Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)

1854-03-23 / 1211. szám

1854. ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . # „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr . A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyek­ tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: Dri­ntcza 8-dik szám: 68 1211 Szerkesztési iroda: Dri­ntcza 8- sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, mart. 23-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­séból petit-sora 4 pgő kraj­­csérjéval szémíttatik. A he­­lytatési s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­­tendői a Magénviték öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve —jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a második évnegyedi ápril-júniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 írt. p.p. Az e - fizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. London, mart. 18. 4* Tegnap telvén el a határidő, mely a nyugoti kor­mányok ismert hona­nde ultimátumára kivánt orosz válasz megadására engedteték, nincs mit csodálkoz­nunk azon, hogy e héten a kifáradt békeremények aléltságukból felvergődni s szárnyra kelni öröködének, s hogy általában egész özöne áradt e napokban a jó s rosz híreknek az európai sajtóra. E tarka hírek közöl ha nem is a legtöbb hitelt, mindenesetre a legszélesebb elterjedést nyerte az, mely szerint Hohenzollern Sig­­maringen hg párisi­, s báró v. d. Gröben londoni missiója nem egyedül annak megértetésére szorítkozik, miszerint a porosz semlegesség nem orosz értelem s érdekben olyan, hanem hogy a két főrangú küldött egyszersmind egy új békejavaslatnak előterjesztésére, vagy legalább egy új béketerv megpendítésére bizaték meg. Az állítólagosan Metternich­iy bölcs agyában megfoganszott béketerv vagy javaslat a következő vol­na: Miután Anglia s Francziaország oda látszanak működni keleten, hogy a török birodalmi keresztények­­az izlámot valló uralkodó fajjal egyenjogosittassanak,­­ miután, a nyugati kormányok ez úton járva, mint ba­rátok találkoznak a törökországi görög keresztények fölött védnökséget keresett orosz politika lényegével, a­­zár sem idegenkednek a lényegnek a formát feláldoz­ni, hanem kész az európai nagyhatalmakkal közösen kezdeni alkudozásokat a m. Portával, ennek keresztény alattvalói teljes jogosításának tárgyában. Ha a czár ez áldozatával a nyugati kormányok beérnék, úgy a Du­­nafejedelemségek kiüríttetése haladéktalanul meg fog­na rendeltetni, s lehető gyorsan kieszközöltetni; feltéve mégis, hogy a nyugati flották is késedelem nélkül oda­hagynák a keleti vizeket. Ellenben, ha Anglia s Fran­cziaország el nem fogadnák Oroszországnak önkényt ajánlott békejobbját, úgy Poroszország érdeke­s köte­lességének ismerendené a háborúban éjszak ellen részt nem venni, hanem szoros semlegességéhez állhatatosan ragaszkodni. Ez a béketerv alapvonásaiban. Azonban mindegy, akár békét javasolni, akár csak a berlini sem­legességet kimagyarázni czélja Hohenzollern hg­in Groeben báró kiküldetésének, mert a mai párisi és londoni félhivatalos lapokban is kevés a kétség az iránt, hogy a német missio hajótörést szenvedene, ha ugyan már nem szenvedett. Általában Noé eltűnt ga­lambjának veszik Parisban Hohenzollern herczeget, Lon­donban pedig Noé olajág nélkül visszatért galambjának tekintik Groeben bárót.