Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)
1854-03-16 / 1205. szám
67 1854. ötödik évi folyam 1205 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a Brémenkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egyhónapi* 1 fr. 30 kr . A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: url-utcza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: url-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, mart. 16-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit sora 4 pgő krajozárlával számíttatik. A belgtatisis 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajozárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Eőfizetési felhívás a második évnegyed april-juniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 írt. p.p. Az évfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. Paris, mart. 10. jg. Mily arcza Páris martius első napjaiban, mit gondol, mit érez, mit mivel?—Az utczák sarkain kikiáltók emelik a napok ünnepélyességét, csengetyűk- és öreg haranggal jelentvén: „Im a czár levele, úgy a mint küldetett, egy sou; im a kamarák megnyitó beszédeim a csaták színhelyének földabrosza“ ad normám: „voila vore programme !“ A háborút nemcsak a hírlapok, a falak is hirdetik, minden szép homlokú házon felragasztatván: „Guerre á la Russie!‘. Jaj ezen háznak! — véve észre egy barátom a falra mutatva, „természetes, miután lerontják, monda hátul egy házromboló. Ebből látszik, miszerint Páris arcza, martius első napjaiban háborút mutat. Minden megvan rá, a szükséges pénz meg van szavazva, megvan a támogatás a kamrákban és kamrákon kívül, csak a sas repülése hiányzik. — A börze néhány nap óta ingadoz, s nem követ semmi okszerűséget többé sem emelkedése sem bukásában. Miután előbb elveszte fejét, most elveszté jellemét is mártius 7. Hónapokig titkos jegyzetek, sürgönyök, táviratok szólottak a keleti kérdésben; az államtitkárok után szólottak könyvek és hírlapok; ma az uralkodók beszélnek egymással, s nekünk alig jut egyéb, mint szavaikat fontolni. S ez az utolsó phasis. Ki meggondolja, hogy ott, hol minden oldalról kabinetek környezik az embert, nem szoktak előre látatlan fenyegetéseket hevenyészni; hogy a szót, mit mi mérünk, előttünk már megmérték pedig szigorúbb mérlegben ; tudni fogja, miszerint itt minden erősebb szónak nagyobb hordereje van. A czár a francziák császára emlékébe hozza az 1812-őt. Napóleon elfogadja ez emléket. Nem némely kifejezések a czár levelében oly erősek, némely allusiok a franczia iratban oly találók, hogy egyik rész sem fogja azokat elfeledni. A tegnapi este igen emlékezetes és jellemző volt e tárgyban a közönség symptomájára. A Frangaisban a „Pohárvizet“ adták. Több körülmény kölcsönzött érdeket az előadásnak, más királyné, más Bolingbrooke, de leginkább azon tudat, hogy a darab a mai korban játszik. Előfordul ugyanis e műben az angol és franczia szövetség, mit az idők azóta felbontottak, s ma a két nemzet újra megkötött. „És tegyük, mond a franczia szövetség védnöke , hogy Francziaország egyedül marad ? — egyedül elhagyatva, győzedelmes seregei élén ő daczolni fog elleneivel, mert hisz daczolt már egy világgal, mi láttuk ez időt és még látni fogjuk!“ oly erős moraj támadt a közönségben, hogy a színész sok ideig nem folytatható szerepét az átalános zaj miatt. „Ha egy kis tartománynak egy hatalmas ellene van, az előbb utóbb el fogja tiporni a kis államot, de ha a kisded tartományt több szinte hatalmas ellenek fenyegetik, sok ellenségeinek száma menti meg őt a bukástól.