Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)
1854-01-01 / 1144. szám
nek ezek ? Többnyire az egykor tehetősebb, s vagyonosabb középosztálybelieken. Általában ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a föld népe, az egykori jobbágy, rendesen fizeti adóját, pőrei kevesebbek, anyagilag gyarapul, s bensőleg elégült; midőn ellenben a középosztály az utóbbi években csak jajveszékelt, gazdaságát csak immel ámmal vitte, adósságai szaporodtak, s az uj korszakban, melynek intő szava : „igyekezzél!“ nem tudván a viszonyokat megérteni, s magát, csupa közönyösségből tájékozni, s mindinkább szegényebb len. Azonban e sötét képek mindinkább kezdenek enyészni közéletünk láthatárán, s mint mondom, most már valamivel örvendetesebbet írhatok ön lapjába , mivel tapasztalásom szerint a középosztály is kezd mozogni , tagjai az iparüzlet és gazdászat mezején versenyre keltek egymással , szóval, oly jelenségek mutatkoznak előttünk, melyek e megye virulatosabb jövőjéért mindenesetre kezeskednek. A legközelebbi vásárok alkalmával ugyanis láttuk a szorgalom és igyekezet gyümölcseit, láttuk Bernáth Zsigmond szép gabonáját, Kende István s Homoky Lajos urak derék sertéseit, s itthon, kandallónk csöndes füzénél ittuk Kandó Kálmán jó szerednyei borát, melynek hire már külföldre is elhatott. Ezen példák, jótékony ingerrel hatnak a tétlen közöny embereire is. Többek Bernáth Zsigmond és gr. Török példánygazdaságai után irányozzák a földművelést; mások a borkezelés titkait ellesni Kandó Kálmánhoz zarándokolnak ; némely közép vagyonú földes uraink gabna- és marhakereskedéshez fogtak, s a diadal mezejét immár, hol egymással vetélkedni akarnak, nem a tétlen reménykedés puha ágyán, hanem a közigyekezet s ipar körében keresik. Igen örvendetes jelenségnek tartom többek közt azt, hogy némely vagyonos, polgártársaink, fiaikat kézimesterségre, s iparűzésre deszinálták. Minek is azon sok elméleti képzettségű egyén korunkban? Hol van pályája, s mikor jövendője, főleg a mi földmivelő hazánkban ? S aztán valóban, nincs is szerencsétlenebb lény a világon, mint egy műveit proletarius. Vannak időszakok, midőn az egyedüli sajka, mely egyént és nemzetet a sülyedéstől megment, csupán a reális képzettség, kivált ha anyagi helyzete kielégítő, minthogy különben is a szegénység legsikamlóbb lejtő az élet pályáján. — Városi közönségünket jelenleg Pázmán színésztársasága mulattatja, mely társulatról dicsérettel kell megemlítenünk, miszerint helyzete s körülményei szerint eléggé igyekszik a résztvevő közönség igényeinek megfelelni. A közönség részvétéről, mely e társaságot a téli szakra előlegesen biztosítá, s az előadások alkalmával rendesen megnépesíti a szín- házat, szinte méltánylólag kell fölemlítenünk, hogy mi- Idén megzsugorított filléreit a művészet oltárára egész készséggel siet meghozni, teszi azt nem csupán azon ösztönből, miszerint magának egy pár órai kellemes időtöltést szerezzen, hanem hogy a jó ízlés és nemzetiség nemes érzelmeinek terjesztésére — minek a színészet kétségkívül egyik hatékonyabb közlege — buzdítólag is hathasson. Minthogy épen a karácsom napok kolbásztól illatozó napjait éljük, eszmetársulatnál fogva megemlíthetjük még, mikép az idén nálunk igen nagy számmal hizlaltak ugyan sertéseket, de a hizlalás most egyátalában nem ütött oly jól ki, mint egyelőre reméltük. A sertés e mellett fölötte drága, s egy oly süldőért, mely alig ad 25 steze zsírt, 20—25 p forintot kell adni. Bort azonban most olcsóbban lehet vennünk, mint tavai, jóllehet tavai sem annyi, sem oly jó borunk nem termett , mint az idén. A magyar ember tehát, kit a melancholia köde elborít, ebben mégis szerencsés Unghváron, mert könnyen jut ama búoszlató nedvekhez, melyek elölik a közönyt, s a remény és önelégültség melegével szállják meg a kebelt. 