Pesti Napló, 1853. szeptember (4. évfolyam, 1043–1067. szám)
1853-09-01 / 1043. szám
y 1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félávre 10 ., én A havi előfizetés , mintha számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8 sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hónapra 1 fr. 30 k. p. Csütörtök, sept. 1-jén. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajcárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegétg előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. I EGY MAGYAR NÁBOB Folytatás. *) A jámbor ember tigris szivet váltott; dühös volt és kérlelhetetlen, hallani sem akart elátkozott leánya felől s megparancsolá, hogy odahaza elő ne merjék annak a nevét hozni, mert a ki szólni bátorkodik felőle, utána megy ! E kegyetlen mondás nagy sírásokra adott alkalmat, de Mayer uram feltette magában, hogy kemény szivü fog lenni s nem veszi észre, hogy leányai anyjostal együtt az egész ebéd alatt nem tesznek egyebet, mint egyre sóhajtoznak. Sóhajtozni szabad , akinek tetszik, gyakorolhatja magát benne, de ő nem fogja kérdezni, kinek mi baja? Egy egész hétig kiállotta a kegyetlenséget, nem bánta volna ugyan olykor, ha már szólnának valamit felőle, csak hogy ő visszautasíthassa a beszédet, de nem jön mit visszautasítani. Néha már a nyelvén lebegett, hogy kérdezősködjék felőle, de csak visszafojtotta a szókat és hallgatott. Végre egy napon ebédhez ülvén, a családnak semminemű tagja sem evett egy falatot is, pedig Biercz volt. Mayer úr nem állhatta tovább. — Hát titeket mi lest ? Mi bajotok ? Mért nem esztek ? Minek sirtok itt nekem ? A leányok kötényeiket emelték szemeikhez s még jobban sírtak; az asszony nagy zokogva felelt. — Meghal a leányom. — Persze! monda a férj, akkora kanál sültlisztet dugva a szájába, hogy majd megfulladt tőle. Olyan könnyen adják azt! Ha olyan könnyű volna meghalni. — Hiszen jobb is lesz szegényre nézve, ha meghal, jól jár vele, legalább nem szenved többet. __Hát mért nem hivatnak neki doktort ? — Az ő betegségét doktor nem gyógyithatja meg. __ Um , mordula Mayer úr s elkezdé a fogait piszkálni. Az asszony egy ideig hallgatott, azután siránk hangon folytató. __Mindig csak téged emleget, csak az apját szeretné látni, csak még egyszer óhajtaná megcsókolni kezeit, azután örömest meghalna. *) Lásd Pesti Napid 1042. Máriát, *) Pozsony külvárosa. E szóra az egész család, mint egy orgona kezdte rá a sírást, Mayer uram úgy tett, mintha az orrát fúná. — Hát hol fekszik ? kérdé megerősítve hangját. — A Zuckermandelen *) egy szegényes hónapos szobában mindenkitől elhagyatva. Tehát szegény állapotban ! Gondolá Mayer úr, akkor talán hát mégsem egészen igaz az, amit Teréz beszélt felőle. Meglehet hogy szeretett valakit, s ajándékokat fogadott el tőle, ez még nem olyan nagy bűn, de ebből még nem az következik, hogy eladta volna magát. Mikor ezek a vén kisasszonyok, akik soha sem élvezték a világ legfőbb örömeit, olyan irigyek a fiatalság mulatságaira. — Hm. Tehát rólam is beszél az a rosz leány. — Azt hiszi, hogy a te átkod fogott rajta. A mióta innen elment. . . . Itt közbeszakitá a beszédet az általános siralom ismét. — A mióta innen elment, folytató újra Mayerné, soha fel nem kelt az ágyból, nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a koporsóban teszik. — No, vezessetek el hozzá délután. Monda Mayer úr végképen elérzékenyülve. Erre a szóra az egész család a nyakába borult, csókolták, czibálták, nem volt ilyen jó ember, ilyen kegyes apa több a világon. Alig várták, hogy az asztalt elszedjék, felöltöztették a jámbor családfőt, palctáját kezébe adták s valamenynyien elmentek vele a Zuckermandlba, ahol egy szegény padlásszobában feküdt Matild, melyben a szó szoros értelmében nem volt egyéb, mint egy ágy és számtalan orvosságos üveg. A jó apa szíve elfacsarodott e látványon. Tehát Martidnak