Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)
1854-01-15 / 1155. szám
1854- ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 ., — „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri-utcza 8-dik szám. 12 1155 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, jan. 15-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit sora 4 pgő krajezárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajezárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve —jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Távirati magánsürgöny. Az&gE.é szerkesztőségéhez! Elindult Bécsből, január 14. este 8. dr. Érkezett Pestre „ „ „ „ „ 40 p. Konstantinápoly, január 5. Az összes egyesült flotta f. h. 3-kán a Feketetengerre kiindult, s a „Retribution“ nevű hadi gőzös Sebastopolba küldetett, hogy az angol és franczia hajóhadak e lépéséről értesítést adjon. Heti tájékozás: Pest, jan. 14. A várakozás és aggodalom kínos napjait éljük. Mentül inkább beljebb megyünk a télbe, azon évszakba, melyet az alkudozásoks kibékülésre nézve legalkalmasabbnak tartottunk, annál inkább bonyolódik az egész szövevény, annál több reményvilág hull földre, s minél őszintébben óhajtjuk a békét, annál inkább készülnünk kell a komoly idővel is bátran szembeszállani. Bécsből írják nekünk, hogy ott a követek conferentiái szakadatlanul folynak, s most ismét egy új tervezet fogalmazásáról van szó, mely a négy követnek a Porta által dec. 29-kén Konstantinápolyban elfogadott jegyzékét még határozottabban körülírja. Mi ezen államférfiak kitartásának örvendünk és szívünkből az óhajtott sikert kívánjuk, de nagy kérdés, simulékonyabb lehet - e most az orosz politika , mint ez három , két vagy egy hónap előtt történt. Az orosz fegyverek által vizen és szárazon legújabb időben kivívott előnyök, bizonyára nem igen voltak alkalmasak arra, hogy az éjszaki hatalmat engedékenyebbé tegyék, s ép oly kevéssé hisszük, hogy a végre már most megparancsolt flottademonstratio nagyobb hatást idézend elő. Legügyesebb diplomatái sem működhettek volna,kedvezőbb eredménynyel Oroszország részére, mint ezt Anglia és Francziaország államférfiai tették. Ha az egyesült flották már még júliusban a Bosporusban lettek volna, meglehet, hogy szükségük tán nem lett volna néhány hónappal később továbbmenni. De ha ez megtörtént volna is, és sept. hava a franczia-angol lobogót, Batum és Varna, Sinope és Kaltsik előtt látta volna; ki tudja, valljon akkor az oltenitzai vagy st. nicolasi, sinopei vagy alexandropoli nap bekövetkezett volna-e ? Csaták vivattak, melyekben patakokkal folyt a vér, a nélkül, hogy a békeszomjazó világ, csak egy lépéssel jutott volna is közelebb a czélhoz, a békés kiegyenlítéshez ! Pedig e viszályban az európai diplomatiát nem a viszálkodó felek iránti rokon- vagy ellenszenv, hanem egyedül az európai békének közös érdeke vezérli; s a kérdés egyedül a körül forog, hol van az ellenkező felek kölcsönös követeléseinek határa, s mennyit kelljen mindegyiknek feláldozni az európai nyugalom érdekében? ■— Azonban Ha visszapillantunk a múlt év eseményeire s ez idő alatt folytatott diplomatiai alkudozásokra, meg kell vallanunk , hogy nem sokkal történt több , mint néhány új commentár jött létre , a casus belli fogalmának meghatározását illetőleg, mégpedig oly commentárok, melyek minden kétértelműség nélkül megállapítják, miszerint minden állam- és népjogok nemcsak a szükség szerint magyarázhatók, hanem hogy e szerint is kell azokat magyarázni. Mielőtt Oroszország a Pruthon átment, azt mondták: a Dunafejedelemségek megszállása „casus belli“, ez esetben a flották a Bosporusba fognak bemenni. Oroszország