1. 1. (Lapszemle) Az Ost-D. Post decemb. 30-kai számát a következő czikkel nyitja meg: Azon külső nyugalom mögött, mely jelenleg a hirlapolvasó közönség szemeire nézve a keleti ügyben beállott, egy bármikorinál is erélyesebb fejlődés rejlik. Az angol kabinet ösztönző elemektől van környezve, melyek nem tartoznak a közönségesekhez. Az Albert herczeg elleni agitatio még tovább terjeszkedéssel is fenyeget, és Lajos Napóleon személyes érdekei az Angliában uralkodó néphangulat által váratlan szövetséget találnak. Még emlékezetben van, miszerint a franczia császár a Londonban meghívást szívesen látta volna, anélkül hogy az megtörtént. Való-e hogy a királyné a „de ce Monsieur“ ezen látogatása iránt, mikép a hírlapok beszélték , idegennek nyilattkozott, azt nem tudjuk. — Az mindazáltal tény, hogy az Angol- és Francziaország közti szövetségből, melyet Walewsky grófnak Fontainebleauban léte alatt naponkint vártak, semmi sem lett. Az entente cordiale a régi formák közt maradt. De még ez is jelentékeny lökést készült szenvedni, midőn Palmerston lord , a franczia szövetség legbuzgóbb képviselője a kabinetből kilépett. Azon nyílt sajnálkozás, melyet a franczia „Moniteur“ e fölött ostentatioval fejezett ki, elárulta, hogy Francziaország ezen kilépés által eddigi viszonylatait Angliához megingatottaknak hitte. — Hogy a Palmerston kilépése és isméti visszalépése közti néhány nap alatt miféle diplomatiai levelezések folytak Páris és London közt, — ki adhat erről felvilágosítást ? Ámde hogy Palmerston ismétt belépése a két kabinet lazult viszonyait újólag megszilárdította, az nem szenved kétséget. Az Aberdeen lord politikája elleni agitatio Angliában, mely még oly személyeket is besodor, kik angol fogalmak szerint is a napi szenvedélyeken jóval felülemelkedett állást foglalnak, ez a nemsokára összeülendő parlamenttel szemközt a kormányt szükségkép elhatározó kifejtésre fogja ösztönzeni. E szempontból tekintve, a sinopei esemény, bármennyire kellett is ez által a törököknek lehangoltatniok, a béke érdekeire nézve nem volt kedvező episod. Kedvező csak akkor volna, ha Oroszország elég fényesnek tartaná, hogy azt e hadjáratra nézve hadibecsületének szerzett kellő elégtételül tekintse. A Wiener Lloyd, dec. 30-kai számában, szinte a keleti kérdést veszi elmélkedése tárgyául. Félreismerhetlen, úgymond többi közt, mikép a conservativ körökben is azon aggodalom támad, hogy Oroszország a békére nézve nem fejezett ki őszinte véleményt. E hatalomnak Perzsiával kötött szövetsége sok személyt, kik korábban ellenkező véleményt tápláltak, azon gyanúra vezet, hogy a szentpétervári kabinet Menzikoff herczeg küldetése által rég előkészített terveket kivánt valósítani; hogy ugyanezen admirál semmi más szenvedélyes fellángolást nem mutatott, mint mely neki elibeirva, és semmi indiseretiót nem követett el, mint mely neki megparancsolva volt, és hogy az orosz fővárosban egy igen mesterséges diplomatics működési terv dolgoztatott ki és hajtatott később végre, mely összefüggő jelentkezéseiben csak a beavatlanok előtt mutatkozott itt elhamarkodásnak, ott vak esetnek vagy végzetnek. Legyen szabad