—Azok,kik e két férfiu béke mis­­sióját igaznak, a czár által is sikerét őszintén ólhajtott­­nak hiszik; azok meghiúsultából a missiónak hitelre érdemesítik a tegnap este igen elterjedt hirt a czár trón­­lemondásáról elsőszülött fia javára. Miklós czár ezek véleményében oly háborúnak küszöbére űzte birodal­mát, mint ellenkezik, a terjeszkedést csak diplomatiai fortélyokkal s kis háborúval kieszközlendőnek javasló ha­gyományos orosz politikával, s minő az orosz birodalom romlását vonandja maga után, ha csak a czár vagy becsérzetét vagy kormányát nem hozza áldozatul, azaz vagy békét esdekelve köt, vagy trónjára még éltében fiát helyezi. — A jelen bajkérdésnek ily véget jóslók előtt, bizonyosan mindig Napier admirálnak azon állí­tólagos fogadása lebeg, hogy három hét múlva vagy az „oroszok ura“ előtt Pétervárott álland, vagy a „világok istene“ zsámolyain térdelend az égben; s hogy Kron­­stadtot beveendi a nélkül, hogy hajóhada egy harmadá­nál többet vesztene. Az e hit szerinti fogadásokból a czár állását veszettnek hivők megemlékezhetnének I. Napóleon azon mondatára, hogy Oroszország mint szá­razföldi hatalom csak szárazerők által rontható meg, s oda kinos látvány, Angliát erőlködni látni, hogy szá­razföldi hatalom is lehessen. Keletről jövő hireink igen ellenkezők: hol az oláh­­fejedelemségi orosz védállások gyorsan folyó erődítéseiről beszélnek; hol ismét a Kalafat elől visszavont erőknek Braila körüli gyors összepontosíttatása,s roppant készü­leteiről tudósíttatunk a Dunán átkelésre.Ugyancsak újabb keleti híreink szerint, Anglia s Francziaország védszö­­vetsége Törökországgal még meg nem kötteték, mert az ez utóbbi által felhozott akadályok, nehézségek még el nem igazítják. Corry admirál ma hajnalban von parancsot rögtön indulni Napier admirál után, ki egyelőre csak Wingo Soundban, Svédország partjain vetene horgonyt. Ren­delet értelmében Corry azonnal útnak is indítá két ve­­zérhajóját, melyeken nagy számú ostrombombák vitet­nek a cselekvés mezejére.­­ Szintén ma neveztettek ki Sir Richard Ergland és Sir de Lacy Evans osztálypa­rancsnokaink a keleti expeditiónál, melynek kétezernyi lovasságát Lucan­s Cardigan gróf tábornokok vezény­­lendik. A M. Chronicle párisi levelezője tudni akarja, hogy az angol franczia segédseregek nem a Dunafeje­­delemségekbe rendeltetvék, hanem Bala-Khlava előtt, Krimidben fognak kikötni, s azonnal az ezalatt már ten­gerről megtámadandott Sebastopolnak szárazról ostrom­lására sietni. Miután számos katonai tekintély oda nyi­latkozottnak mondatik, hogy Sebastopol tengerről csak roppant áldozatokkal vehető be: a keleti hadkalandnak egyenesen Krimiába rendeltetése, mint igen gyakorlati el­­határzás, nem minden valószínűséget nélkülöző. Mára váralik a kormány felvilágosítása az iránt, mily véderőt hajlandó tulajdonítani a semleges lobogónak kereskedelmi áruczikkei fölött, s mi elhatározása a privateerek — tengeri guerillák háborúban eddig hasz­nált rendszere iránt. — A M. Chronicle szerint Oroszor­szágban legközelebbről is rézroubelek jelentek meg ezüst szegélyzet s aranyozott felirattal. B­e­­­g­r­á d mart. 15. „Sötét felhők tornyosulnak az égen“ — ilyen és eh­hez hasonló sóhajra fakad Szerbia minden lakosa, a ki­tona állapotáról csak felületesen is elmélkedik. S való­ban nehéz helyzete is van e kis tartománynak azon nagyszerű jelenetekben,melyeknek talán nemsokára Eu­rópa nézője lesz. Közepette áll e kis tartomány két