Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)

1854-02-05 / 1172. szám

1854- ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánkü­ldve : Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkénti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,­nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő, m­i­nt az a 8-dik szám. Félévre . 8 ., — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p 39 1172 Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár Jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési Iroda: Dzi­ntcza 8 sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — telem ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, febr. 5-én. FÜRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgc kraj­­czárjával számíttatik. A be- igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a A február és martiusi kéthónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve 3 írt 20 kr. Budapesten házhoz küldve 2 frs 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban , és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza szegletén. —Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. . . Pesti Napló kiadó-hivata. Baracska, febr. 2. Gyászsoroknak kérek csak egy parányi helyt! A nemzethez illik tudni, ha a legigazabb hon­fiak egyikét sirba tevék. . . . Idősb szomori és somodon Pazm­anai Dienes tegnap d. e. 12 óra óta nem él többé! Halála szép volt, h éber lélekjelenlét s valami ma­gasztos megnyugvással fogadta azt, s reá mintegy esz­­ményies nemével a vallásosságnak készült el. Éltének tulajdona a „léleknagyság“ nem hagyta őt el hosszú sintődései közt, s az jellemző halálában is. Múltját ismeri a nemzet; — a 74 életévek munkás férfikora a hazáé volt!-------legyen sírjának őre a béke, s isten és nemzet áldása szentelje porait. ! ! Sz. Az úrbéri kárpótlás és moratorium. Pesten, febr. 4. R. E. II. A kárpótlási tőkék átutalására nézve ki­mondatott , hogy az minden érdekelt felek jogai megóvásával történjék: ezen érdekelt fe­lek, a hitelezők, kiknek a kárpótlandó jószágok birto­kosai ellen adóssági követeléseik, — és más személyek, kiknek egyéb jogi igényeik vannak. Annálfogva a kár­pótlási tőkék átutalására minden megyében — ezeknek 1848. előtti területi állása szerint — az első folyamo­­dási (úgy mint kerületi vagy megyei) törvényszék van hivatva, melyhez az országos földtehermentesítési bi­zottmány a jogerejűvé vált tisztába hozatali végzést átteszi; e végzésben kiteendő : a kárpótolt jószág, a járandóság hatására jogosított személy, s a kiszámított kárpótlási tőke , további kamatozásának időhatárával együtt. Erre a törvényszék az ugyanazon jogosítottnak ugyanazon megyében fekvő jószágaira nézve az eljárást megindítandja egy edictum által, azon felhívással, hogy azok, kik a kárpótolt jószágokhozi igé­nyeiket az ősiségi s egyéb birtokviszonyok sza­bályozásáról szóló 1852. nov. 27-ki törvény szerint az 1854. ápr. 1-vel lejáró egy évi időhatár alatt bíró­ság előtt érvényesítették, azt mutassák ki, vala­mint azok, kiknek ebbeli igényeik érvényesítésére még további idejök van, ezeket j­e­l­e­n­t­s­é­k be, vagy a per megindítását mutassák ki; de egyszersmind azok, kik valamely más jogczimből támasztanak igényt a kárpót­­ási tőkéhez vagy kamatjaihoz, ebbeli jogaikat érvé­nyesítsék ; végre azon hitelezők, kik 1854. mártius 1-je előtti