átment a Pruthon, a hospodárok leköszöntek , a fejedelemségeknek fejedelmekkeli összeköttetése megszűnt, — de a flották a Porta akkori segélykiáltásai daczára, nyugodtan maradtak a Besikaöbölben, mert Anglia és Francziaország azon véleményből indultak ki, hogy: a fejedelemségek megszállása végre mégsem „casus belli“, mert a védhatalomnak bizonyos körülmények közt joga van oda bevonulni. E helyett azt mondták: akkor lesz „casus belli“, ha az orosz csapatok a saját képein Törökországba vonulnának. Esetlegesen az éjszaki hadsereg, Omer pasa parancsnoksága alatt, nem adott alkalmat az oroszoknak, e kérdést a Duna túlpartján dönthetni el. Bekövetkezett végre a sinopei catastropha, s ez mint látjuk, a flottát, mely téli szálláson nyugodtan vesztegelt a Bosporusban, újabb tevékenységre ösztönözte. Most pedig ismét azt mondják : az egyesült flottáknak a Feketetengerrel bemenetele nem „casus belli“, csak arról van szó, hogy a Feketetenger semleges tengerré tétessék. Megvalljuk, miszerint nem hisszük kor- és czélszerűnek, szavakkal és fogalmakkal játékot, a politikával kiskereskedést űzni. Ahoz sem kell igen éles belátás, hogy ezen néhány vonásból is kivehessük, miszerint ezen örökös habozás és késedelmezés épen nem mutat egyébre, mint hogy a diplomatia az európai collisiót békésen eltávoztatni kívánja, sőt hogy a nyugati hatalmaknak egy csep kedvök sincs a háborút megkezdeni. Ha Angliában a parliament megnyitása épen a küszöbön nem állana , s a francziák császárát a közvélemény nem űzné határozottabb állás felé , — még tán ennyire sem fejlett volna ki a nyugati hatalmak tettleges közbenlépte. És ily viszonyokkal szemben emelkednek hangok melyek azt akarják, hogy Ausztria a nyugati hatalmak mellett nyilatkozzék! Ugyanazon Ausztria, melynek nagy ereje e kérdésben épen abban fekszik, hogy senki mellett sem határoz! Ausztriának a jelen háborúban épen nincs érdeke semlegességéből kilépni, s szintoly kevéssé, érezheti magát indíttatva a nyugati hatalmak érdekében háborúba keveredni. Talán valaki az egoismus politikájának fogja nevezni, midőn állítjuk, hogy Ausztriának merev nyugalomban kell nézni oly csatát, melyben mind a két rész csak gyengíti magát, s hogy csak a válságos pillanatban kell drága segélyét oda forditnia, hol számára legszebb előnyök ajánlkoznak,— nevezzük bár akkor Ausztriát önzőnek, ez csak azon egoismus, mely az államokat minden időben nagyokká tévé. Bécs, Jan. 12. f Azon titokteljes krízisre nézve, melyen az angol kabinet nem rég keresztülesett, bizonyos körökben már egy héttel ezelőtt különös versre volt elterjedve, melyet csak azért nem említettem, mert hitelesnek nem tartottam, s most sem tartom annak. Minthogy azonban némely lapok a dolgot, habár csak fölületesen, és mint látszik hibásan emlegetik, nem árt ez ügyet kissé szellőztetni. Mondják t. i., hogy nem Angol- hanem Francziaország vala eleitől fogva a késedelmező s habozó rész, úgy hogy Palmerston végre kinyilatkoztató , miszerint ily módon tovább nem mehet a dolog, s hogy neki személyesen meg kell győződnie Napoleon Lajos indulatáról s szándékairól. Hogy pedig ezen utazásnak hivatalos színe ne legyen , miként lett volna , ha Palmerston mint miniszter Párisba megy, hivataláról ideiglenesen lelépett, Párisba sietett, Napóleon császárral értekezett, s megtudván így a megtudandókat , tárczáját újra átvette. Hozzáteszik, hogy az értekezlet eredménye Palmerston lordot egyáltalában nem bírta kielégíteni , s hogy azon meggyőződést vitte magával , hogy a franczia császárral „mit sem csinálhatni“, minthogy ennek büszkesége nem engedi, az angol politika uszályát hordani, állása pedig