ily állítások valóságát határzottan kétségbe vonnunk,már csak azért is,mivel Oroszország eddig a keleti ügy lassú haladásából semmi hasznot nem húzott. Egy szerencsés véletlenség a háborúban, milyen a sinopei csata volt, ilyenül nem tekinthető, s az előre számításba nem vétethetett. Mi csak azt kívánjuk megjegyezni, hogy Oroszország helyzete semmi lényegesben nem javult. A nyugati hatalmak szövetsége nem ernyedett, s a német nagyhatalmakra nézve azon lehetlenség, hogy a keleti háborúban Oroszország pártjára álljanak, hétről hétre világosabban kiderül. Ha Oroszországnak ez év tavaszán valóban szándéka volt hódítási harcot viselni Törökország ellen, úgy azon terv, mely a megtámadást majdnem egy évig halasztotta, valósággal igen rosz volt. KÜLFÖLD. Németország, München, decemb. 26. Csütörtökön a felséges ausztriai Császár a király ő felsége által a fürstenriedi parkban rendezett nagy vadászatban fog részt venni. Francziaország, Páris, dec. 22. Egy párisi levelező írja, hogy a keleti ügyek állására vonatkozó némi közleményeket adhat, melyeknek alaposságáról sótáll. A Tuileriák kabinete a Konstantinápolyból jött sürgönyök megérkezte óta a sinopei esemént úgy veszi, mint a Bosphorusban horgonyzó egyesült flották kihívását, azért is, min mai egyéb direct tudósításaink említik, további összeütözések elhárítására rendelet küldetett volna Franciország és Anglia követeihez, hogy a fottákat küldjék ki a fekete tengerre. Méta sinopei esemény után Francziaország becsülete és méltósága parancsolja, hogy flottáit a fekete tengerről korábban vissza ne vonja , mig a veszélyeztetett közlekedelyre nem állíttatott. — Továbbá : Baraguay d’Hilliers tábornok vonakodása Dundas és Himelin admirálok azon felhívására, hogy a flottát aeketetengerre bemenni rendelje, igazolt tény (?)mely franczia kormány legnagyobb elégületlenségét vonta maa után(?) Innen: szigorú utasítás a tábornoknak,miszerit jövőre nézve Konstantinápoly lakossága közszellemét azultán és tanácsosai méltányos kívánságait előfodulandó hasonló esetekben nagyobb figyelemre méltasi; rászólása a sinopei ügy körüli késlekedő eljárásnak kimerítő tudósítások beküldése a szerencsétlen eseményről; részrehajlatlan közlése azon benyomásnak, melyet a legutolsó bécsi békejavaslatok a divánra tettek (A távirati sürgönyökből tudjuk, hogy a díván békére hajlik.) A kormány sürgönyöket vett volna Pétrvárról. Mondják, hogy az eddig lefolyt tények körményes elemezésében az orosz kormány nem tartja jóik, teljhatalmazottját küldeni az európai conferenába, s hogy a pétervári kabinet fentartja magának az a jogot, melynélfogva a török keresztények feletti védnkséget illetőleg maga folytathassa az alkudozásokat, kiírólag a divánnal, s a közvetítő hatalmak befolyásáil függetlenül. Az alkudozások „ideje“ kissé határoztlanul lenne kijelölve, mi azt gyaníttatja, hogy az jó messze fog még húzódhatni. Másfelől röviden kimondatik : a czár határozottan visszautasít minden alkudozást. Ennek folytán minden bécsi fáradozás megsemmisült. Tegnap éjfélkor különnemű hírek érkeztek volna távírda útján: Londonban a többi között a „népet“ olyannyira izgatták Aberdeen lord ellen, hogy a bántalmazás csaknem kikerülhetlenné lett. (Csakugyan említik is a bécsi lapok, hogy haszontalan kóborló csoportok Aberdeen ablakait bedobálták volna, de miután Palmerston már ismét miniszter, az izgatási ürügy is megszűnt.) A „Morning Chronicle“ párisi levelezője írja: „Mint hallatszik, a tengerészeti