betáblázás által a kárpótolt jószágra elsőbbségi jogot szereztek s követeléseik kielégítését a kárpótlási tőkéből kívánják, azt jelentsék be. A fenebb említett személyekre nézve az edictumban egy tár­gyalási nap is kitűzendő, körülbelől a 60-dik napra az edictális határidő lefolyása után , mely tárgya­lási napon egyszersmind az illető jószá­gokra nézve eddig elő fentartott mora­tórium meg fog szűnni, a moratóriumnak álta­lános megszüntetése a körülményekhez képest külön rendeletnek lévén fentartva. Az edictális határidő alatt az adós is követelheti a kárpótlási tőkére való átutalást az olyan lejárt vagy azonnal felmondható kölcsön-adósságokra nézve,melyek után a fizetés nem valahol Magyarország­, a Bánság­vagy Horvát- Tótországon kívül köttetett ki, s melyek iránt ott, hol a polgári törvénykönyv értelmében fen­­álló nyilvánkönyvek léteznek, ugyanott fekvő jó­szágokra törvényes zálogjog nem nyeretett. Hanem az így bejelentett adósságok összege kamatokkal együtt a kárpótlási tőke összegét nem haladhatja meg, különben az átutalás végett utoljára bejelentett adósságok úgy tekintetnek, mintha be sem jelentettek volna. A törvényszékek által a fenebb érintett viszonyok el­intézésében következő eljárás fog követtetni, úgymint: ha sem a hitelezők, sem az adós az adósságok átutalását a kárpótolási tőkére nem kívánta, sem más jogigények be nem jelentettek, a törvényszék a birtokos kérel­mére kinyilatkoztatandja a földtehermentesítési pénz­alap igazgatóságának , hogy a járandóságok hútására jogosított személy nevére bocsátandók ki a földteher­mentesítési adóssági kötelezvények. Ellenkező esetben mindennemű bejelentés és kimutatás egybegyűjtendő, jegyzékre veendő, s az irodában mindenki megtekint­­hetésére hagyandó. A tárgyalási nap elérkeztével a törvényszéknek igye­keznie kellene főleg egyezkedéseket hoznia létre; az egyezkedés által ki nem egyenlített pontokat a törvény­szék végzés vagy ítélet által döntendi el. Nevezetesen, ha jogigények jelentettek be, úgy az ilyen jószágok iránt a további tárgyalás megszüntette­­tik , s a törvényszék egyelőre a földtehermentesítési pénzalap igazgatóságát csak arról értesítendi, hogy a jószág birtokosát a kiszámított kárpótlási tőkének ka­matja illeti, a tőke iránt azonban az adóssági köte­lezvények majd csak az itéletileg megállapítandó tu­lajdonos részére lesznek kibocsátandók. Hitelezőket illetőleg : azok, kik az edictalis határidő alatt 1854. mártius 1-je előtt betáblázott követelései­ket bejelentendik , s a tárgyalási napra megjelennek, kettő közt választhatnak : vagy megelégedhetnek az adós ingatlan javaira nyert elsőbbségi joggal a kár­pótlási tőke kizárásával, vagy pedig kívánhatják k­i e­­légettetéseket az utóbbitól lejárt s felmondható követeléseikre nézve, és pedig nevekre szóló földteher­mentesítési adóssági kötelezvények kibocsátása által, a le nem járt vagy fel nem mondható követeléseikre nézve pedig a megfelelő földtehermentesítési kötelezvényeknek bíróságnak­ letétele által. Ha azonban ily hitelezők nem választják a kárpótlási tőkét, vagy ez e választások ál­tal nem merül ki, abból más hitelezők is nyerhetnek kielégítést, kik a törvényszék által a tárgyalásra meg­hivattak. A tárgyalás bevégzése után a törvényszék az elinté­zéshez látand­ó a törvényszék végzései ellen a polgári perrendtartásban meghatározott perorvoslatokkal lehe­­tene