Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-08 / 948. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 f. — k. p- Félévre . 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés , mint a * * ú mion kinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza 6-dik szám. Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — ,, „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, május 8-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAFLÓ kiadóhivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. A PESTI NAPLÓ (május— júniusi) két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve . . 3 fr. 20 kr. Helyben házhoz-hordással . 2040 „ Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivatalában úri utcza 8 sz. a. I-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. EMICS GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. Budapest, május 7. A Budapesti Hírlap jegyű bécsi levelezője a tegnapi számban előbocsátván a magyarországi földbirtoki viszonyok rendezhetésére kiadott kormányrendeletek hasznos voltát, még két szükséget lát fedezendőnek, t. i. pénzt, és értelmiséget. A pénzre nézve azonban földbirtokosaink érdekében fél a „Hitelbankok“ állításától , mert „a magyar birtokos könnyen nyakig adósságba merülhetne,“ s mert tán „nem tudná szakértelem hiány miatt a pénzt czélszerűen beruházni.“ E gyengéd részvét irántunk minden esetre köszönetet érdemel; csakhogy először kár egy pár adósságcsináló miatt a józanabbak nagy többségétől a hitelbankok jótéteményeit elmoralizálni, s még nagyobb kár ily gyengéd gondoskodás tulságából egy egész ország birtokosait az uzsorások körmei közt hagyni; másodszor pedig, habár magunk is folyvást a szakértelem terjesztését sürgetjük, mégsem kellene tán oly alacsonyoscra devalválnunk a Hazai értelmiséget , miszerint a kölcsönvett pénzt nem is tudnék productív elhelyezni gazdaságainkban, holott mi saját tapasztalásunk szerint állíthatjuk, hogy nehéz volna hamarjában oly nagy tőkét kiteremteni, melynek czélszerű beruházására elég szakértő jeles gazda nem találkoznék az országban. S kétségkívül azon ügyesség, hogy gazdáink nagy része a forradalom következéseit a moratórium daczára bukás nélkül ki tudta állani, szerintünk nagyobb értelmiségre mutat, mint pénzbőség mellett czélszerűen gazdálkodni. Hol volna tehát az értelmiség azon határa , mely a magyar nemzetet hitelbankok birtokára képessé teszi ? minő mérték vagy jelek után ítéltessék meg az értelmiség ? minő eszközöket ajánl a tisztelt czikkíró az értelmiség gyors terjesztésére? s képes lesz e a legtudósabb gazda pénz nélkül oly alakba önteni gazdaságát nálunk, hogy azt külföldi pápaszemmel mívelt és kifejtett gazdaságnak lehessen tekinteni. A mennyiben előttünk ismeretes, még az összes Németországban is, annál inkább az ausztriai örökös tartományokban a mezőgazdaság mai napig a routine után inkább, mintsem könyvekből s tudományosan űzetik. Tessék csak a bécsi gazdasági társaságot megkérdezni, azok is megmondhatják. Sőt a hitelbankok nagyobb része Európa egyes tartományaiban a gazdasági tanintézetek keletkezését nagyon megelőzte , s mégsem hallottuk sehol, hogy a hitelbank a földbirtokosok bukását húzta volna maga után, még Gallicziában sem, pedig a lengyel nemesség bir legalább is annyi meleg „véralkattal“, tehát költési hajlammal, mint a magyar. S hogy a hitelbankot hazánkban már rég meg nem előzték számos gazdasági intézetek, ez bizonyosan nem tulajdonítható a birtokosnak, de véleményünk szerint a szakértelmiség előmozdítására is több ösztön és anyag fog előállani, mihelyt hazai birtokaink a hitelbankok által illően