Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)

1853-06-11 / 975. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve , Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ ., A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza 8-dik szám. Félévre . 8 „ — „ti Évnegyedre 4 „ — ,, „ Egy hónapra 1­­. 30 k. p 975 Szerkesztés Iroda: Dri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, junius 11-én. HiRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyeg-díj előre le­fi­tetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TISZASZABÁLYOZÁS. II. Miként lehessen elvezetni azon tömérdek vizet, mit a Tisza időn­­kint földjeinkre ömleszt? Felelet: gát és átmetszések alkalmazása ál­tal, mert világszerte nincs más folyamszabály­zási mód. Én legalább utazásaim közben, pedig jó darab földet, vizet bejártam, és mint érde­kelt, mindenütt figyelmesen vizsgálódtam ez ügy körül, csak ezen egyszerű rendszert láttam al­kalmazva megtörtént szabályzásoknál. Így van ez a Rajna folyammal, így másokkal. Ki erről maga akar meggyőződni, nem kell nagy messze fáradnia, mert eleven példa a birodalom olasz tartományiban a Pó folyam, mely, mint én láttam, szakasztott olyan, minő Tiszánk. Az ma szépen folydogál gátjai között , a számára természet és emberi kéz által jelölt mederben. Igaz, itt sok bajba került a folyam megigázása, mert úgy­­szólva történetesen, darabonkint ment végbe a mű s lett valami egészszé. Ellenben nálunk az egész Tiszavölgyre ki­terjeszkedő kész terv sze­rint iitetik a szabályozás: a középponti bizott­mány megállapított elvek nyomán öszhangzato­­san dolgoztat mérnökei által­ Marmarostól Ti­­telig. Egyébiránt nem ártana, sőt szükséges volna kiküldeni néhány mérnököt külföldre, kik a Pót és Németország szabályozott folyamait meg­tekintve , tapasztalatból szerzett ismeretekkel térhetnének vissza. Elég az a dologhoz, mindenütt, hol folyamot szabályoznak, legfőbb e kettő: gát és átmet­szés. A magyarországi Tisza számára sem fe­deztek föl más módot, bár némely jó urak azt hiszik, hogy Paleocapa, meg Vásárhelyi valami mást és mást javasoltak. Pedig hát annyi a kü­lönbség a kettőében , sőt a többi javasló közt is, hogy egyik a gátot átmetszésekkel, másik átmetszést gátokkal indítványozott, tanácsolt. Kinek nagy kedve van rá, válogathat belőlök. Hogy erős gát megmenti a rajta túl eső tért, arról ma már a tiszavidéki paraszt is meggyő­ződött , hol t. i. látta. — És hogy az átmetszés rövidítvén sebesíti egyszersmind a viz lefolyá­sát , szinte kétségtelen. — Következőleg gát és átmetszés együtt alkalmazva Tiszánkat is meg­zabolázza ; kénytelen lesz az igy szabott korlát közt járni, és itt mélyeszteni hullámai elférhe­­tése végett medert. Szabadjon e helyütt a magas kormányt is, mely az átmetszések ásatását magára vállalta, hogy a gátépítő társaságokkal lépést tarthasson mun­kájában , egyre figyelmeztetnem. Londonban lé­­tember az angolok által oly szélűben és kedvező sükerrel használt mederásó gőzgépet gondosan megvizsgálgattam, és nézegettem munkálata közt. Az általa előidézett eredményről csak dicsére­test mondhatok , és nem lehet eléggé ajánlanom, hogy nálunk is alkalmaztassák. Két ily gépnek volna munkája Tiszánkon, s hogy jó sükerrel, al­kalmasint igazolná a gyakorlat, mert bizonyítgatni sem kell, hogy rövid