élni. Tőke- vagy járadéki követeléseknek a kárpótlási tő­­kére, átutalása által a földtehermentesítési pénzalap a hitelezőknek egyedüli adósává válik , s az így átutalt tőkékért, tekintet nélkül korábbi kamatlábukra, öt­száz­­téli kamat fog fizettetni. A törvényszék végre, midőn már az átutalási tárgya­lás felett hozott végzés ellen a további per útja el lesz zárva, értesítendi a földtehermentesítési pénzalap igaz­gatóságát a felől: kinek nevére s minő összegekről bo­csátandók ki a földtehermentesítési adóssági kötelezvé­nyek , minő követelések biztosítandók azok által, vagy miképen lekötendők e kötelezvények, kit illetnek a ka­matok, kiknek szolgáltatandók ki közvetlenül a köte­lezvények, s melyek adandók át törvényszéknek őrzés , vagy további intézkedés végett; végre minő kárpótlási tőkék iránt halasztatik el egyelőre az adóssági kötelez­vények kibocsátása. A jelen szabályzat után, melyet főbb határozataiban megismertettünk, a földtehermentesítési törvényhozás teljességére már csak annak közelebbi elhatározása és szabályozása kívántatik: mi módon eszközöltessék a megváltási összegeknek lefizetése a váltság-kötelezet­­tek által azon földekre nézve , melyek mostani birto­kosaik kezénél maradnak, de az 1853. márt. 2-diki úrbéri kárpótlási és földtehermentesitési törvény által felrótt azon köteleztetés mellett, hogy a korábbi földes­urat teljesen kártalanítsák ,­­ és mi módon történjék e váltsági összegek kiszolgáltatása, az országfejedelmi hatóságok közbej­árulásával, a jogosítottak részére. Minden honfi óhajtása egyesül arra, vajha földmive­­lésünknek a tehermentesített földöm­ oly felvirágzása jutalmazza meg az ország által e czélra hozott áldo­zatot, mely ezen áldozat nagyságának megfelelő. LUCIFER KISASSZONY. XIV. Az idézés. A részletesen leirtuk első előkészületek segítségével Moloch anya mesterséges éjt csinált a padláskamará­ban , mit csak alig is fenyegetett némi világosság halo­­vány és reszketeg derengése. — Oh, oh! monda Raoul mosolyogva, úgy látszik, ennek kisértetei a sötétséget szeretik. . . . — Nem is hi­ába sötétség lelkei ők, felelt az öreg­asszony oly fontos és ünnepélyes hangon, hogy az ifjú mintegy önkénytelenül kérdező magától: — Utoljára még meg is van győződve arról, a­mit mond. . . . Moloch anya széket tolt az asztalhoz. — Üljön ide, monda Raoulhoz, a székre mutatván. Tremblaye úr engedelmeskedett. Az öreg asszony ő mellé állt, s újra megszólalt: — Adja ide kezét. . . . Raoul oda nyújtó jobbját, az öreg asszony azt ke­zébe vévén, perczig csendesen vizsgálgatá a kis lámpa fénye mellett, aztán eleresztő, s újra elkezdő a be­szélgetést. — Ki kell önt kérdeznem, úgymond. — Tessék. — Ön hiábavalóknak, jelentékteleneknek fogja tar­tani kérdéseimet, de azért feleljen. . . . — Felelni fogok. — Jól van. Mondja meg hát először is, mi önnek kedvencz állata? — A ló. — Mi kedvencz virága ? — A rózsa. — Kedvencz illata? — A rózsáé. — Mi uralkodó szenvedélye ? — Azt magam sem tudom. — Mi legforróbb vágya ? *) Lásd Pesti Napló 1171 számát. — A boszu. Moloch anya megszűnt kérdezni s néhány másod­­perczig hallgatott; Raoul azonban félben szakitá e szünetet, kérdezvén : -- Ez az egész ? — Ez, felelt az öreg, ez az egész, mostanra leg­alább. E szavak után Moloch anya másodszorra kinyitá a szekrényt, melyből előbb az olajos üveget vette volt ki. Most egy játék