oly hatalmasságnak, melyek mindegyikéhez nemcsak a ba­rátság s egyetértés szálaival van fűzve, hanem az egyi­ket uralja, a másikban pártfogóját tisztelni köteles, s ezen két hatalmasság jelenleg pusztító s vészes hadat visel egymás ellen, s meglehet mindegyik azon van, sa­ját részére hajtani a kis, de nem erőtlen Szerbiát. Mit tegyen a kormány, mit maga a nép e nehéz körülmé­nyekben ? Mondjanak a nyugateurópaiak bármit, tekintsék Szerbia törekvését bárminőnek; én —­ úgy hiszem, nem csalódom, ha állítani bátorkodom, hogy sikeretlen kivonat lenne Szerbiának az orosz elleni fegyverre ke­lése. Szerbia fegyverét — talán — soha nem fogja a rokonvérű s egyhitű Oroszország ellen emelni, s a szerbek nem fognak azok ellen csatára kelni, a­kik őket segítik felszabadittatásukban, kik támogatták a Portánál kívánalmaikat, kik egyetlen — ugyhiszem­­— pártfogóik valának akkor, mikor élet s halál kérdések feszegettetett. Hálával ismeri el Szerbia Oroszország reá nézve áldás és sikerdús működését s pártfogását, oly hálátlan most nem leendő ellenségeskedéssel fizetni meg a nyert jótéteményeket. Csalódnék azonban nagyon, a­ki azt hinné, hogy Szerbia azért, mert hálás Oroszország irányában, ellen­sége a szabadságnak, imádója az autocratismusnak, s hogy könnyedén akarná jelen állapotját veszélyez­tetni. Szerbia nem fog ellensége lenni az orosz udvar­nak ; azonban addig, mig a dolgok a jelen stádiumban maradnak, mig a nép kül lökés által háborúra fel nem izgattatik — ily lehető esetekről szólottam már — ad­dig mondom Szerbia nem fog fegyverhez nyúlni, az oroszok mellett sem. Békében fogja várni a történen­­deket, s mindig azon lesz, hogy jelen status quóját jö­vőre is fentartsa. Szerbia jól fogta fel nehéz helyzetét. Az oroszok el­len fellépni alig fog azért is, mert egy ily hatalmas or­szágot ellenségévé tenni nem hajlandó, jól tudván, hogy Oroszország Szerbiának mindig s csak igen kön­nyen árthat;­­ itt nem osztoznak némely angol parla­menti tagok azon véleményében, hogy Oroszország a jelen háborúból egészen kimerülve fog kilépni. Orosz­ország — úgy hiszik itt — ki fogja állani a krízist, ha nem is oly dicsőséggel, mint előre gondolták, de azért Szerbiára jövőben is nagy hatása s befolyása lesz. Azonban Szerbia Oroszország mellett sem fog ön­­kénytesen fegyverhez nyúlni, mert azáltal jogtalanságot követne el, s más hatalmak ellenszenvét vonná magára.S a nyugatiak ellenségeskedése Szerbia irányában annak szintén árthat, s jól tudja, hogy maga Szerbia , el­különítve többiek támogatásától, nagy nehezen bírna­­ valami nagyobbat véghezvinni. Szerbia békét olajt, neki magában, belsejében erősödnie kell, felvirágoz­tatni a földmivelést, meghonosítani a parlagon heverő ipart, tudományokban előhaladni, gyárakat építeni, sőt. Sok számtalan tennivalója van Szerbiának; míg mindez nem leszen véghezvive, Szerbia addig boldog vagy legalább kedvező állapotban sem lesz. Ezekből láthatni,mily hangulat uralkodik itt az értel­­meseknél.