Pesti Napló, 1854. január (5. évfolyam, 1144-1168. szám)

1854-01-15 / 1155. szám

1854- ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 ., — „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri-utcza 8-dik szám. 12 1155 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, jan. 15-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­ezárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajezár­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve —jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. T­ávirati magánsürgöny. A­z&gE.é szerkesztőségéhez! Elindult Bécsből, január 14. este 8. dr. Érkezett P­e­str­e „ „ „ „ „ 40 p. K­o­n­stan­t­in­áp­o­ly, január 5. Az összes egyesült flotta f. h­. 3-kán a Feketetengerre kiindult, s a „Retribution“ nevű hadi gőzös Sebastopolba küldetett, hogy az angol és franczia hajóhadak e lépéséről értesítést adjon. Heti tájékozás: Pest, jan. 14. A várakozás és aggodalom kínos napjait éljük. Men­tül inkább beljebb megyünk a télbe, azon évszakba, melyet az alkudozások­­s kibékülésre nézve legalkal­masabbnak tartottunk, annál inkább bonyolódik az egész szövevény, annál több reményvilág hull földre, s minél őszintébben óhajtjuk a békét, annál inkább ké­szülnünk kell a komoly idővel is bátran szembeszállani. Bécsből írják nekünk, hogy ott a követek conferen­­tiái szakadatlanul folynak, s most ismét egy új tervezet fogalmazásáról van szó, mely a négy követnek a Porta által dec. 29-kén Konstantinápolyban elfogadott jegy­zékét még határozottabban körülírja. Mi ezen államférfiak kitartásának örvendünk és szí­vünkből az óhajtott sikert kívánjuk, de nagy kérdés, simulékonyabb l­e­h­e­t - e most az orosz politika , mint ez három , két vagy egy hónap előtt történt.­­ Az orosz fegyverek által vizen és szárazon legújabb időben kivívott előnyök, bizonyára nem igen voltak alkalmasak arra, hogy az éjszaki hatalmat engedékenyebbé tegyék, s ép oly kevéssé hisszük, hogy a végre már most megparancsolt flottademonstratio na­gyobb hatást idézend elő. Legügyesebb diplomatái sem működhettek volna,kedvezőbb eredménynyel Orosz­ország részére, mint ezt Anglia és Francziaország ál­­lamférfiai tették. Ha az egyesült flották már m­­ég júli­usban a Bosporusban lettek volna, meglehet, hogy szükségük tán nem lett volna néhány hónappal később továbbmenni. De ha ez megtörtént volna is, és sept. ha­va a franczia-angol lobogót, Batum és Varna, Sinope és Kaltsik előtt látta volna; ki tudja, valljon akkor az oltenitzai vagy st. nicolasi, sinopei vagy alexandropoli nap bekövetkezett volna-e ? Csaták vivattak, melyekben patakokkal folyt a vér, a nélkül, hogy a békeszomjazó világ, csak egy lépéssel jutott volna is közelebb a czélhoz, a békés kiegyen­lítéshez ! Pedig e viszályban az európai diplomatiát nem a vi­­szálkodó felek iránti rokon- vagy ellenszenv, hanem egyedül az európai békének közös érdeke vezérli; s a kérdés egyedül a körül forog, hol van az ellenkező fe­lek kölcsönös követeléseinek határa, s mennyit kelljen mindegyiknek feláldozni az európai nyugalom érdeké­ben? ■— Azonban Ha visszapillantunk a múlt év eseményeire s ez idő alatt folytatott diplomatiai alkudozásokra, meg kell val­lanunk , hogy nem sokkal történt több , mint néhány új commentár jött létre , a casus belli fogalmának megha­tározását illetőleg, még­pedig oly commentárok, melyek minden kétértelműség nélkül megállapítják, miszerint minden állam- és népjogok nemcsak a szükség szerint magyarázhatók, hanem hogy e szerint is kell azokat magyarázni. Mielőtt Oroszország a Pruthon átment, azt mond­ták: a Dunafejedelemségek megszállása „casus belli“, ez esetben a flották a Bosporusba fognak bemenni. Oroszország