Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)
1853-06-10 / 974. szám
1853. negyedik évi folyam 974 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. v Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 — „ „ A havi előfizetés , mint a számm minti eladás is megszűnt. Félévre . 8 ,, — „ *• Évnegyedre 4 ,, — ,, „ Egy hónapra 1 f. 30 sz. p A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH fi. úrhoz intézendő, úri-utcza S-dik szám. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Péntek, junius 10-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 hasábos petit-sora 4 p. tarjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadóhivatalába. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. —————^■■—— Előfizetési felhívás pestii napló második félévi folyamára. Előfizetési feltételek : Vidékre postán küldve félévre (júliustól december végéig) . . 10 ft — „ Évnegyedre, (júliustól septemb. végéig) 5 „ — „ Budapesten házhozhordással félévre .... 8 „ — „ Évnegyedre ... 4 „ p. p. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál, Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. EMICH GUSZTÁV a „Pesti Napló“ kiadótulajdonosa. FIGYELMEZTETÉS: A „Kucs,“ Beecher-Stowe asszonynak legújabb munkája, s „Tamás bátya kunyhója“ kiegészítő része, német fordításban már megjelent, s Irinyi József úr fordítása után magyar nyelven is sajtó alatt van. — Azon körülmény folytán, hogy a „Kulcs“ czimü könyv leginkább oly statistikai és történeti adatok foglalatja, melyek a „Tamásbátya“ regéjéhez felvilágosítási és bizonyságot szolgáltatnak, — meggyőződtünk, miszerint e munka hírlapi regénytárczának nem alkalmatos, annál inkább, midőn ugyanazon tárczában maga a megelőző fő regény nem jelent meg. Midőn tehát a „Kulcs“ tárczai közlésére nézve az eredeti szándékról jobb meggyőződés után a közönség érdekében lemondunk, azon örvendetes jelentést tesszük a tisztelt olvasó közönségnek, miszerint derék írónkat, Jókay Mórt sikerült megnyernünk, július 1 -je napjától kezdve az általa legújabban munkába vett, „MAGYAR NABOB“ czímű nagy irányregényt vehetni fel a „Pesti Napló“ tárcsájába. A szellemdús író neve kezeskedik, hogy e korunkra s hazánk társaséletére vonatkozó érdekteljes irányregény nemcsak kedves élvezményt s uj irodalmi nevezetességet nyujtana a közönségnek, hanem egyszersmind a haza jövője iránt fogékony elmékben üdvös irányeszméket és cselekvési ösztönöket is fog ébreszteni. — Pesten, junius 9. 1853. A „Pesti Napló“ szerkesztősége. TISZASZABÁLYOZÁS. I. Ki nem tudja, ki nem érzi, mily káros a közöny és bizalmatlanság, főként anyagi kérdés körül, mi legközelebbről érinti egyes, mint nemzetnek jólétre virultát? Igazán ideje volna, kivergődni fazon apathiából, melynek súlya alatt évek óta szenved közhazánk, — mert a semmivel nem törődés, a rideg várakozás, vétkes viszszahúzódás, vagy épen sivár daczolás csak magunknak árt legtöbbet; holott, ha kissé mozgunk, ha markolható eredmények láttakor lelket véve, bizalomra gerjedünk, s ennek sugalata nyomán intézkedünk, szembetűnő lesz mind egyesekre, mind közre a haszon. Mellőzve most egyebeket, ime, ott a Tiszavölgy, fajunknak ezen ma még iszapos bölcsője, mely már viruló éden lehetne, ha oly sok balság, oktalan kétség nem lép gátul a szabályozási vállalat elé. Ma sem szűnt meg, — s ez egyik fő baj, — a vállalat sükere iránti kétség. Némely úriember csak azon rágódik, miért nem kezdik fölül, másik meg, miért nem alul a szabályozást ? Mindegyik érteni akar a dologhoz, s ha — úgymond — nem véleménye szerint fognak bele, akár hozzá se nyúljanak, mert füstbe megy minden terv, hiába minden iparkodás. — Tudnivaló, a bölcsek soha sem láttak folyamszabályozást, sőt még csak nem is olvastak erre vonatkozót, de azért merészen hangoztatják véleményüket egész unalomig, s azon körben, — és