jövedelmező karba állíttatnak. Teljes bizodalmunk van abban , hogy a felvilágosult ausztriai státusférfiak a hitelbank égető szükségét és idejét Magyarországra nézve már rég elismerték. Paks , május 2-án. Az ég nem engedte meg az embereknek, hogy azon állapotukat, mely közönségesen „szerencse“ név alatt ismeretes, háborútlanul élvezzék; okát ennek ha nem tudjuk is, de gyanitnunk szabad azt. Az embert t. i. szeszélyes ütéseivel emlékezteti a fátum, hogy társadalmi állása, legyen bármi magas is, ő ennek ellenére mégis csak, többi felebarátihoz hasonlólag, múlandó lény, melynek Voltaire különcz, de találós állítása szerint egy harmada angyal, kettő pedig majom. Az emberi nem körülbelül kilencz tizedrészben butaság, gyöngeség, fonákság, és gonoszságból alig egy tizedrész eszesség- és jóságból vegyült története több mint elegendőleg igazolja a nagy satyrikusnak felérintett szúrós megjegyzését. De legyen akárhogyan, elég hogy III. Napóleont e napokban a szerencsétlenség azon neme érte, mely császárrá választása óta első, s dynastiája megszilárdításának egyik tényezőjét, legalább bizonytalan időre r megsemmizé. A szép császárnő t. i. némelyek állításaként elesése folytán, mások, és tán jobban értesültek szerint azonban a pártokkal halálharczot vivő férje kétes állása feletti epedésből, álszülést től. A komorkedvű császár jól tudja, és délivérű nője érzi, s ezen érzelmeit communicativus hajlamainál fogva ismerőseivel közli is, miként a régi monarchies pártok aláaknázzák a fenálló imperialisticus államinstitutiókat a nélkül, hogy a törvény betűjét külsőleg szegnék meg. Utazni ugyanis minden francziának szabad, és pedig akár Frohsdorfba, akár Claremontba ; s ott talán Chambord gróffal, talán Nemours herczeggel és Orleán- herczegnővel tanácskozmányozni Francziaországnak jövendő sorsa fölött szinte mindenkinek szabad (?); továbbá mindenkinek szabad , még pedig a nélkül, hogy a honi törvényt szegné meg , jó reményekkel kecsegtetni honfitársait jobb jövő iránt, mind politikailag , mind társadalmilag sokat ígérő reményekkel belső s morális izgásban tartása a kedélyeknek majdnem gátolhatlan, mert hiszen a törvény, melynek tárgyai csak és csak külső cselekvények lehetnek, nem kormányozhatja a bel-s erkölcsi érzelmeket stb. Íme így izgatnak a régi monarchius pártok mind a földmivelők, mind a munkások, sőt a katonaság körében is állítólag Francziaország, tulajdonkép azonban csak önérdekükben és pusztán hiúságból. Ezen izgatók tehát, mint uralomra vágyó emberek a katonaság kebelébe is vetettek izgató parázst, azon remény fejében, hogy kellő időben s helyen gyújtani fog. Ők ugyanis kicsi alakú s rövid tartalmú röpiratokat kéz alatt csempészvén be a kaszárnyákba, ezek helyében alattomos forrongást idéztek elő, minek folytán múlt héten sok közvitéz, s aránylag igen sok altiszt elfogatott. Most mindegyre folynak e tárgyban a nyomozások, de mit eredményeznek ? eddig elő ki nem puhatolhattam. íme ez ismét rejtélyes ütés, melyet a fátum bűnös vesszőjével tőn III. Napóleon elválasztása utáni szerencséjén. Eddig elő a törvényhozótest fölötte engedékenynek mutatkozott a császár kormánya irányában, az ez idei ülésben ezen szíves engedékenység, vagyis szívélyes egyetértés részint a megsértett érdekek, részint pedig a parliamenti kormányon sarkalló „mitsem rólunk nélkülünk“ maximának mellőzése folytán, már tünedezni kezd, s minapi osztályülésben Montalembert gróf az orleansféle javaknak az államjavakba keblezése tárgyában III. Napóleon kormánya ellen oly kritikus beszédet tartott, mely egy előhaladott hegypárti szájába is beillenék. Montalembert ugyanis az említett