átment a Pruthon, a hospodárok lekö­szöntek , a fejedelemségeknek fejedelmekkeli össze­köttetése megszűnt, — de a flották a Porta akkori se­gélykiáltásai daczára, nyugodtan maradtak a Besika­­öbölben, mert Anglia és Francziaország azon véle­ményből indultak ki, hogy: a fejedelemségek megszállása végre mégsem „casus belli“, mert a védhatalomnak bizonyos körülmények közt joga van oda bevonulni. E helyett azt mondták: akkor lesz „casus belli“, ha az orosz csapatok a saját képein Törökországba vonulná­nak. Esetlegesen az éjszaki hadsereg, Omer pasa pa­rancsnoksága alatt, nem adott alkalmat az oroszoknak, e kérdést a Duna túl­partján dönthetni el. Bekövetkezett végre a sinopei catastropha, s ez mint látjuk, a flottát, mely téli szálláson nyugodtan vesz­tegelt a Bosporusban, újabb tevékenységre ösztönözte. Most pedig ismét azt mondják : az egyesült flották­nak a Feketetengerrel bemenetele nem „casus belli“, csak arról van szó, hogy a Feketetenger semleges ten­gerré tétessék. Megvalljuk, miszerint nem hisszük kor- és czélszerű­­nek, szavakkal és fogalmakkal játékot, a politikával kiskereskedést űzni. Ahoz sem kell igen éles belátás, hogy ezen néhány vonásból is kivehessük, miszerint ezen örökös habozás és késedelmezés épen nem mutat egyébre, mint hogy a diplomatia az európai collisiót békésen eltávoztatni kívánja, sőt hogy a nyugati ha­talmaknak egy csep kedvök sinc­s a háborút megkezde­ni. Ha Angliában a parliament megnyitása épen a kü­szöbön nem állana , s a francziák császárát a közvé­lemény nem űzné határozottabb állás felé , — még tán ennyire sem fejlett volna ki a nyugati hatalmak tettle­ges közbenlépte. És ily viszonyokkal szemben emelkednek hangok melyek azt akarják, hogy Ausztria a nyugati hatalmak mellett nyilatkozzék! Ugyanazon Ausztria, melynek nagy ereje e kérdésben épen abban fekszik, hogy sen­ki mellett sem határoz! Ausztriának a jelen háborúban épen nincs érdeke semlegességéből kilép­ni, s szintoly kevéssé, érezheti magát indíttatva a nyu­gati hatalmak érdekében háborúba keveredni. Talán valaki az egoismus politikájának fogja nevezni, midőn állítjuk, hogy Ausztriának merev nyugalomban kell nézni oly csatát, melyben mind a két rész csak gyengíti magát, s hogy csak a válságos pillanatban kell drága segélyét oda forditnia, hol számára legszebb előnyök ajánlkoznak,— nevezzük bár akkor Ausztriát ön­zőnek, ez csak azon egoismus, mely az államokat min­den időben nagyokká tévé. B­é­c­s, Jan. 12. f Azon titokteljes krízisre nézve, melyen az angol kabinet nem rég keresztülesett, bizonyos körökben már egy héttel ezelőtt különös versre volt elterjedve, melyet csak azért nem említettem, mert hitelesnek nem tartot­tam, s most sem tartom annak. Minthogy azonban némely lapok a dolgot, habár csak fölületesen, és mint látszik hibásan emlegetik, nem árt ez ügyet kissé szellőztetni. Mondják t. i., hogy nem Angol- hanem Francziaország vala eleitől fogva a késedelmező s habozó rész, úgy hogy Palmerston végre kinyilatkoztató , miszerint ily módon tovább nem mehet a dolog, s hogy neki szemé­lyesen meg kell győződnie Napoleon Lajos indulatáról s szándékairól. Hogy pedig ezen utazásnak hivatalos színe ne legyen , miként lett volna , ha Palmerston mint miniszter Párisba megy, hivataláról ideiglenesen lelépett, Párisba sietett, Napóleon császárral értekezett, s megtudván így a megtudandókat , tárczáját újra átvette. Hozzá­teszik, hogy az értekezlet eredmé­nye Palmerston lordot egyáltalában nem bírta ki­elégíteni , s hogy azon meggyőződést vitte magá­val , hogy a franczia császárral „mit sem csinál­hatni“, minthogy ennek büszkesége nem engedi, az angol politika uszályát hordani, állása pedig a többi