semmije sincs szegény leány. Arra a gondolatra ki tudott volna jönni, hogy a csipkéit és selyem kendőit csaknem itta be mind orvosságban egy hét alatt. A leány fel akart kelni, hogy atyját meglátta, de nem birt, Mayer úr bűnbánó képpel lépett oda hozzá, mintha ő vétett volna ellene; a leány megragadó kezét, oda szokta kebléhez , csókjaival halmozta, s töredezett hangon esedezék bocsánatáért. Valóban köbül kellett volna a jámbor apa szivének lenni, hogy azt megtagadhassa tőle. Megbocsátott neki. Rögtön bérkocsit rendelt s visszavitelé őt a házhoz. Beszéljen a világ amit neki tetszik ! a vér nem válhatik vízzé, egy apa nem ölheti meg szülöttjét egy kis botlás miatt. Ezt annál kevésbbé teheti, minthogy ezúttal oka sincs rá, mert még az naja kapott egy levelet, melyet liberiás inas hozott neki, és azt a sokszor említett földesúr sajátkezüleg irta hozzá , mély fájdalmát fejezve ki a felett, hogy ártatlan , tiszta szándékú közeledése által oly félreértésekre adott okot. Ő a legnagyobb tisztelettel viseltetik egész becses családja iránt, s amit Matild irányában érez, az semmi sem egyéb, mint a művészet iránti tisztelet, arról pedig, hogy az ifjú leányzó erényei, mily ostromolhatlan sánczok közé vannak zárva , ő adhat legérvényesebb bizonyítványokat s azokat, ha kell, keze írásával is kész ellátni A hiszen ez derék becsületes ember! Mayer, Mayer! hol volt az eszed , midőn a másik fél kihallgatása nélkül ítéltél ? bizony megérdemlenéd, hogy te kérj bocsánatot megbántott családodtól. Más leánynál ugyan azt felelné az ember az ilyen imádónak, hogy ha oly tiszta szándékkal van iránta, hát vegyed, hanem a művésznő kivétel, azt tisztelni is szabad; a művészetnek szabad hódolni s az nem csábítás, az csak tisztelet, kitüntetés, méltó elismerés s abból nem következik, hogy el kell venni.« — No jól van, monda Mayer úr, kit e levél egészen megnyugtatott, ez már egészen más , de hát legalább ne iparkodjék Matildot a sétányokon, a színfalak között felkeresni , mert ez mégis kompromittálhatja, hanem ha tisztességes czéljai vannak , járjon a házhoz. Balgatag ember! Kenyeret ad a patkányoknak, hogy éjszaka ne zörögjenek, ahelyett, hogy macskát tartana. Két nap alatt Matild természetesen oly egészséges volt, mint a fáról szakasztott alma, s a földesúr már most a házhoz járt szépen. Leírásával nem vesződünk, mert úgysem soká fogunk vele bajlódni; néhány hónap múlva elutazik, utána jő egy bankár fiú, azután ismét egy földesúr, majd egy negyedik és egy ötödik, és ki tudná hányadik? És ezek mind igen nagy tisztelői a művészetnek, mind igen derék, illedelmes emberek, akiktől egy illetlen szót nem lehet hallani, kik kezet csókolnak a mamának, s bölcs dolgokat beszélnek a papával, s oly szerényen hajtják meg magukat a leányok előtt, mikor jönnek, mikor mennek , mintha gróf kisasszonyokkal társalognának. Akadnak közöttük víg, mulatságos fiúk, akik halálra nevettetik az embert tréfáikkal, akik kimennek a konyhába Mayer mamával kötekedni, megkóstolják az ételeit, ellopják a palacsintát, olyan kedves bohó fiúk. Négy leány lett nagy és deli. Egyik szebb volt, mint a másik; életkorukban alig volt közöttük egy egy év különbség. Amint felnőttek, amint hajadoni szépségük kifejlett, annyival zajosabb, látogatottabb jön Mayer uram háza; a régi fényűzés, könnyelműség, pazarlás visszatért, örök jó kedv tanyázott a háznál, a legválogatottabb társaságok gyültekottan össze, grófok, bárók, főnemesek, bankárok és más nagy urak. Vette ugyan észre Mayer uram, hogy midőn az utczán találkozik ezen grófokkal és bankárokkal, azok úgy tesznek, mintha nem látnák, sőt ha leányaival találkoznak is , egyik sem néz a másikra, hanem ő az olyan dolgokon , amik neki nem tetszettek, nem szokta törni a fejét; azt gondolta, hogy ezt mind így szokták a nagy urak. Már a legkisebbik leány is jól megnőtt, tizenkétéves volt, s látni