a többi hatalmaktól független, s isolált fellépést nem igen tesz tanácsossá. E versio már első pillanatra igen kalandosnak látszik, de miként mondtuk, jól értesült bécsi személyek már néhány nappal ezelőtt így beszélték a dolgot, s a Wanderer mai párisi levele szintén érinti a tárgyat, csak azt változtatván rajta, hogy Palmerston a császár nézetei által ki volt elégítve , s evvel együtt jövendőbeli eljárásuk közös tervét megállapította. A flották legújabb mozgalmának, úgy látszik semmi fontos, következménye nem lesz, s a czár aligha fogná azt hadüzenetnek tekinteni. Berlinből már határozottan tudják, hogy e demonstratio az ottani kormány nézetein mit sem változtat, s nem szolgáltatand okot, Angliavagy Francziaország irányában ellenségképen fellépni. Mi a bécsi kabinetet illeti, ennek szándékaira nézve természetesen csak a legközelebb álló személyek szolgáltatnának biztos adatokkal, mit az angol Herald azon erélyes jegyzékről szól, mely a franczia császár részéről Bécsbe küldetett volna, ezen hir mindenesetre még kissé kétséges. Ha Napoleon Lajos, miként a Herald írja , azt szente volna ide , hogy ő nyílt ellenségeskedés gyanánt nézné, ha Ausztria most a közbenjárási munkától visszavonulna, evvel csak olyat mondott, mi úgyis magától értetődik. Ha Ausztria már egyszer annyira megy, hogy a béke létrejöttét általában lehetetlennek tartja, akkor mindenesetre aziránt is nyilatkozni fog, mittevő teend ezentúl! De a dolog, úgy hisszük, még nem áll oly kétségbeesetten . Ausztria a tengeri hatalmak legújabb demonstrációja után annál erélyesebben fog törekedni a békét létrehozni, vagy pedig a háborút legalább minél szorosabb korlátok közé szorítani. Hogy a franczia kormány, illetőleg maga a császár, bizonyos eventualitások esetére, ama jegyzékben fenyegetett volna, nem hisszük, főleg miután legújabb körirata is oly udvariasan, nyájasan és békeillatosan jelent meg a világ színe előtt, mintha menyegzőről vagy koronáztatásról volna szó. Chimay herczegnek audientiája a franczia császárnál szintén különféle magyarázatot talál a közönségnél tudva van, miszerint Chimay herczeg Párisban belga követ szeretne lenni, míg a belga minisztérium ezen kineveztetést határozottan ellenzi, sőt ha az mégis megtörténnék , leléptével is fenyegetett. A király e szerint Chimay küldetésének nem „officiel“, hanem „officieux“ jellemet adott, mégpedig , mint némelyek mondják , a végre, hogy a franczia császárt arról biztosítsa, miszerint mindazon combinatiók, mik a belga király londoni utazásához fűződtek, teljesen alaptalanok, s hogy Leopold király a franczia császárrali jó egyetértést fenn akarván tartani, az egész ügybe távolról sem avatkozik. — Más versió szerint azonban épen ellenkezőleg, Chimay herczeg a belga király részéről közbenjárási szereppel küldetett Párisba, hogy előlegesen tudakozódjék, minő fogadtatásban részesülne a belga király által teendő békéltetési javaslat. Miként Belgiumban, úgy Dánországban sincs egység a kormányban, hallomás szerint a dán minisztérium többsége az angolok mellett, a miniszterelnök az oroszok mellett nyilatkozik , s ha atengeri háború kitörne, alkalmasint Reventlow veendi át a külügyminisztériumot. — Miként látszik, az eleinte keletre szorítkozó bonyodalom oly gyorsan terjed , hogy csaknem minden európai államot kellene ezentúl figyelmes szemmel kisérni, ha az e kérdésbe avatkozó minden elemeket át akarunk tekinteni. Kellemes meglepetést okozott itten, főleg katonai körökben, Carriére franczia ezredes legújabb könyve, mely az osztrák hadseregről szól. Szerző e hadsereget 1810-ben látta, azután 1840, legújabban pedig 1852- ben s nem birja