kinek nincs, bár még oly parányi köre, mely tömjényezőiből alakult? — mondom, azon körben, hol tekintélylyé vergődtek, nem egy jámbort bóditnak el, ki különben tán édes örömest járult volna a vállalat megindításához. Van továbbá más fajta kétkedő többnél elég, kik világért sem hihetik el, hogy tudomány, és kitartó szorgalom erőt vehessen oly folyamon, mint a szeszélyes Tisza. Hova tehetnék — mormogják magokban , sőt pirulás nélkül jönszóval is, — hova tehetnék azt a tömérdek vizet, mely különben eléggé mély medrében sem férhet meg, s áradtakor túlcsap magas partjain, mérföldeket térit be hullámival? Ismét mások örömest hinnének a szabályozás sükerében, sőt óhajtanák mielőbbi teljesültét , de ezeknek meg más fúrja oldalukat, t. i. ámbár 2 — 3 hónapon át nyakig áznak Tiszavizben, mindannyiszor iszony fogja el őket, ha fizetésről van szó, ez sok magyarnak máig rettentő zokon esnék még csak gondolatban is. Kísértsük meg e balságok ellenében a tájékozást. Hol kelljen, fönt, vagy alant kezdeni tehát a szabályozást? Erre legegyszerűbb felelet: mindenütt az egész folyam mentiben, mert a Tiszavölgynek minden öblét, minő vagy 60 van, különkülön lehet másnak rövidsége nélkül szabályozni; különben is, ha fölül kezdenék, az alsók kiabálnának és viszont. Ha ezt nem bírjuk belátni, vagy vonakodunk e végből egyesülni, jobb lesz elhallgatnunk, s ne igen vitatgassuk a kérdést, hanem bízzuk műértékre, vagy tán épen a véletlenre, mint a kényszerűség, helyes fölosztás, egybevetés parancsolják. De ha komolyan akarjuk minél előbb a jó eredményt, győződjünk meg ép eszünkkel az egyesülés szükségéről. Ám utazza be a kétkedőleg vonakodó Tiszánknak oly vidéket, hol már történt valami a szabályozásból :ha szándékosan szemet nem huny, látnia kell, hogy hol erős gátakat húztak, túl azon mosolygó vetések, kövér legelők vagy rétek virulnak, míg a gátatlan oldal messze elláthatlanul úszik vízben. Különösen az idei nagy árvíz bizonyíta be a megtörtént szabályozás helyességét , pedig csak szakadozott erővel, darabonkint itt ott eshetett meg. Mire vihette volna egyesült erő, összetartás! S itt helyén esik mellesleg megjegyzenem, hogy az idei nagy árvíz koránsem a szabályzás következménye, mint azt némely jó gondolkozásnak elhitetni szeretnék magokkal és másokkal is, hanem természeti viszonyokban kereshető oka, mint épen 1830- ban, midőn a Tisza szint ily magasra dagadt, mikor pedig még senki nem szabályozgatta sem medrét, sem partjait. Visszatérve tárgyunkhoz, utasítom az érdekelteket számokra, mikből hitelesen kiderül, hogy körülbelül 400,000 holdnyi földtér meg van már mentve a Tisza évi áradásitól. E példa ösztönt nyújthat mindenkinek az egyesülésre, mert sükere bizonyos, mutatja a számbeli adat, de gondolja meg azt is, hogy mindössze 4 millió holdnyi tér volna mentesítendő a Tisza völgyben és mellékfolyamai táján. Tehát mindenesetre szövetkezni kell társaságokká az egész Tisza mentiben, hogy mindenütt meg lehessen valahára kezdeni a szabályozást. Tudtomra van jelenleg 9 régibb társaság közvetlenül kormányt, és 14 újabb magánegylet. Lehetne mindössze vagy 60 egymástól független, önálló társaság, mert, mint mondok, mintegy annyi öblözetből áll a Tiszavölgy. Ha e 60 társaság, vagy apróbb fiókokra osztva még több is, egyszerre vagy legalább hamar egymás után megalakulna, munkához fogna, úgy a Tisza völgy 5 — 6 év múlva egészen más képet öltene, mert mindkét parton a mintegy 180 mérföldnyire számítható gát elkészülne. Hogyan ? — alább kiderítjük. Gróf András: Manó, London, jun. 3. Menekülni akarván a folyvást napirenden levő keleti kérdéstől, mely napjainkban minden embert, ki hírlapot kezébe vesz , ki társaságba megy, vagy ismerőseivel sétál az utczán , üldöz , a regentparkba a zoologicus kertbe rándultam ki, ott a tengeri állatok úton fölállított csodálatos