Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-23 / 1112. szám
1853. negyedik évifolyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ _ „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hónapra 1 fr. 30 k. p 1112 Szerda, nov. 23-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt halidós petit-sora 4 pgő krajazárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivataléban. Magán viták öt hasábos jóra 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utcza 8-dik szám. Szerkentési Iroda: uri-atexa 8 ix. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — Jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Bérmentetten levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. 1 (1 A „PESTI NAPLÓ December- martiusi »egyhónapos, egy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik; úgymint: december, január, február s martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. december, január—júniusi héthónapos folyamra Vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden ca. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 4 -ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. Nógrád , nov. 5. I. Novemberi napok viradva reánk, azt lehetne vélni, hogy a polgári társaság azon csemetéi, kiket iskolás gyermekeknek nevezünk, beleunva kora tavasz óta ekkorig az erejükhöz mért mezei foglalkozásokba, szives örömmel egybeseregeltek már a muzák szent hajlékiba, hogy ott a nekik szükséges és hasznos ismeretekbe izmosodva növekedjenek. Pedig az még nem úgy van. Tanodáink mindeddig üresek, s Minerva vagy inkább Ceres apró hivei erdőn, mezőn, szőlőkben csatangolnak untalan. Méltó tárgy a gondolkodásra! méltó úgy hiszem csodálkozásra ismert népnevelésünk ismeretes állapota mellett, mennyi népünkben a józan értelem , hiszen már Kármán így jellemző a magyart: „Az a teljes erő, az a physicai tökéletesség, az a nemes testalkotás, mely az eredeti magyart ékesíti, az a józan okosság, az a természeti ítélettétel, úgy látszik, mintha ebbe a tájékba választotta volna lakhelyét. A hasonlítás gyülölséges, de nem nemzeti büszkeség, nem is más nemzetnek ócsárlása mondatja velem, hanem megfontolt tapasztalás, hogy a bárdolatlan magyar véghetetlen pusztáinkon egészségesebb ítélettétellel van felruházva, mint amott a csinos külföldi az ő kevély városaiban.“ Legnagyobb psychologunk, halhatatlan Széchenyink, nem is szólt népünkről másként, mint „ép velejü“-ről. És ki ne tapasztalta volna, hogy, hol érdeke forog fen, népünk oly helyes tapintatot tanúsít, mely díszére válnék a tanultaknak is? Egy részről tehát népnevelésünk hiányai, másról népünk e józan ítélete nem csodálkozásra méltó-e ? És hova lehetne még vinni ép velejével a magyart, ha kellő oktatásban részesülne! Köszönet tehát minden erre czélzó felsőbb intézkedésekért, úgy mindazon hazánkfiainak, kik legújabban is e nagy teendőjére folyton emlékeztetik a nemzetet; köszönet önnek is, t. szerk. úr, hogy e szent ügyet felkarolva, becses lapja hasábjait az idevágó közleményeknek oly gyakran megnyitni szíves; engedje meg hát, hogy igénytelen észrevételeimet elmondhassam én is, ki 25 év ótaennyi ideje körülbelől, mióta népnevelésünkről sűrűbben kezdünk értekezni, s itt ott valamicskét tenni is érdekes figyelemmel kisértem mindeddig sajtónk e körüli szózatait. Észrevételeim nem az elmélet mezején tartozvak, mert elméletileg oly kimerítettnek találtam e tárgyat, hogy azt új oldalról feltüntetni nem vagyok képes. Amit mondandó leszek, arra engem a száraz gyakorlati élet figyelmeztetett, s épen azért meglehet, hogy soraim náluk helyesléssel nem találkozandnak. Ugyanis mindjárt első megjegyzésem népismeretünkről eltér soknak véleményétől, amennyiben én népünk hajlamát, iskoláztatni gyermekeit, haladónak látom. Csak 20—25 év előtt hány embert találtunk, ki nemhogy írni, de még olvasni sem tudott. Most ezek ritka kivételek, s gyéren akadunk hazánkfiai közt olyanra, ki