Pesti Napló, 1853. december (4. évfolyam, 1119–1143. szám)

1853-12-07 / 1124. szám

1853- negyedik évi­folyam. 1124 Szerda, dec 7-én ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 ti. — kr. p. Fál évre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkénti e 1 a­d­á­s is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő url-utcza 8-dik szám. szerkentési Iroda: Orl-utcza 8 n. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten házhozhordva : Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — „ ,, Egy hónapra 1 fr. 30 k. p­dfIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. hirdetések öt ha­­wbon petit-sora 4 pgó kraj­naijával számíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviték öt ha­sábos sora 5 pengő krajezár- jával számittatik.­­ A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában mindennap reggeli órákban. WBBaBsammssaBBmBBBBBmBBsssssmasBB­sm, ■ juh A „PESTI NAPLÓ“ December- raartiusi négyhónapos, úgy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik, úgymint: december, január, február — martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 írt 40 kr. december, január—júniusi héthónapos folyamra Vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden CS. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó-hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szeg­letén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napid“ kiadó hivatala. London, nov. 30. 4* „Vald béke vagy egészséges háború !“ Európai ba­jok csak e két gyógyszerrel orvosolhatók, monda nem rég egy angol Ha a hosszú idők óta lappangól láz­ban sínylődő keleti kérdésre e szabály alkalmaztatott volna, úgy a láz nem fajul vala epéssé, forrdvá, de mert a két gyógyszer keverékével éltek a hatalmak, a viszály nőttön nőtt. Nem is szükség ezért az események fatalizmusának , vagy közvetlen isteni beavatkozásnak hitébe esnünk , ha magyarázatát keressük annak : mi­ként játszhaták ki a történtek Európa hatalmainak ösz­­törekvéseit? — A jelen dolgok természetes ok fejlemé­nyei. Éjszak békés háborút indít tavaszszal, nyugat há­borús békével felel őszszel; az orosz békét hirdetve szállja meg a Dunafejedelemségeket, a nyugati kormányok Dundas­s Hamelin admirálokat a Fekete-tengerre küldve beszéltetik követeiket Néva partjain a békés állapot mi­kénti szilárdítása tárgyában. Valóban­­ csak remény el­len remélve ígérhető siker ez oly eljárásnak , mely szolid virág mérges növénybe oltásával fáradozik. Igen, ha a földerő előidézte csodák korában nem élnénk, teljes bi­zonyossággal megjósolhatnák szirtbe ütközését a kísér­letek diplomatájának; s ha Aberdeen lord nem vezetné a coalitid bárkájának kormányrúdját, teljes bizalommal hihetnék végképeni végét az alkudozásoknak ar.h. 14-kei török kabinetülés után, mely az angol-franczia legújabb békejavaslatot is okadatolva visszaveté. De mert Ang­liának kormányát elv­alkun alapuló miniszttérium ve­zeti , melynek politikájában Aberdeen nézetei a vizszin, eltakard az alatta halzo palmerstoni terveket; s mert Francziaország mindenható urának erélyét emészti amaz éles ellentét, mely a császár „l’ empire c’ est la paix“ jelmondata a neve mellé kitűzött e szám III. közt fenáll: a politikai dualismus, vagy ha úgy tetszik, félrendszabályok hosszú sorának nézhetünk elibe. Az angol kormány, daczára annak, hogy a keleti kérdés Chatham lord szerint élethalál kérdése Angliának, mind e pillanatig nemcsak maradott, s hosszabb időre ma­­radand is. Neutral ? Igen. Mert ép oly joggal nevez­hetjük e kormányt semlegesnek, minő joggal nevezgetik közlönyei semlegesítetteknek a közeurópai nagy­hatal­makat , s mert Anglia s Francziaország mind e pillanatig