javak bekeblezése iránti császári decretumok ellen spoliatioi vádat emelt, s azokat fölülről jövő communismusnak nevezte, mely a híres követ véleménye szerint miben sem különbözik az alulról mutatkozó socialismustól. Követek a törvényhozó testben beelégedvén ezen Montalembert - tette demonstratióval, a nemes gr. indítványát, mely szerint az eladott volt- orleansi javakból bejött pénz az állami budgetből ki volna hagyandó, el nem fogadták, azonban mint székiben beszélik, csak a szükségelt béke kedvéért nem fogadták el azt, mert e bekeblezési decrétumok mellett senki nem emelte szavát, nehogy közvetve bár azokat magáévá tenni látszassák, holott a kormánynak épen az volt czélja, t. i. a törvényhozó testnek e decrétumokban részvétét, illetőleg törvényhozói szentesítését kieszközleni. Tehát ismét egy sakk! Mint hallik, Montalembert ugyan e tárgyban a törvényhozó test nyilvános ülésében szándékol beszélni, miszerint a sajtónak alkalmat nyújtson az érintett decretumok ellen tiltakozó szavainak ezer meg ezer sokszorozás utján közzétételére. Sükerü- tend-e neki ezen izgatványt a társaság kebelébe röpíteni , nem tudjuk, mert Billault úr a törvényhozótest elnöke már kijelenté, hogy Montalembert-féle szólásszabadság, Francziaország jelen körülményeiben , a socialismust inkább éleszteni fogná, mint bármi, Montalambert véleménye szerinti communisticus decretumok. Változás kedvéért tegyünk egy ugrást másnemű térre, s igyekezzünk ezen is hasznos mulatságot szerezni magunknak. Körülbelül két hó előtt a franczia kormány ügynökei néhány levelet törtek föl a postán, s ezek nyomán oly dolgok estek tudomásukra , melyek következtében több legitimista, és néhány hírlapíró elfogatott. Mintegy tíz nappal ezelőtt e tárgy a szajna megyei fegyelmi bíróság elé került , s ez , az államügyvédnek requisitoire-ja folytán a fölebbi módon szerzett iádokokat elfogadván , közvetve a kormány azon tettét, mely szerint ügynökei, magánleveleket törhetnek föl a postán, jóváhagyta. Dufaure úr, Bonaparte Lajos urnak dec. 2-ka előtti belügyminisztere, s jelenleg ügyvéd , ki a vádlottakat védelmezte, közzéten e napokban egy figyelmet érdemlő levelet, mely által III. Napoleon kormányzatát, I. Napolon kormányzatával ellentétbe teszi. E levél kivonatilag igy hangzik : „Páris, május 8-án 1815. Carnot a belügyminiszter üdvözletei N. N. Préfet úrnak. Uram, tudomásomra esett, hogy a kormánynak némely vakmerő ügynökei magánleveleket törtek föl a postán, holott ily törvénytelen és erkölcstelen tettekre senki nem hatalmazhatta föl őket. Ők tán azt mondandják, hogy ezáltal ők a császár kormányának hasznos szolgálatokat tenni hittek. Ezt hinni annyit tészen: Az asztalmozgás MECHANIKAI ERŐ EREDMÉNYE. Rozsnyó, april 28. Az asztalmozgatás nálunk is napirenden van. Az újságokban közlött számos sikerült kisérletekről, tudósítások folytán, de legkivárt Jedlik egyetemi tanár úr czikkének megjelenése után, itt is több helyen létettek asztalmozdítási kísérletek. Azonban többszörös, két óránál tovább tartott ülések után is a rendkívüli tünemény beállani nem akart. Elvégre múlt vasárnapon (ápril 24.) egy idevaló kereskedő házában öt 10—12 éves leányka, s két 14 éves fiúból alakult lánczolatnak csakugyan sikerült az asztalt megmozdítani. A lánczolatot képző gyermekek két óráig ültek már egy kerek asztalka mellett, anélkül, hogy az legkevésbbé is megmozdult volna. A hosszú üléstől elfáradván, zárt láncczal egy üvegre fektetett kerek deszkát állva vettek körül , s ez 15 percz múlva tengelye körül jobbra forogni kezdett. Erre zárt láncczal az előbbi asztalkát körülfogván, ezt is tengelye körüli és haladó