hatalmaktól független, s isolált fellépést nem igen tesz tanácsossá. E versio már első pillanatra igen kalandos­nak látszik, de miként mondtuk, jól értesült bécsi sze­mélyek már néhány nappal ezelőtt így beszélték a dol­got, s a Wanderer mai párisi levele szintén érinti a tár­gyat, csak azt változtatván rajta, hogy Palmerston a császár nézetei által ki volt elégítve , s evvel együtt jövendőbeli eljárásuk közös tervét megállapította. A flották legújabb mozgalmának, úgy látszik semmi fontos, következménye nem lesz, s a czár aligha fogná azt hadüzenetnek tekinteni. Berlinből már határozottan tudják, hogy e demonstratio az ottani kormány nézetein­­ mit sem változtat, s nem szolgáltatand okot, Anglia­­vagy Francziaország irányában ellenségképen fel­lépni. Mi a bécsi kabinetet illeti, ennek szándé­­kaira nézve természetesen csak a legközelebb álló sze­mélyek szolgáltatnának biztos adatokkal, mit az an­gol Herald azon erélyes jegyzékről szól, mely a franczia császár részéről Bécsbe küldetett volna, ezen hir min­denesetre még kissé kétséges. Ha Napoleon Lajos, mi­ként a Herald írja , azt szente volna ide , hogy ő nyílt ellenségeskedés gyanánt nézné, ha Ausztria most a köz­­benjárási munkától visszavonulna, evvel csak olyat mon­dott, mi úgyis magától értetődik. Ha Ausztria már egyszer annyira megy, hogy a béke létrejöttét általában lehetet­lennek tartja, akkor mindenesetre aziránt is nyilatkozni fog, mittevő teend ezentúl! De a dolog, úgy hisszük, még nem áll oly kétségbeesetten . Ausztria a tengeri hatal­mak legújabb demonstrációja után annál erélyesebben fog törekedni a békét létre­hozni, vagy pedig a háborút legalább minél szorosabb korlátok közé szorítani. Hogy a franczia kormány, illetőleg maga a császár, bizonyos eventualitások esetére, ama jegyzékben fenyegetett volna, nem hisszük, főleg miután legújabb körirata is oly udvariasan, nyájasan­ és békeillatosan jelent meg a világ színe előtt, mintha menyegzőről vagy koronázta­­tásról volna szó. Chimay herczegnek audientiája a franczia császár­nál szintén különféle magyarázatot talál a közönségnél tudva van, miszerint Chimay herczeg Párisban belga követ szeretne lenni, míg a belga minisztérium ezen kineveztetést határozottan ellenzi, sőt ha az mégis meg­történnék , leléptével is fenyegetett. A király e szerint Chimay küldetésének nem „officiel“, hanem „officieux“ jellemet adott, még­pedig , mint némelyek mondják , a végre, hogy a franczia császárt arról biztosítsa, misze­rint mindazon combinatiók, mik a belga király londoni utazásához fűződtek, teljesen alaptalanok, s hogy Leo­pold király a franczia császárrali jó egyetértést fenn akarván tartani, az egész ügybe távolról sem avatko­zik. — Más versió szerint azonban épen ellenkezőleg, Chimay herczeg a belga király részéről közbenjárási szereppel küldetett Párisba, hogy előlegesen tudakozód­jék, minő fogadtatásban részesülne a belga király által teendő békéltetési javaslat. Miként Belgiumban, úgy Dánországban sincs egység a kormányban, hallomás szerint a dán minisztérium többsége az angolok mellett, a miniszterelnök az oro­szok mellett nyilatkozik , s ha a­­tengeri háború kitörne, alkalmasint Reventlow veendi át a külügyminisztériu­mot. — Miként látszik, az eleinte keletre szorítkozó bonyodalom oly gyorsan terjed , hogy csaknem minden európai államot kellene ezentúl figyelmes szemmel ki­sérni, ha az e kérdésbe avatkozó minden elemeket át akarunk tekinteni. Kellemes meglepetést okozott itten, főleg katonai körökben, Carriére franczia ezredes legújabb könyve, mely az osztrák hadseregről szól. Szerző e hadsereget 1810-ben látta, azután 1840­, legújabban pedig 1852- ben s nem birja eléggé magasztalni annak gyors elő­meneteleit. Vitézség s hűség — mondja az ezredes — régi erényei e hadseregnek, de mostan nehézkességéből is kibontakozott s igy a francziával tökéletesen egy sorba állítható.