átmetszéseknél, ha emberi kéz kiszedte az első réteget, csak vizet kell ez új me­derbe ereszteni, a gép által föltárandó másod­harmad réteget kisöpri az ár maga. De hol a kiszedett réteget úgy kellene elhordani, még ott is nyereséggel alkalmazható a gép, mert tömér­dek embererőt megkímél, továbbá nevezetes időt gazdálkodhatni meg, Így remélhető , hogy a ter­vezett száz és néhány átmetszés csakugyan be­fejeztetik, és mi legfőbb, megtakaríthatni száz meg száz­ezer forintot, sőt még ezenkívül o­ú­­lyas nyereséget is ígér, mi különben aligha léte­sül t­ i. a legalsó réteg kiszedését, mihez a föl­fakadó vizek miatt emberi kéz nem férhet. Ez utóbbi nélkül pedig csak félsikert érhetni el az átmetszésekkel, azért a gép alkalmazása mu­laszthatta. Ha kormányunk maga nem akarná megtenni vele a kísérletet, bízza vállalkozókra. A többiről jövő alkalommal. *) Gróf Andrásy Manó, New-York , máj. 19. Az érzelgésekből rég kivetkőzöm , szilárdul s ko­molyan szólok. A magyar szive madárként fölvépes örömében, ha látja honja szülöttének előmenetét, s mi több, még erényei dicsőítését is. *) Ezen értekezés- cyclust a Tiszaszabályozás­­ról, melynek második száma előttünk fekszik, az ébredő nemzeti tevékenység egyik legörven­­deztetőbb tüneménye gyanánt üdvözöljük, s nem tartóztathatjuk magunkat kijelenteni, miszerint az értekező nemes gróf e­gyik­ felléptét annak nagybecsű kezességéül vesszük, hogy aristocra­­tiánk ifjabb nemzedéke, megértve a kort és an­nak igényeit, s felismerve ősi hivatását, a nemzeti hasznos tevékenységnek élére áll, s a feltorlódott roppant teendők közöl, egyéni hely­zet és hajlam­ szerint, a sürgősbeket egymás­után fel fogja karolni. Szerény lapjaink zárva állanak minden közjóra törekvő értelmes szándéknak, s hálával fogunk registrálni minden mozzanatot, melyet a trón és haza szétválaszthatatlan érdekéből a szel­lemi és anyagi közgyarapodás emelésére tetté fejteni tapasztalunk. S­z­e­r­k. Leveleim egyikében emlitem már Ferencziné asszonyságnak Angliából New-Yorkba történt meg­érkezését, ki önök előtt minden kétségen kívül, mint jeles énekesnő ismeretes. Művésznőnket a huzamos­ tengeri utazás igen el­gyengítő; orvosi javaslat következtében, a város kö­dös tisztátlan éghajlata alól egy közel kis helységbe távozott, hogy ott a csendes magányt élvezendő, mi­előbb egészségét visszanyerhesse, s haladhasson kitűzött szép czélja felé, hol művészi szép tehetsé­­giért tapsokat, koszorúkat, — s mi legfőbb—arany dollárokat — arathat. De vonuljon bár egy jeles énekesnő bármi távol magányba, a nép szemei ott is feltalálják. Derék művésznőnk épen így járt; a helység előkelői meg­tudták kilétét, még félbeteget , szegénykét annyira faggatták, gyötörték, kérték egy estély adására, hogy művésznőnk végre engedni, s az estély-rendezést meg­ígérni volt kénytelen. Egy nap történetesen ugyanazon helységben mű­vésznőnk félre vonulva tölte napjait, s így ez estély­ben én is részt vevek. Beléptem az estély hallgatói közé, egy díszesen ékesített terembe, hol még a falak is fényben úsztak. A terem meglehetős nagyságú volt, de annyira töm­ve néppel, hogy minden perezben agyonnyomástól tarthatók; végveszély érte egyetlenegy fekete frakko­mat, mert ez a nézők , s jelesül szomszédaim oldal­bordái súrlódása, és dörzsölésétől egészen elkopott, s használhatlanná