nem cselekvőnek többet, mint a­mit a náluknál jelen kérdésben kötöttebb viszonyú s kevésbé érdekelt Ausz­tria s Poroszországtól is megkívánnak: physical neutra­list, moralis avatkozást. Terve ugyanis a nyugati diplo­máinak, egyesülten a bécs és berlini kormányokkal, a czárt és­zultánt békére parancsolni, erőltetni. S ha megvolna e terv, egy másikat felkarolni, melynek egy Londonban tartandó európai hatos értekezlet tárgya. Össze fognának t. i. ülni éjszaknak s keletnek, közép s nyűget Európának képviselői; s a mint Ausztria s Porosz­­ország a czár vagy a zultán nézpontjára fognának emel­kedni, úgy alkalmazandaná magát bizonyos határokig, jobbra vagy balra Anglia s Francziaország is. S mik a bizonyos határok ? Az orosz követelményeknek a kabi­netek asztaláról, s az orosz seregeknek a Duna-fejede­­lemségekből visszavonása, s biztosíték a jövőre, azaz, az orosz-török viszonyoknak uj s köz­szerződésbe szok­­­tatása. Tehát területi, de nem diplomatiai status quo ante bellum, s ha ez állapottal egyrészről a nevének varázsa, fegyverének hire, s befolyásának erejére félté­keny czár, másrészről a régebb vesztett tartományai után vagyakodd zultán megelégszenek a közös értekez­letben; vagy ha az európai conferentiát megelőzőleg Ausz­tria s Poroszország feltétlenül vetnék tekintélyük sú­lyát a nyugati diplomatia mérlegébe, úgy megáll,meg­állhat a béke. De ha Európa egy közös szóra nem livat­­hatnék, vagy pedig a hadakozó felek e szót ki nem hallgat­nák , szóval, ha úgy a békediktálás, mint a békecongres­­sus terve meghiúsulna, ekkor Anglia és Francziaország új tervvel fognának fellépni. Tervvel, mely egy lépés volna előre a harcz, egy a diplomatia terén, mely a szu­ronyt vérbe , a tollat tintába m­ártaná egy ugyanazon időben. Legalább ezt, a félrendszabályok politikájának folytatását, kell hinnünk a parl­amentnek ismét február elejére, még­pedig e szavak nélkül: „sürgős ügyek vég­zésére“ történt elhalasztásából is. — Ne feledjük m­ind­­azáltal, hogy az események intézése nem kizárólag brit, sem franczia monopolium; s hogy az angol nemzetnek módja, hatalma is van statusfém­iainak gazdag sorából azokat kiszemelni, kik az exigenttákhoz mértek. A brit nemzetnek csak akarnia kell, s oly kormánya van, mely nem kisebb koránál, idejénél, mely háborút vagy bé­két, férfias egyenességgel izén vagy köt. Shaftesbury lord elnöklete alatt népes ülést tartott tegnap a Protestant alliance a Freemason­ Hallban. Tár­gya a meetingnek , a külföldön élő vagy utazó angol alattvalóknak vallásos üldözés elleni megvédése volt. Felhozák az elnök s a szónokok Portugalliának, Spa­nyolország s Toscanának különösen az angol egyház ellen intézettnek látszó vallásos törvényeit, s az ezek­nek áldozatul esett protestáns angol alattvalókat. A gyű­lés rendithetlen sziklára tűzi ki a vallásos szabadság zászlaját, s ez elvnél többet nem kíván, de kevesebbel sem elégszik meg. Nem sürgeti a kormányt idegen or­­szágoktóli engedelem kicsikarására, vallásos proselytis­­mus bátor űzésére, de óhajtja kieszközlését annak, hogy vallásáért idegen földön a szabad Britannia fia be ne börtönöztessék, hanem legroszabb esetben, a vallását meg nem tűrő ország elhagyására szolíttathassék csak. A gyűlés e meggyőződésénél fogva, s különben is osztva a Times azon nemzeti szellemet visszatükröző vélemé­nyét, miszerint a római egyház Angliában befolyásra nem számolhat és osztva Mamiani grófnak, IX. Pius volt miniszterelnökének, a meeting egyik szónoká­val tartott párbeszédében elmondott nézetét, em­lékiratot intéz Clarendon lordhoz, melyben figyel­mét fordítatni kéri Erzsébet királynő, Cromwell eré­lyes politikájára, valamint arra, hogy koránsem volna