“ Ismét közhelyeslés tört ki minden oldalról, ezernyi kéz emelkedett ki a padok közöl a kis tartomány védelme mellett. Seribe,mintha Törökországra írta volna darabját. A „Pohár víz“ találó helyei miatt napidarabba lön. Az éjszaki sereg, mond a tegnapi Siécle, a lelkiismeret szabadsága mellett indult harczra, mutatja ezt eddigi győztes hadjárata, érzik ezt az aldunai tartományok. A kath. egyházak, egy hadvezéri ukáz szerint, mindenütt bezárattak, s csak a görög szertású kápolnák állnak nyitva a hívek számára. Ha a nem igaz hivők is imádkozni akarnának istenekhez, hol imádkozzanak? ki védelmezi az ő oltáraikat ? — Míg a keleti ügyben majd minden lap egy elvet vall, kivéve a Journal des Débats-t és a megboldogult Assemblée Nationale-t, egy társas életi kérdésben több lapok meghasonlottak. A fényczikkekről van szó. Minden iparág, mond egy túlbuzgó lap, mely nem szükséges czikkeket termeszt, fölösleges. Mi czélra az a sok mozaik, csipke, porczelán, chinai vedrek, kristályositott jószágok, miket csak bohók vesznek, mint bohtók csinálnak ? — Páris pipere város, ezer kezek dolgoznak benne, anélkül, hogy valódilag dolgoznának. Azután, a munka nem a legjobb eszköz mindig kenyeret adni a szegényeknek. Ily czikkek ellen méltán kiáltanak fel a gazdászati lapok , melyek zászlósai a határtalan iparnak. Tehát mi legjobb eszköz a szegénynek kenyeret adni, ha nem a munka ? az alamizsna tán ? Páris vagyontalan része üljön a Notre-Dame elé kéregetni: charité sil voux plait ?! Nem, a munkás kéz, bármi fölösleges iparczikket teremtsen, mindig szebb, ha napibére , mint midőn alamizsna után nyúl ki. E lap nem emlékezik ama szép helyre, hol Balzac mondja: Az élet virágait a munka nyitja ki. Az ipar versenytársakat teremt, az alamizsna koldusokat. Mindenütt, minden éghajlat alatt vannak, kik az emberiség minden előlépését veszélyesnek tartván, azonnal oda ugornak s mondják: ott az örvény ! Azt hiszik jó gazdák, pedig gyakran fukarok; azt gondolják előrelátók, pedig néha világtalanok. Ha a Louvre-n átmennek, megijednek a százezrekbe kerülő állásoktól, miknek árát ők mind a szegényeknek adnák; ha fényes lakomákon jelennek meg, megbotránkozva a szabadabb társalgási modoron, azt mondják: Páris nem lehet a kormány székhelye jövőre ! Nincs erkölcsiség falai közt, nincs illem teremésben , nincs hit és tekintély egyházában. Páris bálványimádó város. Intézeteket, főhivatalokat ki kell vinni az aláásott városból, mely mindennap éjfélig tánczol. Jó, a szép intézetek mindenütt virágzanak, vigyétek el csendesebb földre, de ne hozzatok helyettök lazzaronikat. Felső-Bácska, mart. 5. Tisztelt szerkesztő tír! A „Pesti Napló“ tegnapelőtti számában megjelent közleményemre vonatkozó jegyzése következtében Fésűs Pál Omoroviczán lakó veszettséget gyógyító orvost azonnal siettem személyesen megkeresni, s felszólítottam: mikép hajlandó lenne-e a veszettség ellen általa használni szokott gyógymód titkait az emberiség közhasználatára feltárni ? És ha igen, minő feltételek mellett . Ámbár minden rábeszélési tehetségemet elővettem, mégis sajnálattal kell önt értesítenem, hogy fáradozásom siker nélküli volt, mert ő ezen hasznos orvoslási titkot semmi áron sem akarja másoknak átadni. Hogy pedig gyógyszereinek bizonyos hatása bebizonyítható, erre nézve az orvos kezei között levő több bizonyítványok közös másolatban egyet ide irok: „Alólírott t. Bács-Bodrog iker-megyékben kebelezett Bácsér helység községének bírója és a többi elöljárói ezen levelünk rendeiben adjak tudtára mindenkinek, kit a jelen dolog illet most, avagy jövendőben illetend, miszerint Fésűs Pál, 35 éves, r.cath. szabadalmazott Kiskun-Halas mezővárosi születésű, jelenleg omoroviczai lakos, kebelünkben Pap Mihály Mákvásznak Péter nevű 12 éves fiacskáját — kit a veszett kutya e múlt hónapokban rémitőleg összemarczangolt, — ezen nyavalyájából a nevezett gyermeket teljes sikerrel kigyógyitotta, s midőn életben megmaradása felől kétségeskedtünk, ép előre segítette légyen, melannyira, hogy a nevezett egyént, mint a veszettség gyógyítását értő, s annak kellőleg megfelelni képes gyógyászt, mindenkinek pártoló kegyeibe méltólag ajánlhatjuk. Melynek valódiságául stb. Kelt Bácsérben (Pacséron) 1844. aug. 20-án (P. H.) Hárt Pál biró, m. k. Lázár István, m. k. Gáspár Pál, m. k. Plávsics Máré m. k. esküdtek, és a többi elöljárói Bácsér helységének, s kiadta: Hollósi Sándor m. k. jegyzői segéd.