lön. Egy óranegyed folyhatott le talán belép­tem után, midőn a zene elkezdődött. A második darab után művésznőnk látta rá kellemes arczát, mire a nép — vagy­is bocsánat — az. közönség mint bosz­orkán, rettenetesen hurrajozott, tapsolt öröme kifejezéséül. Én sajnálni kezdem szegénykét, ki a közönség örömrivalgásai előtt m­ár nem győzött hajlongni. Végre csend jön. Édesen ömlő hangok futák be a nagy terem minden zugát; ki a zenét érti, mű­vésznőnk első hang­kiejtésénél tudhatta, hogy ő olasz oskola növendéke. Hangja, tisztán csengő, mint ezüst­­harangé , s bájoló mint csalogányé. Minden torok­fojtás nélkül a hanghágcsóin könnyen szökdel, kü­lönösen jól sikerültek a trillák , de jól a huzamos­ hanglejtés is, mely minden gyengülés nélkül a tem­póig arányban maradt; a hanglajtorjáni ugrása fel s alá mindig biztos volt, szavában a legszigorúbb zenebiráló sem fedezend fel rezgőséget, mi ritkaság, énekét bátorság s lelkesülés bélyegzé, szóval, ha a tömött terem véletlenül egy zöldelő ligetté változik, akkor Ferencziné asszonyság éneklését, a fülmise hangjának képzelendjük. Ennyit művésznőnkről. Kritikát írjon kinek tetszik, én csak magasztalni tudok ily énekesnőt. Mint értesültem, Ferencziné asszonyság városunk­ba jövend egy pár nap múlva , s első estélyét csü­törtökön adandja. Kívánatos , hogy közméltánylás­ban részesüljön, arasson érdemkoszorúkat, de egy­szersmind örülhessen is — mint az amerikaiak min­den ilyen esetnél mondják „to the good business.“ Vájjon nem volna kedve Schodelnő , Hollósy vagy más jeles ismert énekesnőnknek megkísérlem Amerikában a koszorú és arany dollárok aratását. Egy hónap száz­ezert dollárt hozhat H. K. vagy S. zsebébe. — Most másról. A „Black Warrior“ gőzös megérkezvén Me­­xicoból, május hó 8-áig terjedő híreket hozott. Santa Anna april hó 22. kelt kibocsátványa szerint, különféle kormány-osztályzatokat alakított, egyszer­smind minisztereket nevezett ki. Alapított 21 tagú államtanácsot. A conservativ párt emberei előnynyel bírtak; a nevezett tanács valamennyi tagja conserva­tiv. ígéri az elnök a bölcsend tökéletes helyreállítá­sát , valamint szándéka az indianusok és más rabló csordák megtámadása ellen a szükséges rendszabá­lyokat életbe léptetni. April 23-kai kibocsátványa a sajtóra vonatkozik; ennek törvényszabályai módosítják oly modorban, hogy ez a halálos sebet megkapta; kigyógyul-e be­lőle, ez a kor kérdése. Nem alaptalan azon hir, miszerint az elnök Lom­­bardini tábornok által kötött neutral-szövetséget az Isthmus és Tehuantepec kérdése fölött ratifikálta. Az elnök mindazon katonatiszteket, kik az államok­kal folytatott háború alatt magukat foglyokul átadák, s kül jurisdictiót ismertek el, rangjoktól megfosztá, s hivatalaikból elkergette. Cruz ezredes, ki Camargába rendeltetett, márt. 27-kén egy proklamátiót bocsátott ki a határszéli lakosokhoz, ebben sértőleg kel ki az államok kalan­dorainak fondorlatai, s fribuszter kísérletei ellen. Tampico város tanácsa, mely Santa Annát elnökül elismerni vonakodott, Wolf tábornok által elfogatván a fővárosba szállíttatott. Arista volt elnököt is szomorú sors érte, mert szám­űzetett, ső „Avon“ nevű angol hajón Havannába partra szállt, s onnét Európába utazni szándékozik. A washingtoni „Union“ czímű lap egy hosszú czikkben fejtegeti a határszéli kérdéses