káros az angol követ azonnali visszahívásával felelni minden angol alattvalónak vallásszabadsága ellen kül­földön intézett sértésre. A londoni lengyel democraták is tegnap í­ték a Han­­nover­ Square Roomban 1830-diki forradalmuk évünne­pét. Szónokoltak : D . . . . lengyelül, R ... németül, L...........s köztük egy orosz, s többen francaiéul, számosan angolul s olaszul. M . . . . betegséggel mente ki levelében meg nem jelenhetését, de külde maga he­lyett egy hevesen szólt barátját. Elmondatott, hogy a jelen angol kormány politikája házi, nemzeti politika; hogy az angol érdekek egyenes háborút követelnek az orosz ellen, hogy Britanniának egy politikai Nelsonra van szüksége, ki felrázza e nemzetet e szavak hatalmá­val : England ex­pects that every man shall do its duty. (Anglia elvárja, hogy kötelességét mindenki lerójja.) A... megjegyzé, hogy az orosznak ereje német tábor­nokok- s státusférfiakban gyökerzik , közvetlenül pedig Németországnak 1848-ban követett geographiai politiká­jában. Mások felmagasztalák a pogány hitűnek nevezett zultán keresztény erényeit, felemlítvén, miszerint elle­neivel bátran szembeszállhat , ha meg tudja óvni magát barátaitól. Végre M . . . . figyelmeztető a gyűlés által az angol népet , hogy meg ne en­gedje , mikép a kitört harcz éjszak ellen, Clarendon s Aberdeen lordoknak, a nem a nemzetnek háborúja legyen. Derék hazánkfiát, Duka Tivadart mutatom be az ol­vasónak. Reálismeretek e­lő barátja Angliába jőve új pályát keresni az emberiség boldogításának mezején. S e pályát megtalálta, a czélt elérte. A bábászati, sebé­szeti s orvosi ötévi tanfolyam rögeit kivételesen három év alatt legyőzte, s a kitüntetés okleveleit, érdemdús, s a tanárkar s hírlapok elismerésben áradozó dicséretei mellett nyeré ki. Duka Tivadar az első diplom­atizált angol orvostudor hazánkfiai közöl. A tanári kar egyike e szavakkal üdvözlé uj társát: „Azt hivom eddig , hogy a szorgalom s kitartás angol monopólium, de ön sze­mélyében meghajlok a magyar kitartás előtt.“ Nem is fog ezek után csodálkozni az olvasó, ha tudatom, hogy ezen Zemplinben született hazánkfia, orvosi minőség, s tiszti rangban Brit indiába küldetik az angol kormány által. Indulni két hét múlva fog. Felkért, küldeném meg búcsuüdvözletét a kedves hazának, melynek Csorna nyomdokain a messze távolban is híven szolgálni kész. Szívesen is fogadna minden e tekintetbeni irányadást. Önt pedig, szerkesztő úr, felkéri a P. Naplónak díj mel­letti elküldésére, jövő január elsejétől kezdve , e czira alatt: „Mr. Theodore Duka, Central Hospital, Calcutta, via Alexandria.“ Emich úrhoz, e lap tulajdonosához, azon hazafiai megbízással fordul: rendezne számára szépirodalmi classicusaink műveiből kis könyvtárt, szinte Calcuttába küldendőt. Óhajtaná a könyvek név-, vagy czímsora, s­orának kimutatását még Londonban leírni, hogy a részletek iránt általam még távozta előtt intézkedhessék. Vezérelje őt nemzeti geniusa ! B­é­c­s dec. 5.­­ Elvitázhatlan igazság, bár némelyek előtt talán paradoxunknak látszanék is, hogy rendesen nem azok a világrázó események, melyek nagy zajjal s bizonyos fontoskodással lépnek fel, hanem épen azok, melyeknek csirája parányinak s egészen jelentéktelennek látszik, mig a figyelemre sem méltatott sárkányfogból vértes óriásokként kelnek ki az események s mellen ragadva az ősz, lankadt Európát, nyugalmából fölverik és ezer alakban terjesztik a bút és aggodalmat. Nem akarunk nagyot keríteni, hogy a mondottakat bebizonyítsuk; a legújabb időből két példát idézhetünk, mely a fentebbi igazságot közvetlenül és közvetve igazolja; az egyik a két évvel ezelőtt kitört osztrák-porosz differentia, mely egy pillanatra nemcsak