kártyát húzott ki abból s az asztalra téve. E kártyák annyira ócskák valának, hogy az ember azon kártyák kortársainak gondolta volna, melyeket Jacquemin Gringonneur képárus talált fel, hogy a sze­gény eszelős király, VI. Károlynak szórakozást sze­rezzen elme háborúban, nagyok voltak, hosszú hasz­nálattal minden szegletökön elkopottak , s oly sűrű pi­szokkal bevontak, hogy habár nem is lehetlen, minden esetre igen nehéz vola megismerni a ragadós lapjokra nyomott és kifestett alakokat. Moloch anya megkeveri a kártyát, azután oda nyújtá Raoulnak , mondván: — Emeljen. Az ifjú kinyújtó jobbját. — Ne úgy! ne úgy! kiáltott hevesen Moloch anya , bal kezével emeljen! bal kezével! Raoul bal karja még el volt zsibbadva a közelmúlt érvágástól, azonban erőködve mégis sikerült emelnie. Moloch anya ezután, sajátszerü rendben, kirakta kár­tyáit az asztalra. Egy darab fehér krétával nagy kört rajzolt a kártyák körül; azután elővett egy cserép­csészét , melyben mintegy maroknyi nyers kása volt, s ennek magvait találomra kiszórta a játék valamennyi kártyáira. Raoul önkénytelen kiváncs­ és érdekkel nézte a banya rendelkezéseit, kinek figyelmét egészen igénybe venni látszanak e különös előkészületek. Olykor-olykor sötét és mély szeméből egy belső elragadtság sugarai löveltek. A fekete macska, fenállva az asztalon, feldomborult háttal és duruzsolva, úrnőjére szegező gömbölyű, sárga szemgolyóit, melyek a félhomályban üszkökként csil­logtak. A kopasz holló szárnyaival csapkodott, és so­vány testét kemény, hegyes orrával gubbozgatá. Moloch anya kétszer háromszor megsimogatá a macs­kát , még pedig szőrellenesen , minek következtében a macska sűrű bundájából villanyos szikrák szöktek elő. Azután fogta a hollót, s a kártyák közepébe helyező, hol is a madár azonnal egy lábon ugrándozni kezdett, jobbról-balról felcsipegetvén a kásaszemeket. Moloch anya legnagyobb figyelemmel kiséré minden mozdu­latát, vizsgáló szeszélyes hánykódásait, s azon kártyá­kat, melyeknél több ideig maradt veszteg, mint a töb­binél. Ez mintegy hét-nyolcz perczig tartott. Ekkor az ijesztő madár, mintha jóllakott és kifáradt volna, meg­­állapodék , fejét szárnya alá rejtő , s elaludni látszik. Az öreg asszony nem háborgató. Ő most még harmad­szor is kinyitá a szekrényt, s egy kristály üvegecskét vett ki belőle, mintegy két hüvelyk hosszút, mely félig meg volt töltve sárga és átlátszó , olvasztott topázhoz hasonló folyadékkal. E folyadékból egyetlenegy csep­pet öntött egy vas kanálba. Ezután, Tremblaye úrral szemközt, az asztalhoz ült és igy szólott: — Mihelyt iszom, a lelkesedés belém szálland, s vele a jós szellem...........Mihelyt félre nem ismerhető jelekből látni fogja ön, hogy a szellem uralkodik raj­tam, kérdezzen, én válaszolandok. ... Ha egykét vá­laszomat homályosnak találja, önön áll, azokat tehet­sége szerint magyarázni...........Én csak azon szavakat fogom ismételhetni, miket a szellem fülembe sugand___ Midőn a lelkesület ismét elmúlik, ne kérdezzen többé az iránt, a­mit mondandók...........Akkor ugyanis már mire sem fogok emlékezni, . . . Ekkor Moloch anya, szájához emelvén a vas kana­lat , a cseppet lényeié. Alig múlt ezután egy fél percz, s az öreg asszony úgy­szólván egészen átalakult. Arcza redői szétoszlanak. Az ember azt mondta volna, hogy fiatal meleg vér kezdi megtölteni ereit, ifjúkori fény­nyel s átjátszhatósággal