mozgásba hozták. Közlő a kísérlet kezdeténél jelen nem volt, s csak akkor jött oda, midőn az asztal már mozgott, s e rendkívüli tünemény által, mely mechanikus erő által előidézettnek nem látszott, annyival is inkább meg vola lepetve, mivel a maga is két ízben hasztalan kísérlette meg az asztal megmozdítását. Későbben maga is a lánczolatba állván az asztallal együtt forgott, m még pedig a nélkül, hogy tudva mozdításához legkisebb erőt is használt volna. Sőt midőn a számos jelenlevők közöl egy kétkedő azon ellenvetést téve, hogy a lánczolat egyénei kezeikkel mozgatják az asztalt, cáfolatul figyelmeztető kétkedőt, hogy az asztal akkor is forog, ha azon a lánczolat egyénei csupán kis újaikat tartják. Ennek megtörténtével a forgó asztal mozgásában csakugyan megmaradt, de közlő mégis észrevette, hogy forgásában tetemes módosítást szenvedett. Ez felkelte benne a gondolatot, hogy a dologban valami csalódás mégis lehetséges, ennélfogva e körülményre éber figyelmet fordított. Hogy meggyőződhessék, van-e véleményének valami alapja, elhagyá a lánczolatot s figyelemmel kiséré az asztallal forgó egyének minden mozdulatait, s mindinkább megerősödik a csalódás lehetőségében, mert tapasztalá, hogy midőn a gyermekek — hozzájuk intézett biztató szavára a bekövetkezendő gyorsabb forgás iránt — önkénytelenül haladásukat az asztal körül siettették, az asztal is sebesebb forgásba jött; ellenkezőleg ha az egyéneket óvatos és szabályos, egyenletes mozgásra figyelmeztette, az asztal mozgása is lassúbb jön, sőt végre egészen megállóit. Amint közlő az észlelésen alapuló nézeteit jelenlevőkkel közlő, heves vitatkozás támadt s a többség e nézeteket megtámadta. De közlőnek az asztal sebesebb és lassúbb forgásba hozatala ■— a fölebb érintett módon ismételve sikerült. Végre pedig, midőn a hevesbbé vált vitatkozások a gyermekek figyelmét jobban igénybe vették, mint az asztalmozgatás, e meglepő tünenény nem sikerült többé oly szépen, mint az előtt. Mindez megerősít a közlet azon nézetében, hogy az asztalmozdítás azon csalódáson alapszik, hogy a lánczolatot képző egyének csupán az asztal mozgását vélik követni, holott azt épen mozgásuk által forgatják. Következő napon (ápril 25) közlő egy más helyen tett kísérleten jelent meg, s oda épen akkor érkezett, midőn a lánczolatot képző öt 12—15 éves fiú, szinte három üvegpoháron nyugvó kerek fatábla körül állott. Az asztalmozdítás iránti nézeteit megpróbálni akarván, mondá a jelenlevőknek, hogy bízik magában, mikép a fatáblát anélkül, hogy a lánczolatba állana, rövid időn mozgásba hozza. A kísérlet bizonyos sikere iránti biztató szavak, s a fiúk képzelődései feltüzelése által csakugyan — alig másfél percz múltával — a tábla megmozdult s tengelye körül ismét jobbra kezdett forogni, a lánczolatot képező fiúk nagy örömére. Erre zárt láncczal egy négyszögű kis asztalkát vettek körül, s néhány percz múlva az is kezdett jobbra forogni, s haladott a szobában minden irányban, majd megállván, majd ismét megindulván. A jelenlevők — a delejfolyam működésének hívén az egészet — közlő nézetében ez alkalommal sem osztoztak, de ő fenérintett módon, úgy a mint előre mondá, a megállóit asztalkát meginditá, eleinte lassúbb aztán sebes forgásba hozta, s a fiúk figyelmének hirtelen más irányt adván, sebes forgásában azonnal megállította. Hogy az asztal forog, tény.Deközlő szerény véleménye szerint e mozgás oka nem a delejes erőben keresendő, mert ez csalódás, hanem csupán puszta mechanikai erőnek tulajdonítandó. Közlőt e nézetében következő kísérletek erősítették meg. Hogy láthassa, mily erő kívántatik a kísérletnél használt fatábla