eléggé magasztalni annak gyors előmeneteleit. Vitézség s hűség — mondja az ezredes — régi erényei e hadseregnek, de mostan nehézkességéből is kibontakozott s igy a francziával tökéletesen egy sorba állítható. Könyve végén még azt jegyzi meg a szerző, (s ez igen természetes egy franczia katona részéről) hogy az osztrák katona nem oly föltétlen rokonszenvvel viseltetik az oroszok irányában, miként tán hiszik s hogy az ausztriai hadsereg, miveltsége s a humánusabb fegyelemnél fogva, jobban szítna a francziához, habár ez utóbbi ellen nem egy előítélet volna még leküzdendő. — Megemlítjük ezen sorokat, mint tekintélyes szakférfi egyéni nézetét! . . . Konstantinápoly, dec. 29. © Igen tisztelt Szerkesztő úr! Utolsó tudósításomban érintem a mozgalmakat, melyeket az ujabbi jegyzékiratot helybenhagyó miniszteri gyűlés határozata idézett elő a kormánynyal átalánvéve elégületlen szófiák és papok között, és ezeknek lázító beszédei által fölpaprikázott némely török városrész lakóinál,— másnap azaz 22-kén megnyittattak a jelenetek, — melyeknek tegnap szinhelyök a Pásá Kápuszu volt — a Szulejmánia szultán Mehmet nevet viselő kolostorok közül, — a készületben állott katonaság hadügyminiszteri parancs következtében néhány percz alatt csupa demonstratióval és minden nehézség nélkül eloszlatván a tömeget, a két kolostort körülfogta és lakóinak azon részét, kik kelletinél tüzesb véralkatuaknak tanúsították magokat, a két nap eseményei alatt kiszemelvén, erős őrizet alatt börtönbe vetették, még azon éjjel több jelentékeny polgári és egyházi egyéniségek részesíttettek hasonló sorsban, és ki tudja, a titok teljes és sötétébe a 120 elfogottakból hányan vetettek utolsó pillantást Sztambul karcsú minaretjeire! A megmaradottak törvény elé állítják, azóta ismét minden csendes és nyugodt és hihetőleg szélcsend fog uralkodni a hírek honában mindaddig , míg Sz. Pétervárról válasz nem jön a nagyhatalmak utólagosan átküldött jegyzékiratára. Erre vonatkozólag a legjobban értesülteknek elismert konstantinápolyi körök emberei egy nettemente negative-t jósolnak. Az államtanács a legközelebbi események folytán nagyobb szigorral jár el a belbiztonság, és csendet illető rendelkezéseiben, a legkisebb csoportozás büntetés alá van vetve, este 7 órakor minden kereskedések, boltok és kávéházak bezáratni rendeltettek, s egy kiáltványban közzététetvén a Portának legutóbbi miniszteriális határozata, a már Sz. Pétervárra küldött jegyzék érdekében, egyszersmind köztudomásúi adaton a főváros minden rendű, rangú és felekezetű lakosainak, hogy ki a miniszteriális határozatokat taglalólag, azok rászólásába ereszkedendik, rögtön bűnhődik. Mit szólna ehhez e konstantinápolyi hírneves Constantinos archimandrita, ha a tegnapelőtti étkezés szegényt örökre el nem némítja vala. E hirtelen halál közelebbi körülményeit még nem tudni. Az itt önkénytesekből alakult kozák csapat holnapután induland rendeltetése helyére Sumlába. A miniszter krízis, mely oly régóta kering a hír szárnyain, nem valósult eddig elő , a tengerészetügyi tárcza azonban a napokban adatott át a hatalmas Riza pasának, tevékeny, kitartó, s mérhetlen gazdagságát mind egy fillérig a hon oltárára áldozatul hozni kész honfi ! Ez tagadhatatlan , de mi haszna, ha tán nincs meg kellő képessége? Épen most hallom hiteles egyéntől az ifjabb Stourdzangnek pasává kineveztetését, s egy az itteni önkénytesen ajánlkozott örmény ifjakból képezendő ezred parancsnokává, Hosonyból, január elején. Két éve már, hogy a bruck-győri vaspályának létesülésén függő remények s félelmek szüntelen enyelegnek velünk, anélkül hogy e reményeknek és aggodalmaknak biztos