földrész fö­lötti bonyolódásokat, mik a Mexico és az egyesült államok között fenforgó nehézségek okául tekintet­nek. Határozottan kijelenti a nevezett lap, miszerint Lane­ur new-mexicói kormányzó eljárása a kérdéses Mecillathal földterület tárgyában semmi kalandoros fondorlathoz nem hasonlítható , de tetteiből sem vi­­láglik ki, hogy szándéka birtokterjesztés volt, mert Mecillathal kétségtelen része New­ Mexiconak, ezt a congressus is a „Quadelouppe hidalgói“ béke által szerzett birtokföldrésznek tekinti. Említi tovább, hogy Lane kormányzó visszahívásából ne következtessük azt, mintha ezen elmozdítás, tetteinek a kormány részérőli rászólásából történt volna. Végre tárgyalja az utóbbi eseményeket, mikről a kormányhoz,hiva­talos feljelentés érkezett; ezekből csakugyan való­sulni látszik azon hír, hogy Chihuahua kormányzója a kérdéses földrészen letelepedett amerikaiakat elfo­gató a betömlöczöztető. Ha ez így van, akkor az el­járási modort, valamint az erőszakos eszközök hasz­nálását is Lane úrnál nincs okunk kárhoztatni. Ily események után Santa Anna helyzete­s kilátásai, más részről Pierce elnöknek gondolatai csakugyan nem lehetnek más, mint harcziasak. Déés, június 1. Űrnapi vásárunk az eddigieknél sokkal jobban ütött ki, s a forgalom élénkebb volt a marhákra s élelmiczikkekre nézve, melyeknek jó árok volt 6s nagyon keltek , mig az iparczikkek nem nagyon ha- A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) Az őrnagy lezárván a hálókamra ajtaját, elibe ment a tábornoknak. Roland tábornok zavart arczulattal lépett be és igy köszönte barátját: „Vártalak éjszakára. Azt hivem, viszsza fogsz jönni hozzám. Nagy szükségem volna szolgálatodra.“ „Szólj, szólj!“ „Mindenek előtt hagyd meg Julienne asszonynak, ereszsze be azonnal a hölgyet, kinek nem sokára jönnie kell. Utánad fog tudakozódni.“ „Utánam ?“ „Igenis, utánad, barátom,“ viszonzó Roland gróf, s nedves homlokát törülgetve izgultan fel s alá jár­kált a szobában. Ezalatt Maurice őrnagy az agg cselédet kiálta be, s kiadá neki a rendeletet: „Ha egy hölgy tudakozódik utánam , kérje meg, ne sajnáljon kissé a teremben várakozni.“ Aztán barátjához fordult, ki ekkér kezdé be­szédét : „Most, Maurice, hallgass meg. Tegnap est­­e le­velet kaptam Bourgueil asszonytól. Itt van, — olvasd.“ Az őrnagy vévé a levélkét, melyben Bourgueil asszony a tábornokot felkéri, hogy vele nagyon fon­tos ügyben értekezzék, megemlítvén egyszersmind. Lásd P. N. 974-dik számát, hogy az összejövetelnek — illendőségi tekinteteknél fogva — sem Bourgueilék sem Rolandék házában nem szabad végbemenni. Az őrnagy e levélkét nö­vekvő csodálkozással olvasó, aztán visszaadván azt barátjának, igy szólott: „Valóban igen fontos ügy lehet,­­ különben Bourgueil asszony nem határozta volna magát ezen lépésre. Nem gyanítasz valamit ?“ „Semmit! — Nem tudok tisztába jönni a dolog­gal. — De mégis nem lehet neki megtagadnom. Sze­rencsétlen asszony! ... Az összejövetel helyét illető­leg, sokáig nem tudtam mit határozni; mert házassá­gom óta sehol sem volt szükségem légyottokat rendez­ni ; s akkor eszembe jutott Páris kapuja előtti magá­nyos lakod, s előre bizonyos valék, hogy ezen szolgá­latot nem tagadod meg tőlem. Válaszul tehát — mikép azt Bourgueil asszony kívánta — csak czimzetedet irám fel, s hozzátevém, hogy ma, délutáni