ruházván fel bőrét. Ajka vé­ressé lön. Szemében természet feletti láng szóra csak­nem vakító sugarakat. Néhány perczig nem a rut és visszataszító boszorkány, kinek őt ismerjük, hanem egy még fiatal, s vadon, de hatalmas szépségű nő volt előttünk. Kidagadt orraszárnyai reszkedtek, hát­­ravetett haja — a sötétben — feketének látszott, mint az éj. E bűvös átalakulás azonban nem tartott sokáig. A megijodás előadták jeleit átmenet nélkül, fá­radtság és kimerültség jelei követék. Homloka és orczái redői újra feltűntek s mélyebbeknek lát­szanak, mint valaha. Szája beesett. A korom ka­rika szenes szemgödrei körül mintha tágulna és sötétülne. Moloch anya csakhamar összeha­­nyatlott. Halántékain nagy verítékcseppek mutatkoz­tak : nyaka erei megdagadtak, karja, keze, izmai elzsib­badtak. Szeme tátongva megnyílt s merev és tekintet nélküli maradt, mint halotté. Ezután egész testét rán­­gatódzások fogták el. Az öreg asszony láthatólag fáj­dalmas önkívület martaléka volt. Ajka végre megnyílt, s durva és fojtott hangon mormoga : — Közeledik . . . közeledik... érzem . . . látom . . . érkezik . . . megérkezett. . . itt van. . .. — Kicsoda ? kérdé Raoul csaknem oly reszkető hangon, mint Moloch anyáé volt. — A szellem .... nyögött a bűvésznő. — Most hát kérdezhetek már ? — Kérdezzen. — S ön igazat fog szólni ? — Maga megítélheti. — Hogyan tehetném azt ? Én a jövőt nem isme­rem. . . . — De ismeri a múltat, s ha ezt önnek szemtől szembe felmutatandóm, bizonyosan el fogja hihetni, hogy a jövőt is épen úgy felmutathatom. E szavakat Moloch anya lassan és ünnepélyesen ejté ki, de legkevésbbé sem emberi hangmodorban : beszé­­lése valami különös, érc­­szerű csengés volt, melyet semmihez sem hasonlíthatni. Látva e merev, mozdu­latlan öregasszonyt, egy pontra függesztett szemmel, félig nyitott szájjal, az ember hullának mondta volna; hallva őt ez idegenszerű tárgyakról még idegenszerűbb hangon beszélni, az ember manónak nézte volna. Tremblaye lovagnak haja borzadozott : a fiatal em­ber, most először életében, félt.­­ (Folytatjuk.)­­ Heti tájékozás. Pest, febr. 4. Az utolsó napok gazdagok valának felleplezésekben, melyek mind inkább vagy kevesbbé közrehatottak arra, a helyzetet világosabbá és felfoghatóbbá tenni, mint már régóta, mondhatni, a nagy krízis kezdete óta nem volt. Az angol királynő trónbeszéde s gróf Orloff bécsi missiója azon főfontosságú mozzanatok, melyek ezen megváltozott helyzetet a legvilágosabban feltünteték. A trónbeszédet, az angol kormány politikájának ezen kifejezését alig fogja valaki békésnek mondhatni, nem tekintve azt, hogy megc­áfolhatlanul kitünteti azon egyet, mi iránt a sz.­pétervári udvarnál a legnagyobb elkedvetlenedés uralkodhatik. — Angliának benső szö­vetkezését Francziaországgal. Nem lehet­ várni, hogy ez okmány, mely egész Európát egy pár hét óta fe­szültségben tartotta, a nagy viszályt néhány ártatlan tétellel, a háborút elutasítva s békét ígérve, fogja eligazítani; — de arra bizonyosan nem voltak elké­szülve, hogy abban a kormánynak felhívását a tenge­ren és szárazon szaporítandó fegyverkezések támoga­tására fogják olvasni. Majdnem úgy látszik, mintha az angol kormány, melynek Clan­b­arde az adresse vitá­ban szemére hányta ingadozó politikáját, most fölem­beredni s a vezérletet Oroszország megrohanásában át­vállalni akarná. Legalább azon válasz, melyet