ha nem is írni, legalább olvasni nem tudna, ha pedig mind az egyikben , mind a másikban járatlant találunk, az többnyire kis korában árva maradt, s nem volt, ki iskoláztatásáról gondoskodnék. Próbálta volna csak valaki egy századnegyed előtt péld a „Mezei Naptárt“ 60—80 ezer példányban nyomatni, miként az 1848. előtt gazdasági egyesületünk által meg nem hiúsult reménynyel történt, s meglátandó az eredményt. Vagy egy századnegyed előtt lett volna-e szükség tán nem is egészen két hónap múlva az „Igazmondó“ második kiadására? Napjainkban is szemére lobbantjuk nem egy vagyonos hazánkfiának, hogy nem erőteti meg magát magyar könyvek vételében, pedig irodalmunk szép fejlődése mutatja, hogy e részben is haladánk s egy századnegyed előtt még kevésbé nyitá meg erszényét könyvekre maga a honoratior is, a nép pedig nem is eszmélt arra, hogy könyvben élvet keressen. Ellenben nemrég egy pesti könyvárushoz betoppant tiszamenti földünktől magam hallottam a kérdést: ,Van e valami uj könyv a Tiszához ?‘ Mindez s ezekhez hasonló örvendetes haladásra mutat, csak hogy hátramaradásunk annyi búsitó jelenségei közt keleti hevesb vérünknél fogva szeretnék mindnyájan, mi meg is bocsátható, a népet pár év alatt oly fokán látni a miveltségnek, minőn áll Európa több szerencsésb nemzete. Pedig a népmiveltség csak hosszú idő által érlelt gyümölcs. Azon nemzetek, melyek e tekintetben megelőztek bennünket, szinte nem jutottak pár évtized alatt azon fokra, melyen őket szemléljük. Egyes ember egy rövid év alatt is bámulatos előhaladást tehet a tudományokban annyira , hogy azok tág mezején eddig ismeretlen tartományokat, igazságokat fedezhet fel; nem úgy a milliókból álló néptömeg, melynek minden mozdulata lajhárszerű nemcsak nálunk, de mindenütt. S épen a nép e lassan mozgósága miatt nekem úgy látszik, hogy a haladással, melyet e részben századnegyed óta körülményeink közt tevénk, megelégedhetünk s jövőre még gyorsabb haladást reményihetünk, miután hazánk nagy részében bölcs rendeletnél fogva fel van bontva a szerencsétlen házassági viszony, mely volt a tanítói s jegyzői hivatalok közt egy azon személyben, s néptanítóinktól ezentúl sokkal többet várhatunk, a jegyzőség teendői nem vehetvén igénybe tanításra szánható idejöket. De midőn így megelégedhetésünket nyilvánítom népnevelésünk eddigi haladásával, végtelenül félreértene, ki rám fogná, hogy eddigi menetében óhajtom megtartani népnevelésünket, s hogy véleményem az, miszerint e tárgyban megtevénk már minden teendőt. Nem, sok hazánkfiával én is őszintén bevallom, hogy nagyon sok még az, mit népnevelésünk s általa hazánk felvirágoztatása, boldogítása tőlünk méltán követel. Forróan óhajtom én is, hogy népünk ne csak téli hónapokban, mint eddig, hanem nyáron át is iskoláztassa gyermekeit. Ezt kimondva, köztudomás szerint megnevezem népnevelésünk egyik, tán legfőbb akadályát. De miként kelljen azt elhárítanunk, hic Rhodus, hic salta. Mert én úgy látom, hogy e nyári tanítás miatt egész népnevelésünkkel hibás körben mozgunk. Megkísértem ezt kifejteni. De és, nov. 10. Közelebbről magas vendégekhez volt szerencsénk; kat. és polg. kormányzónk hg Schwarzenberg Károly egú 6kán fél napig mulatott körünkben, kinek elébe jött a Kolosvár-vidéki cs. kir. katonai parancsnok vezérőrnagy Chavanné ő méltósága. Nem sokkal ezelőtt volt szerencsénk köztiszteletü kormányzónk oldala mellé rendelt altábornagy Bordolog excellentiájához ; mindnyájan megvizsgálok a helyben létező hivatalokat, börtönöket , s más közintézeteket. Ily magas látogatásoknak megvan azon jó következésük , hogy a közügyek gyors és pontos menetelére befolyással vannak, s a kételyek megnyugtatására s a békés hangulat terjedésére szolgálnak. Egy közelebbi magas kormányrendeletnél fogva a pálinka adója néhány krral feljebb emeltetett, mi igen üdvösen hat oly országban, mint a miénk, hol a szeszgyártás közvetve a népet szegényíti el, így most a jelen körülmények