viváriumát megnézendő, de ime a boldogtalan török-keleti kérdés e helyütt is boszantó fülemet, s szemüvegemet, mert e viváriumban levő mindig hátráló óriásrákok, csillaghalak stb., a levantei vizek hullámaiban fogatván el, eszmetársulat lánczolatán, minthogy egyszersmind e keleti állatok a többinél némileg élénkebbek voltak, s vizi társaik, s jelesen néhány északtengeri borjú által igen üldöztettek, s mintegy önkénytelenül vezették kelet felé a velem együtt észlelő angol látogatók gondolatát. De az ember gépi alkotása folytán , hacsak a körülmények s érdekek mást nem parancsolnak, hallgatással ritkán szokta mellőzni közölhető gondolatait , miért is eleinte csak a hölgyek, de azután a férfiak is a hátráló conservativ rákok iránti szánakozásukban , gyakran fölemlítették a török szót, s ezáltal mindazt, mi vele napi kapcsolatban van. E mellett nem hiányzott az élet, mely a hasonlíthatatlan angol humorral párosítva , e tengeri állatok viváriumának tunya , fris, buta, ugró, mászó, idomtalan, delitermetü s különféle színű csodálatos lakóiban az európai nemzetek majd , majd ama faját, diplomatikus képviselőit, hajlamait stb. föltalálni vélte. Megvallom , hogy e phantasticus metaphorák genialis alkalmazása az illetőkre, főleg a ladiek szájában hangzott igen kellemesen, de ennek ellenére nem szerettem vala , ha az európai rendszerető continensen az orosz , porosz, franczia vagy valamely német kisfeldelevűségnek túltudós , túlokos , túllátó, fúlható és tán túlrendező embere hallotta volna ezen új természettan politikai bármily ártatlan tanulmányozásait. Pedig ez egyik módja az életpolitikát, természettant, s hasznos társalgást tanulhatni, s az angolnak , ki életből inkább , mint transcendentális könyvekből szeret tanulni, tetszik is ám e gyakorlati tanmód, s véleményem szerint ez oka annak, hogy az angolok minden különcrködéseik s hibáik mellett, legpraktikusabb emberei a világnak. — Vajha magyar hazámfiai szintén oly gyakorlati úton tanulnának ! Addig is azonban, mig ez történni fog, menjünk át más tárgyra , s tegyük át a keleti kérdést, neve és színhelye változtatásával a nyugatra , melyet, ha egyszer a gyűlég megérinte, a tűz rajta hatalmasan el fog harapózni, s meg sem álland, mig az antillák királynője, Guba szigete t. i., Spanyolországra, következőleg a monarchicus Európára nézve tökéletesen elveszett. A Times és Morning Herald figyelmeztetik Clarendon lordot, a külügyi államtitkárt, azon készületekre, melyek most az északamerikai szövetséges államokban kéz alatt léteznek a kérdéses A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatás. *) XXX. Maurice őrnagy a villé d’avray-i berek elején egy magányos kis házban lakott. Másnap azután , midőn Pietri Delmare Adalbertet esti légyottra rendelé a Rivoli utczabeli boltozatok alá — ha t. i. esni találna , amint hogy csakugyan esett is — ezután másnap az őrnagy visszatért villé d’avray-i szerény menhelyére. Épen tizenkettőt ütött. Az őrnagy halványan s aggódó és nyugtalan kifejezéssel járkált fel s alá egy elég tágas szobában, melynek falai egészen eltűntek a könyvekkel megrakott fapolczok mögött. Jobbra és balra egy egy ajtó volt: az egyik egy kis előszobába, a másik a hálókamrába vezetett. Néhány percz múltával egy öreg szolgáié, az őrnagy egyetlen cseléde, belépett, s urának irást nyújtva át, így szóla: „Uram , kinn egy fiatal ember várakozik, ki önnel beszélni óhajt.“ „Ő az !“ kiálta Maurice, miután szemét azon néhány szóra vetette , melyek a papíron valának. Aztán a szolgálóhoz fordult ezen szavakkal: „Julienne asszony, kérje meg azon fiatal embert. *) Lásd P. N. 973-dik számát, jöjön be; s ha véletlenül valaki keresne, mondja, hogy nem vagyok itthon.“ „Bizony csoda volna , uram ,“ viszonz a cseléd kimenetéiben , „mert ajtónkon egyetlen lélek sem kopog , legfelebb Brossard parancsnok, vagy Roland tábornok, vagy ennek fiatal hadsegéde, Belcourt hadnagy.