megindítására , szöglet alatt összehajtott kártyát vett, melyet a tábla szélére helyezvén, kis ujjával lassan megnyomott, s akkor tapasztalá, miképp táblát forgásba hozhatni a nélkül, hogy a kártya lapjai együvé érnének. Hasonlóan az első kísérletnél használt kerek asztalkát is két megtámadó ponton alkalmazott igen csekély erővel a sima padozaton (parketten) megforgatta, s az asztal mozgását követvén még csekélyebb erővel forgásban tartotta. S ez történt, midőn minden figyelmünk a gyakorlott nyomásra, nem pedig az asztal forgására volt irányozva. Ebből lehet következtetni, hogy 7—8 egyén még könnyebben tarthatja az asztalt mozgásban, midőn rendkívüli tünemény által meglepetve önkénytelen enged az asztal mozgásának, s előrehaladó testével az asztalmozgást sebességben megelőzvén azt megtámadó ujjaival magával húzza. De az első megindítást is ebből az okból származtathatni. A kísérletek, melyeknél közlő jelen volt, csak állva sikerültek. Ha hét-nyolc egyén veszi körül az asztalt, a legóvatosabb állás mellett sem képes testét tökéletes nyugvásban tartani, a tíz tíz ujjaival 70—80 megtámadó ponton mégis nyomást gyakorol, s órákig tartó állás közben vajmi könnyen megtörténhetik, hogy a hoszúállás következtében el-ellankadó test, és a testtel a megtámadó kezek egyfelé hajlonganak, s az asztalnak ha még oly csekély mozgását eszközük. A feszült figyelem, izgatott képzelődés és a kísérlet sikere iránti remény következtében, önkénytelenül enged a test az észrevett mozgásnak, s ezen engedés által az asztalon nyugvó kezek észrevétlenül erősebb megtámadást gyakorolnak, s az asztal mozdulását elősegítik. A testek tehetlenségéből s a mortan törvényeiből tudjuk , hogy az egyszer mozgásban levő test mozgásában csekély erővel is megtartható. Az említett két kísérletnél, később egy harmadiknál is, közlőnek csak egy tünemény tűnt fel, mely mindig bekövetkező törvényességre mutatott, az t. 1. hogy az asztmál tengelye körül mindig jobb kéz felé forgott, míg haladó mozgása rendetlenül minden irányban történt. Ezen tüneményt talán helyesen megfejthetjük, ha meggondoljuk, hogy minden mozdulatok, melyek az életben leggyakrabban fordulnak elő, amelyekhez az ember évek folytán hozzászokik, mint például a táncznál, mind azon irányban történnek. A tánczolatot képző egyének tehát, annak öntudata és reménye mellett, hogy az asztalnak forognia kell, akaratlanul és öntudatlanul inkább bal-, nem pedig jobb oldal felé fognak hajlongani, s ez által az asztal tengely körüli jobbraforgását előidézni. Ehez járul, hogy a kinyújtott s elfáradó karok hajtó izmai észrevehetlenül összehúzódnak, mi mellett természetesen a jobb kéznek erősebb izmai túlsúlyt nyervén a balkéz izmain (mi nyolcz jobb- , és ugyanannyi balkar között számbavehető külzeléket okoz) az asztal említett irányábani mozgását elősegítik. Figyelembe veendő azon körülmény is, hogy a kísérletek, tudósítások szerint, mindenütt gyermekekkel sikerültek jobban, mint érettebb korúakkal. Ezt abból lehetne magyarázni, hogy a gyermekek képzelődése a csudás tünemény felől vett tudomások által nagyobb feszültségben tartatik, mint érettebbkorúaké, s ily izgatott állapotban kevésbé tudnak számolni a felhevült lélek testben nyilatkozó emotióiral. S ennélfogva az itt-ott említett különös érzéseket, melyeket néhol a lánczolatot képző egyének éreztek, ez okból és az okvetlenül bekövetkező elfáradás- és lankadtságból magyarázzuk, mert közlő a lánczolatot, midőn az asztal jó forgásban volt, magára tétette, de több perczek után is semmi különöset nem érzett, kivévén ruhája nehezedését, mit szintén csak a rajta nyugvó kezek ellankadásának