­­ Könyve végén még azt jegyzi meg a szerző, (s ez igen természetes egy franczia katona részéről) hogy az osztrák katona nem oly föltétlen ro­­konszenvvel viseltetik az oroszok irányában, miként tán hiszik s hogy az ausztriai hadsereg, miveltsége s a humánusabb fegyelemnél fogva, jobban szítna a fran­­cziához, habár ez utóbbi ellen nem egy előítélet volna még leküzdendő. — Megemlítjük ezen sorokat, mint tekintélyes szakférfi egyéni­ nézetét! . . . Konstantinápoly, dec. 29. © Igen tisztelt Szerkesztő úr! Utolsó tudósításom­ban érintem a mozgalmakat, melyeket az ujabbi jegy­zékiratot helybenhagyó miniszteri gyűlés határozata idézett elő a kormánynyal átalánvéve elégületlen szóf­iák és papok között, és ezeknek lázító beszédei által föl­paprikázott némely török városrész lakóinál,— másnap azaz 22-kén megnyittattak a jelenetek, — melyeknek tegnap szinhelyök a Pásá Kápuszu volt — a Szulejmá­­nia szultán Mehmet nevet viselő kolostorok közül, — a készületben állott katonaság hadügyminiszteri parancs következtében néhány percz alatt csupa demonstratió­­val és minden nehézség nélkül eloszlatván a tömeget, a két kolostort körülfogta és lakóinak azon részét, kik kelletinél tüzesb véralkatuaknak tanúsították magokat, a két nap eseményei alatt kiszemelvén, erős őrizet alatt börtönbe vetették, még azon éjjel több jelentékeny polgári és egyházi egyéniségek részesíttettek hasonló sorsban, és ki tudja, a titok teljes és sötétébe a 120 el­­fogottakból hányan vetettek utolsó pillantást Sztambul karcsú minaretjeire! A megmaradottak törvény elé ál­­lítják, azóta ismét minden csendes és nyugodt és hihe­tőleg szélcsend fog uralkodni a hírek honában mindad­dig , míg Sz. Pétervárról válasz nem jön a nagyhatal­mak utólagosan átküldött jegyzékiratára. Erre vonatko­zólag a legjobban értesülteknek elismert konstantiná­polyi körök emberei egy nettemente negative-t jósolnak. Az államtanács a legközelebbi események folytán na­gyobb szigorral jár el a belbiztonság, és csendet illető rendelkezéseiben, a legkisebb csoportozás büntetés alá van vetve, est­e 7 órakor minden kereskedések, boltok és kávéházak bezáratni rendeltettek, s egy kiált­ványban közzététetvén a Portának legutóbbi miniszte­riális határozata, a már Sz. Pétervárra küldött jegyzék érdekében, egyszersmind köztudomásúi adaton a fővá­ros minden rendű, rangú és felekezetű lakosainak, hogy ki a miniszteriális határozatokat taglalólag, azok rá­­szólásába ereszkedendik, rögtön bűnhődik. Mit szólna ehhez e konstantinápolyi hírneves Constantinos archi­­mandrita, ha a tegnapelőtti étkezés szegényt örökre el nem némítja vala. E hirtelen halál közelebbi körülmé­nyeit még nem tudni. Az itt önkénytesekből alakult kozák csapat holnap­után induland rendeltetése helyére Sumlába. A miniszter­ krízis, mely oly régóta kering a hír szár­nyain, nem valósult eddig elő , a tengerészetügyi tárcza azonban a napokban adatott át a hatalmas Riza pasának, tevékeny, kitartó, s mérhetlen gazdagságát mind egy fillérig a hon oltárára áldozatul hozni kész honfi ! Ez ta­gadhatatlan , de mi haszna, ha tán nincs meg kellő ké­pessége? Épen most hallom hiteles egyéntől az ifjabb Stourdza­ngnek pasává kineveztetését, s egy az itteni önkényte­­sen ajánlkozott örmény ifjakból képezendő ezred pa­rancsnokává, Hosonyból, január elején. Két éve már, hogy a bruck-győri vaspályának léte­­sülésén függő remények s félelmek szüntelen enyeleg­­nek velünk, a­nélkül hogy e reményeknek és aggodal­maknak biztos alapja