“ Egyébiránt a mit ezen tárgyról a múltkori levelemben megírtam, az mindenkor bebizonyítható tény, és még pótlékul hozzá adhatom, hogy amikor azon szerencsétlen fiút orvoslás végett átvette, már akkor a dühödtség erőt vett rajta, úgy hogy egy bundába betakarva csak erős korú emberek bírták visszatartani őt nagy nehezen az elrohanástól; az orvos ekkor ia a földön fekvésben tartott fiúnak fejét megfüstölte, mely műtétekt nem sokára megnyugtató álom követett, mire a beteg felébredt, már megszelidült, s az orvosi szereket is bevette, s most már midőn ezen soraimat irom, egészséges. A mi csodálatos: a történtekről egyébre nem emlékezik, csak hogy őt egy eb megmarta. Fésűs Pál Omorovicza községétől évenként rendes fizetést hoz. A gyógyszereket részben Baján a nagy erdőben, részben pedig Halason és a Sárközben szedegeti össze. *) *) A víziszony a természet legborzasztóbb csapásainak egyike. Az emberiség egyik legnagyobb jótevője lenne az, ki ez irtózatos betegség ellen specificus gyógyszert mondani képes, úgy hisszük tehát, hogy a jelen szerencsés orvoslás az illető hatóság figyelmét magára vonta ; s habár igaza van is a gyakorlati élet szabályai szerint — Fésűs Pál uramnak, ha ily nevezetes tudást mindaddig titok gyanánt őriz, mig e hasznos ismeret közzétételéért Itt egyszersmind alkalmat veszek megjegyezni, hogy az idei télen vidékünkön igen sok eb dühödt meg, s némely községek hanyagul nézik el, hogy az ily megveszett és agyonvert ebek — az arra járók nem kevés megbotránykozására — eltemetetlenül az utczákon heverésznek. Ha a községek elöljárói azon fentebbi rendeletet, mely a mérges kutyák lánczontartását parancsolja, végrehajtanák, sok baj elháríttatnék, de ők ezt többszöri parancsolás után sem teljesítették. Az ember ha egy falu utczáján végig akar menni, ugyancsak jól ellássa magát védő eszközökkel, mert az ily mérges ebek még gazdáik szeme láttára is lehúzzák. Kérjük az érdemes községeket , fordítsanak erre is egy kevés figyelmet, s vegyék eszközlésbe, hogy az elöljárók által ezen I. rendelet szigorúan végrehajtassák. AUSZTRIAI BIRODALOM Bécs, Münchenből vett tudósítások szerint Ferencz József császár Ő Felsége f. hó 10-kén délután fenséges arájával Erzsébet kir. herczegasszonynyal a városon át sétalovaglást tőn, s ejtve ő kir. fenségével Miksa herczeggel és Erzsébet hgasszonynyal az udvari színházban jelent meg, hol „Münchhausen“ czimű bohózat adatott.—11-én délben az ausztriai követségi szálláson nagy ebéd volt, melyre Ő Felsége a bajor minisztereket, államtanácsosokat és tábornokokat is vendégekül bízta meg. Ő cs. k. Fensége Zsigmond főherczeg tegnap mart. 13-kán utazott el a figyelő hadtestnél levő dandárjához Magyarországban. LUCIFER KISASSZONY.