közt, midőn a gabona szűkétől méltán tarthatni, a felemelt szeszadónak azon jó következését remélhetni, hogy nagymennyiségű gabona marad meg a nép élelmére, apadván a pálinkafőzők száma, miután abból kisebb haszon kínálkozik, mert nálunk a pálinkát csupán gabonából főzik, nagyobbszerű mesterséges szeszgyáraink a burgonyakifőzésre nem lévén. Továbbá a szeszadó felemelése annak drágaságát, a drágaság a fogyasztók számának kevesedését kell hogy eredményezze , s így ez erkölcsi haszon is kimaradhatatlan, miután az erdélyi köznép a pálinkát mértéktelenül szokta élvezni, s a legnélkülözhetlenebb életfentartási tápszernek tartja, örömeit mint fájdalmait a szesz mámorába öli, ezzel hiszi magát erősíthetni a munkára, s ha beteg, magát ezzel gyógyítja, sokszor örömestebb mond le mindennapi kenyeréről, mint a pálikaivásról, s egyetlen öröme, ha ünnep, és sokszor más napok alatt is néhány órát a fogadóban tölthet ivás közben. Talán ha szükségből ezen testet lelket megvesztegető szert nélkülözni lesz kénytelen, meggyőződik, hogy a nélkül is meg fog élhetni, s kiemelkedik az erkölcsi aljasodás örvényéből, hová oly sebes léptekkel látszik sietni, mert adósságokat csinál, hogy ihassék, s adósságába még száronlevő gabonáját is már eladta a zsidónak, a mértéktelen ital a productiv erő munkásságát akadályozván testileg e nép szépen nem fejlődhetik, azért látunk annyi fonnyadt s összeaszott egészségtelen arczot közöttünk; azután meg részegségében verekedik, s nem egyszer követ el rendőri kihágásokat, melyek okvetlenül büntetést vonnak maga után. De ki győzné elészámlálni azon számtalan roszokat, miket a mérsékletlen pálinkaivás szokott szülni; ki közöttünk lakik , s különösen a városokhoz közelebb fekvő oláh faluk népét ismeri, arról tökéletes fogalma lehet; meglehet a szeszadó felemelése némileg a mértékletlenséget korlátozni fogja, de azt egészben csak a népneveléstől várjuk. Azért népnevelésről gondoskodjunk, mert addig híjába alakítunk mértékletességi egyesületeket, hiába írunk legjobb akaratú értekezéseket, oktató czikkeket a mértéktelenség veszélyeiről, ha nincs ki azokat olvassa, megértse, és javára fordítsa. Miután már majd minden gabonanemű begyült csűreinkbe és szérüinkön, az idei termés eredményéről is tehetek tudósítást. A szemes gabona termése nálunk a középszerűnél is alább áll, kivévén a kukoricát és zabot, mely középszerűnek mondható. A hüvelyes vetemények elég dúsan termettek, különösen a burgonya nálunk igen nevezetes élelmi czikk. A jelen piaci a következő : az új osztrák mértékek szerint egy véka tisztabuza 10 rft, elegyes búza 8 ft, rozs 5 rft 45 kr, zab 3 rft, törökbuza 6 ft 40 kr, burgonya 4 rft váltóban. A must vedre 2 rft, egy font marhahús 14 kr. Valamit most szellemi érdekeinkről azaz a népszerűbb irodalmi mozgalmakról. Jelenleg mintegy 10 különféle naptár a jövő évre szóló forog kézben, melyek közöl már csak nevéért is, mivel az igazmondás oly ritka dolog, legkapósabb az „Igazmondó”, mindamellett is hogy itt 4 árral drágábban árultatik határozott áránál. Midőn e, sorok írója néhány hónappal ezelőtt aláírókat próbált szerezni az „Igazmondóba, kinevették, mondván „jövendőben ha azt érem, ha lesz naptárra szükségem,“ most felemelt ár mellett kézre sem jut; ezen körülmény arra mutat, hogy az irodalmi világban is csak a látott dolgokon kapunk, míg ujjak. EGY MAGYAR NABGB Folytatás. *) XXVII. Kellemetlen fölfedezések. Néhány hónapig nem látjuk ismerőseinket, úgy teszünk, mint az amerikai lapszerkesztő *. pihenést adunk a közönségnek , az alatt fürdőkre és bivalyvadászatra járván, hanem ha megtérünk, majd igen szép vadászkalandokat fogunk mesélhetni. Ez alatt épen vége van a fürdői saisonnak, a főuraságok mindenünnen megtértek téli szállásaikra. Kezdenek már többen Pestre gyülekezni, s itt alakítanak köröket, ami bizonyosan nem csekély lendületet ad a fővárosnak. Szentirmayék is megérkeztek, s a szép hölgy és a derék