alapja lett volna. Végre el van döntve a kérdés, mérnökök kezdenek a leendő pálya mentiben dolgozni, s a pálya baráti tudják végre, hogy reményük hiú nem volt, mint ellenes, hogy aggodalmuk nem használt. Az olvasóközönség kebelében alig van valaki, aki megfogná vagy hinni képes volna, hogy valamely tájék a vaspályától irtózhasson, s nálunk ez mégis lehetséges volt, anélkül hogy e félelemnek okát értelemhiányban kellene keresni. Különösen a mosonyi gabonakereskedésből élő része népességünknek méri gyanús szemekkel a vaspálya létrehozását. A kereskedők maguk nagyrészint attól tartanak, hogy ha az alsóbb vidékek Bécscsel a vaspálya által közvetlen össszeköttetésbe fognak lépni, Mosonynak mint honunk első gabonapiaczának jelentősége meg fog szűnni. Mennyire alapos vagy alaptalan ezen aggodalom, nehéz volna jelenleg elhatározni; annyi azonban bizonyos, hogy a mosonyi kereskedés minden vaspálya daczára sem fog oly hamar megszűnni. De ha megszűnnék is ! Méltó-e néhány kereskedő érdeke, hogy annak más ezrek jóléte föláldoztassék? — Hogy a vaspálya által minden vidék nyer, melyet az átvág, bebizonyitani nem szükséges; de Mosony megyében különösen oly áldást áraszt a vaspálya, milyent sehol sem. Ezen megyének népessége a leggyérebbek közé tartozik, a kézi erőnek hiányát a mezei gazdaságnál lehet leginkább érezni. És mégis hol van csekély népességünknek legnagyobb physikai ereje foglalatoskodtatva ? Hol vannak leggazdagabb telkű helységeinknek erős suhanczai? Tán az eke mögött, tán a számtalan idegen aratók sorában? Koránsem. Az országúton a gabonával terhelt kocsin nyújtózkodnak. A kis földbirtokosok nálunk nem földművelők; e gondot nejeikre, gyermekeikre és fogadott szolgákra bizzák, mig maguk éven át a gabonás kocsin henyélnek. Ennek következménye az, hogy az úgyis elhanyagolt gazdaságnak csekély eredményét a fogadott idegen munkások enyésztik föl, míg maga a háziúr a könnyen keresett kocsibért épen oly könnyen tékozolja el az országúti korcsmákban tivornyázva. E fuvaros nép a demoralisationak leggazdagabb magtára; és ellensége az a népnek, ki szivéből nem óhajtja, hogy e megye népének legértelmesebbjei ne ily méltatlanul pazarolják el erejöket s dúlják föl tulajdon jólétöket. A vaspálya visszatéritendi őket természetes foglalatosságuk körébe, s ha önerővel művelt gazdaságuknak munkával gyűjtött gyümölcsét családjukkal megosztva élvezendik, áldani fogják a jólét s erkölcsi haladás öntudatában a vaspályát, melynek alapítóit most tán átokkal említik. Mi, kik sem búzakereskedők, sem fuvarosok nem vagyunk, szivünkből örülünk e nyereségnek, a a közlekedés könnyebbítéséből származó kellemeknek. (Lapszemle.) Times, jan. 7. Az I. czikk a franczia kormány azon eljárását dicséri, miszerint a keleti ügyben a többi hatalmakkal együtt követett politikáját egyszerűen és nyiltan közzétette a dec. 30-ai köriratban, melyben az alkudozások egész folyamát s a hatalmaknak a béke fentartására irányzott törekvéseit újra felsorolja. Ha — úgymond — az angol kormány szinte igy tesz s időről időre közli a politikáját kiemelő főbb okmányokat, sok félreértés és gyűlölségtől kimélte volna magát. A franczia kormány jónak látta a nemzetet a manifestum ily neme által készíteni elő a bekövetkezhető háborúra, mert habár a körirat végén a béke fentartásának reménye van is kifejezve, az egész okmány mégis olyszerű, minő a szakadásokat szokta megelőzni. Csak azt nem érti a Times, mint lehet az, hogy sok angol saját kormányát vádolja s Lajos Napóleonhoz végtelen hizelgéssel simul, hol a két kormánynak a keleti ügybeni eljárása egy s ugyanaz ? Pedig a dolog így áll, s csupán az a szerencse, hogy