lett volna. Végre el van döntve a kérdés, mérnökök kezdenek a leendő pálya mentiben dolgozni, s a pálya baráti tudják végre, hogy reményük hiú nem volt,­­ mint ellenes, hogy aggodalmuk nem használt. Az olvasóközönség kebelében alig van valaki, a­ki megfogná vagy hinni képes volna, hogy valamely tájék a vaspályától irtózhasson, s nálunk ez mégis lehetsé­ges volt, a­nélkül hogy e félelemnek okát értelem­hiányban kellene keresni. Különösen a mosonyi gabonakereskedésből élő része népességünknek méri gyanús szemekkel a vaspálya létrehozását. A kereskedők maguk nagyrészint attól tartanak, hogy ha az alsóbb vidékek Bécscsel a vaspálya által közvetlen össszeköttetésbe fognak lépni, Mosonynak mint honunk első gabonapiaczának jelen­tősége meg fog szűnni. Mennyire alapos vagy alaptalan ezen aggodalom, nehéz volna jelenleg elhatározni; annyi azonban bizonyos, hogy a mosonyi kereskedés minden vaspálya daczára sem fog oly hamar megszűn­ni. De ha megszűnnék is ! Méltó-e néhány kereskedő érdeke, hogy annak más ezrek jóléte föláldoztassék? — Hogy a vaspálya által minden vidék nyer, melyet az átvág, bebizonyitani nem szükséges; de Mosony megyében különösen oly áldást áraszt a vaspálya, mi­lyent sehol sem. Ezen megyének népessége a leggyérebbek közé tar­tozik, a kézi erőnek hiányát a mezei gazdaságnál lehet leginkább érezni. És mégis hol van csekély népességünknek legna­gyobb physikai ereje foglalatoskodtatva ? Hol vannak leggazdagabb telkű helységeinknek erős suhanczai? Tán az eke mögött, tán a számtalan idegen aratók so­rában? Koránsem. Az országúton a gabonával terhelt kocsin nyújtózkodnak. A kis földbirtokosok nálunk nem földművelők; e gondot nejeikre, gyermekeikre és fogadott szolgákra bizzák, mig maguk éven át a gabonás kocsin henyél­nek. Ennek következménye az, hogy az úgyis elhanya­golt gazdaságnak csekély eredményét a fogadott idegen munkások enyésztik föl, míg maga a háziúr a könnyen­­ keresett kocsibért épen oly könnyen tékozolja el az országúti korcsmákban tivornyázva. E fuvaros nép a demoralisationak leggazdagabb magtára; és ellensége az a népnek, ki szivéből nem óhajtja, hogy e megye népének legértelmesebbjei ne ily méltatlanul pazarol­ják el erejöket s dúlják föl tulajdon jólétöket. A vas­pálya visszatéritendi őket természetes foglalatosságuk körébe, s ha önerővel művelt gazdaságuknak munkával gyűjtött gyümölcsét családjukkal megosztva élvezen­­dik, áldani fogják a jólét s erkölcsi haladás öntudatá­ban a vaspályát, melynek alapítóit most tán átokkal említik. Mi, kik sem búzakereskedők, sem fuvarosok nem va­gyunk, szivünkből örülünk e nyereségnek, a a közle­kedés könnyebbítéséből származó kellemeknek. (Lapszemle.) Times, jan. 7. Az I. czikk a fran­czia kormány azon eljárását dicséri, miszerint a keleti ügyben a többi hatalmakkal együtt követett politikáját egyszerűen és nyiltan közzétette a dec. 30-ai körirat­ban, melyben az alkudozások egész folyamát s a hatal­maknak a béke fentartására irányzott törekvéseit újra felsorolja. Ha — úgymond — az angol kormány szinte igy tesz s időről időre közli a politikáját kiemelő főbb okmányokat, sok félreértés és gyűlölségtől kimélte volna magát. A franczia kormány jónak látta a nem­zetet a manifestum ily neme által készíteni elő a bekö­vetkezhető háborúra, mert habár a körirat végén a béke fentartásának reménye van is kifejezve, az egész ok­mány mégis olyszerű, minő a szakadásokat szokta meg­előzni. Csak azt nem érti a Times, mint lehet az, hogy sok angol saját kormányát vádolja s Lajos Napóleon­hoz végtelen hizelgéssel simul, hol a két kormánynak a keleti ügybeni eljárása egy s ugyanaz ? Pedig a do­log így áll, s csupán az a szerencse, hogy azok, kik­től