“ Julienne kiment, s nemsokára ismét a szobába jött, bevezetve uránál — Delmare Adalbertet. Maurice őrnagy és Delmare Adalbert magukban maradván, az őrnagy sebesen eléje ment a fiatal embernek , s ennek vonásait szótlanul , de különös vegyületével a kíváncsiságnak és aggodalomnak, vizsgáit. E néma szemlét Delmare kétségkívül igen különösnek találta, mert ő szakaszta félbe a hallgatást, hevenyén szólítván meg az őrnagyot: „Uram , ha ön elégségesen megvizsgálandó személyemet , szíves lesz ön engem értesíteni —. De Maurice , anélkül hogy felelne , így szólt magában : „Igenis , — ez az ő szeme, homloka , szája. . . . Kivéve szökő haját, feltűnő a hasonlat.“ „Ön, uram, talán arczképemet szándékozik elkészíteni?“ kérdé Delmare gúnyos hangon. „Ezt tegnap mondhatta volna meg nekem.“ „Tegnap estve, uram,“ felele az őrnagy, mindinkább elmerülve gondolataiban, „tegnap este nem eléggé vizsgálhatom meg vonásait, azért ma reggel teszem azt.“ „Veszem élézre. — Hanem hát csupán e kissé különös vizsgálatra rendelt ön engem ide, engem, ki önt épen oly kevéssé ismerem , mint ön engem ?“ Maurice, egészen elmerülve magában, mit sem felelt neki. Delmare nyugtalankodó hevenyével kezdő újólag : „Uram, engedje valamire emlékeztetnem. Tegnap esti nyolcz órakor egyik barátommal a Rivoli utczai boltozatok alá menekülvén az eső elöl, itt fel s alá járkálva sokáig csevegőnk. Tíz óra után elváltunk , ő a maga dolga után látott, én a magamé után. Az eső megszűnt. Épen a Vendôme-téren haladtam keresztül , midőn egy köpenybe burkolt férfi , kinek arcra vonásait ki nem vehetem, megszólít . . „Azt mondom önnek, uram,“ vága közbe az őrnagy, „hogy mi ugyan nem ismerjük egymást, de nekem mégis igen fontos dolgokról kell önnel beszélnem.“ „Én e megszólításra csak azt felelem, hogy nekem az ismeretlen emberekkeli beszélgetés nem esik izént, s hogy én — ez már természetem — nem szeretek csak úgy akárhogy ismeretségeket kötni.“ „Ön — miként észrevevem — nagyon is iparkodott engem lerázni nyakáról. Azért fogtam oly eszközhöz, mely — miként észrevevem — felköltötte bizodalmát. Azt mondom ugyanis, hogy nevem Maurice őrnagy, hogy bajtársa és meghitt barátja vagyok Roland tábornoknak, kire nagy befolyást gyakorolhatok .“ „Az igaz, hogy ugyancsak emlegette a nagy befolyást, melyet Roland tábornokra gyakorol !“ „És e nyilatkozatom le nem küzdhető bizalmatlanságát ?“ „Épen néni. — Egyenesen szeretek beszélni.“ „Miután egyetlen szót sem csikarhattam ki önből, átadom önnek czimjegyemet s elhagyom önt ezen szavakkal . Gyakran éjjel fogamzik a jó tökélet. A barátság , mely engem a tábornokhoz csatol, önnek hasznára válhatik. Én hónap egész nap várakozni fogok önre , vagy ha tetszik , adja át nekem czimjegyét, határozzon órát s én hónap magam jövök önhöz. — De ön megtagadó tőlem czimjegyét.“ „Az is igaz. És ön , derék uram, hogy kijátsza vonakodásomat, utánam jött. Láttam , hogy követi lépteimet, oldalt vetett tekintetem mindig önön függött , igy sétáltatom meg önt jó darabig, de végre a Colbert sikátorban megszöktem .... De lássa ! éjjel megfogamzott bennem a jó tökélet, fontolóra véstem a dolgot — s íme, itt vagyok. — Mit akar tőlem ?“ „Ön fontolóra vette .... Hanem mit?“ „Azt, amit ön nekem mondott volt.“ „Roland tábornokrai befolyásomról ?“ „Ön, uram, túl kiváncsi.“ „Elég az hozzá, ön csak azért keresett fel engem , mert tudá, hogy Roland tábornok meghitt barátja vagyok.“ „Lehet.“ „Hát van önnek akár közvetve akár közvetlenül valami viszonya a tábornokkal?“ „Megálljunk, uram! Nagyon is hamar végére jutottunk. — Ön engem — mi czélból, nem tudom — ide rendelt; igen természetes, hogy miután eljöttem, nekem is van valami czélom. Adja elő röviden és tüzetesen, mit akar velem ? Én felelni fogok.“