miniszter első segéde parancsot kapott, hogy rögtön útra készüljön Konstantinápolyba. „Vauban“ gőzfregát Toulonba menetelére vár, s minden percben tengerre szállhat. Hallomás szerint az említett segéd kormánya legközelebbi utasításait fogná a Konstantinápolyban levő franczia követnek megvinni. Ezen utasítások állítólag oly szelleműek, hogy a Francziaország jövendő politikája iránti minden kétségnek véget vetnek, s be fogják bizonyítni, hogy Francziaország kész oly határozottsággal tenni intézkedéseit, mikép a dolgok helyzete azt megkívánja.“ Párisből, 26-dikáról írják: A császár a madridi párbajesetek következtében naponként több sürgönyt kapott s ő ez ügy iránt sok figyelmet tanúsít. A tegnapi „Indep. beige“, mely az Aberdeen- minisztériumhoz innen intézett ultimátum hírét tartalmazza, tegnapelőtt csak délutáni 3 órakor, miután a minisztertanács e közzététel czélszerűségéről értekezett, bocsáttatott ki. Este ismert megjegyzések kíséretében már a „Patrie“ is hozható e tényt. A „Patrie“ mondja : „Mindenki átláthatja, hogy a sinopei csata a hatalmasságok részéről, melyek a török birodalom további fenállását óhajtják, gyors és hatályos intézkedéseket szükségesít. Mindenki átláthatja, hogy a jelen helyzet, mely Európát folytonos aggodalmakkal tölti el, tovább nem tarthat, elérte legszélső határait. Szükséges a megoldás, s ez kell, hogy biztos, eldöntő, és mindenek felett rögtöni legyen. Ezt kívánja Törökország érdeke, ezt a világ békéje.“ — A „Patrie“ ezután felemlíti Oroszország békeígéreteit, melyeket mindig a háború tovább harapódzása követett, valamint a diplomatia eddigi eredménytelen erőfeszítéseit. Ebből következteti, hogy az eddigi kétes állapotnak megszűnni, a helyzetnek megszilárdittatni, minden czélzatnak világosan bevallatni s mindennek a maga nevén neveztetni kell: a béke, ha becsületes, legyen őszinte béke, — a háború pedig, ha meg kell lenni, legyen nyilt háború. Folytatólag mondja tovább az idézett lap:Európa várt mindaddig,míg érdekei engedték, tovább nem várhat. Remélte, hogy a keleti kérdés a hatalmak közbenjárása által békés után meg fog oldathatni ; még most is reméli azt, de rövid határidő-adás mellett reméli. Kétségkívül folytatni lehet az alkudozásokat , daczára a keleten mind inkább terjedő ellenségeskedésnek ; s örömest engedjük magunkat azon hitnek át, hogy a bécsi conferenczia fáradozásai nem fognak siker nélkül maradni; azonban az alkudozás minden előzményei már kimeritvek; csak e két szó marad még fen: igen ! vagy nem ! így állítják az események a hadakozó felek s az európai kormányok ebbe a kérdőét, a ily módon megoldandó az. Egész bizonyossággal mondhatni tehát, hogy vége felé közelget már a dolgok bizonytalan, aggodalmas állása, mely már egy év óta nehezül Európára. A „La Presse“ 27-ről írja: Most kevésbé, mint valaha, tartunk egy terjedelmes háború részeitől, s an Mi sem ajánlhatjuk ugyan eléggé, hogy a magyar vagyonos családok gyermekeik közöl az alkalmasokat iparos pályára neveljék, de azért szükségesnek látjuk , hogy mind közhivatalnoki, mind egyéb tudományos pályákra minél számosabban készüljenek gyermekeink közöl, a végett, hogy ne csak fajunk számára kerüljenek ki közölök minden tekintetben az állam és társadalom hivatalnokai, hanem a közbirodalom egyéb népei számára is jusson belőlük használható egyéniség. Kövessék ebben is a cseh és német testvérnépek dicséretes igyekezetét, kik számunkra annyi tanult embert neveltek. — Azok pedig , kikre a sors kedvezéséből független életmód vár, leginkább igyekezzenek tudományos miveltségre emelkedni, mert fajunk szellemi súly nélkül kiterjedt földbirtoka daczára, a testvér népfajokkal nem versenyezhetne. Szerk. