az itteni társadalmi viszonyokról világosb fogalmat adand. Egykor Fatallah egy itteni kereskedőt vezetett egy, rablásairól elhíresült s félelmetessé vált törzsön keresztül Diarbekirbe. Miután Fatallah által a törzsnek bemutattatott, teljes biztonsággal térhetett viszsza egyedül is , mert a baksits (ajándék) mind odamind visszamenőben már ki volt szabva. F. később követé őt, s visszatértében egy anesit talált sátora *) Lásd Pesti Napló 935. sz. előtt, egy rész nargilahból pipázva, mire azonnal rá ismert, hogy az említett kereskedőé volt. Mint valamely ragadozó állat martalékára, úgy rohant F. a szegény ördögre, ezt a főnök sátra elibe vonszolván , iszonyú nagy lármas czivakodással megtérítést , kárpótlást, büntetést, s mit tudom , még mi egyebet kívánt. Hasztalan volt minden mentegetődzés, a sok Wallah- és Allah - Dömit - esküvések, hogy a kereskedő a nargiláht — pipát — maga dobta el. A pipa állapota már maga is elég bizonyságul szolgálhatott a mondottak igazolására, de Fatallahnak az fúrta agyát, hogy Aleppóban megmutathassa , mily biztos, elővigyázatos s hatalmas vezető legyen ő, s szilárdul a mellett maradt, hogy a nargilah legalább is ellopathatott, s ez esetben valószínűleg még más tárgyak is idegeníttettek el, és ezért egy embert s három tevét kellett vele küldeni. Azon esetre, ha a kereskedőtől valami ellopatott, a három tevével kárpótolandja magát, ha pedig semmije sem hiányzanék, a tevéket az ember visszavezetendi. S amint F. kívánta, úgy történt. A kereskedő a nargilált valósággal elvetette, s nem is hiányzott semmije , de ezen esemény oly nagy lármát csinált , s F. hitelét annyira megszilárdítá, hogy mindenki csak őt kívánta vezetőül. De magát jó vezetőnek bizonyítni be, ez nem elég; azt is be kell mutatni, hogy az utazók , más vezetőkkel , különösen azokkal, kik csekélyebb díjért szolgálnak, nem járnak oly szerencsésen. Erre nemsokára alkalom is mutatkozott, s meglátandjuk, miként tudtak ez alkalmat is ügyesen fölhasználni. Egypár gazdag angol érkezett ide, s Ninive romjait akarák meglátogatni. Az angol consul Fataliaht ajánlá nekik, mint legbiztosabb vezetőt, ki azonnal elő is hivatott, hogy vele az utazók a feltételek fölött értekezhessenek. Az első beszélgetés alkalmával a díj fölött meg nem egyezhettek, de második nap az angolok a consul előtt kinyilatkoztaták, miszerint tudomásukra esett volna, hogy F. követelései igen túlcsigázottak ; hogy néhány juhkereskedő Mossulba induland juhokat vásárlandók; hogy ezen emberek, minden törzsekkel, melyekkel találkozhatnak, barátságos lábon állanak, s nekik megígérték volna, miszerint sokkal csekélyebb díjért is elkísérendik Mossulba. A consul kétkedni látszott ezen vezetők biztonságán, mit az utazók azonban valószínűleg a consul F. iránti előszeretetének róttak föl, s az angolok elhatározták a következő nap reggelén az említettem juhkereskedőkkel útnak indulni. F.-ránézve ez közönyös volt. Ő úgy is semmi esetre sem indulhatott volna el négy nappal hamarább, mert igen roszul érezte magát, hazament, párnákba s pokróczokba tekerte magát, s orvost hivatott. Egy órával később , estalkonyatkor , egy sérslovászlegény erőteljes, s pusztai módon fölszerszámolt gyorsfutó lovat vezetett ki Aleppo kapuján. A másik kapun egy anesi lépdelt kifelé, kiben a zselebi (elegáns) I Fatallahra senki sem ismert volna. Egy félreeső helyen találkozott szolgájával, felugrott a nyeregbe, s tovairomlott. Vezetői egyedül a csillagok lehettek, mert itt nincasem bokor sem fa,mely után tájékozhatta volna magát, s a köves dombok oly hasonlók, mint egyik hab a másikhoz. Mégis a nélkül, hogy jobbra vagy balra eltért volna, még napfelkelte előtt egy anesi tanyához érkezett, mert ez volt saját képeni czélja lovaglásának. A törzsfőnök, kinek sátra előtt leszállott, még aludt, de rabszolgái ráismervén