Claren­don a felsőházban adott, olyasmire mutat, nem tekintve azt, mikép abból azt is ki lehet­ venni, hogy mily választ adtak az orosz császárnak ennek utolsó kérdéstételére. Anglia- és Francziaországban általában azon nézet uralkodik, hogy Oroszország utolsó kiegyenlítési kí­sérletei , a flották kiindulásának jelentősége iránti kér­déstétele csupán formalitások voltak, részben arra szá­­mítvák, hogy egy­részt maga időt nyerjen, más­részt a nyugati hatalmaknak határidőt és alkalmat adjon a bő­­vebbi megfontolásra. Azonban az utóbbira, úgy látszik, már Sz. Pétervá­­rott sem sokat számítottak, mert Orloff grófnak sietős küldetése, ki azonnal a flották kievezése felőli értesítés után a német nagyhatalmakhoz küldetett, világosan mutatja, hogy a czár fontosnak tartja Közép-Európá­­nak ha nem is szövetségét, de legalább semleges­ségét biztosítva tudni. Sőt mi jólértesülteknek hiszszük magunkat , ha gr. Orloff megbízásait egy orosz jegyzékkel összeköttetésbe hozzuk, mely ugyan már m. hó 16-án adatott át Bécs­, és majdnem egy időben Berlinben, s a melyre adandó válasznak átvételére gr. Orloff van megbizva. Ezen jegyzék, mely csak külön a csász. kabinetnek, s nem a még akkor fenálló követi conferentiával leendő közlésre volt szán­va, a bécsi úgy mint a berlini kabineteket újólag nyi­latkozatra hívja fel az iránt, hogy mily politikát fogná­nak követni azon esetre, ha hogy Oroszország és a ten­geri hatalmak közt valóban háború fejlődnék ki. Egyéb tudósítások is, melyeket Bécsből a gróf ottlétéről ka­punk, nem jelentőségnélküliek. A gróf, ki 28-kán este érkezett Bécsbe, 30-dikán d. u. már kétórai magánau­­dientián volt császár Ő Felségénél. Ugyanazon nap, valamint 31-dikén, és február 1-jén conferentiák tar­tottak , melyeken a grófon kívül a külügyminiszter s az orosz követ, valamint kétszer a porosz követ is jelen voltak. Azonban nem igen hihetőnek látszik ne­künk azon különben jó forrásból eredő hir, hogy a grófnak a franczia követtel is volt egy titkos értekez­lete, de mely mindkét részre nézve kielégítő eredmény nélkül maradt. Azon körülményből, hogy a gróf állító­lag szándékoznék, Bécsből egyenesen, Berlin érintése nékül, Sz. Pétervárra visszatérni, talán azon következ­tetést vonhatni, hogy megbízásai egyelőre már Bécs­­ben határozó megoldásra vezettek. Gr. Orloff küldetése sikerének rövid idő alatt ki kell tűnnie; s ha az békés, úgy a békének annál ha­marább kell bekövetkezni, miután a nyugati hatalmak a háborút most maguk látszanak szem előtt tartani; — ha csupán a német nagyhatalmakra volt számítva, úgy ezek annál gyorsabban fognak a követni szándékolt politika iránt nyilatkozni, minthogy egy második, egy franczia Orloff már­is uton van Németországba.­ Mert bizonyosan senkinek sem kerülte ki figyelmét, mennyi hasonlatossága van Napoleon hg küldetésének a brüsseli udvarnál, gr. Orlofféval. A herczeget, e sze­retetreméltó és megnyerő személyiséget, a császár praesumtiv utódját a franczia és angol külügyminiszté­riumok ügynöke kiséri, hogy azon udvarokat, melyek a nagy harczban semlegesek akarnak maradni, Fran­­cziaország loyális érzületeiről biztosítsa. Semmi két­ség , hogy a herczeg , ki Brüsselben a király részéről ép oly fényes, mint szívélyes fogadtatást nyert, a kop­penhágai és stockholmi udvaroknál hasonló fogadta­tásra találand. Ki mondhatja előre , nem fog-e vissza-

Next