Némethont, hanem egész Euró­pát aggodalomba ejti. De épen mivel az ügy elettől fogva álarcz nélkül fontossága egész súlyával jelenkezett, tu­­lajdonképeni horderejét könnyű volt megítélni; a diplo­matia azonnal kezébe ragadta az ügyet, fontolva tette lépéseit, a legtávolabb következményeket szem előtt tartván, s úgy sikerült neki, azon viszálynak, mely már szint annyira növekedett volt, mint a török-orosz differentia a tettleges háború kitörte előtt, békés fordu­latot adni. Másik példa maga az orosz-török viszály , melynek kezdeményeire ki sem ügyelt, melyet tapasztalt diplomaták is könnyű sérülésnek tartottak, melyen min­dennapi tapaszszal segíthetni, míg végre a seb egész mélységében tátongott eléjök.­­ Ugyanazon okoknál fogva azt következtetjük, hogy általában tévednek, kik azt mondják, hogy a franczia fusio vagy Dom Miguel újabb fondorkodásai a keleti ügyet nemsokára háttérbe szorítandják. Nem hisszük! Mind a két esemény, »úgy szólván, sarkantyupengéssel lép­ve nyilvánosság elé, je­lentősége, a pártok ereje s eszközei, a valószínű követ­kezmények, mindezek már első pillanatban oly tisztán állanak a vizsgáló szeme előtt, hogy perczig sem két­kedhetni, miszerint a közvetlenül nem érdekelt kormá­nyok idején korán fogják megragadni a zabolát, hogy ezen episodok a helyzetet legalább még súlyosbbá ne tegyék. Ezen oly nagy fontosságuaknak híresztelt ese­mények mind mellékesek, de keleten — hic Rhodus, hic salta! A Lloyd határozottan viszautasította azon nézetet, mintha Ausztria ama fusionisca vagy raiguelista törekvéseknek ,valamelyikét tűrni vagy épen gyámo­­lítani hajlandó lenne, s ami a külpolitikát illeti, e tekintetben a Lloyd véleményét nem mindig tartják egészen e­g­y­é­n­i­n­e­k. Hallgatással azon jellemző vo­nást sem mellőzhetjük, miszerint, itt a közönség közt sokan Oroszhon műve gyanánt tekintik a fusio létre­jöttét, a czár egy kicsit rá akarván riasztani Napoleon Lajos császárra, ki Oroszhon irányában legújabban kissé m­akranczos lett. Nem taglalgatjuk tovább ezen com­­binatio alaposságát, de annyi világos, hogy Orosz­hon a fusionistákat jelenleg tettlegesen gyámo­­litani sehogy sem képes , minthogy az európai és még inkább az ázsiai harcztér, valamint birodalma belseje is teljes erejét igénybe veszik s egyik másik előre nem lá­tott eventualitás bekövetkeztével tán még jobban igény­be veendik. Hogy Ausztria a keleti viszályban tettleg Oroszhon részére lépne, arról e peresben szó sem lehet. Tiszteletet é­rdemlő forrásból tudjuk, hogy Budl gróf visszaléptéről most kevésbé van szó, mint valaha. Budl gróf semlegesség­­politikája azonban mindenesetre csak bizonyos határig terjed; ha ezen szélső határvonalt elérte, jobbra vagy balra fog fordulni, mindig azonban azon oldalra, hová a birodalom érdekei vonják. Ausztria jólléte ez ügyben az egyedül helyes iránytű leend, s hogy kormányunk ezt bölcsen elismeri, kétséget nem szenved; hiába mondta-e a Lloyd egyik minapi czik­­kében , hogy a háládatosságnak is megvannak a maga határai s hogy ezek épen oda esnek, hol a birodalom érdekei iránti kötelesség kezdődik?! —Teljes bizalom­mal tekintünk azon férfiakra, kik álladalmunk élén álla­nak , bár minő politika fogna is a körülmények által szükségessé tétetni, s bármily kevéssé lehet is annak netaláni fordulatait előre meghatározni, annyit bizton mondhatunk , hogy ezen politika mindenkor s minden körülmények közt ily tekintélyes államhoz méltó leend. Ezen ügy bármily komoly, még a mogorva ango­ EGY MAGYAR NABOB (Vége. *) XXXII. Szentirmayné okos nő volt, s kedélyének leleményes­ségében kitalálta az ellenszert, mely Mayerné nagyon kellemetlen látogatását távol tartandó hazától. Irt Teréznek. Azon