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM Jelesb íróink csarnoka. Im. Az 1825 előtti megyei küzdelmek és az 1825-ki országgyűlés történetei sokkal ismeretesebbek , hogysem most szükség volna azokról szólanom. 1825-nek köszön legtöbbet nemzetiségünk és irodalmunk is. Széchenyi István minden korban, minden viszonyok közt, s minden ép szívnek tisztelet tárgya. Fényes nevétől nyelvünk és irodalmunk története elválaszthatatlan ; s ki e nagy ember későbbi hatásának csiráját ismerni akarja, kénytelen ama nevezetes országgyűlés napjaira visszamenni. November 3-ka volt. A kerületi ülésben a szónokok azon tanakodtak, miért a magyar nyelv az életben majd semmi gyarapodásnak nem örvend. Mi lehet e rejtélyes tény oka? Ily kérdésnek a tárgy természeténél fógva csakhamar elő kellett kerülni. Okoskodás okoskodásokra következett, s a tanácskozás fonala még más napra is átszövődött, anélkül, hogy egyéb eredményre vezetne, mint óhajtásokra egy tudós társaság létesülése iránt, mely a magyar nyelv művelését tűzné ki főfeladatául. De hol van erre remény ? hogyan léphetne életbe a többször pengetett eszme? Ez vonatott elő a különbféle szónoklatokban s görditeték megoldatlanul kézről kézre. Az idő telt. Végre Nagy Pálra kerülvén a sor, némi előzmények után igy sóhajtott föl: A rég szóban levő magyar akadémiát állítaná bár elő tehát az ország nagyjainak nemes áldozatja, mert ide is , mint az egyszeri hadvezér szerint a háborúhoz, három fő dolog kell: pénz, pénz, és csak pénz ! — Ekkor előlép gróf Széchényi István, még kapitány a Hessen- Homburg huszárezredben. Nekem, mondá, itt szavam nincs, az ország nagya sem vagyok, de birtokom van, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejti, mely azzal segíti honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom. A teremben a lelkesedés határt ismerni nem akart. A gróf jövedelme, saját bevallása szerint, 60 ezer pengő forint volt, s nemes példája többeket vonván követésre , egy óranegyed alatt az akadémia már meg lön alapítva. De miként fog méltóságod egy évig elélni ? kérdezé valaki. Barátaim eltartanak, válaszolta Széchenyi. A közönség meg volt lepetve e nyilatkozaton és tapsokkal kisérő. Képzelem, valának a kerületi ülésben oly classical műveltségü tagok, kik otthon Plutarchot tüstént elővették, és keresék — hogy Széchényivel párhuzamba állíthassák — a görög nagy férfiút, ki, midőn gazdag örökségét az állam rendelkezése alá adta, lelkesülten fölkiáltott: már ezentúl a prytannaeumból fogok élni, s fekete levest eszem. Pedig az egész csak finom élet volt, melylyel Smith Ádám tanítványa, a Hitel leendő írója, egy felesleges aggodalmat enyelgve hárított el. Azonban tagadhatlan, hogy a nagyszerű pénzajánlat és az elmés ötlet együtt emelték Széchenyit. November 3-kán tekintélye meg lön alapítva. Egyébiránt a körülmények is rendkívül kedveztek neki. Már Pozsonyba érkezése előtt tudaték , hogy ő , ki hősi pályájának is dísze , a felsőházban mágnási jogát is igénybe veendi, s egyenesen azért, hogy a nemzetiség ügye körül szolgálatot tehessen. Egy katonatiszt, ki egy gazdag és fényes család sarjadéka, ki a latinul szónokló és francziául társalgó főrendek tanácskozmányában az anyai nyelv édes hangjait szándékozik, több