Pesti Napló, 1853. szeptember (4. évfolyam, 1043–1067. szám)

1853-09-01 / 1043. szám

y 1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félávre 10 ., é­n A havi előfizetés , mintha számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8 sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hónapra 1 fr. 30 k. p. Csütörtök, sept. 1-jén. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgc kraj­cárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegétg előre lefize­tendő a Magán­viták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számíttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. I EGY MAGYAR NÁBOB Folytatás. *) A­ jámbor ember tigris szivet váltott; dühös volt és kérlelhetetlen, hallani sem akart elátkozott leánya felől s megparancsolá, hogy odahaza elő ne merjék annak a nevét hozni, mert a ki szólni bátorkodik felőle, utána megy ! E kegyetlen mondás nagy sírásokra adott alkalmat, de Mayer uram feltette magában, hogy kemény szivü fog lenni s nem veszi észre, hogy leányai anyjostal együtt az egész ebéd alatt nem tesznek egyebet, mint egyre sóhajtoznak. Sóhajtozni szabad , a­kinek tetszik, gyakorolhatja magát benne, de ő nem fogja kérdezni, kinek mi baja? Egy egész hétig kiállotta a kegyetlenséget, nem bánta volna ugyan olykor, ha már szólnának valamit felőle, csak hogy ő visszautasíthassa a beszédet, de nem jön mit visszautasítani. Néha már a nyelvén lebegett, hogy kérdezősködjék felőle, de csak visszafojtotta a szókat és hallgatott. Végre egy napon ebédhez ülvén, a család­nak semminemű tagja sem evett egy falatot is, pedig Biercz volt. Mayer úr nem állhatta tovább. — Hát titeket mi lest ? Mi bajotok ? Mért nem esz­tek ? Minek sirtok itt nekem ? A leányok kötényeiket emelték szemeikhez s még jobban sírtak; az asszony nagy zokogva felelt. — Meghal a leányom. — Persze! monda a férj, akkora kanál sültlisztet dugva a szájába, hogy majd megfulladt tőle. Olyan könnyen adják azt! Ha olyan könnyű volna meghalni. — Hiszen jobb is lesz szegényre nézve, ha meghal, jól jár vele, legalább nem szenved többet. __Hát mért nem hivatnak neki doktort ? — Az ő betegségét doktor nem gyógyithatja meg. __ Um , mordula Mayer úr s elkezdé a fogait pisz­kálni. Az asszony egy ideig hallgatott, azután siránk han­gon folytató. __Mindig csak téged emleget, csak az apját sze­retné látni, csak még egyszer óhajtaná megcsókolni ke­zeit, azután örömest meghalna. *) Lásd Pesti Napid 1042. Máriát, *) Pozsony külvárosa. E szóra az egész család, mint egy orgona kezdte rá a sírást, Mayer uram úgy tett, mintha az orrát fúná. — Hát hol fekszik ? kérdé megerősítve hangját. — A Zuckermandelen *) egy szegényes hónapos szo­bában mindenkitől elhagyatva. Tehát szegény állapotban ! Gondolá Mayer úr, ak­kor talán hát még­sem egészen igaz az, a­mit Teréz beszélt felőle. Meglehet hogy szeretett valakit, s aján­dékokat fogadott el tőle, ez még nem olyan nagy bűn, de ebből még nem az következik, hogy eladta volna magát. Mikor ezek a vén kisasszonyok, a­kik soha sem élvezték a világ legfőbb örömeit, olyan irigyek a fiatal­ság mulatságaira. — Hm. Tehát rólam is beszél az a rosz leány. — Azt hiszi, hogy a te átkod fogott rajta. A mióta innen elment. . . . Itt közbeszakitá a beszédet az általános siralom