urok kardasára — barátjára — azonnal pipát töltöttek, s kávét készítettek számára. A kávétörés fölébreszté magát a főnököt , ki fölkelvén , maga is kijött, hogy láthassa, kicsoda ezen váratlan vendég. A törzsfőnök sátra rendszerint igen nagy, s függönyök által több teremre van osztva. A legelső osztályban van a szolgálati személyzet, a leghátulsóban a három , a középben az elfogadási terem, melyben egy vesszőből font kerevet szolgál a vendégek illendő elfogadására. Ezen teremben értekezett Fatallah kardasával rövid ideig , mire a törzsfőnök tapsolással adván jelt, behivá rabszolgáit. A vett parancs után egyik azonnal sietett főtt árpával, sajttal s török szilvával szolgálni reggelire, a többiek a táboron kószáltak keresztül-kasul, itt ott bedugák fejeiket a sátorba, s néhány szót kiáltottak be. Midőn Fatallah a reggeli után gazdájával a sátor elé lépett, már akkor ez előtt száznál több lovas volt egybegyülve, kik közöl a legtöbben lándzsákkal, némelyek hosszú puskákkal valának felfegyverkezve. F. visszalovagolt azon után , melyen jött, az anesik pedig főnökükkel együtt más irányban indultak el. Estve a doctor ismét Fatallah ágya mellett ült , kit igen nagy forróságban talált , s hivesítő szereket rendelt neki; a két angol pedig ugyanazon szőnyegen vacsoráit, melyen Fatallah reggelizett, csakhogy kevesebb étvágygyal. A vacsora után majdnem egészen kivetkőztettek öltönyeikből , egy rész maschlával befedezvén, vezeték lóra tétettek, s ezen hozták őket, mintegy 4 óra járásnyira Aleppotól, s itt megmutaták nekik az irányt, melyben gyalog haladhatnak, ha éhség- és szomjúságtól nem akarnak elveszni. Megérkeztükkor a consul azonnal hivatá Fathallát, hogy előtte a dolgot elbeszélje s tanácsot kérjen tőle, mit kellene tenni. „Szeretném tudni — monda a consul — melyik törzs követte el a rablást, mivel tudtommal egyik sem tanyázik oly közel a városhoz/ „Ön tudja“ — volt a felelet „hogy ezen urak — F. mindig igy beszél: „Ces messieurs“, ha az anesiket említi — ezen évszakban tanyahelyeiket szokták változtatni, mit gyakran viz hiánya miatt kénytelenek tenni. Én részemről már oly rég nem voltam a pusztában, hogy most semmit sem tudok felőle, de semmi sem könnyebb, mint ezt megtudni.“ „S ha megtudandja, van-e némi reménysége, hogy ezen uraknak elrablóit vagyonaikat jó váltságpénz mellett visszaszerezheti ?“„Ha van-e reménységen?“ Nem hoztam-e vissza Elias gyöngyeit, Daut-től, a vad emirtől? S van-e oly törzs az Orosztes és Euphrat közt, mely tőlem valamit megtagadhatna. A mi pedig a gazdag váltságpénzt illeti — folytató tovább beszédét — én ezen uraktól 6000 piasztert (600 f.) kívántam azért, ha őket Mossulba kísérem. Tegnapelőtt egy párával sem vehettem el kevesebbet, ma pedig egy párával sem kérek többet, 6000 piaszterért 8 nap alatt előkerítem önök lovait, podgyászát, s összes vagyonukat, anélkül, hogy csak egy gomb is hiányzanék róluk , s önöket Mossulba viszem.“ „Mossulba ezer ördög sem visz engem,“ — felkiált az angolok egyike — de ha csak jegyzőkönyvemet, utinaplómat, egy öltönyt s annyi pénzt hoz vissza, hogy azzal Alexandriát elérhessem, a többit tartsa meg kend magának.“ Az egész dolog azzal végződött, hogy az angolok minden vagyonukat, bőröndjeiket, útitáskáikat ép állapotban, fölnyitatlanul kapták vissza, megfizették a 6000 piasztert, s nyakrafőre siettek Alexandrettebe, hogy onnan Alexandriába evezzenek. Hogy mit beszélt F. az anesi főnökkel, azt nem nehéz kitalálni. A rablás és sarczolás a pusztában, s az ez elleni biztosítás szintoly üzlet, mint a többi. A fosztogatás jövedelmezőbb, de veszélyesb ; gyakran sok véres fejbe kerül, s A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) Első rész. XIII. Körülbelül huszonkét esztendő múlt el az előadott események óta. Kicsin, de ritka pompával bútorozott terembe vezetjük olvasónkat, hol egy legfölebb negyvenéves hölgy írással foglalkozik. A hölgy termete szikár, de mind a mellett csinos, h arcza csupa nemesség, kecs és nyájasság, jóllehet könnyed halvány színe gyenge egészségre mutat. Miután levelét megirá és lepecsétlé, a szóban levő hölgy csengetett. Komornok lépett be. A hölgy ekkép szóla hozzá: „Itthon van Pietri úr ?