* XXXII. A czigányok. Imhol, az események lefolyása. Azon perezben, midőn a tömeg rögtön bekövetkezett mozgalma a három kis leányt egymástól elválasztó, egy sáppadt és sovány kis ember, vizsla kifejezéssel, kancsal szemmel, veres hajjal, kopott szürke öltözetben, széles karimájú kalapban, Venushoz közeledett, ki szemével pajtásnéit kérése. — Jó napot kis lányom, . . . szólt hozzá mézes hangon, lehető legenyelgőbb mosolyt erőtetvén keskeny ajakára. Venus pedig, kit nevelő-anyja gyermekded Hiedelemre szoktatott volt, csinos bókkal viszonzá az üdvözletét : — Jó napot, uram. . . . — Hát te itt egyedül őgyelgesz ? ... kérdé az ismeretlen. — Oh nem, uram. — Édes anyáddal jöttél, ugye bár? Venus tagadókig rázta meg fejét. — Hát kivel ? . . . kezdé ismét a szikár alak. — Testvéreimmel. — Ah, úgy!... És hol vannak azok ? — Itt, közel. — És miért hagytad el őket ? — Nem szántszándékkal hagytam el őket, és mindjárt fel is keresem. — Én elvezetlek hozzájok; úgy gondolom, látom is már őket. — Melyik oldalon? — Erre felé. S ezzel a sovány ember balra mutatott. Venus azonban makacsul rázta ismét fejét, s kis keze jobb felé mutatott. — Erre vannak ők, úgymond. — Jól van, tehát arra megyünk. . . . Ide való vagy te, kis lányom ? . . . — Igenis, uram, az egyik elővárosban lakunk. — Lásd Pesti Napló 1204. számát. — Tehát azért jöttél be a városba, hogy meghallgasd ezt a szép muzsikát és lássad e véresen öltözött uraknak s herczegnők módjára felékesitett asszonyságoknak szép felvonulását ? — Igenis, uram. — És tetszik az neked ? — Oh, nagyon! — De úgy gondolom, te nem igen jól láthatsz, mert nagyon kicsiny vagy. . . . — Bizony . . . — Akarsz-e jobban látni? — Akarok. — Jól van, hát jel velem . . . — Hova? — Közelebb a bódéhoz. Én majd karomra veszlek, és mindent jól fogsz látni. . . . Venus örvendezve ugrásott. Egyszerre azonban’megállapodok. — Hát kis testvéreim? . . . úgymond. — Mihelyest neked jó helyet találtam, azonnal elmegyek őket fölkeresni s őket is hozzád viszem. — De igazán ? — Minden bizonynyal. — No hát menjünk. . . . Az ismeretlen fölemelé Venust, s a könnyű teherrel keresztül hatolván a tengeren, csakhamar az első sorig érkezett, egészen a rácsozat mellé. Ezen rácsozat arra szolgált, hogy a népséget kissé távol tartsa egy állványtól, melynek tetején hat komédiás, férfiak és nők , egy széthangzó zenekar kíséretében parádéztak és bohóskodtak. — Venus, megkövülve bámulatában, csupa szem, csupa fül volt. Egészen elbájolák őt e mozgalmak, e zajgások, e jelmezek, melyek neki oly öszhangzatosaknak tetszettek. Pillanatnyi szünet múlva így szólt hozzá vezetője: — Ugye bár, szép ez ? — Oh ! . . . kiáltott a gyermek, s ennyiből állt minden válasza. , — Hátha még látnád, mi van még ott benn a bódéban, az még sokkal jobban tetszenék neked. — Oh!... ismétlő a kislány. — Szeretnéd látni, ugye ? ■— Bizony. — Azt megtehetjük. — Hogyan ? — Bemegyünk. — És beeresztenek minket ? — Hogyne, ha fizetünk. — De nekem nincs pénzem. . . . — Van nekem, majd fizetek én érted. Venus tapsolt öröme mámorában. De arcza rögtön elborult. — Hát az én testvéreim, mormogó, az én testvéreim, a kik nem tudják, hova lettem! ... — Mihely bevezettelek, elmegyek őket keresni és őket is bevezetem utánad. . . . — Úgy hát siessünk. . . . Az ismeretlen ismét karjára vette Venust s keresztüllépett a ráczozaton; azután fölemelt egy ajtófélét, mely durva zsákvászonból készítve, hasonkelméjü sátorfélének vala bejárója. Ezen sátorban egy roppant kiterjedésű asszony kegyeskedett, fehér fazsámolyon ülve, csattanó piros képpel s idomtalan mellel. Előtte kis asztal volt palaczkokkal, poharakkal s egy czukortartéval. A vastag asszony félig részegnek s ezenkívül dachanális merengésekbe merültnek látszott. Midőn a sovány ember belépett, fejét fölemelé. — Ah, úgymond, te vagy az, Ediné!... Az ismeretlen figyeltetőleg ajkára tövé egyik ujját, s a vele jött kis leányra mutatott. A vastag asszony meglepetéssel nézé Venust, és felkiáltott : — Ördög adtát, de szép gyermek!... — Nos, Rogomme asszony, hát mit mond hozzá? — Valódi kincs! ... Jó napot, kislányom, hát mi a neved ? — Venus, asszonyom. — Hogyan? A gyermek ismétlé nevét. — Venus , kezdé