lekötelező, behízelgő modorban, mely neki an­nyira sajátja volt, kérte meg az érdemes hölgyet, hogy hagyja el Pozsonyt meghalt barátnéja iránti szeretet­ből, s töltsön nála néhány hetet. Teréz nem állhatott ellent a szíves meghívásnak, sőt némi kötelességet vélt abban feltalálni, hogy Fanny gyermekének nevelési gondjait Szentirmaynéval meg­ossza. Midőn Pozsonyból eltávozott, úgy vett búcsút egyetlen bizalmas ismerőstől, Boltaytól és Sándortól, mint a ki bizonyosan tudja, hogy ott fog maradni, a hova megy. Úgy is lett. Flóra soha sem bocsátá őt többé vissza s­a jó polgár­nőnek soha sem volt alkalma arra gondolhatni, hogy itt tán nem eléggé becsülik; az egész háznál mindenki úgy tekintő, mint egyikét a legtiszteletreméltóbb roko­noknak. Az ő jelenléte igen természetesen örökre távol tartó a­­ drága nagymamát, a­ki a kerek földön senkitől sem félt, csupán csak egyedül Teréztől. A paradicsom­ból képes volna őt visszariasztani azon gondolat, hogy Teréz is ott lesz, hideg szenvedély télen arczával , azok­kal az elevenig látó figyelmes szemekkel, a­mik előtt tettetni nem lehet. De még más valakit is elriasztott a háztól Teréz ott­léte. És ez Marion kisasszony. A­mely nap Teréz megérkezett, ő sziveskedett kirán­dulni kőhalmi jószágára, csak néhány hétre, a mig az új vendég ott lesz, s minthogy ez a néhány hét eszten­dőkig tartott, ő is ott maradt végképen Kőhalmon, a vexálni a kasznárnékat és ispánnékat. *) Lánd Plati Napló 1121. számát. És azután egyik esztendő a másik után jött. Teréz csak mindig ott maradt a háznál, Marion pedig egészen elmúlt onnan, csak néha néha vetődött be ismét, mikor már nagyon meggyűlt benne a méreg, hogy azt kiönt­hesse. Flóra ilyenkor rendesen oly foglalkozásokat talált ki Teréz számára, vagy átküldő Kárpátfalvára, hogy Ma­rionnak soha sem volt alkalma a békességes hölgyet bozzanthatni. Gyakran bizalmas órákban elbeszélgetett Teréz az ifjú úrnővel Fanny gyermekkoráról, elmondá viszon­tagságait, a veszélyeket, mikben forgott. Mennyit szen­­vedett titkos szerelem miatt. Mennyit áldozott fel! Na­gyon szeretett egy ifjút, és annak nevét sem mondta soha senkinek; a sírba vitte magával a titkot. És Flóra meghitt órákban elmondá e szomorú dolgo­kat Rudolfnak, hogy azon nő gyermekkorától fogva szeretett boldogtalanul, és még tán a túlvilágon is sze­ret, és kényszerité férjét igen gyakran elmenni vele a fenyőfák ligetéhez, s meglátogatni azt a sírkövet, mely­nek mindegyik betűje, mintha egy égő szem volna, mely könnyezve mosolyog! . . . Egy szép napfényes délután künn a parkban sétált Flóra, egy kis csevegő három éves gyermeket vezetve kézen. A gyermek őt tanulta nevezni anyjának s fecsegve tett hozzá százféle kérdést, mik közöl egyre is dolgot adna megfelelni akárkinek. A kastélyba az alatt Marion kisasszony érkezett meg. Hallva, hogy Flóra a parkban sétál, sietett le hozzá. — Jó estét, jó estét, kedves grófném! Másod magá­val ? másod magával ? Alásszolgálója, nagyságos Kar­­pathy úr, alásszolgálója. Ha én ezelőtt húsz esztendővel önnek papájára hallgattam volna, most ön már nagy legény lenne. (Persze a három éves fiú értette ezt az életet.) — Ah milyen gyöngéd anya ön, Flóra! Milyen szé­pen tartja ezt a fiút. Milyen kár, hogy önnek magának nincs gyermeke. (Egyike a legfájóbb gyöngédtelenségeknek egy fiatal­­ nőnek szemére vetni, hogy nem anya.) I — No de az illusio megvan. Mégis van gyermeke. Még pedig szép gyermek. Látszik hogy szülei nagyon szerették egymást. S hogy a csalódás annál nagyobb lenne önre nézve, a szemei a megszólalásig hasonlíta­nak Rudolf szemeihez. — Valóban. Szólt Flóra elevenen, sőt még a szája mozdulása is úgy hasonlít hozzá, s azzal ölibe kapta