“ „Igenis, grófné; a felügyelő úr épen most érkezett haza.“ *) Lásd P. N. 943-dik számát. „Kérje meg, szíveskedjék lejönni; beszélni akarok vele.“ A komornok eltávozott s nem sokára Pietri lépett a szobába. Haja, melyet hoszszan viselt, egészen ősz vala már s tiszteletes kifejezést kölcsönző arczának. „Kedves Pietrim,“ szólott a grófné a legbarátságosabb, legnyájasabb kifejezéssel, már ismét ennek szolgálatkészségéhez kell folyamodnom.“ „Mindig készen állok nagyságod parancsára.“ „Oh , azt jól tudom ,“ felele mosolylyal a hölgy. „Önnek megvan azon titokszerű sajátja, hogy közöttem , a tábornok és leányom között egyaránt fel tudja osztani ragaszkodó szolgálatait; ez valódi csoda , hanem oly régen megszoktatott bennünket a buzgalom és hűség csodáihoz, hogy már nem bámulok felette.“ „A grófné érdemeimen túl áraszt el dicséretével. Szabad-e tudnom, mit parancsol nagyságod ?“ „Arra kérném, menjen a Szent-Lázárba.“ „Szent-Lázárba !“ „Igenis, a szent-lázári börtönbe, hol a nők vannak elzárva.“ „Ah, igen jól van, alkalmasint valami újabb jóléte nagyságodnak....“ „Jólét? Még ennél is jobb lehetne belőle, Pietri, mert a törvény kegyetlen szigorát lehetne jóvá tennem , ha sikerülne védenczem számára kegyelmet kieszközölnöm, ó, a legszerencsésebb véletlenség következtében , segítségemért folyamodott , valami névtelen tanács után, mely rám nézve igen hízelgő.“ „Az egész világ tudja, hogy a grófnénak, mint a női foglyok börtöneiben létesített munkák védasszonyának , hitele nagy és pártfogása majdnem mindenható.“ „Most legalább, e szegény fiatal nő ügyében, mindent meg akarok tenni, mi csak hatalmamban áll. A mit elkövetett, kétségkívül büntetésre méltó. De utoljára, ő mégis ártatlan és tiszta volt, midőn elcsábiták és gyalázatosan magára hagyák; a kétségbeeséstől csaknem őrjöngésbe ragadtatva, meg akarta ölni csábítóját, — szerencsére azonban csak súlyosan megsebesítette. A bírákat megható ifjúsága, döbbent feddhetlen magaviselete és bűnbánata, — s mindössze két évi fogságra ítélték.“ „Nekem úgy látszik, a csábító csak annyit kapott, amennyit érdemlett.“ „Ah, bizonyosan, ha tekintetbe veszszük a szegény, így odahagyott leánykának szégyenét és fájdalmát. Egyébiránt védenczem magaviselete, mióta a fegyházban vitték, oly példás , oly szende és hódoló, hogy sorsa mindenkit nagy mértékben érdekel.“ „És igy, grófné, a megkegyemezés bizonyosan elkövetkezik, mihelyest nagyságod kívánni fogja.“ „Reményem. Sokat várok egy az ő javára szerkesztett jelentéstől, melyet ma kell kapnom a szent-lázári felügyelőnek egyikétől ; — minthogy azonban magamnak nem lehet a börtönbe mennem, önt kérem fel, édes Pietrim, menjen oda helyettem s e levelet s ezen öt louisdort szolgáltassa kezébe azon felügyelőnének. David asszony a neve. Beszéljen vele személyesen. Én, hogy ne kelljen írásban válaszolnia, felkértem őt levelemben, hogy a jelentést adja át önnek, miután önben tökéletesen megbízom, — s azon esetre, ha védencem ügyében valami új eset fordult volna elő, azt is csak önnek mondja meg.“ „Nagyságod meg lehet győződve, hogy a dologban legpontosabban járandok el.“ „Még más bizományom is volna, édes Pietrim, és miután az élet oly sokszor csupa ellentéteket mutat,“ téve hozzá a grófné mosolyogva, „tehát arra kérem, hogy Szent Lázárból a dalszínház igazgatóságába menjen.“ „A grófné talán új páholyával nincs megelégedve ?“ „Sőt ellenkezőleg nagyon is meg vagyok vele elégedve, hanem, ha a tábornok kívánatai teljesedni