a vastag asszony, istenemre mondom, csinos egy név! . . . Ezután Edinéhez fordulván, kérdé : — Ugyan hol vetted ki fészkéből ezt a szép madarat? .. . — A piaczon, csak két lépésnyire innen. . . . — Már ez derék tőled!... — Hízelgek is vele magamnak. — Egyedül?... — Vannak kis testvérkéi. . . . — Echiné egyet hunyorított szemével , s titkos jelt adott az asszonynak; azután igy folytatá, miközben minden szót megnyomott, s mintegy aláhúzott : — A kis testvérkéket megyek most keresni. ... ön ért engem , édes Rogomme asszony.... Megkeresem őket, hogy nekik is megmutassam a látványt, mint ennek a kis angyalnak itt. ... Jó helyre tegye őt , Rogomme asszony, ezt a szép gyermeket, s úgy vigyázzon reá , mint a szeme fényére , mig majd visszajövök s magammal hozom a többieket.... — Nyugodt lehetsz, felesé a vastag asszony. A szürke kabátos ember ismét hunyorított egyet, aztán felemelé a vászonajtót és kilépett. Venus egyedül maradt Rogomme asszonynyal, s nem igen biztosan érezé magát.Valami határozatlan, bizonytalan félelem, melynek semmi látszatos oka nem volt, lassan kint egész lelkét megszállá; nem tudta miért, reszketni kezdett. Rogomme asszony felállt s Venushoz fordulva igy szólott : — Nos lelkem, most már megnézzük a játékot, azt a szép játékot. . . . Hanem elébb, mivel nagyon meleg van, iszunk egy kevés jó czukros bort, hogy magunkat felüditsük. . . . — Én nem vagyok szomjas, asszonyom, . . . hebegő Venus. — Nem tesz az semmit, lehet azért inni; a czukros bor annál jobban esik. . . . S ezzel a vastag asszony négy vagy öt darab czukrot tömvén egy pohárba , félig megtölté azt borral; ezután zsebéből egy kis pilket húzott elő s ebből néhány cseppet vegyitett a keverékbe. Czinkanállal kavargatá most a pohár tartalmát, s midőn a czukor elolvadt, oda nyújtó Venusnak a poharat ezen szavakkal : — No, édes kis lányom, idd meg ezt hamar ; azután megnézzük a játékot, azt a szép játékot és bevárjuk testvérkéidet. ... Venus fogta a poharat , s nem mervén ellenkezni, jóllehet undora volt az ital ellen , egy kortyot ivott belőle. De alighogy lenyelő e kortyolja pohár kiesett kezéből, s ő maga oda hanyatlott Rogomme asszony karjaiba, ki — már készen várva ez eredményt — őt azonnal felfogá. Venus aludt. (Folytatjuk.) KÜLFÖLD. Németország- Berlin, mart. 11. Senki nem tagadandja, hogy egy háborúnak szerencsével folytat hatására az anyagi eszközök, u. m. roppant ;csapattömegek, nagy flották, számos ágyuk sat.nem elegendők , hanem hogy mindenelőtt szellemi, az anyagi tömegeket lelkesítő factorok szükségesek, ha a sükerrel némi kilátással szándék a háborút viselni. Ezen szellemi tényezőkhez tartoznak egyrészt a hadviselő nemzetek stratégiai képességei és ismeretei, másrészt pedig az erkölcsi indokok, melyek a háborúra ösztönzenek t.i. az emberiség magasb és nemesebb javaiért: a vallás-, jog-, szabadság- és hazáért! lelkesedés. Csak a nevezett szellemi tényezők voltak azok, melyek sokszor a történetben kisebb népeknek és számra csekélyebb hadseregeknek tízszerte nagyobbak fölött túlnyomóságot és győzelmet szereztek. Ha e szerint most összemérjük a jelenleg harczkészen egymással szemközt álló hatalmakat, úgy mindenki elismerni kész ugyan, hogy Francziaország és Anglia stratégiai tekintetben, mi a hadviselés tudományát illeti, Oroszország egyenerejű ellenesei. Ámde , imezt kérdezték sokan egymástól, mi illően kárpótoltatik, de nem helyeselnék azt, ha az illetők egyrészről a gyógyszer hatásáról maguknak tudományos meggyőződést szerezni, s ez bebizonyulván, azt az emberiség javára illő jutalomért közhasznúvá tenni nem igyekeznének. A kormány, Szabályszerű után értesülve, kétségkivül a legnagyobb érdekeltséggel veendi ez ügyet kezeibe. Szerk.