ismét. — A mióta innen elment, folytató újra Mayerné, soha fel nem kelt az ágyból, nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor a koporsóban teszik. — No, vezessetek el hozzá délután. Monda Mayer úr végképen elérzékenyülve. Erre a szóra az egész család a nyakába borult, csó­kolták, czibálták, nem volt ilyen jó ember, ilyen ke­gyes apa több a világon. Alig várták, hogy az asztalt elszedjék, felöltöztették a jámbor családfőt, palctáját kezébe adták s valameny­­nyien elmentek vele a Zuckermandlb­a, a­hol egy sze­gény padlásszobában feküdt Matild, melyben a szó szo­ros értelmében nem volt egyéb, mint egy ágy és szám­talan orvosságos üveg. A jó apa szíve elfacsarodott e látványon. Tehát Martid­nak semmije sincs­ szegény leány. Arra a gondolatra ki tudott volna jönni, hogy a csipkéit és selyem kendőit csaknem itta be mind orvosságban egy hét alatt. A leány fel akart kelni, hogy atyját meglátta, de nem birt, Mayer úr bűnbánó képpel lépett oda hozzá, mint­ha ő vétett volna ellene; a leány megragadó kezét, oda szok­ta kebléhez , csókjaival halmozta, s töredezett hangon esedezék bocsánatáért. Valóban köbül kellett volna a jámbor apa szivének lenni, hogy azt megtagadhassa tőle. Megbocsátott neki. Rögtön bérkocsit rendelt s visszavitelé őt a házhoz. Beszéljen a világ a­mit neki tetszik ! a vér nem válhatik vízzé, egy apa nem ölheti meg szülöttjét egy kis botlás miatt. Ezt annál kevésbbé teheti, minthogy ez­úttal oka sincs rá, mert még az naja kapott egy levelet, melyet liberiás inas hozott neki, és azt a sokszor említett föl­desúr sajátkezüleg irta hozzá , mély fájdalmát fejezve ki a felett, hogy ártatlan , tiszta szándékú közeledése által oly félreértésekre adott okot. Ő a legnagyobb tisz­telettel viseltetik egész becses családja iránt, s a­mit Matild irányában érez, az semmi sem egyéb, mint a művészet iránti tisztelet, arról pedig, hogy az ifjú leányzó erényei, mily ostromolhatlan sánczok közé van­nak zárva , ő adhat legérvényesebb bizonyítványokat s azokat, ha kell, keze írásával is kész ellátni A­ hiszen ez derék becsületes ember! Mayer, Mayer! hol volt az eszed , midőn a másik fél kihallgatása nélkül ítéltél ? bizony m­egérdem­lenéd, hogy te kérj bocsánatot megbántott családodtól. Más leánynál ugyan azt felelné az ember az ilyen imádónak, hogy ha oly tiszta szándékkal van iránta, hát vegyed, hanem a művésznő kivétel, azt tisztel­­n­i is szabad; a művészetnek szabad hódolni s az nem csábítás, az csak tisztelet, kitüntetés, méltó elismerés s abból nem következik, hogy el kell venni.« — No jól van, monda Mayer úr, kit e levél egészen megnyugtatott, ez már egészen más , de hát legalább ne iparkod­jék Matildot a sétányokon, a színfalak között fel­keresni , mert ez még­is komprom­ittálhatja, hanem ha tisztességes czéljai vannak , járjon a házhoz. Balgatag ember! Kenyeret ad a patkányoknak, hogy éjszaka ne zörögjenek, a­helyett, hogy macskát tartana. Két nap alatt Matild természetesen oly egészséges volt, mint a fáról szakasztott alma, s a földesúr már most a házhoz járt szépen. Leírásával nem vesződünk, mert úgysem soká fo­gunk vele bajlódni; néhány hónap múlva elutazik, utána jő egy bankár fiú, azután ismét egy földesúr, majd egy negyedik és egy ötödik, és ki tudná hányadik? És ezek