férfi ideáljai a magasabb köröknek. Mindenki iparkodik velök ismeretséget köthetni, s elég delnő és lovag akad, ki a férj, vagy a nő után eped, természetesen mind hasztalan. De legnagyobb zajt itt Kecskerey ur megérkezte. Hol volt, merre járt Kecskerey ur? — Műutazást tett a hazában. Beszéltek róla a hírlapok. Hol volt? merre járt? mely úri asztaloknál ebédelt? hogy fogadtatott? Általános diadallal mindenütt; körútja egyetlen szivhóditási expeditio volt. Mindenkit elbájolt, elragadott, és emléke örökre feledhetetlen lesz mindazon helyeken, ahol egyszer megfordult. Ezt mondák a hírlapok, obligát magasztalásokkal kisérve a szivély-, kedély- és nedélydús delnőket, és delkisasszonyokat, kik őt szivesen látták. Megérkezék azonban végtére! Nála nélkül vajmi unalmas lett volna az egész téli sarson. Addig nem is beszéltek sem bálokról, sem estélyekről, amíg ő vissza nem jött. Ilyesmit elrendezni sajátszerű tehetség, tulajdon hivatás kell, s ez kiválólag Kecskereg barátunké. Mert minthogy az egész világ Kecskereg barátunknak hívja őt, illő, hogy mi is úgy czimizzük. A legelső dolog egy jóravaló férfi clubbot gyűjteni össze válogatott gentlemanekből, olyasmit, amit most Casinónak nevezünk, s keresztül esve azokon az apró párbajokon , melyeknek okvetlenül kellett történni a tagok megválogatása következtében, mint megszilárdult testületet mutathatjuk azt be, a hol csak igen jeles és kitűnő gavallérokkal fogunk összejőni. *) Lásd Pesti Napld 1110. számát. Kecskereg ur maga is ugyanazon érdekes alak, s midőn délesti óráiban felteszi magában, hogy szeretetre méltó legyen , annyi kedves csípős anekdotát tud mesélni műutazása köréből, hogy még a tekeasztalokat is odahagyják , az ő elmés előadásait hallgatandók , melyek után igen sok szivély-, kedély- és nedélydús családhoz nem volna tanácsos másodszor betenni a lábát az érdemes gentlemannek. Épen most is valami lesz a begyében, mert nagyon suttog az ismerősökkel, figyelmessé téve, hogyha Abellinóval beszélgetni látják, majd gyűljenek körüle, mert az igen érdekes jelenet fog lenni. — Várjon micsoda nagy baj érhette Abellinót, hogy Kecskereg barátunk ily könnyedén beszélhet felőle? Kérdé Livius Rudolfhoz fordulva. Mert különben több tekintettel szokott viseltetni a Karpathy majorátus leendő örököse iránt. Rudolf vállat vonitott. Bánta is ő, akármi történt Abellinóval. íme most lép be! Most is az a daczos, hegyke lépés, az a büszke, kötekedő tekintet, mintha az egész világ az ő inasaival volna tele, az a visszataszító szépség: — szép, de üres vonások. — Ah jó estvét Béla, jó estvét ! Rikácsos felé meszsziről Kecskereg barátunk, meg sem mozdulva helyéből, ahol lábait átölelve ül, mint ahogy a régi magyar kártyákon festik a makk-kettőst. Abellino erre odajárul, személye iránti különös figyelemnek tulajdonítva azt, miszerint egy egész csomó gavallért húz oda magával, kik elhagyják tekeasztalaikat, whist partiéjaikat, s körüle gyülekeznek. — Gratulálok ! Kiált éles orrhangon Kecskereg, hosszú kezeit Abellino felé lobogtatva. — Mit gratulálsz nekem te makkcsali ? (Lám Abellinonak is feltűnt az általunk említett nagy hasonlatosság ama históriai képhez.) Ez Abellino részére húzta a nevetőket. — Tudod hogy nagybátyádtól jövök, kedvesem. — Ah ez más. Szólt Abellino szelidebben hangolva s jónak látta Kecskereg barátunkat egy kissé gédelgetni, mert hisz az ő ügyében járt, és bizonyosan kedvező hireket hoz. — Hát mit csinál az én kedves jó öregem ? — Hiszen épen azért gratulálok. Mindnyájan köszöntetnek, csókolnak, ölelnek oda haza. Az öreg úr egészséges mint a makk, mint a fáról szakasztott alma. Ne legyen miatta legkisebb aggodalmad, a nagybácsi jól érzi magát. Hanem a nagynéni beteg, nagyon beteg és alkalmasint még betegebb fog lenni. — Szegény nagynéni. Szólt Abellino, magában gondolva, hogy alkalmasint ez hát az a jó hir, amiért gratulálni kellett. Valóban jó hir. Talán meg is hal ez aszszony. — És