Úgy hiszem, Szerbiának jelen magaviseletével minden hatalmak — maguk a hadakozik is — meg­elégedhetnek , s igazságtalan volna az, a ki Szerbiától kivánná, hogy vagy egyik vagy másik rész mellett szembetűnőbben nyilvánítsa érzelmeit. Minden ilyféle nyilvánul­at csak vesztére lehetne Szerbiának, s a leg­szorosabb semlegesség az , mitől Szerbia még legna­gyobb jót várhat. Ezt itten mindenki tudja, s azért mindenki óhajtja, hogy a jelen semlegességi állapot meg ne zavartassák. Tegnap városunkba jött át Zimonyból a fiatal e­z­­redes Stratimirovics, a­kit azon hír előzött meg, hogy Montenegróban sikeresen működött, é­e na­pokban jött Bécsből mint újdon ezredes, Zimonyban némi szolgálatot viendő , mert eddig disponibilitásban volt. Ausztriai főconsul Radosavljevics úrral megláto­gatta ma az itteni kormány nevezetesbjeit, a többiek közt: a fejedelmi képviselőt s külügyi minisztert Szi­­micset, senatus elnökét Stephanovicsot, s a senatorok közt Markovicsot is. Tudni akarják, hogy ide is némi diplomatiai küldetésben jött, de minő­ben, nem tudatik. U. i. Ma délután több kis gyerkőcz egy török dzsa­­miánál összegyűlvén, éljenezték Miklós orosz czárt, s onnan a város­ sánczta, hol törökök is laknak, mentek, tovább is éljenezvén az elsőt, míg szét nem kergettet­­tek. E kis gyerkóczi áthágás nem volt semmi jelentős­ következményű. Ausztriai tisztek nagyobb számmal tisztelnek meg bennünket látogatásaikkal. SUR VIELE EZREDES. R­egény a c­s­ás­z­ár­s­ág­­ide­j­éb­ő­l.*) SUE JENŐ után G­e­r­ö. (Folytatás.) n. A két barát. — Nos, és jelenleg mik terveid? — Uram istenem ! Beleunván az államügyéri pályá­ba, mindössze feltettem magamban, hogy visszajövök Parisba és itt éldegélek. . . . ezer meg ezerféle terv­vel. ... De imen te utazol, és utazásod az egész dol­got megfordítja, mert nekem még százfélét kellene tő­led kérdeznem. — Szólj, . . . talán más pályát akarsz magadnak vá­lasztani ? Kérlek, használd fel hitelemet. — Semmi más pálya. Elmúlt kedvem minden pálya iránt; legalább az államügyek, hivatalok nem vonza­nak többé. Most más után sóvárgok. — És az ? — Látni a nagy világot, a leg is legnagyobb világot. Ebbe akartam volna magamat belevetni , s ez ügyben számoltam reád. Mint marquis a régi kormányzatban, mint ezredes a császárságban, te ismered mind a haj­dani mind a mostani urnagyi világot. Reményem volt, hogy segítségeddel bejuthatok ez annyira fényes, annyi­ra óhajtott körökbe. •­ Bizonyosan, bizonyosan, monda Raoul, ki néhány percz óta gondolkozni látszott. Én megnyithatom előt­ted e két világ ajtóit, s elutazásom előtt még bevezet­lek téged egy nőrokonomnál, kit férje a császársághoz, születése a régi kormányzathoz csatol. Ha ott egyszer elfogadnak, ha ott egyszer úgy ajánlok , mint legjobb, legrégibb barátomat , ismeretségeid köze lapsankint nagyobbodni fog, és csakhamar látni fogod a társaságot, melylyel meg akarsz ismerkedni. ... De szólj csak, nem vagy-e te régiségbuvár, vagy valami ehhez hasonló ? *) Lásd Pesti Napid 1210. számát — Én következő módon lettem régiségbúvárrá. Ne­gyedéve, Nápolyban létemkor, nagyon érdekelt engem a San­ Carlo színház primadonnája. Én általában min­dig szerettem a színházat. Bizonyos Clark Williams lord azonban jónak látta istennőmet elütni kezemről.... Jól van! Nyolcz nappal ezután megtudom, hogy az én lordom nagyon áhítozik bizonyos drága érem- és ka­­mea-gyűjteményre; én egy harmaddal többet ígérek érte, mint a mennyit ér, s viszonzás fejében ezt ütöm el kezéről! — Úgy látszik , barátom, hogy mindegyiketek nye­reménye nem volt egyéb , mint a másiknak felsza­badítása. . . . — Lehet, hogy igazad van. Én legalább, mikor már birtokában voltam az istenadta érmeknek, valóban nem tudtam velek mit csinálni. Unalomból aztán kötelessé­gemnek tartom Winckelmannt lapozgatni. — Ez felséges , felséges ! . . . Hallgass meg csak, barátom. Te ismersz engem, Anachart, és tudod, adok­­­ valamit a születésre. . . . — Minek mondod ezt nekem, édes Raoulom ? — Lám, te bizonyos társaságba óhajtasz bevezet­tetni; már pedig ott, ha nem mutatlak be vagy mint nemesembert vagy mint katonát, úgy , ha nem néznek is rád rosz szemmel, de mindenesetre végkép jelenték­­telen személy maradsz.... Ha ellenben úgy mutatlak be, mint régiségbúvárt, mint tudóst, azonnal be vagy osztva. Szerelmi hódításokra talán csak nincsenek igényeid? — Oh, legkevésbbé sem. ... Én legfelebb valami színházi istennő szivére tartok igényt, legyen az akár franczia, akár más nemzetbeli, s ezen igényemet aztán tudom is mivel érvényesíteni. . . . — Legjobb tehát az, hogy régiségbuvár vagy. Negy­ven évesnek adod ki magadat; idő előtti ősz fürteid­­del kaczérkodol, s közvetlenül a csinos nők nagybá­tyai , becsületeri , gyámi, megbízotti vagy épen tisztes udvarlói osztályába lép»» , ez pedig nem épen megve­tendő szerep. — Hiszem azt, hogy nem megvetendő , sőt ellenke­zőleg, irigyletes! Ilyenkor az ember magát nélkülöz­­hetlenné teszi, s ha van annyi belátása, hogy nem akar egyebet, mint másoknak kedveskedni, a legszebb he­lyet biztosítja magának. — Látom, hogy elveid a lehető legjobbak, és most már a legfényesebb sikerért is jót állok neked. . . . — Halld csak, Raoul. . . . Meglehet, úgy fog ki­jönni, hogy nagy bolondot fogok mondani, de mindegy, csak kimondom : nekem úgy látszik, az én nevem na­gyon közönséges azon társasághoz képest. Boisseau!... Eszembe jutott, hogy nevemet valami idegenes végzés­sel toldom meg, például így : Boisseau.... Csakhogy ez sem igen hangzik másképen. . . . Azt is gondolom, hogy Saint-Boisseaunak neveztetem magamat. Ez sem fordít nagyot a dolgon , le is mondtam már az egész változtatásról, és mégis egyfolytában tépelődöm mi­atta. . . . — Te ugyan bolond vagy! .... Hit nem vagy-e régiségbúvár?nem vagy-e tudós? Hát Mouge/Chaptal, Denou, Berthollet vájjon urias névvel birnak-e ? Nincs­­e ötven ezer tallér jövedelmed? Ennyi, biztositlak té­ged, kapcsolatban előzékeny és lekötelező modoroddal, meghiheted, jó állást biztosit számodra........... — De kicsoda tehát az a te barátnőd vagy rokonod, ki előttem e kettős nagy világ szárnyajtóit felnyitandja? — Bracciano herczegnő .... — A fiatal Bracciano herczegnő, a­kit oly igézőleg szépnek mondanak ? ... . Ah, gonoszok gonosza ! — Csalódol, édes Anacharzom .... — És bizony­, csalódom ! Ismerjük titoktartó gyen­gédségedet , de ismerjük bámulatos szerencsédet a szivhóditások dolgában .... Azt hiszed, mi annyira hátra vagyunk a bankárság és polgárság közepett, hogy nem is hallottuk volna, mennyire kegyelik Surville ez­redest az udvar legcsinosabb hölgyei? — Ismétlem, édes Anacharzom, te csalódol, magad meg fogsz győződni, hogy hibásan gyanakodtál. Sőt alkalmasint egy szolgálatra is fel foglak kérni, miből azután még inkább láthatod, hogy semmi igényeim sin­csenek unokatestvérem szívére. — Szolgálatra akarsz felkérni? Parancsolj velem. — Most még nem nyilatk­ozhatom. Először beszél­nem kell Bracciano herczegnővel. Midőn tőle búcsúzom, beszélek vele bemutatásod iránt, s ha ő — miben nem kétkedem — megegyezését adja, akkor, barátom min­dent elmondok neked. — És Bracciano herczeg miféle ember ?