a gyermeket s összecsókolá szemeit és száját. (Ez a nő irigyelejü! gondola magában Marion kis­asszony, boszúsan feszítve ki napernyőjét — pedig ár­nyékban voltak; — még csak féltékennyé sem lehet tenni.) Azt hitte, majd akkor meg fogja utálni a gyerme­ket, ha gyanút gerjeszthet ellene szivében. — Nem is­merte Flóra szivét. Tiszta, ártatlan volt az, mint egy gyermek szive, s még a fogalom is hiányzott belőle azon eszmék számára, miket Marion meg akart benne honosítni. E naptól fogva még jobban szerette a gyermeket. Néhány év múlva ha találkozandunk vele, mint bol­dog édesanyát látandjuk , angyalszép, és angyaljó gyermekektől körülrajongva, kiknek mindegyike azt hi­szi Zoltánról, hogy az nekik testvérök, és Terézről, hogy az nekik nagynénjök. Flóra mindegyiket egyiránt kényezteti, s Rudolf mindegyikhez egyiránt szigorú. Mégis midőn egyszer Flóra azzal lepi meg a székvá­rosból hazatérő férjét, hogy a kis Zoltánnal eléje lova­gol— a hölgy szelíd fehér paripáján, a gyermek egy kis eleven tatár lovon—Rudolf nem állhatja meg, hogy meg ne csókolja a fiút. Még alig volt hat éves a gyermek, midőn egyszer Flóra felvitte magával a gyűlésterem­be, a hol Rudolf épen egy ragyogó, elmés beszédet tartott; a gyermek komolyan hallgatta végig, s midőn haza vitték, össze­gyűjtő Rudolf apró gyermekeit s több kis pajtásait a gyermek-szobába s ott megyegyülést játszva velök, oly komoly orczával mondta el előttük az egyszer hallott beszédet, és oly gyermeteg lelkesüléssel, hogy a rá leső Flóra el volt ragadtatva általa. Mi lesz a fiúból, hogyha felnő!............ Azon két ifjú nemes neve, kiket István és Mik­lós név alatt ismerünk meg, azóta két óriássá nőtt fel nemzetünk történetében. Ha Isten erőt ad lelkem­nek, egykor megkísérlendem őket nagyságuk tetőpont­ján bemutathatni. * * * Többi ismerőseinkről kevés mondanivalónk van még. Abellino mind e mai napig él. Egy igaz folt nincsen rajta többé. Álhajjal, álfogak­kal, hamis termettel csalja a világot és magát. Szakál­­lát, bajuszát festi, képét herczegnővizzel mossa; egyik fülére még ama jeles párbaj óta nagyot hall s abba kis halló csiga van téve ezüstből, azonban operákat csak halló tülkön keresztül képes élvezni, így jár kel a világban. Toldott, foldott kisértet a múlt szép időkből, egyik kezében a mankós bot, melylyel kösz­­vényes lábain segít, másikban a balló tülök. Hanem ő azért mindig a­zt hiszi, hogy most is azon szeretetre méltó alak, melynek a nők ellene nem állhatnak s most is életre halálra udvarol minden szép nőnek, minden fia­tal leánynak, s azt hiszi, hogy azok őrjöngnek utána, s ha kinevetik, azt hiszi, örömükben nevettek, hogy őt lát­hatják. Mindennapra kijár az egy arany, mely miatt Pestről nem mozdulhat ki, csupán csak János nap után, a­mikor egyszerre száz aranyat kap és elutazik, s addig vissza sem jön, a­míg benne tart; de azért ő most is úgy be­szél, mint mikor még milliomokat prédált el. Úgy ma­gasztal mindent, a­mi külföldi, s ócsárolja az itt levőt. Elfogadja, a­mi megvan, faute de mieux, — jobb hiá­nyában , de szive, ha ugyan van nála ilyesmi, örök honvágyban szenved — Páris felé. Minden ember igen comicus alaknak tartja, s a főbb körökben csak azért is szívesen látják, mert sokat lehet rajta nevetni. Szegény ember! Más ember, ha megvénül, azt tisztelni szokták, az ő vénsége pedig arra való, hogy azon köröknek, mikben ő boldogabb időkben tanadó, első szerepvivő volt, mulat­­tatására legyen. Más embert vigasztal az nagy szerencsétlenségek után, hogy azokat érezni tudj­a, hogy komoly, hogy szo­morú tud lenni, hogy megveti az életet, hogy meg tud halni; neki büntetése **, hogy nem érez , nem gondol­kozik és mégis óhajt élni.

Next