mind igen nagy tisztelői a művészetnek, mind igen derék, illedelmes emberek, a­kiktől egy illetlen szót nem lehet hallani, kik kezet csókolnak a mamának, s bölcs dolgokat beszélnek a papával, s oly szerényen hajtják meg magukat a leányok előtt, mikor jönnek, mikor mennek , mintha gróf kisasszonyokkal társalog­nának. Akadnak közöttük víg, mulatságos fiúk, akik halálra nevettetik az embert tréfáikkal, a­kik kimennek a konyhába Mayer mamával kötekedni, megkóstolják az ételeit, ellopják a palacsintát, olyan kedves bohó fiúk. Négy leány lett nagy és deli. Egyik szebb volt, mint a másik; életkorukban alig volt közöttük egy egy év különbség. A­mint felnőttek, a­mint hajadoni szépsé­gük kifejlett, annyival zajosabb, látogatottabb jön Mayer uram háza; a régi fényűzés, könnyelműség, pazarlás visszatért, örök jó kedv tanyázott a háznál, a legválo­­gatottabb társaságok gyültekottan össze, grófok, bárók, főnemesek, bankárok és más nagy urak. Vette ugyan észre Mayer uram, hogy midőn az ut­­czán találkozik ezen grófokkal és bankárokkal, azok úgy tesznek, mintha nem látnák, sőt ha leányaival talál­koznak is , egyik sem néz a másikra, hanem ő az olyan dolgokon , a­mik neki nem tetszettek, nem szokta törni a fejét; azt gondolta, hogy ezt mind így szokták a nagy urak. Már a legkisebbik leány is jól megnőtt, tizenkétéves volt, s látni lehet a fejlődéséből, hogy mindegyik nén­­jénél szebb lesz. Még most kurta viganót és fodros nad­­rágocskát viselt s tömött hosszú hajzata két tekercsbe fonva csü­ggött le hátul, s a ház tisztelői nem egyszer kérdek már tréfálva, mikor fog ő is hosszú öltönyt kap­ni , mint nénjei ? Egy napon szokatlan, meglepő látogatás érte Mayer uramat. Épen egy csoport jó kedvű fiatal enyelgett a vidám leánykákkal, jutott egy elefánt a mamának is, ki őt nevettesse. Mayer papa pedig legyeket ütögetett a falon s nagy megelégedésére szolgált, ha egy egy han­gosabb csattanásra valamelyik leány felsikoltott, mintha megijedt volna , a midőn koczogás hallatszik az ajtón s minthogy senki sem felelt rá, a koczogás ismétlődik , harmadszor is rákezdi, végre egy vidám czimbora oda­­ugrik s feltárja az ajtót, gondolva, hogy ez is egy tréfás fiú lesz, ki őket meg akarja lepni. Egy vén, száraz hölgy alakja kopott fekete ruhában állt a fényes társaság előtt. Mayer papa úgy megijedt, hogy elkezdett csuklani ijedtében. Teréz volt az. . . . (Folytatása köv.) a Előfizetési felhívás A PESTI NAPLÓ négyhónapos (septemb.-decemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 6 fór. 40 kr. Budapesten házhozhordással 5 fór. 30 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében éri- és kigyó-utcza szegletén. SZELLEMI TÉR. IV. Tankönyveink naponkint szaporodnak. E rész­ig­ben irodalmunk eléggé gazdag, kivált a múlt idők­­höz mérve. Csak a megjelent codexeket s kormány­rendeleteket commentáló munkák száma verse­nyezhet még, az iskolák használatára irt művek öszvegével. A sajtóipar ezen ágaiban a kelendőség viszo­nyainknál fogva annyira biztosítva van, hogy fá­radozásra elég ösztönt nyújt. Sőt a tankönyvek, kiadóra és vevőre könnyen akadnak azon lendület miatt, mely a nevelés s közoktatás ügye körül az új tanrendszer óta mutatkozik. De egészen másként áll a dolog oly tudományos munkákra nézve, miknek