lehet a fejlődéséből, hogy mindegyik nénjénél szebb lesz. Még most kurta viganót és fodros nadrágocskát viselt s tömött hosszú hajzata két tekercsbe fonva csüggött le hátul, s a ház tisztelői nem egyszer kérdek már tréfálva, mikor fog ő is hosszú öltönyt kapni , mint nénjei ? Egy napon szokatlan, meglepő látogatás érte Mayer uramat. Épen egy csoport jó kedvű fiatal enyelgett a vidám leánykákkal, jutott egy elefánt a mamának is, ki őt nevettesse. Mayer papa pedig legyeket ütögetett a falon s nagy megelégedésére szolgált, ha egy egy hangosabb csattanásra valamelyik leány felsikoltott, mintha megijedt volna , a midőn koczogás hallatszik az ajtón s minthogy senki sem felelt rá, a koczogás ismétlődik , harmadszor is rákezdi, végre egy vidám czimbora odaugrik s feltárja az ajtót, gondolva, hogy ez is egy tréfás fiú lesz, ki őket meg akarja lepni. Egy vén, száraz hölgy alakja kopott fekete ruhában állt a fényes társaság előtt. Mayer papa úgy megijedt, hogy elkezdett csuklani ijedtében. Teréz volt az. . . . (Folytatása köv.) a Előfizetési felhívás A PESTI NAPLÓ négyhónapos (septemb.-decemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 6 fór. 40 kr. Budapesten házhozhordással 5 fór. 30 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében éri- és kigyó-utcza szegletén. SZELLEMI TÉR. IV. Tankönyveink naponkint szaporodnak. E részigben irodalmunk eléggé gazdag, kivált a múlt időkhöz mérve. Csak a megjelent codexeket s kormányrendeleteket commentáló munkák száma versenyezhet még, az iskolák használatára irt művek öszvegével. A sajtóipar ezen ágaiban a kelendőség viszonyainknál fogva annyira biztosítva van, hogy fáradozásra elég ösztönt nyújt. Sőt a tankönyvek, kiadóra és vevőre könnyen akadnak azon lendület miatt, mely a nevelés s közoktatás ügye körül az új tanrendszer óta mutatkozik. De egészen másként áll a dolog oly tudományos munkákra nézve, miknek segélyével a felnőtt ember valamely speciális irányban előhaladhatna. Kétségtelen, hogy kizárólag magyar könyvekből senki szaktudós nem lehet. Kétségtelen, hogy aki kenyértudományra szánja jó magát, és szorgalma által remélt kényelmet, vagyonosságot s független létezést, józan észszel nem csünghet azon csalálmon, miként vágyait idegen irodalom segélye nélkül csak meg is közelíthetné. Kétségtelen, hogy alig van a tudományoknak oly ága, mely nálunk európai színvonalon állana, s minden haladásaiban, minden foglalásaiban, s kifejlődésének minden ösvényein, a magyar irodalom által kisértetnék. Arról pedig szó sincs, miszerint indítványozók, úttörők lennének valahol, és volna tudomány, mely uj korszakát nekünk köszönné. Ide nem értjük hazánk történészetét, régi jogviszonyainknak földerítéseit, s azon statistikai, ethnographiai, és természettudományi kutatásokat, képleteket és összeállításokat, melyek Magyarország földjének és népének ismertetésére vonatkoznak, s melyekre nézve megmaradt azon szerény ambitiónk , hogy, ha a külföldiek fáradalmának sokat köszönhetünk, ők is szintén sokat köszönhetnek a miénknek. Irodalmi szükségünk természetesen annyira nem terjed, hogy minden gyógyforrásainknak analysisét, minden hegylánczainknak földirati és geológiai rajzát, minden vidékeink flóráját, minden városaink népszámát, minden levéltáraink históriai adatainak földerítését, jogunk történetét és philosophiáját, múlt korunk szellemének, eszmeirányainak s törekvéseinek ismeretét, főleg idegen nyelvű munkákból kellene tanulnunk. De mily kevés ez, ha tudományos irodalomról van szó. Mily kevés, ha fajunk talentumát és fogékonyságát tekintjük! Akkor, midőn a charlatánok hegyén vetik szemünkre hátramaradásunkat, mi bizonyos önérzettel hivatkozhatunk irodalmunknak mind régiségére , mind pedig újabb haladásaira; s kétségtelen, hogy a tudatlan lenézők ellenében igazunk is van. Azonban, mihelyt mértékül szükségeinket vesszük, mihelyt