mi baja ? — Hja! nagyon veszélyes baja van. Ahogy arcza, termete megváltozott azóta, soha rá nem ismernél. Az a szép rózsaarcz és az a karcsú őzike termet ! Mind oda van! (ügy kell neki, gondolá titkon Abrinó, el kell vesznie azon természettelen viszony miatt, mit egy vén emberrel kötött, ügy kell neki.) — Bizony barátom , folytatá Kecskereg , midőn legutóbb láttam, már akkor orvosai megtilták neki mind a lovaglást, mind a kocsizást. Abellinónak még most sem jutott volna eszébe az igazi gondolat, ha véletlenül egy pár gyorsabb eszű ember , ki azért jött ide , hogy nevetni fog , s így könnyebben kitalálta a gondolatok élét, el nem kaczagta volna rá magát. Ez egyszerre világot derített agyában. — Ezer ördög ! Ha te most igazat beszélsz ! Abellino arcza nem bírta elrejteni a dühöt, mely belsejében felforrott e szóra. -- Hisz különben mi okom lett volna gratulálni? szólt Kecskereg nevetve. — Ah, ez infámia ! kiálta fel magánkívül Abellino. A körülállók szánni kezdték s az érzékenyebb szivüek széledeztek körűlé. Azt mégis borzasztó elgondolni , hogy ez ember, kit beléptekor milliók urának tartottunk, ő maga is annak tartotta magát,,íme néhány szóval koldussá van avatva. Csak Kecskereg nem szánta. Ő nem szánt senkit, a ki szerencsétlen, neki csak boldog emberekhez van köze. — E szerint nincs mit tenni más számomra, mormoló fogai közt Abellino, mint vagy magamat ölni meg, vagy ezt az asszonyt. Kecskereg olyan hangosan, ahogy torkán kifért, felelt e kétségbeesett mormogásra. — Már ha gyilkolni akarsz barátom , akkor olvasd Pitavált, abban mindenféle nemeit és fajait megfogod ismerhetni a mérgezéseknek növényi és ásványi méreggel , a késsel és baltával, pisztolylyal és hurokkal való gyilkolásoknak , s a corpus delicii hogyan és miképen való eltüntetésének, elásva, eldarabolva, vízbe sülyesztve, megégetve. Az egész egy tizenkét kötetes kis könyvtár, amit ha az ember végig olvasott, maga magáról is azt hiszi, hogy gyilkos. Ajánlom ezt figyelmedbe. Hahaha. Abellino minderre nem ügyelt. — Ki lehet az , akit ez asszony szeret ? — Nézz körül barátom, és fogd rá valakire. — Legalább azt szeretném megismerni és megölni. — Én egész bizonyossággal tudom, hogy kit szeret. Szólt Kecskerey. — Kit? kérdő Abellino villogó szemekkel. Oh azt az embert szeretné ismerni ! Kecskerey mulatságot csinált belőle, s nyakát vállai közé húzva, folytatá. — Akárhányszor láttam őt vele ölelkezni, nyakába borulni és megcsókolni. — Ki az , ki az ? kiálta Abellino, megragadva Kecskereg karját. — Szeretnéd tudni ? — Akarom tudni! — Hát — a férje. — Ez ostoba gúny ! szólt Abellino egészen elfeledkezve magáról. Ezt senki sem fogja hinni. Azon nő szeret valakit! szeret valakit gyalázatos átadással. És ez a vén gazember tudja és eltűri, csakhogy rajtam boszút állhasson. De én ki tudom, hogy ki az? ki tudom, ha az ördög is, és gyalázatos pert indítok ez asszony ellen, amilyet még ember nem látott. Többen azok közöl, kik hozzá közel álltak, tréfásan kezdtek mentegetőzni, hogy rajuk ne gyanakodjék, ők ártatlanok az egészben, ők nem dicsekedhetnek Karpathyné boldog hajlandóságával. E perezben erős férfias hang szólalt meg közöttük. Rudolf volt az. — Uraim ! önök nem veszik észre , hogy helytelen és nemes emberekhez nem illő tréfát követnek el egy asszony nevével, akit sértegetni senkinek sincs sem oka , sem joga a világon. — Mi ez Rudolf? Mit érdekel téged ez ügy? kérdő Kecskereg elcsodálkozva. — Azt, hogy én férfi vagyok, és nem engedem, hogy előttem egy nőt rágalmazzanak, akit én tisztelek. Ez nagy szó. Már erre csakugyan el kellett hallgatni. Nemcsak azért, mert Rudolfnak igaza volt, s mert ő erkölcsi tekintélylyel bír a világ előtt , hanem azért is, mert ő legjobb vívó és lövő a környékben, és hidegvérű és szerencsés. A clubban nem hozták többet elő Karpathynét. Flóra pedig megtudta az esetet, s örömében, gyönyörűségében összevissza csókolá érte férjét. (Folytatjuk.)