négy óra­kor. Úgy hittem , ez időtájban Bourgueil asszony is legkönnyebben szabadulhat. Egész éjjel várakoztam rád , hogy ezekről értesítselek. Csak reggel négy óra felé feküdtem le, meghagyva Pietrinek, hogy mihelyt jösz, keltessen fel. De te még kilencz órára sem érkeztél meg lakomban; el valék tökélve tehát ide jönni, hogy azon esetre, ha még itthon nem vol­nál, Julienne asszonyt értesítsem, hogy itt akarok valakit bevárni. Épen menőfélben valók, midőn a külügyminiszter titkára jött hozzám, követségembe vágó, nagyon sietős sürgönyökkel, el kelle­tt fo­gadnom. Végre szabadulhatok, s halálos aggoda­lomban repültem ide, félvén, hogy Bourgueil asszony meg talál előzni, s a mitsem tudó cseléd . “ A beszélgetést Julienne asszony belépte akasztó meg. „Őrnagy úr,“ szólott a szolgáló, „a hölgy, kire ön várakozik, itt van.“ „Barátom ,“ nyilatkozók az őrnagy, a hálókamra felé irányozva lépteit, hova Delmaret bezárta volt: „magatokra hagylak , de ne távozzál anélkül, hogy tudósítanál.“ „Ezer okom van, hogy még beszéljek veled vi­szonzá a tábornok. „Nekem is,“ monda az őrnagy. Aztán Julienne asszonyhoz fordult: „Míg azon hölgy itt leend , senkit sem fog ön be­ereszteni, — érti ön? — épen senkit!“ „Értem , uram.“ „Most ereszsze be azon hölgyet.“ „Maurice,“ kezdé keserűen a tábornok: „húsz esztendő fekszik közöttünk, s most adja második ta­lálkozóját. Oh, mi borzasztó néha, visszamerülnünk a múltba!“ Az őrnagy kezet fogott barátjával, s a hálókam­rába ment. Egy perczc­el későbben az öreg szolgáló Bourgu­eil asszonyt vezeté be, aztán kitávozott. Bourgueilné , s a tábornok együtt és magok valának. XXXI. Valóban több mint húsz esztendő folyt el azon idő óta, mikor Bourgueil asszony, szépsége teljes fényében ragyogva, bűnös hajlama inditásából meg­látogatta volt Roland ezredest. Addig az ő becsülete minden szennytől ment vala, de azon órában, csak­nem egyszerre bűnével, a lelkiismeret furdalásai szi­vébe fészkelődtek. És több mint húsz esztendő folyt el azon idő óta, mikor a fiatal, szép, ragyogó, az ifjúság minden m­á­­morosító szenvedélyeinek átadott Roland ezredes , ki már számát sem tudta hódításainak, ki nem gondolt a miatta ontott könnyek záporával, s a máról hó­napra kötött ismeretségekben csak a kéjt hajhászta, ki fel nem tudta fogni azon őszinte, mély és megren­­díthetetlen szenvedélyeket, melyek bocsánatra mél­tóvá teszik a nő megfeledkezését kötélyeiről, — szó­val , azon idő óta, mikor Roland ezredes felfedé Bourgueil asszony előtt szive sivárságát és jelleme könnyelműségét. Borzasztó felfödözés ! Legelső bün­tetése azon boldogtalan nőnek , kinek egyetlen napi hibájáért egész kinteljes élettel kell vala bűnhődnie. Annyi év lefolyta után újra találkoztak, mind a ketten ősz hajjal : a nő megtörve a hosszú és ke­gyetlen vezekléstől; a férfi újjászületve az édes és szent családi kötélyek teljesítése által. És leszámítva ezen végzetteljes körülményeket, melyek a két személyt ismét egymás közelébe hozák, ezen összejövetelben a gondviselésnek istenujja oly végzetesen mutatkozott, hogy mindaketten zavarod­va, leverten és szemlesütve néhány perczig hallga­tásban boronganak. A nána csendet Roland tábornok szakító meg első, reszkető hanggal igy szólva Bourgueil asz­­szonyhoz : „Asszonyom, nem hittem volna, hogy annyi év múltával.“

Next