barátaival egyesülten, meghonositni. Széchenyi Ferencznek, a hazáért annyit áldozott országnagynak európai magasabb körökben élő fia, ki különösen azért siet a honatyák közé , hogy a magyar palotákban alig ismert, hidegen fogadott, vagy legfölebb szánalomból eltűrt nyelvnek bajnokává avassa magát fel. — mindezen tekintetek bizonyos fénykörbe emelték Széchenyit, érdekességet ruháztak reá , mielőtt érdemei valának , a közfigyelmet személye iránt felkeltötték, mielőtt szólott volna , és népszerűségére a kedvező légkört korán elkészíték. A november 3-kai gyűlés dicső eredménye egy köztiszteletben álló veteránt — ki mint követ, tudós, és költő babérokat aratott — dalra lelkesitő, s gróf Dessewffy Józseftől föllengősóda jelent meg azon fiatal bajnok magasztalására, kinek — a sors iróniájánál fogva — épen őt kellő legelső politikai táborozásával semmivé tenni. Széchenyi, midőn a magyar akadémiát megalapító, és a mágnások tábláján a magyar szónoklatot kezdé divatba hozni, még anyanyelvét csak tördelve beszélte; de nem egészen három évvel utóbb a „Felsőmagyarországi Minerva“ szerkesztőjével folytatott tollharczban, amely a világon legcsekélyebb tárgy fölött indult — már ő irályának azon szépségét, sajátságát, s érdes, de soha sem magyartalan jellegét egészen föltalálhatjuk , mely a Hitelben varázserővel hatott a közönségre. S mi még meglepőbb e rövid közleményben *), érzületének, higgadt de határozott politikai törekvének s eszmekezelési modorának fő vonásait szemünkebbe felmerülni látjuk. Csak néhány sort idézek: „A hazafiság, nemzetiség nem egyéb, mint a hathoz vonzó hív s egyenlőn égő szeretet, és mindennek az ország előmenetelének, erejének , boldogságának lpköve. S ha sok, ki most alig tudja, vagy eszébem jut, hogy van nemzete, azt szeretni kezdené, nem Van akkor édes hazánk elhagyva, hanem a legnagyobbökéletességhez járulhatna nemsokára a hazafiság, hook lapányokat termő mezőkké, egészségtelen posváinkat virágzó rétekké változtatna; országunkat a ingerekkel, Budát Pesttel összekapcsolná .... Könnyállásainkban a legeltökélettebb fáradozásnak s legtményebb állhatatosságnak sem lehet fényes jutalma, van azért helyes ideje azon virtusokat, melyeket nz sokszor szóval, beszéddel, írással nagy prosopopoeiát emlegettünk, végtére életbe hoznunk. Itt van hely s is a legnehezebbek gyakorlására, — remélhető siker e bizonyságok nélkül nemes, nagy és szép cselekedete végbevitelére. A hazafinak minden czélja az legyen hogy hazája előre haladjon. — A nagylelkűnek elég jutalom, ha élete végső órájában azt mondhatja magam magában: íme! hazám egy kevésben szerencsésebb s boldogabb jön, mint volt, n ehez én is járultam; a gondolkodónak, az írónál pedig elegendő az , ha mondhatja: íme! vizsgálataim, fáradozásaim által némelyek emberekké, s néhányan jobb emberekké lettek.“ Ezen idézések után helyén látom Széchenyi politikájának alapeszméjét—mely épen a szigorú következetesség által őt később sok úgynevezett ellenmondásokba sodorta — közleni. Széchenyi e fogalmat :nemzetiség szeretete ama tágabb fogalommal, a honszeretettel összeolvasztotta ugyan; de viszont egész sorára nézve : teendőknek teljesleg különválasztó, s ahol összeütközésben állott a két eszme, örökké az elsőnek adot előnyt a második felett. Mert a magyar faj biztosítási és kifejtése feküdt szivén, oly kétségkívül, mint Mózesnek az Izrael fajé. De törekvést kiemelte és fölébe tett az államnak többi szintén fontos problémáin , sőt bizonyos