leginkább függ a két nemzet közötti jó egyetértés emelése, nem tévesztik el szem elől, hogy a küszöbön álló háború főczélja, annak mielőbbi, s minél sikeresb bevégzése. — A II. czikk a mexikói államok jelen hely­zetét vázolva előadja, mennyire beleuntak az ottani lakosok a köztársasági kormány­formába s men­nyire hajlandók az absolut uralomra. — Santa Anna nemsokára főkormányzó leend, s czime akár „Grand Elector“ akár, „főkapitány“ akár hihetőleg „császár“ fog Idilli­­ liillidloxioooiji­­j o»5o voaponioaUoi. Ktvral­mat képviselend, s e hatalmat nép­gyűlési megszo­rítások nélkül gyakorlandja.­­ A mexicói lakosok vágyai igen egyszerűek. Ők csak azt kívánják, hogy az adó szedessék be, a tisztviselők fizettessenek, az utak a rablóktól biztosíttassanak, a kereskedelem s a társadalom fejlődése megvédve legyen, szóval: kormá­­nyoztatni akarnak. E feltételeket Sánta Anna betölteni ígéri, s a nép, mely nem annyira fejedelmet óhajt, mint a nemzetgyűlést eltörölni kívánja, örömmel fogadja őt. S mi következése lesz majd annak — kérdi a Times nem épen minden féltékenység nélkül — ha e nem köztársasági hangulatú nagy állam előbb utóbb oly vi­szonyba lépene az egyesült államokkal, minővel az utóbbi időkben Texas csatoltatott ezekhez ? A szövet­ség közkormányzatát Texas részéről már most is ko­moly nehézségek fenyegetik, s ezek csak növekedni fognának új spanyol területeknek a szövetséghez járu­­lása által. Mert hogy sem a mexicóiak, sem általában a dél-amerikai köztársaságok lakói nem alkalmasak az önkormányra, ezt az utóbbi század­negyed eseményei eléggé bebizonyíták.“ Az „Alig. Z­­­g“ január 10-diki számában az Eider mellől írják, hogy jól értesült egyének állításai szerint a dán minisztériumban rövid időn igen lényeges válto­zás fog történni. Az eddigi külügyminiszter makacsul ragaszkodott a meggyőződéshez, hogy Dánia csak a nyugati hatalmakkal a szövetségben boldogulhat, s mind­amellett hogy a volksbhing szinte így vélekedik s már határozottan nyilatkozott is az Oroszországhoz kö­zeledés ellen : bizonyosnak tekinthető , hogy a kül­ügyi tárczát gróf Rewentlow-Criminis veendi át, ki már egyszer e minőségben működött, s ezen idő óta a bécsi és sz.­pétervári udvaroknál igen jó em­lékben áll. — Állása nehéz lesz bár, de ellenei is megvallják róla , hogy oly könnyedén és ildomosan tud minden körülményt felhasználni, mikép elő­ óvatos fellépése minden súrlódásnak elejét veendi. Az egyé­nek, s így a rendszer változása daczára is itt ama meg­győződés uralkodik,hogy a jelen viszonyok közt Dániá­nak a legszigorúbb semlegesség és Svédországgali egyet­értéshez kell ragaszkodnia. Az sem tagadható azonban, hogy Dániára nézve utoljára is a német hatalmak fellépése fog elhatározólag hatni. AUSZTRIAI BIRODALOM. B­é­c­s. Az itteni követ-conferentiák, mint halljuk, még mindig folyamatban vannak. Csak két nap előtt a kül­ügyminisztériumban ismét egy hosszabb ülés tartatott.­ Az utolsó franczia körjegyzék, biztos hallomás szerint, Berlin és Bécsben egy s ugyanazon napon adatott át. Ámde hogy ez által az orosz cs. kabinet a legújabb franczia-angol politika nyugodtabb szemléletére fogna hivatni, azt kétségbe vonják; az itteni irányadó körök­ben azt hiszik, hogy Oroszország a háborúra magát el­határozta ; annyi bizonyos, hogy a Konstantinápolyban hozott határozatokat elfogadni nem fogja. — E tekin­tetben bizonyosnak mondják, hogy Meyendorff báró már arra vonatkozó nyilatkozatokat tett, melyek szük­ségkép minden az iránt még létező kétséget eloszlat­nak.­­ A scandináviai hatalmak közt kötött semleges­­ségi szerződvény az itteni kabinettel is közölve jön, s kormányunk a Dánia és Svédországtól egy európai ház

Next