azon magas czél lebeg előttünk , melyet nyelvünk és miveltségünk elérhetne s reméljük elérni fog, már ez esetben minden alázatossággal kell megvallanunk, hogy jelenleg kevés szaktudományban állítunk annyi használható munkát elő, amennyinek segítségével egy iskoláját végzett egyén, az idegen források fölkeresése nélkül, magát csak tűrhetőleg is kiképezhesse. És, fájdalomállításunk legdönthetlenebb a reáli tudományokra nézve. E téren oskolai kézikönyveink vannak , de több nincs. Mihelyt ifjaink az elemi ismereteket megszerezték, irodalmunk őket szárnyra bocsátja, hogy más helyütt keressék , ha vágyuk van, a szükségeseket. Nyelvünkön többé nem boldogulnak, legalább annyira nem, hogy kenyeröket a mi könyveinknek köszönhessék. S pedig minő helyzetben vagyunk a forradalom után? Mit idéztek elő a magánjog körüli reformok? Avagy feledhetjük-e , hogy a földesuraknak, a gentrynek , az alföldi nagyvárosok polgárainak gyermekei, kikből a forradalom előtt földbirtokosok , vagyonos táblabirák, jogtudósok, ügyvédek , szónokló honoratiorok, sedriai ülnökök , megyetisztek s egy csoport nobile officium átvállalói, vagy legroszabb esetben pipás és helységek határából ki nem mozduló magyar emberek lettek volna, most az ipar, kereskedelem, anyagi vállalatok, és a reáltudományok általi kenyérkereset száz meg száz nemes felé vonatnak ? s nem bizonyos-e, miként éppen ez alakuló osztály nemzetiségünk irányában szintoly fontos, mint az aristocratia ? Eddigi irodalmunk e növendékek kezébe elég iskolai könyvet adott. Ezentúli irodalmunknak kötelessége saját méltóságáról és saját érdekeiről úgy gondoskodni, hogy majd a fölserdülteknek, a pályára indulóknak, a hivatásukat megkezdőknek sok tudományos, és kimerítő munkákat adhasson. íme megint tisztán áll egy irány, a kor szükségei által kijelölve. Tehát a nőknek és az aristocratiának kellemes és hasznos olvasmányt nyújtani, s aztán a reáltu-dományokra készülő osztályt — túl a kézikönyveken — alapos munkákkal látni el — e két kívánatban öszpontosul, mi a mostani idők szerint nálunk legszükségesb. S remélhetünk-e eredményt? fog-e e csatornákban hatalmas árral ömleni litteraturánk ? mit mutatnak az eddigi jelek ? New-York, júl. 16. (Vége.) Mi a műtárlat ajtajánál állunk már. Itt ismét egy kis jelenet tanúi vagyunk.Ugyanis egy idős úr két nővel kíván bemenni, de belépti jegye csak egy nő bevitelét vagyis bevezetését engedi meg. Pedig váltani pénzért jegyet nem lehet egyesekre, mert a megnyitás jelen alkalmánál csak meghívott vendégek és bérletjegyek tulajdonosai mehetnek be A szegény yankee már kétszer utasittatott vissza. Itt segítnünk kell. Az öreg ur ajánlatomat elfogadá, és én csinos leányát bevezetém, fölösleges jegygyel bírván, mit a társulat elnökétől Sedgwick Theodor úrtól a megnyitás előtti napon kaptam volt. Midőn beléptünk, legelőször is egy 20 lábnyi magas, 8 lábnyi széles arany rámájú tükörben láttuk izzadt homlokunkat, mely tükör a 6-ik avenue bejárás ajtajánál áll. Innét sietünk biztositni magunknak jó helyet, az éjszaki szárny karzatára. Hogy az unalom istene meg ne szálljon bennünket, hogy a várakozást jobban tűrhessük, tehát nézzünk széjjel e művészet templomában , hogy ennek bei alkotása mi módon van összeállítva. A palota belsejét négyfelé hasítja egy aranyszálú kereszt, mely főjárdák gyanánt szolgál. E tér szélessége 21 láb, hosszúsága pedig a bejárástól 140 láb, egészen a palota közepéig , hol a karzatral lépcsők vezetnek fel. A földszinti térség magassága a karzat padlatáig 24 láb , a karzat padlazatától fel ismét a szárny hajlásáig, mintegy 21 láb, innét pedig a négy részre szolgáló boltozatok tetejéig, mintegy 20 láb a magasság. A palota közepén a kúp alatt nagy nyolczszögű tér vehető ki egész fel az épület tetejéig, vagyis a kúp aljáig, melynek magassága a föld színétől 118 láb. Itten a kúp gömbölyű formába vékonyulva