azok, kiktől leginkább függ a két nemzet közötti jó egyetértés emelése, nem tévesztik el szem elől, hogy a küszöbön álló háború főczélja, annak mielőbbi, s minél sikeresb bevégzése. — A II. czikk a mexikói államok jelen helyzetét vázolva előadja, mennyire beleuntak az ottani lakosok a köztársasági kormányformába s mennyire hajlandók az absolut uralomra. — Santa Anna nemsokára főkormányzó leend, s czime akár „Grand Elector“ akár, „főkapitány“ akár hihetőleg „császár“ fog Idilli liillidloxioooijij o»5o voaponioaUoi. Ktvralmat képviselend, s e hatalmat népgyűlési megszorítások nélkül gyakorlandja. A mexicói lakosok vágyai igen egyszerűek. Ők csak azt kívánják, hogy az adó szedessék be, a tisztviselők fizettessenek, az utak a rablóktól biztosíttassanak, a kereskedelem s a társadalom fejlődése megvédve legyen, szóval: kormányoztatni akarnak. E feltételeket Sánta Anna betölteni ígéri, s a nép, mely nem annyira fejedelmet óhajt, mint a nemzetgyűlést eltörölni kívánja, örömmel fogadja őt. S mi következése lesz majd annak — kérdi a Times nem épen minden féltékenység nélkül — ha e nem köztársasági hangulatú nagy állam előbb utóbb oly viszonyba lépene az egyesült államokkal, minővel az utóbbi időkben Texas csatoltatott ezekhez ? A szövetség közkormányzatát Texas részéről már most is komoly nehézségek fenyegetik, s ezek csak növekedni fognának új spanyol területeknek a szövetséghez járulása által. Mert hogy sem a mexicóiak, sem általában a dél-amerikai köztársaságok lakói nem alkalmasak az önkormányra, ezt az utóbbi századnegyed eseményei eléggé bebizonyíták.“ Az „Alig. Zg“ január 10-diki számában az Eider mellől írják, hogy jól értesült egyének állításai szerint a dán minisztériumban rövid időn igen lényeges változás fog történni. Az eddigi külügyminiszter makacsul ragaszkodott a meggyőződéshez, hogy Dánia csak a nyugati hatalmakkal a szövetségben boldogulhat, s mindamellett hogy a volksbhing szinte így vélekedik s már határozottan nyilatkozott is az Oroszországhoz közeledés ellen : bizonyosnak tekinthető , hogy a külügyi tárczát gróf Rewentlow-Criminis veendi át, ki már egyszer e minőségben működött, s ezen idő óta a bécsi és sz.pétervári udvaroknál igen jó emlékben áll. — Állása nehéz lesz bár, de ellenei is megvallják róla , hogy oly könnyedén és ildomosan tud minden körülményt felhasználni, mikép elő óvatos fellépése minden súrlódásnak elejét veendi. Az egyének, s így a rendszer változása daczára is itt ama meggyőződés uralkodik,hogy a jelen viszonyok közt Dániának a legszigorúbb semlegesség és Svédországgali egyetértéshez kell ragaszkodnia. Az sem tagadható azonban, hogy Dániára nézve utoljára is a német hatalmak fellépése fog elhatározólag hatni. AUSZTRIAI BIRODALOM. Bécs. Az itteni követ-conferentiák, mint halljuk, még mindig folyamatban vannak. Csak két nap előtt a külügyminisztériumban ismét egy hosszabb ülés tartatott. Az utolsó franczia körjegyzék, biztos hallomás szerint, Berlin és Bécsben egy s ugyanazon napon adatott át. Ámde hogy ez által az orosz cs. kabinet a legújabb franczia-angol politika nyugodtabb szemléletére fogna hivatni, azt kétségbe vonják; az itteni irányadó körökben azt hiszik, hogy Oroszország a háborúra magát elhatározta ; annyi bizonyos, hogy a Konstantinápolyban hozott határozatokat elfogadni nem fogja. — E tekintetben bizonyosnak mondják, hogy Meyendorff báró már arra vonatkozó nyilatkozatokat tett, melyek szükségkép minden az iránt még létező kétséget eloszlatnak. A scandináviai hatalmak közt kötött semlegességi szerződvény az itteni kabinettel is közölve jön, s kormányunk a Dánia és Svédországtól egy európai ház