segélyével a felnőtt ember valamely speciális irányban előhaladhatna. Kétség­telen, hogy kizárólag magyar könyvekből senki szaktudós nem lehet. Kétségtelen, hogy a­ki kenyér­tudományra szán­ja jó magát, és szorgalma által remélt kényelmet, vagyonosságot s független létezést, józan észszel nem csünghet azon csal­álmon, miként vágyait idegen irodalom segélye nélkül csak meg is kö­zelíthetné. Kétségtelen, hogy alig van a tudományoknak oly ága, mely nálunk európai színvonalon állana, s minden haladásaiban, minden foglalásaiban, s kifejlődésének minden ösvényein, a magyar iroda­lom által kisértetnék. Arról pedig szó sincs, mi­szerint indítványozók, úttörők lennének valahol, és volna tudomány, mely uj korszakát nekünk köszönné. Ide nem értjük hazánk történészetét, régi jog­viszonyainknak földerítéseit, s azon statistikai, eth­­nographiai, és természet­tudományi kutatásokat, képleteket és összeállításokat, melyek Magyaror­szág földjének és népének ismertetésére vonatkoz­nak, s melyekre nézve megmaradt azon szerény ambitiónk , hogy, ha a külföldiek fáradalmának sokat köszönhetünk, ők is szintén sokat köszön­hetnek a miénknek. Irodalmi szükségünk természetesen annyira nem terjed, hogy minden gyógyforrásainknak analysi­­sét, minden hegylánczainknak földirati és geológiai rajzát, minden vidékeink flóráját, minden váro­saink népszámát, minden levéltáraink históriai adatainak földerítését, jogunk történetét és philo­­sophiáját, múlt korunk szellemének, eszmeirányai­­nak s törekvéseinek ismeretét, főleg idegen nyelvű munkákból kellene tanulnunk. De mily kevés ez, ha tudományos irodalomról van szó. Mily kevés, ha fajunk talentumát és fo­gékonyságát tekintjük! Akkor, midőn a charlatánok hegy­­én vetik szemünkre hátramaradásunkat, mi bizo­nyos önérzettel hivatkozhatunk irodalmunknak mind régiségére , mind pedig újabb haladá­saira; s kétségtelen, hogy a tudatlan lenézők el­lenében igazunk is van. Azonban, mihelyt mér­tékül szükségeinket vesszük, mihelyt azon magas czél lebeg előttünk , melyet nyelvünk és miveltsé­­günk elérhetne s reméljük elérni fog, már ez eset­ben minden alázatossággal kell megvallanunk, hogy jelenleg kevés szaktudományban állítunk annyi használható munkát elő, a­mennyinek segítségével egy iskoláját végzett egyén, az idegen források föl­­keresése nélkül, magát csak tűrhetőleg is kiképez­hesse. És, fájdalom­­állításunk legdönthetlenebb a reáli tudományokra nézve. E téren oskolai kéziköny­veink vannak , de több nincs. Mihelyt ifjaink az elemi ismereteket megszerezték, irodalmunk őket szárnyra bocsátja, hogy más helyütt keressék , ha vágyuk van, a szükségeseket. Nyelvünkön többé nem boldogulnak, legalább annyira nem, hogy kenyeröket a mi könyveinknek köszönhessék. S pedig minő helyzetben vagyunk a forradalom után? Mit idéztek elő a magánjog körüli refor­­­mok? Avagy feledhetjük-e , hogy a földesuraknak, a gen­tr­y­n­ek , az alföldi nagy­városok polgárai­nak gyermekei, kikből a forradalom előtt földbirto­kosok , vagyonos táblabirák, jogtudósok, ügyvé­dek , szónokló honoratiorok, sedriai ülnö­kök , megyetisztek s egy csoport nobile offi­cium átvállalói, vagy legroszabb esetben pipás és helységek határából ki nem mozduló magyar emberek lettek volna, most az ipar, kereskedelem, anyagi