nyúlik felfelé, és belőlrők magassága a föld színétől 148 láb, földszínén szélessége a dómnak 100 láb egész a kúpig. A karzatok bármelyik szögletéről és a kúp alatt mindenfelé beláthatni az épületet. A négyrészre oszló karzatok egyforma nagyságúak , kivéve az éjszaki és nyugati részekhez csatlott gépek és más nemű vas készítmények tárlatát, úgy szintén a frisítő étszerek részére készített hátulsó épület részét. Az egész palota 118000 négyszög lábnyi térséget ad földszint, a karzatok pedig 62,000 lábat, s így az egész térség, mely a kiállított tárgyaknak elhelyezési térül szolgál, tesz öszvesen 173,000 négyszög lábat, az épület belseje földszint két és fél hold , a karzat téré 112 hold s igy azon földalap , melyet e nagyszerű pompás palota elfoglal , 4 holdnyi nagyságú. Földszinti része a palotának 190 darabra, vagy 13 hézagokra van felosztva, hová a kiállítandó czikkek elhelyezése történni fog. Különös megemlítést érdemel csinossága végett azon nyolcz vastag vas oszlop , melyek a palota közepét képezik, és a kúp kezdetéig 118 lábnyi magasságra felnyúlnak. A közép kereszttér négy végén, mindjárt az ajtóknál, kerek formájú magas szökőkutak vannak, ezek azonban a vizet még nem lövellik felfelé, mert készületlenek. Mint látszik, igen nagy térséget foglalnak el a karzatra vezető lépcsők; nem annyira azok, melyek a bejárásnál három felől a karzatra visznek, mint imezek, melyek a palota nyolczszögü közepéről két-két ágban nyúlnak felfelé. A nép, a palota három részeiről tódul befelé s már is annyira tömve a földszin, hogy a szorultság nagy, s valamire való helyet, honnét a szertartást nézni lehetne , talán teljes lehetetlenség szerezni. Éjszaki és nyugati részén az épület belsejének , hol a szárnyazatok egymástól oszolnak, melyek bent egy X formájú szabad tért nyitnak a nézőknek, mintegy 4 lábnyi magasságú emelvény foglal helyet.— Imez emelvény éjszaki részére, mely szőnyeggel valóban mondhatni pompásan van behúzva, külön egy magas karszéket veszünk észre, mely Pierce elnökre vár. Előtte alant egy hosszú kék asztal, e mellett néhány tintanyaló reporter üldögél, míg felették a palota közepén Washington emlékszobra áll, melynek rangossága mintegy 25 láb. Ábrázol egy durvaszőrű paripát, mely előre vágtat; rajta ül a honatya, merő szemekkel vizsgálni látszik, mint veri a yankee az angol zsoldost. E szobor érczből van öntve , kár hogy festve van, feketés zöldre , mert sötét zöldnek a színt neveznünk nem lehet; valamint azt is kell gyanítanunk, miszerint a művésznek vagy reszelője nem volt, vagy pedig az öntéshez annyit értett csak, mint Izrael népe akkor, midőn egy szobor alkotását csak lángokra bizá. Valahára egyszer a sok várakozás után látunk a főajtón mintegy 60 gránátos forma egyént lépdelni előre, kik a néptömeg között sort igyekszenek formálni. — S valóban alig lett ezen járás eszközölve, sem az elnök a helybeli őrség vezérjétől karon vezetve a neki kitűzött hely felé lépdelt. A nép harsány „hurrah“ kiáltása között az emelvényen álló már említett karszéket elfoglaló, mellette bal felől egy derék püspök foglalt helyet, jobbján a vállalkozó társulat elnöke, és a New-York állami honvédség vezérőrnagyja Charles W. Sandford, e mellett pedig C. H. Sandford egy fiatal ügyvéd, ki városunk notabilitásainak egyike; ezek mögött a hívott vendégek jeleslejei. Három karzatán az épületnek zene volt hallható; most ez megszűnt, és az orgona szavai fitták be a palota minden részeit. Egy rövid ének hangzott le a karról; ezt követte a püspök úr imája, ezt ismét Sedgwich úr fogadó beszéde, ki feledni látszott az ünnepély czélját, mert Pierce elnökhöz beszélt, s nem a valódi tárgyhoz. Előbb ama hír szárnyalt, hogy Pierce beszédet tartana, de ő bizony a pororálni akarók sorából visszahúzó magát. Befejezésül még egy jámbor éneket hallottunk , ■ ezzel az ünnepélyes megnyitásnak vége jön.