­­— Egykor nemzetgyűlési tag, a forradalomban Mo­­risson Jeromos volt neve , különben éles belátásu em­ber, kit a császár többször használt már igen fon­tos polgári szolgálatokban. Nem régen hemeggé ne­vezte s elvétette vele unokatestvéremet, Louvry Jo­hanna kisasszonyt, Louvry algróf lányát s Montlaur herczegné unokahugát. — Ez tehát puszta üledék­­házasság, kivéve, ha a herczeg szeretetreméltó férfi. — Unokatestvérem részéről ez egybekelés egész egy regény, telve hősiséggel és forró ragaszkodással. A mi a herczeget illeti, ő ötven éves, komor, hallgatag em­ber , gúnyolódó és zsémbes természetű, de a mellett ritka értelmesség­ és szilárdsággal, mely utóbbi olykor keményszivüséggel határos. Több külföldi tartomány igazgatása lévén rá bízva, könyörtelennek bizonyítá magát, s e fagyos erélyével sok szolgálatot tett. A csá­szár nagyra tartja Bracciano herczeget, jóllehet semmi rokonszenvet sem érez iránta. Kitű­nőleg jeles eszköz gyanánt használja fel őt, s egyszer, róla lévén szó, festői nyelvén így nyilatkozott felőle: Én Braccianot úgy szeretem, mint egy jó vas rudat, mely biztosan zárja el az ajtót, vagy biztosan tartja fel a ház födelét. — Nagy ember ! mond Anacharz. Hogyan tudja egyetlen vonással lefesteni az embert! .... És te még­is azt akarod, hogy ne mondjalak gonosznak, midőn egy szép és bájoló herczegnő rokona, benső barátja vagy, egy herczegnőé, kinek férje csak efféle hitvány vas rúd? — Nincs igazad, nincs .... Ma estve talán megtu­dod még, hogy én Bracciano herczegnőnek csak ba­rátja, de legragaszkodóbb barátja vagyok: ő engem sohasem szeretett, nem is szeret, nem is fog szeretni másképen ! •— S a herczegnő esze felér­ e szépségével? — Nem képzelhetni nőben kedvesebb és természe­tesebb észt, gondosabb neveltetést, több tehetséget, sőt ismeretet is, és egyúttal kevesebb igényt a felső­ségre, melyet mégis oly fiókszerűen megérdemel .... De neked nyugalomra van szükséged. Dauphin rajta lesz, hogy semmiben se fogyatkozzál. Én most Brac­ciano asszonyhoz megyek: ha visszatértem, elmondom neked beszélgetésünk eredményét, s talán ■— újra is­métlem — alkalmam is leend próbára tenni barátsá­godat. Két óra felé az ezredes a Faubourg-Saint-Honoré utczába sietett, hol Bracciano herczeg palotája volt. (Folytatjuk.) S V i d i n , mart. 9. est ve. U. Gy. XIX. Tegnap, az idő kedvezőnek mutatkoz­ván, az oroszok nem készek magokat mutatni. Reggel 11 órakor, Csupercsin mellett 2 század lovasságot, 1 zászlóalj gyalogságot, s 1­a üteg álgyut lehetett észre­venni. Az oroszok csendesen állottak. A törökök ré­széről mindjárt 5 század lovasság és 2 üteg álgyu ment ellenök, mely tömeget az oroszok meglátva, azonnal 1 század lovasságot csatárlánczban kiküldöttek. Álgyú­­lövés, mindkét részről alig történt néhány, a csatáro­zás azonban a lovasság közt több óráig tartott, de min­den jelentékeny eredmény nélkül. Ahmet pasa, fő­­paracsnok, későn jelent meg, midőn majdnem minden­nek vége volt. Azt mondják, hogy a számos török lo­vasság kemény támadást tehetett volna a sokkal gyen­gébbnek mutatkozó orosz erő ellen, mit azonban meg­tenni nem vélt czélszerűnek, attól tartva, hogy az oro­szok csel­állásban vannak, a a törököket szilárd állá­sukból csak kicsalogatni akarják. A nap azzal végző­dött, hogy mindkét ellenséges fél, miután elég idejük volt egymással farkasszemet nézni, csendesen visszahúzódott. Ma reggel 8 órakor az oroszok még nagyobb erővel nyomultak elő. Csupercsinnél 3 század lovas, 1 zászló

Next