vállalatok, és a reáltudományok általi ke­nyérkereset száz meg száz nemes felé vonatnak ? s nem bizonyos-e, miként éppen ez alakuló osztály nemzetiségünk irányában szintoly fontos, mint az aristocratia ? Eddigi irodalmunk e növendékek kezébe elég iskolai könyvet adott. Ezentúli irodalmunknak kötelessége saját méltóságáról és saját érdekeiről úgy gondoskodni, hogy majd a fölserdülteknek, a pályára indulóknak, a hivatásukat megkezdőknek sok tudományos, és kimerítő munkákat adhasson. íme­ megint tisztán áll egy irány, a kor szük­ségei által kijelölve. Tehát a nőknek és az aristocratiának kellemes és hasznos olvasmányt nyújtani, s aztán a reáltu-­dományokra készülő osztályt — túl a kézikönyve­ken — alapos munkákkal látni el­ — e két kívá­natban öszpontosul, mi a mostani idők szerint ná­lunk legszükségesb. S remélhetünk-e eredményt? fog-e e csatornák­ban hatalmas árral ömleni litteraturánk ? mit mu­tatnak az eddigi jelek ? New-York, júl. 16. (Vége.) Mi a műtárlat ajtajánál állunk már. Itt ismét egy kis jelenet tanúi vagyunk.Ugyanis egy idős úr két nő­vel kíván bemenni, de belépti jegye csak egy nő bevitelét vagy­is bevezetését engedi meg. Pedig váltani pénzért jegyet nem lehet egyesekre, mert a megnyitás jelen alkalmánál csak meghívott vendégek és bérletjegyek tulajdonosai mehetnek be A szegény yankee már két­szer utasittatott vissza. Itt segítnünk kell. Az öreg ur ajánlatomat elfogadá, és én csinos leányát bevezetém, fölösleges jegygyel bírván, mit a társulat elnökétől Sed­­gwick Theodor úrtól a megnyitás előtti napon kaptam volt. Midőn beléptünk, legelőször is egy 20 lábnyi magas, 8 lábnyi széles arany rámájú tükörben láttuk izzadt homlokunkat, mely tükör a 6-ik avenue bejárás ajta­jánál áll. Innét sietünk biztositni magunknak jó helyet, az éjszaki szárny karzatára. Hogy az unalom istene meg ne szálljon bennünket, hogy a várakozást jobban tűrhessük, tehát nézzünk széjjel e művészet templomá­ban , hogy ennek bei alkotása mi módon van össze­állítva. A palota belsejét négyfelé hasítja egy aranyszálú kereszt, mely főjárdák gyanánt szolgál. E tér széles­sége 21 láb, hosszúsága pedig a bejárástól 140 láb, egészen a palota közepéig , hol a karzatral lépcsők ve­zetnek fel. A földszinti térség magassága a karzat pad­­latáig 24 láb , a karzat padlazatától fel ismét a szárny hajlásáig, mintegy 21 láb, innét pedig a négy részre szolgáló boltozatok tetejéig, mintegy 20 láb a magasság. A palota közepén a kúp alatt nagy nyolcz­­szögű tér vehető ki egész fel az épület tetejéig, vagy­is a kúp aljáig, melynek magassága a föld színétől 118 láb. Itten a kúp gömbölyű formába vékonyulva nyúlik felfelé, és belőlrők­ magassága a föld színétől 148 láb, földszínén szélessége a dómnak 100 láb egész a kúpig. A karzatok bármelyik szögletéről és a kúp alatt minden­­­­felé beláthatni az épületet. A négyrészre oszló karzatok egyforma nagyságúak , kivéve az éjszaki és nyugati részekhez csatlott gépek és más nemű vas készítmények tárlatát, úgy szintén a frisítő étszerek részére készített hátulsó épület részét. Az egész palota 118000 négy­szög lábnyi térséget ad földszint, a karzatok pedig 62,000 lábat, s így az egész térség, mely a kiállított tárgyaknak elhelyezési térül szolgál, tesz öszvesen 173,000 négyszög