pontig felül az emberiség legnagyobb kincsein is Következőleg a szabadságot és haladást szerette átalánosan mint ember, s a legnagyobb hévvel mozdította különösen elé mint honpolgár; annyival is inkább, mert a vala meggyőződése, miként anyagi és szellemi tekintetben, gyors és gyökeres haladás nélkül, rövid idő alat koporsós megsemmisülés leen a sorsunk, de ámbár a nézete oly szilárd és változatlan volt, mint bárkié, mégis átlátta, hogy a politikai szabadság s az értelmi anyagi haladás némely pontjai, a körülmények szerint néha hosszabb vagy rövidebb ideig összeütköznek a magyar nemzet megóvandó érdekeivel. A faj biztosításán kész volt a társadalom irányában a kor polikai igényeit mellőzni. Természetes, miként Széchenyi reméli oly korszak földerülésében, midőn ezen antagonismussok egy magasabb öszhangzásban föl fognak olvadni. Különben sohasem mert volna nagy szerepéhez nyúlni, mert ő úgy regenerálni nem akart, hogy egyfelől álljon a spártai, másfelől a helota, egyfelől a kedvelt, másfelől a kitaszított faj. Ez a kulcs Széchenyi politikájára, mely nélkül talánynak fogna maradni az ő közjellemes irodalmi munkásságának természete, mely nélkül gyakran mutatkoznék következetlennek az egyes kérdések körüli felfogása és modora ; mely nélkül alig értenék: miért volt előbb maga izgató tiz évig, s miért harczolt utóbb nyolcz évig az izgatások legtöbb neme és tárgyai ellen ? mely nélkül a „Hi tel“ s a „Kelet népe“ közt hiányzanának az összekötő kapcsok közöl a leglényegesebbek; s mely nélkül az is alig volna magyarázható, hogy Széchenyi többnyire párton kívül állott, majd a jobb-, majd a baloldal főnökeivel ellenkezésben volt, és néha csekélynek látszó kérdések miatt nagy zajt ütött. De, úgy hiszem, ennyi útmutatás elég , hogy fő tárgyamhoz visszatérjek. Mert mostani czélom Széchenyit csak mint irót léptetni föl, s csak azon hatást rajzolni, melyet munkai által a közügyekre s irodalmunk fejlődésére gyakorolt. Önként értetik, miként sem műveinek — melyek közöl a legigénytelenebb is bizonyos hatást gerjesztett — teljes lajstromát, sem azokról bírálatot adni nincsszándékomban. A Hitel — Széchenyi első politikai irányú könyve — új korszakot nyitott hazánk történészetében. Lehet, hogy a XVH-dik században — minden a régi ,és új hittan közt nálunk is élénk polémia folyt — voltoly, most már elfeledett, röpirat, mely hasonló mértékig is elingerelte a kedélyeket, de az bizonyos, miként egész újabb literaturánkban semmi könyv a Hitellel versenyző hatást nem gerjesztett, s bizonyos, hogy jogrendszerünk megingatására nem lehetett volna merészebben és több sikerrel munkálni, mint Széchenyi tévé, midőn a Hitelt világ elibe terjesztő. Egy lángésznek ragyogó és szabálytalan műve ez, egy higgadt tervű agitátornak a lelkesedés és költői képzelem virágai közé takart vakmerő kezdeményezése, mely az eszmékben s később az intézményekben is nagy forradalmat idézett elő. A főbb emeltyűket, mik által az ó statusnézetek egész szerkezetét félretolta s uj törekvéseknek készített tért, néhány sorban összevonom. Széchenyi megtámadta a magyarországi feudális birtokrendszert, mely a tulajdon valóságos eszméjével ellenkezik , mely miatt a fekvő vagyon sem értékben, sem jövedelemben nem növekedik, sem el nem adható, sem be nem ruházható, következőleg a birtokost, a helyett hogy védené, sülyeszti, a helyett hogy szabaddá tenné *) Lásd „Felsőmagyarországi Minerva“ 1828-ks folyamának 3-dik negyedében az 1850-ik laptól 1855-ig