lábat, az épület belseje földszint két és fél hold , a karzat téré 112 hold s igy azon föld­alap , melyet e nagyszerű pompás palota elfoglal , 4 holdnyi nagyságú. Földszinti része a palotának 190 darabra, vagy 13 hézagokra van felosztva, hová a ki­állítandó czikkek elhelyezése történni fog. Különös megemlítést érdemel csinossága végett azon nyolcz vas­tag vas oszlop , melyek a palota közepét képezik, és a kúp kezdetéig 118 lábnyi magasságra felnyúlnak. A közép kereszttér négy végén, mindjárt az ajtóknál, kerek formájú magas szökőkutak vannak, ezek azon­ban a vizet még nem lövellik felfelé, mert készület­lenek. Mint látszik, igen nagy térséget foglalnak el a kar­zatra vezető lépcsők; nem annyira azok, melyek a be­járásnál három felől a karzatra visznek, mint imezek, melyek a palota nyolczszögü közepéről két-két ágban nyúlnak felfelé. A nép, a palota három részeiről tódul befelé s már is annyira tömve a földszin, hogy a szorultság nagy, s valamire való helyet, honnét a szertartást nézni le­hetne , talán teljes lehetetlenség szerezni. Éjszaki és nyugati részén az épület belsejének , hol a szárnyazatok egymástól oszolnak, melyek bent egy X formájú szabad tért nyitnak a nézőknek, mintegy 4 láb­nyi magasságú emelvény foglal helyet.— Imez emel­vény éjszaki részére, mely szőnyeggel valóban mond­hatni pompásan van behúzva, külön egy magas kar­széket veszünk észre, mely Pierce elnökre vár. Előtte alant egy hosszú kék asztal, e mellett néhány tintanyaló reporter üldögél, míg felették a palota közepén Was­hington emlékszobra áll, melynek rangossága mintegy 25 láb. Ábrázol egy durvaszőrű paripát, mely előre vág­tat; rajta ül a honatya, merő szemekkel vizsgálni látszik, mint veri a yankee az angol zsoldost. E szobor érczből van öntve , kár hogy festve van, feketés zöldre , mert sötét zöldnek a színt neveznünk nem lehet; valamint azt is kell gyanítanunk, miszerint a művésznek vagy reszelője nem volt, vagy pedig az öntéshez annyit ér­tett csak, mint Izrael népe akkor, midőn egy szobor alkotását csak lángokra bizá. Valahára egyszer a sok várakozás után látunk a fő­ajtón mintegy 60 gránátos­ forma egyént lépdelni előre, kik a nép­tömeg között sort igyekszenek formálni. — S valóban alig lett ezen járás eszközölve, s­em az elnök a helybeli őrség vezérjétől karon vezetve a neki kitűzött hely felé lépdelt. A nép harsány „hurrah“ kiáltása kö­zött az emelvényen álló már említett karszéket elfog­­laló, mellette bal felől egy derék püspök foglalt helyet, jobbján a vállalkozó társulat elnöke, és a New-York ál­lami honvédség vezérőrnagyja Charles W. Sandford, e mellett pedig C. H. Sandford egy fiatal ügyvéd, ki vá­rosunk notabilitásainak egyike; ezek mögött a hívott vendégek jeleslejei. Három karzatán az épületnek zene volt hallható; most ez megszűnt, és az orgona szavai fitták be a palota minden részeit. Egy rövid ének hangzott le a karról; ezt követte a püspök úr imája, ezt ismét Sedgwich úr fogadó beszéde, ki feledni látszott az ünnepély czélját, mert Pierce elnökhöz beszélt, s nem a valódi tárgyhoz. Előbb ama hír szárnyalt, hogy Pierce beszédet tartana, de ő bizony a pororálni akarók sorából visszahúzó ma­gát. Befejezésül még egy jámbor éneket hallottunk , ■ ezzel az ünnepélyes megnyitásnak vége jön.

Next